1052-1053. The Beertailor Vision és The Beertailor Black Hole

Még mindig elég homályos a tekintetünk, bár a bal szemünk már kezdi újra konfigurálni magát (vö. a régi, ronda hímsoviniszta poénnal → Az első nap nem láttam semmit, a második nap se láttam semmit, a harmadik nap kezdtem látni a bal szememmel… Hiába, a nemi szerepek megváltozása még így a XXI. század elején is nehezen emészthető problémát jelent egyeseknek. Pedig még csak most kezd felpörögni a dolog igazán. Én szóltam.).

Senkit és semmit – önnön magunkat sem – kímélő iróniánk sugallatára (mit sugallatára, utasítására) vesszük most egy kalap alá a két utolsó Beertailor-főzetet, melyek a Vision és a Black Hole névre hallgatnak. Konkrét és épkézláb látás hiányában mi magunk is elég sokat vizionáltunk az elmúlt napokban, ráadásul úgy, hogy a visszafogott tempóban fogyasztott söröknek ehhez nem sok közük volt. A fekete lyukakról pedig köztudott, hogy még a fény sem szabadulhat gravitációs vonzásukból, tehát nem láthatóak, mert minden részük az általuk generált eseményhorizonton belül helyezkedik el. No de hát ahogy a vörös jószág is említi a kis hercegnek: „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Egyébiránt – tompítandó a bevezetőben felhozott poén élét – Antoine de Saint-Exupéry 1931-ben megjelent Éjszakai repülés (Vol de Nuit) című regénye elnyerte a Femina-díjat, melyet 1904 óta adnak ki, zsűrije pedig csak és kizárólag nőkből áll. Tavaly Neige Sinno Mexikóban élő francia írónő Triste Tigre című, meglehetősen felkavaró, önéletrajzi ihletésű műve nyert, melyet gondos kezek nem sokkal ezután eltávolítottak egy francia városka katolikus gimnáziumának könyvtárából. Az írónőt gyerekkorában mostohaapja többször is megerőszakolta, e traumának ilyetén feldolgozása úgy tűnik, nem összeegyeztethető a keresztyény értékrenddel. Milyen érdekes és milyen ismerős.

Neige Sinno

Vizionáljunk hát egy olyan világot, ahol bárki bármiről nyugodtan értekezhet, erkölcscsőszökre pedig azért nincs szükség, mert az emberiség már annyira művelt, hogy mindenki tudja mit, hol, kivel, hogyan, miért. Ámen.

E képzelt jövő tisztábban látásához még nekünk is némi alkoholra van szükségünk, ezért rögvest pohárba kerül a Vision, mely típusát tekintve egy NEPA. Ezen sörféleség a nagyot hasító NEIPA-k farvizén egyensúlyozva hódított némi teret magának. Az általánosan hangoztatott meghatározás szerint ez egy olyan ködös megjelenésű, gyümölcsös ízvilágú pale ale, melyben a hagyományos árpamaláta mellett jó adag zab(pehely) is van. Legyen így, ám ez esetben kissé tanácstalanul vakarózunk, mert a Vision-ban nincs egy szem se. Vagy csak mi nem látjuk, ugye. Mindegy, nem tisztünk a pálcatörés.

A nyitáskor embereset szisszenő sör vaskos, laza habpárnát produkál, mely átlagosan tartósnak bizonyul. Az ígért trópusi gyümölcsök jelentkeznek ugyan, ám valamiféle szúrós, enyhén ecetes kísérőbe kapaszkodnak, ezért rögvest bakteriális eredetű fertőzésre gondolunk, biztos azok a nyomorult kis Lactobacillusok. Az ecet idővel csitul, de nem tűnik el, s belekóstolva a kortyot is enyhén szétesett állapotban találjuk. Lágy és krémes ugyan (ha zab nem is, búzamaláta akad), de az ízek tétovák és fáradtak. Olyan, mintha egy jócskán túlérett gyümölcsöket tartalmazó kosárból válogatna az ember, persze csak miután elhessegette a milliárdnyi muslincát. Löttyedt citrusok és kásás sárgadinnye, nem ettől fog újra fiatalosan csillogni a tekintetünk. Alkalmasint újrakóstoljuk, mert lehet ebben több. Azé’ megisszuk, mer’ mindegy, mitől ragad össze a szemhéjunk.

