Következzék hát a joviális szerzetes, a jó öreg Tuck barát, aki ugyan nem volt belga, de mit tegyünk, ha a sörös világban ez a két fogalom ilyen erősen összekapcsolódott. A víg csuhás (aki egyébiránt St. Dunstan kápolnájában szolgált, aki meg arról volt híres, hogy egyszer állítólag megpatkolta az ördögöt, és csak akkor vette le róla, amikor az megígérte, hogy többé a lábát sem teszi be olyan helyre, ahová patkó van kitéve → lásd szerencsepatkó. Ráadásul az általa 973-ban kidolgozott és alkalmazott rítus az alapja még ma is az angol uralkodók koronázási szertartásának) nem vetette meg a világi örömöket, erről az Ivanhoe-ban is meggyőződhetünk (Szinnai Tivadar fordításában), mikor is maga az Oroszlánszívű adományoz neki előjogokat: „Úgy gondolod, hogy a szegény remetének joga legyen saját szükségletére néhány vadat elejteni warncliffe-i erdőségemben. Rendben van. De jegyezd meg jól: csak három szarvasbakot engedélyezek minden évadban. És ha ez nem elég ürügy neked ahhoz, hogy harmincat ejts el ezen a címen – akkor ne legyek keresztény lovag, se törvényes király!
[…] És mivel a vadpecsenye egymagában kissé száraz eledel, pincemesterünk parancsot kap majd, hogy szolgáltasson ki neked egy hordó aszút, egy átalag malváziabort és három nagy hordó elsőrendű sört évente. És ha ez sem elég szomjúságod oltására, gyere el bátran udvarunkba, és barátkozz meg pohárnokunkkal, aki bizonyára megkönyörül majd rajtad.”
Mi is megkönyörülünk magunkon, nyitunk és töltünk, s amíg az illatok kiszabadulnak a hab alól (mely egyébiránt kellemesen vaskos, nem túl tartós, finom szerkezetű, bézs színű) azt is elmeséljük, hogy Robin Hood történetének ikonikus, 1938-as filmadaptációja Kaminer Manó nevéhez fűződik, akit így a kutya sem ismer, bezzeg ha a felvett neveivel, a Kertész Mihállyal meg a Michael Curtizzel dobálózunk, rögtön felcsillannak a tekintetek. Kertész úr és a címszerepet alakító Errol Flynn legendásan rühellték egymást. A forgatás során használt kardok egy alkalommal rendezői utasításra élesekre cserélődtek, s a főszereplőnek – szintúgy rendezői utasításra – erről halvány fogalma sem volt. Kapott is egy férfias sebet az orcájára, melyet kissé nehezményezett, ebből kifolyólag pedig rögvest nekiállt nyílt színen fojtogatni a mestert. A tárgyalt alkotásban Tuck barát szerepét Eugene Pallette domborította, ide is illesztjük nyomban a népszerű és közismert patakban csetepatézós jelenetet:
Sörünk sötét gesztenyebarna, vidám vörös villanásokkal. Illatában a citrusféléket követően (megint a curaçao, úgy tűnik, valahonnét ipari mennyiséget sikerült beszerezni) egy ritkán érzett párocska jelentkezik: csersav és nyersbőr. Érdekes. Mögöttük a várt maláták a karamellákkal, kissé vérszegényen. A korty selymes, eleje édeskés, majd rövid füstös-savas szakaszt követően érkeznek a moderált komlók. A vége ismét a tannin-bőr párosé, az utóíz kicsit geil.
A címke szerint ez egy abbey dark dubbel, és tény, hogy sötét. A másik két jelzőnek viszont nem sok nyomát leltük, ám ettől ez a sör még nyugodtan lehet egész jó.
Tuck barát sem teljesen az, aminek látszik.
