Címke: IPA

1235-1237. FIRST A Parfait Moment, Close Call, Reketye Rosemageddon

Újra itt a sörnap, lengeteg lelkecskénk révbe ér a heti hányódások után (nem az iskolában taroló, hörögve fosós-okádós tünetegyüttest mutató járványra gondolunk, bár ami késik…), arcvonásaink kisimulnak, idegrendszerünk ellazul. Három doboznyi élmény várakozik ránk, nekifutunk hát, nagy levegő, kifúj, nyit.

A FIRST Craft Beer és a prágai székhelyű Pivovar Vik (2020-ban alapított családi főzde) saját bevallásuk szerint immáron sokadik közös munkáját szaglásszuk lelkesen, mely egy A Parfait Moment névre hallgató pastry sour. Ez alkalommal a piskótás vonalra álltak rá, amit mangóval és passiógyümölccsel (ateistáknak és agnosztikusoknak maracuja) hígítanak, illetve ízesítenek tovább. A süteményes alapot a malátákon kívül némi fehércsoki-aroma hivatott képviselni, ami egyébiránt a nyitás után tökéletesen uralja a terepet, tényleg sütiszerű. Később a savanykásabb gyümölcsök is előkerülnek, a végső illatprofilt a joghurt egészíti ki. Az átlagos testű (12 B°) sör kellemesen és mértéktartóan savanykás, a gyümölcspürék hibátlanul hozzák az elvártakat, a Mandarina Bavaria pedig – a Hallertauer Blanc, a Cascade és a Huell Melon szerelemgyereke – készségesen kontrázik nekik egy kis plusz mandarint szolgáltatva. A savanyú söröket köztudottan óvatosan kerülgetjük, ám ez a próbálkozás van olyan jól sikerült, hogy elégedettek legyünk. A kétharmadát azért meghagyjuk az asszonynak, ma van a névnapja, örüljön.

Ötven fölött az ember egyre kevesebb dolog miatt pirul el, ennek egyik oka az a tény, hogy vastagon teszünk arra, mit gondol rólunk a többi ember (mondjuk ez nekünk tök jól ment már nyolc évesen is), őszinteség és igazmondás miatt pedig sosem vörösödtünk. Így hát egészen nyugodtan, átlagos pulzussal nézünk a szemébe bárkinek és valljuk be, hogy sosem hallottunk még a Brewing Vibes Brewery elnevezésű, elvileg debreceni gerillacsapatról. Szintúgy higgadtan közöljük, hogy Close Call fantázianevű hazy IPA/NEIPA-jukat kóstolva (a kettő közül válasszatok ti) a jövőben ennél sokkal nagyobb figyelemmel fogjuk kísérni munkásságukat. A Close Call illata ugyan kissé fojtós, mintha az ott nyüzsgő mindenféle déligyümölcs nem tudná eldönteni, milyen irányba induljon el, de ha a komlókat nézzük, ez nem is csoda, annyi dudás szorult itt egy csárdába. Nectaron, Riwaka, El Dorado, utóbbi kriogenizált változata is: tetszetős sorozat. Íze viszont egyértelmű és határozott, ez egy jól megformált, kellően gyümölcsös, magát szépen itató, decens keserűkkel bíró sör. Örültünk neki, ahogy a főzde létének is örülünk. A 6.5-ös alkoholnak nemkülönben.

Van itt nekünk a végére még egy extra fűszerezésű alkotásunk a Reketye Brewing Co.-tól is, a Rosemageddon, ahol az alapsör egy gose, azt meg nem iszik minden nap az ember. A sörtípus történetéről többször is esett már szó, ezért csak ide szórnánk a következőket: Goslar, Gose, só, búzamaláta, Lactobacillus. Ezekből már össze tudjátok rakni a lényeget. Ha mégsem, keresgéljetek a blogon. Rozmaring (Salvia rosmarinus) és kakukkfű (Thymus) szorult még a dobozba, de szó szerint, mert nyitáskor igencsak tolakodtak kifelé. A kakukkfű nyert, de gyorsan el is illant, ellenben a rozmaring itt maradt velünk, szerintem a végén rendelnünk kell egy pizzát. A két fűszernövény áldásos hatásait felsorolni sokáig tartana, ételek és italok ízesítésén túl a népi gyógyászat mindkettőt valószínűleg évezredek óta használja görcsoldástól kezdve köhögéscsillapításon át a fertőtlenítésig. A Rosemageddon szépen kidomborítja az egyébként is jól ismert és kedvelt ízvilágot, hozzátéve a maga sós, citromosan savanykás jegyeit. Érdekes, unikális főzet, de azért mi hagytunk néhány kortyot a debreceni dobozban leöblíteni a fűszerszörnyeket.

1232-1234. Ursus IPA, Szent András Almás Rétes, Reketye Dr Banghard

Szétszórtuk a féléviket ebben a tanévben is, nem akarunk róla beszélni, maradjunk annyiban, hogy egyre nagyobb sz@rban vagyunk. Most inkább kóstoljunk söröket, a véleményünket és érzésvilágunkat hűen tükröző zenemuzsikát meg ide illesztjük, hiszen nyugodtan lehetne a mai fiatalság himnusza.

A közelmúltban foglalkoztunk az Ursus egyik sörével, a Premiummal, most itt az IPA is, ráadásul a lelkünket is melengethetjük egy kicsit, hiszen a főzde termékeinek vásárlásával a Fogarasi-havasok élővilágát támogathatjuk, legalábbis pillanatnyilag és elméletileg. A cég létrehozott egy, félhülye korunknak megfelelően minden irányba vadul lázadó brandet, ez volna a Bârlog, melynek égisze alatt ez az IPA is vonul. A dologban az az érdekes, hogy a szokásosnak mondható parasztvakítások – telt, gazdag ízvilág, jól integrált keserűk, finom egyensúly, usw. – ebben az esetben ülnek. Tényleg telt és gazdag az ízvilág, a komlók valóban a megfelelő pillanatban és lendülettel lépnek be, a vége pedig kellemesen, citromhéjasan kesernyés-savanykás. Eddig sem voltak előítéleteink a román sörökkel szemben (pedig szeretjük az előítéleteket, gyűjtjük is őket, vasárnaponként mindig másikat szedünk elő a szekrényből, megfésüljük szépen, beszélünk hozzá, ilyesmi), ezek után pláne nem lesznek. A hazai nagyüzemi termékekkel pedig azért nem kezdjük el összehasonlítani, mert ahogy azt már éreztettük az írás elején, idegrendszerünk zilált állapotban van, így vérbő anyázásba is fordulhat a dolog, amire most nincs szükségünk. Nagy kedvvel elfogyasztjuk, élvezzük az 5.8-as alkoholtartalom gyengéd simogatását.

