Címke: imperial

1209-1210. Fehér Nyúl Rexit és Coco Bay

Metafizikai szempontból igen nyugalmas vidéken élünk, itt a Teremtőt csak mi szoktuk emlegetni olykor, ha idegállapotba kerülünk, s ez azért nem fordul elő túl gyakran. A vallások is kizárólag kultúrtörténeti vonalon foglalkoztatnak bennünket (vö. a nép ópiuma), így hát már-már blazírt nyugalommal hagyjuk elsuhanni magunk mellett a hétvégi ünnepkör összes lehetséges szereplőjét a samhaintól kezdve a mindenszenteken át a halottak napjáig. Ellenben van itt két sörünk a Fehér Nyúltól, melyekről leánykáink hangulatos fotográfiát készítettek tegnap, ezért ma be is nyeljük őket (mármint a söröket, nem a lányokat, bár az említett kultúrvonal bőven tartalmaz ilyen irányú történéseket is, nézzünk csak körül az ókori görögök háza táján) néhány keresetlen mondat társaságában.

Halovány exkuzációval indítunk, ugyanis a Rexit NEIPA-val kapcsolatosan nem bírtunk rájönni, ki lehetett az a szeretett sörfőző, aki otthagyva a csapatot ezzel a receptúrával köszönt el. Aki tudja, közölje, bár így is nyugodtan alszunk. A Rexit ezen túl még attól is különleges, hogy a készítők szerint ezidáig kis hazánkban a Yakima Valley HBC 1019 jelzésű komlót egyedül ők használták, értelemszerűen jelen esetben. Kapott azért egy dallamosabb nevet is, Dolcita lett a lelkem, hiszen illat- és ízanyagaival szebbé teszi az ember életét. Fő csapásiránya a citrusfélék és a csonthéjasok, a Rexitben – mely megjelenésében echte NEIPA, ködös, rostos gyümölcsleves – leginkább az őszibarack és a narancs domborít. A korty kellemesen fanyar, diszkrét és elegáns, még a keserűk is gyümölcsösek, amennyiben rögvest a barackmagra asszociál az ember (nem a honi édesipar hasonló nevű, jézusmáriamivanebben ízű förmedvényére gondolunk). Biztosak vagyunk abban, hogy amennyiben a titokzatos R a szakmán belül maradt, már nem állástalan. A tálentum adott, a bizonyíték kifejezetten ízletes.

Típust váltunk, jöhet egy Imperial Stout, a Coco Bay. Nevének hallatán azon kezdünk gondolkodni, vajon van-e a bolygón valahol ilyen hely? Nanáhogyvan. A Karib-térség Antigua és Barbuda szigetcsoportján kell landolni, konkrétan Antigua nyugati felén (de ha van ideje az embernek, a többi 53 sziget is tartogathat kóbor élvezeteket) a Valley Church Beach környékén. Itt található a Cocobay Resort All Inclusive – Adults Only (hmmm…) vendéglátóipari üzemegység. Gyorsan meg is néztük, novemberre még van kiadó deluxe kisházuk saját medencével napi félmillió HUF-ért, nagy franciaágy, free wifi, dohányozni tilos. Erősen gondolkodunk a dolgon.

Addig is nyitjuk a sört, az előtóduló kókuszillat bármilyen bővérű bennszülöttet is megvadítana, hát még bennünket. A gyorsan apadó bézs habréteg alól aztán a kakaó aromái is kiszabadulnak, csipetnyi alkohollal karöltve. A korty vaskos, húsos, harapható (28,8 B°), a kakaó pedig olyan intenzív és jellegzetes keserűket ad, hogy komlókra nem is volt szükség. A 10 %-nyi alkoholtartalom minden forró csokinál jobban melegít, a kesernyés utóíz kókuszos csokoládé után kiált. Nem tudjuk, hogy Antiguán innánk-e ilyet, de itt és most tökéletes élményt ad.

Terveztünk még mára egy kis téliesítő kertészkedést, de nincs kedvünk talajt fogni a rögvalóságban. Maradunk a tengerparton a pálmafák alatt. Majd lassan iszogatunk, úgy tovább tart a dolog.

