1044. Hedon Helmut

A Hedon mostani búcsúsöréhez (volt már ilyen, lesz is még, ha az istenek úgy akarják, meg a lovak is húznak) azt találtuk ki, hogy meginvitáljuk a kollégákat egy olyan szabad asszociációs játékra, mint amilyet mi is gyakran (jó, rendben: állandóan) használunk az írások készítésekor (nem beszélve az élet egyéb területeiről, no de már megint túlzásokba estünk a zárójelek használatát illetőleg). Néhányan ugyan kérdezz-felelek alapon értelmezték a dolgot, de sebaj, hagytuk.

A kérdés rendkívül egyszerűen hangzott: mi jut eszedbe a „Helmut” szóról? A válaszadók engedélyével életkorukat is közöljük, már csak azért is, hogy kicsit világosabban látszódjon, mekkora rakás kaka felé száguld a honi közoktatás patkány politikusaink miatt. A nénizés-bácsizás meg ránk ragadt a kölykökről – időnként egyéb élősdikkel együtt -, mint kutyára a bojtorján.

Dóra néni (47, gyógyped, ő a zig, itthon is, naná, hogy vele kezdünk): Valami német pornószínész.

Rozika néni (63, ighá, magyar-orosz): Kohl.

Helmut Schmidt és Helmut Kohl

Andi néni (43, takarító): Nem is hallottam még. Hogy mondtad? Malamut?

Ildikó néni (54, iskolaőr): Elsőre semmi. Aztán a hel(l)-ről a sör. És a gyorsaság.

Melinda néni (38, tanító, erő- és magyar szak): Valami menyétféle? Vermut?

Csilla néni (36, tanító, ének): Fogalmam sincs, mi ez. Férfinév? Sör? De legalább alkohol, ugye?

Viki néni (35, tanító, ének): Odin és Thor.

Marika néni (44, takarító): Semmi. De tényleg.

Ildikó néni (41, pedasszisz): Energiaital.

Julika néni (60, tanító, orosz-drámaped): Sörmárka. Tuti.

Zsolti bácsi (61, matek-fizika): Hirtelen nem tudom hová tenni. Valami kancellár… Schmidt? NSZK?

Szandra néni (25, testnevelés): Nem tudom, mit jelenthet. Angol kifejezés?

Móni néni (36, iskolatitkár): Mi a t*k*m ez? Sapka?

Ica néni (52, konyha): Esküszöm semmi. Őszintén, nem tudom hova tenni.

Timi néni (33, takarító): Mi? Hááát… Passz. Árfolyam?

Eszter néni (63, tanító, technika): Németország. Meg a nácik.

Andi néni (36, tanító, ember és társadalom): Helmut? Mamut.

Piroska néni (42, biológia): Semmi. Életemben nem hallottam még.

Ezek voltak hát a mai napon elérhető kollégák moccanásai a témakörre, mi pedig engedélyeztük magunknak azt a luxust, hogy gondolkodás nélküli kegyelmi állapotban szívjuk fel a Hedon Helmut hívójelű bajor búzáját, ami egyébiránt szépen hozta a típus által megkövetelt alaki, formai és belbecsi követelményeket, tán csak a fanyarsága volt egy kicsit túltolva, de ennek egy gutaütött nyári napon még örülni is tudna az ember.

Éljenek a Helmutok, a vermutok, a malamutok és a mamutok.

1037. Αλφα Weiss

Úgy tűnik, sorsunk bizonyos részét képezi az, hogy rendszeres időközönként közepesen sz@r, fejjel lefelé csomagolt söröket kapjunk a Mediterráneumból. Ennek mi őszintén örülünk, pláne mert kedves és nyögdíjas kollégáink szállítják le őket szorgalmasan és nagy szeretettel. A múltkori albán tótágas után most Göröghon bizonyít, miszerint ők sem ma jöttek le a falvédőről innováció és csomagolástechnika terén. Az Αλφα Weiss ezért még díjat is kapott, nem is egyet, rögtön hármat, mer’ ennyire nyomorult a világ, ahol élünk.

Az Athenian Brewery (Αθηναϊκή Ζυθοποιία, hogy ne csak nekem legyen jó) idén ünnepli hatvanadik születésnapját, merthogy 1963-ban döntött úgy három görög üzletember – Διογένης Χούρσογλου, Γιώργος Χατζηβασιλείου és Λεονάρδος Μερκάτης (na, jó már nektek is?) -, hogy összedugják, amijük van, oszt’ sört készítenek. A jelzett esztendő júniusának tizenkettedik napján az éppen aktuális athéni polgármester, Άγγελος Τσουκαλάς tette le a kanalat az alapkövet.