John Michell és Pierre-Simon de Laplace már az 1700-as évek végén – egymástól függetlenül – elméleti síkon levezették a fekete lyukak létezésének lehetőségét, a gravitáció és a tér lehetséges görbüléséről pedig Karl Schwarzschild értekezett (még Einstein előtt), ő vezette be az eseményhorizont fogalmát is. A második véhá előtt Oppenheimerék is foglalkoztak a neutroncsillagok összeomlásával és a szingularitással, az igazi aranykor viszont az ötvenes-hatvanas években köszöntött be. Ezekben az időkben mindenki, aki kicsit is valakinek érezte magát a szakmában, a fekete lyukakkal foglalkozott. Maga az elnevezés is ebből az időszakból datálható a Science News és a Life magazinoknak köszönhetően. Fekete lyukból rengeteg lehet, a Tejútrendszer közepén vigyorgó Sagittarius A is az, ráadásul szupermasszív a maga 4,3 milliós naptömegével. 2019-ben az EHT (Event Horizon Telescope) készített felvételt először a Messier 87 galaxis közepén ásítozó lyukról. Aki nézegetni szeretné, mert van a sufniban egy kuuurv@nagy teleszkópja, az május-június hónapokban tegye. Az útvonal egyszerű: az ε Virginistől nyugat felé a β Leonis irányában kell eszközölni egy 7,75°-os kanyart. Szívesen.

Az út végén mindenkit vár egy fekete lyuk

A Beertailor-féle Black Hole ismét egy gose (elkényeztet bennünket a főzde ebből a típusból), amiben feketeribizli és tonkabab ad egymásnak randevút. A tonkababról és az ő kumarintartalmáról már értekeztünk a Zip’s Bésame tárgyalásakor, akit érdekel a dolog, ügyesen pöntyögje be a keresőbe a kifejezést, és olvasson, a klasszikusokat illik időnként előszedni. Oké, itt van, ne halljak nyavalygást: https://www.facebook.com/photo?fbid=3776355559106875&set=g.962161657186673

Kitöltve harsányan, nagy garral pezseg, az egyébként sem túl vastag habréteg másodpercek alatt nyomtalanul az enyészeté lesz. A pohárban hússzínű, kissé zavaros eperbóléra emlékeztető folyadék marad, melynek illata némi kárpótlást nyújt a minden optikai tuningot nélkülöző megjelenésért. Szépen összefonódó édes és savanykás aromák jellemzik, jól kialakított játszótérrel a bogyós gyümölcsök számára.

A tonkabab ez alkalommal az édes vonalat erősíti vaníliaszerű jegyeivel. A korty gyenge sós érzettel nyit, aztán hirtelen váltást követően szinte fűszeresen csípős savanyúk érkeznek, melynek csillapodtával az utolsó szakasz a feketeribizlié, az utóíz ismét halványan sós.

A szignifikáns savak kedvelői elégedetten csettintgethetnek nyelvükkel, a mi arckifejezésünk a Soundgarden Black Hole Sun című számának klipjében látható szerencsétlenekére hajaz, leginkább a dán dogéra 4:18-nál.

1049. The Beertailor Heat Wave

Egy hete éldegélünk csendesen és szerényen egy törött foggal. Fájni nem fáj, de új útvonalakat és felületeket vagyunk kénytelenek táplálkozás és rágás terén memorizálni. Időnként hibázunk, s ilyenkor azért végigszalad hátunkon a hideg.

A kitűnő állapotban lévő hazai egészségügy (és még hosszan sorolhatnánk az egyéb részterületeket), ami talán utolsó métereit teszi meg rendkívül látványos ívű szabadesésének (vö. zuhanás), március elejére tudott nekünk helyet szorítani, nem kell mondanunk, hogy távolról sem tébé-alapon. A probléma jellegéből adódóan implantátum és/vagy hídépítés várható, ha pedig ezek anyagi vetületére gondolunk, ismét kiráz bennünket a hideg. Hogy ez a csúfság harmadszor ne történhessen meg velünk, leemeljük a polcról a The Beertailor Heat Wave elnevezésű sárgabarackos gose-ját. Reméljük, nem lesz annyira sűrű, hogy rágni kelljen. A névről nekünk, hímsoviniszta disznóknak elsőként természetesen Robin Williams jut az eszünkbe a Mrs. Doubtfire című filmből, ahogy a konyhai bénázás után fedőkkel püföli kigyulladt műmelleit, majd pihegve kijelenti: „Még csak egy napja vagyok nő, és máris hőhullámok gyötörnek!”

