cro – Porból lettem, sörré leszek

1018. Krois Brewery & Hajnali Sörfőzők Acid Stroke

Azt ígértük, valami savassal folytatjuk a dolgot, hát legyen, nem mintha akkora szükségünk lenne ilyesmire egy átlagos tanítási napot követően. Drága kis hazánk aktuális oktatáspolitikai helyzete (már amennyiben beszélhetünk egyáltalán oktatáspolitikáról, de tulajdonképpen nem, nem beszélhetünk. S nem csak azért, mert az gyakorlatilag nincs, hanem mert a státusztörvény bevezetésével a pedagógok véleménynyilvánítási szabadsága rögvest a „Korlátozott” kategóriába került. Aranyos, ugye? Pedig a ius murmurandi, a mormogás joga már a rómaiak idejében is elválaszthatatlan volt a néptől, és elvileg dicső, márványba vésett ’Kotmányunk 61-es paragrafusa is úgy kezdődött egyszer régen, valamikor, hogyaszongya: „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez”. Hogy ez így van-e még, nem tudjuk, hiszen előre megyünk, nem hátra, ugyebár és hálaisten.) atyaian gondoskodik mindennapi savtúltengésünkről.

**Eric Drooker Censorship című képe. Egy sörbe, hogy nem tudtad: ő készítette a Faith No More King for a day… albumának borítóját is**

Látjátok, milyen könnyű mostanság gyomorbajos hangulatot kreálni a legegyszerűbb eszközök segítségével is? Oszt’ a sört még ki sem bontottuk. Hát mi lesz itt, ha lekerül a kupak a Krois Brewery és a Hajnali Sörfőzők közös szerelemgyerekéről?

Az Acid Stroke nem árul zsákbamacskát. Már az illata is olyan, mintha kiömlött volna valami igen szigorú vegyszer a kémiateremben. A rendkívül savanyú alapból itt-ott kidugja a fejét néhány szem ribizli, némi temperálás után hangsúlyosabb is lesz a gyümölcs, de a szigor marad. Kinézetre echte málnaszörp, a hab rózsás árnyalatokban pompázik, amíg van, de elég hamar összeesik. Nem csoda, mi is gyorsan összecsuklanánk, ha ennyi sav marná a talpunkat.

Nem lepődünk meg, amikor kiderül, hogy a korty is rettenetmód savanyú, konkrétan könnyezünk, gyomrunk kétségbeesetten gyűri össze magát nagyjából diónyira, heréinkről inkább nem is mondanánk semmit. A belepakolt ribizli szépen átjön, a tonkabab fahéjas-szegfűszeges, picit marcipános jegyei a szájpadláson telepednek meg, miután a savhullám elvonult. A keserűknek esélyük sincs, a 11-es IBU abszolút jelzésértékű, mindenhol a fergeteges savanyúság uralg.

El fog tartani egy darabig, amíg átlagosnak mondható Ph-értékünket visszaszerezzük, a folyamatot a 6%-nyi alkoholtartalom sem tudja érdemben katalizálni. Mindezeken túl érdekes kalandban volt részünk, a két kortynyi maradékot leküldjük, aztán odavánszorgunk a tükörhöz megnézni, mennyire hasonlít az arckifejezésünk a címkén szenvedő csóró csecsemőéhez.

1017. Krois New Way

Újabb embert próbáló hétvége gyűrődött a hátunk mögé, s vele együtt gyűrődtünk bizony mi is. Hiába no, az ember nem lesz fiatalabb, mert ugyan a bevitt alkoholmennyiségtől harminc esztendővel ezelőtt is megroggyantunk volna, ellenben akkortájt az utórengések nem tartottak ilyen sokáig. Mindenesetre azt érdekes figyelni, hogy az elme egyik fele milyen kétségbeesetten igyekszik balesetmentesen talajt fogni a vélt vagy valós realitás felszínén, míg a banda másik része még igen elégedetten pacsál a maradék alkoholban. Mostanra már billentyűkész állapotban vagyunk, egy sör meg ugye mindig jól jön, hajrá.

A Krois Brewery április környékén piacra dobott DH Sour IPA-ja lesz a következő megálló ebben a végtelen menetelésben, mely a New Way névre hallgat. A címkét bámulva néhány pillanatig eltűnődünk azon, miért keringenek kuki alakú dolgok egy hatalmas, világító kuki körül (amit ráadásul valaki tőből ki is tépett a helyéről), de aztán elengedjük a dolgot, Freud mestert pedig kizavarjuk a szobából. Van nekünk így is elég bajunk.

A főzde ismertetőjéből idéznénk, mert az lényegét tekintve kormánypártunk programját követi: „Úgy kell elképzelnünk, mint egy újonnan felfedezett izgalmas utat Savanyúországból – Keserűországba, amelyet trópusi gyümölcsfák szegélyeznek!” Kiegészítésképpen annyit jegyeznénk meg, hogy a Párt elképzelése szerint a fákat csak nézni szabad, hozzájuk nyúlni, vagy enni róluk nettó hazaárulás.