A hölgy nevét nem tudjuk, de már nincs bátorságunk utánanézni

Az Αλφα mellett leginkább Amstelt készítettek, aztán a Heineken 1981-ben ide is beterpeszkedett. Pillanatnyilag huszonvalahányféle sört gyártanak, robog a szekér, hála az Olümposziaknak. (Azok meg szegények azt sem tudták pontosan, mit esznek vagy isznak. Ott volt ugyan nekik a nektár (νέκταρ) és az ambrózia (ἀμβροσία), de Homérosz szerint előbbi az ital, Szapphó pedig az utóbbit vallja annak. Valószínűleg Zeusz sem a konkrét dugás miatt koslatott annyit mindenféle nők után, a földi örömök alatt szegénykém leginkább egy normális vacsorát érthetett. Mindenesetre a nektárt néha említik mézsörként is.)

Tárgyalt márkanevünket három évtizednyi tetszhalál után 2000-ben fújták fel újra, de akkor nagyon. Az erőteljes marketingnek köszönhetően – retro palackok, plakátok, etc. – hamar népszerű lett, az alapsör után hamarosan megjelent a weiss, a strong és az alkoholmentes változat is.

Nekünk a búzasör jutott, amiről bőven elég annyit tudni, hogy nagyjából hozza az elvártakat. A megjelenés rendben van, bár a hab vaskossága ellenére látványosan és rövid idő alatt összetöpörödik. Illata gyümölcsösen savanykás, némi gabonával spékelve. A korty közepesnek mondható, a szénsavak élénkek, a maláták és az élesztő kellemes elegyet alkot, némi jóindulattal a banános észterek is vihetnek haza egy pontot. A vége és az utóíz savanykás, nekünk kissé fémes, de ez lehet egyéni probléma.

A nagyüzemi tucatbúza kategórián belül a nyugodtan fogyasztható titulust kapja, de ebből biza nem lesz kapudrog a hefék irányába soha ebben a szomorú életben.

1021. Aecht Schlenkerla Rauchbier Weizen

Az első mostohább, -3 °C-os hajnalok után a kertben álló hatalmas diófa fürgén dobálja le magáról a lombkoronát, ami bizony azt jelenti, hogy muszáj lesz mindenféle célszerszámot ragadni, oszt’ összekaparászni a levélzetet. A több mázsányi alapanyagot lelkesen talicskázza az ember a terület erre a célra kijelölt sarkába, hogy ott csendesen dolgozzon rajta az enyészet, de a természet ilyen téren nem kapkodja el a dolgokat. Ezért – bár tudjuk, hogy ez nem helyes dolog, és harcos klímaaktivista olvasóink már próbálgatják is a penge élességét a hüvelykujjuk körmén, képzeletben arteria carotis communisunkra helyezve azt – néhány évenként bizony felpörgetjük az eseményeket egy szál gyufa segítségével.

A pirossal jelölt szakaszt keresik rajtunk

Ilyenkor az a példázat jut eszünkbe, mely szerint egy kupacnyi avar elégetése annyi szén-dioxidot tol a levegőbe, mintha egy busz motorját járatnánk 24 órán keresztül. Meglehet, de akinek ez fájdalmat okoz, keresse meg azt a buszt és állítsa le. Nem vagyunk érzéketlen tuskók, fontos számunkra bolygónk sorsa, óriási örömmel töltene el, ha az évenkénti több milliárd tonnára rúgó szén-dioxid-kibocsátás helyett a mi kis tüzecskénk lenne a legnagyobb gondja az emberiségnek. A savanykás-kesernyés avarfüst pedig éppúgy része az ősznek, mint a hideg, a köd és az eső, bárki bármit is mond.

A sok füstölgésből már mindenki ráébredhetett, hogy ma egy Rauchbier kerül terítékre, mégpedig egy igazi klasszikus, egyenesen Bamberg városából, ahol egyik kedves kollégánk múlatta idejét, s közben ránk is gondolt. Köszönjük erősen.

A füstölt-füstös sörökkel foglalkoztunk már, ezért ez alkalommal csak rövid történeti áttekintést nyújtanánk, ismétlés a tudás anyja alapon. 1623-ig minden sörnek volt egy kis füstös íze, hiszen a malátát valahogyan meg kellett szárítani és pörkölni, ehhez pedig tűz kellett, annak meg füstje is van.