Hogy a menopauza ideje alatt miért alakulnak ki hőhullámok, pontosan még nem tudjuk. Lehetséges, hogy az ingadozó ösztrogéntermelés hatással van a hypothalamusra, esetleg a termoneutrális tartomány szűkülése a ludas, de lapulhat a háttérben a szerotoninreceptorok számának növekedése is. Tény, hogy a változókorú nők döntő többségét érintő dologról van szó, amire csinos kis iparág telepedett az elmúlt évtizedek alatt. Megemlítendő, hogy Williams mester a hot flashes kifejezést használja, heat wave alatt az angolszászok egy meteorológiai jelenséget értenek.

Amikor a troposzféra felett egy anticiklon (magas nyomású terület) alakul ki, és az nem engedi elmozdulni a talaj felett összegyűlt meleg levegőt, hőhullámról beszélhetünk. A hőhullámok komoly hatással lehetnek a környezetre (szárazság, erdőtüzek), nem is beszélve az emberi szervezetről. Nem csoda, hogy már az 1500-as évekből is vannak feljegyzések az ilyen extrém időjárási megnyilvánulásokról. 1743 júliusában Kínában több mint tizenegyezren haltak meg a tartósan 40 °C feletti hőmérséklet miatt. A hőhullámokat manapság a tornádókhoz hasonlóan kategorizálják és elnevezik. Népszerűek a poklot idéző titulusok, így van már Lucifer, Cerberus és Charon nevű hőhullámunk is. Felkészül Lilith, Mahalat és Naama.

Oké, hogy kék, meg h, de ez meleg

Mielőtt kiszáradnánk, töltünk és szaglászunk. Sörünk opálos narancsszínt mutat, habja vaskos, hangos, gyorsan és pezsegve múló. Illatában erőteljes savanyúságok jelentkeznek, majd ezek csitultával óvatosan megmutatja magát a barack és a koriander. A só, mint a Nova esetében, itt is kezdőkörös, de kevésbé fajsúlyos. A típusra jellemző savanyú hatás sem olyan bárdolatlan, ám a gyümölcs és a fűszer még így is halovány kontrasztanyagnak bizonyul. A végén a koriander felvillan, az utóíz enyhén sós.

Apró kortyokban, gyakori nyelvcsettintésekkel fogyott el, egy hőhullám közepén – megfelelő behűtéssel – biztosan bátrabbak lettünk volna.

Rágni nem kellett.

1047. The Beertailor Nova

Következő szabósörünk egy gose, amibe mangót és maracuját is pakoltak gondos kezek, nem is beszélve a korianderről. A neve Nova (nem bírtuk kihagyni), amiről elsőként Pierre Boulle 1963-ban megjelent kultikus műve, A majmok bolygója jut eszünkbe, illetve ennek egyik alakja, a rendkívül vonzó, ám kissé műveletlen hölgy, akiért a főhős bármire képes, lásd:

„Igen bizony, én, a teremtés koronája, elkezdtem körben forogni kedvesem körül! Itt az egybegyűlt majmok előtt, akik mohón figyeltek, egy öreg orangután előtt, aki közben titkárnőjének diktált, egy nőstény csimpánz előtt, aki jóindulatúan rám mosolygott, én, egy több ezer éves fejlődés végső remeke, egy ember, aki a rendkívüli kozmikus körülményekben kereshette csak mentségét, és e pillanatban meg volt győződve, hogy sok minden akad a csillagokban és az égben, amiről az emberi gondolatnak még halvány sejtelme sincs, szóval én, Ulysse Mérou, akár egy hím páva, szerelmi táncot lejtettem a szépséges Nova körül.”

A nők és a majmok bármit ki tudnak hozni az emberből.

