imperial – Porból lettem, sörré leszek

846. Libertas Bohemian Strong

Maradunk még a cseheknél, csak közelebb óvatoskodunk a fővároshoz. Prágától keleti irányban, tőle mintegy húsz kilométernyi távolságra található Úvaly (illetve Auwal, Ubal, Unfal, Ouvaly, hogy csak néhányat említsünk az elmúlt hétszáz esztendőben használt változatok közül). A települést egy 1290-es oklevélben említik először, mint falut, ám tíz év teltével már mezővárosi rangban díszeleg. Mivel fontos kereskedelmi útvonal (a Trstenická stezka, a legfontosabb NY-K irányú út, melyet valószínűleg már Krisztus urunk előtt is használtak) mellett feküdt, fejlődése szép tempót mutatott, több politikai és gazdasági szempontból fontos család is birtokolta. Egyesek szerint itt született Prága első érseke, Arnošt z Pardubic (1297-1364), ám ezt legalább ennyien vitatják. A város meglehetősen ambivalens viszonyt ápol a tűzzel, a huszita háborúktól kezdve 1838-ig vagy tucatnyi alkalommal égett le minimum félig, de inkább jobban. Nem csoda, hogy a helyi önkéntes tűzoltó mozgalom igen izmos és kidolgozott, a jelentkezés már 6 (!) éves kortól engedélyezett és elfogadott.

Aktuális és helyi illetőségű főzdénk, a Libertas hivatalosan 2019-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Lelkes és távolról sem amatőr csapat viszi a hátán a projektet, kik között diplomás sörfőző és közgazdász éppúgy akad, mint kocsmáros, zenész és grafikus. Utóbbi kettőt azért említettük meg külön, hogy amíg a Divokej Bill nevű formáció (melynek vezetője, szövegírója, zeneszerzője a főzdében is érdekelt Vašek Bláha) nótáját hallgatjátok (mely egyébiránt szörnyen szerelmes hangvételű, ennyi azért ide is átcsúszott a Valentin-napról), mi elmesélhessük, ki az az elegáns úriember a palackon.

Szóval a címkén František Ondřej Poupě látható, aki a cseh sörfőzés igen fontos alakja. A XVIII. század második felében elméletben és gyakorlatban is rengeteget tett a sörfőzés-sörgyártás módszereinek tökéletesítéséért. Két alapműnek számító könyv fűződik nevéhez, az elsőt még németül adták ki Die Kunst des Bierbrauens, physisch-chemisch-ökonomisch beschrieben címmel (Prága, 1794), a második már cseh nyelven íródott, s tankönyvként az első ilyen mű volt az országban (Počátkové základního naučení o vaření piva, Olmütz, 1801). Ő volt az első, aki a gyártási folyamat során rendszeresen mérte a hőmérsékletet és a folyadék sűrűségét, melyhez saját fejlesztésű fajsúlymérőt tervezett. Erre manapság már a hőmérsékletet automatikusan kompenzáló digitális refraktométereket használnak, de ha nincs Poupě, akkor tán ez sem lenne. Tisztelegjünk hát mi is az úriember munkássága előtt azzal, hogy kiengedjük a szellemet a palackból.

**František barátunk szobra Brnoban. Kezében az általa kifejlesztett eszköz, melynek egyéb felhasználási lehetőségein töpreng**

A Bohemian Strong pohárba kerülve szép középarany árnyalatot mutat, mely szűretlenségének köszönhetően nem tükrös. Habja dús, vaskos, tömött és tartós. Illatában könnyedén édeskés maláták ugrabugrálnak bohókás virágokkal és leheletnyi citrusossággal karöltve. A korty letisztult, stabil malátaalappal bír, a žateci komlóknak köszönhetően jellegzetesen fűszeres-zöldséges ízvilágú, finoman savanykás csavarral. A pasztőrözést is mellőzték, ebből kifolyólag az ízek szépen és gazdagon rétegződnek. A keserűk jólesően csehesek (IBU 40), Poupě apó berendezése 14%-ot mutat, az alkohol picit emelt, 5.9%. Szezonális főzetről lévén szó, melyet egy-egy fontos esemény alkalmával készítenek, különösen örülünk, hogy eljutott hozzánk. Bearanyozta a kedd esténket, vivát František és Bůh Trstenické stezce žehnej!