Egy még füstös malátaszárító kemence vázlatrajza

Az említett esztendő júliusának 23-ik napján minden megváltozott. Ekkor fogadták el Sir Nicholas Halse új típusú kemencéjének szabadalmát, amely lehetővé tette a füstmentes munkálatokat. Beletelt némi időbe, amíg a technológia Angliából elterjedt a kontinensen, de az 1800-as évek elején az az ifjabb Georg Sedlmayrnek köszönhetően a Spaten főzde már így készített sört. A régi ízek szinte nyomtalanul eltűntek, de szerencsére mindig akad néhány utolsó, vagy akár utolsó utáni mohikán. A bambergi illetőségű Schlenkerla főzde (melynek nevét 1767-ben a tulajdonosokról Brauerei Heller-re változtatják, majd 1866-ban újabb név illeszkedik, így lesz belőle a ma is használt Heller-Bräu Trum. A Schlenkerla egyébiránt az egyik tulajdonos beceneve volt, lévén az úriember kissé sánta) büszke az ősrégi hagyományra és frappáns mottójával – Tradition heißt die Flamme zu erhalten, und nicht die Asche aufzubewahren (A hagyomány a láng megőrzését jelenti, nem a hamuét) – elegáns fricskát ad a mai modern főzdéknek, akik a füstölt sör reneszánszát mindenféle high-tech módszerrel próbálják kiaknázni. A főzde többféle füstölt sört készít, nálunk most egy búza landolt, amit máris bontunk, hogy feledtesse velünk a non-stop pöfögő Ikarus rémképét.

Akit a bükkfa füstje megcsapott, az garantáltan jobban fogja érezni magát, mint ahogy a MÁV vagy Moldova György valaha is érezte. Pillanatnyilag mi is ezen szerencsések közé tartozunk, ahogy a füst lassan összekeveredik az élesztős, édeskés, banános jegyekkel, az maga a varázslat. A rezes, sötét borostyán szín, a krémesen puha, törtfehér hab is további élvezetek forrása.

A korty ízét is átjárja a füst, ám csak lazán és könnyedén, lévén a búzamaláta füstmentes. A búzasör jellegzetességei szépen kidomborodnak, a húszas IBU-értéken a füst teker egy kicsit. A vége és az utóíz kellemesen fanyar, fás.

Az 5,2-es alkohol lelkesen adja meg a kezdősebességet ehhez a nagyszerű, csütörtök délutáni időutazáshoz, melynél jobb elfoglaltságot keresve sem találnánk, a lehulló leveleket pedig mély tisztelettel köszöntjük.

1016. Krois La Grisette

A Krois Brewery következő sörével egy újabb történelmi főzetet pipálhatunk ki egyébként nem létező listánkon, a La Grisette ugyanis az, ami a neve.

Az eredettörténet miatt Belgiumba látogatunk villámsebesen. Az ország három régióból áll, az egyik Brüsszel, a fővárosi régió, benne a hasonló nevű fővárossal. Ez olyan bonyolult, hogy a mi Szélestenyerű Fejenagyunk szavazótáborának 98%-a felfogni sem bírja a dolgot, csak szorgalmasan ekézi valamelyiket, mert a Tökorrú ezt szereti hallani.

A másik két egység Flandria és Vallónia. Flandriában élnek a flamandok, akik nagyjából hollandul beszélnek, aki meg nem, az flamandul, ami majdnem ugyanaz. Az elmúlt néhány ezer évet jórészt földműveléssel töltötték, ők találták ki a saison sörtípust, ami aztán sokfelé és sokféleképpen fajzott szét, lásd bière de garde, farmhouse ale, usw.

Vallónia az ország déli része, formális fővárosa Namur (a névvel már találkoztunk, itt van a Notre-Dame de Leffe apátság, szintúgy a város nevét viseli a Blanche de Namur búzasör-család). Itt a nehézipar és a bányászat volt a húzóágazat, mígnem a XX. századi gazdasági válságok a nyakukra nem tették a kést. Szorgalmasan igyekeznek kiutat találni, de a régió néhány területén még mindig 20% körül mozog a munkanélküliségi ráta. Amikor még aktívan bányásztak, a bányászok szomjasak is voltak, ezért saját sörük is lett. Ha a parasztnak jut saison, a bányásznak jár a grisette. A hozzáértők egészen pontosan Hainaut tartományt jelölik meg kiindulási pontként, s annyi bizonyosnak tűnik, hogy itt már az 1700-as években is főztek a mai grisette-hez hasonlító söröket, bár a két típus között (saison és grisette) akkor még elég nagy volt a hasonlóság. Mondjuk ma sem kicsi.

A Bois du Cazier szénbánya az említett tartományban. 1956 augusztusában tűz ütött ki benne, 262 bányász halálát okozva

A név eredete homályba vész. Mivel jelentése kb. „kis szürke”, egyesek szerint a bányák környékén mindent belepő por ihlette az elnevezést, mások szerint a kocsmákban szorgoskodó női alkalmazottak ruháinak színe. Jómagunk az utóbbi irányába hajlunk, már csak Charles Paul de Kock miatt is, aki az 1830-as évek népszerű (ponyva)regényírója volt. Nála gyakran tűnnek fel könnyed, kacér, már-már ledér életvitelű hölgyek ezzel a névvel, mint kategóriával jelölve.