A New Way enyhén opálos mézszínt mutat, habja átlagosan vaskos, kitartó, tapadós. Illata savanykás alapokra épül, ez tartja a gyümölcsöket, melyek közül mi pillanatnyilag némi ananászt, harapásnyi barackot, citrusféléket vélünk felfedezni. A korty kellemesen savanykás, semmi vad hőbörgés, mintha a gyümölcsök savasságát sikerült volna nem túlzásokba esve felerősíteni. A sour IPA-k esetében nehezen megkerülhető problémakör az egyensúly kérdése, nem mindig sikerül ugyanis eltalálni a keserű és savanyú ízek közötti harmóniát. Esetünkben is akad úgy középtájt egy kis döccenő, a mi csipkés lelkületünknek tán túl hirtelen a váltás – ah, lágyabb ének kell nekünk -, ám összességében nincs okunk panaszra. A keserűk a váltást követően szépen viszik tovább a stafétát (IBU 55), a korty végén és az utóízben a savanyúk is újra felsorakoznak, egy kis gyümölcs is integet a háttérből. Az 5,8-as alkohol valahogy nem akar megérkezni, de ez egészen biztosan a mi hibánk, magasra tettük a lécet a hétvégén.

Érdekes és becsülettel formába öntött vállalkozás, meghozta a kedvünket a savas dolgokhoz, ezért gyorsan eldöntöttük, a következő tétel is valami hasonló lesz.

1016. Krois La Grisette

A Krois Brewery következő sörével egy újabb történelmi főzetet pipálhatunk ki egyébként nem létező listánkon, a La Grisette ugyanis az, ami a neve.

Az eredettörténet miatt Belgiumba látogatunk villámsebesen. Az ország három régióból áll, az egyik Brüsszel, a fővárosi régió, benne a hasonló nevű fővárossal. Ez olyan bonyolult, hogy a mi Szélestenyerű Fejenagyunk szavazótáborának 98%-a felfogni sem bírja a dolgot, csak szorgalmasan ekézi valamelyiket, mert a Tökorrú ezt szereti hallani.

A másik két egység Flandria és Vallónia. Flandriában élnek a flamandok, akik nagyjából hollandul beszélnek, aki meg nem, az flamandul, ami majdnem ugyanaz. Az elmúlt néhány ezer évet jórészt földműveléssel töltötték, ők találták ki a saison sörtípust, ami aztán sokfelé és sokféleképpen fajzott szét, lásd bière de garde, farmhouse ale, usw.

Vallónia az ország déli része, formális fővárosa Namur (a névvel már találkoztunk, itt van a Notre-Dame de Leffe apátság, szintúgy a város nevét viseli a Blanche de Namur búzasör-család). Itt a nehézipar és a bányászat volt a húzóágazat, mígnem a XX. századi gazdasági válságok a nyakukra nem tették a kést. Szorgalmasan igyekeznek kiutat találni, de a régió néhány területén még mindig 20% körül mozog a munkanélküliségi ráta. Amikor még aktívan bányásztak, a bányászok szomjasak is voltak, ezért saját sörük is lett. Ha a parasztnak jut saison, a bányásznak jár a grisette. A hozzáértők egészen pontosan Hainaut tartományt jelölik meg kiindulási pontként, s annyi bizonyosnak tűnik, hogy itt már az 1700-as években is főztek a mai grisette-hez hasonlító söröket, bár a két típus között (saison és grisette) akkor még elég nagy volt a hasonlóság. Mondjuk ma sem kicsi.

**A Bois du Cazier szénbánya az említett tartományban. 1956 augusztusában tűz ütött ki benne, 262 bányász halálát okozva**

A név eredete homályba vész. Mivel jelentése kb. „kis szürke”, egyesek szerint a bányák környékén mindent belepő por ihlette az elnevezést, mások szerint a kocsmákban szorgoskodó női alkalmazottak ruháinak színe. Jómagunk az utóbbi irányába hajlunk, már csak Charles Paul de Kock miatt is, aki az 1830-as évek népszerű (ponyva)regényírója volt. Nála gyakran tűnnek fel könnyed, kacér, már-már ledér életvitelű hölgyek ezzel a névvel, mint kategóriával jelölve.

**Egy grisette Bordeaux városából, 1818**

Összefoglalva tehát a grisette egy könnyű, alacsony alkoholtartalmú bányászbúza. A Krois Brewery kétféle komlóval fűszerezi ezt a történelmi sört, a Saaz és a Hallertau Mittelfrüh lazítja a hangulatot.

Kitöltéskor rögvest látványos, puha, krémes habkoronát produkál, mely alól búzásan savanykás, élesztős aromák bújnak elő. A korty simulékony, az eleje meglepően édes, de nem gyümölcsösen, mint egy saison, inkább amolyan virágos-mézes-marcipános módon. A maláták és a komlók középtájt kezdenek fuzionálni, nem túl vérmesen, tekintve a 8,5-ös Ballingot és a 11-es IBU-t.

Az élesztők szépen ívelnek át a korty egészén, a vége finoman száraz, lekerekített, az utóíz gabonásan édeskés.

Jóleső és vidám ital ez, a közmondásosan nehéz életű bányászok meg is érdemlik.

S talán mi, pedagógusok is.

1015. Krois 7C

A mi kis szerény, szegényes tanodánkban itt a Jóisten háta mögött minden évfolyamból csak egy osztály van, így a hetedikből sincs C. Az az egy, ami van, lehetne A, de tudjuk jól, hogy a jelölés hiánya is jelölés (megvan a történet a három parasztbácsiról és a libáikról? Oké, elmesélem. Élt egyszer három parasztbácsi, akik közösen legeltették a libáikat [nem, nem voltak zsidók, hogy jön ez ide?] a faluszéli susnyásban. Esténként, mikor a jószágok hazavergődtek, a három öreg mindig hajbakapott azon, melyik liba kié. Ezt előbb-utóbb meg lehet unni, ezért az egyik bácsi azt mondta: – Én levágom a libáim jobb szárnyát, erről majd megismerem őket. A másik sem szeretett volna kevésbé innovatívnak látszani, ezért kijelentette, márpedig akkor ő levágja a libái bal szárnyát, így nem lesz vita. A harmadik apóka [a legbutább, a legbölcsebb, a legtürelmesebb?] csak mosolygott a bajsza alatt, mert neki már nem kellett semmiféle erőszakot elkövetnie a csóró libákon.).