836. Jarošovský Šohaj

Az élet zord kegyetlenségét igen jól jellemzi, hogy alig kezdtünk el ismerkedni a jarošovi sörökkel, s indult bimbózásnak egy tartalmasnak ígérkező kapcsolat, már búcsút is kell intenünk nekik. Remélhetőleg összefutunk még velük a jövőben, a köztünk nyújtózkodó cca. 400 kilométernyi távolság nem lehet akkora akadály. Meg aztán az ember utazhat vonattal is, ami azon kívül, hogy igen hangulatos dolog, rögvest egy kapcsolódási ponttal szolgálhat nekünk söreinkkel kapcsolatban. A jarošovi főzdét ugyanis 1869-ben az a Salomon Braun nevű mérnök üzletember vásárolta meg, akinek oroszlánrésze volt a cseh vasútvonalak kialakításában.

**Salomon Braun mérnök, üzletember, főzdetulajdonos**

A Braun család regnálása alatt a főzde szépen prosperált, volt saját kocsmájuk, pálinkát is főztek, a bevétel egy részét pedig nem sajnálták visszaforgatni, melynek köszönhetően egyre javuló minőséget produkáltak. Ezt 1900-ban a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták. A fejlesztéseknek köszönhetően egy korszerű és modern főzdét kellett Braunéknak villámgyorsan elkótyavetyélniük 1939-ben, cserébe viszont legalább élve hagyhatták el az országot. A német tulajdonosok a háború végén ugyan alaposan lecsupaszították a főzdét, de a helyi munkásoknak sikerült a berendezések egy részét elrejteniük, ezért ha lassan is, de a termelés újra megindulhatott. A minőség viszont szomorúan és látványosan romlott, ennek folyományaképp került elő a végén az a bizonyos lakat. Bízunk abban, hogy az utódoknak nem kell ilyesféle nehézségekkel megküzdeniük, a mostani főzetek minőségét tekintve pedig elhagyhatja ajkainkat egy megkönnyebbült Šohaj. Nem, nem bírtuk kihagyni.

Jöjjön hát a Jarošovský Šohaj, mely típusát tekintve hivatalosan egy Imperial Pils. Pompás mélyarany árnyalatot mutat, habja enyhén törtfehér, közepes, átlagosan tartós. Illata az első vonal fűszeres komlóssága után kellemes édeskés szállal egészül ki, néhány csepp citrusfélével, a hidegkomlózáskor használt Kazbeknek és Vitalnak köszönhetően. A korty telt, húsos (14,3 B°), a típusnak megfelelően a maláták profilja markáns, s erre a komlók keserűi is a megfelelő mértékben kontráznak (IBU 26). A malátás, füves-fűszeres, picit fás ízvilág a végén könnyedén virágosba fordul, az utóíz moderáltan keserű. Mindezen végighullámzik a 6%-os alkoholtartalom, így hát kifejezetten elégedettek vagyunk sorsunk csütörtök esti alakulásával.

Olyannyira, hogy még egy kis hangulatos zenét is csiholunk nektek ide a végére, merthogy az Argema névre hallgató (az elnevezést a madagaszkári holdasszövő latin neve ihlette, mely az egyik legnagyobb mérettel büszkélkedhető lepkefaj) betonkemény banda valamikor a kilencvenes években megálmodott és megénekelt egy afféle sörhimnuszt a főzdével kapcsolatban.

Parancsoljatok, lehet előkotorni a sufniból a sört, az ördögvillát és az öngyújtót.

