Kedvelt közhelyeink egyikével indítanánk pénteki tirádánkat, miszerint repül az idő. Biza’ két esztendeje is van már annak, hogy a zip’s háza táján jártunk, szemlélődtünk és szaglásztunk, a kortyolásokat már nem is említjük. Most viszont Lakatos Gábor önzetlen és nagylelkű ajándékának köszönhetően két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt megkóstolhatjuk a megreformált receptúrájú Miskolci Mosaic-ot, másrészt ismét mellkasig merülhetünk a mangóba a Viva la Manga! segítségével.
A MM emberes optikai tuningon is átesett, ha nem kedvelnénk, a címke alapján egyből szerelembe esnénk Miskolc városával. Az élénk, kissé betegesen sárga alapon köröző hollók, varjak és egyéb dögevők látványa egyből megdobogtatja szívünket, romantikusnak mértékkel nevezhető S.T.A.L.K.E.R.-olvasmányélményeinket juttatva eszünkbe. A lepukkant épületek között tátongó, minden bizonnyal egyenesen a Pokol mélységes bugyraiba vezető sötét üreg láttán pedig reszkető kezekkel máris satírozzuk az ELADÓ-táblácskát aktuális ingatlanunk kapujára, oszt’ irány BAZ megye (esetleg BAZvár. Erről meg az jutott az eszünkbe, hogy vajon a különböző nemű ispánok [mertháthogy ugyebár modern, haladó szellemiségű, elképesztően európai értékrendekkel bíró hazánkban a nőstény hullarablók politikusok is bírhatják eme státuszt, nem csak a kanok] megkülönböztetésére az ispöcs és az ispin@ kifejezések komilfók-e, de ez mellékszál). A hasi címkén a sör adatai nem változtak, maradt minden a jól bevált, régi keretek között, egyedül a típusmegjelölés elegánsodott Contemporary American Pilsner-ré.
Közben nyitunk, töltünk, szimatolunk. Ez a citrusos vonal illatban mintha kissé túl lenne tolva, kellemetlenül mosogatószeres érzete támad tőle az embernek, reménykedünk, hogy némi szellőztetés után csitul, de nem. A korty közepes, a szénsavak virgoncak, ropogósak. A megemelt komlómennyiségnek köszönhetően valóban intenzívebb az ízvilág, a keserűk kidolgozottabbak, ütősebb lett a dolog. Ugyanakkor nem várt módon egy savanykás vonulat is tiszteletét teszi, ami egy pilsner esetében nem teljesen döbbenetes esemény, de valahogy ide most nem illik. Meg tudnánk kedvelni az új MM-ot, ám a régire kicsit nagyobb nosztalgiával gondolunk vissza.
A Viva la Manga! is egy újraértelmezés, a főzde Fruit infused APA-ja kapott új köntöst és brandet. Pedro mester annak idején azt ígérte, az új receptúrával rámennek kissé a testességre és a krémesebb hatásra, búzamaláta és zabpehely is volt emlegetve, aminek itt most nyomát sem leljük. Meglehet, lecsúsztunk az első batch-ről, és a kíméletlen közgazdasági herélőkés itt is körbenyiszatolta a dolgokat. Sebaj, azért a gyümölcslevesen opálos megjelenés, a mutatós habkorona, és persze a masszív, édes, déligyümölcsös, fűszeres-virágos illatorgia némiképp kárpótol bennünket.
Ízvilágát tekintve elégedetten konstatáltuk, hogy a mangó elegánsan és önfeláldozóan a háttérbe húzódott, nagyobb teret engedve a komlóknak (Amarillo, Cascade és Citra) és a malátáknak a játékra. Az előző variáció gyenge pontja volt a szappanfavirágúak rendjébe tartozó gyümölcsfa termésének időnkénti indokolatlan arcoskodása. Úgy tűnik, a mangó magáévá tette Bástya elvtárs önmarcangoló kijelentését, miszerint: „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”
Maradjon is így, ámen.