Ha az ember előkúszik a lapos kő alól, ahol eddig lakott, előfordulhat, hogy lesznek barátai. Ha folyamatosan és többé-kevésbé eleget tesz az elvárt társadalmi követelményeknek, a barátok nem is tűnnek el. Illetve van esély arra, hogy visszajöjjenek. Ha vannak barátok, azok szintúgy ügyesen fognak mocorogni, belakják és kitöltik a kapcsolati teret, nem feledkeznek meg rólad a relatíve rendszeresen megrendezett, ajándékozással egybefüggő szituációs gyakorlatokon sem. Söröket hoznak neked, mert tudják, hogy szereted, illetve tisztában vannak azzal, hogy ezért te őket még jobban fogod szeretni. Elsősorban nem a sörök miatt, a gesztus, a történés a lényeg (ezt mondod mindig, mindenkinek halálodig). A mi drága barátaink is megszórtak már minket jónéhány alkalommal és dobozzal/palackkal, ez történt legutóbb is (direkt nem a most kifejezést használjuk, mert emlékeink szerint ez még valamikor nagyon az év elején történt, ám ez nem befolyásoló tényező a cseppet sem objektív vizsgálat szempontjából, a szavidő vaskos hónapok múlva fog csak leperegni az idő végtelen mialóf@szán, vagyis amit ilyenkor szoktak volt mondani). Így került hozzánk – többek között – a Nyíri Szilárd-féle One Beer Speedzone-tematikájából – nézd má’, mennyi kötőjel – két főzet, melyek közül a mindenkori kiindulási pontnak szánt és gondolt lágert (hivatalosan és a dobozon Czech Pale Lager) nyitjuk elsőként. Pityu a hegyről beveri egyből – közli velünk a hírértékűt rögvest a csomagolás, bennünk pedig azonnal átfut a nagy pukkanással indító történetek sekélyessé válásának minden fájdalma, ám a reményt természetesen nem adjuk fel. A nyitott sportkocsiban hányavetin terpeszkedő jetiszerű bácsi Vályi István felvidéki származású újságíró, autóbolond és –szakember, médiaszemélyiség.
Még csak érintőlegesen sem ismerjük eddigi munkásságát, de megszavazunk neki annyi bizalmat, hogy jóval összetettebb személyiségnek gondoljuk, mint amilyen összetett a nevével fémjelzett sör. Kellemesen savanykás illatú, már-már selymes láger ez a Pityu, nem is akar nagyon más lenni, s ez dicséretes. Winkler bácsi természetesen megpróbálja kissé misztifikálni a dolgot, a neten és a csatornáján keringő videót addig a pillanatig tudtuk nézni, amíg ki nem jelentette, hogy ez akár Pilsner Urquell is lehetne. Természetesen benneteket nem akarunk lebeszélni a teljes életmű eme epizódjának megtekintéséről, de lélekben pumpáljátok fel magatokat. Linket meg azé’ se teszünk ide.
Speedzone-sörből négyféle van (a piacon, nálunk csak kettő, de pillanatnyilag nem bánjuk), egy-egy a hasonló nevű autós műsor arcainak, így hát a Brúder Búza esetében sem lepődtünk meg, hogy a traktorból Eckhardt Balázs (Brúder) integet egy kolbásszal. Döbbenetes az lett volna, ha Bruder János kertész és hagymanemesítő feszítene a dobozon (ő oldotta meg a makói hagyma minőségromlás nélküli nagyüzemi termelésének problémakörét), ahol tyúk és kakas, pláne birka is akad, ott hagyma is van valahol a környéken, no de hát említettük, hogy ez egy autós műsor.
Bontjuk a búzát is, meglepően hangosan csicsereg belőle kifelé a szénsav, ennek ellenére a hab vaskossága kívánnivalókat hagy maga után, akárcsak a tartóssága, mert hamar dugába dől szegény. Az illat is furcsa, ugyan ott vannak a bajor búzák esetében elvárható banános jegyek, de összefonódik velük és elnyomja őket egy erős, kellemetlenül édeskés, szörpös-rágógumis vonal, ami ráadásul az ízben is megjelenik. Nem tetszik a dolog, nem fogunk több Brúdert fogyasztani evilági életünkben saját felbuzdulásból, ám ettől függetlenül további szép sikereket kívánunk az autós műsornak.