A Krois Brewery 7C nevű sörének egy szárnya sincs, a 6%-os alkoholtartalom az, ami segíti az embert az elszállásban. A 7C a főzde Seven Seas nevű black IPA-jának (ezt is szívesen kóstoltuk volna, de pillanatnyilag nincs készleten) könnyedebb és világosabb leszármazottja.

„Újságíró kérdezi, hogy honnan a név,/honnan a név, honnan a név…” Egy kis Bëlga, máris meghallgathatod, a 7C viszont a készítéskor használt komlókeveréket jelöli, amit Falconer’s Flight 7C-nek is hívnak.

Glen Hay Falconerről már ejtettünk szót – ha jól emlékszünk, Nyúlék Turbidjának körbejárásakor -, a szomorúan hamar eltávozott főzőmester nevét alapítványa mellett ez a blend is őrzi. A keverék értelemszerűen hét, c betűvel kezdődő komlóból áll össze, természetesen fel is soroljuk őket, íme: Cascade, Centennial, Chinook, Citra, Cluster, Columbus, Crystal. Rézvörös szín, vaskos, puha, masszív és kitartó hab. Illatában a maláták a háttérbe húzódnak, ami teljesen érthető, a faluban is milyen csend van, amikor megérkezik a hét mesterlövész. Az egyébként púposra pakolt gyümölcsöskosár érdekes módon nem hivalkodó, inkább a citrusos vonal érezhető, ehhez később egy kis borsos fűszeresség és némi virágillat csatlakozik.

Nem hogy csend van, de el is bújnak. Olyan 44:24-től

A korty kellemesen telt érzetet ad (15 B°), a szénsavak átlagosak. A komlókeverék inkább az aromákra gyúr, az illatban szereplő tételekhez jól kidolgozott grapefruit-adag érkezik, halvány szerecsendiók is odaképzelhetők, a vége pedig nekünk tetszően fás-földes. A keserűk talán visszafogottabbak a kelleténél, az IBU-értéket tekintve a gyártó hallgatásba burkolózik, pillanatnyi szájízünk alapján mi megállnánk olyan 50 környékén. Lehetne több.

Ettől eltekintve ez egy nagyon korrekt alaptétel a típuson belül, lassú kortyolása közben lehet nézni, mit művel a hét mesterlövész a libákkal.

1014. Fehér Nyúl Hop On

Walesben, a Creuddyn-félszigeten van egy város, Llandudno. Itt álldogál a Lewis Carroll által megírt Alice-történetek hősnőjének majd’ három és fél méter magas bronzszobra, mely mágnesként vonzza a turistákat, legyen ez bármekkora képzavar is.

**A szobor hátterében egészen szürreális sörös vonatkozás látható, a zászlóra ugyanis az van firkálva, hogy England Official Beer Carlsberg. Hát nem hányinger, baz+?**

A város Penmorfa nevezetű kúriájában nyaralt rendszeresen Henry Liddell esperes népes családjával, mely tíz gyermeket számlált. A negyedik a sorban egy leányka volt, Alice Pleasance Liddell (a későbbiekben Hargreaves), aki a többi csemetével együtt őszinte barátságot ápolt Charles Lutwidge Dodgson bácsival, akit azért a másik nevén ismernek jóval többen (L. C.). A kedves bácsi gyakran játszott és sétálgatott a gyerekekkel, még új hobbijának, a fotózásnak örömeibe is bevonta őket, természetesen szigorúan és előírásosan viktoriánus keretek között (és itt most nem az elhunyt, szépen kisminkelt és felöltöztetett családtagokkal és ismerősökkel történő közös pózolásokra gondolok, bár azidőtájt ennek is nagy rajongótábora volt).

**Alice Pleasance Liddel egy Lewis Carroll által készített fotográfián 1860-ban. Éppen nyolc éves, az a legszebb kor. Legalábbis a Prosectura szerint**

Aztán egy szép napon (1862. július 4-én) egy piknikre csónakázván az akkor tíz esztendős Alice megkérte LC-t, meséljen neki valami viccesen izgalmasat, merthogy kissé unatkozik. Az író belekezdett egy történetbe, ami egy kislányról szólt, aki a réten sétálgatva beleesett egy nyúlüregbe, ahol mindenféle csodálatos kaland esett meg vele. A gyerekek apja rögzítette a történet egy részét, kissé átpofozta, majd hónapokkal később megmutatta Dodgsonnak, aki addigra már nagyjából el is felejtette a dolgot. Így viszont újra felvette a fonalat, befejezte a történetet és néhány variáció elvetése után (Alice Among the Fairies, Alice’s Golden Hour) Alice’s Adventures in Wonderland címen publikálta egyik régebben használt álneve alatt. A család és az író kapcsolata röviddel később megszakadt, a népek azt beszélték, hogy Carroll szemet vetett Alice-re a köztük lévő mintegy húsz évnyi korkülönbség ellenére (ez akkoriban nem is volt akkora vasziszdasz, gyakran jegyeztek el kiskorúakat náluk jóval idősebbekkel, de azért a nagyfokú türelmetlenséget nem díjazták, ha értitek, mire gondolunk), de ez nem bizonyított. Mint ahogy az sem, hogy a regény címszereplője Alice Pleasance Liddell-ről lett elnevezve, sőt, Carroll a későbbiekben ezt kifejezetten cáfolta.

