1105-1106. Speedzone Pityu a hegyről és Brúder Búza

Ha az ember előkúszik a lapos kő alól, ahol eddig lakott, előfordulhat, hogy lesznek barátai. Ha folyamatosan és többé-kevésbé eleget tesz az elvárt társadalmi követelményeknek, a barátok nem is tűnnek el. Illetve van esély arra, hogy visszajöjjenek. Ha vannak barátok, azok szintúgy ügyesen fognak mocorogni, belakják és kitöltik a kapcsolati teret, nem feledkeznek meg rólad a relatíve rendszeresen megrendezett, ajándékozással egybefüggő szituációs gyakorlatokon sem. Söröket hoznak neked, mert tudják, hogy szereted, illetve tisztában vannak azzal, hogy ezért te őket még jobban fogod szeretni. Elsősorban nem a sörök miatt, a gesztus, a történés a lényeg (ezt mondod mindig, mindenkinek halálodig). A mi drága barátaink is megszórtak már minket jónéhány alkalommal és dobozzal/palackkal, ez történt legutóbb is (direkt nem a most kifejezést használjuk, mert emlékeink szerint ez még valamikor nagyon az év elején történt, ám ez nem befolyásoló tényező a cseppet sem objektív vizsgálat szempontjából, a szavidő vaskos hónapok múlva fog csak leperegni az idő végtelen mialóf@szán, vagyis amit ilyenkor szoktak volt mondani). Így került hozzánk – többek között – a Nyíri Szilárd-féle One Beer Speedzone-tematikájából – nézd má’, mennyi kötőjel – két főzet, melyek közül a mindenkori kiindulási pontnak szánt és gondolt lágert (hivatalosan és a dobozon Czech Pale Lager) nyitjuk elsőként. Pityu a hegyről beveri egyből – közli velünk a hírértékűt rögvest a csomagolás, bennünk pedig azonnal átfut a nagy pukkanással indító történetek sekélyessé válásának minden fájdalma, ám a reményt természetesen nem adjuk fel. A nyitott sportkocsiban hányavetin terpeszkedő jetiszerű bácsi Vályi István felvidéki származású újságíró, autóbolond és –szakember, médiaszemélyiség.

A palóc tájszólást képzeljük hozzá

Még csak érintőlegesen sem ismerjük eddigi munkásságát, de megszavazunk neki annyi bizalmat, hogy jóval összetettebb személyiségnek gondoljuk, mint amilyen összetett a nevével fémjelzett sör. Kellemesen savanykás illatú, már-már selymes láger ez a Pityu, nem is akar nagyon más lenni, s ez dicséretes. Winkler bácsi természetesen megpróbálja kissé misztifikálni a dolgot, a neten és a csatornáján keringő videót addig a pillanatig tudtuk nézni, amíg ki nem jelentette, hogy ez akár Pilsner Urquell is lehetne. Természetesen benneteket nem akarunk lebeszélni a teljes életmű eme epizódjának megtekintéséről, de lélekben pumpáljátok fel magatokat. Linket meg azé’ se teszünk ide.

Speedzone-sörből négyféle van (a piacon, nálunk csak kettő, de pillanatnyilag nem bánjuk), egy-egy a hasonló nevű autós műsor arcainak, így hát a Brúder Búza esetében sem lepődtünk meg, hogy a traktorból Eckhardt Balázs (Brúder) integet egy kolbásszal. Döbbenetes az lett volna, ha Bruder János kertész és hagymanemesítő feszítene a dobozon (ő oldotta meg a makói hagyma minőségromlás nélküli nagyüzemi termelésének problémakörét), ahol tyúk és kakas, pláne birka is akad, ott hagyma is van valahol a környéken, no de hát említettük, hogy ez egy autós műsor.

Bruder János (1913-1982)

Bontjuk a búzát is, meglepően hangosan csicsereg belőle kifelé a szénsav, ennek ellenére a hab vaskossága kívánnivalókat hagy maga után, akárcsak a tartóssága, mert hamar dugába dől szegény. Az illat is furcsa, ugyan ott vannak a bajor búzák esetében elvárható banános jegyek, de összefonódik velük és elnyomja őket egy erős, kellemetlenül édeskés, szörpös-rágógumis vonal, ami ráadásul az ízben is megjelenik. Nem tetszik a dolog, nem fogunk több Brúdert fogyasztani evilági életünkben saját felbuzdulásból, ám ettől függetlenül további szép sikereket kívánunk az autós műsornak.

1104. Hunyadi

Említettük már ezen oldalakon valamikor, hogy érdemes időnként kicsiny, félreeső, ám tisztességes forgalmú kereskedelmi üzemegységekbe látogatni (pláne a miénkhez hasonló kicsiny, félreeső településeken, ahol örvendetesen gyarapodik az aktív fél- és egészen alkoholisták száma, pedig magunkat még nem is számoltuk bele), mert ott rendszeres időközönként érdekes sz@rsörökbe lehet botlani. Szó szerint, mert ezeket általában ládaszám tárolják szanaszét az üzlethelyiségben, mintegy labirintust képezve a kassza irányába, ahol a palackra és ránk pillantva megértő mosolyt gyűr az arcára a helyi Minótaurosz (esetleg Minótaurina, bár képzésileg ezt aggályosnak érezzük).