807. HopTop TejberizsA

HopTop-os hármasugrásunk utolsó nekirugaszkodása következik, mintegy desszertként érkezik a TejberizsA, ami egészen hivatalosan egy Double Fruited Rice-Milkshake Imperial Pale Ale. Csodálatos. A főzde ez alkalommal tudatosan lovagolja meg a nagymamás vonalat (nem konkrétan a nagymamát, de a kíváncsi természetűek néhány kattintással megtalálhatják az erre szakosodott weboldalakat, a legfrissebb statisztikai adatok szerint minden huszonkettedik milf-re jut egy gilf. A kissé terheltebb személyiséget cipelők, illetve a tudományosabb alapokon kielégülést keresők pedig a „gerontofília” kifejezést pötyögjék be a keresőbe. Nekik jó szórakozást, a többieknek pedig áldottan álmatlan éjszakákat kívánunk), amennyiben a gyermekkorban a tudatalattiba vésődött ízvilágot kívánja előcsalogatni és előállítani. Nekünk is volt nagymamánk, kettő is, ahogy illik (tizenévesen tudtam meg, hogy az egyik nem is az igazi nagymamám, de ez a tény addigra kialakult érzelmi viszonyrendszerünket részemről semmiben sem változtatta meg). Nagyszerű, ám egyszerű emberek lévén nemhogy a tahiti vaníliát, de még a sárgabarackot is arcpirító úri huncutságnak tartották volna a tejberizs készítésével és fogyasztásával kapcsolatban. Kristálycukor, fahéj, esetleg kakaó. Azóta felhígultak az erkölcsök, magunk is megpuhultunk kissé itt-ott (nem, ott még nem, legalábbis nem mindig), s bizony beláttuk, hogy a barackfélék szépen tudnak együtt dolgozni ezzel az édességgel. Tahiti vanília nélkül azonban még mindig simán el tudjuk képzelni az életünket és az ételünket egyaránt, melynek egyik oka eme ehető orchideaféleség pofátlanul magas árfekvése. A hagyományosnak mondható Bourbon-vanília sem túl olcsó, de ez ötször annyiba fáj. Oké, egy átlagos háztartásba nem kellenek belőle súlyos kilogrammok százhatvanezerért, de valahogy akkor sem jelentette vágyaink netovábbját ezidáig. Könnyen megeshet viszont, hogy a TejberizsA kóstolása után azonnal felkeressük a legközelebbi élelmiszerkereskedelmi üzemegységet, ahol aztán addig verjük az asztalt, illetve a pultot, amíg hozzánk nem vágnak néhány zacskónyit. Töltsük is ki gyorsan, a környéken nem sok nullahuszonnégyes bolt akad.

**Száradó vanília Taha’a szigetén, Tahititől 230 km-re nyugatra. De Bora Bora sokkal közelebb van**

Ködös, opálos, erősen a rostos baracklevekre hajazó sör kerül a pohárba, tetején közepes, nem túl tartós, de tapadós habbal. Édeskés, könnyedén barackos, finoman vaníliás aromák érkeznek az első körben, a hőmérséklet enyhe emelkedésével decens virágillat csapódik hozzájuk. A korty rendkívül lágy, simogatóan selymes és krémes. A laktóz édességére parádésan illeszkedik a frissítő, enyhén savanykás sárgabarack, a vanília pedig jólesően fűszerezi a szintén édeskés utóízt. A desszertes ízvilágban bolyongva szinte észre sem veszi az ember az ügyesen becsomagolt alkoholt, ám közben az a 7,5% teszi a dolgát. A problémák ellaposodnak, a fontos, illetve annak tűnő dolgok elmasíroznak valahová pihenni, az ember csak üldögél, néz okosan maga elé, s azon töpreng, kuktázzon-e össze gyorsan egy kis tejberizst. Még egy kis barack is akadna hozzá.

791-792. Auchan Vidám Vadkan és The Beertailor Pineapple

Vili, az általában Vidám Vadkan szomorúan gubbasztott az erdő lepukkant becsületsüllyesztőjének visszafogottan ragacsos pultjánál. Időnként fájdalmas pofával belekortyolt az előtte álldogáló pohárban lévő gyanús, sörszínű löttybe, köpött egy hegyeset, aztán tovább fixírozta a pult erezetét. Hirtelen megnyikkant az ajtó, s Sziszif@sz, a katasztlofálisz beszédhibákkal küszdő físziszikló cusszant be a klimóba.

– Szefassz Filikém! Hát te miélt fagy ilyen búfalb@sszott? – kéldezte fidám figyollal a pofáján.

– Szevasz. Önértékelési válságban vagyok – válaszolt Vili.

– Asz meg mi a f@szom?

– Depresszió.

– Aha. Még eszt szem éltem, de mál legalább ki tudom mondani. Magyalászd el egy kicit bőfebben, ész köszben híjjá’ má’ meg egy szölle! – kérte a cikló. Izé…szikló.

– Az van – kezdte Vili, s közben intett a csaposnak -, hogy nem az vagyok, aki vagyok. Illetve nem az, akinek lennem kellene. Még kevésbé, ami lenni szerettem volna.

– Aha – mondta megint Sziszif@sz, sz köszben belebugybolékolt a szölbe, mel’ mál moszt szem éltett egy kulfa szót szem asz egészből, de nagyon plofi volt abban, hogy eszt palásztolni tudja. Meg asztán esz folt asz egyik kedfenc kifejeszésze, melt nem folt benne egyetlen számála ploblémász hang szem.