Akkor viszont mi lehet az oka annak, hogy ha a regény folytatásában, az Alice Tükörországban (Through the Looking-Glass, and What Alice Found There) című könyvben lévő vers sorainak kezdőbetűit összeolvassuk, ismerős név vigyorog ránk?

A boat beneath a sunny sky,

Lingering onward dreamily

In an evening of July—

Children three that nestle near,

Eager eye and willing ear,

Pleased a simple tale to hear—

Long has paled that sunny sky:

Echoes fade and memories die.

Autumn frosts have slain July.

Still she haunts me, phantomwise,

Alice moving under skies

Never seen by waking eyes.

Children yet, the tale to hear,

Eager eye and willing ear,

Lovingly shall nestle near.

In a Wonderland they lie,

Dreaming as the days go by,

Dreaming as the summers die:

Ever drifting down the stream—

Lingering in the golden gleam—Life, what is it but a dream?

Hogy a sör? Az jó volt, mint a Fehér Nyúl sörei általában. Kellemesen gyümölcsös – citrusfélék, barack – komlók némi gyantával, vékonyka, de jól karbantartott testtel (11,8 B°), vidám szénsavakkal, decens keserűkkel (IBU 22) karöltve csábítanak arra, hogy ugorjunk mi is az üregbe. Mi most gyorsan elmeséltük, hogyan keletkezett az üreg, de többre sajnos nincs időnk, mert a Nyúlhoz hasonlóan nekünk is állandóan rohannunk kell („Jaj, jaj, tapsi füleimre, villás bajuszomra, még elkésem!”), most éppen szülői értekezletet kellene tartanuk, úgyhogy már itt sem vagyunk.

PS.: nem bírjuk ki, ide kell tegyünk még egy képet a Liddell-lányokról, amin Edith, Lorina és Alice éppen a finoman áthallásos “Open Your Mouth and Shut Your Eyes” nevű játékban merül el (1860, július).

1013. Krois Parrotdise

Sorban következő Krois-sörünk címkéjén egy megtermett kék norvég hasítja elegánsan a levegőt, ebből kifolyólag mi egyébbel is kezdhetnénk, mint az örök klasszikussá nemesedett reklamációs jelenettel:

A jelenet a Monty Python’s Flying Circus első évadjának nyolcadik epizódjában (Full Frontal Nudity) látható, mely 1969. december 7-én került először adásba. Megtörtént esetet karikíroz, az eredeti helyszín egy autószerelő műhely volt, a szenvedő alany pedig Michael Palin. Nézzétek meg még egyszer.

A papagáj jelenlétét a névben – Parrotdise – rejlő szójáték indokolja, hiszen a reménytelenül romantikus fehér ember minden trópusi vidékre odahallucinálja ezt a szerencsétlen madarat. A trópusokra pedig a típus (NEIPA) jellegzetes aroma- és ízvilága miatt asszociálhatunk, ha akarunk. Kitöltve valóban szépen hozza az előírásosan zavaros, szűretlen, sűrű, gyümölcsleves kinézetet, habja finom, kicsit tapadós, kitartó, enyhe törtfehér színű.

Az illatok közül elsőként a Nelson Sauvin pincés-fehérboros aromái futnak be, majd ez a savanykás vonal lényegül át trópusi gyümölcskavalkáddá mangóval, ananásszal, citrusfélékkel. E jegyeket az Azacca névre hallgató újvilági komlónak köszönhetjük, ám ettől még nem vagyunk a trópusokon. Viszont ha hozzátesszük, hogy ez a név egy haiti vudu istenséget takar eredetileg (egyéb változatai: Zaca, Azaka Medeh, Mazaka), már meg is érkeztünk. Az alapvetően jóindulatú lény a földművelésre és a betakarításra ügyelt. Nagy mennyiségű élelmiszer és alkohol fogyasztásával, illetőleg aktív, változatos és kimerítő szexuális kalandozásokkal lehetett jóindulatát a legbiztosabban megszerezni. Ez a keresztény hittérítőknek természetesen szúrta a szemét, ezért igyekeztek egy kevésbé bővérű szent kultuszával eltakarni a dolgot, elő is rángatták a sublótból Szent Izidort, a Munkást (San Isidro Labrador). Ő már a szegényeket és a parasztokat is védi, ünnepelni is visszafogottabban kell.

A Parrotdise szép kerek, kellemesen húsos kortyérzetet ad (14,5 B°), jóleső gyümölcsösségét közepesnek titulálható keserűk oldják (IBU 40). Könnyen iható, barátságos, finoman gyümölcsös, könnyedén száraz végű sör, moderált keserűkkel az utóízben.

Az 5,5-ös alkohol pedig pont elegendő arra, hogy azon kezdjünk filozofálni, vajon miért gondolja azt a már említett reménytelenül romantikus fehér ember, hogy egy trópusi szigetnek a papagáj mellett egy lezuhant Mitsubishi A6M Zero is megkerülhetetlen tartozéka?