Egy grisette Bordeaux városából, 1818

Összefoglalva tehát a grisette egy könnyű, alacsony alkoholtartalmú bányászbúza. A Krois Brewery kétféle komlóval fűszerezi ezt a történelmi sört, a Saaz és a Hallertau Mittelfrüh lazítja a hangulatot.

Kitöltéskor rögvest látványos, puha, krémes habkoronát produkál, mely alól búzásan savanykás, élesztős aromák bújnak elő. A korty simulékony, az eleje meglepően édes, de nem gyümölcsösen, mint egy saison, inkább amolyan virágos-mézes-marcipános módon. A maláták és a komlók középtájt kezdenek fuzionálni, nem túl vérmesen, tekintve a 8,5-ös Ballingot és a 11-es IBU-t.

Az élesztők szépen ívelnek át a korty egészén, a vége finoman száraz, lekerekített, az utóíz gabonásan édeskés.

Jóleső és vidám ital ez, a közmondásosan nehéz életű bányászok meg is érdemlik.

S talán mi, pedagógusok is.

1000. Edelmeister Weizenbier

Néhány nappal/héttel ezelőtt (abban az irigylésre méltó helyzetben vagyunk, bár szigorúan csak pillanatnyilag, hogy engedhetjük összefolyni az időt magunk körül, mondhatni egy kellemesen langyos időtócsában ül- és éldegélünk) valaki megkérdezte, hogy a közelgő jubileumi alkalomra – ezredik, sörökről (is) szóló írás – melyik márkát/típust/gyártót fogjuk választani. Mormogtunk valami semlegeset igencsak tényszerűen létező bajszunk alatt, ám mostanáig semmiféle ötletünk sem volt. Szembesülve viszont a rögvalósággal, miszerint ez tényleg az ezredik nekirugaszkodásunk (igen, köszönjük, jólesik a taps, hogyne, a sörökre vonatkozó meghívásokat is örömmel elfogadjuk), rövid tépelődés után arra gondoltunk, miért ne szerezzünk egy jó napot valami tökátlagos, alsópolcos, picit a szarsör kategóriát is súroló terméknek?

Diszkréten ünnepi hangulat

Szegénykéket oly sokan bántják – elismerjük, néha mi is a lelkükbe gyalogoltunk már, viszont vagyunk annyira gerincesek, hogy jelezzük: ez a jövőben is elő fog fordulni -, oly szürke, egysíkú életük van, hogy megérdemelnek egy kis ünnepi hangulatot, még ha azt közvetlenül nem is ők okozták.

Szóljon hát az ezredik írás a Van Pur-féle Edelmeister brand búzasöréről, képviselje ő az előbb finoman megrajzolt kategóriát, emeljük virtuális koccintásra vele megtöltött poharainkat.

Enyhén homályos, világos aranyszínű sör, habja nem túl vaskos, de a gyors apadást követően a maradék meglepően kitartó. Tipikus német búzasörként van magyarázva a bizonyítványa, ennek megfelelően búzamalátából „min. 50 %”-ot tartalmaz, legalábbis a doboz információi szerint. A szintúgy ezen a felületen ígért banán- és szegfűszegaromák az illatban biza’ elég vérszegényen muzsikálnak, jócskán a háttérbe szorítja őket egy erőszakos, savanykás vonal. A korty laza, vizes (11,8 B°), a szénsav átlagos, a kissé túltolt savanykássággal összefonódva azért csíp.

Nem sok búzás (pláne német) jelleg szorult bele, összességében is afféle szőrös, darabos, bárdolatlan alkotás, de ki mondhatja azt közülünk nyugodt lelkiismerettel, hogy ő sosem szokott ilyen lenni? A lecsengés rövid, savanykás, az utóíz banánosan édes, még egy csipetnyi szegfűszeg is előkerül. Jól behűtve tulajdonképpen iható, fűnyírás helyett pedig egész viselhető.

Megisszuk hát mindannyiótok egészségére, aztán később a másodikat is, mer’ véletlenül kettőt vettünk belőle. Az 5,2-es alkohol segítségével kicsit parádézunk még az első négy számjegyű magaslaton, aztán indulunk tovább. Hálásak vagyunk, hogy eddig velünk tartottatok, haladjunk együtt a jövőben is.

Mindig a sárga úton.

993. Helka Kleine Fische

Tetszhalotti állapotunkból végre magunkhoz nyúlván térvén folytatjuk a balatonföldvári főzde termékmustráját, ez alkalommal bajor búzázunk egyet, hiszen a Kleine Fische névre hallgató sörük ezen típus képviselője.