Deluxe medence mindenféle kilátásokkal. A hölgy valószínűleg feláras

1166. Brew Your Mind Evermind

Az igazat megvallva két BYM sörrel készültünk ma délutánra, de miután beleszagoltunk, majd bele is kóstoltunk az Evermind nevű Imperial IPA-ba a maga 8,2-es alkoholtartalmával, inkább vetettünk egy lapos oldalpillantást a másik felé, hogy az mit tud felmutatni ilyen téren. Hmmm… 10,2 %. Tervezett egyéb irányú elfoglaltságaink miatt inkább a taktikus visszavonulást választottuk, ami – hangsúlyoznánk – nem egyenértékű a meneküléssel. Egyáltalán nem. Mondom. Nem. Az evermind kifejezéssel leginkább Tolkien műveiben találkozhatunk, bár talán még létezik egy hasonló nevű hazai Nirvana tribute band is, kiknek művészetébe itt hallgathattok bele:

Tolkien így nevezi azt a kis fehér virágot, amit Théoden vesz a kezébe fia, Théodred temetésekor. A film szinkronja a gondolj rám virág kifejezést használja, akárcsak a mű magyar fordítása (Göncz Árpád): „Az erdő borította hegy lábánál az út bekanyarodott a magas és zöld hegyek árnyékába. A nyugati lejtőkön a fű úgy fehérlett, mint a hó, a gyep közt számtalan kis csillagforma fehér virág nőtt. – Nézzétek! – mondta Gandalf. – Mily szépek e csillogó szemek a fűben! Ez a gondolj rám virág, ennek a földnek az ember-nyelvén simbelmyne, mert egész évben virít, és mindig ott, ahol halottak nyugosznak. Íme! A halmok, amelyek alatt Théoden ősei pihennek.”

Jöhet a szomorkás jelenet, virágok 01:25-től.

A simbelmynë óangol szó, jelentése örökkévaló, de a tündék ismerik uilos és alfirin néven is. Tolkient saját bevallása szerint a wood anemone nevű virág ihlette, amit mi berki szellőrózsának (Anemone nemorosa) hívunk. Nagyon kedves kis virág, kis hazánkban főleg a Dunántúlon futhatsz vele össze, de frissen szedve ne nagyon kóstolgasd. Van benne ugyanis egy protoanemonin (a.k.a. anemonol, illetve ranunculol, C5H4O2 ) nevű cucc, amit ha csak magadra kensz, néhány hólyagocskával és viszketéssel megúszod, de ha lenyeled, jön a szédülés, meg a görcsök és a bénulás. Hát kell ez neked? Naugye. Ha mindenképpen meg akarod kóstolni, szárítsd meg, mert az anyag olyankor dimerizálódik, majd anemoninsavvá alakul, ami már nem mérgező.

Nem mérgező A BYM söre sem, sőt, egyenesen kitűnő (habár a mérgező hatás és a remek íz nem minden esetben zárja ki egymást). Ha láttál már klaszikus, frissen préselt rostos narancslevet, akkor már tudod is, hogy néz ki az Evermind. Habja törtfehér, tapadós, tartós.

Illatában édes és trópusi gyümölcsök jelentkeznek: mandarin, grapefruit, lime. A Citrának és a Mosaicnak köszönhetően ízében is egymás hegyén-hátán henteregnek ezek a gyümölcsök, a korty végére még egy kis egresszerű tételt is oda lehet képzelni, de az igazi élményt a rendkívül sűrű és húsos test, valamint az ebbe elegánsan becsomagolt alkohol adja. Komoly izommunka átforgatni a kortyot a szájban, enyhe és jóindulatú túlzással időnként a zselészerűség határán imbolyog a dolog. Az alkohol csak a végén kezdi el bizsergetni a nyelvet, hatását viszont annál hamarabb kifejti.

Ezért mi most elmerengünk egy kicsit Középfölde térképei felett, bámuljuk Eriadort, Rohant és Rhovaniont, oszt’ elvágyódunk. De csak mértékkel, hiszen egyéb dolgunk is akad, ahogy azt említettük.

1117-1118. One Beer Honey Bee és Mad Scientist Repo Man Bourbon

Elvileg két nagyágyút is tartogatunk mára a múltkor elkezdett stout-vonal parádésnak szánt befejezéseként, gyakorlatilag pedig ez most szó szerint történő kóstolás lesz, mert bitang alkoholtartalmuk nem összeegyeztethető további terveinkkel, ezért a magunk számára szigorúan előírt fogyasztási mennyiség 1-1 deciliter.