Erről meg a régi vicc jut az eszünkbe: Mi az, amiből a teheneknek négy van, a nőknek meg kettő? Láb

Foltos és kopott emlékeink szerint a Hunyadi Világos ákcijóssan 270 HUF-ba fájt, ehhez már csak azt a cca. 1200 forintnyi közüzemi díjat kell hozzáadni, amennyiért a hűtő megpróbálta ihatóvá és kevésbé büdössé temperálni a folyadékot. Nem sikerült. Mértékadóan heves értetlenkedésünk – miszerint kinek állhat érdekében országszerte teríteni ezt a moslékot – rögvest csillapodott, amint a békéscsabai illetőségű Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. nevét megpillantjuk a hátcímkén. Így már nem csak a Hunyadi, de minden világos.

Mátyás néven már találkoztunk a családhoz tartozó sörrel, hihetetlenül tré volt az is, itt az idő belerúgni még egyet a szerencsétlen famíliába. A gyártóra egész egyszerűen nem volt lelkierőnk rákeresni, a pénteki munkanapot még abszolválni kell, de ha a Mátyásra és a Tiszaira gondolunk, hendikeppel indulnak a nyomorult pécsiek.

Egyetlen értékelhető jellemvonása ennek a dögletes lének (olyan szaga van, mint amikor egy félig rohadt, penészes citromot nejlonzacskóba csomagolva nyársalsz át és tartod parázs fölé) az általa generált szabad asszociációs bázis: erről mindig eszünkbe fog jutni a pestisjárvány, ami jégre tette a két szegény Jánost a nándorfehérvári csata után.

1102-1103. Bergquell Kirsch Porter és Lobkowicz Flying Cloud IPA

Őszintén szólva kissé tanácstalanul, ám jólesően vakaróztunk egy darabig (mert a férfiember már csak ilyen, szeret jólesően, hosszan vakarózni. Lehet kezdeni homloktájt, aztán felszalad a kéz a koponyatetőre, majd a füleket nem kihagyva csusszan a tarkóra. Itt válaszút elé kerül az ember: vállak, felkar, könyök, alkar és/esetleg hát, vagy mellkas, has, ágyék? Megannyi lehetőség, döntés, finom hezitálás, élveteg dekadencia. És vajh’ bűn-e, ha mindegyik sorra kerül? Ha pedig az, akkor ki szab ki és miféle penitenciát? Nehéz, árnyalt kérdések, oszt’ a seggvakarást, annak esetleges átvitt értelmeit még meg sem említettük.), mert nem értettük, hogy került az elmúlt időszakban végigkóstolt cseh regimentbe egy szász cseresznyés porter.

Vakarózni jó

Aztán eszünkbe jutott, hogy a palackot még a monori sörfeszten gyűjtöttük be hirtelen felindulásból, a térképet böngészve pedig hamar kiderült, hogy a löbaui gyökerekkel bíró Bergquell-Brauerei szűk huszonöt, cseppet sem megerőltető kilométernyire hasal a csehek Varnsdorf nevű városkájától. Mit tesz isten, itt is akad egy főzde, méghozzá cicás, a Pivovar Kocour. Ők terjesztik és forgalmazzák ettől a stratégiai vonaltól lefelé a Bergquell Kirsch Portert, ami pontosan az, mit neve sugall: egy porter cseresznyével nyakon öntve. Nem túl fantáziadús termék, pedig akár az is lehetne, ha az alapsör jegyeinek nagyobb teret engednek. A gyümölcs – bár jóízű, nem geil, nem műanyag – erőszakosan rátelepszik az egészre, ezért néhány korty után úgy döntünk, meghagyjuk az asszonynak. Könnyed csalódásunkat viszont feledteti és orvosolja a Herzkirsche kifejezés, melyet nem tudunk hová tenni, ezért rákeresünk. Döbbenet. Idézünk. „A gyöngyösi szívcseresznye származása: ismeretlen eredetű, Brózik Sándor találta Gyöngyös határában.” Minden tiszteletünk a majd’ negyedszázada elhunyt kertészmérnöké, nagyon sajnáljuk, hogy már nem tudja elmesélni nekünk, hogyan lehet egy város határában sétálgatva ismeretlen eredetű cseresznyét találni. Ráadásul nem is egy fél maréknyit, hanem egy egész fát. Csodás dolgok ezek, ezért tovább vakarózunk.

Hát nem romantikus?

Vysoký Chlumec irányába kanyarodunk közben, mert bár a főzde pillanatnyilag zárva van, termékei kitartóan őrzik nevét. A Flying Cloud IPA is itt látta meg a napvilágot, korrekt, bár nem túl izgalmas, relatíve népszerű termék lévén a Lobkowicz nem hagyta veszni ezt a sört sem, valamelyik gyáregységében a sok közül ma is készítik.

Szép rezes árnyalatot mutat, habja átlagos vastagságú, lassan apadó, kitartó. Illata karakteres, gyümölcsösen édes, virágos. A hidegkomlózás során belekerült Cascade és Amarillo az ízvilágot is szépen alakítja, lassan sétáltatva a fogyasztót a gyümölcsfák között, melyekről narancsot, grapefruitot, egyéb citrusféléket lehet szedegetni. A 13,5-ös Balling megfelelő teltséget, a 44-es IBU kellemes keserűket ad, az 5.4-es alkohol kifejezetten csütörtöki hangulatba ringat.

Vakarózásilag lassan rátérhetünk a herékre.

1100-1101. Bakalář Honey Lager és Bakalář Dry Hopped Lager

A tanévkezdéstől keserű a pofánk, ráadásul ez távolról sem az a jó értelemben vett sörös keserűség. Segélykérőn pislogunk a kamrapolc irányába, hátha akad ott valami, amivel hóna alá nyúlhatnánk padlót fogott életkedvünknek, és lám, ahol a szükség, ott a segítség (Where there is poison, there is a remedy, ahogy az ángliusok mondják úgy általában, illetve I got the poison, I got the remedy, ahogy a Prodigy állítja). Két Bakalář jelentkezik önzetlenül e nem könnyű feladat teljesítésére. Az egyik a Honey Lager, más olvasatban Medový Speciál, a másik pedig a Dry Hopped Lager, zengzetesebben Světlý ležák za studena chmelený.