Rákattantunk mostanában az almákra, úgy vagyunk velük, mint a sörökkel: nem értünk hozzá, de szeretjük. Minden héten mást fajtát választunk magunknak, már a nevük is izgalomba hoz bennünket, hiszen mikor haraptál utoljára egy Pinova-ba, urambocsá’ egy Granny Smith-be? Az ízeken túl az is nagyon fontos, hogy legyen az almán matrica, mert azt szanaszét lehet ragasztgatni a tanáriban a kollégák cuccaira, amit ők többnyire elnéző, illetve zavart mosollyal konstatálnak. Már ki is tűztek nekünk egy ánégyest a falra MATRICÁK felirattal, amit ugyan értékelünk, de negálunk.

Nem tudjuk, hogy a békésszentandrásiak milyen fajtát tettek Almás Rétes nevű pastry ale-jükbe, de az élmény a vérprofin adagolt fűszerekkel együtt finoman szólva is orgiasztikus. Olyan élethű a dolog, mintha nem poharat, hanem villát közelítenél a szádhoz, rajta süteménydarabkával, s ahogy a döbbenetesen krémesnek érződő vaníliás-fahéjas vonalat megcsipkedi a gyümölcs friss savanykássága, egyből érzed a péntek délutánt. Nem szeretnénk gerinctelen véglényként a készítők lába előtt csúszni-mászni, de ilyen téren a héten ennél jobb dolog még nem történt velünk, ezt nyugodtan el lehet könyvelni tényként.

Tizenkilencre – mit tizenkilencre, húszra – húztunk lapot előző kijelentésünkkel kapcsolatosan, ez abban a pillanatban realizálódik bennünk, ahogy kibontjuk a Reketye Brewing Co. Dr Banghard-ját, ezt a 11%-os alkohollal bíró imperial salty peanut butter & caramel milk portert. Ennél tökéletesebb vaníliás karamell illata a vaníliás karamellnek sincs, ráadásul némi idő teltével finom tejcsokiaromák keverednek hozzá. A korty selymes, a só az ideálisan kevés szénsavval együtt pezseg a nyelv hegyén, maga után húzva a mogyorót, amitől még egy kis olajosságot is hallucinálsz, pedig hát csak aroma, de annyira precízen dolgozik. Az alkohol ugyan folyamatosan érezteti magát, ám nem lóg ki sehol, az étcsokis/kakaós keserűk sziporkáznak, a végén és az utóízben előbújik még egy kis só, mi pedig sejtjük már, miért rángatja a gumikesztyűt az egyébként valószínűleg csúnyán vigyorgó kopasz f@szfej a dobozon, mert ez a sör olyan élmény, amit nehezen felejt az ember, akár az első fékevesztett, ereszdelahajamat-bulit a proktológián.

1228-1231. Bohemia Regent Vánoční Kaštanový Ležák, Angelo Poretti 9 IPA, Mad Scientist Ready or Not Here I Come, Delirium Christmas

Nagyjából egy hónappal ezelőtt, valamikor karácsony után ízlelte-fogyasztotta ezeket a söröket a Szerkesztőség összes kül-, bel- és hímtagja – ahogy azt emlegetni szoktuk – egy kedélyesen fűtetlen padlástérben. A körülmények minket sosem szoktak zavarni, sört bárhol és bármikor lehet kóstolni, meg aztán bőviben voltunk magasabb alkoholkoncentrációjú italoknak is, amik akár a külső fagyási sérülések kezelésére is kiválóan alkalmasak, amennyiben a velük bekent testrészeket valaki egészen biztosan lenyalogatja. Visszarángatván magunkat az ebből az aspektusból sehová sem vezető homoerotikus szakadék széléről azon morfondírozunk, hogy vajh’ miféle sorrendiséget követtünk a kóstolást tekintve, de hiába lapozgatjuk jegyzeteinket, az ilyen pimf dolgokat tudatunkban is tökéletesen áthatolhatatlan homály borítja. Így a třeboňi Bohemia Regent alkalmi főzetét, a Vánoční kaštanový ležák-ot tesszük előre, mely elnevezés mögött egy gesztenyével ízesített félbarna láger található. A szelídgesztenye (Castanea sativa) termését évezredek óta fogyasztja az emberiség, de a karácsonyi kultúrkörbe a városiasodás kialakulásával párhuzamosan, valamikor a XVIII-XIX. században került. A hóesésben az utcán forró sült gesztenyét kínáló árusok képe, illetve ezen hangulatvilág Dickens, Zola és Krúdy nevét csalogatja elő, hogy némi képzavarral is éljünk, ez az ő madeleine-jük. Ezen apropóból került bele ebbe a sörbe, jellegzetes, édeskés ízével rögtön a korty elején találkozhatunk. Az utána érkező keserűk akár érdekes kontrasztot is alkothatnának vele, de mire észbe kapnánk, a gesztenye eltűnik, tovaillan, akár a karácsonyi álmok. De félre bánat, legközelebb újra próbálkozhatnak, csak a következő ünnepig kell várni.