**Garancián túli javítások. Egy A6M roncsa Peleliu szigetén**

1012. Krois x One Eleven Green Coffee Lager

Hát elkezdődik – mormogja maga elé Théoden, Thengel fia a Helm-szurdoknál vívott csata kezdetekor. Mormoghatnánk mi is ugyanezt az új tanévre gondolva, de inkább másra koncentrálunk, nem akarjuk kínozni magunkat.

Ha viszont kellemes dolgokra akarunk koncentrálni, a reggeleink jutnak eszünkbe. Korán kelünk, fél öt táján már a konyhában sündörgünk a kávéfőző környékén, utána visszakúszunk a takaró alá a csészével, átfutjuk a híreket, olvasgatunk, bámuljuk a napfelkeltét. Ha ez a rítus valami oknál fogva elmarad, részünkről az egész napot le lehet húzni a retyón.

Kávéügyben továbbra sem vagyunk túl igényesek, de ha sörökbe kerülő kávéról van szó, az egészen más. Kóstoltunk már jónéhány ilyen főzetet, olyat viszont, ami nem az ilyenkor megszokottnak számító porterrel vagy stouttal operál, még nem. Ráadásul a kávé is zöld. Hogy ez miért jó? Állítólag azért, mert a zöld, pörköletlen kávészem nagy mennyiségben tartalmaz klorogénsavat, ami nem egy konkrét anyag, hanem egy, a polifenolok közé tartozó molekulacsoport. Egyéb növényekben és termésekben is megtalálható (alma, sárgarépa, őszibarack, édesburgonya, meggy, áfonya), az újbor is tartalmaz ilyet, de a legnagyobb dózist rendszeres kávéfogyasztással lehet bevinni a szervezetbe. Pörköléskor a kávébabban kínasavvá [(1S,3R,4S,5R)-1,3,4,5-tetrahidroxi-1-ciklohexánkarbonsav] és difenolokká bomlik, fontos szerepet tölt be a kávé aromájának kialakításában. Ha zöld kávét fogyasztunk, az egyben maradó klorogénsavat jó étvággyal felzabálják a vastagbélben lakó baktériumok, mi pedig egészségesebb keringési rendszer boldog tulajdonosai lehetünk, valamint karcsúbbak is. Elvileg. Gyakorlatilag a klorogénsavak élettani hatásait sokan vizsgálgatják, az étrendkiegészítőket forgalmazó boltok szépen kaszálnak vele, de a csomagoláson még nem szabad konkrét tényként állítani be a lehetséges jótékony hatásokat.

Mi nyugodtak vagyunk, a Krois Brewery Green Coffee Lager nevű sörében előforduló klorogénsav nem oszt, nem szoroz, ettől persze még érezhetjük jól magunkat.

A sör elkészítéséhez a soproni One Eleven speciality kávépörkölő vállalkozás nyújtott segédkezet. A cég nevének magyarázatához őket idézzük: „ A single origin kávéinkon túl 111 koncepció megalkotására, vagyis 111 olyan specialty kávé pörkölésére vagyunk hivatottak, 111 személy vagy »gasztro« partner részére, akinek a munkássága és eredményei előtt tisztelgünk.”

A sörben Etiópiából érkezett kávé lapul. Hogy pontosan milyen, azt a főzde nem közli, de a One Eleven kínálatában pillanatnyilag egyféle etióp kávé szerepel Mundayo néven, ezért mi rámondjuk az áment, ez lesz az. Oromiát említjük még meg, Etiópia legnagyobb szövetségi tartományát, a kávé szűkebb hazáját. Itt laknak az oromók, akiket régebben galláknak neveztek, de ez manapság már nem illendő. Az afroázsiai nyelvcsalád kusita ágába tartozó nyelvet beszélik, békés pásztorkodással töltötték az elmúlt 6900 évet, csak az elmúlt másfélszáz esztendőben bolondultak meg egy kicsit (no de ki nem?), elég egyik jeles képviselőjükre, Hailé Szelassziére (vagy -ra?) gondolnunk, bár ő csak félvérű oromó, a másik fele amhara.

**Az ifjú Ras Tafari Makonnen, a későbbi négus**

Közben töltünk és érdeklődve figyeljük a szép aranysárga lágert, mert ahogy azt már említettük, a kávéfélékkel megbolondított sörök általában jóval sötétebb színtartományban tartózkodnak. A hab átlagos, gyorsan apadó, alóla az első tizedmásodpercekben édeskés malátaillat érkezik, majd a zöld kávé jellegzetes, ténylegesen „zöld” illata uralja el a terepet.

A korty élénken szénsavas, ízvilágát egyértelműen és kifejezetten izgalmas módon a zöld kávé határozza meg. Édeskés, nyers, simulékony a dolog, mintha a cserjéről frissiben szedett kávébabot csócsálná az ember. A következő szakaszban érkeznek a keserűk, melyeknek 65-ös IBU-értékét ez alkalommal komlók nélkül sikerült elérni. A végén kapunk egy kis hagyományosnak számító pörkölt kávés vonalat is, ami egyébiránt némi melegedés után az illatban is előjön.

Ugyan a zöld kávéban kevesebb a koffein, ám mi a mai napra befejezzük a serkentőszerek fogyasztását. Csendesen üldögélünk a fűzfa alatt, élvezzük a természet nyár végi nyüzsgését és a kellemesen lágy, kávés utóízeket, közben pedig arra gondolunk, mennyivel jobb lenne pásztorkodni Északkelet-Afrikában, mintsem nekiugrani ennek az évről évre nyomorultabb és kaotikusabb valaminek, amit minden meggyőződés nélkül tanévnek nevezünk.

