1161. Argus IPA

A heti bevásárlás keretei közt beleszaladtunk az Argus márkanévvel fémjelzett IPA-ba, melyet a Lidl álmodott meg tippünk szerint minimum háromféle, külön-külön is életveszélyes hallucinogén ormótlan arányú keverékének használata után. Belekóstolunk, mert hányaveti és hősies karakterek vagyunk, de hogy valami hasznát is lássuk a dolognak, úgy döntöttünk, ez alkalommal megizzasztjuk a mesterséges intelligenciát. Első utasításunk a ChatGPT-hez imígyen szólt: Véleményezd az Argus IPA sört!

Íme: Az Argus IPA egy, a Lidl által forgalmazott India Pale Ale típusú sör, amit általában elérhető áron kínálnak, így sok sörkedvelő számára könnyen hozzáférhető opció a hétköznapi fogyasztásra. Itt van egy vélemény róla több szempont alapján:

Megjelenés, illat

Színe aranysárgától a borostyános árnyalatig terjed, enyhe opálossággal.

Habja közepesen tartós, fehér és krémes.

Illatában visszafogott komlós jegyek, enyhe citrus, némi gyanta és karamellás maláta is felfedezhető – de nem túl intenzív.

Ízvilág

Az íze IPA-hoz képest viszonylag könnyed. A komló keserűsége jelen van, de nem tolakodó – kezdőknek vagy „komlósabb” sörrel ismerkedőknek jó belépő.

Citrusos, gyantás, enyhén virágos aromák dominálnak, de nem túl komplex.

Malátás alapja kissé édeskés, kiegyensúlyozza a komlót.

Lecsengése közepesen száraz, nem túl hosszan tartó.

Test, szénsav

Könnyed test, közepes szénsavasság – jól iható, frissítő.

Nem „heavy IPA”, inkább egy nyáriasabb, lazább változat.

Ár-érték arány

Ez az egyik legerősebb pontja: az Argus IPA ára nagyon baráti, így az olcsóbb kategóriában kifejezetten jó választás lehet.

Összegzés (1-10 skálán):

Ízvilág: 6,5

Illat: 6

Megjelenés: 7

Ár-érték arány: 8,5

Összbenyomás: 7/10

Ha valaki hardcore IPA-rajongó, valószínűleg nem ez lesz a kedvence, de ha valaki szeretne egy olcsó, iható, enyhén komlós sört, akkor az Argus IPA korrekt választás lehet.

Alaposnak alapos, ez tagadhatatlan. A teljesítményt megsüvegeljük, a skálás értékelésen őszintén és hangosan kacarászunk. Szörnyen ravasznak érezve magunkat feltettük a következő kérdést: Milyen hibákat tud felmutatni az Argus IPA?

Nagyon jó kérdés (itt elpirultunk) – és igen, az Argus IPA-nál több olyan jellegzetesség is van, amit a sörkedvelők (főleg a tapasztaltabbak vagy az IPA-rajongók) hibának, vagy legalábbis hiányosságnak szoktak tartani. Itt összegyűjtöttem a leggyakoribb „hibáit” vagy gyengeségeit:

1. Komplexitás hiánya

Egy igazán jó IPA rétegzett, változatos ízeket kínál: trópusi gyümölcsök, fenyős jegyek, virágos vagy fűszeres tónusok, esetleg karamelles háttér.

Az Argus IPA ehhez képest viszonylag egyszerű, egydimenziós: citrusos-kesernyés ízvilág, de mélység és játékosság nélkül.

2. Illat gyengesége

Egy IPA-nál az illat gyakran előrevetíti az élményt: friss komlók, fűszeresség, gyümölcsös jegyek.

Az Argus IPA viszonylag gyenge illatú, sokszor „laposnak” tűnhet. Mintha a komlók aromája már fáradt lenne, vagy eleve nem volt túl karakteres.

3. Kiegyensúlyozatlanság

Néhány palacknál megfigyelhető, hogy az édes malátás íz túl dominánssá válik, és nem áll elég karakteres komlós keserűség ellensúlyban.

Ez lehet a gyártásból adódó ingadozás is (nagyipari szinten előfordul), de a komlókarakter egyértelműen alulmarad egy klasszikus IPA-hoz képest.

4. Test és szénsavasság

A test vékony, sok sörivó szerint „vizes” érzetű, nem igazán hozza az IPA-k teltségét.

A szénsavasság pedig néha túlságosan is dominál, ami elnyomhatja az ízeket és kissé üdítőszerű élményt ad.

5. Komlófáradtság / frissesség kérdése

Mivel olcsó és nagy tételben gyártott sör, valószínűleg nem a legfrissebb, legélénkebb komlók kerülnek bele.

Előfordulhat, hogy a polcra kerülve már kissé oxidált, öreg komlós karakterű – ami IPA-nál nagy hiba.

6. IPA név használata

Ez inkább egy marketinges jellegű kritika, de sok sörkedvelő szerint az Argus IPA nem igazán „IPA”, csak nevében az.

Inkább egy komlósabb lager vagy egy light APA jellegű sör, kevésbé hozza az IPA stílus fő ismérveit.

Összefoglalás

Az Argus IPA nem egy rossz sör, de:

Nem méltó egy valódi IPA összetettségéhez.

Inkább belépő szint azoknak, akik még csak ismerkednek a stílussal.

Az árhoz képest korrekt, de ne várj tőle BrewDog, Monyo vagy Mad Scientist szintű élményt.