A Honey Beer tudomásunk szerint a One Beer saját kreálmánya, hivatalosan pedig egy Russian Imperial Milk Stout with Honey & Vanilla Aged in Gemenc Whiskey Barrel, tehát ha a műfajban igen kedvelt mozaikszavakat szeretnénk használni: RIMSwH&VAiGWB. Ez mondjuk netbankos belépőkódnak sem utolsó.

Nomen est omen alapon az összetevők is számosak, az alapvetőkön kívül akad itt még zabmaláta, zabpehely, gesztenyeméz, madagaszkári és tahiti vanília is. Ennek megfelelően aromavilága rendkívül dús és összetett. A komoly megjelenésű, sziruposan mozgó, tapadós, feketébe hajlóan sötétbarna, gyakorlatilag hab nélküli sör likőrösen és szédítően édes illatfelhőt produkál a kitöltést követően. Ott a méz, ott a vanília, ott van az alkohol csípőssége is, ami jelen esetben nem jelent problémát, mert szerves, simuló része az egésznek, meg aztán mégiscsak 12 %-ról van szó. A korty vastag, húsos, mintha konyakos bonbont vagy pralinét rágcsálna az ember, kakaó- és karamellorgia, a méz a gesztenyét is hozza magával, a vaníliákkal együtt az egész egy pillanatra olajosan szétterül a nyelven, aztán a vadul fickándozó alkohol lemossa, utóízként kevéske mézet és tölgyes fanyarságot hagyva. Folyamatosan csorog a nyálunk, újabb és újabb kortyokat forgatunk a szánkban, rágcsáljuk, szívogatjuk, öblögetjük, a nagyi tortáira és régen látogatott cukrászdákra gondolunk, aztán áttervezzük a nap hátralévő részét, mert bizony megittuk mi ezt mindet az utolsó cseppig. Sebaj, a gesztenyeméz jótékony hatásainak köszönhetően legalább nem leszünk vérszegények, a trombózis messze kerül minket, valamint azt is erősen elhatározzuk, hogy amikor legközelebb Pörbölyön járunk, bekukkantunk a Gemenc Distillery Kft.-hez, mert valószínűleg nem csak az üres hordóik tudnak ilyen érdekes dolgokat művelni.

Csillogó szemekkel, enyhén tremolózó kézzel nyitjuk a Mad Scientist Repo Man Bourbon-ját, mely szintén egy hordóérlelt tétel, közelebbről egy füstös, szilvás imperial stout zöld és fekete kardamommal. A külcsínyt tekintve igen hasonló az előző szereplőhöz: szín, moccanás, tapadás, hab nélküliség ugyanaz, ám orrunkat a pohár fölé dugva azonnal egy teljesen más világban találjuk magunkat. Tőzegfüst, szilva (amikről rögvest a karácsonyi menü baconszalonnába tekert, aszalványokkal megtömött akármijei jutnak az eszünkbe), no és a fűszerek. A kardamom ugyebár gyömbérféle, több nemzetsége is van, tehát a zöld és a fekete között nem csak színbéli a különbség. A zöld az Elettaria, érés előtt szedik, a fekete Amomum, érett állapotban szedve, füsttel szárítva. Ízviláguk is eltérő, a zöldet desszertekhez, kávékhoz használják, a fekete inkább húsok, pácok környékén fordul elő.

Zöld és fekete kardamom hüvelyek. A lényeg a mag, ami benne van

A főzde a Tiny Barrel Project keretein belül tette a Repo Man-t egy évre Knob Creek Rye hordóba. A brand Kentucky Straight bourbonjairól híres és ismert, néhány esztendeje kezdtek el rozzsal is foglalkozni. A háttérben a Jim Beam lapul, ami azért valahol garancia.

Testes, füstös, fanyar, markánsan csersavas íz, a kardamom is felismerhető, bár mi ezidáig csak zöldet kóstoltunk, édesszájúak lévén. Mondanánk, hogy a kettő közül ez a férfiasabb ízvilágú, de mostanság egyre bizonytalanabbak vagyunk az efféle jelzők használatát illetően.

A 11 %-os alkoholtartalom nem udvariaskodik feleslegesen, de az eredeti terveknek úgyis lőttek, odakucorodunk hát a cserépkályha mellé, alibiből a villanyos könyvet is magunkkal visszük, aztán csak bámuljuk a pókhálót a sarokban és dudorászunk.