Kleine Fische, gute Fische – szól a közismert germán kedélyeskedés, habár nekünk azért jobban tetszik ez az alapbölcselet: B ist ein sehr wichtiger Buchstabe. Ohne ihn sähe der Barsch ganz unfein aus. Harcos kis hazánk gazdasági helyzetét figyelembe véve ez a másik, zsidó eredettel bíró okosság is szépen üt: In schlechten Zeiten ist auch der Hering ein Fisch. Ők már csak tudják. A litvánok is amondóak, hogy „Jobb egy kis hal az asztalon, mint egy nagy a patakban”, a régi rómaiak pedig egyenesen a lét egyik legértelmezhetőbb perspektívájának tartották azt, hogy az ember minél jobban igyekezzék a halak és a nők középső, kvázi leghasznosabb részét megmarkolni (vö. honi folklór, ahol a hal egyértelműen a pina).

Halfogás kézzel

Természetesen nekünk, magyaroknak is vannak halakkal kapcsolatos szólásaink, közmondásaink, mint például a szintén enyhe aktuálpolitikai értelmezhetőséget sugalló „A hal sem akad fel a horogra, ha nem lop.” Nem a méret a lényeg alapon nyújthat vigaszt az érintetteknek a „Kis gilisztával nagy halat foghatni” szólás, a végére pedig igazi, vérbő szociológiai-társadalomkritikai példányt biggyesztünk, miszerint: „Ritka hitel parasztban, mint a hal a harasztban.”

A pohárban (mint hal a szatyorban, hah!) figyelő búza mindent hoz optikailag, amit egy tisztes bajor búzasörnek mutatnia kell. Vaskos, krémes, hófehér habpárna, felhős, homályos, élénk aranyszínű test. A típusjegyekkel kapcsolatos hasonlóságokkal itt azonban meg is álltunk, mert illatában biza’ hiába keresgéltük a banános/rágógumis/észteres aromákat. Helyettük a maláták édessége mellett egy nehezen belőhető gyümölcsös vonalat kaptunk, amiről az egyik pillanatban azt mondtuk: barack, a másikban meg: inkább tán körte. Nem kellemetlen a dolog, csak meglepő. A kellően testes (13,5 B°) korty a búza édességével nyit, ám a banán itt is lógva marad. Szegfűszeg van, gyümölcsösség is (pillanatnyilag inkább barack, enyhe savanykával), a korty második felében pedig elemi erejű (már a típushoz képest) komlókeserűk gyalulják simára a terepet. A vége szintúgy kesernyés, kissé száraz. Összességében ez egy igen jóleső, ízletes és frissítő búzasör, mely – fogalmazzunk úgy- a klasszikus bajor ízvilág jellegzetességeihez kevésbé ragaszkodik. Értékeljük, magunk sem szeretjük a körömszakadtáig tartó dolgokat.

P.S. Találtunk még egy anglerwitz-et haladóknak. Kérjétek meg Vásárhelyi kollégát, hogy magyarázza el a poént, mert mi magunk is csak hisszük, hogy értjük.

„Schiller ist der einziger deutscher Autor, dessen Locken in Konditoreien und Fischhandlungen feilgeboten werden.”

966. Bors Maid Marian

Utolsó szereplőnk következik a sherwood-i mondakörből, akit még véletlenül sem a női nem iránti érzéketlenségünkből, illetve esetleg udvariatlanságunkból fakadóan helyeztünk a sor végére. Döntésünknek két, relatíve jól körüljárható oka is van. Egyrészt szeretnénk a búcsú keserveit mézzel készített búzasörrel enyhíteni, másrészt a Robin körül sertepertélő alakok közül Marian az, aki bizonyíthatóan fiktív személy. Alakját nem kevés homály fedi, valószínűleg még a kereszténység megjelenése előtti tavaszi termékenységi rítusok és ünnepek során formálódott (aztán persze a csuhások villámgyorsan behelyettesítették Szűz Mária alakjával, naná). A néphagyomány konkrét irodalmi megjelenítése Adam de la Halle francia költő és zeneszerző nevéhez köthető, aki 1282 körül alkotta meg Jeu de Robin et Marion című, akkortájt igen népszerű pásztorjátékát. Az események során az ártatlan vidéki leányzó hamvas bájait egy ravasz és kiéhezett lovag kívánja erősen használatba venni, de a hölgy hős partnere és védelmezője, Robin megakadályozza ezt. Hallga’ csak:

A történet és a sherwood-i regék között nincs bizonyítható kapcsolat, Robin Hood mellett egészen a XVI. századig nem tűnik fel masszívabb női karakter, s utána sem mindig ezen a néven (lásd Francis James Child Robin Hood’s Birth, Breeding, Valor, and Marriage című balladáját 1716-ból, ahol az íjász egy Clorinda nevű hölggyel szűri össze a levet). Miután Robint és Mariant összeboronálták (protestáns ármány, mert amíg csak a tisztalelkű katolikusok honoltak arrafelé, Robin egyetlen nőt imádott, a már említett Sz. Máriát), az eredetileg nem túl magas társadalmi pozícióban lévő hajadon – maid, azaz szolgálólány kategóriában futott – gyorsan nemesi hátteret produkált magának, kiharcolva a lady megszólítást. Természetesen Robin sem maradhatott vidéki bunkó, hamarjában Sir Robin of Locksley-t faragtak belőle, sőt, 1598-ban már earl of Huntington is lett, nem foglalkozva olyan semmiségekkel, hogy ilyen nevű és ezzel a címmel járó hely nincs is az országban. De aki megérdemli, annak jut.