Jobb sorsot érdemlő emésztőkészülékünk a második kortyig bírta a megpróbáltatásokat, tüneteink azóta számosak és kellemetlenek. Ebben a földi életben hasonlóan intim szituációban nem kívánunk többé találkozni az Argus eme termékével, a korrekten szubjektív tömegtájékoztatás jegyében pedig apró, tulajdonképpen csak a mondatközi írásjeleket érintő változtatást eszközölnénk az AI összefoglalásában: Az Argus IPA nem egy rossz sör. De.

1157-1160. Lazarus Tropical Trappist, Irish Red Ale Hybrid, Cascara Stout, Cherry Ale

Mostanra úgy-ahogy összekapartuk magunkat (rosszakaróink kedvéért – kik minden bizonnyal számosak, annak ellenére, hogy mi kedélyes és kedves, hovatovább kenyérre kenhető típus vagyunk [habár megeshet, hogy az a kenyérdarab a torkán akad valakinek] – közölnénk, hogy ennek az állapotnak korántsem az alkohol az oka [ezt őszintén sajnáljuk, mert az alkoholt legalább annyira kedveljük, mint a kacifántos és követhetetlen mondatszerkezeteket, nem is beszélve a szögletes zárójelekről], hanem a nyomorult hétköznapok a maguk kreténségeivel. Ezeket ideiglenesen negáltuk.), következzék hát az ígért beszámoló az 5. Sörblogger találkozóról.

Ahogy azt már említettük, a helyszínt és a söröket a Parabolic Lazarus Brewery biztosította, az eseményt magát pedig Szeszmoj kolléga (a.k.a. Smid Zsolt) szervezte, kinek elismerésünket és köszönetünket küldjük ezúton és ez alkalommal, nemkülönben kedves feleségének is.

Az odaút eseménytelenül zajlott, ami – ismerve drága hazánk tömegközlekedési állapotait – tulajdonképpen egy kisded, mosolygós csoda. Ennek örömére a helyszínre tett kényelmes séta közben elfogyasztottunk egy kifejezetten semmitmondó, barátságosan dögunalmas sört, mely még hiányzott a portfóliónkból. Ingerküszöbünket nem piszkálja, miben kíván más lenni az Estrella Galicia a többi, nagyjából egy kaptafára készülő mediterrán sörtől, annak viszont majd alkalmasint utánanézünk, miért nem harapta még át egymás torkát a két spanyol Estrella (ez, illetve a Damm). Túl széles az az ország, az lehet a baj.

Megérkezésünket követően azonnal valami jóféle sör után néztünk, meg is találtuk a Tropical Trappist személyében. Kollaboráció esete forog fenn, a Csupor Kraft Beer társulásának köszönhető a remek végeredmény. Miközben ezt a fűszeres, gyantás, déligyümölcsös, foltokban fehérboros, selymesen simogató komlóorgiát nyalogattuk (a főzde honlapja hatot említ: Mosaic, Amarillo, Eldorado, Nelson Sauvin, Citra és Rakau), elégedetten konstatáltuk, hogy bár orosz nyelvtudásunk meglehetősen kopottas, olvasni azért még mindig szép lendülettel tudunk ezen a nyelven. A helyiség falai ugyanis padlótól plafonig vannak borítva mindenféle bejegyzéssel, hozzáfűzéssel, életérzéssel, amolyan szabadon értelmezett vendégkönyv módjára. Persze nem csak az oroszt lehet itt gyakorolni, akad angol, spanyol, francia, román és magyar is szép számmal. Nem is értünk a végére, mert elfogyott a sörünk. Mire visszaértünk a pulttól egy másikkal, már kezdődött is az első előadás, ezért az Irish Red Ale Hybrid első aromaalakulatait Mikó Tüskevár Andrást bámulva és hallgatva igyekeztünk a helyükre tenni. Szürreális élmény, egyszer próbáljátok ki.

Balról az Irish Hybrid, mellette a Tropical Trappist. Felettük az asszony vigyorog joviálisan

Az ír vörös azért hibridült meg (ejnye, be szép kifejezést kreáltunk ismét), mert kveik élesztőt pakoltak bele, amitől a malátagazdag, pörkölt alap narancsos-mézes jegyekkel gazdagodott, mindkettőnk nagy örömére, mert ha eddig nem említettem volna, életünk párja is emelte jelenlétével az esemény fényét és formagazdagságát. Utóbbi kettő tovább élénkült a közben amúgy gonzósan legurított vodka-kvasz kombó hatására, mely variációt „tovább vizsgálandó” jelzéssel vettük fel repertoárunkba.

Tüskevár kolléga élményszerű előadását itt mellékelnénk, irány a közösségi oldal:

https://www.facebook.com/share/v/1A8JiJDEZi

Következő sörünkhöz jó sorsunk mellékelt egy BJCP-szakembert is Potyondi Sörfejtő Attila személyében, kinek nagy hasznát vettük a cascarával megbolondított stout kóstolásakor. Az ő megnyilvánulását is mellékeljük.

A cascara szép köröket fut mostanság, amikor egyfelől nagyon nem trendi dolog a pazarlás, másrészt lassacskán nem is igen lesz mit pazarolni az emberiség okos és előrelátó gazdasági-gazdálkodási rendszereinek köszönhetően. Mi is ittunk már a kávébab külső, szárított héjából készült főzettel dúsított sört, most kóstolhattuk ezt is. A stoutok ízvilága szépen kiegészülhet valami finoman gyümölcsös, enyhén savanykás tétellel, s ezen a téren mi is biztató jeleket detektáltunk a korty elején. Utána viszont bekúszott és elterpeszkedett egy túl édes, kissé ragacsos valami, egy geil amőba (újabb pompás punkzenekar név), amit nem tudtunk megkedvelni így elsőre, viszont kitartóan fogunk próbálkozni, mert látjuk benne a perspektívát. Nem fogunk viszont további energiákat pazarolni a Cherry Ale-re, amit az asszony szopogatott virgoncan, így hát belenyaltunk mi is (mármint a sörbe), de az ilyen típusú készítmények egyre kevesebb üzenetet közvetítenek számunkra. Valószínűleg vénülünk.

