Néhány nappal/héttel ezelőtt (abban az irigylésre méltó helyzetben vagyunk, bár szigorúan csak pillanatnyilag, hogy engedhetjük összefolyni az időt magunk körül, mondhatni egy kellemesen langyos időtócsában ül- és éldegélünk) valaki megkérdezte, hogy a közelgő jubileumi alkalomra – ezredik, sörökről (is) szóló írás – melyik márkát/típust/gyártót fogjuk választani. Mormogtunk valami semlegeset igencsak tényszerűen létező bajszunk alatt, ám mostanáig semmiféle ötletünk sem volt. Szembesülve viszont a rögvalósággal, miszerint ez tényleg az ezredik nekirugaszkodásunk (igen, köszönjük, jólesik a taps, hogyne, a sörökre vonatkozó meghívásokat is örömmel elfogadjuk), rövid tépelődés után arra gondoltunk, miért ne szerezzünk egy jó napot valami tökátlagos, alsópolcos, picit a szarsör kategóriát is súroló terméknek?
Szegénykéket oly sokan bántják – elismerjük, néha mi is a lelkükbe gyalogoltunk már, viszont vagyunk annyira gerincesek, hogy jelezzük: ez a jövőben is elő fog fordulni -, oly szürke, egysíkú életük van, hogy megérdemelnek egy kis ünnepi hangulatot, még ha azt közvetlenül nem is ők okozták.
Szóljon hát az ezredik írás a Van Pur-féle Edelmeister brand búzasöréről, képviselje ő az előbb finoman megrajzolt kategóriát, emeljük virtuális koccintásra vele megtöltött poharainkat.
Enyhén homályos, világos aranyszínű sör, habja nem túl vaskos, de a gyors apadást követően a maradék meglepően kitartó. Tipikus német búzasörként van magyarázva a bizonyítványa, ennek megfelelően búzamalátából „min. 50 %”-ot tartalmaz, legalábbis a doboz információi szerint. A szintúgy ezen a felületen ígért banán- és szegfűszegaromák az illatban biza’ elég vérszegényen muzsikálnak, jócskán a háttérbe szorítja őket egy erőszakos, savanykás vonal. A korty laza, vizes (11,8 B°), a szénsav átlagos, a kissé túltolt savanykássággal összefonódva azért csíp.
Nem sok búzás (pláne német) jelleg szorult bele, összességében is afféle szőrös, darabos, bárdolatlan alkotás, de ki mondhatja azt közülünk nyugodt lelkiismerettel, hogy ő sosem szokott ilyen lenni? A lecsengés rövid, savanykás, az utóíz banánosan édes, még egy csipetnyi szegfűszeg is előkerül. Jól behűtve tulajdonképpen iható, fűnyírás helyett pedig egész viselhető.
Megisszuk hát mindannyiótok egészségére, aztán később a másodikat is, mer’ véletlenül kettőt vettünk belőle. Az 5,2-es alkohol segítségével kicsit parádézunk még az első négy számjegyű magaslaton, aztán indulunk tovább. Hálásak vagyunk, hogy eddig velünk tartottatok, haladjunk együtt a jövőben is.
Mindig a sárga úton.