Címke: IPA

1017. Krois New Way

Újabb embert próbáló hétvége gyűrődött a hátunk mögé, s vele együtt gyűrődtünk bizony mi is. Hiába no, az ember nem lesz fiatalabb, mert ugyan a bevitt alkoholmennyiségtől harminc esztendővel ezelőtt is megroggyantunk volna, ellenben akkortájt az utórengések nem tartottak ilyen sokáig. Mindenesetre azt érdekes figyelni, hogy az elme egyik fele milyen kétségbeesetten igyekszik balesetmentesen talajt fogni a vélt vagy valós realitás felszínén, míg a banda másik része még igen elégedetten pacsál a maradék alkoholban. Mostanra már billentyűkész állapotban vagyunk, egy sör meg ugye mindig jól jön, hajrá.

A Krois Brewery április környékén piacra dobott DH Sour IPA-ja lesz a következő megálló ebben a végtelen menetelésben, mely a New Way névre hallgat. A címkét bámulva néhány pillanatig eltűnődünk azon, miért keringenek kuki alakú dolgok egy hatalmas, világító kuki körül (amit ráadásul valaki tőből ki is tépett a helyéről), de aztán elengedjük a dolgot, Freud mestert pedig kizavarjuk a szobából. Van nekünk így is elég bajunk.

A főzde ismertetőjéből idéznénk, mert az lényegét tekintve kormánypártunk programját követi: „Úgy kell elképzelnünk, mint egy újonnan felfedezett izgalmas utat Savanyúországból – Keserűországba, amelyet trópusi gyümölcsfák szegélyeznek!” Kiegészítésképpen annyit jegyeznénk meg, hogy a Párt elképzelése szerint a fákat csak nézni szabad, hozzájuk nyúlni, vagy enni róluk nettó hazaárulás.

A New Way enyhén opálos mézszínt mutat, habja átlagosan vaskos, kitartó, tapadós. Illata savanykás alapokra épül, ez tartja a gyümölcsöket, melyek közül mi pillanatnyilag némi ananászt, harapásnyi barackot, citrusféléket vélünk felfedezni. A korty kellemesen savanykás, semmi vad hőbörgés, mintha a gyümölcsök savasságát sikerült volna nem túlzásokba esve felerősíteni. A sour IPA-k esetében nehezen megkerülhető problémakör az egyensúly kérdése, nem mindig sikerül ugyanis eltalálni a keserű és savanyú ízek közötti harmóniát. Esetünkben is akad úgy középtájt egy kis döccenő, a mi csipkés lelkületünknek tán túl hirtelen a váltás – ah, lágyabb ének kell nekünk -, ám összességében nincs okunk panaszra. A keserűk a váltást követően szépen viszik tovább a stafétát (IBU 55), a korty végén és az utóízben a savanyúk is újra felsorakoznak, egy kis gyümölcs is integet a háttérből. Az 5,8-as alkohol valahogy nem akar megérkezni, de ez egészen biztosan a mi hibánk, magasra tettük a lécet a hétvégén.

Érdekes és becsülettel formába öntött vállalkozás, meghozta a kedvünket a savas dolgokhoz, ezért gyorsan eldöntöttük, a következő tétel is valami hasonló lesz.

1015. Krois 7C

A mi kis szerény, szegényes tanodánkban itt a Jóisten háta mögött minden évfolyamból csak egy osztály van, így a hetedikből sincs C. Az az egy, ami van, lehetne A, de tudjuk jól, hogy a jelölés hiánya is jelölés (megvan a történet a három parasztbácsiról és a libáikról? Oké, elmesélem. Élt egyszer három parasztbácsi, akik közösen legeltették a libáikat [nem, nem voltak zsidók, hogy jön ez ide?] a faluszéli susnyásban. Esténként, mikor a jószágok hazavergődtek, a három öreg mindig hajbakapott azon, melyik liba kié. Ezt előbb-utóbb meg lehet unni, ezért az egyik bácsi azt mondta: – Én levágom a libáim jobb szárnyát, erről majd megismerem őket. A másik sem szeretett volna kevésbé innovatívnak látszani, ezért kijelentette, márpedig akkor ő levágja a libái bal szárnyát, így nem lesz vita. A harmadik apóka [a legbutább, a legbölcsebb, a legtürelmesebb?] csak mosolygott a bajsza alatt, mert neki már nem kellett semmiféle erőszakot elkövetnie a csóró libákon.).

A Krois Brewery 7C nevű sörének egy szárnya sincs, a 6%-os alkoholtartalom az, ami segíti az embert az elszállásban. A 7C a főzde Seven Seas nevű black IPA-jának (ezt is szívesen kóstoltuk volna, de pillanatnyilag nincs készleten) könnyedebb és világosabb leszármazottja.

„Újságíró kérdezi, hogy honnan a név,/honnan a név, honnan a név…” Egy kis Bëlga, máris meghallgathatod, a 7C viszont a készítéskor használt komlókeveréket jelöli, amit Falconer’s Flight 7C-nek is hívnak.