Nova – Linda Harrison – civilben. A hordókban sör is lehet(ett)

Nova nevű (megint!) település hazánkban is található, a kies Zalában, Hernyéktől egy kicsit visszafelé, Mikekarácsonyfától északra. Festői kis település, egyházszentelésében a salzburgi érsek már 850-ben írásban említi, van egy mamutfenyője is a Kossuth utcában, de a sörünk nem róla kapta nevét. A dobozon ugyanis egy fénylő pont húz maga után valami csóvafélét, s ha ez így van, akkor szomorkás képzavarral állunk szemben. Csóvája az üstökösöknek van, a nóváknak nincs. Azok csak robbannak, de nagyot. Kataklizmikus változócsillagoknak is nevezik őket, ami ugyanolyan szép, mint a nóva, csak tovább tart leírni. Tycho Brahe dán csillagász figyelt meg először egy ilyet 1572-ben, munkáját De nova et nullius ævi memoria prius visa Stella címmel jelentette meg, innen a név.

Fantáziarajz egy gerjedőfélben lévő törpéről

A nóvákhoz kell egy fehér törpe és egy másik, fősorozatbeli csillag (Hertzsprung–Russell diagram, emlékszünk?), oszt’ ha ezek ketten egymás mellé keverednek, indulhat a buli. A nagyobb csillagról gázok áramlanak a törpére, és amikor a nyomás és a hőmérséklet eléri a kritikus értéket, fúzió indul be, aminek termonukleáris robbanás lesz a vége. Ez erősen hasonlít egy laza péntek esti, halványan szexuális jellegű kaland általános forgatókönyvére, no de hát istenkém, mindnyájan az Univerzum gyermekei vagyunk. A nóvák nem semmisülnek meg a robbanáskor, rendszeres időközönként megismétlik a mutatványt. Típustól függően két kitörés között néhány nap, illetve egymillió év telik el, csak győzzük kivárni.

Addig is kitöltjük magunknak a mi Nova-nkat, mely átlátszatlan, klasszikus narancsszörp színben pompázik. Harsányan és látványosan pezseg, habja másodperceken belül nyomtalanul eltűnik, a Fanta-feelinget immár semmi sem zavarja. Illata szúrós, almaecetre emlékeztető, némi élesztővel és távoli tengerekkel. A só adja a korty nyitóízét is, aztán a szerintünk kissé erőteljes savanyúság lép előre és úrhodik el. Viszont mire tolakodónak kezdenénk érezni, csitul, a koriander a gyümölcsökkel és a malátákkal együtt ad némi kontrasztot, bár egyensúlyról korántsem beszélhetünk, illetőleg a trópusokra sem repített bennünket a leírásban olvashatókkal ellentétben. A vége száraz, savanykás, egy pici só is marad a fogzománcon.

Nem egy szofisztikált gose, de miért kellene annak lennie? Mi örültünk neki, este meg is nézzük, mit művelt Charlton Heston és Linda Harrison egymással 1968-ban.

Annak el kell sülnie

941. SØRT Cantaloupe Chants

A klasszikus ízvilágú sörök szempontjából kissé ingoványos, ám gasztronómiai, hovatovább gourmet oldalról tekintve egészen izgalmas területre vándorlunk a következő négy főzet segítségével. A nagytarcsai illetőségű SØRT Brewery tavaly integetett ki az éji homályból, mit integetett, inkább kirobbant azzal, hogy megnyerte a One Beer által szervezett extrém sörversenyt. Aki többet szeretne tudni e nemes versengésről, annak a Beerporn cikkét ajánljuk szíves figyelmébe, katt: https://beerporn.hu/gerillamarkakent-latjuk-majd-viszont-az-extremsor-verseny-gyozteset/?fbclid=IwAR3Qa7KPpwCYumFrqcV4DkBtWHRGb3U-SOnXuj4h5i49yL0LH6zdNCsVbWc

Aki pedig még idegborzolóbb dologra vágyik, fene a gusztusát, annak itt egy videó is, ahol sok a szőrös és szemüveges ember, a Winkler meg kicsit bután néz.

A Reketye némi változtatással elkészítette a győztes sört, így hát most itt nézzük egymást a SØRT Brewery Gourmet Stories sorozatának 001-es példányával, a Cantaloupe Chants-al, ami egy sárgadinnyével, uborkával és kaporral dúsított és infuzált gose. A mi tekintetünk az eme oldalakon általunk már többször említett és megénekelt dinnye-intolerancia miatt kissé párás és reszketeg, a sör nyugodtan lötyög az összetevők ábráival díszített, szép színes és relatíve informatív címke alatt. Tekintetünket a Cantus Cucumis felirat vonzza magára, mert remek apropót nyújt egy általunk oly igen kedvelt etimológiai-kultúrtörténeti vargabetű körbesétálásához, melyet epebajos olvasóink ordenáré módon mellébeszélésnek is titulálhatnak (amíg orrba nem vágjuk őket). Szóval a sárgadinnye a Cucumis melo névre hallgat hivatalosan, Cantus pedig annak az itáliai régiónak volt a neve, ahol ezt nagy tömegben és előszeretettel termelték és termelik ma is azóta, hogy ideért valahonnét Ázsiából, tehát a gyakorlatban a Cucumis melo var. cantalupensis-szel van dolgunk, q.e.d. Dél-Afrikában egyébiránt spanspek a neve, ami a spaanse spek (spanyol szalonna) kifejezésből eredeztethető, mert állítólag a régi szép gyarmatosítós időkben Cape Colony (Jóreménység foka) kormányzójának spanyol származású felesége – ki a rendkívül dallamos Juana María de los Dolores de León Smith névre hallgatott – a hagyományos szalonna & tojás kombó helyett ezt fogyasztotta reggelenként. A mi meggyötört kákáeurópai pszichénk azonnal a hitlerszalonna képét és ízvilágát kotorja elő a közös tudatalatti egyik poros fiókjából, natürlich.

A dallamos nevű hölgy

Közben azért a sörre is figyelünk, mert időközben pohárba került, nem lopjuk mi itt a napot kéremszépen.

Szép mézszínű sör, a habja dús, finom szerkezetű, krémes, közepesen tartós, egy vékony karika a pohár falára tapadva masszívan kitart. Illata elsőre savanykás, picit élesztős, aztán előbújik a kapor. Kis idő teltével, némi melegedés után a dinnye édeskés jegyei is érezhetők lesznek. A korty eleje határozottan savanyú, harsány kovászos uborkák menetelnek benne, majd a gose jellegzetes, lágy sóssága is megérkezik. A kapor jelenléte miatt könnyedén társítható az uborka, de a sárgadinnyét nekünk az istenért sem sikerült detektálnunk. Sebaj, úgyis utáljuk. Meglepően határozott ízvilágú, különös és különleges sör, amit némi óvatos ismerkedés után egészen meg lehet kedvelni. A másnaposság bántalmainak kezelésére pedig szerintünk kifejezetten alkalmas lehet.

929-930. Félegyházi Gose és Smoky Porter

Két éve már annak – hogy repül az idő -, mikor a félegyháziak ötösfogatát jártuk körbe, s a túra végén jeleztük, hogy a szortiment pillanatnyilag nem elérhető két példányáért alkalmasint még visszatérünk. Anakin Skywalkerrel ellentétben nekünk semmi bajunk a homokkal, jól is néznénk ki, hiszen a farm, ahol élünk gyakorlatilag egy lokális, mini-Tatuin közepén terül el. Ismét elzarándokolunk hát a Félegyházi Sörműhelybe, habár ez a két sör nem az a két sör, hovatovább egészen könnyen megeshet, hogy azoknak most már végképp búcsút is inthetünk, mert a főzde kínálatában már nem szerepel strong ale és mindenféle cirádáktól mentes stout (utóbbiból extra coffee és coconut variáció azért akad). Helyettük itt van egy gose és egy füstös porter, amik vannak annyira tájidegenek a környéken, hogy őszintén tudjunk örülni nekik, illetve jólesően furdalja az oldalunkat a kíváncsiság.

A gose-ról értekeztünk már e hasábokon, kóstoltuk a To Øl citromnáddal ízesített variációját, illetve hazai sós vizekre evezvén a HopTop Make No Sense is járt már nálunk, ahol az előbb említett növény mellett a kaporral is összefuthattunk. A sós víz sem véletlenül került elő, kiművelt sörfővel bíró olvasóink számára magától értetődik a dolog, a többieknek pedig ide kopipésztelem régebbi írásunk aktuális szakaszát, nehogymá’ csak a kormánypárt talpnyaló, nyikhaj csinovnyikjai élhessenek ezzel a módszerrel: „A település környékén már a rómaiak is bányásztak ezüstöt és ólmot, ám minket sokkal jobban érdekelnek a vidék kősórétegei, melyek az elmúlt pár százezer esztendőben a csapadék és egyéb nedves dolgok hatására szorgalmasan szivárogtak át a talaj ivóvizet raktározó rétegeibe.