Marian ábrázolása valamikor 1857-1926 között, illetve egy korszerűbb, adult változat

Lássuk közben, mit rejt a palack. Oké, sört. A pohárban világos aranyban tetszelgő, masszív, kitartó, krémes habbal megáldott ital mocorog. Illata finoman mézes, mellette jellegzetesen és savanykásan búzás. A korty sima, könnyen gurul, ízvilágában a benne lévő mézes jegyektől eltekintve az égvilágon semmiben sem különbözik egy viszonylag tisztességesen összerakott búzasörtől. Némi extra gyümölcsösség lapul még benne az itt is használt curacao miatt (ez valami fétisjellegű dolog lehet ott a nyugati végeken, hogy mindenbe belepakolják), de ennyi, nem több, ám ez nem jelent problémát.

Elköszönünk hát vidám hőseinktől, további töretlen népszerűséget kívánva nekik, s egy kis időre a Bors Brewery-től is, de hamarosan jövünk ismét, mert könyörtelenül ki kell veséznünk fő bűneinket, mind a hetet, illetve hatot, mert nekünk ennyit sikerült begyűjtenünk. De még fejlődhetünk e téren is.

948. Viharsarok Verőfény

Szégyen és gyalázat, hogy már a harmadik sörünket kóstoljuk a főzdétől, de a Viharsarokról még egy szót sem ejtettünk. Most viszont, mivel a verőfény kifejezés átvitt és költői értelemben vidám és derűs hangulatot is jelent – „egy kis verőfény és egy-két kacaj”, ahogy Kosztolányi mondja -, érezzük magunkban is az erőt ennek pótlására. Ha mégis megfogyatkoznánk energiaügyileg, a búzasör majd segít. A Viharsarok nagy része manapság (az 1950-ben levezényelt, szovjet alapokon nyugvó megyerendezést követően) Békés megye területén található, de Csongrádba is átnyúlik egy kicsit. Városilag Békéscsaba, Hódmezővásárhely, no és persze söreink származási helye, Gyula számít húzónévnek arrafelé. Maga az elnevezés elvileg a legfiatalabb, történelmi alapon kialakult tájnév hazánkban. Féja Gézának köszönhetjük, aki 1937-ben írt szociográfiájának ezt a címet adta. Meg is kapta érte a magáét, „nemzetgyalázásért” beperelték, minden létező munkahelyéről kirúgták. Azért volt már a tanár bácsinak némi vaj a füle mögött, hiszen miután Bibó kollégával közösen megírták a Márciusi Front programját, ő volt az, aki Petőfi példáját követve az említett esztendő márciusának 15. napján a Nemzeti Múzeum lépcsőjén fel is olvasta azt. Fogalmazzunk úgy, hogy ez sem hozott neki túl sok kreditet.

Géza bátyánk Veres Péter és Sinka István között támasztja az állát egy 1943-as könyvnapon

Hogy mikor lett igazán viharos a Viharsarok, azt legközelebb regéljük el, mer’ ugyebár több nap, mint kolbász, más szemszögből pediglen frugalitas miseria est rumoris boni.

A Verőfény jól érzi magát a pohárban, habja viszont nemigen van, ami egy búzasör esetében szemöldökfelvonásra ad okot. Cserébe kellemesen savanykás, élesztős az illata, melyben enyhén fűszeres, gyümölcsös, bizonytalanul banános jegyek villannak fel. A korty a vékony és a közepes határán egyensúlyozik, a jellegzetes „weissbier-aromák” is halványabbak az elvártnál. Könnyen iható, laza búzasör, de a főzde nevét nem ez miatt fogjuk megjegyezni.

