Címke: búzasör

1274-1275. Abodee Polyánka és Horizont Selfish Games 1100

Szokásunkhoz híven ismét és megint huszonkettőre húztunk lapot, mert nem elég, hogy ablakot cserélnek nálunk, még festünk is. Sosem értettem azokat az embereket, akik alig várják, hogy véget érjen a napi fullasztó és fárasztó robot, csak hogy szabadidejükben valami hasonlóan kilátástalan és kókasztó dologgal kezdjenek el foglalkozni. Ráadásul mosolyogva. Felfoghatatlan. Nekünk egyetlen mentségünk van csupán, habár az elég fajsúlyos: az asszony aszonta, meg köll csinálni. Akkor pedig meg köll, nincs olyan, hogy nem. Pacsmagolunk hát gondolatainkba merülve, régiszépidőzünk, amikor még Sáros vármegye (comitatus Sarossiensis, avagy Šarišská župa, illetve stolica) is idevalósi volt Alsó és Felső Polyánkával együtt, nem is beszélve Ungról, ahol meg Sárosmezőt (Sáros-Polyánka, Blatná Polianka) találhatja meg, aki keresi, de nem néztek hülyén az emberre Bereg vármegyében sem, ha Füzesmező (Лоза) környékén ejtette ki a száján ezt a szláv/ruszin eredetű kifejezést, ami egyébiránt kis rétet, erdei tisztást jelent. Ezen az etimológiai vonalon jutunk el BAZ megyébe, mert itt van Abod, ahol már jártunk a múltkor a Stabil kapcsán, most itt a Polyánka, ez a jó kis német búzasör. Valószínűleg pillanatnyi lelki- és elmeállapotunknak köszönhetően nem éreztük a szokásosnak mondható selymes teltséget, s mintha az obligát szegfűszeg és banán is bátortalanabb lett volna, ellenben a kissé hangsúlyosabb savanykásság most nagyon jól jött. Simán legurítottuk, miközben a nappalit gurítottuk. Elégedettek vagyunk, jár a pont, ismét megfogadjuk, hogy beszerezzük a főzde többi termékét is, itt a nyár, majdcsak végzünk ezzel a festegetős mizériával őszig.

Ezt a kincstári optimizmust hivatott erősíteni második sörünk is, a Horizont Selfish Games- sorozatának Journey 1100 elnevezésű tagja. Az impresszív számjegy a főzdében ezen sör megjelenésével bezárólag elkészített batchmennyiséget jelzi. Nem rossz, nem rossz. A west coast pils alapját a Herr Lager képezi (ugyanezt eljátszották már a kerek ezresnél is, a jól bevált dolgokon nem érdemes változtatni), komlóilag pedig a Citra-Simcoe-Ahtanum-trió parádézik (őket meg a 22-es tételnél használták, megint a 22-es, mi is erre húztunk lapot az elején, Heller jól érezte a dolgot). Utóbbi a Yakima-völgy terméke, borsos grapefruit vonalon támad eredményesen. Így lett az 1100-ból egy jól iható, lendületes, ropogós, komlóhangsúlyos, gyantás és száraz pils.

Erre is pontosan ugyanakkora szükségünk van pillanatnyilag, mint az előző búzára. Életmentő tételek, nem vitás. Esetleg azon lehetne elgondolkodni, kinek az életét mentik meg.

1264-1265. Bruckmüller Hell és Flötzinger 1543

Aki azt hitte, mostanra végre végleg kifogytunk a bajor felhozatalból, nagyot és keserveset tévedett és csalódott. Sorakozik itt még néhány palacknyi kóstolásra váró nedű, ezek közül emeltünk le kettőt a mai délutánra a kamrapolcról. Ha unjátok, szóljatok, mi majd bólintunk, tudomásul vesszük, majd természetesen az eredeti elképzelések szerint folytatjuk tovább a dolgot.

Elsőként Bajorföld keleti részébe kukkantunk át, közigazgatásilag Felső-Pfalzba, itt található Amberg, mely város a kora középkortól nyüzsgő kereskedelmi központ, nem véletlenül tenyerelt rá a Wittelsbach-dinasztia 1329-ben. Az ezt követő évszázadokban a város regionális központként fungált egészen addig, amíg Regensburg az 1800-as évek elején ezt el nem bitorolta tőle.

A műfajt és az együttest kedvelők biztosan tudják, hogy itt született Friedrich „Fritz” Hilpert zenész és hangmérnök, aki a Kraftwerk 1990-es újrastartolásától tagja a formációnak. Márciusban jelentették be, hogy dolgoznak a fél évszázados születésnapi albumon, ami jórészt az 1975-ös Radioaktivität album hanganyagát tartalmazza majd, high-tech térhatású hangtechnológiával. A címadó nóta offisöljét meg is tekinthetitek/hallgathatjátok.