A búzamaláta és a sós víz találkozása nem is váratott sokáig magára, és a spontán erjesztésnek, valamint az akkortájt komló helyett használt koriandernek köszönhetően meg is született a gose.” Ugyebár mindenki látja, hogy mi használtunk idézőjelet.

A félegyházi változat az autentikusnak mondható koriandert, és a tán inkább obligátnak számító citromhéjat használja fő fűszerként a maréknyi konyhasó és a komló mellett.

Hogy jutott-e bele tejsavbaktérium, hivatalosan nem tudni, de nyitáskor elég intenzív, s lelkünket simogató szilázsillat vágott minket orrba, ami némi idő teltével eltűnt, helyét enyhén savanykás citromaroma vette át. Színe nagyon világos arany, habja tömött, tartós. A korty eleje kifejezetten sós, ám a savanyúk villámgyorsan kétvállra fektetik az ízvilágot, ebben mondjuk ismét korhű a produkció. Keserűk alig, komlós ízek sehol, a maláták próbálnak némi összhangot teremteni több-kevesebb sikerrel. A vége száraz, enyhén sós, az utóíz savanykás. Tulajdonképpen becsületes nekifutás, de unikálisnak csak a típus miatt nevezhető.

Másik sörünk, a Félegyházi Smoky Porter szokás szerint némi csapongásra készteti szürkeállományunk még aktív részét, mert hát ugyebár az 1977-es Smokey and the Bandit című, immáron kultikusnak számító filmművészeti alkotás alapproblémája is egy kamionnyi sör leszállítása/eltulajdonítása körül forog. A boldog nyolcvanas-kilencvenes évek kásás és homályos, szinkrontolmácsos videóváltozatainak köszönhetően sokáig nem értettük, ki a fene az a Smokey? Oké, a Bandita az egyik főszereplő, Burt Reynolds, de Smokey kilétére csak akkor derült fény, amikor egyszer, évekkel később megnéztük a filmet mindenféle szinkron és felirat nélkül. Hát bizony a seriff az, Buford T. Justice, akit Jackie Gleason alakított. A sörcsempészet reális problémát feszegetett, ugyanis azokban az időkben a rendkívül népszerű, ám adalékanyagokat és tartósítószereket nem tartalmazó Coors sört nem lehetett kapni mindenhol az államokban. A fejesek persze megoldották a dolgot, Dwight D. Eisenhowernek például a légierő egyik gépe szállította Washingtonba, ha gusztusa támadt rá. A nép egyszerű fiának viszont más eszközökhöz kellett nyúlnia.

https://www.youtube.com/watch?v=QKELtzZICvM
The beer! Watch the beer!

Közben pohárba került a mi füstösünk is, tolja kifelé magából a szalámi-feelinget emberül, tán még egy kicsit sok is a jóból. Nehéznek, zsírosnak érződik az aroma, hosszas szellőzés után sem hagy helyet más egyébnek, holott elvileg tőzeget és bükkfát is kellene találnunk, nem is beszélve a porterek kávés, étcsokis jegyeiről. S még ennél is nagyobb baj, hogy ezeket bizony az ízek között sem leljük sehol. Túlságosan laza, híg és vizes a korty, minimális, kesernyés csokoládéval, harmatgyenge kávéval. A füstből viszont jutott ide is bőven, végigtrappol a kortyon, savanykás és tapadós, kellemetlen érzetet terítve szét maga körül. Kár ezért a sörért, pedig a típusban rengeteg fantázia és kihívás lapul, amiknek ez alkalommal nem sikerült megfelelni.

Talán majd legközelebb. S ha akkor sem, majd csempésztetünk magunknak máshonnét egy Banditával. PS.: ide kívánkozik még egy villámgyors szilázsrecept. Végy némi zöld növényt (kukorica, egyéb gabonafélék, esetleg hüvelyesek), aprítsd fel cca. másfél centis darabokra, lapátold be két marha nagy betonfal közé, küldj rá egy pár tonnás, gumikerekű munkagépet, tömörítsd, takard le. Elegendő szénhidrát és némi szerencse segítségével tejsavas erjedés indul be, finom illata lesz, télen oda lehet adni a tehénkéknek.