– Szar dolog ez, Sziszif@sz. Éldegélsz vidáman, egyenes derékkal, has be, mell ki, mert mégiscsak egy stout vagy, pláne imperial, rád is van firkálva baz+, oszt’ egyszer csak becsapódik fél marék fekália a ventillátorba. „Méghogy stout! Meg imperial! Hogynepersze.” Ilyeneket sutyorognak a hátad mögött, s közben vigyorognak, mint tót a hugyos körtére. „Mer’ alapjába’ véve rendesen összerakott jószág ez, barátságosan sötétbarna, még a habja is drappos kicsit. Illatában is hozza az ilyenkor várható édeskés, enyhén kávésra pörkölt malátákat azzal a csipetnyi savanykássággal, a korty is viszonylag kerekded, jön a kávé itt is doszt, nadehogy stout? Horribile dictu: imperial?? Jó lesz ez egy aránylag iható barna ale-nek is. ” És kész, ennyi, el vagy intézve.

– Hmmm…- hallatszott a hüllő ilányából, melt az előbb fászolt okok miatt eszt a nyelf fonológiai lendszelébe altikulálatlan állapotban lészlegeszen beilleszkedett indulatszót isz előszen szelette. – Asz öleg szölszabó szelebuldi menyeckéjének, Ananász asszonyszágnak isz haszonló nyafalyája fan – mondta asztán. Ő sze tudta filágéletébe sze eldönteni magálól, hogy kicoda-micoda. Amelikai lágel asszal a bloméliaféléfel összekutyulfa? Ennél jófal kefeszebbél isz akasztottak föl mál tisztesszégesz embeleket, bál Ananász asszonyszágot én aszélt megkímélném, olyan cábítóan édeszkész a szentem. Sz milyen lédúsz! Ha egyszel ketteszben tudnék maladni vele, bebiszonyítanám, mennyile fagyok használható, mint fallikusz szimbólum.

De ezeket Sziszif@sz már csak az üres kocsmának monologizálta, mert Vili közben már elegáns lendülettel, nyálcsorgatva, félkeményen csörtetett a gyümölcsös irányába.

774. Kočovný Kozi Imperial Kozi Russian Stout

Ismét egy nagy klasszikusnak örvendezhetünk szerény hajlékunkban, illetve a könnyű, nyáreleji szellő által tornáztatott fűzfák alatt a kertben. Tegnap volt fűnyírás, ezért az egyébként is agresszív köcsög kis tücskök a szokásosnál is harsányabban k*rvaanyáznak körülöttünk. Ezt mi egy darabig elnéző, némiképp fensőséges mosollyal hallgatjuk, majd a drámai tetőpontot a másodperc törtrésze alatt a vérbe gyalázva teátrális mozdulattal leteszünk a fűre egy flakon rovarirtót. Percnyi néma csendet követően jóval visszafogottabban indul újra a pusmogás, mi pedig tudjuk, hogy ismét győztünk.

Az Imperial Stout-ról, mint sörtípusról esett már szó itt a blogon több alkalommal is, ám az ismétlés sosem árt, elő a dióhéjjal. A porter és a stout típusok pontosan nem meghatározható időpontban történt szétválása után (mely szétválás korántsem nevezhető katartikusnak vagy markánsnak) utóbbi gyorsan különböző altípusokkal vette körül magát, mint például az Oatmeal, a Milk, a Sweet és az Imperial, nem is beszélve az Oyster-ről. Imperialt először (közmegegyezés szerint) a londoni Thrale’s Anchor Brewery készített, legillusztrisabb vevőjük pedig maga az orosz cári udvar volt, élén II. (Nagy) Katalinnal, minden oroszok császárnőjével (Императрица Всероссійская). Később a főzde tulajdonost váltott, a külkereskedelmi kapcsolatok ápolását pedig Albert von Le Coq mester vállalta magára két közép-ázsiai régészkirándulás között. Hogy neki volt-e bármiféle köze a kecskékhez, azt nem tudjuk, Közép-Ázsia nem a szomszédban van, messziről jött ember azt mond, amit akar. A cárnő szexuális étvágyával kapcsolatos gonosz pletykák ismeretében pedig magunk is komolytalan dolognak tartjuk ezt a kecskés vonalat, hiszen ki kínlódna ezzel a jószággal, ha választhatja a lovat is? A mi sörünk esetében eme ártatlan kérődző csak a főzde nevében fordul elő, ezért nagy nyugalommal és kedvvel pattintjuk le a kupakot. Nagyon sötét, feketébe hajlóan barna, átlátszatlan sör kerül a pohárba. Bézs habja formás, de rövid életű. Illata pörkölt malátás, kávés, kissé borosan savanykás, összetett, de tán picit bátortalan. Az alkohol is érezhető, de nem nyers, a kávés jegyekkel fonódik össze. A korty eleje erősen pörkölt, kávés, keserűcsokis, az itt is használt Sládek ez alkalommal nem rúg labdába. A típusnál gyakori aszalt gyümölcsök intenzitása szintúgy nagyon alacsony, a közepesen pörkölt kávé jelöli ki a fő csapásirányt. A korty testesnek mondható (17 °B), sima, bársonyos, szénsav csak mutatóba. A vége száraz, kávésan keserű, alkoholos. Annak ellenére, hogy némiképp keveselltük a 30-as IBU-t és pofátlan módon a 7,8-as alkoholt is, összességében egy kellemes, hétköznapi, kategóriáján belül közepes sört ihattunk, melynek segítségével az újult erőre kapó kora esti tücsökzörgésben megpróbálhatjuk elképzelni, milyen is lehetett, amikor Katalin le akarta magáról dobni a lovat.