846. Libertas Bohemian Strong

Maradunk még a cseheknél, csak közelebb óvatoskodunk a fővároshoz. Prágától keleti irányban, tőle mintegy húsz kilométernyi távolságra található Úvaly (illetve Auwal, Ubal, Unfal, Ouvaly, hogy csak néhányat említsünk az elmúlt hétszáz esztendőben használt változatok közül). A települést egy 1290-es oklevélben említik először, mint falut, ám tíz év teltével már mezővárosi rangban díszeleg. Mivel fontos kereskedelmi útvonal (a Trstenická stezka, a legfontosabb NY-K irányú út, melyet valószínűleg már Krisztus urunk előtt is használtak) mellett feküdt, fejlődése szép tempót mutatott, több politikai és gazdasági szempontból fontos család is birtokolta. Egyesek szerint itt született Prága első érseke, Arnošt z Pardubic (1297-1364), ám ezt legalább ennyien vitatják. A város meglehetősen ambivalens viszonyt ápol a tűzzel, a huszita háborúktól kezdve 1838-ig vagy tucatnyi alkalommal égett le minimum félig, de inkább jobban. Nem csoda, hogy a helyi önkéntes tűzoltó mozgalom igen izmos és kidolgozott, a jelentkezés már 6 (!) éves kortól engedélyezett és elfogadott.

A város látképe a malomból, 1922

Aktuális és helyi illetőségű főzdénk, a Libertas hivatalosan 2019-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Lelkes és távolról sem amatőr csapat viszi a hátán a projektet, kik között diplomás sörfőző és közgazdász éppúgy akad, mint kocsmáros, zenész és grafikus. Utóbbi kettőt azért említettük meg külön, hogy amíg a Divokej Bill nevű formáció (melynek vezetője, szövegírója, zeneszerzője a főzdében is érdekelt Vašek Bláha) nótáját hallgatjátok (mely egyébiránt szörnyen szerelmes hangvételű, ennyi azért ide is átcsúszott a Valentin-napról), mi elmesélhessük, ki az az elegáns úriember a palackon.

Szóval a címkén František Ondřej Poupě látható, aki a cseh sörfőzés igen fontos alakja. A XVIII. század második felében elméletben és gyakorlatban is rengeteget tett a sörfőzés-sörgyártás módszereinek tökéletesítéséért. Két alapműnek számító könyv fűződik nevéhez, az elsőt még németül adták ki Die Kunst des Bierbrauens, physisch-chemisch-ökonomisch beschrieben címmel (Prága, 1794), a második már cseh nyelven íródott, s tankönyvként az első ilyen mű volt az országban (Počátkové základního naučení o vaření piva, Olmütz, 1801). Ő volt az első, aki a gyártási folyamat során rendszeresen mérte a hőmérsékletet és a folyadék sűrűségét, melyhez saját fejlesztésű fajsúlymérőt tervezett. Erre manapság már a hőmérsékletet automatikusan kompenzáló digitális refraktométereket használnak, de ha nincs Poupě, akkor tán ez sem lenne. Tisztelegjünk hát mi is az úriember munkássága előtt azzal, hogy kiengedjük a szellemet a palackból.

František barátunk szobra Brnoban. Kezében az általa kifejlesztett eszköz, melynek egyéb felhasználási lehetőségein töpreng

A Bohemian Strong pohárba kerülve szép középarany árnyalatot mutat, mely szűretlenségének köszönhetően nem tükrös. Habja dús, vaskos, tömött és tartós. Illatában könnyedén édeskés maláták ugrabugrálnak bohókás virágokkal és leheletnyi citrusossággal karöltve. A korty letisztult, stabil malátaalappal bír, a žateci komlóknak köszönhetően jellegzetesen fűszeres-zöldséges ízvilágú, finoman savanykás csavarral. A pasztőrözést is mellőzték, ebből kifolyólag az ízek szépen és gazdagon rétegződnek. A keserűk jólesően csehesek (IBU 40), Poupě apó berendezése 14%-ot mutat, az alkohol picit emelt, 5.9%. Szezonális főzetről lévén szó, melyet egy-egy fontos esemény alkalmával készítenek, különösen örülünk, hogy eljutott hozzánk. Bearanyozta a kedd esténket, vivát František és Bůh Trstenické stezce žehnej!