Cascara Stout, Cherry Ale, nej. Értelemszerűen nem fontossági sorrendben

Az élvezetes összejövetel sok ismerkedési és beszélgetési lehetőséget biztosított, hiszen valahol ez volt a cél. Egy adott pillanatban – miután gondosan körbekémleltünk, nincs-e orosz a környéken – még átosontunk az utca túloldalán lévő kiszolgálóegységbe, ahol gyorsan legurítottunk egy Királykát ŐriBirdéktől, mert a gyengécske spanyol próbálkozás után már nagyon hiányzott a szervezetünknek egy tisztességes láger, majd a távozás hímes mezejére léptünk. Hazafelé a vonaton az Áll egy ifjú nyírfa a réten-t dúdolgattuk, de csak az első versszakot ( Во поле береза стояла,/Во поле кудрявая стояла,/Люли, люли, стояла), mert a második az istenér’ sem jutott az eszünkbe. A nagyesküt viszont letettük, hogy elmegyünk mi bizony a következő találkozóra is, ami valamikor a nyár végén lesz Hatvanban, ha jól emlékszünk.

A végére ide illesztjük a kvasz-vodka kettőst az asszony középső ujjával, mely ugyan hordoz üzenetet, de nem nektek szólót.

1152-1153. Fehér Nyúl Rosehipster és Endless Avenue

Van egy rakat nyulas sörünk, konkrétan fehér nyulas, rájuk pislantunk, nehogy véglegesen megunják az ezen a létsíkon való tartózkodást. Nagy kár lenne, pláne így húsvét előtt nem sokkal.

A Rosehipster kerül elsőként kezeink közé – régi szokásunknak megfelelően behunyt szemmel matatunk a kamrapolcon -, egy csipkebogyóval megkínált hazy pale ale. Azonnal az örök sláger kevésbé decens szövegvariánsát kezdjük zümmögni, miszerint:

„Rózsabokorba gyüttem én a világra,

Hátranéztem, hát az anyám p*cs@ja

Járt utánam kilenc bába fogóval, de hiába,

Mert kődökömmel előreesve gyüttem én a világra.”

A csárdást Csepreghy Ferenc 1878-as népszínművében, A piros bugyellárisban (Die rothe Brieftasche) élvezhette először a műértő közönség, az eredeti szöveg természetesen szalonképesebb. Itt is van, hallga csak:

A csipkebogyó, a.k.a. hecsedli, csitkenye, csiggenye, hecsepecs, seggvakaró (a belsejében lévő szőrös magok – a valódi termés, mert a szép piros bogyó csak ál – miatt hívják így, amik a szervezetből természetes úton történő távozás esetén irritálják az ánuszt, avagy végbélrózsát, és tessék, megint egy rózsa, a kör bezárul. Akit a végbélrózsa egyéb mélységekben is foglalkoztat, annak ajánljuk figyelmébe a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Vágóhídi munkás részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához készített szakmai tantervi adaptációt, nagyon olvasmányos. A lényegretörők a 6.3.4.-es szakaszt keressék, itt találhatók a bélüzemi munkák. Mi magunk a „Végbélrózsa húsos részének levágása” programpontot olvasván garantáltan szépeket fogunk álmodni.) magas C-vitamin-tartalma közismert, az már kevésbé, hogy e nagyszerű anyag cca. 50 °C környékén szétesik, a bogyóból érdemes hideg eljárásokkal termékeket készíteni.

Testünk ilyen irányú szükségleteit más forrásokból fedezzük, ezért nem foglalkoztat minket, mennyi C-vitamin maradt a Rosehipsterben. Megelégszünk annyival, hogy illatában és ízében szépen hozza a Hagebutte-vonalat (arcoskodunk feszt, ez csak a csipkebogyó német neve), kellemesen savanykás, s bár a korty furcsán nyúlós, a hardcore hazy kinézet pozitív irányba pöccinti az összbenyomást, nem úgy, mint a hipszterek esetében, akikről szintén megvan a magunk sajátosan sarkos véleménye, de erről majd más alkalommal.

Hipstervincent

A sors, illetve a barátságosan félhomályos kamra másodikként az Endless Avenue nevű west coast IPA-t küldte elénk, meglehet, a főzde első ilyen típusú sörét. Ennek megfelelően száraz, határozott és markáns keserűket vonultat fel, melyeket egy nemzetközi komlótrió prezentál. A déligyümölcsöket toló Krush ámerikánus, a gyantás-édeskés Vic Secret ausztrál, míg a virágos, enyhén csípős jegyeket biztosító Styrian Fox szlovén zászló alatt érkezik.

Fajsúlyosabb tétel az előzőnél, már csak alkoholtartalmát (6,3 %) és Balling-értékét (13,9) tekintve is.

A névnek rengeteg zenei vonatkozása van, jórészt country-blues vonalon, az ilyen alakok vándorolnak állandóan, de talán nekik van igazuk, mert mindenkinek van egy végtelen vonala, amire időnként rákanyarodik, oszt’ talpal rajta egy ideig, aztán másfelé tekereg, szent esküvéssel, hogy majd egyszer visszajön, de ez ritkán szokott összejönni, közben pedig nem veszi észre, hogy ez is csak az a végtelen valami, amiről eltekergett.

Ha pedig egy dolog ennyire komplikált, illetve egyszerű, akkor érdemes róla énekelni.

