Mivel most a hét elején még mindig azzal foglalkozunk, mint a múlt héten – tantermek festése, renoválása, dekorálása, berendezése, amit a mi drága és semmirevaló Krétánk bükkfanyelvezete szerint leginkább a „pedagógiai program célrendszerének megfelelő, az éves munkatervben rögzített, tanórai vagy egyéb foglalkozásnak nem minősülő feladat ellátása” kategóriába lehetne beleszuszakolni, eltekintve attól, hogy ez nincs, illetve még nincs rögzítve az éves munkarendben. A „program célrendszerének” megfelel, hiszen egy másfél négyzetméteres mennyezeti vakolatdarab miatt megnyiffanó elsős leltári rovancsolása még a Tankernek is igen kellemetlen feladat. Sebaj, az új tanévtől aktívabban és minden részletre kiterjedően kell majd adminisztrálnunk a munkafolyamatokat, gyakorlatilag azt is le kell könyvelnünk, ha elugrunk hugyozni. Jómagam ezt az „Egyéb” kategóriába tervezem rögzíteni, max. három mondatos megjegyzéssel alkalmanként. Remélhetőleg ez minden érdeklődőt tökéletesen, valamint análisan és vaginálisan is kielégít majd, hogy a klitorális variációt meg se említsük.
Szóval a söröket tekintve most afféle könnyített és elkerülő manővert hajtunk végre, olyanokat választván, amelyekről már sokszor és sokan írtak, mi is persze, annó dacumál. Nincs tehát szó mennyboltrengető főzetekről, de ennyi festés és felmosás után rengessen az, akinek két édesanyja van.
A szakértők szerint a Carlsberg jócskán benne van a kakában a látványosan emelkedő költségek, illetve a kevésbé látványosan növekvő bevételek miatt. Az olyan amatőr megoldások helyett, mint a „gyerekek, csináljunk már jobb sört!” most is egy fajsúlyos parasztvakításba menekülnek, de legalább a gyűjtők és a focirajongók örvendezhetnek. Piacra kerül(t) ugyanis egy limitált kiadású hatos pakk, melynek csomagolásával a cég a Liverpool FC-vel közös, három évtizednyi együttműködését ünnepli. Ikonikusnak mondható mezek sorakozhatnak majd a polcokon és a hűtőkben, nekünk ez az Ian Rush nevű walesi jóhaver jutott, akit ugyan a teljesítménye alapján süveglekapva tisztelünk, de itt meg is állunk, hiszen nekünk a foci mint a harangöntés az ispánnak a hajdúnak. A dobozban meg csak a szokásos középszerű euroláger lötyög, arról meg minek beszélni. Ezért mi türelmesen megvárjuk, amíg egy Nobel-díjas pakkot is összeraknak Niels Bohr-ral az élen, addig viszont tekerve egyet a szlogenjükön csak annyit mondanánk: valószínűleg nem a legjobb sör a világon.
A Paulaner sörei, illetőleg maga a főzde körül is kalandoztunk már nem egyszer, átkeltünk a Messinai-szoroson Franciscus de Paula köpönyegét használva hajóként, miközben eszelős hangerővel döngettük Liszt Ferenc Két legenda című zongoraművét. Rémlik? Nem csoda, az ilyesmit nehezen felejti el az ember. Megemlékeztünk már a búzasöreikről, a Salvator-ról, és az Oktoberfest-féle variációról is, most a sima, naturális pils következik a sorban. Nem meglepő módon itt is minden a hagyományokról, tradíciókról szól, és természetesen a megjelenéstől kezdve az illatokon át az ízvilágig minden tankönyvi és standard. Ragyogó, élénk szín, sűrű, hófehér hab, ropogós, friss komlózás (Hallertauer Tradition és Herkules), könnyed fogyaszthatóság, diszkréten száraz, kesernyés befejezés. Ha valamiért, akkor pont ezért az echte germán fílingért lehet szeretni és kedvelni a Paulanert. Mi is igyekszünk nagy lendülettel beleszerelmesedni az életérzésbe, mert most, hogy a BM éjsötét, jéghideg és huzatos kapualjában fognak csuklóztatni minket oktatásügyileg, minden stimmtre és richtigre nagy szükségünk lesz.
