779. The Crafty Brewing American Style Pale Wheat Ale

Átugrottuk a hét közepét, indítsunk valamilyen költői képpel, az időjárás nagyban elősegíti a tartalmas hallucinációkat, pláne ha fedetlen fejjel mászkál az ember a napon. Tehát szőkén ringanak a búzamezők, bennük ízlésesen elhelyezett pipacs- és búzavirágfoltokkal. Készül a kenyérnek és sörnek való, a barokkosan összetett és ritmikusan hajladozó nevű The Crafty Brewing Company American Style Pale Wheat Ale is szeretett kenyérgabonánkat veszi magának alapul. Pedig az írek éghajlatuknak köszönhetően mindig is hadilábon álltak a gabonafélékkel, helyette a XVI. század környékén meghonosított burgonyát falta mindenki. Nem is volt semmi különösebb gond ezzel 1845-ig, ekkor azonban megjelent a Phytophthora infestans nevű gombaféle. A krumpli már a földben megrohadt, az ültetésre szánt készletek is megsemmisültek. Írország nyolcmillió lakosából kétmillióan haltak éhen (részben valószínűleg az angolok miatt, akik vajmi keveset tettek azért, hogy mentsék a menthetőt. A két nép a XII. század óta nyűvi egymást, a Tankcsapda már akkor is énekelhette volna, hogy „Nézem a tévében a híreket/Ahogy a rendőrök ütik az íreket”, már ha lett volna Tankcsapda és tévé), kétmillió pedig kivándorolt, jórészt az USA-ba. Az utókor Great Famine néven emlegeti a szomorú eseményt, a fővárosban, a már emlegetett Liffey partján szoborcsoport állít emléket a tragédiának.

Aki túlélte az utat – mert a koporsóhajóknak becézett volt rabszolgaszállító lélekvesztőkön a higiénia nemlétének köszönhetően hullottak az emberek, mint a legyek – új életet próbált kezdeni. Ennek köszönhetően az 1850-es években New Yorkban több ír volt, mint Dublinban. Manapság kb. 33 milliónyian vannak szerte az Államokban (az őshazában szűk hétmillióan éldegélnek), Gael-Mheiriceánaigh-nak kell szólítani őket, s már nem csak krumplit esznek. Crafty-ék amerikai búzasöre teljes mértékben, üdítően hozza a típus jellegzetességeit. Világossárga, enyhén opálos, habja vaskos és tömött, hófehér. Illatában hiába is keresnénk a német változatok jellegzetes, banános észtereit, vagy a szegfűszeges vonalat. Helyette mérsékelt, ám élvezetes citrusokat, virágos-barackos aromákat kapunk az újvilági komlók két képviselőjétől, a Mosaictól és a Cascade-tól. Könnyed, gabonás jegyekkel indít, az édeset nem tolja túl, emiatt kellemesen száraz a vége. A komlókeserűk közepesek, jól hangoltak, ízükben a már említett gyümölcsök érvényesülnek, megspékelve az ismét előkeveredő ananásszal. A korty a közepes és a vékony között egyensúlyozik, a szénsavtartalmat közepes jelzővel illetnénk. Könnyű, üdítő, jóleső nyáresti sör, melynek esetében teljesen indokoltnak érezzük a World Beer Awards-ról tavaly elhozott aranyérmet. Egyetlen fanyalgó megjegyzést tartogatunk a végére: sajnálatos módon az ámerikánus szín- és stílusorgia miatt a bajusznak már csak a kupakon maradt hely. Ez alkalommal elnézzük, de ne forduljon többet elő.

778. The Crafty Brewing Company IPA

Burns skót, mit skót, A Skót (ez kicsit olyan lett, mint a mitsütszkisszűcs, talán itt lenne az ideje behatolni a nemzetközi nyelvtörőpiacra is), megviselt porhüvelyünk viszont most ír sör után áhítozik. Szerencsére Salinger anyukája hithű ír katolikus volt egészen szerelembe esésének és házasságának pillanatáig, amikor is apuka és a judaizmus ölelő karjaiba vetette magát. Hogy ez jelentett-e valamiféle gondot az író számára (aki egyébként csak tizenévesen szerzett tudomást a dologról), nem tudjuk. Úgy gondolom, a normandiai partraszállás, és néhány koncentrációs tábor felszabadításának élményanyaga mögött az efféle problémák egészen könnyedén össze tudnak zsugorodni. Összekötő elemnek legyen elég ennyi, a hőmérséklet értékeinek hétvégére ígért drasztikus zuhanásával kapcsolatban meglehetősen szkeptikus vagyok, magyarul meleg van megint, mint egy tehénben, elő a sörrel. A The Crafty Brewing Company termékei közül ezidáig hármat kóstoltunk (lager, red ale, stout), különösebb bajunk nem volt egyikkel sem. A bajszos palackok megbízható rendszerességgel tűnnek fel a Lidl polcain, a közelmúlt egyik élelmiszer-beszerző körútján két újabb variáció került a kosárba, elsőként az IPA-ra vetjük rá magunkat. Mint azt az első három nekifutásnál már konstatáltuk, a The Crafty Brewing Company csak a nevét adja a dologhoz, a söröket a Rye River Brewing Company készíti Kildare megye (Contae Chill Dara) Celbridge (Cill Droichid) nevű városában. A városka sörkészítésileg erősen terhelt és determinált múlttal bír, elég annyit említenünk, hogy a Guinness alapítójának, Arthurnak édesapja itt nyitott főzdét házasságkötése után, illetve Price püspök helyi birtokainak jövedelméből adományozott száz fontot a St. James’s Gate Brewery létrehozását elősegítendő. A Rye River 2013 óta létezik, fő profiljukat a kereskedelmi hálózatoknak (Lidl, Tesco, Dunnes) készített exkluzív sörök gyártása határozza meg. Nevükkel kapcsolatban nem bírjuk ki, hogy ne pendítsünk meg ismét egy irodalmi szálat. Celbridge folyója ugyanis az a Liffey, amit/akit a zseniálisan zavaros James Augustine Aloysius Joyce (tessék, jöjjön hát a kedvetekért még egy ír) Finnegan ébredése című, visszafogottan fogalmazva is elképesztő művében Anna Livia Plurabelle-ként emleget. Mivel az írás hivatalos nyelve az idiosyncratic, a folyóba oltott nőiség metafizikai kivonatával Annushka Lutetiavitch Pufflovah néven is találkozhatunk. Az örök nőnek szobra is van Dublinban, amit a helyiek „Floozy in the Jacuzzi”-ként emlegettek, mert egy olyan szökőkútban lett elhelyezve, melynek medencéjébe a hazafelé tántorgó ittas állampolgárok (igen, Dublinban akadnak ilyenek is) rendszeresen belepesáltak, s az ettől habzó víz könnyed asszociációkat sugallt. A szobrot azóta nyugalmasabb környékre helyezték át, ALP (HCE [Humphrey Chimpden Earwicker,  Here Comes Everybody, Howth Castle and Environs, etc.]felesége) jól érzi magát golden shower nélkül is.

Amennyiben viszont az urolagnia valamelyik változatát szeretnénk beépíteni az est hátralévő részébe, szükségünk lesz némi folyadékra, ezért azt javaslom, bontsuk ki a bajszos IPA-t. Kissé ködös, borostyánsárga sör, tetején közepes, tapadós, meglepően tartós habbal. Illata a típustól joggal elvárt citrusos-déligyümölcsös-gyantás vonalat hozza, bár nem túl kitartóan. Cserébe ízében az említetteken kívül megvillan egy kis barack, cseppnyi ananásszal, amit nem vártunk, de jól esett, ráadásul a Vic Secrettel kapcsolatos állandósult képzettársításunk most is megajándékozott bennünket néhány érdekes szellemképpel. Minden szempontból (testesség, szénsav, maláták, komlózás, keserűk) egy jó értelemben vett átlagos, közepes IPA jutott erre az estére, amit mi egyáltalán nem bánunk, már csak a bajusz miatt sem. Zárásképpen pedig integetünk egyet a júniusnak egy Joyce-idézettel, amit Bíró Endre fordított áldozatos és idegölő munkával magyarra: „A júniusi hó sűrű pelyhekben özönlött, milliószám, de milliók ám, és egy vontatottan süvöltő turnedó a Borauborauvauvau bombarambolta a szöcskekuckókat és lesöpörte a cserepeket a kópéházakról és csavaroncs csuparongyot muzsikált, gyötrő, átható, szifonofikus füttyentéssel Grausssz! Oppr! Grauszsz Opr!” (Finnegan ébredése)

777. Zirci Apátsági Rozsos Pale Ale

Hasonlóan a két nappal ezelőtti állapotokhoz, ma is herepállasztó, illetve gatyarohasztó hőség volt, de ha ebből az irányból rugaszkodunk neki, bizony hosszú és kissé izzadtságszagú lesz a dolog. Használjuk inkább a jóval irodalmibb „gabonaérlelő” jelzőt, mert segítségével rögvest egy gyönyörű hármas útelágazás közepén találhatjuk magunkat, tanácstalanul vakargatva szegény fejünket. Ám hamarosan erőre kapunk, hiszen régen sejtjük már, hogy teljesen mindegy, melyik irányban indulunk el, úgyis oda fogunk érkezni, ahol éppen akkor lennünk kell. Lássuk, mit mutat nekünk a Rozs feliratú tábla. Nagyjából 2500 esztendeje termeljük és nemesítjük ezt a gabonanövényt, s mivel perjefélével van dolgunk, rögvest nagyobb respekttel röffentjük be hétvégenként a fűnyírót. Sok benne a rost és az ásványi anyag, rendszeres fogyasztása esetén búcsút inthetünk az aranyérnek. Sörfőzésre is kiválóan alkalmas, a zirci apátsági főzde pedig ezt bizonyítandó, az Alevation-sorozat keretein belül jelentetett meg egy rozsos pale ale-t. Kitöltve kellemesen narancsos, félbarnába hajló sört nézegethetünk. Törtfehér habja közepes, de kitartó, alóla az újvilági aromakomlóknak (Amarillo, Citra, Cascade) köszönhetően édeskés, virágos, fűszeres illatok gomolyognak kényelmes tempóban elő. A korty eleje gabonásan édes és telt, aztán a citrusos-déligyümölcsös, picit földes komlóvonalat megtámogatja a jó öreg Magnum a maga németes alaposságával, ám túlzásokba nem esünk, a 23-as IBU megfelelő ütemben találkozik elképzeléseinkkel. A keserűk szépen elhúzódnak a korty végéig, az utóízben pedig ismét a gyümölcsöket tapsoljuk vissza. A 15,5-ös Ballingba könnyű beleképzelni azt a sok jótékony hatású rostot, az 5,1-es alkohol pedig pont akkorát taszít hőmérséklettől megviselt idegrendszerünkön, hogy könnybe lábadó szemekkel silabizáljuk a második táblán lévő nevet: Robert Burns. A harmadikon pedig mi egyéb szerepelhetne, mint J. D. Salinger neve? Az író Zabhegyező címen futott regényét (Gyepes Judit fordítása) pár évvel ezelőtt Barna Imre ültette át ismét magyarra, immáron az eredeti címet (The Catcher in the Rye) jobban figyelembe vevő Rozsban a fogó-t kell keresgélnünk a polcon. Burns versét emlegetik a regény szereplői is, s még mielőtt belefeledkeznénk ebbe az 1782-es remekbe (habár dal formájában már jóval előbb ismert és szexuális utalásai miatt kedvelt is volt, alábbi olvasatában a gin kifejezést if-ként érdemes értelmezni, mondom, 1782), véssük jól az eszünkbe, hogy nem mindegy, hogy „if a body catch a body”, vagy „if a body meet a body”. Nagyon, nagyon nem mindegy.

O, Jenny’s a’ weet, poor body,
Jenny’s seldom dry:
She draigl’t a’ her petticoatie,
Comin thro’ the rye!

Comin thro’ the rye, poor body,
Comin thro’ the rye,
She draigl’t a’ her petticoatie,
Comin thro’ the rye!

Gin a body meet a body
Comin thro’ the rye,
Gin a body kiss a body,
Need a body cry?

Gin a body meet a body
Comin thro’ the glen
Gin a body kiss a body,
Need the warl’ ken?

Gin a body meet a body
Comin thro’ the grain;
Gin a body kiss a body,
The thing’s a body’s ain.

776. Zirci Apátsági Alevation Saison

Átlendítettük magunkat az idei évzárókon és ballagásokon, utóbbiban ez alkalommal én is erősen érdekelt voltam nagyobbik leánykám áltsulis búcsúzása kapcsán. Az általam gyakran hangoztatott bölcsesség szerint minden generáció legfőbb feladata jobbnak lenni az előzőnél, lévén ez a fejlődés lényegi eleme. Ezért még akkor sem bőgtem, amikor Annát negyedik alkalommal is szólította az igazgatónő, hogy átvegye a neki ítélt újabb díjat kiváló tanulmányi és sporteredményeiért. Szóval csak belement valami a szemembe, nem érzékenyültem el, boys don’t cry, inkább valamiféle büszkeséggel vegyes, igen emelkedett hangulatba kerültem, alevation, you know, és jé, mit tesz a véletlen, van ilyen elnevezésű sörünk kettő is. Igazából háromnak kellene vigyorognia a polcon, de ami késik, nem múlik, majdcsak megérkezik a hiányzó ABA (American Brown Ale) is. Rövid ideig tartó, ám annál nagyobb csend után újra mozgolódás látszik a zirci apátok háza táján, az Alevation-sorozattal mindenképpen látványos lehet a visszatérés. Lassan itt a saisonok szezonja, s ebben az a legelképesztőbb, hogy ezt a félmondatot az elmúlt öt esztendőben még egyszer sem írtuk le. A típusról már esett szó, vallon testvéreink készítettek a herepállasztó nyári hónapokra efféle könnyed, frissítően gyümölcsös, alacsony alkoholtartalmú söröket. Közeli rokona a Biére de Garde, a csökönyösen pongyola fogalmazású ámerikánusoknál Farmhouse Ale név alatt is futhatnak, ám ezt vén európaiként nyugodtan kérjük ki magunknak. A zirciek saisonja világos szalmasárga színű, enyhén opálos sör vaskos, közepesen tartós habbal. Illata kifejezetten és harsányan fehérboros, némi citrusos elhajlással. Utóbbit a Lemondropnak köszönheti, mely a Cascade és az USDA (United States Department of Agriculture) jóégtudja hányas kódszámú komlójának alig pár esztendős szerelemgyereke, kifejezetten saisonokhoz és búzasörökhöz ajánlva. Az ízvilág gyümölcsösen, citrusosan fanyar, a komlók itt még teljesen a háttérben maradnak. A szénsav kifejezetten erős, csípi a nyelvet, fűszeres érzetet kölcsönözve a laza, könnyed (10,5 °B) kortynak. A vége a típusra jellemző módon nagyon száraz, enyhén, finoman kesernyés. Az alkoholtartalom a klasszikus asztali (4,5%), IBU 20,3. Szépen feladott labda a szentéletűek irányából, ám a típus hazai, meglehetősen visszafogott ismertsége és népszerűsége, valamint a 800 HUF környéki vételár miatt látványos karriert nem jósolunk neki.

U.I.: reneszánsz műveltségű, illetőleg amatőr/profi csillagász olvasóinktól további tippeket várunk a csomagoláson látható csillagképpel kapcsolatban. Mi magunk a Grus mellé húzzuk a strigulát.

775. Kočovný Kozi Zion Train IPA

Ha az ember hosszú éveken keresztül követ és olvasgat, pláne ír egy blogot, óhatatlanul belefut arcával előre a vótmá’ fílingbe. Olvasóként esetleg morog egy kicsit és átugorja, íróként meg úgy csinál, mintha nem vette volna észre, illetve a lehetőségeket és kvalitásokat mérlegre téve szándékai szerint a lehető legkevésbé kínos magyarázkodásba kezd. Visszafogottan modoros grafománként az utóbbit választjuk, amikor mai sörünk apropójából ismét a köztünk és a reggae zenei kultúra között feszülő ambivalens viszonyról leszünk kénytelenek –immáron sokadjára- beszélni. A Kočovný Kozi elköszönő söre ugyanis egy olyan pazar komlózású, vérbő IPA, amelyet egy reggae-dub formáció, a Zion Train megalakulásának harmincadik évfordulójára készítettek még 2018-ban. A nagy sikerre való tekintettel újrafőzték, s most a Limitovaná Edice címkével ellátva újra kapható. Az együttes Oxfordban verődött össze (szövegértési és/vagy diszkalkuliás problémákkal küzdő olvasóink kedvéért feltüntetjük a helyes megfejtést: 1988-ban), s akkortájt mi magunk bősz tizenévesként megvadult gondolatokkal és bugyborékolva rotyogó hormonháztartással róttuk köreinket az éjszakában, már akkor is vékonyfosással körített, csillapíthatatlan hányingerrel birkózva bármelyik ilyen típusú együttes első három taktusát meghallván. Több évtizeden át húzódó, mereven elutasító és lekicsinylő magatartásunk karmikus ellencsapásaként életünk szeretett párja elkötelezett híve ennek a kérdőjeles szubkultúrának, s a békés együttélés miatt mi magunk is megtanultuk értékelni ezt a dolgot, ha megszeretni nem is fogjuk a büdös életbe’ se. Kinek a pap, kinek a papné (nekünk speciel a Schultz Gizi) alapon tessék, itt egy link, hallgassátok:

A társaság neve egyébiránt tisztelgés a műfaj legendás képviselője, Bob Marley előtt, akinek hasonló című dalát itt találjátok, majd meséljetek róla, én most nem érzem magamban az erőt:

Tegyük fel, hogy a vonatot értjük, no de miért Zion? Jeruzsálem legmagasabb dombja (ציון) az elmúlt évezredekben igen szép köröket futott, hiszen egyszerű földrajzi pontból igencsak szimbolikus és igencsak szent valamivé avanzsált. Manapság már egész Izraelt, a zsidó népet, illetve a hívők közösségét is jelenti. Ezt többek között Dávid királynak köszönheti, aki Hebron után Jeruzsálemet tette meg fővárosnak, s rögvest Sion hegyére vitette a frigyládát a szent sátorral együtt. A Sion-fogalomkör már ekkor nekilátott a tágulásnak, hiszen amikor Salamon i.e. 955 környékén felépíttette a Templom első variációját (a másodikat Zorobábel i.e. 535-ben, a harmadikat Nagy Heródes Kr.e. 19-ben készítteti el) már az egész környéket így hívták. A Sion tetején ma is áll egy templom, a Hagia Maria Sion Abbey bencés apátság az örmény negyedben.

Zion halmaza az 1930-as években is jócskán meghízott, hiszen Jamaikában ekkor kezdtek el mozgolódni a raszták, kiknek ideológiai és vallási elemzését most kihagynánk, s zenéjükből is bőven elég volt mára. Legyen elég annyi, hogy náluk Zion afféle utópisztikus hellyé nemesült, ahol minden szép és jó, béke van és nyugalom, s nem utolsósorban tonnaszám hever mindenfelé a ganja. Aki viszont elszúrja a dolgokat, az Ígéret Földje helyett Babylonba lesz kénytelen migrálni.

Most, hogy a vonat után már Ziont is érteni véljük, lássuk a sört. A címke jobb felső sarkában egy igen furcsa, ám mindenképpen impozáns betűszó nyújtózkodik: ACWCNMDRRWIPA. Fogalmazzunk úgy, hogy a kódot részben sikerült megfejtenünk, a betűk egy része az első kiadás készítésekor használt komlóféléket jelenti. Tehát:Agnus, Colombus, Waka(eznemtommi), CentiNOOK(a Centennial és a Chinook összegyúrva, első olvasatra indokolatlannak tűnő nagybetűhasználattal), Mosaic, Dr.Rudi, Waizen(ezt sem értjük olyan nagyon, bár akad benne egy kis búza) IPA. Namármost, vérszemet kapva a dolgon gyorsan elkészítettük az aktuális főzet betűkígyóját is, tessék: ŽPČHMCCCSRWAIPA. Ugye szép? Itt a megfejtés is rögtön: Žatecký Poloraný Červeňák, Hallertau Mittelfrüh, Centennial, Cascade, Citra, Summit, Rakau, Wai-iti, Azacca. Illusztris társaság, békésen megfér egymás mellett a cseh, a német, az amerikai és az új-zélandi komló. Ennek megfelelően a Zion Train alaposan elkényezteti szaglóhámunkat és ízlelőbimbóinkat. Illata dús, már-már töményen gyümölcsös: citrusfélék, mangó, barack, finoman fűszeres virágok és egy kis gyanta. A sör szűretlen, opálos, naracssárga, habja törtfehér, közepes, gyorsan apadó. A 18 °B testessé és haraphatóvá, a benne lévő búzamaláta picit selymessé teszi a kortyot, mely megfelelő mértékben (IBU 38,5) és jó ütemben hozza a keserűket, ám erre a sörre a gátlástalanul tobzódó déligyümölcs-áradat miatt fogunk sokáig emlékezni. Már fogalmazzuk is a következő megvalósítandó tervet a hátralévőkre: Jamaikába utazni, betépni, a piacon mindenkinek az arcába vigyorogni, s belezabálni az összes gyümölcsfélébe, amit elénk raknak. Meglehet, ennek az ötletnek vaskos táptalajt ad a 7,8-as alkoholtartalom, ám ettől eltekintve ezzel a szép képpel búcsúzunk a Kočovný Kozi főzdétől, további sikereket kívánva nekik. Végezetül pedig ismét köszönetet mondunk Richi PD-nek és gusztustalanul önző módon reménykedünk a további sikeres kooperációk lehetőségében.

774. Kočovný Kozi Imperial Kozi Russian Stout

Ismét egy nagy klasszikusnak örvendezhetünk szerény hajlékunkban, illetve a könnyű, nyáreleji szellő által tornáztatott fűzfák alatt a kertben. Tegnap volt fűnyírás, ezért az egyébként is agresszív köcsög kis tücskök a szokásosnál is harsányabban k*rvaanyáznak körülöttünk. Ezt mi egy darabig elnéző, némiképp fensőséges mosollyal hallgatjuk, majd a drámai tetőpontot a másodperc törtrésze alatt a vérbe gyalázva teátrális mozdulattal leteszünk a fűre egy flakon rovarirtót. Percnyi néma csendet követően jóval visszafogottabban indul újra a pusmogás, mi pedig tudjuk, hogy ismét győztünk.

Az Imperial Stout-ról, mint sörtípusról esett már szó itt a blogon több alkalommal is, ám az ismétlés sosem árt, elő a dióhéjjal. A porter és a stout típusok pontosan nem meghatározható időpontban történt szétválása után (mely szétválás korántsem nevezhető katartikusnak vagy markánsnak) utóbbi gyorsan különböző altípusokkal vette körül magát, mint például az Oatmeal, a Milk, a Sweet és az Imperial, nem is beszélve az Oyster-ről. Imperialt először (közmegegyezés szerint) a londoni Thrale’s Anchor Brewery készített, legillusztrisabb vevőjük pedig maga az orosz cári udvar volt, élén II. (Nagy) Katalinnal, minden oroszok császárnőjével (Императрица Всероссійская). Később a főzde tulajdonost váltott, a külkereskedelmi kapcsolatok ápolását pedig Albert von Le Coq mester vállalta magára két közép-ázsiai régészkirándulás között. Hogy neki volt-e bármiféle köze a kecskékhez, azt nem tudjuk, Közép-Ázsia nem a szomszédban van, messziről jött ember azt mond, amit akar. A cárnő szexuális étvágyával kapcsolatos gonosz pletykák ismeretében pedig magunk is komolytalan dolognak tartjuk ezt a kecskés vonalat, hiszen ki kínlódna ezzel a jószággal, ha választhatja a lovat is? A mi sörünk esetében eme ártatlan kérődző csak a főzde nevében fordul elő, ezért nagy nyugalommal és kedvvel pattintjuk le a kupakot. Nagyon sötét, feketébe hajlóan barna, átlátszatlan sör kerül a pohárba. Bézs habja formás, de rövid életű. Illata pörkölt malátás, kávés, kissé borosan savanykás, összetett, de tán picit bátortalan. Az alkohol is érezhető, de nem nyers, a kávés jegyekkel fonódik össze. A korty eleje erősen pörkölt, kávés, keserűcsokis, az itt is használt Sládek ez alkalommal nem rúg labdába. A típusnál gyakori aszalt gyümölcsök intenzitása szintúgy nagyon alacsony, a közepesen pörkölt kávé jelöli ki a fő csapásirányt. A korty testesnek mondható (17 °B), sima, bársonyos, szénsav csak mutatóba. A vége száraz, kávésan keserű, alkoholos. Annak ellenére, hogy némiképp keveselltük a 30-as IBU-t és pofátlan módon a 7,8-as alkoholt is, összességében egy kellemes, hétköznapi, kategóriáján belül közepes sört ihattunk, melynek segítségével az újult erőre kapó kora esti tücsökzörgésben megpróbálhatjuk elképzelni, milyen is lehetett, amikor Katalin le akarta magáról dobni a lovat.

773. Kočovný Kozi Jehličnatý Kozi Strom Ale

Töredelmesen elismerjük és bevalljuk, elvesztettük a csatát (ha a háborút nem is), már ami a Kočovný Kozi söreinek optimális, naptári alapokra vetített fogyasztási idejét illeti. Mert a sütőtökös variációt még csak megmagyaráztuk valahogy, s a Waizenbock sem hordozott magában megkerülhetetlen akadályként tornyosuló utalásokat valamelyik évszakra, de mi a jóistent kezdjünk egy marék tűlevéllel? Hát ki az a sajnálatos módon agyonképzett és túlolvasott, a használhatatlanságig pallérozott elme, akinek erről nem a tél, a térdig érő hóban felé rohanó farkasfalka és a karácsony ugrana be egyből? Nem, nincs tovább, beszorultunk a spanyolfal mögé, ahonnét afféle nyári mikulásként, zavart és kissé erőltetett mosollyal az arcunkon lépünk elő, kezünkben egy palack Jehličnatý Kozi Strom Ale-lel, amibe az egyéb összetevők mellett egy csapott evőkanálnyi fenyőtű is került. Ez így első olvasatra valóban furcsának tűnhet, de ha jobban belegondolunk, a sörök és a gyantás ízvilág között nem húzódik áthidalhatatlan távolság, vagy kibékíthetetlen ellentét. Jónéhány komlófélével találkozhattunk már, melynek fenyős-örökzöldes, gyantás aromája tette élményszerűvé az adott főzetet. A széles spektrumban használtak közül itt van mindjárt a Mosaic és a Simcoe, vagy a Centennial, de nem pislogunk tanácstalanul a Vic Secret (nem a fehérneműben flangáló csajokról van szó, bár természetesen kifogásokat ez esetben sem emelnénk, s a pislogás is megmaradna, ha nem is a tanácstalan kategóriából), illetve az Azacca nevek hallatán sem. A mi sörünkbe, melyet a Google fordítója Tűlevelű Kecskefa névvel illet (ez pedig ismét egy vitathatatlanul csodaszép szószerkezet, s egyből a marokkói argánligetek fáinak tetején egyensúlyozó patások jutnak az eszünkbe, tessék:

ugyan más típusok kerültek, de ennek is megvan a maga jó oka, ahogy azt rögvest látni fogjuk. Sötét rézvörös italunk van, direkt fényben dévaj, piros villanásokkal. Habja közepes, tömött, tartós, bézzsel tört. Illatát érezve megnyugodtunk, a fenyőlevelek miatt ugyanis minden alapot nélkülözve gondolatban a Wunderbaum légfrissítőkre asszociáltunk, ám ennek hálistennek semmi nyoma. Gyanta természetesen akad bőven, de nem tolakodó, csak masszív. A főzde a skandináv erdei túlélőtúra aromatikus elemeit ellensúlyozandó a Sládek és a Citra nehéztüzérségét vetette be, ennek köszönhetően tobzódhatunk a barackos-citrusos illatokban is. A korty eleje rövid szakaszon magabiztosan malátás (17 B°), aztán a komlók narancshéjjal megtámogatott 40-es IBU értéke lendül támadásba. A vége gyümölcsösen kesernyés, szívmelengetően alkoholos (7,1 %), a megfelelően hosszú lecsengésben visszaköszön a gyanta. Érdekes, ügyesen összerakott, ha nem is túl cizellált sör, mely segítségével magunkba szívhatunk annyi gyantát, hogy hosszú ideig hibátlanul működjön a hegedűvonónk.

772. Kočovný Kozi Waizenbock

Bizony búzabakot sem iszik minden nap az ember, legalábbis mi egészen biztosan nem, ezért hát mai sörünk lefetyelése előtt kicsit lecsutakoljuk beporosodott lelkivilágunkat, kifésüljük a szakállunkból azt a sok izét, amit a szél belehordott, egy pillanat erejéig eljátszadozunk a tiszta alsónadrág cseréjének gondolatával is, de aztán győz gondosan kidolgozott arányérzékünk. Nem szabad túlzásokba esni, Hrabal bácsi is megmondta, hogy „Az igazi férfi az mindig egy picit spicces és van egy diszkrét szarszaga.” A kitétel egyik fele adott, a másikon még dolgozni kell egy kicsit, segítő kezet bizton remélhetünk a Kočovný Kozi Waizenbock 6,4-es alkoholtartalmától. Eme értéket ugyan némiképp keveselljük, a kissé papírízű hivatalos adatok szerint a búzabakok 6,5%-tól 9%-ig húzódnak szeszileg, de szerénység elvtársak, szerénység. Ki a kicsit nem becsüli, az később egy jó nagyot is kaphat, ha nem vigyáz. A most lila alappal virító címkét nézegetve azon gondolkodunk, vajh’ miért került az az a betű az e helyére? Rövid nyomozást követően helyes, illetve annak vélt megoldások tömkelegében fuldokolhatunk, ezért gyorsan kiválasztunk kettőt, a többit pedig hagyjuk futni. Ezek szerint: „a”, mint alkohol. Hmmm… Nem tetszik. Most vezettük le a tőlünk megszokott hanyag eleganciával, mi a gondunk ezen a téren. Esetleg arra az egy tizednyi értékre gondolnak, amivel lecsúszik az alsó határértékről? Ne erőltessük, nézzük a másikat. Diszlexiás a kecske. Tökéletes, elfogadjuk, s amennyiben szükség lenne rá, személyre szabott, komplex, célzott terápiát javaslunk. Közben nyitunk. A szénsav vadul sziszegve próbálja lelökni a kupakot, de mi urai vagyunk a helyzetnek. Sötét borostyán színű változat kerül a pohárba, felhős és enyhén zavaros az élesztő és a búzamaláta magas proteintartalma miatt. A hab vaskos, tartós, törtfehér. Illata gabonásan édeskés, telt, élesztős, a banános jegyek gyengék. Komlóknak nyoma sincs. A korty közepes, szénsavas, ízvilága vastagon búzás, a legvégén nagyon enyhe keserűkkel. A befejezés száraz, finoman savanykás. Összességében szép megoldásokat, harmonikus együtt mozgásokat mutató sört ihattunk, s kell-e ennél több így a tanév vége előtt egy héttel? Mivel pedagógusként a szarszagú mellé már nem szívesen tűznénk oda a kiégett és az alkoholista jelzőt, válaszunk egyértelműen nem.

771. Kočovný Kozi Pumpkin Kozi Ale

Limitált kiadású, az évszakhoz nem is igazán illeszkedő sört választottunk erre az alkalomra magunknak a Nomád Kecskék felhozatalából, de bőven és jólesően vagyunk annyira nonkonformisták, hogy az ilyesmivel egyáltalán ne törődjünk. A Pumpkin Kozi Ale, mint a neve is mutatja, egy sütőtökkel és egyéb fűszerekkel ízesített, ebből adódóan inkább a hűvösebb napokra szánt és kigondolt főzet. Emeltebb alkoholtartalma (6.8) is a zord október végi szélviharok ellen vértezné fel az embert, ám szerencsére igen élénk képzeletünk máris jeges esőcseppeket arcunkba masszírozó őszi orkánt vizionál az ablakon kívülre, így hát minden akadály elhárult, nyugodt szívvel bontunk. Amíg sörünk szellőzik és nekilát illatanyagait a légtérbe eregetni, mi ejtünk pár szót a tökfélékről, már csak azért is, mert Kočovný-ék nem akármilyen árokparti pudvás példányt pakoltak a főzetbe, hanem a sütőtökök Rolls-Royce-át, a Hokkaido-t használták. A tök háziasítása nagyjából tízezer esztendeje kezdődött Közép-Amerikában, de hogy miért, azt nem tudjuk pontosan. A vad tökfélék ugyanis nemhogy az ehetetlenség határait súrolóan keserűek, hanem mérgezőek is a bennük lévő Cucurbitacin nevű anyag miatt. Napjainkban sem árt az óvatosság, a dísztökök fogyasztása garantálja a heveny rosszullétet, hányást, hasmenést, hajhullást, a körülmények és egyéb tényezők szélsőségesen szerencsétlen összjátéka esetén akár a halált is. Nem lévén adottak a génsebészet kellékei (az ifjú Einstein is csak 1988-ban tudta kettéhasítani egy hidegvágóval az elektronhéjakat, feltalálni a rock&rollt, habot csinálni a sörnek és összejönni Marie Curie-vel) a nemesítés évszázadokon át húzódott, s bár a mezoamerikai őslakosoknak rengeteg furcsa szokása volt, nem gondolnám, hogy az ilyen hosszú ideig tartó folyamatos okádást emelték volna piedesztálra. Egyes kutatók szerint a tökféléket inkább használati tárgyakként való alkalmazhatóságuk miatt nemesítették. Komplett étkészleteket, tárolóedényeket faragtak belőlük, a halászok is megpróbáltak a toxikus elemek segítségével sikeresebbek lenni. Aztán a tökök nekifogtak az édesedésnek (részben a véletlennek, részben a tudatos szelekciónak, illetve a Peponapis és a Xenoglossa méhnemzetségeknek köszönhetően, de ezzel itt most megállunk, mert nem végzünk a büdös életbe se), a többi pedig már írott történelem. A sütőtökök egyik változata Japánba vándorolt, ahol vörös kuri -ウ チ キ ク リ- néven impozáns karriert futott be, ennek egyik alfaja a Hokkaido. Nálunk is terem, május közepén érdemes vetni 2cm mély, egymástól 150 x 100 cm távolságra lévő bokrokba, a vetőmag ára cca. 250 HUF/csomag, nincs mit, örülök, hogy segíthettem. A Hokkaido héja sötét naracssárga és ehető is, húsa édes, enyhe diós felhangokkal.

A gyönyörű, sötét borostyán színű, vaskos, tömött, halványbézs habbal bíró sör közben szabadon engedte aromáit, az édeskés, sülttökös, halványan fahéjas-mazsolás-gyömbéres illat szépen betölti a teret, a háttérben sejtelmesen lapuló alkohol csak még izgalmasabbá teszi a dolgot. A korty eleje mézeskalácsos, a fűszerek és a méz szinte tökéletes illúziót szállítanak. Ezt követően a Sládek gyümölcsös keserűi érkeznek, a grapefruit viszi a prímet, majd ismét egy édesebb, tökös szakasz következik, ahol már az alkohol is bontogatni kezdi a szárnyait. A vége kesernyés, az utóíz gesztenyés. Testes, de nem túlsúlyos sör (15 B°), kerek, fűszeres kortyokkal. A benne lévő alkohol szépen melegít, ezzel a sörrel egy viszonylag barátságtalan hófúvásban sem esnénk kétségbe.

Végezetül pedig ezzel a sörrel (is) kívánunk kedves Szabolcs barátunknak boldog születésnapot. Virágozzanak az ő tökei még hosszú évtizedekig.

770. Kočovný Kozi Single Kozi Hop Citra

Hátat fordítva Náchodnak D-DK-i irányba haladva Brno felé kezdünk tekeregni, mely három-négy emberesebb macskaugrásnyira, cca. 170 kilométernyire fekszik. Ez gépkocsival három órát jelent, a tőlünk megszokott kertek alatti vargabetűket is beleszámolva nagyjából harminc évet. De mi nem ijedünk meg, nekirugaszkodunk, mert egyrészt alakulhat másként is, másrészt nem szeretnénk, ha távolba szakadt hazánkfia, Richi PD megorrolna ránk azért, hogy le sem sz*rjuk kalandos úton hozzánk eljuttatott söreit. Mondjuk ezen az alapon Muchacho kolléga és a zip’s brewhouse is összevonhatná a szemöldökét, s moroghatnának valami mif@szvanmá’-hoz hasonlót a bajszuk alatt, de türelem, sorra kerül mindenki. A blog érdemi szerzője addig is jóleső szemforgatások és kéztördelések közepette nyivákolhat, hogy jaj, jaj, mennyi sört kell még meginni.

Szóval Brno. A város neve bennünk valamiféle szelepes szinesztéziaszerűség miatt egy beslusszolt fűkaszával való próbálkozás képi és hanganyagát idézi fel, akár a cseh, akár a német (Brünn) alakot vesszük alapul. Sőt, működik a dolog a magyar Börön, a jiddis Brin és a latin Bruna variációkkal is, tehát Morvaország legnagyobb települését nyugodtan átkeresztelhetnénk Fűnyíróvárosra, a.k.a. Sekačkovo. A lekaszált fűfélék hasznosítási lehetőségei közül pedig az egyik legrusztikusabb és legidillibb forma a kecskékkel történő felzabáltatás. Merő véletlenségből ezt a sörök és a kecskék között ívelő félfétisiszta vonalat lovagolja meg mai sörünk gyártója is, már ami a megjelenést és az elnevezést illeti, hiszen a Kočovný Kozi magyarra átültetve Nomád Kecskéket jelent. A friss és fiatalos főzde alapítói Edinburgh városában kezdték magukba szívni a sörrel kevert kultúrát, majd hazatérvén České Budějovicében tökéletesítették tudásukat. Mi pedig abban a szerencsés szituációban vagyunk, hogy hat masszív, 0.75-ös palack erejéig vizsgálgathatjuk, mennyire sikerült ez nekik.A Single Kozi Hop egy sorozatterv, melynek lényege az egyetlen komlóféle felhasználásával történő ízesítés. Nem új, de jól bevált ötlet ez, számtalan példa lenne rá hozható, a kommentekben a nálunk avatottabb szakemberek ezt remélhetőleg meg is fogják tenni. Esetünkben ez a komló a Citra, ami tuti befutó szokott lenni a single főzeteknél, intenzív és rendkívül szerteágazó aromáinak köszönhetően. Típusát tekintve sörünk egy IPL (India Pale Lager), ami elvileg főleg élesztőjében tér el a klasszikus IPA-któl, lévén utóbbi felsőerjesztésű. A gyakorlatban viszont az IPL nem feltétlenül egy markáns határvonalakkal megjelölt kategória, könnyen megeshet, hogy egy Hoplager kontra IPL vita bizonyos pontján mi is inkább a fájdalommentesebb tarkólövést választanánk.

Nyitás után kellemes lime-grapefruit kombó mogyorózza lágyan a nyálmirigyeket, amik ettől jócskán izgalomba is jönnek, már nyelni is kell, pedig még csak a világos arany színvilágot és a vaskos, tartós habot bámuljuk. Aztán erőt veszünk magunkon, kortyolunk. A Citra rögvest támad, savanykás trópusi gyümölcsei mellett az alfáit is szépen mutogatja, keserűi nem esnek túlzásokba, de szépen kidolgozottak, a 35-ös IBU ideális választás erre az estére. Aztán a komló lassan a háttérbe húzódik, teret enged a klasszikus pilseni és müncheni malátáknak, melyeknek édessége vidám kontrasztot ad a közepesen kesernyés utóíznek is.Frissítő szénsavak, 13-as Balling, 5.5-ös alkohol, semmi különös, a szerda csak egy szerda, de valahogy a helyükre zökkennek a dolgok ettől a párosujjú patástól. És amikor a 0,5-re kihegyezett, utolsónak gondolt mozdulatsor kivitelezése után a palackra pillantasz, vigyorogsz.