Valamikor február elején jelezte Vásárhelyi barátunk, hogy hozzáértők kisded csoportosulása tervezi megtámadni a relatíve fiatalka cecei (mely településről nekünk mindig a kökény jut először eszünkbe [mer’ hogy kékakökény reCece], rögtön utána pedig azok a testileg elképesztően összerakott fiatal hölgyek, akik a híres cecei dinnyét kínálgatják a főút mellett, idényjelleggel. Szerénységünkről mindenki tudja, hogy a dinnye az a gyümölcs, aminek már a szagától is nagy ívű sugárban vagyunk képesek okádni, de a cecei dinnyék kedvéért bármikor szívesen lassítunk, és húzódunk le hosszasan alkudozni) főzdét üzemlátogatási céllal, oszt’ szívesen szorítanak nekünk is helyet, ha igényeljük.
Azon túl, hogy minket és bármiféle szakértelmet egy napon/lapon említeni minimum a blaszfémia kategóriájába tartozó, büntetendő cselekedet, szívesen fogadtuk a dolgot. Mindent egyeztettünk, szervezkedtünk, ármánykodtunk és fogadkoztunk, aztán – ahogy az már lenni szokott és mondani szokás – az utolsó utáni pillanatban belefingott a macska a nullás lisztbe (BFF-55). Megpakoltak helyettesítésekkel, s őszinte sajnálatunkra a karaván nélkülünk indult útnak. Alig telt el viszont röpke nyolc hónap, máris itt mosolyog két csinos dobozka, bennük a főzde lágerével és IPA-jával. Nosza, lássuk, halljuk, ízleljük.
Rögvest megakad a szemünk feszegetés közben az „Első hazai natúrsör” feliraton, amely a dobozok felső részén olvasható. A natúrsör, mint olyan, erősen megosztotta a sörkedvelők társadalmi rétegét, elég egy alapos pillantást vetni Vásárhelyi kolléga február 12-re datált posztja alatt a kommentháborúra (ahol a „bullshit” kifejezés még az enyhébbek között sorakozik), ezért mi óvatosan egyensúlyozva a borotvaélen, csak per definitionem nyilatkozunk. E szerint a natúrsör olyan sör, amit legalább 75%-ban hazai alapanyagokból készítenek hagyományos eljárással (no gyorsítás, no enzim), természetes úton erjesztett szénsavval. Mindezek együtt elvileg eredeti, letisztult, simulékony ízvilágot garantálnak.
A láger átlagos megjelenésű, kissé matt világos arany, közepes méretű és kitartású, szép szerkezetű habbal. Illata visszafogottan malátás, a Saphir viszont érezhetően tolja felénk a maga citrusos-mandarinos aromáit. A korty laza, könnyed, finoman szénsavas. Ízvilágára az édeskés alaphang jellemző egy kis virágos felhanggal, a keserűk harmatosak és súlytalanok (IBU 18). Leginkább a “fogyasztóbarát” jelző jut eszünkbe róla, annak pozitív és negatív értelmezési tartományaival egyetemben.
Az IPA (mely a doboz oldalán lévő ismertetőben már session IPA-vá avanzsál) ködös, narancsos, teltebb képet mutat, habja tömött, szivacsos, törtfehér, tartós. Illata bátortalan, halovány, ám a várt gyümölcsös-virágos jegyeket azért hozza, még egy kis gyanta is lapul a háttérben. A korty lágy, puha, a szénsavak épp csak a nyelv hegyét csípik meg egy kicsit. Kissé furcsán, sziruposan édeskésen indul, majd érkezik némi déligyümölcs, aztán nagyjából vége is a dalnak, mert a komlózás kifejezetten vérszegény, alig érezhetőek a keserűk. Egy IPA-tól nem ezt várja az ember, lett légyen az akármennyire session. Az utóíz édeskés, gyorsan elkopik. A szintúgy 18-as IBU-értéken kívül más egyébbe nem nagyon lehet belekötni, de érzésünk szerint ez így most még elég felejthető.
Ám szokásos derűlátásunknak köszönhetően viszonylag magabiztosan jelenthetjük ki: megyünk mi még dinnyéket bámulni Cecére, és akkor bizony hozunk onnét sört is.
PS.: három a magyar igazság alapon ismét megemlíthetnénk kedves bloggertársunk nevét, mert a képet is tőle nyúltuk le, de nem tesszük. Még a végén elbízza magát.