Glen Hay Falconerről már ejtettünk szót – ha jól emlékszünk, Nyúlék Turbidjának körbejárásakor -, a szomorúan hamar eltávozott főzőmester nevét alapítványa mellett ez a blend is őrzi. A keverék értelemszerűen hét, c betűvel kezdődő komlóból áll össze, természetesen fel is soroljuk őket, íme: Cascade, Centennial, Chinook, Citra, Cluster, Columbus, Crystal. Rézvörös szín, vaskos, puha, masszív és kitartó hab. Illatában a maláták a háttérbe húzódnak, ami teljesen érthető, a faluban is milyen csend van, amikor megérkezik a hét mesterlövész. Az egyébként púposra pakolt gyümölcsöskosár érdekes módon nem hivalkodó, inkább a citrusos vonal érezhető, ehhez később egy kis borsos fűszeresség és némi virágillat csatlakozik.

Nem hogy csend van, de el is bújnak. Olyan 44:24-től

A korty kellemesen telt érzetet ad (15 B°), a szénsavak átlagosak. A komlókeverék inkább az aromákra gyúr, az illatban szereplő tételekhez jól kidolgozott grapefruit-adag érkezik, halvány szerecsendiók is odaképzelhetők, a vége pedig nekünk tetszően fás-földes. A keserűk talán visszafogottabbak a kelleténél, az IBU-értéket tekintve a gyártó hallgatásba burkolózik, pillanatnyi szájízünk alapján mi megállnánk olyan 50 környékén. Lehetne több.

Ettől eltekintve ez egy nagyon korrekt alaptétel a típuson belül, lassú kortyolása közben lehet nézni, mit művel a hét mesterlövész a libákkal.

1004-1005. FIRST Hippie és FIRST Voodoo

Nyárvégi sördömping van a csóróknak, illetve közepesen lerongyolódottaknak fenntartott és üzemeltetett kereskedelmi üzemegységekben (előbbi két jelzővel kis hazánk lakosságának usque kétharmadát konkretizáljuk, utóbbiak alatt a Penny és a Lidl lapul, per definitionem), így hát mi is két kézzel markoltunk bele a tutiba a tegnapi bevásárlókörút alatt.

Elsőként a FIRST két, az állandó kínálatukban megtalálható sörét járjuk körbe, miközben szokásunkhoz híven mindenféle, ide nem illőnek tűnő dologról értekezünk. Csikókorunkban nehezen viseltük a hippiket (a kifejezés eredete erősen vitatott, akad egészen meredek elmélet is, miszerint a niger–kongó nyelvcsalád szenegambiai ágához tartozó wolof nyelv hepicat szavából mutálódott, ami „nyitott szemmel járó embert” jelent. Aztán az ópiumhasználókra is mutogatnak néhányan, mert ugye ők általában az oldalukon-csípőjükön [hip] fekve utaznak. A kifejezést Thomas Aloysius „Tad” Dorgan karikaturista használta először egy 1902-es képregényében.

Thomas Aloysius Dorgan (1877-1929)

Egyébiránt ő számos szleng kifejezés kitalálásáért és terjesztéséért felelős, olyanokért, mint pl. hard-boiled, for crying out loud, drugstore cowboy, dumbbell), alamuszi és kissé teszetosza társaságnak tartottuk őket, habár a free love-free drogs-free minden szentháromság tagadhatatlanul hordozott magában izgalmas végkifejleti lehetőségeket. Ám ez a mosolyogjunk mindenkire, mer’ peaceloveempathy, ez nagyon távol állt tőlünk, sőt, kifejezetten idegesített minket. A tinglitangli muzsikájuktól meg falra bírtunk volna mászni.

Mostanra kissé megcsihadtunk, már nem akarunk minden virággyereket megfejelni, bár a dobozon vigyorgó kis köcsögöt azé’ meg tudnánk kínálni a bakanccsal (hogy attól legyen kancsal, ahogy a nép költötte rigmus is mondja), ezért angyali mosollyal az arcunkon töltjük pohárba a terméket.

Aranyszínű, szépen csillogó sör, közepes és átlagosan tartós habbal. Illatában a fő vonal a füveké (naná), a déligyümölcsök és a citrusfélék a második hullámmal érkeznek, és nem, semmiféle virágot nem vagyunk hajlandóak idehallucinálni.

A korty vékonyan közepes (13,5 B°), a szénsavak szintúgy. A malátaalappal nincs gond, a komlók (Citra, Centennial, Warrior) is elmuzsikálgatnak, de mi kicsivel hangsúlyosabb gyümölcsösségre vágyakoztunk volna. Így olyan érzésünk van, mintha megálltunk volna az út felénél valamiféle IPA irányába, mert a 27-es IBU biza’ nem ad többet. Ettől eltekintve egy könnyen iható, kellemesen savanykás végű sört kóstolhattunk, ami a poszt-hippiknek is biztosan bejön.