A magyar származású Americo Makk Roasting Chestnuts című festménye

A nyomasztó posztkarácsonyi hangulatot egy talján IPA próbálta fellazítani, felemás sikerrel. Az 1877-es alapítású Birrificio Angelo Poretti névadója becsülettel végigtalpalta a bajor-osztrák-cseh tengelyt, majd nekilátott a tapasztalatok hasznosításának. A múlt század nyolcvanas éveitől a Carlsberg Group birtokolja őket, mostanság komlótúltengésben szenvedő söreikről híresek. Háromtól tízig nyújtózik a komlóvariációk skálája, ezen belül különböző sörtípusokkal. Kóstoltunk már tőlük négyes lágert, illetve ötös és hatos bakot, a mostani IPA kilencet ígér. A komlócsomag összetétele persze titkos, annyit azonban tudhatunk, hogy ez alkalommal a Citra-Cascade-Centennial trió dominál. Túl azon, hogy szépen hozza az elvárt gyümölcsös aromákat (citrom, grapefruit, a Centennial még egy kis földet is ad mellé) nem okoz átütő élményt, de ezt akár az akkori, nem feltétlenül és hibátlanul objektív tudatállapotunk számlájára is írhatjuk. Kiegyensúlyozott, könnyen iható, gyorsan megkedvelhető sör, a típussal most ismerkedők számára ideális kapudrog a fajsúlyosabb tételek irányába.

Tinédzserkorunkban nagy kanállal faltuk a horror minden formátumát, ezért a régi emlékektől elfátyolosodó tekintettel integettünk Freddy bátyónak, aki a Mad Scientist Ready or Not Here I Come elnevezésű Popcorn Red IPA-jának dobozáról vigyorgott ránk. Emlékeink szerint a franchise hat epizódját tekintettük meg, és ahogy az már lenni szokott, az első volt a legjobb. De ez már igen régen történt, Robert Englund, a kultikus figura megszemélyesítője is a hetvennyolcadik évét tapossa, valószínűleg már akkor is a szívéhez kapna, ha fel kellene emelnie a híres pengés kesztyűt a földről.

Krueger kolléga sörfronton is másodszor kísért, a főzde vérnarancsos west coast IPA-ja, a Bloodlust után tér vissza, ez alkalommal kukoricapehely kerül a feketerépalé mellé (csak a rím miatt). Jó kis malátákra emlékszünk, meg fenyőre némi citrussal, de popcornra nem, bárhogy is erőltetjük a dolgot. Mindegy, úgy sem rajongunk érte. Ha még járnánk moziba, a csámcsogást hallva nem csak képletesen vennénk fel azt a bizonyos kesztyűt, hogy végigszeleteljük vele a zsöllyéket.

A keretes szerkezet miatt a végére is egy ünnepi főzet került, ráadásul ezt a Delirium Christmas-t kerek esztendeig őrizgettük féltve és vigyázva, nehogy baja essék. Ennek örömére szép hangosat pukkant, a pohárba pedig kellemes mahagóni/teak árnyalatú sör került. Mindenképpen ezt nevezhettük a legösszetettebb, legvaskosabb tételnek. Némi sajtszagot véltünk diffundálni a légtérbe, ami nem is annyira meglepő, mint ahogy elsőre gondolná az ember, ráadásul a Christmas esetében szerves része a dolognak. A korty mézesen édes, aszalt gyümölcsökkel (leginkább datolya) telített, a 10 %-os alkoholtartalom masszív likőrös érzetet ad. A komlók is odateszik magukat szépen, az utóíz egyértelműen az övék, hogy aztán egy új korttyal megint felkapaszkodhasson az ember erre a parádés hullámvasútra. Jó lenne egy több éves példányt is kiböjtölni, ám erre nem vállalkozunk, csúnyán elbuknánk a dolgot. Majd megkérünk valakit, rejtsen el előlünk egyet. Mondjuk a kamra bal felső polcára.

1226. Guinness Blonde IPA

A bizonyos szempontból kétségtelemül romantikusnak mondható, ám a szürke hétköznapok verklijének tekerését alaposan megnehezítő hóhelyzetről (itt a tanyán, a tundrává avanzsált sivatag közepén kvázi hermetikusan el lettünk zárva a külvilágtól, annak minden előnyével és hátrányával. Előny nem sok van, egyébként sem jár erre szinte senki rajtunk kívül, a hátrányok ellenben számosak. A dűlőúton csak speciális járművekkel – traktor, quad, lóvontatta szán, Hummer, etc. – lehet közlekedni, a Suzuki a cca. harminc centiméteres szűz hóban az esélytelenek nyugalmával álldogál. Gyalogtúrák vannak tehát az iskoláig, a család nőtagjait előrezavarjuk utat törni, mi pedig egy alaposan felmálházott kerékpárba kapaszkodva követjük őket. Mondom, romantikus.) az oroszok jutnak az eszünkbe, róluk meg John Thomas Young Gilroy, aki a Guinness legismertebb és leghíresebb plakátjait tervezte. A főzde Blonde IPA megnevezésű termékének csomagolásán látható, csőrükön söröket egyensúlyozó tukánok is az ő művei. A sikersorozat valamikor a harmincas években startolt, az állatkerti jószágok kampányában egy oroszlánfókát követően jelentek meg a madarak, elsőként egy strucc, aztán egy pelikán.

Utóbbi alakult át tukánná, és ezek a jószágok kerültek fel arra a tervrajzra is, amit az ötvenes években készített a művész, egy tervezett Szovjetuniós megjelenés projektjén belül. Ebből ugyan nem lett semmi, a cég csak a SZU elhasalása után tört be az ottani piacra, de a Kreml felett átsuhanó sörszállítmánynak integető/tisztelgő Sztálin atyuska így is egyértelműen kultúrtörténeti mérföldkő. A vezér mellett maga Gilroy bácsi mutogat lelkesen, a cirill betűs márkanév alatti ДЛЯ ПРОЧНОСТИ! felirat pedig valami olyasmit jelent, hogy „Az erőért!”.

Szállítmány az elvtársaknak

Az említett Blonde IPA a cég felé mutatott minden tiszteletünk mellett sem egy nagy durranás, de tán említettük már, hogy általában idegenkedünk az állandó és hangos csinnadrattától. Tisztességes alapokból precízen összeillesztett élvezetes iparosmunka, a Citra és a Cascade által magabiztosan hozott grapefruittal és virágokkal. A színéért plusz vállveregetés jár, régen merültünk már el ennyire megnyugtató mélyaranyban. Biztosak vagyunk abban, hogy a főzdéről az elkövetkezendő évtizedekben (az 1759-es esztendő utolsó napján kötött bérleti szerződés alapján tágabb intervallumokról is lehet szó, hiszen abban a főzde 9000 [kilencezer] évre biztosította magának a helyet a sörkészítéshez) is az a bizonyos stout ugrik majd be mindenkinek elsőre, de időnként egy-egy ehhez hasonló kikacsintás rendkívül kellemes élményt jelenthet a magunkfajtának (is).