Az említett keserűség miatt a mézesbe fogunk először belenyalni, zabolázhatatlan gondolatmenetünk pedig máris a fóti főzde Keserű Méz nevezetű hoplágere, valamint a körülötte anno kitört cicaharc emlékei felé kanyarodik. Ám nem ér oda a szerencsétlen, hiszen zabolázhatatlan, ezért máris Pascal Bruckner neve villan fel, akinek hasonló című regénye nagy durranás volt valamikor a kilencvenes évek közepén, mert sokat és sokféleképpen dugtak benne a népek, de emlékeink szerint a történetvezetés kissé dagályos, a stíl pedig irodalmiaskodó, szerencsére közel sem annyira modoros, mint mi. A témára filmügyileg nem kisebb név vetette rá magát, mint Roman Polanski, az alkotást a rendező egyik utolsó jelentős művének tartják a hozzáértők, nekünk pedig újra meg kellene nézni, mert csak kínosan balf@sz jelenetek ugranak be, az meg nem lehet, ha egyszer egy utolsó jelentős műről van szó.

A mézes Bakalář viszont működik, még ha nem is felejthetetlen alkotás, hisz’ látjátok, milyen önfeledten fecsegünk itt mindenféléről. Mézszínű (naná), vaskos és tartós hófehér habbal. Illata értelemszerűen édeskés, a méz mellett a maláták is ezt a vonalat erősítik, de a komlók zöld, füves kontrái szépen ellenpontoznak. A korty átlagosan testes (B° 14), a szénsavak nem vártan ropogósak. Ízében nem teng túl a méz, ám szépen és hosszan ível át, decens keserűkkel (IBU 22) támogatva. A vége viaszosan tapad, az utóíz virágos.

Mostanra kisebbik leánygyermekünk mellé csatlakozott három fiú is, átmeneti megőrzéses jelleggel, mert bennünk pedagógokban ugyan nem túl erős a csordaszellem (ha az lenne, már rég lapátra és jégre tettük volna ezeket a nyomorult kérdőjeles férgeket, akik azt művelik az oktatási rendszerrel, amit), de egymás kölykeire automatikusan figyelünk és ügyelünk. A hangulat tehát olyan negédes, hogy ideje előkotorni a keserűket, nehogy felboruljon a lelki egyensúlyunk. A hidegkomlós láger hozza is szépen a jellegzetes žateci zöldséges-füves ízvonalat, a 34-es IBU pedig megfelelő és határozott keserűséget biztosít, a hab varázslatos módon egyszerre kőkemény és krémes. Kissé sajnáljuk, hogy nincs még pár palacknyi a hűtőben, de többet ha akarnánk sem tudnánk róla mondani, mert az egyik kölyök éhes, a másik a wifi-jelszót követeli, a harmadik a negyedikkel üvölt, hogy kussoljon már azzal a rohadt szájharmonikával. Ezért most az éheset kiviszem a kutya mellé, osztozzanak a tápon, a jelszavasnak rálépek a telefonjára, amelyik üvölt, azt fejbevágom, a harmonikással meg lenyeletem a hangszert.

Csend, béke, péntek.

1098-1099. Démon 13 és Bakalář Řezaná Desítka

Két félbarna szerzet toporog itt mérsékelt türelmetlenséget mutatva, jöjjenek hát, ránk fér a lazítás a tantermek átrendezése és az idén is rendkívüli minőséget és szakmai felkészülést mutató ingyenes tankönyvek kiosztása után.

Meglehet, hogy az előző mondatot átlengő csipetnyi rosszindulat egy velünk együtt a hűs szobába húzódott démonnak köszönhető (lásd Δαίμων → daímōn → daemon), de ne kenjünk rá mindent ezekre a szegény ártatlanokra, van úgyis elég bajuk.

A mi Démonunk ráadásul még a baljós 13-as számmal is meg lett jelölve, utalva ezzel a sör Balling-értékére, ugyanakkor széles teret hagyva a szabad asszociációknak. Származási helyét illetően Vysoký Chlumec a célállomás. Eme csendes, napjainkban ezer főt sem számláló településen 1466-ban emlegettek először sörfőzőket hivatalos iratokon, konkrét főzdét pedig 1611-től datálhatunk. A Lobkowicz-família 1474-ben érkezett ide, azóta – kisebb-nagyobb, a mogorva történelem diktálta szünetekkel tarkítva – folyamatosnak tekinthető az együttműködés. Sajnálatos módon az akár patinásnak is nevezhető főzdét pont a Lobkowicz-társaság záratta be 2021-ben, így az eredetileg Vysoký Chlumec Démon névre hallgató sör már nem itt készül.

Sorompó le

Azért így sem sikerült rosszul. Világos, enyhén rezes borostyán színe nyugtatja a szemet, a tömött, tartós, törtfehér hab szép kontrasztot ad. Illata malátás, mézes, itt-ott halvány szárított gyümölccsel. A korty is édesen, karamellásan nyit, tán kicsit sok is a jóból, a komlók keserűi (IBU 26) némiképp megkésve csak a hátsó traktusban jutnak szóhoz, a sorakozó imígyen döcögős. Vigasztalódhatunk viszont a középtájt jelentkező mazsolás-aszalványos jegyekkel és a hosszan lecsengő decens keserűkkel. Egy ilyen démonnal akár napi szinten is felvenné az ember a harcot, csak hogy acélosodjon a lelke.