Vagy meginni.

1142-1144. Brew Your Mind Summer Nectar, Fruit Works Raspberry-Sour Cherry és Fruit Works Strawberry-Lime

Újabb három BrewYour Mind főzetnek verünk nagy hirtelenséggel a seggére, idő múlik, gumi nyúlik alapon, ahogy azt Czirok mester mondotta volt, miközben nagyvilági barátai – Abronczy, Böhönye, Körmös és Plomba Pál – társaságában verte a blatott a Nagy Odvas Kéménytől macskaugrásnyira, már ha hihetünk Csukás Istvánnak, és miért ne hinnénk?

A Summer Nectar próbálkozhat először az év vidámabb hónapjainak megidézésével, s ezzel a feladattal derekasan meg is birkózik. Tulajdonképpen nincs nehéz dolga, az Új-Zélandról érkezett Nectaron olyan töménységben eregeti magából az ananászt, a barackot és a citrusféléket, hogy nyugodtan térdig gázolhat bennük az ember. A Citra még hozzáilleszt egy kis virágos vonalat, hogy teljes legyen a kép, így ez a Hazy DDH IPA könnyed csuklógyakorlatként oldja meg e szürke szerda délután bearanyozását.

A gyümölcsök tematikáját szem előtt tartva haladunk tovább (kimért léptekkel, mert ma még nem ettünk túl sokat, és a Summer Nectar 6 %-os alkoholtartalma nem ütközött akadályba a felszívódást tekintve), jöhet a Fruit Works-sorozat Raspberry-Sour Cherry párosítású példánya. A lédús és zamatos gyümölcsösségen túl, ami olyan jellegű savanykássággal sétálgat kézenfogva, amit még mi is elégedett morgásokkal értékelünk (pedig ezt az ízt kellő távolságtartással kezeljük, biztosan az ájurvédikus alapon türelmetlen pszichénk miatt), de a truvájt az óvatosan adagolt mexikói vanília jelenti. A Vanilla planifolia őshazája Mexikó, már bőven a fehér ember megjelenése és áldásos tevékenységeinek megkezdése előtt használták az őslakosok. Nem tudjuk, ebbe a sörbe melyik változat került, ám faék egyszerűségű ízlelőbimbóinkkal a jellegzetes csapásirányon túl némi szerecsendiót vélünk felfedezni.

A végére azért telítődünk a savanyúkkal, ezért a zárótételbe már csak óvatosan lógatjuk bele a nyelvünket. Megfontoltságunk nem alaptalan, a Strawberry-Lime bizony az összes létező testnyílásunkat összehúzza a másodperc törtrésze alatt. Az eper azért átjön, a gyömbér csípőssége is, de az általunk rendkívül masszívnak érzett és értékelt savanyúk mindent simára gyalulnak. Szemünk könnyes, nyálunk ömlik, vigaszágon az illatba feledkezünk bele, ami egy jól összerakott joghurtos-gyömbéres süteményre emlékeztet. Bölcs belső hangunkra hallgatva hagytunk a Summer Nectar-ból egy-két kortyot, ezért most gyorsan helyrepofozzuk szájüregünk pH-értékét, kényelmesen elhelyezkedünk és egyéb dolgunk nem lévén, várjuk a nyarat.

E tevékenységünkhöz mellékelünk némi zenét is.

1139-1141. Bad Dogs Puli Pils, Brew Your Mind Love Session Mosaic és Keep Dreaming

Látjuk a felvont szemöldököket, halljuk a kérdéseket, magyarázzuk hát máris és rögvest, hogy kerül a csizma az asztalra, avagy mit keres az a mélynövésű szerencsétlenség ott középen. Az ok – mint általában – prózai. Vasárnap itt járt nálunk Szabó Szabolcs barátunk, vele ittuk ezt a jellegzetesen jellegtelen, tragikomikusan semmitmondó, vérnyomáspörgetően túlárazott akármit (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a két egységnyi puliszerűt 69 %-os kedvezménnyel vásároltuk a hivatalos szavatossági idő lejárta után két nappal 291 HUF-ért. Az eredeti ár a matrica szerint 969 fabatka, de ennyit adjon érte az, akinek több édesanyja is van, ő maga pedig hengerfejes.). A Bad Dogs-sorozat Puli Pils fantázianevű kísérletéből annyi maradt meg emlékeink között, ahogy Szabi lendületesen fejtegeti, miszerint a zöld szín ez esetben az éretlenséget szimbolizálja, érthetetlen hát, miért akarják felfalni a dögöt a cápák. Mi pedig – túl azon, hogy ebben sörügyileg má’ megin’ mi a ménkű volt truvájértékű – azon töprengtünk, miért nem viszik szakemberhez az olyan kutyust, amelyiknek ennyire kilóg az aranyere. Küldjük hát a nagy pacsit a Szia uram! Jó sör nem érdekel? a.k.a. Prémium Magyar Sör Kft-nek. Ismét.

Kanyarodjunk inkább délnek, arrafelé élvezetesebb dolgok jöhetnek szembe az emberrel, mint például a Brew Your Mind Love Session-sorozatának Mosaic komlóval keresztelt variációja. Nem okoz ő sem csalódást, akárcsak testvérkéje a múltkor, tőrőlmetszett session ez is. Könnyed, laza, barátságos, az immáron több mint évtizedes múltra visszatekintő komlófajta minden erényét szépen kidomborító sörről beszélhetünk. A Mosaic népszerűsége töretlen, a citrusos-gyümölcsös, finoman gyantás íz- és aromakompozíció előre borítékolható sikert biztosít még ennél gyengébb főzetek esetében is.