A saját képet kisebbik leánykánk lőtte még a végítélet részeként mellékelt hómennyiség leszakadása előtt egy használaton kívül – egyben a külterületre – helyezett terrárium felhasználásával.

1217-1218. The Garden Brewery More és Session IPA

Megkopnak és fakulnak a nyári emlékek, a Horvátországból érkezett sörök pedig elfogynak lassacskán. Két doboz árválkodik még a kamrapolcon a The Garden Brewery-től, nyitjuk is fürgén a More névre hallgató pale ale-t, s miközben lassan temperálódik, mi Zágrábról nézegetünk mindenféle képi anyagot. A Jelačić bán téren (Trg bana Jelačića) álldogáló lovasszobornak szép története van, szagolgatás közben – citrusfélék az édesebbjéből, leginkább tán mandarin, némi virág, pici fenyő – megidézzük.

A császári udvarhoz végsőkig hű bán szobrát 1866-ban állították fel a téren, bár ezt a zágrábi tanács nem nagyon akarta. Viszont az osztrákok igen, ezért a szobor oda lett plántálva, ráadásul a teret is átkeresztelték, merthogy addig Harmica néven futott. A bán kivont kardja ekkor még észak felé mutatott, amit az urbánus folklór Magyarország elleni fenyegetésként értelmezett, merthogy Josip több alkalommal is összeakasztotta a 48-as honvédekkel a bajuszt. Mi értelemszerűen a pákozdi csatára emlékszünk vissza a legszívesebben, mivel ott győzelmet arattunk („Fut Bécs felé Jelasics, a gyáva,/Seregének seregünk nyomába’”, ahogy a lánglelkű írta volt), ám mindent összevetve a mérleg nyelve nem felénk billen.

Az évszám alapján az irány még észak. A szobor egyébiránt  Anton Dominik Fernkorn alkotása

Némi idő teltével 1947-ben a kommunisták eltakarították a szobrot, a térből Köztársaság lett (Trg Republike), majd 1990-ben ismét fordult a kocka, sőt ez alkalommal a szobor is. Visszaállítása óta déli irányba mutat, a rossz nyelvek szerint Belgrád van csicskítva, ami jó ronda szó, nem is beszélve arról, hogy a szerb város nem is arra van. Ábrándosabb lelkületű embertársaink a magyarok felé tett gesztusként értelmezik a dolgot, és tény, hogy a jugoszláv polgárháború után (amikor fegyvereket is szállítottunk a horvátoknak) kormányunk más időpontra helyezte a honvédség emléknapját, ami addig szeptember 29-re, a pákozdi csata napjára esett. A lényeg, hogy mostanság már nem utáljuk egymást annyira, és ez a tendencia tovább javulhat, amennyiben végre valahára elzavarjuk a jelenleg regnáló narancssárga, korrupt lótolvajokat.

A sör egyébiránt üdítően friss, kellemesen és gyümölcsösen savanykás, keserűi (melyeket a Citra, a Columbus és a Mosaic biztosít) kifejezetten decensek és simulékonyak ezzel a negyvenes IBU-val. Külön jó pont, hogy habja meglepően tartós és határozottan kemény, még ha ez meglehetősen félreérthető is így visszaolvasva.

Egy laza Session IPA marad a végére minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy zamatos, gyümölcsös, a Mosaic és az Azacca nyugodtan, senki és semmi által nem zavarva vonultathatja fel teljes eszköztárát, mely a citrusféléken át az enyhe fenyőkön keresztül az ananászig tart. Hátránya, hogy egy ilyen könnyű, alacsony alkoholtartalmú (4 %), még a harmincas IBU-értéket sem elérő, egyértelműen és eleve elrendeltetetten (ez sem rossz, a legközelebbi tollbamondáskor a kölykök kiütést fognak kapni tőle) nyári sörnek kigondolt, feledhető termékről mi a búbánatot lehet írni? Persze azért megisszuk ezt is, ahogy majdnem mindent, és kifejezetten nagy szeretettel gondolunk a horvát főzdére a mihamarabbi viszontlátás reményében. Lesz nyár jövőre is, ha minden jól megy.

1215-1216. The Garden Brewery APA és Shuma IPA

Töretlen lendülettel bandukolunk tovább horvát söreinkkel ebben a ködös és vizes novemberben, ami olyan hamar ki tudja szívni a meleget az emberből. Tíz percnyi séta után ropogó tüzekről álmodozunk, aztán amikor elmélyedünk kissé Zágráb történelmi eseményeiben és összefutunk Gubecz Máté (Matija Gubec) nevével, már nem is fázunk annyira. Gubecz uram volt a vezére az 1572-73-as horvát parasztháborúnak, ami ugyanazon okok miatt tört ki, mint a Dózsa-féle cca. hatvan évvel korábban. Ráadásul a vége is szomorkásan hasonló a két történetnek, a horvát vezér seregét is szétkergették, őt magát pedig Zágráb egyik terén a Szent Márk templom előtt kivégezték.

Oton Iveković 1912-es festményén a kivégzés előtti pillanatokban gyönyörködhetünk

A Dózsa esetében már bizonyítottan bevált módszereket alkalmazták – mert a működő dolgokon nem érdemes változtatni -, ott is volt tüzes trón, izzó vaskorona és jogar (habár Dózsa trónját egyre több kutató cáfolja, a kivégzésen jelen lévő Stephan Stieröchsel [a.k.a. Stephanus Taurinus] gyulafehérvári kanonok sem említ ilyet, pedig elég plasztikus leírást ad a történésekről. Ízelítőként egy rövid részlet Geréb László fordításában:

„Mostan a jobbágy-had felbujtóját, vezetőjét

így csufolgatták a királysággal, s a bakó még

sárga halántékát izzó vassal sütögette.

Tört koponyájának bőven buggyant ki a nedve,

ontja ki agyvelejét füle, szája s az orr üregén át.