836. Jarošovský Šohaj

Az élet zord kegyetlenségét igen jól jellemzi, hogy alig kezdtünk el ismerkedni a jarošovi sörökkel, s indult bimbózásnak egy tartalmasnak ígérkező kapcsolat, már búcsút is kell intenünk nekik. Remélhetőleg összefutunk még velük a jövőben, a köztünk nyújtózkodó cca. 400 kilométernyi távolság nem lehet akkora akadály. Meg aztán az ember utazhat vonattal is, ami azon kívül, hogy igen hangulatos dolog, rögvest egy kapcsolódási ponttal szolgálhat nekünk söreinkkel kapcsolatban. A jarošovi főzdét ugyanis 1869-ben az a Salomon Braun nevű mérnök üzletember vásárolta meg, akinek oroszlánrésze volt a cseh vasútvonalak kialakításában.

Salomon Braun mérnök, üzletember, főzdetulajdonos

A Braun család regnálása alatt a főzde szépen prosperált, volt saját kocsmájuk, pálinkát is főztek, a bevétel egy részét pedig nem sajnálták visszaforgatni, melynek köszönhetően egyre javuló minőséget produkáltak. Ezt 1900-ban a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták. A fejlesztéseknek köszönhetően egy korszerű és modern főzdét kellett Braunéknak villámgyorsan elkótyavetyélniük 1939-ben, cserébe viszont legalább élve hagyhatták el az országot. A német tulajdonosok a háború végén ugyan alaposan lecsupaszították a főzdét, de a helyi munkásoknak sikerült a berendezések egy részét elrejteniük, ezért ha lassan is, de a termelés újra megindulhatott. A minőség viszont szomorúan és látványosan romlott, ennek folyományaképp került elő a végén az a bizonyos lakat. Bízunk abban, hogy az utódoknak nem kell ilyesféle nehézségekkel megküzdeniük, a mostani főzetek minőségét tekintve pedig elhagyhatja ajkainkat egy megkönnyebbült Šohaj. Nem, nem bírtuk kihagyni.

Jöjjön hát a Jarošovský Šohaj, mely típusát tekintve hivatalosan egy Imperial Pils. Pompás mélyarany árnyalatot mutat, habja enyhén törtfehér, közepes, átlagosan tartós. Illata az első vonal fűszeres komlóssága után kellemes édeskés szállal egészül ki, néhány csepp citrusfélével, a hidegkomlózáskor használt Kazbeknek és Vitalnak köszönhetően. A korty telt, húsos (14,3 B°), a típusnak megfelelően a maláták profilja markáns, s erre a komlók keserűi is a megfelelő mértékben kontráznak (IBU 26). A malátás, füves-fűszeres, picit fás ízvilág a végén könnyedén virágosba fordul, az utóíz moderáltan keserű. Mindezen végighullámzik a 6%-os alkoholtartalom, így hát kifejezetten elégedettek vagyunk sorsunk csütörtök esti alakulásával.

Olyannyira, hogy még egy kis hangulatos zenét is csiholunk nektek ide a végére, merthogy az Argema névre hallgató (az elnevezést a madagaszkári holdasszövő latin neve ihlette, mely az egyik legnagyobb mérettel büszkélkedhető lepkefaj) betonkemény banda valamikor a kilencvenes években megálmodott és megénekelt egy afféle sörhimnuszt a főzdével kapcsolatban.

Argema mittrei

Parancsoljatok, lehet előkotorni a sufniból a sört, az ördögvillát és az öngyújtót.