A 4 %-os alkoholtartalom kitartóan piszkálja tudatalattinkat, muszáj keresni rá valami haraphatóbbat. Szerencsére kéznél van a Keep Dreaming a maga hét százalékával, ráadásul a Citra mellett ismét a Riwaka integet felénk, mint a múltkor, a Yellow Haze Session kóstolásakor. Gusztusosan ködös megjelenés, stabil, tapadós hab, illatban és ízben is masszív grapefruit-orgia. Korrekt darab.

Merő kíváncsiságból belehallgattunk Emma Stevens művésznő a sör nevéhez hasonló címet viselő sparkly folk pop dalába. Hiba volt. Ti ne kövessétek el. Most megyünk, és nagyon igyekszünk valami teljesen másról álmodozni.

Azé’ idetesszük, elég felnőttek vagytok ti már ehhez. Meg aztán nektek se legyen jó.

1137-1138. Brew Your Mind Love Session Nelson és Bright Lies

A sörökön kívül természetesen fogyasztunk egyéb folyadékféléket is, mint például a vörös fokföldirekettye – a.k.a. rooibos – (Aspalathus linearis) főzetét is, amit ráadásul kifejezetten kedvelünk. Reggelenként felszívunk belőle fél liternyit életmentő jelleggel, mert e nélkül tizenegy óra környékén már a második áldozatunkat ásnánk el valahol a tornaterem mögött. A mostanában kortyolt brand csomagolásán Lord Nelson neve szerepel, habár tudomásunk szerint az admirális nem járt Dél-Afrikában. A tehetséges flottavezér a trafalgari csatában hunyt el, a halálát okozó puskagolyót az ilyen típusú, relatíve enyhe perverzitásokban érdekeltek a windsori kastélyban tekinthetik meg (habár kastélyokat látogatni szerintünk már egy fokozattal súlyosabb probléma). A holttestet borpárlatban tartósítva szállították Angliába, és bármennyire jól hangzik, csak legenda, hogy a furmányos tengerészek leitták róla a brandyt. Hogy a test kiemelése után miként hasznosították az értékes alkoholt, más lapra tartozik.

Horatio Nelson szobra, London, Trafalgar Square

Mai első sörünk címkéjén is szerepel a kifejezés, esetünkben egy komló neveként, melyet a Brew Your Mind használt ennek a Single Hop Session IPA-nak elkészítésekor. A Love Session-sorozat ezen tagja enyhén ködös megjelenésű, halvány arany színű. Habja átlagos vastagságú, tartós, kissé tépett. Illatában a trópusi gyümölcsök mellett a savanykás bogyófélék (leginkább tán egres) és a szőlő dominálnak. A korty könnyed, vizeskés, finoman gyümölcsös, a Nelson Sauvin szépen domborítja a rá jellemző fehérboros, pincés vetületet. Decens keserűk, visszafogott alkoholtartalom (4 %), szőlős utóíz. Literszám tudná az ember vedelni, még ha ez nem is túl elegáns.

A hajnali bombatámadást produkáló Bright Lies Summer Edition 2024 sajna nem hagyott maga után annyi maradékot, ami alapján érdemben tudtuk volna véleményezni, de most itt van az alapváltozat, s ez elvileg csak az alkoholtartalom terén tér el a pukkanós variációtól (6,5 vs. 5,5 %). NEIPA-jellegű főzet sűrű, majdhogynem átlátszatlan, rostos gyümölcslére emlékeztető megjelenéssel, tartós, krémes, némiképp cafrangos habkoronával. A benne lévő két komló – Citrus és Mosaic – jó értelemben nehezen megkerülhető a típus készítésekor. Kapjuk itt is az elvártakat, jönnek a déligyümölcsök és a visszafogott gyanták, ám töredelmesen bevalljuk, hogy a spektrum a mi hibánkból csak a harmadik-negyedik korty után teljesedik ki, ugyanis lusták voltunk átöblíteni a pofánkat, oszt’ leragadt a Nelson. Nagyon hamar le tud kopni rólunk a civilizáció amúgy sem túl vastag máza, entschuldigung.

Az apró zökkenő után hamar elúrhodnak a mandarinok, a fenyők és a piros bogyók, ezzel párhuzamosan a 6,5 % is bemutatja, mennyivel tud többet, mint a Love Session négyese.

Ízes, zamatos, jólesően lágy sör, az ilyen típusú hazugságokkal napi szinten vállalnánk a konfrontációt.

1127-1132. Cece Witbier és Fresh IPA, Peroni Nastro Azzurro Capri, O’Hara’s Nitro Irish Stout, Szent András Etalon, Miller Lime

Nyolcadik esztendeje barangolunk tátott szájjal (úgy könnyebb inni) a sörök végtelennek tűnő univerzumában, de hát egy univerzumnak pont ez a lényege, mármint hogy a lehetőségekhez képest végtelen legyen és tátott szájjal lehessen benne barangolni. A végtelen(ek) lehetséges alkotójával, illetve alkotóival kapcsolatban most az egyszerű irodai alkalmazott képe ugrik be, akit hazaérve a robotból élete párja megkérdez: – Milyen volt a napod, drágám? – Ne is kérdezd, négy kurv@ végtelent kell bérszámfejtenünk elsejéig, nagyon tele van már a t*k*m ezzel az egésszel, mi a vacsora?

