Nagy igazság, hogy amit az élet az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja. Sz@rul érezzük ugyan magunkat a szétszedett-összevarrt pofánk miatt, ám cserébe érdekes kísérleteket végezhetünk szívószállal ezidáig nehezen, illetve egyáltalán nem fogyaszthatónak besorolt ételekkel kapcsolatosan, lásd körömpörkölt, bécsi szelet, dobostorta. Ráadásul Weihenstephaner söröket is ihatunk, melyek szépen sorakoznak a kamrapolcon, még ha sajna’ nem is számolatlanul.
Arról már mindenki hallott, hogy a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan a világ legrégebbi, ma is működő és termelő sörfőzdéjeként hivatkozik magára, s ez így is marad mindaddig, amíg valaki nem talál egy másikat, bár erre azért elég kicsi a sansz. A weltenburgi apátok hivatalosan tíz esztendővel később startoltak a főzéssel, így 1040-es alapításával (a freisingi városi tanács ekkor engedélyezte a főzdét) Weihenstephan a nyerő. Az apátságot a decens pápai noszogatásra 720 környékén ide érkező Szent Corbinianus építtette, aki különleges kapcsolatot ápolt a medvékkel. Történt ugyanis, hogy egy szép napon, midőn a jámbor lélek épp Rómába tartott, poggyászcipelő lovacskáját elfogyasztotta egy mackó. A szent nem esett kétségbe, rögvest felszólította a jóllakott vadat, ugyan trógerolja már tovább a batyukat az Örök Városig. A medve szót fogadott, a szent pedig megérkezésük után szabadon engedte. A történet annyira megihlette a freisingieket, hogy a város címerében ma is a nyereggel felszerelt bundás feszít büszkén.
A kolostort elsőként Szent Vitusnak szentelték, aki mai sörünk névadója is egyben. Szerteágazó érdeklődési körrel bíró vértanúról van szó, többek között ő felel a gyógyszerészek, sörfőzők, vincellérek, vendéglősök dolgainak stabilitásáért, nem is beszélve a táncosokról (a chorea Sancti Viti a végtagokban és az arcon gyors, kontrollálatlan izomrángásokkal kísért tünetegyüttes, melyet reumás láz, vagy A csoportú béta-hemolizáló streptococcusok okozhatnak. Vitustánc és nyavalyatörés néven is fut. Nagy sikereket ért el a XIV-XV. században Európa-szerte).
Közben lepattintjuk a kupakot a szent képét a nyakcímkéjén viselő palackról, sietve töltünk, mert nem minden nap iszik az ember világbajnok búzabakot, a kedvéért még a szívószálat is félretesszük. A 7,7-es alkoholt kalaplevéve köszöntjük, a fájdalomcsillapítók örülni fognak neki, és már fejest is ugrottunk az élesztős-sárgabarackos-citrusos illatorgiába, mely a pompás habkorona alól küzdi elő magát. Persze akad azért itt egy kis szegfűszeg és banán is, de nem olyan dominánsak, mint az átlagos bajor búzáknál. A korty csábítóan húsos (16,5 B°), a szénsavak elevenek és játékosak, ízvilága pedig minden képzeletet felülmúlóan intenzív. Fűszeres, gyümölcsös, falatnyi kenyeres savanykássággal, elegáns élesztőkkel, tankönyvi komlózással. Teljesen megérdemelten foglal el pillanatnyilag dobogós helyet a bolygó ötven legjobb búzabakjának ranglistáján.
Most elvonulunk relaxálni és a varratainkat nyalogatni, legközelebb innen folytatjuk.