2018-ban néhány magáról megfeledkezett és relatíve seggrészeg bevándorló tucatjával bántalmazta a helyi lakosokat, ennek lecsengéseként volt némi politikai pöffeszkedés, de komolyabb következménye nem lett a dolognak. Hogy a szír, afgán és iraki fiatalok mitől álltak fejre, nem tudjuk, ám az tény, hogy a városban a ferenceseknek köszönhetően 1490 óta működik sörfőzde. Az intézményt 1803 májusában vásárolta meg Thomas Bruckmüller, a főzdét azóta is a család kommandírozza. Ahogy az elvárható, készítenek märzent, kellert, duplabakot, barna sörük és pilsenijük is van, de a húzónév mégiscsak a helles. A Bruckmüller Hell világos arany színe, vaskos, pufók, hófehér habja tankönyvi megjelenést ad, enyhén kenyeres, finoman virágos illata pedig üdíti a testet és a lelket. Könnyen megszerethető, harmonikus, decensen komlózott ízvilága stabil hátteret adhat a hétköznapoknak, mert az a jó, ha nem történik semmi különös.

Gyorsan átpörgetve a mostanában kóstolt bajor söröket, csendes döbbenettel konstatáltuk, hogy búza nem volt köztük. Ezt a csorbát kiköszörülendő, átlátogatunk Oberbayernbe, Rosenheim városába, ahol már a rómaiak is előszeretettel kavartak mindenféle utak és erődök építésével. Az egyik ilyen katonai létesítmény nőtte ki magát az idők során városnyira, ami aztán az Inn folyó miatt hamar jelentős kereskedelmi központ lett, a legnagyobb bevételek a sónak voltak köszönhetők egészen a XX. század közepéig. A lepárló helyén ma a KU’KO ( Kultur- und Kongresszentrum) található.

Salingarten a KU’KO-ban hársfával, kerékkel. Hogy a víz sós-e, nem tudjuk

Itt is akad híres-hírhedt származék, hiszen a városban született Hermann Göring, a Luftwaffe főparancsnoka, de hogy békésebb vizekre evezzünk, ide valósi George Dzundza is, aki A szarvasvadász című kultikumban alakítja a csapost.

A Flötzinfer-sörök története 1543-ban indult, ekkor engedélyezte a sörfőzést a környéken IV. Vilmos. A tulajdonosok sűrű sorokban követték egymást az évszázadok során, adott pillanatban (1710) a frissen becsődölt céget Georg Fletzinger vásárolta meg, innen a név. Végül aztán megjelentek a Steegmüllerek (1864), akik manapság is tulajdonolják a főzdét. Búzasörből az alkoholmentest is számolva ötfélét készítenek, ebből a legautentikusabbnak kikiáltott a Flötzinger 1543. Opálos, szűretlen borostyán (kellertrüb, ahogy a címke mondja), előírásosan dús habbal, az illatban klasszikusnak mondható banános jegyekkel és fűszerezéssel. A fallikus gyümölcs az ízvilágot is meghatározza, az 5.5-ös alkohol jóleső, ahogy a kortyvégi savanykásság is.

Szép lendületet kapott a péntek délután, ez alkalommal sem kellett csalódnunk a bajorokban, este pedig csakazértis megnézzük a filmet. Nyolcvanhetedszerre.

Addig is itt a kocsmajelenet a csapossal, meg Rolling Rock sörökkel, amit persze valamiért nem enged ez a sz@r beágyazni, de ott egye meg a guláta.

https://www.youtube.com/watch?v=AcxhOzCmB6g

1238-1239. Hallertauer Winterperle, Schneider Weisse Aventinus

Az elmúlt időszakban sok érdekes, esetenként akár merésznek is nevezhető ízkombinációval bíró főzetet kóstoltunk, itt az ideje körültekinteni tradicionálisabb vidékeken is. Tesszük ezt két olyan sör segítségével, melyek ugyan egyértelműen a hagyományőrző vonulathoz csatolhatók, ám mindketten különlegesek a maguk nemében.

Először Wolnzachba utazunk a bajorokhoz, Németország déli részére, illetve mégsem oda, mert a helyzet ennél kissé bonyolultabb. Menjünk kicsit odébb, irány Missouri állam, azon belül is St. Louis. Napestig sorolhatnánk, mi mindenről híres ez a város, ám témánknál maradva csak annyit említenénk, hogy több száz sörfőzdéje közül innen emelkedett ki valamikor a XIX. században az Anheuser-Busch, a Lemp és a Falstaff. Itt alapított főzdét Florian Kuplent is 2010-ben, el is keresztelte Urban Chestnut Brewing Company-nak. Fő célkitűzése az volt, hogy német-bajor söröket készítsen és népszerűsítsen. A dolog működött, nemsokára megnyílt a második ottani üzem is, a tulaj pedig ekkortájt értesült arról, hogy Wolnzachban eladó egy kisebb főzde. Azonnal lecsapott rá, így lett mai első sörünk készítője az Urban Chestnut Brewing Co. Deutschland GmbH. Wolnzachról minden hithű sörrajongó tudja, hogy a Hallertau-vidék egyik központja, ha pedig azt is tudjuk, hogy a világ komlótermesztésének kb. harmadát a németek adják, ennek a harmadnak meg cca. 80 %-át Hallertauban termelik, rögtön megértjük, milyen parádés üzletet kötött Herr Kuplent.

