832. Pannonhalmi Blonde

Pannonhalmán tavaly nyáron nyitotta meg kapuit a sörfőzde, pillanatnyilag portfólión lévő öt termékükből ezidáig csupán egyet kóstoltunk, mintegy bemelegítésképpen. A Dubbel után, melyről elégedetten nyilatkoztunk, most sort kerítünk még kettőre, elsőként (mint minden egészséges férfiember, habár de gustibus non est disputandum) egy szőkét választunk. Tehetjük ezt annál is nyugodtabb lelkiismerettel, mivelhogy ez a Blonde csak egy keresztet visel a címkéjén, ennyiért pedig mi nem fogunk sorban állni az urológián, ez már nekünk meg sem kottyan. Vö: „Rosszlányoknál engem már nem ér baj/Lappang bennem tripper, kankó, vérbaj” → Prosectura.

A Szent Benedek-rendi monostort 996-ban alapították Géza fejedelem segedelmével, aki Csehországból invitált ide szerzeteseket. A ma is álló templomot Uros apát építette újjá 1224-ben. Apát urunk elég kemény legény volt a maga idejében, hiszen nemcsak elkísérte II. András királyunkat a Szentföldre 1217-ben az ötödik keresztes hadjárattal (az egri és a győri püspökkel, meg a kalocsai érsekkel karöltve. Sok értelme nem volt a kirándulásnak, a következő esztendőben a király – miután Cipruson valószínűleg meg akarták mérgezni – felfújta az arcát és visszafordult, még a jeruzsálemi pátriárka kiközösítéssel való fenyegetésének is beintett), hanem még a tatárokat is kipics@zta Pannonhalmáról 1242-ben. Hortobágyi Tamás Cirill, a jelenlegi (87.) apát büszke lehet elődjére.

Tumultuózus jelenet a Szentföldről Sébastien Mamerot Une Chronique des Croisades című kéziratából 1472-1474

Sört a barátok már az 1200-as években is készítettek az idevágó feljegyzések szerint. Főzdét 1701-ben épített és nyitott az a Thomas Menner, aki a törökök kivonulása után érkezett Pannonhalmára (illetve akkor még Szent-Mártonba). Nevét egy egész sörcsalád őrzi, melynek tagjait igyekszünk a közeljövőben beszerezni, addig is jöjjön a szőkeség.

Kissé matt borostyánsárga szín, közepesen tartós, vékony hab. Illata fűszeres, komlós, kellemesen élesztős, picit fehérboros. A korty eleje majdhogynem gyümölcsösen-virágosan édeskés, melyhez később határozott, bár inkább citrusos, mintsem kesernyés komlók csatlakoznak. A korty közepes, szépen lekerekített, a vége jólesően száraz, az utóíz borosan fanyar. A szénsavak frissítőek, ropogósak. Könnyen iható, ám talán némiképp légies ale, mely felvillantja ugyan a belga jellegzetességeket, ám az összkép kissé homályos marad. 12B°, IBU 25, alkohol 5%.

Nem rossz, nem rossz, de aggasztóan közeledik a heretet ünnepe, melynek elviseléséhez nekünk ennél több kell. No, majd a négykörösztös.

804. Pannonhalmi Dubbel

Véget ért a tudjistenhányadik eukarióta dzsembori (ööö… nem, nem eukarióta, bár rendszertanilag már közelítünk, az a másik, tudod, ami a fület szellőzteti… az sem? Akkor az a francia second wave rendező, aki A mama és a kurvát csinálta? Nem? Akkor hagyjuk), mely típusú összejövetelekről nekünk mindig Biegler kadét álma jut eszünkbe a Švejkből:

„Továbbmentek egy gyakorlótér mellett, ahol csak úgy hemzsegtek az angyal-regruták, éppen arra tanították őket, hogy „Halleluját” kiáltsanak. Elhaladtak az egyik csoport mellett. Egy vörös hajú angyalkáplár javában egzecíroztatott egy ügyetlen angyal-regrutát, éppen hasba bokszolta, és ráordított:

– Jobban nyisd ki a bagólesődet, te betlehemi disznó. Így kell „Halleluját” kiáltani? Mintha gombóc volna a pofádban. Azt szeretném tudni, melyik ökör eresztett be a mennyországba, te barom. Még egyszer… Hlahlehluhja? Mi az, te bestia, még itt a mennyországban is az orrodon keresztül beszélsz?… Na még egyszer, te libanoni cédrus. Tovább mentek, s mögöttük még sokáig hallatszott az orrhangú angyal-regruta rémült ordítása: – Hla-hle-hluhja – és az angyal-káplár üvöltése: – Hal-le-lu-ja, hal-lelu-ja, te jordáni tehén!”

S hogy sokadszorra is bizonyítsuk: semmi szükség alkoholra ahhoz, hogy remekül érezzük magunkat, képzeljétek el a fenti jelenetet Szikora CsikidÁmen Róbert főszereplésével, az ő finoman idegborzoló beszédhibájával. Kicsit koncentrálni kell, de higgyétek el, megéri. Amint pedig –vérmérséklettől függően- sikerül befejezni az asztallap fejelgetését és/vagy a fogak csikorgatását, előkotorjuk mai sörünket, mely ez alkalommal a tőlünk már megszokott, decensen iránymutató kommunikációs magatartás miatt a Pannonhalmi Főapátság dubbel(j)e lészen.

A belga sörök jó ideje népszerűek és egyre inkább ismertek errefelé is, egy ideje pedig a hazai gyártók között is akad olyan, aki érzi magában a gerjedelmet, hogy ilyesmit állítson elő. Ha pedig a háttérben sertepertél néhány csuhás is, az eredmény akár még érdekes is lehet. A zirciek belga utánérzésével már megismerkedtünk, lássuk most a pannonhalmi próbálkozást. Egyből a palackra vetjük magunkat, az apátság körbejárását későbbi alkalomra hagyjuk, terveink szerint a maradék három tétel is rövid időn belül sorra kerül, majd akkor mesélünk. A sör ijesztő szisszenéssel vetődik ki a kupak alól, kicsit kapkodni kell a pohárral, ha nem akarjuk az estét a padlón hasalva és azt nyalogatva tölteni. A nagy dérrel-dúrral történő bemutatkozásnak a habra nézve semmilyen nyoma sincs, rövidke perc teltével a sör tetején csak néhány drapp árnyalatú szigetecske kóvályog. Színe nagyon korrekt mahagóni, érdemes pár percig csendesen bámulni. Illatában karamell keveredik némi aszalt gyümölccsel, gyorsan tovatűnő finom alkohollal, enyhe cukros édességgel. A korty visszafogottan édeskés, a kandiscukor óvatos pörkölt ízei jól mutatnak az elején, majd az aszalványok (mazsola, s tán csipetnyi barack) következnek. Utóbbiak szépen fonódnak össze a szívmelengető, konyakos érzetet adó 6,5-ös alkohollal, melynek melegsége stabil alapot ad az utóíz édes, picit virágos vonalának.

Igen szép ívű felütés ez így elsőre, kíváncsian várjuk, mit rejtegetnek még a testvérek az apátság ősi kazamatáiban. Hlahlehluhja.