Az ez alkalommal harmadszor említett tátott szájú barangolás során az évek alatt 56 olyan sört halmoztunk fel, amit meginni ugyan megittunk, de írásban nem tettünk róluk említést. Görgetjük őket magunk előtt, mint egy megtépázott Krisztuska a mobilizált keresztet, minden lehetséges és adandó alkalommal ígéretet teszünk magunknak, hogy egyszer majd nekiülünk és pótoljuk a pótolandókat, de nem nagyon akar összejönni a dolog. Ezért amikor szanaszét heverő jegyzeteink között matatva észrevettük, hogy az idei esztendő újabb hat főzetet akar hozzáadni ezekhez a szerencsétlenekhez, felhorgadt bennünk az erős akarat, síkra szállunk, megvetjük lábunkat és nem megyünk el mellettük szó nélkül. Tesszük ezt saját lelki békénk érdekében – még ha csak afféle távirati stílusban is, mely mögött szintén komplett univerzumok húzódhatnak meg, vö. Depeche Mode -, éltetve a reményt, hogy egyszer majd a maradék is sorra kerül.

A szituáció jellegéből adódóan jórészt emlékezetből fogunk szakérteni ez alkalommal, de hogy ne érje szó a ház elejét, a ceceiek witbier-jét újrakóstoljuk, a kellemesen citrusos-korianderes ízvilág megfelelő hátteret nyújt az emlékezéshez, minimalistán elegáns csomagolása pedig nyugtatja a szemet és az idegrendszert.

A wit tehát simán hozza a típustól elvártakat, még ha nem is faldöngető élmény (mondjuk ilyesmire nem is vágyakozunk így az év vége felé, meglehet öregszünk), de hogy a főzde Fresh IPA néven futó terméke miben különbözik az általunk korábban kóstolt, még jóval hippisebb megjelenésű szűretlen IPA-tól, azt biza’ nem nagyon tudjuk felidézni. A klasszikusnak számító kérdés itt is előkerül: történt-e receptúraváltás, vagy csak új köntöst kapott a főzet? Aki úgy érzi, nem tud majd nyugodtan aludni ez miatt, járjon utána, mi ebben a két ünnep közötti állapotban simán el tudjuk engedni a problémát.

Valamikor az év elején jártunk családilag a székesfővárosban abban a macskás kávéházban, merthogy ilyenfajta hülyeségekre csak ott van szükség, ahol a kelleténél jóval több humanoid zsúfolódik össze. Az élményt követően a pályaudvar felé slattyogva átmeneti szellemi gyengeség által befolyásolva vásároltunk egy Peroni Nastro Azzurro Stile Capri-t, s az első korty után sziklaszilárdan elhatároztuk, hogy soha a lábunkat sem tesszük arra a nyavalyás szigetre, ha csak ilyen sört mérnek a környéken. Az állítólagosan prémium minőségű citrom és az olajfalevél-kivonat semmit sem tud kezdeni az alapsör visító dögunalmával, a szénsav meg úgy túl van benne tolva, hogy csak gargalizálás után tudtuk lenyelni nagyjából a felét. A maradékot szétlocsoltuk egy csatornafedélen, mert kíváncsiak voltunk, átmarja-e a kétcentis öntöttvasat, de a vonat indulása miatt nem láttuk a végeredményt, pedig szépen füstölgött. Ennyit a mediterrán teraszos hangulatról.

A nyáron Fadd-Domboriban is csobbantunk néhányat, nem mellékesen pedig kipróbáltuk a REpont alkalmazást is (azóta sem használtuk, pedig már számolatlanul tornyosulnak az értékes dobozokkal és palackokkal megtömött zsákok a melléképületben), a befolyt összegből pedig vásároltunk egy O’Hara’s Nitro Irish Stout-ot. Egészében véve kellemes élményt nyújtott a határozott, pörkölt ízvilág a bársonyosan simulékony kortyérzettel párosulva, bónuszként dublini élményeinket is villámgyorsan elővarázsolta reszketeg agyvelőnk mélyéről, amit külön köszönünk Seamus O’Hara alapító főzőmesternek. Gyakorló apaként tenném hozzá, hogy a dobozból kipiszkált, nitrogéntartalmától megszabadult műanyag golyót jó messzire el lehet dobni, s amíg a kölykök megtalálják és visszahozzák, csend van.

Ittunk aztán egy jó kis könnyed cseh lágert is a békésszentandrásiaktól, s azt kell mondjuk, a névválasztással teljes mértékben egyetértünk, az Etalon tényleg az, ami. Az időnként izzadságszagú komplikátumoktól (ezt nem én találtam ki, hanem Pálnagy László, többek között a lebbencionális difúgázóval, az oldalrádiuszplakentással és az abszintáns gordiuszolóval együtt) teljesen mentes, laza, frissítő, parádés arányérzékkel összerakott sör minden háztartás alkoholszortimentjében joggal követelhet helyet magának. A komlóválasztás (Kazbek és Premiant) külön vállveregetést érdemel.

Így utólag sem tudjuk megmagyarázni, miért emeltük le a polcról a Miller Lime-ot, valószínűleg valamiféle gondosan titkolt és kordában tartott mazochisztikus jellemvonás téphette le magáról a láncokat egy rövid időre, de büntetése nem váratott magára sokáig és megfelelően kegyetlen is volt. A borsodiak által forgalmazott rettenetet a jó öreg Leopold Sacher-Masoch kész örömmel vette volna fel aktív eszköztárába, de csak az íróiba, mert privátilag ő maga remekül megvolt az efféle elhajlások nélkül is (annak sem örült túlságosan, amikor Richard von Krafft-Ebing elmeorvos róla nevezte el ezt a személyiségtípust). Az alap Millernek sem túl széles az értelmezési tartománya, de ez a variáció csak nagy, nyálkás, szörcsögős kérdőjeleket tud maga után hagyni.