939. Fehér Nyúl White Passion

Nyulazunk egy jóízűt ismét, itt a White Passion nevű, bajor búza alapokon nyugvó déligyümölcskosár. A tapsifüles társaságnál érdemes figyelni az elnevezésekre is, gyakoriak az érdekes átfedések, a sorok (oké, esetünkben szavak) közt olvasva pedig nyálcsorgató összefüggésekre lelhetünk. A „Fehér Szenvedély” kifejezést vizsgálva a szín, mint olyan magát a búzasört jelenti (weizenbier, de itt térnénk ki néhány másodperc erejéig arra a vitákat generáló kijelentésre is, miszerint a fehér nem szín, hanem a fény jelenléte, mert az emberi szem azt a dolgot látja fehérnek, amely a felületéről a teljes spektrumot visszaveri, tehát keverék, mint ez a sör. Monokromatikus változat nincs, mert ahhoz az kellene, hogy minden kvantuma egyformán rezegjen, ilyen pedig csak papíron létezik. Fehér papíron.). A „Szenvedély” utalás a passiógyümölcsre (Passiflora edulis), melyet a hozzánk hasonlóan alacsony létsíkokon csúszó és mászó lények csak maracujaként ismernek. A maracuja (azé’ is!) dél-amerikai származék, szaporítószervét a keresztény kultúrkör masszív hatására golgotavirágnak nevezik. Relatíve beszűkült szerzetesek fésülték össze rendkívül ügyesen Krisztus urunk gyötrődéseit a virág részeivel, hogyaszongya például a bibeszálak a szögeket jelképezik, a magház a kelyhet, az öt portok a sebhelyeket, a virág középső oszlopa a kereszt, etc.

Azokból a szálacskákból ott a szirmok felett állítólag 72 darab van, s megint csak állítólag ennyi tövis meredezett Krisztus koszorúján is

Naná, hogy a magok is szív alakúak. Ennek ellenére a misszionáriusoknak volt dolga elég arrafelé, a sok hülye őslakos vak volt ezekre a harciasan konkrét tényekre. Meg is kapták, amit megérdemeltek, persze az Úr nevében.

A mi sörünk mindezek ellenére lágy és szelíd árnyalatokban mutatkozik meg nekünk, az opálosan szalmasárga ital tetején szép nagy, ám gyorsan apadó habkorona üldögél. Egy vékony kis karika azért marad a pohár falánál, hogy ne vesszen minden remény. Illatában a jellegzetes búzasörös vonal kissé a háttérbe szorul, a gyümölcsök fanyarsága adja a főtémát. A korty is ezzel a finom savanykássággal startol, majd a mangó és a maracuja édessége és egyéb komponensei is megjelennek. A test laza-közepes (12 B°), simán csúszó, selymes, a bajor alap szépen dolgozik, udvariasan átengedi a terepet a déligyümölcsöknek. A keserűk most nem játszanak, csupán egy-egy óvatos villanással jelzik ittlétüket. A vége picit élesztős, az utóíz jólesően fanyar.

Az ismét rendkívül részletgazdagra sikeredett címkét nézegetve azon elmélkedünk csendesen, hogy vajon mennyire és mennyiben lenne más a világ, ha annak idején a konkvisztádorok hasonlóképpen felszerelt és karbantartott bennszülöttekkel futnak össze? Egy biztos: sör lenne, mert az addigra már fel volt találva.

904-905. Maisel’s Weisse Original és Maisel’s Weisse Dunkel

Úgy felvitte a Teremtő a dolgunkat, hogy tikkadt szervezetünket élvonalbeli búzasörökkel kényeztethetjük, a Maisel’s Weisse Original és Dunkel variációjával, amolyan jin-jang alapon. Érintőlegesen összefutottunk már a főzdével néhány esztendővel ezelőtt, amikor Maisel & Friends sorozatukból kóstoltuk Jeff barátunk (akiben a főzde negyedik generációs vezetőjét tisztelhetjük) Bavarian Ale-jét, épp itt volt hát az ideje, hogy a tradicionális szériát is górcső alá tegyük. Irány tehát Bajorország, azon belül Felső-Frankföld (Oberfranken), annak is székvárosa: Bayreuth. A települést 1194-ben említik először hivatalosan egy püspöki okiratban Baierrute néven, de az évszázadok során használatban volt még a Beirrut, Peyeruth, Bareith variáció is. A város története önmagában is könyvtárnyi irodalmat ölel fel, híres dinasztiák jöttek és mentek (Andech, Hohenzollern, Brandenburg-Bayreuth, etc.), volt itt pestisjárvány és tűzvész is, ahogy az már illendő egy magára valamit is adó településen. A huszita háborúkba is belekóstolhattak az érdeklődők, aki ezt esetleg elmulasztotta, annak kárpótlásképpen ott volt a harmincéves variáció ugyanerre a témára. A város Vilhelmina őrgrófné uralkodása alatt élte aranykorát, majd 1810-ben Bajorországhoz csatolták. 1872-ben ideköltözött Richard Wagner, s innentől kezdve a város története és neve elválaszthatatlanul összefonódik az ő munkásságával. Ezt a szálat most letesszük, de a Dunkel kortyolásakor folytatjuk a mesélést.