Úgy amiképp az edény nyílásán át az aludttej,

sűrüsödött folyadék, amidőn a fedél leszorítja,

apránként kicsöpög s a lyukacskákon kiszivárog:

úgy ömlött a velő a tüzes koronának alatta,

s förtelmes folyadék mázolta be végig az arcát.”

Stauromachia, id est, Cruciatorum servile bellum. Servilis belli Pannonici libri V. Edidit Ladislaus, 1519

Trónról nincs szó. Említést kell tennünk viszont két jóval kevésbé förtelmes folyadékról, melyek a múltkor megismert The Garden Brewery portfólióját képezik, s mert az esetleírástól kissé elsápadtunk, bontjuk is az American Pale Ale-t. A dobozon is jelzett citrusfélék szépen előbújnak a korrekt habpaplan alól, a szintúgy említett papaját viszont nem leljük. Utóbbi valószínűleg teljes mértékben a mi hibánk, fél évszázaddal ezelőtt lezajlott szocializációs folyamatainknak nem képezte szerves részét ez a csinos gyümölcs, illetve fogalmazhatunk úgy is, hogy nem kergettek minket gyerekkorunkban az asztal körül, ha nem ismertük fel a papaját. Vagy a mamaját (bocs). Szóval citrusfélék és egyéb déligyümölcsök az illatban. A korty viszonylag súlytalan, ellenben kellemes és kiegyensúlyozott fűszerezettségéről a Citra és a Mosaic, valamint a Sabro és a Columbus egyaránt gondoskodik (akinek nem tetszik a Columbus elnevezés, használja nyugodtan a Tomahawk-ot, a kettő tökugyanaz, csak a fejlesztők/termelők [Hopunion, Yakima Chief] nem tudnak megegyezni az elsőséget illetően, ráadásul a Zeus is nyugodtan ide sorolható). Akad itt a gyümölcsökön kívül egy kis fenyő, pár szál virág, a vége pedig enyhén és borsosan csíp. Ezek, valamint a 30-as IBU és a 4.4-es alkoholtartalom egyértelműen a könnyed ivósör kategóriájába sorolják a terméket.

Szigorúbb keserűkre vágyunk egyelőre a sörök, nem pedig az élet irányából, ezért már nyitjuk is mai másodikunkat, a Shuma hívójelű IPA-t. A név eredete reményeink szerint nem rejt nagyobb titkokat, mert a šuma kifejezés a horvátoknál erdőt jelent, a doboz meg tele van pingálva fákkal. Érkeznek is a gyanták annak rendje s módja szerint az illatfelhő elején mindenféle édes gyümölccsel karöltve, melyből a barackot egyértelműen felismerni véljük. A vékony, de kitartó habréteg alatt mézszínű sör üldögél, melynek keserűi valóban markánsak, ám egyben decensen kiegyensúlyozottak is, ezért a 60-as IBU érték kifejezetten baráti formában jelentkezik. A készítéskor használt négyféle komló (Simcoe, Azacca, Cascade, Mandarina Bavaria), illetve komlókeverék (Zythos, ennek összetétele nem publikus, de a vájtnyelvűek [jó hülye szó ez is] szerint Columbus, Chinook és Centennial biztos van benne) biztosítja az elvárható IPA-életérzést, a maláták édességét pedig egy NEIPA-élesztő támogatja meg. A 6 %-os alkohol is komolyabb színezetűvé teszi a dolgot, úgy tucatnyival belőle könnyedén nekivágnánk akármilyen erdőnek. Persze simán eltévednénk, de legalább vigyorogva.

1206-1208.Pécsi Session IPA, Ursus Premium, Brookvale Union Ginger Beer

Szeles, esős, taknyos idő van odakint, amivel még nem lenne sok baj, mert az egy éjszaka alatt lezuhant másfél tonnányi diófalevelet már összekaparásztuk, el is transzportáltuk a kert legtávolabbi sarkába (egyelőre idén is megúsztuk a defektet, mert annak ellenére, hogy a célterületen nagyjából ötven darab, két emeletnyi magasságú koronaakác éldegél vidáman, nekünk természetesen felfújható abroncsú talicskánk van), ahol a sündisznók már neki is láttak az alvóhelyek kialakításának. Az őszi hangulat ránk mászott, kissé megülte kedélyállapotunkat, ezért csak úgy félgőzzel tologatjuk a mindenféle söröket a kamrapolcon. Van itt három, melyekhez eddig nem nagyon volt kedvünk, most sincs, de meggyőzzük magunkat: erre a napra vártak ők.

A sorrendiséget a lakóhelyünktől való távolság alapján határozzuk meg, nagyon nem szeretnénk, ha bármiféle elfogultsággal lennénk megvádolva ebben a kiélezett és gennyes belpolitikai szituációban. Irány tehát Pécs.

A városban nagy hagyománya van a sörkészítésnek, már az 1300-as évek elejétől dokumentáltan főzték ezt a derék italt. Ennek megfelelően a Pécsi Sörfőzde is meglehetősen színes, hegyekkel és völgyekkel tarkított életúttal bír, melynek részletes tárgyalása meglehetősen szétfeszítené kereteinket. Legyen elég annyi, hogy jelenlegi formátumát 2017 óta viseli, ekkor vásárolta meg a részvények túlnyomó többségét a két vidám Szemerey (az egyik Zoltán és András, a másik Tamás is meg Béla is, hát így könnyű). Hogy lóvé honnan került rá, azt némiképp sejteti, hogy az úriemberek Matolcsy György unokatestvérei. Hagyjuk is a dolgot, pont kezd kisütni a Nap. A Pécsi Craft jelzést viselő session IPA látványos, mintegy félcentis üledékréteggel támad, ezt gondosan eloszlatva kapjuk a ködös, barackleves megjelenést. A cafrangos, tapadós habréteg alól eleinte harsány, ám rendkívül gyorsan illanó citrusos aromák érkeznek. A korty is ilyen, mire észlelné az ember az ízeket, már le is csúszik, csak némi lagymatag keserűség marad utána. Ismét próbát teszünk, a helyzet változatlan, ezért megpróbáljuk úgy felfogni a dolgot, mint a session kifejezés söripari újraértelmezését. Jó pont viszont, hogy a 12 B° meglepően testes érzetet produkál, ami ráadásul nekünk tetsző lágysággal párosul. A termék nem fog elmozdulni az ilyet is ittunk kategóriából, de sokkal rosszabbakkal is találkoztunk már, illetőleg terveink szerint még fogunk is.