Wolnzach címere ezzel a soványka őzszerűséggel. Több sört kellene fogyasztania

A Winterperle a Hallertauer Serie ötödik tagja az ezidáig készült kilencből. Szezonális sötét ászoksör, gyönyörű, érett mahagóni árnyalattal, tartós, drapp habbal. Illatában a maláták pörkölt jegyei viszik a prímet, finom gyümölcsösséggel megtámogatva, melyet a komlók biztosítanak. A Hallertau Perle és a ~ Hüll Melon (utóbbi nevét a városban található komlókutató központról – Hopfenforschungszentrum Hüll – kapta, és ha már itt tartunk, a Deutsches Hopfenmuseum-ig sem kell sokat gyalogolni) adnak egy kis dévaj csípősséget, leheletnyi dinnyével és eperrel, mindezt az 5,8-as alkoholtartalom a vártnál is jobban fel tudja melegíteni, nem véletlenül van emlegetve a tél. Az utóíz kellemesen fűszeres, a nyelvünk hegye jólesően bizsereg tőle, amire nagy szükségünk is van ezen a péntek délutánon. Elismerően csettintgetünk, az UCBC felkerül a kedvenceinket tartalmazó, egyre hosszabb listára.

Tulajdonképpen annyira elégedettek vagyunk pillanatnyi helyzetünkkel és állapotunkkal, hogy be is fejezhetnénk mára a dolgot, de hát az ember esendő és mohó, jöjjön hát a másik nagyágyú, a Schneider Weisse Aventinus.

A főzdét 1872-ben alapította a két Georg, Schneider 1. és Schneider 2., apa és fia, eredetileg Münchenben. Az alsóerjesztés térhódítása miatt a búzasörök napja leáldozni látszott, de hőseink nem ijedtek meg, nekiláttak a termelésnek, és lám, milyen jól tették. A cég azóta is a család tulajdonában van, szigorúan csak búzasörben nyomulnak, ráadásul minden férfiember Georg, így hát jelenleg éppen VI. Georg Schneider viszi a boltot. Egyetlen hölgy szerepel a felsorolásban, Mathilde Schneider, aki 1905-ben vette át a stafétát (titokban, mert akkortájt nem volt divatban, hogy nők vezessenek cégeket), az Aventinus 1907-es rajtja – első bajor búzabakként – neki köszönhető. Nevet is ő adott a sörnek, Johannes Aventinus a.k.a. Johann Georg Turmair humanista filozófus, író, történész látható a címkén.

Szűretlen, rubinvörös sör erőteljesen fűszeres illattal, mely mögött ott lapul a markáns alkoholtartalom (8,2 %), de ez így van rendjén, el is várjuk. Szépen formált, tagbaszakadt test, hát milyen legyen 18,5-ös Ballinggal, intenzív, malátás ízvilág, melyhez egy újabb Hallertauer, a Herkules szolgáltat csípős, borsos, finoman virágos, enyhén fanyar ellenpontokat.

Egyre ünnepibb hangulatba ringatjuk magunkat, nem feltétlenül az alkoholok miatt, hanem mert annyira pompásak ezek a sörök, egyre magasabban szárnyalunk, már nem érdekel bennünket a péntektizenhárom, se a szombattizennégy, az ég áldja a bajorokat, god bless you alles. Utóbbi 22:45-től.

1105-1106. Speedzone Pityu a hegyről és Brúder Búza

Ha az ember előkúszik a lapos kő alól, ahol eddig lakott, előfordulhat, hogy lesznek barátai. Ha folyamatosan és többé-kevésbé eleget tesz az elvárt társadalmi követelményeknek, a barátok nem is tűnnek el. Illetve van esély arra, hogy visszajöjjenek. Ha vannak barátok, azok szintúgy ügyesen fognak mocorogni, belakják és kitöltik a kapcsolati teret, nem feledkeznek meg rólad a relatíve rendszeresen megrendezett, ajándékozással egybefüggő szituációs gyakorlatokon sem. Söröket hoznak neked, mert tudják, hogy szereted, illetve tisztában vannak azzal, hogy ezért te őket még jobban fogod szeretni. Elsősorban nem a sörök miatt, a gesztus, a történés a lényeg (ezt mondod mindig, mindenkinek halálodig). A mi drága barátaink is megszórtak már minket jónéhány alkalommal és dobozzal/palackkal, ez történt legutóbb is (direkt nem a most kifejezést használjuk, mert emlékeink szerint ez még valamikor nagyon az év elején történt, ám ez nem befolyásoló tényező a cseppet sem objektív vizsgálat szempontjából, a szavidő vaskos hónapok múlva fog csak leperegni az idő végtelen mialóf@szán, vagyis amit ilyenkor szoktak volt mondani). Így került hozzánk – többek között – a Nyíri Szilárd-féle One Beer Speedzone-tematikájából – nézd má’, mennyi kötőjel – két főzet, melyek közül a mindenkori kiindulási pontnak szánt és gondolt lágert (hivatalosan és a dobozon Czech Pale Lager) nyitjuk elsőként. Pityu a hegyről beveri egyből – közli velünk a hírértékűt rögvest a csomagolás, bennünk pedig azonnal átfut a nagy pukkanással indító történetek sekélyessé válásának minden fájdalma, ám a reményt természetesen nem adjuk fel. A nyitott sportkocsiban hányavetin terpeszkedő jetiszerű bácsi Vályi István felvidéki származású újságíró, autóbolond és –szakember, médiaszemélyiség.