Szerencsére a főzde nem hagy minket az út szélén árván álldogálni, a Voodoo felvesz bennünket IPA-ba menet. Amíg elhelyezkedünk a platón, megvizsgáljuk ezt a dobozt is. A vuduról már mindenki hallott, elég belepislantani egy középszar amerikai akciófilmbe, ahol a gonosz varázsló a baba nyakát tekergetve akarja megnyiffantani a főhőst. A valóság persze sokkal szebb, titokzatosabb és bonyolultabb. A vudu egy szinkretikus (ötvöző) okkult valami, vallásnak is hívhatjuk nyugodtan, ami Afrika nyugati feléből indult útjára. Állítólag az ewe, a fon és az aja törzsek örökölték a tudást az elsüllyedt Atlantisz népétől, persze ezt csak a hülye fehér ember állítja, aki akkortájt még csak véletlenül sem járt arrafelé. Manapság leginkább a Karib-térségben (Haiti, a két Dominika, Kuba), illetve Brazíliában és Louisanában népszerű, de ha valaki tökön akarja bökni az ellenségét egy szigorúan saját készítésű baba (wanga) segítségével, az határon belül is talál oungant vagy mambót, avagy papot és papnőt. Anyagilag is elég baráti a dolog, egy szerelmi kötés/társbevonzás potom negyvenezer HUF, hát a hülyének is megéri. Egy oldás meg belefér harmincötbe, az oda-vissza történet sokkal olcsóbb, mint egy hivatásosokkal töltött hosszú hétvége a Balatonon, oszt’ még szerelmes is lehet az ember közben. Fantasztikus, nem?

Tulajdonképpen nem is félünk annyira

Reménykedünk, mert a doboz babafigurájának szügyébe nyomott szög alatt egy komlótoboz virít, ám a hivatalos adatok szerint az IBU-érték csak harminc, pedig mi le mernénk tenni a nagyesküt, hogy ez régebben magasabb volt. No mindegy, ez van, az illatok azért szépen áramlanak a pohárból. Masszív fenyőgyanták indítanak, majd jönnek a trópusi gyümölcsök, citrusfélék, meg valami savanykás bogyóféle, leginkább tán egres, illetőleg brüszke, büszke, püszke, piszke, pöszméte vagy köszméte.

A szép párnás, időközben elvékonyodott, meglepően tartós habréteg alatt közepes test üldögél (14,7 B°), a szénsavak picit döglöttek, amit mi nem bánunk. A maláták édessége jól illeszkedik a komlók aromáihoz és keserűihez, a vége átlagos lecsengésű, kesernyés, az utóíz gyümölcsös, mi mandarint alajtunk. Kellemes időtöltést biztosított ez a két sör, gyorsan péntek délutánt varázsoltak a szerdából, hogy ezt a hippiknek vagy a vudu szertartásmestereknek köszönhetjük-e, annak eldöntését rátok bízzuk.

Egy kis zenei kontrasztanyagot azért iderakunk még.

999. 5th Element IIPA

Az elmúlt hétvégét vízpartokon és kedves barátaink társaságában töltöttük. Véletlenszerű sörök is előfordultak, mi pedig csendben úgy döntöttünk, hogy a minőség helyett ez alkalommal a mennyiség terén igyekszünk behozni lemaradásunkat. Örömmel jelenthetem, hogy sikerrel jártunk, drága Nemes mester szavajárásával élve annyit ittunk, mint egy kisebb mezőváros, mégis, talán az extrém tartományban mozgó hőmérsékleti értékeknek köszönhetően, a nagy többség által Valóságnak nevezett téridő-kontinuumban maradtunk mi is. Érdekes érzés volt.

Hazafelé tartván – miután egy kedves rendőr bácsi a rutinellenőrzés során megnyugtatott, hogy emberbaráti okokból nem fogja bilincseléskor a fejemet a kocsi motorháztetejének préselni, mert az égési sérülésekkel igen sok a papírmunka – még beugrottunk Ádám barátunkhoz, aki egyrészt hiányzott az összejövetelekről, másrészt Horvátországban járván gondolt ránk sörügyileg. Ezt igen szépen köszönjük neki, Isten tartsa meg a jó szokását.

Folytathatjuk hát a múltkor tárgyalt „mit adtak nekünk a horvátok?” kérdéskör boncolgatását, mégpedig a Pivovara Daruvar 5th Element-sorozatának példányaival, melyek közül ugyan a búzasör hiányzik, de hát több nap, mint kolbász, Ádám jövőre is megy nyaralni. Mi már tudjuk, hová, ha jót akar magának.