Temesvár mindössze cca. húsz kilométerrel van messzebb tőlünk, mint a mecseki nagyváros, ám ez elegendő ahhoz, hogy a románok egyik közismert alapsörét másodikként tárgyaljuk. Természetesen a rendkívül érdekes és felettébb zavaros történelmi háttér miatt az Ursus román sörként való meghatározása minimum kérdőjeles, hiszen a főzde alapításánál (amit hivatalosan 1718-ra datálnak, de ez közel sem biztos, hogy fedi a valóságot) leginkább magyarok bábáskodtak, és a tulajdonosok is azok voltak a második világháborút követő államosításokig. Nem sírunk mi vissza semmit, nem a mi műfajunk, de szeretünk elmélázni a dolgokon, no meg aztán az Ursus Breweries 2017-től az Asahi tulajdona, ezen az alapon pedig nem román, hanem japán. Nna.

Csakazértis. Manapság a medve ráncfelvarrott, szigorúan néz, de nincs nála sör

A mackó valamikor az 1870-es években vált jelképpé (a palackon konkrétan 1878 szerepel), ezen a néven viszont csak az első véhát követő kitelepítési hullámokra reagálva kezdtek sört forgalmazni. Napjainkra az Ursus tökéletesen átlagos, hovatovább semmitmondó, enyhén kesernyés eurolágerré küzdötte le magát, legalábbis a Premium, amit most kóstolgatunk. Viszont halvány krémsajtszaga van, ami nem biztos, hogy jó, de legalább érdekes és passzol az édeskés utóízhez.

Utolsó tételünk több szempontból is kilóg a sorból, hiszen egyrészt kontinenst váltunk, másrészt egy tisztes, 4 %-os alkoholtartalmú gyömbérsörről van szó. A jóég tudja, hány kilométer megtétele után érkezünk Sydney egyik külvárosába, Brookvale-be, melynek nagyjábóli központjából uszkve húsz percet kell tömegközlekedni Manly-ig, ahol végre megpihenhetünk a 4 Pines Brewing Co. pubjában. A cég fiatalka (2006) és családi irányítással működik, valamint igen környezettudatos, már a névválasztást illetően is. A második véháig a parti sétány végén békésen populált négy fenyő, de akkor kivágták őket, hogy a helyükre légvédelmi ütegeket és géppuskafészkeket telepítsenek. A főzde ezek emlékére vette fel a nevet, ám nem álltak meg itt. Lepacsiztak egy környezetvédelmi szervezettel, s három esztendő alatt közösen 133.332 darab fát, bokrot, cserjét, talajtakaró növényt ültettek el mindenfelé (44.444/év, mert hogy 4 Pines, you know). Megsüvegelendő.

Brookvale a kanyarban

A Brookvale Union egy olyan leágazás, ahová minden belefér, amit az alapcég már nem biztos, hogy nyugodtan felvállalna, mint például lila hajjal, tütüt viselve megjelenni egy traktorkiállításon, ahogy azt az oldalukon olvashatjuk. Termékskálájukban a gyömbérsörökön túl megtalálhatóak a vodka/whisky alapú, gyümölcsízű, 4-6%-os tengerparti lazítók is. Az általunk kóstolt példány az alapsör, ennek megfelelően és parádésan egyszerű, vadítóan gyömbéres, izgalmasan csípős. Tudjuk, hogy teljesen más kategória, mégis egyértelműen ő a mai nap győztese. Quality on the inside, nonsense on the outside (and everywhere else), így a mottó.

Közben egészen szép idő lett, csak a szél akarja még mindig letépni az ember fejét.

1204-1205. Szent András Feszt Október, Bernard IPA

Szusszanásnyi szünetet engedélyezünk magunknak a sportrendezvénnyel terhelt délelőtt, és a Halloween-partival megvert délutáni órák között, hogy gyorsan megvizsgáljunk két sört, mely közül az elsőnek abszolút pillanatnyi létjogosultsága van, a másik esetében nagyon igyekszünk kitalálni valamiféle apropót.

Október elvileg a sör hónapja (tegyük gyorsan hozzá, hogy egy rendes sörivónak a többi tizenegy is az), ezt a titulust az 1810-ben debütált müncheni Oktoberfestnek köszönheti. Szép hagyomány, jó dolog, annak ellenére, hogy egy házassággal kezdődött. Lajos herceg vette nőül Terézia Sarolta Lujza Friderika Amáliát, avagy Therese Charlotte von Sachsen-Hildburghausent, váljék egészségére, emiatt gründolta össze az első népünnepélyt. Napjainkra hatalmas multikulti eseménnyé nőtte ki magát, s mint ilyen, már rég nem tartozik lehetséges célterületeink közé. Idén usque 6,5 millió ember ivott, evett, toporgott, szeletelt, fingott, etc. arrafelé, mi pedig már ott tartunk, hogy hatot is igen nehezen viselünk el magunk körül. A monetáris oldaláról meg talán annyit, hogy fizessen az egy liter Löwenbräuért 15 eurót, akinek két édesanyja van, még ha ez a Löwenbräu messze nem az a kannakék dobozú förmedvény, amit nyomorult hazánkban tolnak az ember arcába.