A palóc tájszólást képzeljük hozzá

Még csak érintőlegesen sem ismerjük eddigi munkásságát, de megszavazunk neki annyi bizalmat, hogy jóval összetettebb személyiségnek gondoljuk, mint amilyen összetett a nevével fémjelzett sör. Kellemesen savanykás illatú, már-már selymes láger ez a Pityu, nem is akar nagyon más lenni, s ez dicséretes. Winkler bácsi természetesen megpróbálja kissé misztifikálni a dolgot, a neten és a csatornáján keringő videót addig a pillanatig tudtuk nézni, amíg ki nem jelentette, hogy ez akár Pilsner Urquell is lehetne. Természetesen benneteket nem akarunk lebeszélni a teljes életmű eme epizódjának megtekintéséről, de lélekben pumpáljátok fel magatokat. Linket meg azé’ se teszünk ide.

Speedzone-sörből négyféle van (a piacon, nálunk csak kettő, de pillanatnyilag nem bánjuk), egy-egy a hasonló nevű autós műsor arcainak, így hát a Brúder Búza esetében sem lepődtünk meg, hogy a traktorból Eckhardt Balázs (Brúder) integet egy kolbásszal. Döbbenetes az lett volna, ha Bruder János kertész és hagymanemesítő feszítene a dobozon (ő oldotta meg a makói hagyma minőségromlás nélküli nagyüzemi termelésének problémakörét), ahol tyúk és kakas, pláne birka is akad, ott hagyma is van valahol a környéken, no de hát említettük, hogy ez egy autós műsor.

Bruder János (1913-1982)

Bontjuk a búzát is, meglepően hangosan csicsereg belőle kifelé a szénsav, ennek ellenére a hab vaskossága kívánnivalókat hagy maga után, akárcsak a tartóssága, mert hamar dugába dől szegény. Az illat is furcsa, ugyan ott vannak a bajor búzák esetében elvárható banános jegyek, de összefonódik velük és elnyomja őket egy erős, kellemetlenül édeskés, szörpös-rágógumis vonal, ami ráadásul az ízben is megjelenik. Nem tetszik a dolog, nem fogunk több Brúdert fogyasztani evilági életünkben saját felbuzdulásból, ám ettől függetlenül további szép sikereket kívánunk az autós műsornak.

1056. Riegele Hefe Weisse

Újabb kör és újabb sör a bajoroknál, ez alkalommal Augsburg városát látogatjuk meg, egyelőre csupán csapongó képzeletünk segítségével, de ami késik, nem múlik, érdekelnek minket annyira a rómaiak és a kelták, nem is beszélve a sörökről, hogy egyszer kiruccanjunk oda.

Augsburg ugyanis apró kelta településként kezdte karrierjét, amiből aztán a rómaiak faragtak pofásabb helyőrséget és városkát valamikor i. e. 15 környékén. Akkortájt ha valaki be akart vágódni az aktuális uralkodónál, elnevezett róla mindenféle települést, tereptárgyat és térképészeti pontot, így lett a falucskából Augusta Vindelicum/Vindelicorum. A rómaiak Augustus császár neve mellé előzékenyen odabiggyesztették a helyi barbár törzs nevét is, akiket több másikkal együtt annak rendje és módja szerint leigáztak. A vindolikosok/vindelikerek/vindelicik (kinek melyik tetszik) sok borsot törtek a rómaiak orra alá, legalábbis Strabón mester elég ronda dolgokat mesélt róluk, tessék:

„A hegység keleti és dél felé forduló részein ezután arhaitosok és a vindolikosok laknak a helvéttiosok és a boiosok szomszédságában; mert földjük azoknak a síkságai mellett terül el. A rhaitosok földje Véróna és Kómon fölött Italiáig terjed. A rhaitosi bor, amely az ő hegyeik alján terem, úgy látszik, nem áll az Italiában kedveltek között; egészen addig a vidékig laknak, amelyen a Rhénos folyik keresztül. Ehhez a néptörzshöz tartoznak a lépontiosok és a kamunosok is. A vindolikosok és a nórikosok a hegység külső oldalain laknak, többnyire a breunosokkal és a genaunosokkal, akik azonban már illyrek. Mindezek be szoktak törni Italiának, a helvéttiosoknak, a sékoánoknak, a boisoknak és a germánoknak szomszédos földjeire. A vindolikosok közül legvakmerőbbek a likattiosok, a klauténatiosok és vennónok, a rhaitosok közül a rhukantiosok és kótauntiosok. A vindolikosokhoz tartoznak az estiónok és a brigantiosok is, városaik Brigantion és Kambodunon, valamint Damasia [Brigantion ma Bregenz, Kambodunon a mai Kempten (München közelében); Damasia romjai pedig talán a mai Bernbeuern melletti maradványok.], mint a likattiosok fellegvára. Ezeknek a rablóknak az italiaiak irányában való kegyetlenkedéseiről a következőt beszélik; ha elfoglaltak egy falut vagy várost, nemcsak a fiatalembereket ölték le, hanem minden fiúgyermeket is a csecsemőkig, de még itt sem állottak meg, hanem még azokat a terhes asszonyokat is megölték, akikről a jósok azt mondották, hogy fiút szülnek majd.” (Geógraphika, Negyedik könyv, VI/8)

Ha valaki tovább szeretne nyelvtörőzni a törzsek neveivel, látogasson el a franciaországi La Turbi-ba, és böngéssze végig a Tropaeum Alpium felirattöredékeit, ahol az isteni Augustus által megregulázott környékbeli népek vannak felsorolva.