Friederike Sophie Wilhelmine von Preußen

A főzdét Hans és Eberhard Maisel alapította 1887-ben, akik a sörkészítés tudományát gyakorlatilag már az anyatejjel-anyasörrel szívták magukba, tekintve hogy a família már száz esztendővel születésük előtt is ezzel foglalkozott. Hamar ki is nőtték a Kulmbacher utcai telephelyet, a városi tanács engedélyével villámgyorsan felépült az új komplexum. A következő generáció (Fritz és Andreas) okosan lavírozott a két világégés ronda eseményei között, ennek köszönhetően a főzdét egyik háború alatt sem érte komolyabb kár. Oscar és Hans következett a sorban, ők az ötvenes évektől irányították a céget. A Maisel’s Weisse Original a mi születési esztendőnket is jegyző 1975-ös évben indult hódító útjára, a Dunkel pediglen 1995-ben startolt. Egy esztendővel később lépett porondra a negyedik generáció két képviselője, Andreas és Jeff Maisel. Andreas sajnálatosan korai halála óta Jeff az ügyvezető, s ő képviseli a kreatív elmét is a főzdén belül. Közben már ki is szabadítottuk a szellemet a palackból, a Maisel’s Weisse Original gusztusosan méretes, puha és törtfehér habréteg alól pislog kifelé a pohárból. Illata finoman fűszeres, szegfűszeges, szerecsendiós, az élesztő pedig kifejezetten nyálcsorgató. Természetesen a banános jegyek sem maradnak el, de nem harsányak, megelégednek a háttérrel. A megjelenés elegáns, az opálos, szűretlen test a maga vörösesbe hajló borostyánszínével nagyon szép kontrasztot képez a habbal. Ízvilága a klasszikus bajor búzáké: lágyan kenyeres, enyhén édes, gyümölcsös, fűszeres, komlók csak említésszerűen. A korty közepes, kerek, krémes, a szénsav pezsgő, alkohol 5,2. A vége kellemesen száraz, élesztős. Igen profin összerakott, nem véletlenül magasan pontozott és értékelt sör. 2019 óta a csomagoláson egy új embléma is szerepel, a Bayerische Edelreifung – Zweifach Kultiviert „mozgalom” jelölése. Három főzde – Erdinger, Schneider és Maisel – fogott össze a bajor sörkészítési hagyományok ápolása és fejlesztése érdekében, azóta az ilyen logóval ellátott búzasöröket az első erjesztés után friss élesztővel és cefrével kínálják meg, s csak ez után palackozzák. Pasztőrözés nincs, a sör a palackban kiszállítás előtt legalább három hétig pihen és érlelődik. Kifejezetten elégedettek vagyunk ezidáig a hétfői nappal.

A Maisel’s Weisse Dunkel csodás mahagóni árnyalatáról mi másra is asszociálhatnánk, mint a barnaingesekre, ami elég csúnya dolog részünkről a főzde szempontjából, de így meg tudjuk ragadni a korábban lerakott történetszálat. Ehhez kicsit átugrunk Flossenbürgbe, ami egy pici városka Bayreuthtól órácskányi autóútra. Arról híres szegény, hogy a nácik koncentrációs tábort üzemeltettek itt a második világháború alatt. Ócska egy hely volt, de aki magasabb iskolai végzettséggel rendelkezett, innen átkerülhetett a bayreuthi fonóüzem helyén létesített altáborba. Itt már a körülmények az átlagosnál kicsit jobbak voltak. Akadt a foglyok közt szakács és orvos is (sőt, a komplikáltabb eseteket a városban praktizáló civil orvosok kezelték), időnként kaphattak csomagot, küldhettek egy-egy lapot, polgári ruhát viselhettek. Nem véletlenül. Ugyanis a bayreuthi fonóüzem helyén létesített üzemben az átvezényelt foglyok fegyvereket, irányítórendszerek és villanymotorok alkatrészeit gyártották érthetően visszafogott lelkesedéssel. S hogy jön ide a zseniális zeneszerző? Hát úgy, hogy a Harmadik Birodalom propagandagépezetében fontos szerepet betöltő Bayreuthi Ünnepi Játékok szervezésével Hitler külön kérésére az a Bodo Lafferentz SS Obersturmbannführer foglalkozott, akinek felesége, Verena Siegfried és Winifred Wagner lányaként látta meg a napvilágot. Siegfried volt Richard Wagner harmadik gyermeke, édesanyjában pedig a mi Liszt Ferencünk lányát, Cosimát tisztelhetjük. Azt kell mondjuk, ezek az izgalmas összefonódások tökéletesen összesimulnak a Maisel’s Weisse Dunkel már etalonként kezelt fűszeressége mellett a finoman pörkölt maláták keserédességével.

Verena Wagner a jó öreg Dolfi bácsival, valamikor a harmincas évek vége táján

Mindenkinek jó szívvel ajánljuk ezt a két remekbe szabott búzasört, de ha fogyasztásuk közben A Nibelung gyűrűje lenne a tervezett kultúrprogram a maga szerény 14 óra 50 perces játékidejével, minimálisan egy-egy rekesznyi az ajánlott mennyiség.