Rövidke listánk végére értünk, lelkünk viharai elcsitultak, tekintetünk kitisztult, arcbőrünk sima, mert maradt ugyan az 56 sör, de nem lett belőle 62, ez pedig bizony eredmény. Jövőre ismét nekilátunk a dolognak, ha addig nem találkoznánk, úgy mindenkinek búék, meg ilyenek.

1123-1124. Brew Your Mind Szekszárd Helles és Only Memories

Napra pontosan két hónapja, október ötödikén jártunk Szekszárdon Alma Materünk születésnapja alkalmából. Bizony már harminc esztendeje annak, hogy mi a Csapó Dániel mezgazd szakközép padjait koptattuk, ennyi idő teltével pedig még a nagyon csúnya emlékek is megszépülnek valamelyest. Ráadásul ilyenből nekünk nincs is sok, szerettünk oda járni. Csendesen, a magunk módján kedveltük az iskolát, az osztálytársakat és a tanárokat, és kedveltük a várost, Szekszárdot is, pedig a Csapó meglehetősen a periférián, Palánkon, a Sió partján található. Aki tanítás után be akart menni a városba, az buszra pattant, elintézte a dolgait, aztán igencsak igyekezett vissza, hogy a délután négykor kezdődő szilenciumról el ne késsen. Szilenciumból (kötelező tanulási idő) háromféle is volt a tanulmányi átlagtól függően. Az eminensek maradhattak a szobájukban, ám a biztonság kedvéért időnként rájuk pislantott egy-egy kollégiumi nevelő, vajon a takaró fölött van-e a kezük. A többség visszazarándokolt az iskola épületébe (Palánkon ez nagyjából ötven megerőltető métert jelent), ahol valamelyik osztályteremben pedagógusi-nevelőtanári felügyelettel pallérozták az elméjüket.

Az Alma Mater

A maradék – ebben a pillanatban jutott az eszünkbe, hogy ki is nyithatnánk a Brew Your Mind első sörét, a Szekszárd Helles-t, ugyanis voltaképpen róluk és a söreikről lesz majd szó, ha majd egyszer végiglépkedjük az elkezdett vargabetűt. Enyhén opálos, tört szalmasárga színe van, laza, cafrangos hab kerekded lyukakkal, az illata pedig lágyan mézes és vidáman virágos -, szóval a maradék pedig, a szomorú deviánsok és a vigyorgó ágyútöltelékek, vacsora után még egyszer átmásztak a suliba, hogy annyira megutálják ezt az egész oktatásos mizériát, amennyire csak emberileg lehetséges. Jómagunk relatíve hamar felkapaszkodtunk a szobákban hereverő elitista társaságba (ebből azért sejthetitek, milyen magasak voltak a követelmények), s ott is maradtunk maturálásig (csak hogy a hereverő kifejezésnek legyen egy zavarba ejtően szép és régies párja). A Helles-ről a gyártó szűkszavúan annyit mond, hogy „Tiszta, virágos, frissítő”, és tényleg. Ehhez mi magunk sem kívánnánk egyebet hozzátenni.

Illetve annyit mégiscsak, hogy a Helles 5,5-ös alkoholtartalma által generált emlékcunami farvizén evezgetve érkezünk meg második sörünkhöz, az Only Memories névre hallgató IPA-hoz. Ömlenek is rögvest az érett déligyümölcsök a légtérbe, a sűrű, barackleves kinézet a vékony, tartós-tapadós habbal is adott, sejtjük, hogy ez nem lesz rossz. A korty selymes, krémes, gyümölcsös, a keserűk a nyelvre és a szájpadlásra tapadva formálják az összképet és az utóízt, semmi szúrós kivagyiság, céltalan haldoklás a szépség oltárán, ez nem hogy nem rossz, de egy nappal Mikulás előtt egyenesen kiváló. A gusztusosan csomagolt 7,1-es alkohol teret kapva elegánsan simára gyalulja a nyomorult hétköznapok generálta lelki bütyköket és csomókat, így hát mi is kellően lazán suhanunk tova ahhoz, hogy alkalmasint megráncigáljuk a szakállát a vén puttonyosnak.

Tolunk egy kis rétegzenét is ide a végére, Only Memories alapon. A sör azé’ jobb.

1111-1112. Speedzone Megmutatjuk! és Reketye Techno Lama

Pontosan nem tudjuk, mit is csinál az, aki darvadozik, de nem dőlünk a kardunkba, ebben a kérdésben nálunk nagyobb koponyák is bizonytalanok. Mindenesetre a szélseperte és szélcsiszolta égbolton (E. P.) darvak krákognak és üvöltöznek már vagy egy hete, ettől meg igen hamar afféle könnyed őszi hangulatba lehet kerülni. Ez az állapot uralja mostan a mi lelkünket is, ebből kifolyólag csak bágyadtan legyintünk visszaolvasván a múltkori Speedzone-os sörökről írtakat, ahol is azt állítottuk, hogy ezekből a sörökből négyféle van. Hát lóf@szt négy, most találtunk még egyet a polcon, eltakarták teljesen a nyárvégi gyülevészek. Erősen kérjük hát az elnézést Bódi Zoltántól, kinek neve fémjelzi ezt a goset, hadarjuk a meaculpákat és szívesen szórnánk hamut is a fejünkre, ám ahhoz ki kellene tisztítani a cserépkályhát, amihez most nincs kedvünk. Ti viszont – ha akartok – megtekinthettek egy masszív interjút az emberrel, tessék:

Cserébe próbálunk igen szépeket mondani erről a sörről, de már az illatától zavarba jövünk. Az első percekben hozza ugyan a friss, savanykás jegyeket a tiszta, tengerparti sós levegővel együtt, de némi melegedés után olyan echte, fáradt olajra alapozott műhelyszagot kezd árasztani, hogy csak nézni tudunk magunk elé csendben. Ugyan ha azt vesszük, hogy B. Zoltán ránézésre szakavatott mesterembere a gépjárműveknek (feltételezvén, nem ismerve az ő munkásságát sem), akkor nincs akkora gond, túl azon, hogy nem ezt kellene éreznünk. További percek teltével szűnik a szag, mire a hab eltűnik, csak a savanykásság marad. A korty eleje enyhén sós, majd rögtön utána erőteljes, kissé műanyag hatású savanyúk jönnek, az összhatás valahogy mégsem kellemetlen. A szénsavak gyengék, a szűretlen, enyhén opálos, szalmasárga sör utóízében ismét a sót köszönthetjük. Nincs „hűha-élmény”, de a típussal óvatosan ismerkedőknek megfelelő tétel lehet.