Az emlékmű a mediterrán romantika kellékeivel

A Kárpát-medencébe frissen beóvakodott őseink 910-ben még fényes győzelmet arattak az első augsburgi csatában, de a másodikban (955) már olyan csúnya tockost kaptunk, hogy el is ment a kedvünk a további nyugati kalandozásoktól.

1276-ban Augsburg szabad birodalmi város lett, ami igencsak jót tett a gazdasági életnek, és az ezzel járó fogyasztásnak. A mi főzdénk is ezt a hullámot lovagolta meg. 1386-ban döntött úgy egy Hans Smid nevű úriember, hogy főzdét alapít Goldenes Ross néven (a címkén ezért csillog paci). Az üzlet az elmúlt évszázadok alatt többször is váltott tulajdonost, az első Riegele, Sebastian 1884-ben lép színre, de a jelenlegi tulajdonos neve is ugyanez (a családnév Priller-Riegele-re módosult, mert egy házasságkötés révén a család tagja lett Josef Priller vadászpilóta, aki a Luftwaffe ezredeseként és ászként fejezte be a háborút, 101 légi győzelemmel. A háború után 1961-ben bekövetkezett haláláig vezette feleségével a főzdét. A városban utca van róla elnevezve.).

A snájdig Josef és az ő Focke Wulf Fw 190 A8-a

Két sörünk van tőlük, elsőként a búzát bontjuk, a mesedélutánt a következővel folytatjuk. Szűretlen, finoman ködös, halvány szalmasárga szín, vaskos, puha, krémes habkorona. Illata gyengéd élesztőkkel nyit, majd vaníliával megszórt vaskos banánok (ezt levédetem és eladom egy névhiánnyal küzdő, nem bináris protopunk együttesnek) következnek. A korty gabonásan édes, kellemesen gyümölcsös, az utolsó harmad frissítően citrusos. A komlók decensen, halványan kontráznak, ahogy az illendő egy klasszikus ízvilágú bajor búza esetében. Fogyasztásakor behunyt szemmel relaxálunk, azon tűnődve, vajon jól néznénk-e ki bőrnadrágban?

Bónusz fotográfia a vadászgépek és a romantika kedvelőinek. Josef „Pips” Priller gépének oldalán leendő felesége, Johanna Riegele beceneve a kőr ászban.

1055. Franziskaner Royal

Sándorok és Józsefek sorakoznak egymás után a naptárban, köszöntjük mi is őket nagy szeretettel, speciálba’ József Nagy-ot (vagy -et? Utána kellene nézni.), a mi kitűnő, hűséges barátunkat. Természetes hát, hogy ez alkalommal egy Ferenc kerül terítékre, és aki Assisi, hogy ez véletlen, téved (a kegyetlen szóviccért exkuzáljuk magunkat).

A Giovanni di Bernardone néven anyakönyvezett leendő szent gazdag édesapjának köszönhetően meglehetősen könnyed és léha életmódot folytatott, majd néhány misztikus élmény hatására szakított családjával és barátaival, csuhát öltött és prédikálni indult. Ugyan rend alapításában nem gondolkodott, de követői rábeszélték, az aktuális pápa – III. Ince – pedig 1209 áprilisában rámondta az áment a dologra.

Szent Ferenc freskója egy Szent Benedek kolostorból

Másfél évszázaddal később a víg müncheni utódok már sört főztek, ekkor említik először a tárgyalt főzdét a Bräustatt bei den Franziskaner szókapcsolatban. Innen cca. ötszáz év után költöznek el, mert hát hova az az állandó rohanás, akkor sem mennek túl messzire, csak a város másik végébe (Lilienberg, München-Au). Az 1860-as években megjelenik a Sedlmayr-família, akiknek a Spaten-birodalmat köszönhetjük. A két cég 1922-ben olvad össze, 1997-ben melléjük fekszik a Löwenbräu, majd 2004-ben benyeli őket az InBev. Ennél azért jóval szimpatikusabb szőrcsuhában és mezítláb madaraknak prédikálni, viszont ez esetben nélkülöznünk kellene az ilyen jóféle söröket. A döntést megkönnyítendő, álljon itt egy rövid részlet az 1430-as Jókai-kódexből:

„És a tartományon általmenvén az mondott buzgóságban eleve mondott társival, tekénte az út mellett való némi fákra, kiken áll vala különb-különb madaraknak ezenne soksága, hogy sonha azfélékben nem volt láttatott olyan sokaság. Még annak felette ez fölül mondott fáknak mellette való mezőben lakozik vala különb-különb madaraknak nagy soksága, mely sokaságot nézvén Szent Ferenc, és csudálkodván Istennek ihlésével rajta löttet, mondá társinak: Várjatok meg engemet ez úton, elmegyek, és prédikálok én húgimnak, madaracskáknak. És mene az mezőbe. Ki madarak lakoznak vala az földön, legottan, hogy prédikálni kezde, mend az fán lakozó madarak leszállának őhozzá, és egyetlenbe velek az mezőn megmaradának.”