807. HopTop TejberizsA

HopTop-os hármasugrásunk utolsó nekirugaszkodása következik, mintegy desszertként érkezik a TejberizsA, ami egészen hivatalosan egy Double Fruited Rice-Milkshake Imperial Pale Ale. Csodálatos. A főzde ez alkalommal tudatosan lovagolja meg a nagymamás vonalat (nem konkrétan a nagymamát, de a kíváncsi természetűek néhány kattintással megtalálhatják az erre szakosodott weboldalakat, a legfrissebb statisztikai adatok szerint minden huszonkettedik milf-re jut egy gilf. A kissé terheltebb személyiséget cipelők, illetve a tudományosabb alapokon kielégülést keresők pedig a „gerontofília” kifejezést pötyögjék be a keresőbe. Nekik jó szórakozást, a többieknek pedig áldottan álmatlan éjszakákat kívánunk), amennyiben a gyermekkorban a tudatalattiba vésődött ízvilágot kívánja előcsalogatni és előállítani. Nekünk is volt nagymamánk, kettő is, ahogy illik (tizenévesen tudtam meg, hogy az egyik nem is az igazi nagymamám, de ez a tény addigra kialakult érzelmi viszonyrendszerünket részemről semmiben sem változtatta meg). Nagyszerű, ám egyszerű emberek lévén nemhogy a tahiti vaníliát, de még a sárgabarackot is arcpirító úri huncutságnak tartották volna a tejberizs készítésével és fogyasztásával kapcsolatban. Kristálycukor, fahéj, esetleg kakaó. Azóta felhígultak az erkölcsök, magunk is megpuhultunk kissé itt-ott (nem, ott még nem, legalábbis nem mindig), s bizony beláttuk, hogy a barackfélék szépen tudnak együtt dolgozni ezzel az édességgel. Tahiti vanília nélkül azonban még mindig simán el tudjuk képzelni az életünket és az ételünket egyaránt, melynek egyik oka eme ehető orchideaféleség pofátlanul magas árfekvése. A hagyományosnak mondható Bourbon-vanília sem túl olcsó, de ez ötször annyiba fáj. Oké, egy átlagos háztartásba nem kellenek belőle súlyos kilogrammok százhatvanezerért, de valahogy akkor sem jelentette vágyaink netovábbját ezidáig. Könnyen megeshet viszont, hogy a TejberizsA kóstolása után azonnal felkeressük a legközelebbi élelmiszerkereskedelmi üzemegységet, ahol aztán addig verjük az asztalt, illetve a pultot, amíg hozzánk nem vágnak néhány zacskónyit. Töltsük is ki gyorsan, a környéken nem sok nullahuszonnégyes bolt akad.

Száradó vanília Taha’a szigetén, Tahititől 230 km-re nyugatra. De Bora Bora sokkal közelebb van

Ködös, opálos, erősen a rostos baracklevekre hajazó sör kerül a pohárba, tetején közepes, nem túl tartós, de tapadós habbal. Édeskés, könnyedén barackos, finoman vaníliás aromák érkeznek az első körben, a hőmérséklet enyhe emelkedésével decens virágillat csapódik hozzájuk. A korty rendkívül lágy, simogatóan selymes és krémes. A laktóz édességére parádésan illeszkedik a frissítő, enyhén savanykás sárgabarack, a vanília pedig jólesően fűszerezi a szintén édeskés utóízt. A desszertes ízvilágban bolyongva szinte észre sem veszi az ember az ügyesen becsomagolt alkoholt, ám közben az a 7,5% teszi a dolgát. A problémák ellaposodnak, a fontos, illetve annak tűnő dolgok elmasíroznak valahová pihenni, az ember csak üldögél, néz okosan maga elé, s azon töpreng, kuktázzon-e össze gyorsan egy kis tejberizst. Még egy kis barack is akadna hozzá.

791-792. Auchan Vidám Vadkan és The Beertailor Pineapple

Vili, az általában Vidám Vadkan szomorúan gubbasztott az erdő lepukkant becsületsüllyesztőjének visszafogottan ragacsos pultjánál. Időnként fájdalmas pofával belekortyolt az előtte álldogáló pohárban lévő gyanús, sörszínű löttybe, köpött egy hegyeset, aztán tovább fixírozta a pult erezetét. Hirtelen megnyikkant az ajtó, s Sziszif@sz, a katasztlofálisz beszédhibákkal küszdő físziszikló cusszant be a klimóba.

– Szefassz Filikém! Hát te miélt fagy ilyen búfalb@sszott? – kéldezte fidám figyollal a pofáján.

– Szevasz. Önértékelési válságban vagyok – válaszolt Vili.

– Asz meg mi a f@szom?

– Depresszió.

– Aha. Még eszt szem éltem, de mál legalább ki tudom mondani. Magyalászd el egy kicit bőfebben, ész köszben híjjá’ má’ meg egy szölle! – kérte a cikló. Izé…szikló.

– Az van – kezdte Vili, s közben intett a csaposnak -, hogy nem az vagyok, aki vagyok. Illetve nem az, akinek lennem kellene. Még kevésbé, ami lenni szerettem volna.

– Aha – mondta megint Sziszif@sz, sz köszben belebugybolékolt a szölbe, mel’ mál moszt szem éltett egy kulfa szót szem asz egészből, de nagyon plofi volt abban, hogy eszt palásztolni tudja. Meg asztán esz folt asz egyik kedfenc kifejeszésze, melt nem folt benne egyetlen számála ploblémász hang szem.