805. HopTop Make No Sense

Nekilendülünk egy szépreményű hármasugrásnak, mely során életem párjától még valamikor a nyár közepén kapott extra szerzeményeket vizsgáljuk meg közelebbről. Extrák, mert típusukat, összeállításukat és ízvilágukat tekintve sem tartoznak a hétköznapi fogyasztásra szánt sörök közé, és extrák abból a szempontból is, hogy a házassági évfordulónkra érkeztek, „Csak így tovább!” jeligére. Amikor a sörök és a hivatalosan is együtt töltött évek száma közötti párhuzam felől érdeklődtem (kissé bizonytalan hangon, mert tudom én azt rég, hogy rengeteg olyan dolog létezik, amit én nem érek fel ésszel), azt a választ kaptam, hogy minden harmadik évért jár egy sör. Hogy ez mennyire számít jó árfolyamnak, csak sejtem. Sörrel vigasztalhattok.

A HopTop neve nem cseng idegenül, jó pár sörük szerepelt már itt az elmúlt időkben, a mostani triumvirátust is ők jegyzik, melynek első tagja a Make No Sense nevű gose, melyben (ha nem volna elegendő magának a típusnak a ritkasága, mert ilyet sem iszik az ember még kétnaponta sem, habár előfordult azért már velünk is. Kóstoltunk ilyet a To Øl kiadásában, gondolati síkon el is vándoroltunk Alsó-Szászországba, Goslar városába, a Gose folyó mellé) rögtön két érdekes növény is található a szokásos összetevőkön kívül. Az alapvetően fanyar, enyhén sós, esetenként korianderes ízvilágot ez alkalommal kaporral és citromnáddal fejelték meg a készítők. A lemongrass körül van egy kis keveredés, szó szerinti fordítását véve alapul a citromfű (Melissa officinalis) jön szembe velünk, de itt és most a Cymbopogon nemzetségről beszélünk, azon belül is a gasztronómiában leginkább használt Cymbopogon citratus-ról. Őt szólítjuk citromnádnak, a gyártó is ezt teszi, egyéb típusait indiai citromfű, Cochin, Malabar és lázfű néven futnak. Használják parfümként, erősíti az immunredszert, oldja a szorongást (gondolom sörbe főzbe még inkább), olaját egyes, főleg szerelmi ügyeket érintő hoodoo-praktikákban is bevetik, s ebben lehet is valami, hiszen illata a méheket is vonzza. A hoodoo-t illik nem összekeverni a woodoo-val, az egy másik műfaj.

A kapor (Anethum graveolens L.) errefelé kevésbé számít egzotikus fűszernövénynek. Hozzánk valószínűleg a rómaiak hozták be, azóta előszeretettel használjuk pl. a túrós lepény, vagy a tökfőzelék ízesítéséhez. A HopTop sörében a magjából készített tea vendégszerepel, mely többek között féregűző és tejszaporító hatású, nem utolsósorban afrodiziákumként is működik. Érdekes estének nézünk elébe, ha ezt a három tulajdonságot egybegyúrjuk.

Világossárga, limonádéra emlékeztető sör, a vékony habréteg gyorsan és nyomtalanul tűnik el. Illata kellemesen savanykás, a kapor nem tolakvó, de határozott. Érdekes élmény csukott szemmel szaglászni, kizárólag ételek jutnak az ember eszébe. Íze citrusosan savanykás, a kapor itt is szépen átjön, a korty végén pedig előbújik egy finoman sós zárótétel, ami a többiekkel együtt igazán érdekessé és frissítővé teszi. Közepesen száraz, a szénsav átlagos, komlók sehol. Fejreállni nemigen lehet tőle, a 3%-os alkohol irányából ez a veszély nem fenyeget, de nem is ez a cél. Lassan kóstolgatós, fűszerezettsége miatt nyálcsorgatós sör, s ha az üres dobozt ott hagyod az asztalon, másnap senki sem fogja megkérdezni, miért tökfőzelék az ebéd.

Említettük a rómaiakat a kapor elterjesztése kapcsán. Íme a bizonyíték.