A múltkor a Černovar-sörök körbetáncolásakor ígéretet tettünk arra, hogy amint feltűnik a színen az első Bakalář, folytatjuk a főzde történetének zanzásított bemutatását. Eljött a visszafogottan ünnepélyes pillanat, itt a Řezaná Desítka, habár a mi ánglius variációt preferáló példányunk címkéjén Amber Lager olvasható. Esetleg akinek úgy tetszik, szólíthatja Řezané Výčepnínek is.

A főzdét tehát 1454-ben megalapították, termeltek szorgosan. 1587-ben a rakovníki potentátok nekiálltak pedagógust keresni a helyi megüresedett katedra betöltésére. Meg is találták hamarost Jan Pička Písecký személyében, aki miután kapásból felsorolta, hány prágai kocsmában csapolnak rakovníki sört, máris magáénak tudhatta az állást. Az úriember agglegényként az élet könnyed és vidám dolgaihoz (nők és sör) lelkesen viszonyult, ez miatt a kissé konzervatív városkában nem volt nehéz tengelyt akasztani a polgársággal. Hiába volt jó szakember, esztendőnyi ottlét után mennie kellett, ám emlékét a főzde kegyelettel őrzi, mivelhogy a bakalář magyarul annyit tesz: agglegény.

Nős pedagógként kissé eltérő elvi síkon igyekszünk élvezni az életet, de a sör mindenképpen közös metszéspontunk tanult kollégánkkal. Ennek csendes ünneplésére tökéletesen alkalmas ez a szelíd, bársonyos, kellemesen karamellás vonallal indító sör. A malátákat értő kézzel visszafogott, enyhén földes komlók balanszírozzák, melyek mellé az utóízbe ide is bepréselte magát némi szárított gyümölcs. Könnyed, lendületesen fogyasztható, a 4.2-es alkohol lepkeszárnya épp csak megérinti a feje búbját az embernek, de bizonyíthatóan vannak olyan pillanatai az életnek, amikor ez is tökéletesen elegendő a boldogsághoz.

1095-1097. Amstel Premium Pilsner, Hermann Müller Premium, Schlossmühle Helles

Sz@rul hangzik, de a nyárnak bizony lassan vége, az évszak remélhetőleg elegáns haldoklását mi is megünnepeljük, egyazon lendülettel rendet vágva a kamrapolcon sorakozó gyülevész sörutánzatok között. Színpadra szólítjuk hát a Tetemrehívó triót (a.k.a. Halmozottan Hátrányos Helyzetű Hármas), segítségükkel szeretnénk meglátni a fényt az alagút végén, imígyen megvilágosodván mi is, hátha az élet mégsem annyira sz@r, mint ezek. A számunkra legfájóbb tétellel indítunk, hiszen az Amstel a mi tovatűnk ifjúságunk oly mámoros esztendeiben (ez alatt a kilencvenes évek közepétől datált intervallumot értjük) még sör volt. Volt értelmezhető és élvezhető íze, illata, nívója, jelentése, összekovácsoló ereje. Hogy ezekből a mostanra éterinek tűnő magasságokból miként sikerült a holland világmárkának ezzé az orrfacsaró lóhúggyá leküzdenie magát, minden bizonnyal rendkívül összetett kérdés. Széleskörű gazdasági, politikai, szociológiai, pszichológiai, filozófiai elemzést kívánna a dolog, melyben mi egyértelműen nem vagyunk kompetensek. Annyit tehetünk csak, hogy könnyes szemmel és remegő szájszéllel ezentúl is csak a szépre próbálunk emlékezni, ezt a szerb ipari hulladékot pedig klotyózzuk, hátha megvadulnak tőle a perem alatti baktériumok. Egyúttal pedig együttérzésünkről biztosítjuk a két alapítót – Charles de Pesters és Johannes van Marwijk Kooy -, akik lelkesen szorongatják egymás kezét a doboz alján. Kimerítő dolog lehet ennyit forgolódni a sírban.

A megtépázott emlékezetű úriemberek

Bölcs mesteremberhez hasonlóan a Van Pur is addig üti a vasat, amíg az egyszeri vásárló meg nem unja. Rövid időn belül már a harmadik Hermann Müller-féle sörszerűségbe futunk bele, a Pilsener és a Classic Lager után itt a Premium. Ha a csomagolások színkódját vesszük, mostanra megbicsaklott a lengyelek pszichéje is, a metálzöld és az égővörös után egy kontrollálatlan őszinteségi roham előhozta a setét fosbarnát. Elég szörnyű ez is szegénykém, ám legalább kukoricamentes, ráadásul egyértelműen malátás jegyeket tud felmutatni, öt százaléknyi alkohollal körítve. El tudjuk képzelni azt a párhuzamos univerzumot, ahol megfelelő hőmérsékletre hűtve meg tudnánk inni. Már csak az átjárót kellene megtalálni. Addig, hogy ne zavarjon a keresésben, inkább kiöntjük. A felét.

Ezen a ponton már erősen horgad bennünk a véres és megtépett nemzethy öntudat, mer’ hát hogy van ez má’, nekünk öntudatos mimagyaroknak a szomszédba kell mennünk sz@rsörért? Nem addig a’! Van nekünk biza’ nem is egy tűzrőlpattant, államilag erősen támogatott termékelőállítónk, ki menti meg ez alkalommal a haza becsületét? De hallga csak! Mintha szélmalomkattogást kergetne a szél Pécs irányából! Itt a mi hősünk, büszke habtartással áll szorítóba e nemes küzdelemben, pajzsán kopott Hell(es) felirat. Ugyan se íze, se bűze, de sárga és a miénk. A pécsi arany- és angyalcsinálók által évszázadok óta használt Mindentfeloldó Savanyúvíz ez alkalommal is bizonyít, a győzelem ismét a honé.