1011. Krois Aviso

Hátborzongató tempóval közeledik a tanévnyitó, a könyörtelen valóság elől ismét a múltba menekülünk a Krois Brewery újabb sörének segítségével.

A rómaiaknál hagytuk abba a múltkor, őket a vidéken a frankok követték, majd valamikor a 900-as évek első két dekádjában megérkeztek honfoglaló eleink is a vidékre. A település 1002 után lett a győri püspökségé, nevét írásban először 1199-ben említik villa Racusként. A címerben is ez a kedves jószág látható (valószínűleg a folyami rák [Astacus astacus], mert a nem két másik faja közül a kövi rák [Astacus torrentium] hegyi patakokban honos, a kecskerák [Astacus leptodactylus] pedig csak valamikor a XIX-XX. század fordulóján jelent meg hazánkban a Balatonban, illetve a környékbeli lassú folyású vizekben) valamelyik püspökkel együtt. A püspökség első vezetője egy Radla néven futó cseh főpap volt, de róla igen keveset tudunk, ráadásul ez a minimális információ is jócskán összekeveredett más püspökök életútjával, ezért mi teljesen önkényesen úgy döntöttünk, hogy a címeren Csák Ugrin látható, aki az első írásos említés kiadásakor volt püspök arrafelé. Ha valaki másképp gondolja, egy-két (esetleg nyolc) sör mellett nyugodtan megbeszélheti velünk a dolgot.

Ahogy múlt az idő, úgy fejlődött és szépült a település. Épült itt templom és püspöki palota is, bár az utóbbit a hisztis soproniak 1311-ben lerombolták, mert nem tudtak megegyezni a csuhásokkal, ki szedjen vámot a vidéken. Később elnyerték a mezővárosi rangot is, csinos falat építettek maguk köré. A lelkes prosperálásnak a törökök vetettek véget 1683. július 26-án, amikor egy Bécs felé tartó csapatuk lerombolta a várost, és az akkor még zömében magyar lakosság egy részét felkoncolta, a maradékot pedig eladta rabszolgának. Az árván maradt területre német ajkúak érkeztek, ekkor nyerte el teljes létjogosultságát a Krewspach/Kroisbach elnevezés.

A főzde szerint az „Aviso a zenében azt jelenti: Kezdd el!”, ezt mi készséggel elhisszük, persze azért találtunk egy ennél jóval komplikáltabb és kevés embert érdeklő meghatározást is, naná, hogy idetesszük: „A felütés, upbeat, aviso, Auftakt, levare olyan szavak, amelyeket a karmester olyan típusú mozdulatára használják, amely az összes zenei és zenén kívüli információt előlegezi és közvetíti, amely az előadás során egy zenemű vagy egy zenei rész indításhoz szükséges.” Ez utóbbit A zene metafizikája – Az elmefilozófia alternatív megközelítése a zene új felfogásán keresztül című munkából szereztük (Alpaslan Ertüngealp, Őrbottyán, 2021), de itt inkább abbahagynánk, mintsem elkezdenénk a dolgot.

Sörünk ez alkalommal egy APA, mely a nyitást követően lelkesen kezdi el szállítani a típusra jellemző déligyümölcsös, citrusos, virágos, enyhén gyantás jegyeket az orrunk irányába. Enyhén felhős középarany szín, vaskos, puha, kitartó hab. Ízvilága könnyedén gyümölcsös, fűszeres, a grapefruit szépen domborít, az Amarillo-Simcoe-Citra-trió jelenlétének köszönhetően. A korty közepes (12 B°), meglepően selymes és simulékony, a szénsavak takarékra tették magukat. A 20-as IBU nem tűnik soknak, a keserűk mégis elegáns határozottsággal vonulnak az átlagosnak mondható lecsengésig, egy részük az utóízben keveredik némi malátás édességgel.

Kifejezetten korrekt darab, jóleső nyárvégi sör, esdeklő tekintetünket a karmesterre függesztjük, ugyan intene már avisot, hogy nekiláthassunk a következő palacknak.

1010. Krois Klassik

Nem, nem feledkeztünk meg a fertőrákosi sörökről, sőt, kifejezetten nagy odafigyeléssel gondozzuk őket. Az történt ugyanis, hogy a rekkenő hőségnek köszönhetően szegény palackjainkat kitelepítették a hűtőszekrényből (akárcsak a fertőrákosi németeket 1946-ban, de ne szaladjunk ennyire előre). Mindenféle butaság pakolódott a helyükre – élelmiszerfélék, mentes tej a gyereknek, ilyesmi -, ezért az értékes nedűket egy hűtőtáskában próbáljuk megvédeni a minőségromlástól. A jégakkukat percre pontosan huszonnégy óránként cseréljük, a külső és belső hőmérsékleti értékeket mérjük, az eredményeket naplózzuk, mentjük, grafikonokon ábrázoljuk. Ezen tevékenységeinkből adódóan viszonylag kevés álmatlan éjszakánk volt a nyáron, az asszony szerint csak egyszer sírtunk fel, de elmagyaráztuk neki, hogy az nem ebből az okból történt.

A rend a lelke mindennek-elv nagyjából közepes hatótávolságban (1000-3500 km) helyezkedik el tőlünk, ám az alaposságot tudjuk értékelni. Ezért elégedetten bólintottunk, amikor megpillantottuk Fertőrákos weboldalának a település történetéről szóló szekciójában talált kronológia első mondatát, amit ide is illesztünk, tessék: „Kr. e. 12 millió évvel: a rákosi kőfejtő lajtamészkövének kialakulása – miocén”. Ez igen, ezt így kellene csinálnia mindenkinek. A lajtamészkő egyébként a Lajta folyó környékét borítja átlagosan 150 méter vastagságban, de ez a fedőkőzete a Soproni-hegységnek is. Biogén cucc, kagylóhéjból és mészalgából áll. Tessék, ma sem fekszünk le hülyébben, mint tegnap.

Azért nem kell megijedni, a település és a főzde körbejárásakor nagyobb léptekkel fogunk haladni. A rómaiak valamikor az i. e. első század környékén jelentek meg itt, de a vidék már előttük is lakott volt. Építettek is egy csinos Mithraeumot, egy Mithrász-szentélyt, ami elég ritka a világnak ezen a tájékán. Mithrász egy proto-indoiráni istenség volt, kultusza a rómaiaknál is igen nagy népszerűségnek örvendett egy időben. A beavatásra várók egy ráccsal fedett gödörben üldögélve várták, hogy a papok egy bikát vezessenek a fejük fölé, majd leszúrják, hogy a rájuk ömlő vér megtisztítsa őket. Újabb kutatások szerint a bikát időnként emberekkel helyettesítették, a leírások harapásokat és heréléseket is említenek, nagyon érdekes. A kereszténység egyébiránt ebből a kultuszból elég sok mindent átvett (pl. utolsó vacsora, szentelt víz, tizenkét tanítvány), aztán a mithraizmus lassan elsorvadt, bár Európában itt-ott suttyomban még Nagy Konstantin ideje alatt is végeztek szertartásokat.

**Az Égi Bikát nem lehetett csak úgy lebökni. Szabványszerű halálához kellett a Kutya harapása, a Kígyó mérge és a Skorpió kasztrációs tevékenysége**

Ennek tiszteletére most mi is rendkívül szertartásosan bontjuk ki első sörünket a főzdétől, a Klassik elnevezésű szűretlen német pilzenit.

Szép mély sárga szín, mint az öregedő napraforgószirom, habja hófehér, tömött, tartós. Malátásan és virágosan édeskés illat, egészen hátul nagyon kevés földdel. A korty az átlagosnál kicsit lustább, a szénsavak kicsit kókadtak, pont, ahogy mi szeretjük. A test közepesnek mondható (12 B°). Elöl maláták vonulnak a karamelláikkal és csipetnyi élesztővel, majd a Tettnanger hozza az illatnál már bejelentkezett virágos ízeket. A keserűk is tisztességesek (35 IBU, Magnum is van benne), a teljes befejező szakaszt uralják, még az utóízbe is átlógnak kicsinyt.

Könnyen iható, kerek, nevét ténylegesen kiérdemlő sör, ugyanakkor talán nem véletlenül jutottak eszünkbe Nádas Péter gondolatai a klasszikáról, amit zárásképp ide is citálunk.

„A világszemléletnek valamiféle nyugalmát, a kényszeresen, de mégis nyugvópontra érkezett életfilozófiát, a kissé merev egyensúlyra találó ellentmondások érzetét, holtpontot, amelyről a szemléletnek nincsen hová elmozdulnia, semmilyen irányba.”

1008-1009. Paderborner Pilsener és Bergkönig Starkbier

Lendületet nem veszítve pókhálózzuk tovább a kamrapolcot, amikor nagy hirtelen elénk ugrik újabb két kérdőjeles termék. Bátran a szemük közé nézünk, a jó öreg Sajó Sándor vezérmotívumába kapaszkodva, miszerint “Ejhaj, igyunk rája!/Úgyis elnyel a sír szája;/Gyáva népnek nincs hazája –”.

Elsőként a Penny raklapos szekciójában hányódó Paderborner Pilsener kerül a kezünk ügyébe, gyorsan meg is látogatjuk szülővárosát. Ehhez Németországba kell mennünk, Észak-Rajna-Vesztfáliába, itt épített ugyanis várat 777-ben Nagy Károly. Paderborn húsz év múlva már püspökség, 836-ban pedig itt helyeznek el Szent Liboriusból néhány darabot, aki azóta is a város védőszentje, rendes évenkénti fesztivállal. A szenthez kólika, láz, fogkő és epekő meglétének esetében érdemes fohászkodni, de elvileg ő kilincsel a nyugodt halál élményéért is a Feljebbvalónál.

**Szent Liborius kapja az áldást az** **Urológiai Klinika aulájában**

Ha pedig már a nyugalmat emlegetjük: itt született (illetve Neuhausban, ami azóta Paderborn része lett) Friedrich Wilhelm Adam Sertürner gyógyszerész, aki elsőként izolált gyógynövényhez köthető hatóanyagot, konkrétan az ópiumból morfiumot. Néhány egér és kutya után saját magán is kipróbálta a cuccot, de a dózissal kissé túllőtt a célon. Az összeesés előtt még sikerült benyelnie néhány deciliter bivalyerős ecetet, amitől sugárban okádva sikeresen megszabadult a hatóanyag java részétől, így túlélvén a kalandot díszdoktor lehetett a jénai egyetemen.