– Szar dolog ez, Sziszif@sz. Éldegélsz vidáman, egyenes derékkal, has be, mell ki, mert mégiscsak egy stout vagy, pláne imperial, rád is van firkálva baz+, oszt’ egyszer csak becsapódik fél marék fekália a ventillátorba. „Méghogy stout! Meg imperial! Hogynepersze.” Ilyeneket sutyorognak a hátad mögött, s közben vigyorognak, mint tót a hugyos körtére. „Mer’ alapjába’ véve rendesen összerakott jószág ez, barátságosan sötétbarna, még a habja is drappos kicsit. Illatában is hozza az ilyenkor várható édeskés, enyhén kávésra pörkölt malátákat azzal a csipetnyi savanykássággal, a korty is viszonylag kerekded, jön a kávé itt is doszt, nadehogy stout? Horribile dictu: imperial?? Jó lesz ez egy aránylag iható barna ale-nek is. ” És kész, ennyi, el vagy intézve.

– Hmmm…- hallatszott a hüllő ilányából, melt az előbb fászolt okok miatt eszt a nyelf fonológiai lendszelébe altikulálatlan állapotban lészlegeszen beilleszkedett indulatszót isz előszen szelette. – Asz öleg szölszabó szelebuldi menyeckéjének, Ananász asszonyszágnak isz haszonló nyafalyája fan – mondta asztán. Ő sze tudta filágéletébe sze eldönteni magálól, hogy kicoda-micoda. Amelikai lágel asszal a bloméliaféléfel összekutyulfa? Ennél jófal kefeszebbél isz akasztottak föl mál tisztesszégesz embeleket, bál Ananász asszonyszágot én aszélt megkímélném, olyan cábítóan édeszkész a szentem. Sz milyen lédúsz! Ha egyszel ketteszben tudnék maladni vele, bebiszonyítanám, mennyile fagyok használható, mint fallikusz szimbólum.

De ezeket Sziszif@sz már csak az üres kocsmának monologizálta, mert Vili közben már elegáns lendülettel, nyálcsorgatva, félkeményen csörtetett a gyümölcsös irányába.

774. Kočovný Kozi Imperial Kozi Russian Stout

Ismét egy nagy klasszikusnak örvendezhetünk szerény hajlékunkban, illetve a könnyű, nyáreleji szellő által tornáztatott fűzfák alatt a kertben. Tegnap volt fűnyírás, ezért az egyébként is agresszív köcsög kis tücskök a szokásosnál is harsányabban k*rvaanyáznak körülöttünk. Ezt mi egy darabig elnéző, némiképp fensőséges mosollyal hallgatjuk, majd a drámai tetőpontot a másodperc törtrésze alatt a vérbe gyalázva teátrális mozdulattal leteszünk a fűre egy flakon rovarirtót. Percnyi néma csendet követően jóval visszafogottabban indul újra a pusmogás, mi pedig tudjuk, hogy ismét győztünk.

Az Imperial Stout-ról, mint sörtípusról esett már szó itt a blogon több alkalommal is, ám az ismétlés sosem árt, elő a dióhéjjal. A porter és a stout típusok pontosan nem meghatározható időpontban történt szétválása után (mely szétválás korántsem nevezhető katartikusnak vagy markánsnak) utóbbi gyorsan különböző altípusokkal vette körül magát, mint például az Oatmeal, a Milk, a Sweet és az Imperial, nem is beszélve az Oyster-ről. Imperialt először (közmegegyezés szerint) a londoni Thrale’s Anchor Brewery készített, legillusztrisabb vevőjük pedig maga az orosz cári udvar volt, élén II. (Nagy) Katalinnal, minden oroszok császárnőjével (Императрица Всероссійская). Később a főzde tulajdonost váltott, a külkereskedelmi kapcsolatok ápolását pedig Albert von Le Coq mester vállalta magára két közép-ázsiai régészkirándulás között. Hogy neki volt-e bármiféle köze a kecskékhez, azt nem tudjuk, Közép-Ázsia nem a szomszédban van, messziről jött ember azt mond, amit akar. A cárnő szexuális étvágyával kapcsolatos gonosz pletykák ismeretében pedig magunk is komolytalan dolognak tartjuk ezt a kecskés vonalat, hiszen ki kínlódna ezzel a jószággal, ha választhatja a lovat is? A mi sörünk esetében eme ártatlan kérődző csak a főzde nevében fordul elő, ezért nagy nyugalommal és kedvvel pattintjuk le a kupakot. Nagyon sötét, feketébe hajlóan barna, átlátszatlan sör kerül a pohárba. Bézs habja formás, de rövid életű. Illata pörkölt malátás, kávés, kissé borosan savanykás, összetett, de tán picit bátortalan. Az alkohol is érezhető, de nem nyers, a kávés jegyekkel fonódik össze. A korty eleje erősen pörkölt, kávés, keserűcsokis, az itt is használt Sládek ez alkalommal nem rúg labdába. A típusnál gyakori aszalt gyümölcsök intenzitása szintúgy nagyon alacsony, a közepesen pörkölt kávé jelöli ki a fő csapásirányt. A korty testesnek mondható (17 °B), sima, bársonyos, szénsav csak mutatóba. A vége száraz, kávésan keserű, alkoholos. Annak ellenére, hogy némiképp keveselltük a 30-as IBU-t és pofátlan módon a 7,8-as alkoholt is, összességében egy kellemes, hétköznapi, kategóriáján belül közepes sört ihattunk, melynek segítségével az újult erőre kapó kora esti tücsökzörgésben megpróbálhatjuk elképzelni, milyen is lehetett, amikor Katalin le akarta magáról dobni a lovat.