Ahol az autók feladják a küzdelmet, a láma még vidáman bandukol mindenféle hasznos teherrel megpakolva, ezért helyet érdemel itt a Reketye Brewing Co. Techno Lama művésznevű session IPA-ja is. Az első szippantások után bizton tudjuk, hogy ettől nem fogunk lámamód köpködni, a finoman gyümölcsös aromák (citrusfélék, a hátuk mögött meg valami bogyós dolog, akár még szőlő is lehet) nem erre ingerlik az embert. A kellemes fűszerezettség a kortyot is átszövi, az Enigma és a Citra zökkenőmentesen dolgoznak együtt, még egy kis halvány gyantásság is felbukkan a végére. Könnyed, frissítő hatású sör, a 4.7-es alkohol segítségével pedig még egy szigorúan fekete-fehér Kraftwerk-videót is el tudunk képzelni, melyben lámák végtelen sora menetel felfelé a hegyoldal kacskaringós ösvényein.

1102-1103. Bergquell Kirsch Porter és Lobkowicz Flying Cloud IPA

Őszintén szólva kissé tanácstalanul, ám jólesően vakaróztunk egy darabig (mert a férfiember már csak ilyen, szeret jólesően, hosszan vakarózni. Lehet kezdeni homloktájt, aztán felszalad a kéz a koponyatetőre, majd a füleket nem kihagyva csusszan a tarkóra. Itt válaszút elé kerül az ember: vállak, felkar, könyök, alkar és/esetleg hát, vagy mellkas, has, ágyék? Megannyi lehetőség, döntés, finom hezitálás, élveteg dekadencia. És vajh’ bűn-e, ha mindegyik sorra kerül? Ha pedig az, akkor ki szab ki és miféle penitenciát? Nehéz, árnyalt kérdések, oszt’ a seggvakarást, annak esetleges átvitt értelmeit még meg sem említettük.), mert nem értettük, hogy került az elmúlt időszakban végigkóstolt cseh regimentbe egy szász cseresznyés porter.

Vakarózni jó

Aztán eszünkbe jutott, hogy a palackot még a monori sörfeszten gyűjtöttük be hirtelen felindulásból, a térképet böngészve pedig hamar kiderült, hogy a löbaui gyökerekkel bíró Bergquell-Brauerei szűk huszonöt, cseppet sem megerőltető kilométernyire hasal a csehek Varnsdorf nevű városkájától. Mit tesz isten, itt is akad egy főzde, méghozzá cicás, a Pivovar Kocour. Ők terjesztik és forgalmazzák ettől a stratégiai vonaltól lefelé a Bergquell Kirsch Portert, ami pontosan az, mit neve sugall: egy porter cseresznyével nyakon öntve. Nem túl fantáziadús termék, pedig akár az is lehetne, ha az alapsör jegyeinek nagyobb teret engednek. A gyümölcs – bár jóízű, nem geil, nem műanyag – erőszakosan rátelepszik az egészre, ezért néhány korty után úgy döntünk, meghagyjuk az asszonynak. Könnyed csalódásunkat viszont feledteti és orvosolja a Herzkirsche kifejezés, melyet nem tudunk hová tenni, ezért rákeresünk. Döbbenet. Idézünk. „A gyöngyösi szívcseresznye származása: ismeretlen eredetű, Brózik Sándor találta Gyöngyös határában.” Minden tiszteletünk a majd’ negyedszázada elhunyt kertészmérnöké, nagyon sajnáljuk, hogy már nem tudja elmesélni nekünk, hogyan lehet egy város határában sétálgatva ismeretlen eredetű cseresznyét találni. Ráadásul nem is egy fél maréknyit, hanem egy egész fát. Csodás dolgok ezek, ezért tovább vakarózunk.

Hát nem romantikus?

Vysoký Chlumec irányába kanyarodunk közben, mert bár a főzde pillanatnyilag zárva van, termékei kitartóan őrzik nevét. A Flying Cloud IPA is itt látta meg a napvilágot, korrekt, bár nem túl izgalmas, relatíve népszerű termék lévén a Lobkowicz nem hagyta veszni ezt a sört sem, valamelyik gyáregységében a sok közül ma is készítik.

Szép rezes árnyalatot mutat, habja átlagos vastagságú, lassan apadó, kitartó. Illata karakteres, gyümölcsösen édes, virágos. A hidegkomlózás során belekerült Cascade és Amarillo az ízvilágot is szépen alakítja, lassan sétáltatva a fogyasztót a gyümölcsfák között, melyekről narancsot, grapefruitot, egyéb citrusféléket lehet szedegetni. A 13,5-ös Balling megfelelő teltséget, a 44-es IBU kellemes keserűket ad, az 5.4-es alkohol kifejezetten csütörtöki hangulatba ringat.

Vakarózásilag lassan rátérhetünk a herékre.