Szép nagy és zöld csütörtökünk van, dukálna a megegyező színű sör, de nincs, mert több nap, mint kolbász. Tavaly összejött az időzítés, írtunk is a dolog hátteréről, meg mindenféle algákról és az E 141-ről, ezt most kihagyjuk. De ne ijedjen meg senki, minden erőnkkel azon leszünk, hogy legalább alulról súroljuk a szakralitás határát, ráadásul lehetőleg a nyelvünkkel. A segítség pedig igazán autentikus helyről érkezik, a Pannonhalmi Főapátság sörei közül a Tripel teljesíti be Lukács evangyéliomának szavait (22/17), miszerint: „És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között.” Vesszük, vesszük, az osztáson sem gondolkodunk sokat, nyugodt szívvel kínáljuk fel az asszonynak, úgyis nemet fog mondani. A poháron viszont csiszolnánk egy kicsit, a katolikus liturgiában ez a nap Dies Calicis (a kehely napja) néven is fut, s bizony ez így helyes, hiszen a tripeleket illik ilyen típusú edényből fogyasztani. Ha nincs kéznél kehely, az sem baj, a harangok nem ettől fognak elnémulni. A pannonhalmiak aranyszínű sörének laza, tapadós és tartós habja alól közben kellemesen fűszeres, picit citrusos, gyümölcsös, enyhén fehérboros illatok kezdenek szivárogni, nekünk pedig a harangokról eszünkbe jutott Kopeczky Mihály késmárki deák legendája, amit dióhéjba csomagolva meg is osztunk, úgy sem siettek sehová. Történt pediglen az Úr 1647-ik esztendejének nagyszombatján, hogy a római székesegyház sekrestyése egy békésen szundikáló fiatalembert talált a templomban.
Mikor felébresztették, a deák szörnyen csodálkozva nézelődött, nem tudta, hol lehet, s egy fura nyelven kezdett beszélni. Aztán a jó öreg latin segített, Kopeczky barátunk el tudta mesélni, hogy ő bizony ki akarta próbálni, vajon tényleg Rómába mennek-e a harangok, ezért a késmárki templom harangnyelvéhez kötözte magát. Hirtelen nagy égszakadás-földindulás vette körül, kirepült a templomtoronyból, s elájult. Arra eszmélt, hogy a sekrestyés ébresztgeti. A történetnek hamar híre ment, Mihály deákot gazdag mecénások támogatták élete végéig, feléje se szagolt Késmárknak többé. Hiába, egy jól megtervezett és előadott történet manapság is csodákra képes.
A mi apátságink is teszi a dolgát becsülettel, úgy és annyira hozza a belga ízvilágot, hogy mellette bőven marad hely a hazai elképzeléseknek is. A közepesen testes és szénsavas, száraz kortyban jól elférnek egymás mellett a komlók a kandiscukorral, a gyümölcsösség sem hiányzik, bár inkább friss, savanykás, mintsem aszalt. A 8%-nyi alkohol gondosan és szépen van csomagolva, a végén még egy villanásnyi virágos-mézes érzet is emeli a morált. Olyannyira, hogy a második kehely után az ember már elég profánul vigyorog arra a gondolatra, hogy vajon a klasszikus Schrödinger-elmélet működne-e Jézussal és a feltámadással a barlangban? Akár igen, akár nem: boldog húsvétot mindenkinek.