A főzde nevében említett település igen régóta lakott, már a kőkorszakban is éltek itt emberek. Később egy pannon törzs, a jasik telepedtek le, akik aztán kisebb izmozások után behódoltak a rómaiaknak. Utóbbiak a környéken buzgón buzgó radioaktív gyógyvizek miatt üdülőfalut építettek ki Aqua Balissae néven, és itt pihenték ki a hódítások fáradalmait. Várossá Hadrianus ideje alatt avanzsált, a jól kiépített utaknak és a rómaiak által telepített szőlőknek köszönhetően nyüzsgő kereskedelmi élet zajlott. Dőlt a lóvé, gazdag családok költöztek ide, Hadrianuson kívül még legalább három császár tette tiszteletét a városban, ahol még egy kisebb amfiteátrum is épült. A történelmi vándorlást innen folytatjuk, most nézzük a sört.

A pirossal jelölt terület, a Municipium Iasorum alsó fertályát Aquae Balissae és vonzáskörzete alkotják. Daruvarban ezen a néven pofás fürdőkomplexum üzemel ma is

A 5th Element-sorozat 2014-ben indult, gondosan megkomponált ideológiája szerint a sör készítésekor használt négy alapanyagot (maláta, víz, komló, élesztő) a négy őselem (föld, víz [úgy látszik, ez a legalapvetőbb], levegő, tűz) segítségével mutatják be. És hogy mi légyen az ötödik elem? Hát Milla Jovovich a szerelem, kis buták, a szerelem.

Első tételünkben rögtön ezt párosítják (pároztatják?) a levegővel, imigyen született meg a 5th Element IIPA, ahol az első I az Imperial jelzőt takarja. Vérbeli ünnepi sör is egyben, hiszen Krešo Marić főzőmester ötvenedik születésnapjára, illetve huszonötödik, szorgos munkával telt évfordulójára készült.

Világos vörösrézbe hajló, hívogató és nyugtató színt mutat. Habja átlagos, tartós, törtfehér. Hogy komlóügyileg el leszünk kényeztetve, az már az illatából kiderül. Elegánsan nehézkes gyantás és földes jegyek keverednek citrusfélékkel, trópusi gyümölcsökkel, mindezek felett légies virágillat lebeg. A háttérben édes karamell némi alkohollal.

A korty már kevésbé cizellált, a 7,5-ös alkoholt nem sikerült szépen becsomagolni, a balanszírozás is erősen megbicsaklott a komlók irányába (készítéskor Magnum, Columbus, Chinook és Citra került bele, majd a három C mellé egy negyedik, a Centennial csatlakozott hidegkomlózáskor, 75-ös IBU értéket produkálva), melyeknek hangsúlyozása a típust tekintve érthető, ám fájóan hiányzik egy masszív, kekszes alap. Jönnek azért a maláták, a keserűk mellett van egy édes nyomvonal, de pont annyira halovány, hogy idegesítő legyen.

Azé’ szerettük mi ezt, még ha a címkén őrjöngő elefánt ez alkalommal is egy porcelánboltban kötött ki.

Jöhet a következő.

992. Helka Kelén

Származási helyünkből eredeztethetően gyengéd érzelmekkel viszonyulunk mindazon települések irányába, melyek nevében a Földvár kifejezés szerepel. Ezért is örültünk az átlagosnál kicsit jobban, amikor befutott a balatonföldvári illetőségű Helka sörfőzde tüchtig kis csomagja, benne a három, jelenleg főzött és készített sörükkel.

Történetmesélésileg is el vagyunk kényeztetve, hiszen Lipták Gábor író és művészettörténész áldásos munkásságának köszönhetően Helka és Kelén mondája gyakorlatilag konyhakészen van elénk tolva. A mese szövése a klasszikus és epikus fantasy vonalat követi, csak úgy nyüzsögnek benne a tündérek és a boszorkányok, a mágusok és a gonosz uralkodók, nem hiányoznak a szende szüzek és a szegénylegények sem. Meg sem kíséreljük éreztetni a hangulatot és a varázst, akit érdekel a dolog, lapozza fel az író e témát körbesétáló köteteit (pl. Aranyhíd, Ezüsthíd, Hínártündérek, Sárkányfészek).

A Lipták-ház majd’ negyven éven át működött, mint irodalmi szalon. Járt erre Illyés, Német László, Tamási Áron, Amerigo Tot. Örkény itt írta a Tótékat, s az egyik sarokban üldögélve azt is végignéztük-végighallgattuk volna, ahogy Szabó Lőrinc lediktálja a házigazdának A huszonhatodik év versciklus százhúsz szonettjét.

„Az ősz legutolsó virágait

szedem. November siratja magát.

Sárban gázolok a dúlt réten át,

s mintegy válaszként bennem is esik.”