Nekünk pedig mára nincs más teendőnk, mint benyelni tizenöt deka szódabikarbónát, magzatpózba zsugorodni és delirálni egy jóízűt. Áldásbékesség.

1093-1094. Patriot 11 és Bohemia Regent Escobeer

„Elsak, elsnők! Itten van gusztus huszadika. Estván király, alkotmány, miazmás. Ünnepelünk és passz. Berkaperkelt díszvacsora, fájront után.” Tímár Péter filmklasszikusából idéztünk, a lélekemelő ünnepi beszédet pedig megtekinthetitek itt alant, mert a nézettség az olyan, hogy annak emelkednie kell.

Igyekszünk mi is emelkedett állapotba kerülni, nem az ünnep miatt (már amennyiben ünnepnek lehet nevezni ezt a csontvázszerű, államilag megalázott és újabb lopássorozatra fedőtevékenységként használt akármit), hanem csak úgy, magunknak. Ehhez ismét két sört fogunk használni – nagyon hozzászoktunk már a duplázásokhoz -, melyek első ránézésre talán furcsa párosításnak tűnhetnek, de hamar belátható, hogy egyértelmű közös nevező köti őket össze, hiszen ezt a hazafias lelkületű összeröffenést kormányzati szinten legalább akkora gazemberek gründolták össze, mint a jó öreg Pablo Emilio. Ő már nincs az élők sorában, ilyen téren a Vezetőséget tekintve nekünk még sajnálatos elmaradásaink vannak, de nem szabad feladni a reményt. Erre igyunk is.

A Lobkowicz-érdekeltségű Pivovar Uherský Brod Patriot 11 elnevezésű sörével indítunk, mer’ a haza minden előtt, ahogy azt Kölcsey mondotta volt. Uherský Brod Morvaországban van, alkalmasint Magyarbród/Magyarrév néven is megtalálható, merthogy még I. András illesztett oda egy várat 1049-ben. Azóta sok víz lefolyt az Olšaván, a kisvárosban is csendesen csordogál az élet. Még mindig vitatkoznak arról, itt született-e Jan Amos Komenský, a.k.a. Johannes Amos Comenius, minden valamirevaló pedagógus prototípusa. Szóba kerülhet még Komňa és Nivnice is, ezért a biztonság kedvéért Uherský Brod testvérvárosi kapcsolatba lépett a holland Naardennel, ahol a nagy gondolkodó nyugszik.

Comenius Jürgen Ovens festményén

A sörhöz pedig úgy érkezünk meg, hogy Comenius édesapja, Martin Komensky megbecsült tagja volt a sörfőzők helyi céhének. Az első – a város tulajdonában lévő – főzde 1614-ben épült, aztán megint jöttek a svédek. Az újjáépített főzdét több család is birtokolta, amíg az utolsó bérlő, František Bedřich Janáček be nem intett a városatyáknak. Épített egy másikat (1895), ami az államosításig (1948) az ő neve alatt futott és termelt. A Pivovar Janáček 1993-tól 2007-ig élte második virágkorát, akkor benyelte őket a Lobkowicz. A Patriot 11 (egészen pontosan 11,2 B°) egy nem túl bonyolult világos, de egy vérbeli hazafi manapság ritkán szofisztikált. Megjelenése és illata a jogosan elvárt sztenderdeket követi, a laza, vékonyka, kissé vizes korty jórészt a keserűkkel operál, szolid keretek között. Mindent összevetve azonban jár neki az alap nyári ivósör plecsnije (no nem egy lovagkereszt, azt ennél jóval kifinomultabb alakok kaphatják csak meg, szarkazmus, igen), és hát mivel is lehetne boldogabbá tenni egy patriótát, ha nem egy plecsnivel?

Ha patriótaként nem is (maximum lokál), államférfiként Escobar is szépen domborított, hiszen volt ő képviselőházi póttagja az illetékes Liberális Pártnak, ami jól mutatja, hogy a két műfaj – bűnözői és politikusi karrier – jól elfér egymás mellett. Honi vetületben is csak annyi a különbség, hogy a mi narkóneppereink/felhasználóink inkább konzervatív lózungokat motyorásznak, lásd D. Tomika.

Nem sikerült rájönnünk, hogy a kérés nélkül érkező szójátékon kívül mi egyéb ötlet húzódhat a háttérben a třeboňi főzde részéről az Escobeer-t illetően, de hát nem kell nekünk mindig mindent tudni. Picit reménykedtünk, hogy tán akad benne némi kokain, ám csalódnunk kellett. Zabmaláta viszont van, rögtön kétféle is a hagyományosnak számító árpa mellett, viszont Pablo ilyesmivel nem kereskedett, hacsaknem fedőtevékenységként.