**Sertürner és baráti köre az új felfedezésben rejlő lehetőségeket teszteli**

A második világháború alatt a szövetséges légierő a város háromnegyedét a talajba döngölte, pedig itt született Karl von Plettenberg, akinek második fia, Kurt von Plettenberg részt vett a Hitler ellen 1944. július 20-án végrehajtott sikertelen merénylet szervezésében. Letartóztatták, és mivel attól félt, hogy a kínzások miatt elárulja bajtársait, kiugrott a Gestapo épületének harmadik emeletéről. A sikertelen merényletről mindig az a kérdés vetődik fel bennünk (zárójelben persze), hogy mi történhetett volna, ha Claus von Stauffenberg ezredesnek, aki a bombát élesítette, meglett volna a bal szeme, a jobb karja és a bal kezén az összes ujja? Ezeket az alkatrészeket ugyanis Tunéziában hagyta egy légitámadást követően. A kérdés költői, természetesen.

**Kurt von Plettenberg dekkol a dekkel**

A középkorban errefelé szinte mindenki készített sört, XVI. századi feljegyzések szerint Paderborn környékén 400 (!) főzde működött. 1852-re már csak öt maradt, köztük a mi versenyzőnk. A pils és hell típusokon kívül van export és altbier is, illetve Pilger és Liborius márkanévvel is készítenek söröket. A főzdét a Warsteiner vásárolta meg 1990-ben, azóta Paderborner Brauerei Haus Cramer a hivatalos megszólításuk. Van egy saját szélturbinájuk (arra külön büszkék, hogy 12 méterrel magasabb, mint a kölni dóm), amivel az éves villamosenergia-szükségletük 40 %-át fedezik, ráadásul biogázt is használnak. Dicséretes.

A sör maga egy nem túl cizellált pils, ráadásul egyszerűségében sem nemes. Szép nagy, krémes habbal startol, amiből egy perc múlva már csak egy szerény, szakadozott, a pohár falára tapadó karika marad. Illata kenyeresen savanykás, némi melegedés után gyanúsan és egeresen dohos. A korty harsányan szénsavas, ez alaposan megtolja az ízében jelentkező csípős fűszerességet. A maláták másodhegedülnek, a komlók virulensek, a 30-as IBU értéknél többet sejtetnek, ám a keserűségük az általunk kevésbé kedvelt gyógyszeres ligában játszik. A test soványka (11,2 B°), vizes, a vége kurta, az utóíz kesernyés, a nyelv hegyén marad cseppnyi méz. Megittuk, mer’ nagyjából mindent megiszunk, de nem kérünk belőle többet.

A másik doboz miatt közelebb araszolunk, de azért Alsó-Ausztriában megállunk, szeretett hazánk határát elvi síkon, ha nem muszáj, nem lépjük át, elég stresszes a viszonylag állandó fizikai jelenlét is. A tartomány székhelye Sankt Pölten (a rómaiak Aelium Cetium néven építettek ide várost, aztán később Treisma-ra keresztelték. Ma nevét Római Szent Hippolütoszról nyerte [Sankt Hippolyt→ St. Polyt→ St.Pölten], akire a történelem első ellenpápájaként illik emlékezni. Nem értett egyet a megbánt bűnök bocsánatával, és addig civakodott a hivatalos egyházfővel, amíg Caius Iulius Verus Maximinus Augustus császár meg nem unta dolgot. Mindenkit a szardíniai rézbányákba deportáltatott, ahol a biztonságos munkavégzés feltételei csak mértékkel voltak biztosítva, az ellátásról és a szabadidős tevékenységekről nem is beszélve.), melynek egyik kerülete Unterradlberg, itt telepedett meg 1978-ban a Privatbrauerei Fritz Egger, mely cég háta mögött akkor már vagy háromszáz évet átölelő tapasztalati bázis lapult.

**Szentekből ez alkalommal jól el vagyunk látva**

Erre építve manapság már százegynéhány fajta sört készítenek, a saját márkájukon kívül elég erőteljes multis alsópolcos vonallal. Ezen igények kielégítésére még egy mbh-t is összegründoltak, a Tigast Handelsgesellschaft ügyvezetője pedig véletlenül pont a sörgyár igazgatója lett. Ők forgalmazzák a Bergkönig márkát, ami az Aldiban vadászható le. Több típusa van, feljegyzéseink szerint a Märzennel már találkoztunk, bár nem írtunk róla. Ezt az akkori sokk hatásának tudjuk be. Ez a példány Starkbier névre hallgat, amire a 7,2-es alkoholtartalma jogosítja fel. Nagyjából ennyi az összes pozitívuma is. Az illat itt is kifejezetten savanykás, a többi relatíve olcsó (ezt a jelzős szerkezetet drága hazánk okos gazdaságpolitikájának, illetve tolvaj vezérkarának köszönhetően mostanság igen gyakran kell használnunk), magasabb alkoholtartalmú sörrel ellentétben a szesz nem érződik. Habja gyorsan apadó, vékony, színe átlagos középarany. A korty közepesen szénsavas, az elején fura édes-savanyú ízváltást követően máris bejelentkezik az alkohol. Ki is tart becsülettel a végéig, nem adva esélyt semmi másnak. A komlózás semmitmondó, a savanykásság az utóízt is uralja.

Kevés lelkesedéssel fogyasztanánk belőle ismételten, habár az alkohol teszi a dolgát, s két-három adag után valószínűleg egészen magasröptű polémiába tudnánk bonyolódni Szent Hippolütosszal.