(75. November)

Lipták Gáborné, Ráday Imréné Ferda Manyi, Lipták Gábor, Örkény István

Aztán mesélhetnénk még a technikatörténet rajongóinak a Balaton leghosszabb ideje szolgálatban lévő testvérhajóiról, a Schönichen-Hartmann-féle Egyesült Hajó- Gép- és Kazángyár által 1891-ben épített csavargőzösökről, a nevüket valószínűleg már ki is találtátok. A Kelén kb. nyolc centiméterrel szélesebb, és a vízkiszorítása is nagyobb (mint a férfiembereké általában), a Helka viszont mélyebbre merül (mint a nők általában). A Kelént 1945-ben inkább elsüllyesztették, mintsem a németek kezére kerüljön, aztán később kiemelték, többször átépítették és restaurálták. A Helka is partra került egy időre gazdasági okok miatt, de ennek is megvolt a maga jó oldala, hiszen a fedélzetére telepített vendéglátóipari egységben így legalább le tudták forgatni a Pogány Madonna egyik csihipuhis jelenetét, amit itt csakazértsem tekinthettek meg, mer’ az oldal valamiért nem kedveli a videa.hu anyagait. Aki szeretné látni, ugorjon át a kék közösségi oldalra a lap alján.

Később a MAHART visszavásárolta, kipofozta (hogy stílusosan fogalmazzunk), azóta is vízen van.

A film citált jelenetében Kardos doktor csak három tonikot fogyasztana, mi azonban inkább Kelénre lennénk kíváncsiak, mely név alatt ez alkalommal egy IPA lapul.

Finoman ködös, világos borostyánba hajló sör van a szépen csipkézett, átlagosan vaskos, kitartó habréteg alatt. Illata kissé bátortalan, mert ugyan a jellegzetes építőelemek – citrusok, gyanták, a maláták karamelljei – ott vannak, de mintha ez alkalommal csak egy huzatos, szélfútta vázrendszert sikerült volna összerakni.

A korty és az ízvilág ellenben igen korrekt. Átlagosan húsos (13,2 B°), harmonikus, szépen összerakott, az 58-as IBU és az 5.8-as alkohol pedig pont annyira dobogtatja meg az ember szívét, amennyire kell. A citrusok és a gyanták itt is jól dolgoznak, a vége enyhén száraz, szép hosszú keserűkkel. Szép felvezetés, emeljük kalapunk (mint a Benedek Miklós alakította karakter, P. Smith a filmben), jöhet a következő.

991. Fehér Nyúl Palindrom

A fűnyírás totálisan értelmetlen, de legalább becsületes munkájában megizzadt orcával hajlunk az enyhet kínáló csaptelep fölé, s mielőtt elmerülnénk a hűvös H2O-ban, pillantásunk a tükör alatti feliratra siklik. ΝΙΨΟΝΑΝΩΜΗΜΑΤΑΜΗΜΩΝΑΝΟΨΙΝ, avagy Nipszon anómémata mé mónan opszin (Vétkeimet is mosd le, ne csak az arcomat), de ekkor még nem sejtünk semmit. Félvakon tapogatózunk a törölköző után, a szakállunkból csorgó víz a padlón landol. Erőszakos – sok a szőre, jut eszünkbe Romhányi. A fürdőszoba kész ingovány, de nincs okunk nyávogni. Feltöröljük, majd haladunk tovább, hisz vár ránk a kultúra rút luka, melyet illő volna bedugaszolni valamivel, bár meglehet, hogy ezen egy angol anya fanyalogna. Lányunk, Anni tejet inna, nekünk viszont sör kell, s azok kedvéért, akik már félig összekarmolták magukat a fura, kiemelt szövegrészek miatt, eláruljuk: a Fehér Nyúl Palindrom elnevezésű dupla west coast IPA-ja ihlette a dolgot.

Belépőkód őskeresztényeknek: a sator-négyzet

A sör ugyebár folyékony kenyér, ezért teljes joggal kérdezzük kamrában pakolászó nejünket: Eledelemet emeled-e le? Nyitjuk a dobozt, töltünk, üde nesszel állati itallá lesz e nedű (oké, ez nem teljesen szabályos, de a mondanivaló időnként felülírhatja a dolgokat), mi pedig lessük és szaglászunk lelkesen. Középarany, enyhén matt árnyalat, habja átlagos, tartós, tapadós. Mézesen édes aromákkal indít, kis szellőzés után bújnak elő a gyümölcsök, citrusfélék, némi ananász, maréknyi fű. A test stabil, habár a jelzett 17,7 B°-nak kissé alálőttünk volna, ha vakon kell tippelni. Jön azért a dupla érzet a west coast-feelinggel együtt, a trópusi gyümölcsök mellé kapunk egy kis gyantát is, a 8% alkohol sem lóg ki, szépen dolgozik a háttérben. A keserűkkel sincs gond, bár úgy tűnik, a szürke hétköznapok többet tudnak 80 IBU-nál, mert ez az érték valahogy nem jött át.

Nem egy latin ital, de könnyen lehetne létkoktél. Vidám a péntek délután, a darázs eledele szárad, neked meg egy deres asszír issza sered.

Hallak, Allah.

A fotót a szokásos áldozatunktól, Barancsi Sándortól emeltük el, köszönjük ismét.