Újabb freskó, Giotto di Bondone munkája az assisi bazilikából

A Franziskaner Royal 2012 óta állandó terméke a főzdének, ’16-ban pedig aranyérmet is kapott, teljesen megérdemelten. Ködös, rezes-vérnarancsos színvilága, masszív, vaskos, törtfehér habkoronája valóban elegáns, mondhatni királyi megjelenést kölcsönöz neki. Illatában vadul és nyálcsorgatóan tobzódnak a banános, barackos, fügés jegyek. A maláták elvártan magabiztosak, masszív alapot biztosítanak a gyümölcsös ficánkoláshoz, melyre a korty selymes simulékonysága teszi fel a koronát. A komlók szép hátteret adva emelik ki a klasszikusan búzás ízvilágot, a hat százaléknyi alkohol pedig könnyedén feledteti az emberrel az élet szőrös és szúrós problémáit, még ha csak átmenetileg is.

Éljen hát a tavasz, éljenek a Józsefek és a franciskánusok.

1044. Hedon Helmut

A Hedon mostani búcsúsöréhez (volt már ilyen, lesz is még, ha az istenek úgy akarják, meg a lovak is húznak) azt találtuk ki, hogy meginvitáljuk a kollégákat egy olyan szabad asszociációs játékra, mint amilyet mi is gyakran (jó, rendben: állandóan) használunk az írások készítésekor (nem beszélve az élet egyéb területeiről, no de már megint túlzásokba estünk a zárójelek használatát illetőleg). Néhányan ugyan kérdezz-felelek alapon értelmezték a dolgot, de sebaj, hagytuk.

A kérdés rendkívül egyszerűen hangzott: mi jut eszedbe a „Helmut” szóról? A válaszadók engedélyével életkorukat is közöljük, már csak azért is, hogy kicsit világosabban látszódjon, mekkora rakás kaka felé száguld a honi közoktatás patkány politikusaink miatt. A nénizés-bácsizás meg ránk ragadt a kölykökről – időnként egyéb élősdikkel együtt -, mint kutyára a bojtorján.

Dóra néni (47, gyógyped, ő a zig, itthon is, naná, hogy vele kezdünk): Valami német pornószínész.

Rozika néni (63, ighá, magyar-orosz): Kohl.

Helmut Schmidt és Helmut Kohl

Andi néni (43, takarító): Nem is hallottam még. Hogy mondtad? Malamut?

Ildikó néni (54, iskolaőr): Elsőre semmi. Aztán a hel(l)-ről a sör. És a gyorsaság.

Melinda néni (38, tanító, erő- és magyar szak): Valami menyétféle? Vermut?

Csilla néni (36, tanító, ének): Fogalmam sincs, mi ez. Férfinév? Sör? De legalább alkohol, ugye?

Viki néni (35, tanító, ének): Odin és Thor.

Marika néni (44, takarító): Semmi. De tényleg.

Ildikó néni (41, pedasszisz): Energiaital.

Julika néni (60, tanító, orosz-drámaped): Sörmárka. Tuti.

Zsolti bácsi (61, matek-fizika): Hirtelen nem tudom hová tenni. Valami kancellár… Schmidt? NSZK?

Szandra néni (25, testnevelés): Nem tudom, mit jelenthet. Angol kifejezés?

Móni néni (36, iskolatitkár): Mi a t*k*m ez? Sapka?

Ica néni (52, konyha): Esküszöm semmi. Őszintén, nem tudom hova tenni.

Timi néni (33, takarító): Mi? Hááát… Passz. Árfolyam?

Eszter néni (63, tanító, technika): Németország. Meg a nácik.

Andi néni (36, tanító, ember és társadalom): Helmut? Mamut.

Piroska néni (42, biológia): Semmi. Életemben nem hallottam még.

Ezek voltak hát a mai napon elérhető kollégák moccanásai a témakörre, mi pedig engedélyeztük magunknak azt a luxust, hogy gondolkodás nélküli kegyelmi állapotban szívjuk fel a Hedon Helmut hívójelű bajor búzáját, ami egyébiránt szépen hozta a típus által megkövetelt alaki, formai és belbecsi követelményeket, tán csak a fanyarsága volt egy kicsit túltolva, de ennek egy gutaütött nyári napon még örülni is tudna az ember.

Éljenek a Helmutok, a vermutok, a malamutok és a mamutok.

1037. Αλφα Weiss

Úgy tűnik, sorsunk bizonyos részét képezi az, hogy rendszeres időközönként közepesen sz@r, fejjel lefelé csomagolt söröket kapjunk a Mediterráneumból. Ennek mi őszintén örülünk, pláne mert kedves és nyögdíjas kollégáink szállítják le őket szorgalmasan és nagy szeretettel. A múltkori albán tótágas után most Göröghon bizonyít, miszerint ők sem ma jöttek le a falvédőről innováció és csomagolástechnika terén. Az Αλφα Weiss ezért még díjat is kapott, nem is egyet, rögtön hármat, mer’ ennyire nyomorult a világ, ahol élünk.

Az Athenian Brewery (Αθηναϊκή Ζυθοποιία, hogy ne csak nekem legyen jó) idén ünnepli hatvanadik születésnapját, merthogy 1963-ban döntött úgy három görög üzletember – Διογένης Χούρσογλου, Γιώργος Χατζηβασιλείου és Λεονάρδος Μερκάτης (na, jó már nektek is?) -, hogy összedugják, amijük van, oszt’ sört készítenek. A jelzett esztendő júniusának tizenkettedik napján az éppen aktuális athéni polgármester, Άγγελος Τσουκαλάς tette le a kanalat az alapkövet.

