Olyan régen ittunk már palackozott sört, hogy teljesen meghatódtunk, amikor a kezeink közé kaptunk kettőt a komáromi beszerzésből. Úgy tippeljük, lassan haldokló megjelenési és kiszerelési formája ez a söröknek, de végképp tán mégsem fog eltűnni, hiszen akadhat olyan szituáció az életben, amikor jól jön néhány őskövület. Bősz délutáni tevésünk-vevésünk közben téptük le a kupakot a Kelt márkatípusú tízeskéről, és nagy hirtelen szinte mindet meg is ittuk, mert ez egy olyan sör, amire különösebben nem kell odafigyelni. Picit üres, picit vizes, picit édeskés, ám a szomjas férfiember zokszó nélkül gurítja le, s közben azon gondolkodik, hogy vajon fél perc alatt hány olyan hazai nagyipari vackot tudna felsorolni, ami ennél jóval sz@rabb. Úgy tűnik, az ógyallai sörgyár, melynek zászlóshajója magától értetődően a Zlatý Bažant, még ennek farvizén is (csak hogy továbbra is a vízi közlekedés terminus technicusait használjuk) vállalható ivósöröket tud produkálni. A címke megjelenése a magát marconán harciasnak gondoló sisakkal senkit ne tévesszen meg, a hurbanovói (Ógyalla 1948-ban vette fel Jozef Miloslav Hurban író, politikus, kultúrharcos nevét, aki olyan lelkesen utálta a magyar arisztokráciát, hogy 1848-ban még fegyvert is ragadott ellene, kevés sikerrel. Nem ezért ugyan, de egy aszteroidát is elneveztek róla, amit a Piszkéstetői Obszervatóriumból figyelt meg Milan Antal szlovák csillagász. Ezeket csak saját szórakoztatásunkra jegyezzük fel és meg, mert imádjuk nézni, ahogy a dolgok szinte kibogozhatatlanul összegabalyodnak.) állampolgároknak már nagyon mélyen kell kotorászniuk a saját pszichéjükben, hogy egy körömfeketényi keltára leljenek, ehhez az izzasztó melóhoz a sör jelmondatából – Objav v sebe kelta, azaz kb. Fedezd fel a benned rejlő keltát – merítenek erőt. A 3,9-es alkoholból nem sokat lehet. De félre a gúnnyal, bennünk még ennyi kelta sincs, bármennyire is kerestük, nem találtuk sehol. Üvöltve horkolhat az tudatunk valamelyik söröspincéjében.

A másik palackkal áthúzódunk a csehekhez Morvaországba, azon belül is Nošovice falucskába, amit régebben Potmienossowiczének hívtak arról a locatorról, aki errefelé tevékenykedett 1447-ben. Akkortájt, ha egy földesúr birtokán lakatlan terület volt, odaküldtek egy locatort, egy afféle alvállalkozót, aki a hasbaakasztó dumával csurig töltött embereket kivezette a semmi közepére, majd segített a letelepedésben. A mi pionírunkat – minő meglepetés – Potmienossnak hívták, ő alapította a falut, ahol aztán 523 év múlva a mai sörgyár is létrejött. Hogy a szlávok mikor kezdték el a manapság leginkább Radegast néven ismert istenüket imádni, nem tudjuk, de a Gesta Hammaburgensis ecclesiae pontificum, melyet Adamus Bremensis krónikás körmölgetett szorgalmasan haláláig (1081 vagy 1085), már említi. A történet János mecklenburgi püspökről szól, akit a szlávok foglyul ejtettek, majd előbb néhány feleslegesnek ítélt tartozékától (kezek és lábak) szabadították meg, végül a fejétől is. Utóbbit Radegast/Redigost/Riedegost istennek ajánlották fel.

Hasonló nevű varázslóval Tolkiennél is találkozhatunk, ám ő ennél jóval barátságosabb, és nagyon szereti az állatokat. (Azt most nem kezdjük el taglalni, milyen könnyen átverte őt Szarumán, amikor részben ezekből a jószágokból kémhadsereget szerveztetett a málé mágussal.)
A 12-es Radegast, a Ryze hořká a cég egyik legnépszerűbb söre. Megbízható, tisztes iparosmunka stabil, kicsit sem bántó középszerűséggel. Megjelenését és ízvilágát tekintve egyaránt hozza a klasszikus csehes tematikát, a markáns keserűk mellé némi virágos érzetet passzítva.
Itt is találunk egy pofás kis mottót, miszerint „Život je hořký: Bohudík!” Tehát az élet keserű, de legyünk érte hálásak Istennek.
Melyiknek? Radegastnak?