974. Bors Sloth

Utoljára hagytuk másik, erősen favorizált bűnünket a hetes sorozatból, amit ma, a ránk jellemző szerénységgel ünnepelt névnapunk alkalmából különösen közel érzünk magunkhoz. Úgy vagyunk a lustasággal (Ἀκηδία, acedia), mint Woody Allen a táguló világegyetemmel, csak mi kipöcköltük a képletből a depressziót.

A rendszeresen citált (pedig eskü, nem ez hentereg az éjjeliszekrényen) Magyar Katolikus Lexikon szerint a restségnek több oka is lehet, ezek közül az egyik, amikor „az értelem nem lát maga előtt állandó, biztos és jó célt, ami folyamatosan ösztönözné az akaratot a tevékenység és pihenés harmóniájának megvalósítására.” Mivel a harmónia megteremtésének egyik elsődleges feltétele, hogy legyen arra idő, úttörő jellegűnek könyvelhetjük el azon munkásságunkat, melyet évtizedek óta folytatunk annak érdekében, hogy ezen bűnhöz köthető közmondásunkat kissé átszerkessze a köztudat, miszerint: amit ma megtehetsz, egészen nyugodtan halaszd el holnapra.

Bár zavarba ejtően tág értelmezési tartományban mozog, a kép a Lustaságot ábrázolja. Pieter Jalhea Furnius műve az 1500-as évek második feléből

Reményeink szerint a Bors Serfőzde zárótétele, a grapefruit-ágyon hevertetett Sloth minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy még simább legyen az út a pillanatnyi végkifejletig.

Világos aranyszínű, enyhén tompa sör lassan lebegő élesztődarabkákkal, habja átlagos, gyorsan apadó. Rövid életű illata eleinte édeskésen gyümölcsös, némi idő múltával savanykásabb, citrusosabb jegyeket mutat. A korty kissé híg, a maláták nem erőltetik meg magukat, az ízvilágban is túlzott diszkrécióval húzódnak a háttérbe, teljesen átadva a terepet egy kissé furcsán erőteljes, savanyúan gyümölcsös vonalnak. A grapefruit ott van, de a keserűi szétesnek, és a komlózás bizony egyáltalán nem siet a segítségére. Egy IPA esetében, még ha az Juice is, ennél határozottabb keserűket várna az ember.

Péntek délután révén azonban már annyira elúrhodott rajtunk a tunyacsáp tunyaság, hogy ilyen problémákkal nem vagyunk hajlandóak foglalkozni. Megtaláljuk mi a szépséget bármiben, csak ne kelljen megmozdulni hozzá. De mi lesz akkor, ha kiürül a palack? Ki hoz be nekünk másikat? Hmmm… Ideje elkezdeni hízelgő mondatfüzéreket fogalmazni az asszony irányába… A lustaságnak ára van.

973. Bors Wrath

Tán a legbizonytalanabbul meghatározott, legposványosabb bűnt táncoljuk körbe ez alkalommal, ami nem más, mint a harag. A maszatolás azért van, mert hát ugye ismerünk olyat, hogy Isten haragja, meg aztán Krisztus urunk sem volt látványosan nyugodt, amikor kiűzte a kereskedőket a templomból, már ha János evangéliumát (2/13-16) vesszük alapul:

„A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: »Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!«”

Egy kötélkorbáccsal hadonászó és szaladgáló szent nem túl hiteles illusztrációja egy klasszikus szeretetvallásnak, ezért finomhangolásra volt szükség (mert különben rögtön eszébe jutna az embernek a régi vicc, amikor az autóversenyző a mennyek országába kerülvén megkapja az utasítást Szent Pétertől: itt csak 50 km/órával közlekedhet. Amikor indulna, elhúz mellette egy sportkocsi vagy kétszázzal. – Hogy lehet, hogy az a Maseratis nem jut a pokolra? – Először is az nem Maserati, hanem Názáreti, másodszor is a főnök fia. Neki szabad.). Pál apostol ezért már így ír az efézusbeliekhez (4/26-27): „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon; Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.” Ha mégis elkapna minket a harci ideg, a legjobb fegyver a harag ellen a hallgatás és az Üdvözlégy. Színtiszta szeretetből és közszolgálatiságból idebiggyesztjük nektek a latin változatot, az hatékonyabb.

Ave Maria, gratia plena, Dominus tecum, benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Iesus. Sancta Maria, Mater Dei, ora pro nobis, peccatoribus, nunc, et in hora mortis nostrae. Amen.

A Harag idősebb Hans Burgkmair metszetén 1510-ből

Ha neaggyisten nem sikerülne memorizálni, akkor számoljatok el magatokban tízig, és nyolcnál kínáljátok meg a nyomorultat egy emberes parasztlengővel, oszt’ irány a gyóntatófülke.