A hölgy nevét nem tudjuk, de már nincs bátorságunk utánanézni

Az Αλφα mellett leginkább Amstelt készítettek, aztán a Heineken 1981-ben ide is beterpeszkedett. Pillanatnyilag huszonvalahányféle sört gyártanak, robog a szekér, hála az Olümposziaknak. (Azok meg szegények azt sem tudták pontosan, mit esznek vagy isznak. Ott volt ugyan nekik a nektár (νέκταρ) és az ambrózia (ἀμβροσία), de Homérosz szerint előbbi az ital, Szapphó pedig az utóbbit vallja annak. Valószínűleg Zeusz sem a konkrét dugás miatt koslatott annyit mindenféle nők után, a földi örömök alatt szegénykém leginkább egy normális vacsorát érthetett. Mindenesetre a nektárt néha említik mézsörként is.)

Tárgyalt márkanevünket három évtizednyi tetszhalál után 2000-ben fújták fel újra, de akkor nagyon. Az erőteljes marketingnek köszönhetően – retro palackok, plakátok, etc. – hamar népszerű lett, az alapsör után hamarosan megjelent a weiss, a strong és az alkoholmentes változat is.

Nekünk a búzasör jutott, amiről bőven elég annyit tudni, hogy nagyjából hozza az elvártakat. A megjelenés rendben van, bár a hab vaskossága ellenére látványosan és rövid idő alatt összetöpörödik. Illata gyümölcsösen savanykás, némi gabonával spékelve. A korty közepesnek mondható, a szénsavak élénkek, a maláták és az élesztő kellemes elegyet alkot, némi jóindulattal a banános észterek is vihetnek haza egy pontot. A vége és az utóíz savanykás, nekünk kissé fémes, de ez lehet egyéni probléma.

A nagyüzemi tucatbúza kategórián belül a nyugodtan fogyasztható titulust kapja, de ebből biza nem lesz kapudrog a hefék irányába soha ebben a szomorú életben.

1021. Aecht Schlenkerla Rauchbier Weizen

Az első mostohább, -3 °C-os hajnalok után a kertben álló hatalmas diófa fürgén dobálja le magáról a lombkoronát, ami bizony azt jelenti, hogy muszáj lesz mindenféle célszerszámot ragadni, oszt’ összekaparászni a levélzetet. A több mázsányi alapanyagot lelkesen talicskázza az ember a terület erre a célra kijelölt sarkába, hogy ott csendesen dolgozzon rajta az enyészet, de a természet ilyen téren nem kapkodja el a dolgokat. Ezért – bár tudjuk, hogy ez nem helyes dolog, és harcos klímaaktivista olvasóink már próbálgatják is a penge élességét a hüvelykujjuk körmén, képzeletben arteria carotis communisunkra helyezve azt – néhány évenként bizony felpörgetjük az eseményeket egy szál gyufa segítségével.

A pirossal jelölt szakaszt keresik rajtunk

Ilyenkor az a példázat jut eszünkbe, mely szerint egy kupacnyi avar elégetése annyi szén-dioxidot tol a levegőbe, mintha egy busz motorját járatnánk 24 órán keresztül. Meglehet, de akinek ez fájdalmat okoz, keresse meg azt a buszt és állítsa le. Nem vagyunk érzéketlen tuskók, fontos számunkra bolygónk sorsa, óriási örömmel töltene el, ha az évenkénti több milliárd tonnára rúgó szén-dioxid-kibocsátás helyett a mi kis tüzecskénk lenne a legnagyobb gondja az emberiségnek. A savanykás-kesernyés avarfüst pedig éppúgy része az ősznek, mint a hideg, a köd és az eső, bárki bármit is mond.

A sok füstölgésből már mindenki ráébredhetett, hogy ma egy Rauchbier kerül terítékre, mégpedig egy igazi klasszikus, egyenesen Bamberg városából, ahol egyik kedves kollégánk múlatta idejét, s közben ránk is gondolt. Köszönjük erősen.

A füstölt-füstös sörökkel foglalkoztunk már, ezért ez alkalommal csak rövid történeti áttekintést nyújtanánk, ismétlés a tudás anyja alapon. 1623-ig minden sörnek volt egy kis füstös íze, hiszen a malátát valahogyan meg kellett szárítani és pörkölni, ehhez pedig tűz kellett, annak meg füstje is van.

Egy még füstös malátaszárító kemence vázlatrajza

Az említett esztendő júliusának 23-ik napján minden megváltozott. Ekkor fogadták el Sir Nicholas Halse új típusú kemencéjének szabadalmát, amely lehetővé tette a füstmentes munkálatokat. Beletelt némi időbe, amíg a technológia Angliából elterjedt a kontinensen, de az 1800-as évek elején az az ifjabb Georg Sedlmayrnek köszönhetően a Spaten főzde már így készített sört. A régi ízek szinte nyomtalanul eltűntek, de szerencsére mindig akad néhány utolsó, vagy akár utolsó utáni mohikán. A bambergi illetőségű Schlenkerla főzde (melynek nevét 1767-ben a tulajdonosokról Brauerei Heller-re változtatják, majd 1866-ban újabb név illeszkedik, így lesz belőle a ma is használt Heller-Bräu Trum. A Schlenkerla egyébiránt az egyik tulajdonos beceneve volt, lévén az úriember kissé sánta) büszke az ősrégi hagyományra és frappáns mottójával – Tradition heißt die Flamme zu erhalten, und nicht die Asche aufzubewahren (A hagyomány a láng megőrzését jelenti, nem a hamuét) – elegáns fricskát ad a mai modern főzdéknek, akik a füstölt sör reneszánszát mindenféle high-tech módszerrel próbálják kiaknázni. A főzde többféle füstölt sört készít, nálunk most egy búza landolt, amit máris bontunk, hogy feledtesse velünk a non-stop pöfögő Ikarus rémképét.