A soknevű nő. Joseph Karl Stieler alkotása 1855-ből

Szerencsére a békésszentandrásiak gondoltak a hozzánk hasonló introvertált, szkeptikus humanoidokra, ezért elkészítették Feszt Október elnevezésű bajor oktoberfest stílusú sörüket. A névválasztás pazar, eszünkbe is jutott, hogy várunk vele még néhány napot, csak hogy elsüthessük rendkívül fárasztó nyelvi poénjaink (?) egyikét, miszerint: – Feszt október? F@szt, má’ november. Persze nem várunk és nem sütjük el. A Feszt világos aranyszínű, puha és tartós habréteggel bíró, édeskés, visszafogott virágillatot produkáló sör. A korty jólesően telt (14,5 B°), gabonás-kenyeres, pont annyira ropogós, amennyire kell. A Perle és a Tettnang a virágok mellé tesz még egy kis földet, maroknyi gyógynövényt, így a keserűk is szépen egyensúlyoznak a végéig. Az utóíz kellemesen földes, az alkoholtartalom pedig 6 %, aminek örülünk, hiszen ahogy említettük, még előttünk van egy sulis Halloween-bulikah. Azt pedig külön értékeljük, hogy a termékleírással szemben nekünk még csak véletlenül sem jutottak eszünkbe roppanós bajor kolbászok.

Nem vagyunk elég bátrak, hogy belegondoljunk, mennyire lehetnek roppanósak, a képet egyébként is egy olasz készítette Svédországban

Bernardék IPA-ját passzítjuk a fesztes ízélmény mellé, s bizony mostanra már ki kellett volna ötölnünk az ok-okozati viszonyrendszert, de nem nagyon jut az eszünkbe semmi. Biztos ez a kurv@ Halloween, ami ráadásul nem is most van, de az iskolákban addigra őszi szünet lesz, hálaajóistennek. Mondjuk azt, hogy ha a Feszt Októbernek abszolút pillanatnyi volt a létjogosultsága, akkor a Bernard IPA-é csak pillanatnyi. Gyenge, ugye? Ott rakja tele a pék.

Az 1597-re datálható humpoleci főzdéről már több alkalommal is megnyilvánultunk, s emlékeink szerint valahol azt is megjegyeztük, hogy söreik mindig megbízhatóan kiegyensúlyozottak. IPA-jukat kóstolva elsőként a „szigorú” kifejezés vetődött lelki szemeink elé, mert könnyen lehet, hogy pillanatnyi lelkiállapotunk az oka, de a hivatalosan 53-ra tornázott IBU-érték ennél bizony harapósabbnak tűnik. Tulajdonképpen nincs ezzel gond, gyorsan el is könyveljük a kellemes meglepetés kategóriába. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a nagymúltú sörgyárak, akik csak mostanság, kvázi a közhangulat nyomására vették fel repertoárjukba ezt a sörtípust, az esetek többségében kiegyeznek valamiféle féltaknyos, déligyümölcsös maszatolással. Itt nem ez van. Itt kérem korrekt keserűk vannak csiklandós gyantákkal, a gyümölcsök meg szépen brummogják a kontrát. Megengedjük, hogy nem ez a sör lesz az első, amelyik a népek eszébe fog jutni a Rodinný pivovar Bernard-ról, de nekünk a szívünkbe lopta magát rögvest. Ezért hát ünnepélyes keretek között neki is odafirkáljuk az abszolút jelzőt, a maradékot meg elvisszük a buliba.

1201-1203. Karlskrone Leichtbier, Karlskrone IPA, Karlskrone Pils

Nagy kedvelői vagyunk a mindenféle multik által forgalmazott alsópolcos szarsöröknek, még inkább azoknak, amik akár szemmagasságig is fel tudnak kúszni a tartószerkezeten. A mai napon az eddig begyűjtött öt Karlskrone-attitűd mellé újabb hármat csatolhatunk, hej, az élet csupa móka és kacagás. Az Aldi legújabb cifra nyomorúságaira Vácz kartárs hívta fel a figyelmünket, köszönjük neki szépen, azt meg pláne, hogy az első kortyokat társaságában fogyaszthattuk, minőségi és irányított szabadidős tevékenység keretein belül.

Aldiékat már csak azért is becsüljük, mert habozás nélkül húznak lapot nemhogy tizenkilencre, de akár huszonegyre is. Emlékezetünk szerint semmi jót sem tudtunk mondani a brand eddig kóstolt példányairól, a legpozitívabb megnyilvánulásunk a seíze-sebűze szókapcsolat volt, amit ugyan nem így kell írni, de nekünk szabad. Arra is emlékszünk, hogy Százéves Sün a búzasörük tárgyalásakor debütált kvázi védjegyünkként még valamikor ’18-ban. Azóta is kiváló egészségnek örvend, mint az a mellékelt fotón látható.

A Leichtbier annyira leicht, hogy kétszer kell kitölteni, hogy megérkezzen a pohárba, de akkor már késő gondolkodni azon, hogy minek. Haloványsárga, sörszerű dolog lötyög a vékony, mosogatószeres hab alatt, de a látvány még mindig elviselhetőbb, mint az illat és az íz. Illetve az ízzel nincs gond, mert olyat nem produkál. A már ismert és megszokott savanyú szódavízen túl csak a nihil vigyorog, az illattal előgomolygó dohos aromaanyagok pedig megteszik nekünk azt a szívességet, hogy rendkívül gyorsan elpárolognak. Mindent összevetve ez még annyit sem ér, mint az aludoboz, amelyikbe töltötték. Mehet is a lefolyóba pezsegni.

Manapság már a szarsörpolcról sem hiányozhatnak az IPA-k, sic transit gloria mundi, naná, hogy a Karlskrone is előrukkolt eggyel. Az előző ultraleichthez képest ennek már határozottan vannak illatai és ízei, ha nem is túl kellemesek. A típustól elvárható gyümölcsparádé ez esetben szúrós, műcitromos savanykássággá degradálódik, a háttérben céltalanul lődörgő gabonákkal. A korty nagyot csíp az ember nyelvébe, ami nem jó ugyan, de legalább váratlan, utána viszont sivár, gyógyszeres keserűk döngölnek le mindent. Könnyben ázó arcú, kegyetlenül megkínzott, némán fohászkodó ízlelőbimbók kísértenek majd álmatlan, végtelennek tűnő éjszakákon át.