A harag színe általában a piros, Füst Milán Önarckép című versében „Az Úristennek vörhenyes haragjá”-t említi, ám nekünk most egy black IPA bújik elő a palackból. Nagyon sötét színe van, még direkt fényben sem enged sokat, habja közepes, átlagosan tartós, laza tejeskávészín. Markáns illatában pörkölt kávé, csokoládé keveredik citrusos, finoman gyantás jegyekkel. A korty közepesnél kicsit gyengébb, rendkívül lágy, selymes. A pörkölt maláták szépen felsorakoznak, bár nagy tömegről nem beszélhetünk. A komlózás a típusnak megfelelő, de szokásos telhetetlenségünk miatt mi a keserűket még toltuk volna egy kicsit. A citrusos-gyantás vonal egy szépen simuló, fanyar földes kiegészítést kap. A vége enyhén száraz, kávésan kesernyés, az utóízben bizonytalan csokoládék téblábolnak. Az 5.6-os alkohol tökéletesen viseli a “keddi” jelzőt.

Azt mondják, a harag árt a szépségnek, de mi bizony egészen kivirultunk ettől a sörtől, mely véleményünk szerint a főbűn-sorozat eddigi legjobb tagja. Hamar le is gurítjuk hát a maradékot, hiszen ami marad, az a harag.

971. Bors Lust

Egyik kedvenc bűnünk következik, a bujaság (Πορνεία, luxuria, fornicatio), melyet allegorikusan általában egy kecskebakkal szokás ábrázolni, mi pedig megértően simogatjuk hasonló fazonú szakállunkat.

Tárgyalt témakörünk ábrázolása 1618 környékéről

A fogalom magyarázataképpen a Magyar Katolikus Lexikon imígyen szól: „a nemi gyönyör rendetlen kívánásának vagy élvezésének bűnös készsége.” Ezek szerint ha rendesen kívánod és készségesen élvezed, nem lehet gond. Tény, hogy a világ vallásai és intézményei általában úgy cikákolnak a szexualitástól, mint ördög a tömjénfüsttől, de ez legyen és maradjon az ő problémájuk, mi nem akarunk pálcát törni felettük. Az evolúciót viszont, ha hirtelen elénk perdülne valamiféle konkrét alakban, szívesen p*csán rúgnánk néhányszor. Mindenki hallott már a bonobókról (Pan paniscus), a Kongó-medencében élő emberszabású fajról. A főemlősök közül minket nem számítva ők azok, akik gyakorlatilag egész évben képesek a párzásra, a szexualitást örömszerzésre is használják, sőt, konfliktusmegoldásként is. Töprengjünk csak el pár perc erejéig azon, vajon milyen lehetne a világunk, az emberi civilizáció akkor, ha annak idején néhány százezer esztendővel ezelőtt az evolúció nem a brutálisan agresszív csimpánzokra (Pan troglodytes, nomen est omen) jellemző személyiségjegyeket erőlteti belénk is, hanem mondjuk a bonobók békés és rendkívül szexuálcentrikus viselkedésmódját. Valószínűleg nem sok háború dúlta volna fel a történelmünket, azok is vidám (és kissé kusza) tömegjelenetekké alakultak volna rövid időn belül. Az egyházak sem állították volna parkolópályára a szexualitást, a bujaság pedig nemhogy bűn, de erény lenne. Jár a tockos a hülye törzsfejlődésnek.

Tara Sellios Luxuria című sorozatának egyik darabja kagylókkal, gyanús folyadékokkal és a japán pornográf művészetet idéző obligát polippal

A Bors Serfőzde egy vörös (naná) IPA-t dobott össze a bűnt testesítendő, és a címkén lévő ábra is egyértelműen cici (még a végén úgy járunk, mint a viccbéli férfiember, aki mindenhol p*nát lát). Kitöltve felhős, matt mahagóni árnyalatot mutat, habja közepes, átlagosan tartós, ekrü. Illatában érezhető ugyan a maláták édessége, a komlók virágos, enyhén fás aromái, de valami miatt az élesztő elég otrombán szétbarmolja az összhatást. Ez az agresszív fellépés az ízvilágra is rányomja bélyegét, a gyógyszeresen keserű komlókkal karöltve az egész egy karcos, jócskán csiszolatlan irányba csúszik el. A korty végén a „vörös” jegyek azért előbújnak (némi fura savanykássággal kísérve), az utóíz kellemesen komlós.

Már éppen elkönyveltük volna ezt a sört a „nehezen értelmezhető” kategóriába, amikor hirtelen megvilágosodtunk. Nőnap van. A főzde Lust fedőnevű sörét nem elég egyszer kóstolni. Hosszasan, türelmesen kell tanulmányozni, meg kell ismerni, és meg kell tanulni szeretni. Mint a nőket.

Különben Keine Lust.