768. Primátor 21 Imperial

Ha 13-hoz hozzáadunk nyolcat (ami 7+1 is lehet ugye, a hét pedig az egyik legelemibb meseszám a sárkányok, törpék, csizmák, tündérek miatt, az egy az meg az egy, mindennek az eleje, anélkül nincs a többi sem. Az 5+3 is oké, Pancsatantra és Az ötös számú vágóhíd, illetve Szentháromság, A három a kislány betétdalait dúdoló három szegény legény [habár az a kislány, akinek betét kell, talán már nem is annyira kislány], no és persze A három testőr Afrikában) elvileg 21 lesz a végeredmény, ami többek között félprím és Fibonacci-szám is. A Primátor palackjainak címkéjén túl leggyakrabban kártyaasztalok környékén lehet összefutni vele, ahol bárki kérhet 19-re lapot, de ne lepődjön meg túlságosan, ha nem jön össze a dolog. Ha francia kártyával játszanak, akkor a Blackjack nevet használják a népek, ez jóval nagyüzemibb hangulatú, de a lényege ugyanaz. Előfordul, hogy néha valakit/valamit kivágnak, mint a huszonegyet, s amennyiben ez jogszerűen és megérdemelten történik, bólintsunk beleegyezően, ellenben a „nem enged a huszonegyből” szóláskeveredést irtsuk tűzzel-vassal, kispolgári slendriánság, nem szeretjük. Mindezeken túl a 21-ről még az jut most az eszünkbe, hogy március havának ezen a napján ünnepeljük a költészet, a faji megkülönböztetés elleni harc, a planetáris tudat és a Down-kór világnapját. Egyszerre. Ez valami gyönyörű és abszolút győztes, bár szeptember 21 méltó ellenfél a magyar dráma, a nemzetközi béke, a hála és az Alzheimer-kór összegyúrásával.

Sörünk csikókorában Primátor Rytírský 21° néven futott, de aztán benőtt a feje lágya, s felvette a jóval árnyaltabb és elegánsabb Imperial nevet, ami egyben és részben kategóriáját is jelöli. Színe közepesen sötét arany, habja vékony és gyorsan apadó. Illata ragacsosan édes, gabonás, alkoholos. Utóbbin nem csodálkozunk, 9 %-ig tornázták felfelé benne a szeszt, ezzel az értékkel dobogós helyen álldogál a cseh világos sörök rangadóján. A korty édes, a komlók nagy igyekezettel ellensúlyoznak, de nem sok idejük van a kiteljesedésre, mert érkezik az alkohol. Testes, lekerekített élű ital (ezt tán a benne lévő félmaréknyi búzamalátának köszönheti), textúrája kissé olajos hatású. Az utóíz édeskés, alkoholosan csípős. Könnyed fecserészéshez nem ajánljuk, mert a második pohár már aktívan feszegeti, nyomja a koponyatetőt, s ebben az állapotban vérmérséklettől függően előkerülhet az élet értelmének problémaköre, a másodlagos nemi jellegek, illetve a mindenkinek a durva anyukája.