Az Escobeer elvileg egy IPA, bár a címkén az a hozzátoldott n betű kissé zavaró hatást kelt. Az elvileg kifejezés használata a sör aroma- és ízvilágának megismerésekor is jogosnak tűnik. Illatából erősen hiányoltuk a típusra jellemző gyümölcsös, kellemesen tropikus jegyeket, ellenben a korrekt maláták mellett kissé túltolt élesztőkkel futottunk össze. A gyümölcsök a korty hátsó traktusában jönnek csak elő, akkor is elég bátortalanul, halványan szappanszerű érzetekkel karöltve, ami nem tesz jót az összhatásnak. A komlókeserűk sem brillíroznak, azt a kissé kellemetlen gyógyszeres vonalat produkálják, amit nem kedvelünk annyira. Az utóíz értékelhetően édeskés és gyümölcsös, ha ez IPA valahol, akkor leginkább itt. Az 5,6-os alkoholnak örülünk, a zab jó kis testet képez (13,9 B°), IBU 40,8. A végére megfilozofáltuk, mi lehetett a főzde célja: a megosztó hatás. Ahogy ez a sör sem egyértelműen az, ami rá van írva, úgy Pablo Emilio Escobar Gaviriáról is mesélnek mindenfélét. Ha a temetésére kivonuló cca. huszonötezer emberből levonjuk azoknak a számát, akik azért mentek oda, hogy a saját két szemükkel lássák, biztosan rákotorják-e a humuszt arra a nyomorultra, még mindig marad egy kisvárosnyi tömeg, aki máig isteníti. Ízlések és pofonok, nemdebár?

Boldog karhatalmisták a terítéknél

1091-1092. Strakonice Otavský Zlatý és Strakonice Klostermann Hořký

Bár apad a készlet, azért még egy darabig Bohemiában fogunk lődörögni, ez alkalommal Strakonice irányába fordítjuk fényes tekintetünket. Füleinket is hegyezhetnénk, a város nagyhatalom dudafronton (itt most a hangszerre gondolunk), augusztus végén még rendezvényt is tartanak, a Mezinárodní Dudácký Festival keretein belül bárki kéjeleghet eme zeneszerszám rettenetes, ám tömegoszlatásra kiválóan alkalmas hangjában. A városiak akkora duda-fanok (még mindig a hangszerre gondolunk), hogy a helyi, 1649-es alapítású sörfőzde is a DUDÁK – Měšťanský pivovar Strakonice névre hallgat. Természetesen így hívják piacvezető termékcsoportjukat is, ám mi most nem ezt járjuk körül. Szent ígéretet teszünk azonban arra nézvést, hogy amikor sorra kerül a Dudák, recsegni fognak a dudák (utoljára gondolunk erre a hangszerre).

A várossal kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk, hogy 1892-ben itt született Josef Skupa bábművész, akinek Spejbl és Hurvínek karakterér köszönhetjük. A két figura közül Spejbl az idősebb, 1920-ban kelt életre először, Hurvínek hat évvel később csatlakozott.

Spejbl és Hurvínek szobra, Plzeň

A bábfigurák, illetve a velük készített mesefilmek a mi felhőtlen gyerekkorunk szerves részét képezték, ám nem árt tudni, hogy a müncheni egyezményre (ahol a nemzetközi hatalmak sikeres előkészületeket tettek a cseh területek feldarabolására) reagálva Skupa és szerzőtársa, Frank Wenig olyan csípős, egyértelműen politikai töltetű epizódot kreáltak, hogy azt a vezérkar sem nézhette tétlenül. Be is tiltották rögvest. ’44-ben a színházat bezárták, a Gestapo elkobozta a bábokat, Skupa pedig börtönbe került, ahol cellatársait gyakran szórakoztatta Spejbl-jelenetekkel. Így kell elegánsan a középső ujjunkat mutatni mindenféle, éppen regnáló nyomorult hatalmi formáció irányába.

Természetesen mellékelünk egy epizódot a sorozatból, tessék:

Most pedig irány a folyópart, aranyat fogunk mosni, mert ez kell az első sörünkhöz való teljes ráhangolódáshoz. A nemesfém után manapság is érdemes hobbi jelleggel az Otava (a kanadai áthallásról [Ottawa] csak annyit, hogy innen valószínűleg többen költöztek oda, mint onnan ide, többek között szeretett kontinensünk bájos történelmi háttere miatt) partját borító homokban turkálni, évszázadokkal ezelőtt pedig jelentős kenyérkereseti lehetőségnek számított azok köreiben, akiknek máshoz nem fűlt a foguk. E tevékenységnek állít emléket – legalábbis nevével – a Strakonice Otavský Zlatý, egy szépen szerkesztett, jóízű világos. Világos arany szín, korrekt, átlagosan tartós hab, zöldséges-malátás illat. A komlózás biztos és erőteljes kezű, a žateci félkorai vörös teszi a dolgát (amíg tudja tenni, mert a klímaváltozás miatt ez az egyik legveszélyeztetettebb fajta). IBU 34, alkohol 4,8 %, a beltartalom 11,8 B°. Egy kezdő aranymosó szett megvan húszezer HUF-ból, de mi ennyi pénzért inkább ilyen sört vásárolnánk, oszt’ csak üldögélnénk a folyóparton, mert annál nem sok jobb dolog van a világon.

Folyópartról hegyoldalra kapaszkodunk, az erdők sűrűjében kellemesebb a klíma. A Šumava a hegyvidék mellett a régió neveként is funkcionál, de aki messzebb szeretne utazni, az nyugodtan megcélozhatja a kisbolygóövezetet is, cca. 300 millió kilométert kell csak talpalni, de megéri, mert az itt keringő 2403 Šumava aszteroida csendes és nyugodt hely. A Földön található Šumava is igen szép vidék, következő sörünk egyik lelkes rajongójának és megéneklőjének, Karel Klostermann-nak nevét viseli.

