Napra pontosan két hónapja, október ötödikén jártunk Szekszárdon Alma Materünk születésnapja alkalmából. Bizony már harminc esztendeje annak, hogy mi a Csapó Dániel mezgazd szakközép padjait koptattuk, ennyi idő teltével pedig még a nagyon csúnya emlékek is megszépülnek valamelyest. Ráadásul ilyenből nekünk nincs is sok, szerettünk oda járni. Csendesen, a magunk módján kedveltük az iskolát, az osztálytársakat és a tanárokat, és kedveltük a várost, Szekszárdot is, pedig a Csapó meglehetősen a periférián, Palánkon, a Sió partján található. Aki tanítás után be akart menni a városba, az buszra pattant, elintézte a dolgait, aztán igencsak igyekezett vissza, hogy a délután négykor kezdődő szilenciumról el ne késsen. Szilenciumból (kötelező tanulási idő) háromféle is volt a tanulmányi átlagtól függően. Az eminensek maradhattak a szobájukban, ám a biztonság kedvéért időnként rájuk pislantott egy-egy kollégiumi nevelő, vajon a takaró fölött van-e a kezük. A többség visszazarándokolt az iskola épületébe (Palánkon ez nagyjából ötven megerőltető métert jelent), ahol valamelyik osztályteremben pedagógusi-nevelőtanári felügyelettel pallérozták az elméjüket.

A maradék – ebben a pillanatban jutott az eszünkbe, hogy ki is nyithatnánk a Brew Your Mind első sörét, a Szekszárd Helles-t, ugyanis voltaképpen róluk és a söreikről lesz majd szó, ha majd egyszer végiglépkedjük az elkezdett vargabetűt. Enyhén opálos, tört szalmasárga színe van, laza, cafrangos hab kerekded lyukakkal, az illata pedig lágyan mézes és vidáman virágos -, szóval a maradék pedig, a szomorú deviánsok és a vigyorgó ágyútöltelékek, vacsora után még egyszer átmásztak a suliba, hogy annyira megutálják ezt az egész oktatásos mizériát, amennyire csak emberileg lehetséges. Jómagunk relatíve hamar felkapaszkodtunk a szobákban hereverő elitista társaságba (ebből azért sejthetitek, milyen magasak voltak a követelmények), s ott is maradtunk maturálásig (csak hogy a hereverő kifejezésnek legyen egy zavarba ejtően szép és régies párja). A Helles-ről a gyártó szűkszavúan annyit mond, hogy „Tiszta, virágos, frissítő”, és tényleg. Ehhez mi magunk sem kívánnánk egyebet hozzátenni.

Illetve annyit mégiscsak, hogy a Helles 5,5-ös alkoholtartalma által generált emlékcunami farvizén evezgetve érkezünk meg második sörünkhöz, az Only Memories névre hallgató IPA-hoz. Ömlenek is rögvest az érett déligyümölcsök a légtérbe, a sűrű, barackleves kinézet a vékony, tartós-tapadós habbal is adott, sejtjük, hogy ez nem lesz rossz. A korty selymes, krémes, gyümölcsös, a keserűk a nyelvre és a szájpadlásra tapadva formálják az összképet és az utóízt, semmi szúrós kivagyiság, céltalan haldoklás a szépség oltárán, ez nem hogy nem rossz, de egy nappal Mikulás előtt egyenesen kiváló. A gusztusosan csomagolt 7,1-es alkohol teret kapva elegánsan simára gyalulja a nyomorult hétköznapok generálta lelki bütyköket és csomókat, így hát mi is kellően lazán suhanunk tova ahhoz, hogy alkalmasint megráncigáljuk a szakállát a vén puttonyosnak.
Tolunk egy kis rétegzenét is ide a végére, Only Memories alapon. A sör azé’ jobb.