969. Bors Pride

A kissé telítettre és kaotikusra sikeredett múlt hét után végre ismét szeretett söreinkkel bíbelődhetünk, ami talán nem olyan egetverően nagy bűn. Ha mégis, akkor a Bors Serfőzde segítségével rögvest el is kezdhetjük kategorizálni, vajh’ melyikhez tartozik a hét közül? Hogy valamiféle sorrendisége legyen a dolognak, alázatosan a katolikus egyház által manapság elfogadott és propagált egymásutániságot fogjuk követni, a negyediket – az irigységet – viszont kihagyjuk, mert bár a főzde készített egy alkoholmentes APA-t eme bűn testesülésére, valamiért nem lehet hozzájutni. Csak hogy irigykedhessünk.

Nem tudunk és nem is akarunk elszakadni Chaucertől sem, hiszen a gyónási szertartásokhoz szükséges vezeklési útmutatók azidőtájt szépirodalmi műveken át jutottak el a kevésbé analfabétákhoz, s ilyen közvetítő szerepe bizony a Canterbury meséknek is van. Az összetett, és most már sörre is menő probléma a mű utolsó fejezetében, A plébános meséje című részben bukkan fel. Az óhatatlanul és ismét előkerülő erősen veretes angol szöveget ez alkalommal Képes Júlia fordítását használva próbáljuk érthetővé tenni.

A büszkeség (de tán legyen inkább kevélység [superbia]… Lám, már a megnevezés is gondot okoz: „And thogh so be that no man kan outrely telle the nombre of the twigges and of the harmes that cometh of pride, yet wol I shewe a partie of hem, as ye shul understonde. Ther is inobedience, avauntynge, ypocrisie, despit, arrogance, inpudence, swellynge of herte, insolence, elacioun, inpacience, strif, contumacie, presumpcioun, irreverence, pertinacie, veyne glorie, and many another twig that I kan nat declare.” „Noha senki emberfia meg nem tudná számlálni azokat az ágazatokat és károkat, amelyek a Gőgből erednek, mégis bemutatom nektek legalább egy részüket, hogy megtudjátok. Ezek a következők: Engedetlenség, Hivalkodás, Képmutatás, Rosszindulat, Fennhéjázás, Orcátlanság, Felfuvalkodottság, Pökhendiség, Büszkeség, Türelmetlenség, Viszály, Makacsság, Ön-hittség, Tiszteletlenség, Önfejűség, Hiú Dicsőség; és még sok ágazat van, melyeket itt nem említek.” Ugye milyen könnyű bűnbe esni, ha az ember azt sem tudja pontosan, melyiket követte el?) az első a sorban, ráadásul a Magyar Katolikus Lexikon szerint „a »por és hamu« ember kevélysége nemcsak gyűlöletes az Úr előtt, hanem nevetséges is.” Sekélyességünket könnyebben viselendő máris bontjuk a palackot, remélve, hogy ezzel nem esünk az orcátlanság bűnébe.

A Büszkeség ábrázolása 1640 környékéről

Poharunkba közepesen sötét borostyánszínt mutató sör kerül, habja vékony, kitartó, tapadós. Illata gyorsan tűnő barackos, virágos jegyekkel nyit, majd halovány gyantás, élesztős aromák érkeznek. Típusát illetően új mozaikszót kell a listába illesztenünk, a Pride ugyanis egy NAHIPA (No American Hop). A főzde ideológiai alapon ezen a ponton kanyarodott a büszkeség felé, merthogy az ős-IPA-k nemesített újvilági komlók hiányában még a vén kontinens alapanyagait használták fel. Tehát aki kíváncsi (ami még nem bűn), milyen lehetett egy IPA úgy 1760 körül, kóstolja meg a Pride-ot.

Háromféle európai komló került bele készítéskor, ezek közül konkrétan csak a Styrian Golding-ról lebbentették fel a fátylat, melynek citrusos, gyógynövényes ízvilága meg is jelenik. Véresen és végletesen amatőr sörkedvelőként az illatnál jelzett barackos jegyek miatt mi húznánk egy bizonytalan és reszketeg vonást a Callista, esetleg a Saphir mellé, a keserűkre asszociálva pedig a Magnum jutna az eszünkbe, de ezek hangsúlyozottan és kifejezetten laikus tippek. A korty közepes, a szénsavak is átlagosak, a végére felerősödő élesztőket nem tekintve a Pride egy meglehetősen visszafogott alkotás, bár az is lehet, hogy már nagyon rákattantunk a mostanság divatos harsány változatokra. Mindenesetre ez meg is nyugtat bennünket, hiszen egy óvatos sörrel nem gyalogolhatunk bele nyakig a bűn mocsarába, nemde? Egyébként is tiszta a lelkiismeretünk, Chaucer szerint ugyanis […] „now shul ye understonde which is The remedie agayns the synne of pride; and that is hymylitee, or mekenesse” („azt is megértitek majd, hogy mi az orvosság a gőg ellen: ez pedig a szerénység vagy alázatosság”), ezt a gyógyszert pedig mi már nagyon régen benyeltük.