Kövek, víz, fák: Šumava

Az író gyermekként a szomszédos Písek városában járt iskolába, aztán Bécsben rugaszkodott neki a gyógyszerészetnek, amit aztán félbe is hagyott anyagi körülményei és egészségi állapota miatt. Hazaköltözött, német és cseh anyanyelve mellé megtanult még néhány másikat (angol, francia, spanyol, olasz, szerb), tanárként helyezkedett el, írni kezdett, először németül, majd csehül. A Šumava bűvöletében élt és alkotott, írásai az itt élő emberekről, a vidék szépségéről szólnak. Az adott politikai szituációknak köszönhetően a németek és a csehek nem mindig fértek meg egymás mellett, de őt mindkét fél tisztelte és szerette békés nyíltszívűsége miatt.

A Strakonice Klostermann Hořký méltó emléket állít neki és munkásságának azzal, hogy német és cseh komlók (Mandarina Bavaria és Kazbek, utóbbi hidegen adagolva) példaértékű fúziója teremti meg az egész nyugodtan klasszikusnak nevezhető ízvilágot. Az intenzív, csehes keserűk mellett a citrusos, finoman gyümölcsös aromák teszik teljessé az élményt, és visznek be minket nagyon is jó értelemben az erdőbe, ahol ismét csak csendesen üldögél az ember, mert annál nem sok jobb dolog van a világon.

1089-1090. Novopacké Podkrkonošský Speciál Tmavý és Světlý

Nová Paka városába tartunk ez alkalommal, a jičíni járásba, errefelé lakott Rumcájsz is a Řáholec erdő közepén Mankával és Csibészkével, emlékezzetek csak vissza. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben készült cseh rajzfilmeken szocializálódott kedves olvasóinknak jegyeznénk meg zárójelben, hogy a Rumcájsz-kalandjai (O loupežníku Rumcajsovi) szerzője ugyanaz a Václav Čtvrtek, aki Moha és Páfrány történeteit (Pohádky z mechu a kapradí) is megálmodta.

Václav Čtvrtek (1911-1976) O víle Amálce a žabce Márince című kötetével ’73-ban

A várost 1357-ben említik elsőként írásban, amikor a helyi templom új plébánost kapott, aztán az 1600-as évek végéig volt itt minden, amire rendes embernek soha sem lett volna szüksége. Egyszer sikerült porig égetni a várost, másodjára csak félig üszkösödött el. Aki túlélte a lángokat, azt a pestis ragadta magával, a kigyúrt immunrendszerrel bírókat pedig a svédek belezték ki, akik a harmincéves háború szervezésében kirándultak errefelé. Ám a lelkes állampolgár az már csak olyan, hogy mindig visszatér, termel, fogyaszt és szaporodik. Nová Paka is virágzik, többek között sörgyárának köszönhetően.

Árad a romantika. És a sör.

A városban már a XIII. században is állt egy főzde, ami persze leégett, ezért újat építettek, ebben viszont abbahagyták a termelést némi adó- és vámmentességért cserébe. A jelenlegi főzde épületeinek 1871. március 29-én láttak neki, a termelés egy bő esztendővel később indult meg. Átvészelték a két világháborút és a gazdasági szempontból nem kevésbé kegyetlen rendszerváltási időszakot is, napjainkban független főzdeként üzemelnek Pivovar Nová Paka néven.

Elsőként a Podkrkonošský Speciál Tmavý kerül pohárba, mely nevéhez híven szép sötét gesztenyebarna árnyalatban pompázik (a név első fele egyébiránt az Óriás-hegység [Krkonoše] közelben nyújtózó vonulataira utal). Nagy népszerűségnek örvendő söröcske, mely 2005-ben karácsonyi főzetként startolt, aztán gyorsan az alapszortiment részévé vált. Habja puha, krémes, tartós, alóla malátásan édes, finoman kenyeres aromák bújnak elő. A korty kellemesen pörkölt, karamellás, kávés jegyeket hoz, nyalatnyi csokoládéval, falatnyi dióval. A keserűk határozottak, szépen íveltek középtájtól az utóízig, ahol villanásnyi időre némi édesgyökér is csatlakozik hozzájuk. A 6,3-as alkoholtartalomra Rumcájsz is megpöccintené a kalapja peremét, mi pedig kifejezetten elégedettek vagyunk a dolgok eddigi alakulásával.

Egyik szőke, a másik barna…- dudorásszuk hát emelkedett hangulatban a régi nótát, mit sem törődve a sorrendiséggel (mondjuk a rímképlet és az ütem miatt tökmindegy lenne), miközben már a következő palackot markolásszuk. A dal címe Zsebkendőm négy sarka, szövegét Kubányi György, zenéjét pedig Szentirmay Elemér szerezte. Utóbbi művésznév vadosfai és zsidi Németh Jánost takarja, aki rengeteg ilyetén népies nótát komponált. Állítólag egy Liszt Ferenc játékát követő afteren a kisujjából rázott ki két művet, melyeket a mindig és mindenhol jelen lévő muzsikus cigányok rögvest lekagylóztak, és már bazseválták is. Ezt követően a szintúgy a helyszínen tartózkodó Anton Grigorjevics Rubinstejn leesett állát kellett keresgélnie az úri közönségnek. Valószínűleg meg is lett, a vargabetű után pedig jöjjön a szőke, na de előbb mjúzik.