Akit a bükkfa füstje megcsapott, az garantáltan jobban fogja érezni magát, mint ahogy a MÁV vagy Moldova György valaha is érezte. Pillanatnyilag mi is ezen szerencsések közé tartozunk, ahogy a füst lassan összekeveredik az élesztős, édeskés, banános jegyekkel, az maga a varázslat. A rezes, sötét borostyán szín, a krémesen puha, törtfehér hab is további élvezetek forrása.

A korty ízét is átjárja a füst, ám csak lazán és könnyedén, lévén a búzamaláta füstmentes. A búzasör jellegzetességei szépen kidomborodnak, a húszas IBU-értéken a füst teker egy kicsit. A vége és az utóíz kellemesen fanyar, fás.

Az 5,2-es alkohol lelkesen adja meg a kezdősebességet ehhez a nagyszerű, csütörtök délutáni időutazáshoz, melynél jobb elfoglaltságot keresve sem találnánk, a lehulló leveleket pedig mély tisztelettel köszöntjük.

1016. Krois La Grisette

A Krois Brewery következő sörével egy újabb történelmi főzetet pipálhatunk ki egyébként nem létező listánkon, a La Grisette ugyanis az, ami a neve.

Az eredettörténet miatt Belgiumba látogatunk villámsebesen. Az ország három régióból áll, az egyik Brüsszel, a fővárosi régió, benne a hasonló nevű fővárossal. Ez olyan bonyolult, hogy a mi Szélestenyerű Fejenagyunk szavazótáborának 98%-a felfogni sem bírja a dolgot, csak szorgalmasan ekézi valamelyiket, mert a Tökorrú ezt szereti hallani.

A másik két egység Flandria és Vallónia. Flandriában élnek a flamandok, akik nagyjából hollandul beszélnek, aki meg nem, az flamandul, ami majdnem ugyanaz. Az elmúlt néhány ezer évet jórészt földműveléssel töltötték, ők találták ki a saison sörtípust, ami aztán sokfelé és sokféleképpen fajzott szét, lásd bière de garde, farmhouse ale, usw.

Vallónia az ország déli része, formális fővárosa Namur (a névvel már találkoztunk, itt van a Notre-Dame de Leffe apátság, szintúgy a város nevét viseli a Blanche de Namur búzasör-család). Itt a nehézipar és a bányászat volt a húzóágazat, mígnem a XX. századi gazdasági válságok a nyakukra nem tették a kést. Szorgalmasan igyekeznek kiutat találni, de a régió néhány területén még mindig 20% körül mozog a munkanélküliségi ráta. Amikor még aktívan bányásztak, a bányászok szomjasak is voltak, ezért saját sörük is lett. Ha a parasztnak jut saison, a bányásznak jár a grisette. A hozzáértők egészen pontosan Hainaut tartományt jelölik meg kiindulási pontként, s annyi bizonyosnak tűnik, hogy itt már az 1700-as években is főztek a mai grisette-hez hasonlító söröket, bár a két típus között (saison és grisette) akkor még elég nagy volt a hasonlóság. Mondjuk ma sem kicsi.

A Bois du Cazier szénbánya az említett tartományban. 1956 augusztusában tűz ütött ki benne, 262 bányász halálát okozva

A név eredete homályba vész. Mivel jelentése kb. „kis szürke”, egyesek szerint a bányák környékén mindent belepő por ihlette az elnevezést, mások szerint a kocsmákban szorgoskodó női alkalmazottak ruháinak színe. Jómagunk az utóbbi irányába hajlunk, már csak Charles Paul de Kock miatt is, aki az 1830-as évek népszerű (ponyva)regényírója volt. Nála gyakran tűnnek fel könnyed, kacér, már-már ledér életvitelű hölgyek ezzel a névvel, mint kategóriával jelölve.

Egy grisette Bordeaux városából, 1818

Összefoglalva tehát a grisette egy könnyű, alacsony alkoholtartalmú bányászbúza. A Krois Brewery kétféle komlóval fűszerezi ezt a történelmi sört, a Saaz és a Hallertau Mittelfrüh lazítja a hangulatot.

Kitöltéskor rögvest látványos, puha, krémes habkoronát produkál, mely alól búzásan savanykás, élesztős aromák bújnak elő. A korty simulékony, az eleje meglepően édes, de nem gyümölcsösen, mint egy saison, inkább amolyan virágos-mézes-marcipános módon. A maláták és a komlók középtájt kezdenek fuzionálni, nem túl vérmesen, tekintve a 8,5-ös Ballingot és a 11-es IBU-t.

Az élesztők szépen ívelnek át a korty egészén, a vége finoman száraz, lekerekített, az utóíz gabonásan édeskés.

Jóleső és vidám ital ez, a közmondásosan nehéz életű bányászok meg is érdemlik.

S talán mi, pedagógusok is.