768. Primátor 21 Imperial

Ha 13-hoz hozzáadunk nyolcat (ami 7+1 is lehet ugye, a hét pedig az egyik legelemibb meseszám a sárkányok, törpék, csizmák, tündérek miatt, az egy az meg az egy, mindennek az eleje, anélkül nincs a többi sem. Az 5+3 is oké, Pancsatantra és Az ötös számú vágóhíd, illetve Szentháromság, A három a kislány betétdalait dúdoló három szegény legény [habár az a kislány, akinek betét kell, talán már nem is annyira kislány], no és persze A három testőr Afrikában) elvileg 21 lesz a végeredmény, ami többek között félprím és Fibonacci-szám is. A Primátor palackjainak címkéjén túl leggyakrabban kártyaasztalok környékén lehet összefutni vele, ahol bárki kérhet 19-re lapot, de ne lepődjön meg túlságosan, ha nem jön össze a dolog. Ha francia kártyával játszanak, akkor a Blackjack nevet használják a népek, ez jóval nagyüzemibb hangulatú, de a lényege ugyanaz. Előfordul, hogy néha valakit/valamit kivágnak, mint a huszonegyet, s amennyiben ez jogszerűen és megérdemelten történik, bólintsunk beleegyezően, ellenben a „nem enged a huszonegyből” szóláskeveredést irtsuk tűzzel-vassal, kispolgári slendriánság, nem szeretjük. Mindezeken túl a 21-ről még az jut most az eszünkbe, hogy március havának ezen a napján ünnepeljük a költészet, a faji megkülönböztetés elleni harc, a planetáris tudat és a Down-kór világnapját. Egyszerre. Ez valami gyönyörű és abszolút győztes, bár szeptember 21 méltó ellenfél a magyar dráma, a nemzetközi béke, a hála és az Alzheimer-kór összegyúrásával.

Sörünk csikókorában Primátor Rytírský 21° néven futott, de aztán benőtt a feje lágya, s felvette a jóval árnyaltabb és elegánsabb Imperial nevet, ami egyben és részben kategóriáját is jelöli. Színe közepesen sötét arany, habja vékony és gyorsan apadó. Illata ragacsosan édes, gabonás, alkoholos. Utóbbin nem csodálkozunk, 9 %-ig tornázták felfelé benne a szeszt, ezzel az értékkel dobogós helyen álldogál a cseh világos sörök rangadóján. A korty édes, a komlók nagy igyekezettel ellensúlyoznak, de nem sok idejük van a kiteljesedésre, mert érkezik az alkohol. Testes, lekerekített élű ital (ezt tán a benne lévő félmaréknyi búzamalátának köszönheti), textúrája kissé olajos hatású. Az utóíz édeskés, alkoholosan csípős. Könnyed fecserészéshez nem ajánljuk, mert a második pohár már aktívan feszegeti, nyomja a koponyatetőt, s ebben az állapotban vérmérséklettől függően előkerülhet az élet értelmének problémaköre, a másodlagos nemi jellegek, illetve a mindenkinek a durva anyukája.