A Podkrkonošský Speciál Světlý nevét szintúgy 2005-ben nyerte, ekkor keresztelték át az 1997-ben, a főzde 125. évfordulójára készített Vyrocni nevű sört. Méltán népszerű főzet ez is, szintúgy 6,3-as alkohollal, ám barna kollégájával ellentétben az ő esetében ez a százalékos érték már az illatban is egyértelműen hozza az „erőssör”- érzést. Szép sötétarany szín, itt-ott rezes törésekkel. Habja átlagos, tapadós, kitartó. Az alkohol mellett illatában gabonafélék, édes kekszek jelentkeznek. A korty csalogatóan édeskés, a komlózás ezt csak részben képes ellensúlyozni, ám ez nem feltétlenül jelent problémát, mint ahogy az alkohol kissé felületes csomagolása sem az. Testesnek, nehéznek érződő sör, ami ennek ellenére – vagy épp ezért – nagyon szépen itatja magát. Az utóíz finom savanykássága jólesően reflektál a korty elejének édességével, szomorúak is vagyunk, amikor elfogy, mert ezt a játékot szívesen folytattuk volna még egy darabig, fél szemmel a ravaszdi alkoholokat figyelve.

E két alapsörével a főzde belopta magát szívünkbe, odavéstük a titkos jelet, jövünk mi még erre.

1087-1088. Černovar Světlé és Černovar Černé

Szorgalmasan, továbbra is kettesével ürítgetjük a cseh söröket tartalmazó palackokat, ez alkalommal az általunk valamikor már hellyel-közzel, kvázi madártávlatból körbejárt főzde, a Pivovar Rakovník (lelkes szlavistáink kedvéért Tradiční pivovar v Rakovníku) Černovar termékcsaládjából nyalunk-nyelünk be egy világosat és egy sötétet. Rakovník az egyik helyi legenda szerint egy nagy éhínségnek köszönheti a nevét, mikoron is egy édesanya az általa és mások által is mérgezőnek tartott ráklevessel akarta gyermekeinek szenvedéseit megrövidíteni. A dolog tulajdonképpen összejött, a gyerekek nem szenvedtek tovább, mert jóllaktak, a patak és a település pedig felvette a derék ízeltlábú nevét, sőt, a jószág a címerre és a zászlóra is felkerült.

A címer a jószággal. Szerintünk egy kicsit sok lába van, no de hát szép ez így is

Mivel egy kereskedelmi útvonal mellett feküdt, hamar bírósági székhely lett belőle, mérföldjogát pedig (a várostól adott távolságon belül más nem kereskedhetett, illetve állíthatott elő bizonyos termékeket, mint például a minket érdeklő sört) az éppen aktuális uralkodók (Luxemburgi János, majd a mi V. Lászlónk) lelkesen megerősítették. Maga a főzde is V. László 1454-es rendelete óta számítja magát létezőnek, de ezt a fonalat most letesszük, mert a cég húzósöre a Bakalář, abból is lapul valamennyi a kamrapolcon, oszt’ miről fogunk ennyit dumálni, amikor azt kóstoljuk? Több nap, mint kolbász, ugyebár.

Szóval a Černovar brand a 2010-es évek elején jött létre némi barátságos orosz nyomásra, már amennyire barátságosan tudnak nyomni az oroszok. Természetesen ez esetben szimpla üzleti megállapodás történt, miszerint a főzde ellátja a feneketlen gyomrú orosz piacot egyszerű, tisztesnek mondható cseh sörrel. Rögvest kidolgozásra került hát néhány új receptúra (a Černovar mellett a Pražačka is), a termelés és forgalmazás beindult, idővel pedig ezek a sörök a cseheknél is népszerűek lettek, meg is dobálták őket néhány éremmel.

A Černovar Světlé is az említett stílben és szellemben készült, faék egyszerűségű pilsner, szép középarany színnel, pufi habkoronával. Halványan kekszes, kicsit csípősen zöld komlós illat, harsány szénsavak, ízében átlagos maláták átlagos keserűségű átlagos komlókkal. 4,9-es alkohol, 11.6 B°, 26 IBU, hogy némi száraz tényszerűséggel is szolgáljunk az ilyesmit kedvelőknek, ám a lényeg, hogy egy jóízűen fogyasztható, soharosszabbat kategóriájú sörről van szó. Rakovník lendületét egyébiránt a harmincéves háború törte meg némiképp, a város közelében zajlottak ugyanis az 1620-as fehérhegyi csatát megelőző bemelegítések, amiknek – ahogy az már lenni szokott – akadtak civil áldozatai is, nem beszélve a háborús intézkedések okozta pénzügyi katasztrófákról. Ismerős? Nanáhogy. A fehérhegyi csata, ahol a cseh protestánsok néztek farkasszemet a Német-római Birodalom és a Katolikus Liga seregeivel, röpke órácska alatt lezajlott, és a csehek vagy háromszáz esztendőre búcsút inthettek az önállóságuknak. Az egyszerű emberek és a sörfőzők viszont közel sem látták annyira sötétnek a jövőt, mint amilyen sötét a mi második sörünk, a Černovar Černé.

A fehérhegyi csata, ahogy azt Peter Snayers látta biztonságosnak mondható távolságból

A jó értelemben vett szimplaság itt is megvan, a direkt fényben kellemes rubinvörös villanásokat produkáló sör kissé rongyos, halvány bézs habkoronája alól finom pörkölt aromák szivárognak elő, némi szárított gyümölccsel spékelve. Ízében is a pörkölt maláták dominálnak, jóleső fekete kenyeres savanykássággal, ezeket szépen balanszírozó komlózással. A vége leheletnyit gyümölcsös, az utóíz decensen kávés.

Nehezen versenyezhetünk az orosz piac vásárlóerejével, de azért nem lenne baj, ha ez a két sör tartósan leváltana néhány lópisigáspárt a hazai boltok polcain. Oké, tudjuk, álmodik a nyomor.