791-792. Auchan Vidám Vadkan és The Beertailor Pineapple

Vili, az általában Vidám Vadkan szomorúan gubbasztott az erdő lepukkant becsületsüllyesztőjének visszafogottan ragacsos pultjánál. Időnként fájdalmas pofával belekortyolt az előtte álldogáló pohárban lévő gyanús, sörszínű löttybe, köpött egy hegyeset, aztán tovább fixírozta a pult erezetét. Hirtelen megnyikkant az ajtó, s Sziszif@sz, a katasztlofálisz beszédhibákkal küszdő físziszikló cusszant be a klimóba.

– Szefassz Filikém! Hát te miélt fagy ilyen búfalb@sszott? – kéldezte fidám figyollal a pofáján.

– Szevasz. Önértékelési válságban vagyok – válaszolt Vili.

– Asz meg mi a f@szom?

– Depresszió.

– Aha. Még eszt szem éltem, de mál legalább ki tudom mondani. Magyalászd el egy kicit bőfebben, ész köszben híjjá’ má’ meg egy szölle! – kérte a cikló. Izé…szikló.

– Az van – kezdte Vili, s közben intett a csaposnak -, hogy nem az vagyok, aki vagyok. Illetve nem az, akinek lennem kellene. Még kevésbé, ami lenni szerettem volna.

– Aha – mondta megint Sziszif@sz, sz köszben belebugybolékolt a szölbe, mel’ mál moszt szem éltett egy kulfa szót szem asz egészből, de nagyon plofi volt abban, hogy eszt palásztolni tudja. Meg asztán esz folt asz egyik kedfenc kifejeszésze, melt nem folt benne egyetlen számála ploblémász hang szem.

– Szar dolog ez, Sziszif@sz. Éldegélsz vidáman, egyenes derékkal, has be, mell ki, mert mégiscsak egy stout vagy, pláne imperial, rád is van firkálva baz+, oszt’ egyszer csak becsapódik fél marék fekália a ventillátorba. „Méghogy stout! Meg imperial! Hogynepersze.” Ilyeneket sutyorognak a hátad mögött, s közben vigyorognak, mint tót a hugyos körtére. „Mer’ alapjába’ véve rendesen összerakott jószág ez, barátságosan sötétbarna, még a habja is drappos kicsit. Illatában is hozza az ilyenkor várható édeskés, enyhén kávésra pörkölt malátákat azzal a csipetnyi savanykássággal, a korty is viszonylag kerekded, jön a kávé itt is doszt, nadehogy stout? Horribile dictu: imperial?? Jó lesz ez egy aránylag iható barna ale-nek is. ” És kész, ennyi, el vagy intézve.

– Hmmm…- hallatszott a hüllő ilányából, melt az előbb fászolt okok miatt eszt a nyelf fonológiai lendszelébe altikulálatlan állapotban lészlegeszen beilleszkedett indulatszót isz előszen szelette. – Asz öleg szölszabó szelebuldi menyeckéjének, Ananász asszonyszágnak isz haszonló nyafalyája fan – mondta asztán. Ő sze tudta filágéletébe sze eldönteni magálól, hogy kicoda-micoda. Amelikai lágel asszal a bloméliaféléfel összekutyulfa? Ennél jófal kefeszebbél isz akasztottak föl mál tisztesszégesz embeleket, bál Ananász asszonyszágot én aszélt megkímélném, olyan cábítóan édeszkész a szentem. Sz milyen lédúsz! Ha egyszel ketteszben tudnék maladni vele, bebiszonyítanám, mennyile fagyok használható, mint fallikusz szimbólum.

De ezeket Sziszif@sz már csak az üres kocsmának monologizálta, mert Vili közben már elegáns lendülettel, nyálcsorgatva, félkeményen csörtetett a gyümölcsös irányába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük