Hátat fordítva Náchodnak D-DK-i irányba haladva Brno felé kezdünk tekeregni, mely három-négy emberesebb macskaugrásnyira, cca. 170 kilométernyire fekszik. Ez gépkocsival három órát jelent, a tőlünk megszokott kertek alatti vargabetűket is beleszámolva nagyjából harminc évet. De mi nem ijedünk meg, nekirugaszkodunk, mert egyrészt alakulhat másként is, másrészt nem szeretnénk, ha távolba szakadt hazánkfia, Richi PD megorrolna ránk azért, hogy le sem sz*rjuk kalandos úton hozzánk eljuttatott söreit. Mondjuk ezen az alapon Muchacho kolléga és a zip’s brewhouse is összevonhatná a szemöldökét, s moroghatnának valami mif@szvanmá’-hoz hasonlót a bajszuk alatt, de türelem, sorra kerül mindenki. A blog érdemi szerzője addig is jóleső szemforgatások és kéztördelések közepette nyivákolhat, hogy jaj, jaj, mennyi sört kell még meginni.
Szóval Brno. A város neve bennünk valamiféle szelepes szinesztéziaszerűség miatt egy beslusszolt fűkaszával való próbálkozás képi és hanganyagát idézi fel, akár a cseh, akár a német (Brünn) alakot vesszük alapul. Sőt, működik a dolog a magyar Börön, a jiddis Brin és a latin Bruna variációkkal is, tehát Morvaország legnagyobb települését nyugodtan átkeresztelhetnénk Fűnyíróvárosra, a.k.a. Sekačkovo. A lekaszált fűfélék hasznosítási lehetőségei közül pedig az egyik legrusztikusabb és legidillibb forma a kecskékkel történő felzabáltatás. Merő véletlenségből ezt a sörök és a kecskék között ívelő félfétisiszta vonalat lovagolja meg mai sörünk gyártója is, már ami a megjelenést és az elnevezést illeti, hiszen a Kočovný Kozi magyarra átültetve Nomád Kecskéket jelent. A friss és fiatalos főzde alapítói Edinburgh városában kezdték magukba szívni a sörrel kevert kultúrát, majd hazatérvén České Budějovicében tökéletesítették tudásukat. Mi pedig abban a szerencsés szituációban vagyunk, hogy hat masszív, 0.75-ös palack erejéig vizsgálgathatjuk, mennyire sikerült ez nekik.A Single Kozi Hop egy sorozatterv, melynek lényege az egyetlen komlóféle felhasználásával történő ízesítés. Nem új, de jól bevált ötlet ez, számtalan példa lenne rá hozható, a kommentekben a nálunk avatottabb szakemberek ezt remélhetőleg meg is fogják tenni. Esetünkben ez a komló a Citra, ami tuti befutó szokott lenni a single főzeteknél, intenzív és rendkívül szerteágazó aromáinak köszönhetően. Típusát tekintve sörünk egy IPL (India Pale Lager), ami elvileg főleg élesztőjében tér el a klasszikus IPA-któl, lévén utóbbi felsőerjesztésű. A gyakorlatban viszont az IPL nem feltétlenül egy markáns határvonalakkal megjelölt kategória, könnyen megeshet, hogy egy Hoplager kontra IPL vita bizonyos pontján mi is inkább a fájdalommentesebb tarkólövést választanánk.
Nyitás után kellemes lime-grapefruit kombó mogyorózza lágyan a nyálmirigyeket, amik ettől jócskán izgalomba is jönnek, már nyelni is kell, pedig még csak a világos arany színvilágot és a vaskos, tartós habot bámuljuk. Aztán erőt veszünk magunkon, kortyolunk. A Citra rögvest támad, savanykás trópusi gyümölcsei mellett az alfáit is szépen mutogatja, keserűi nem esnek túlzásokba, de szépen kidolgozottak, a 35-ös IBU ideális választás erre az estére. Aztán a komló lassan a háttérbe húzódik, teret enged a klasszikus pilseni és müncheni malátáknak, melyeknek édessége vidám kontrasztot ad a közepesen kesernyés utóíznek is.Frissítő szénsavak, 13-as Balling, 5.5-ös alkohol, semmi különös, a szerda csak egy szerda, de valahogy a helyükre zökkennek a dolgok ettől a párosujjú patástól. És amikor a 0,5-re kihegyezett, utolsónak gondolt mozdulatsor kivitelezése után a palackra pillantasz, vigyorogsz.