Már csak a pilsben bízunk, ezért is hagytuk a végére, de ez alkalommal ő sem váltja meg a világot. Közvetlenül nyitás után olyan penetráns főtt tojás szagot ereget, hogy rögvest a szavatossági időt kezdjük keresgélni a dobozon. Hurrá, azzal nincs gond, jövő júliusig okék vagyunk. Percek teltével tisztul a dolog, ám a tojás nyomában nagyjából minden eltűnik, csak egy kis tétova, komlós érzet marad. Kinézetre echte Leicht, az illatélmény után nyugodtan mondhatnánk: mint két tojás. Ízvilágát illetően is erős déjà vu-élmény söpör át rajtunk, ezeket a drabális, bárdolatlan, torokkaparó keserűket az előbb húztuk le a klotyón a maradék IPA-val. Úgy tűnik, nem elég alaposan. Merő rosszindulatból és büntetésből itt már van utóíz is, leginkább ujjnyi ecetbe előző este visszaharákolt, félig szétrágott kinintablettára emlékeztet. Nem tudjuk, mit követtünk el, de most vezeklünk. Bő nyállal, mert minden ilyen nedvet termelő mirigyünk megbolondult. Csak abba a gondolatba tudunk kapaszkodni, hogy ha legközelebb valamelyik Aldi környékén mászkálunk, bemegyünk, veszünk ezekből az istentelen löttyökből egy-egy dobozzal, oszt’ a bejáratnál odavágjuk őket a járólaphoz, hogy szagolgassák ők is egy darabig.

Mielőtt felnyalják.

1198-1200. Fehér Nyúl Enjoy the Science, Enigma, Monks’ Bread

Szép kis sörcsokrot (milyen pompás szó ez is, sörcsokor, lelki szemeink előtt gondosan kidolgozott testképpel rendelkező, csillogó tekintetű bajor lánykák sorakoznak, karonként 10-12 korsó sörrel) állítottunk össze magunknak – illetve nektek is – ma, melyek összefűzésének vezérmotívumát ez alkalommal a tudomány, mint olyan, szolgáltatja. Világéletünkben erősen hittünk a tudományban. Jól érezzük magunkat a közelében, szeretünk babrálni vele, sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy ő fogja kirángatni az emberi fajt abból a kakából, amiben most van, és ahová saját magát kergette. Szintúgy fixa ideánk az is, hogy ehhez mesterséges intelligenciára, valamint a bolygó humán lélekszámának megfelezésére van szükség. Utóbbi kettő nem zárja ki egymást, ezért nyugodtan dőlünk hátra némi zene társaságában, mert a Fehér Nyúl Enjoy the Science nevű söre akkora áthallás, hogy a fal adja a másikat.

A dobozon lévő felirat szerint egy west coast pilsnerrel van dolgunk, ezért mi egy kicsit kétségbeesetten keresgéljük az újvilági komlókat, de hiába. A Titan német (jön is az illatfelhő végén a muskátli), a Styrian Cardinal és a Styrian Dragon pedig szlovén fejlesztés, igaz, ezekben akad amerikai génvonal is. Világos szalmasárga, csipkés habkoronájú sör virágos, citrusos illattal. A korty laza, könnyed (11,3 B°), már az elején meglepően és jólesően keserű. A grapefruit lime-ba lágyul, kevéske savanykás bogyófélét is oda lehet képzelni, a végén pedig újra a keserűk veszik át az irányítást. Precíz, pontos, élvezetesen tudományos, esetleg tudományosan élvezetes sör, mely egyben a főzde From the Hop-sorozatának bemutatkozó darabja. Innen kívánunk sok sikert a továbbiakhoz is.

A tudomány egyik elsődleges feladata a rejtélyek eloszlatása, ugyanakkor azok szakmányban történő előállítása. Az enigmák (αίνιγμα) állandó kihívást jelentenek minden gondolkodó lénynek, s mivel időnként magunkat is e kategóriába soroljuk, nem megyünk el szó nélkül Nyúlék hasonló nevű cold IPA-ja mellett. Az enigma kifejezésről egyszerre jut eszünkbe Sandra, a diszkrét dekoltázsú énekesnő a nyolcvanas-kilencvenes évekből, és Alan Turing. Ebből is látszik, hogy problémáink számosak és krónikusak. A popdíva az akkori férje által összetákolt zenei formáció, az Enigma mindent taroló slágerében (Sadeness Part I.) sutyorgott erotikuschan és flansziául, megfelelően hígítva a kőkemény gregorián kórus latinját. Hallgassátok, de legyetek óvatosak.

Turing bácsival már nincsenek ilyen problémáink, egyértelműen zseniális elme volt, méltatlanul nyomorult életúttal. A németek Enigma márkanevű titkosító berendezésével készített kódokat ugyan nem ő törte fel először (ez Marian Rejewskinek és csapatának sikerült még 1932-ben), ám a Bletchley Parkban az ő vezetésével a megfejtésekre szánt idő látványosan zsugorodott. Szimulációs kísérleteivel a lehetőségek számát 200 trilliárdról (!) egymillió környékére szűkítette. Ennyit végigzongorázni egy Turing-bombával (elektromechanikus számítógép) kb. hat órányi meló, többet beiktatva arányosan kevesebb, az angoloknak meg volt vagy kétszáz.

Nekünk egy Enigma jutott, de nem panaszkodunk, nyitunk. Komlóból ebbe is került háromféle, az alapnak vehető fűszeres keserűket a Magnum adja. A tropikus vonalért az El Dorado felelős ananásszal, mangóval, az Idaho 7 pedig hozzácsap némi fenyős-gyantás jelleget. Világos arany szín, kitartó, hézagos hab, picit csípős, gyümölcsös illat. Rizst is csempésztek bele, hogy még titokzatosabb legyen, illetve a száraz, tiszta ízhatás miatt. Az alkoholtartalom is felkúszott 5.7-re, ettől kedvünk támadt egy alapos sifrírozásra, de aztán attól való félelmünkben, hogy elhagyjuk valahol a kódkulcsot, inkább lemondunk a dologról, és nekiállunk szemezni egy duplabakkal, à la Turing.

Turing futásban is kiváló volt. Maratonideje szűk tíz perccel maradt csak el az akkori olimpiai aranytól

A Monks’ Bread tradicionális alapokra helyezett doppelbock, melyet a szerzetesekkel ellentétben mi már nem csak nagyböjt idején fogyaszthatunk (bár valami azt súgja, rájártak erre a csuhások az év egyéb napjain is, hogy legyen erejük őrizni a tudás lángját a sötét időkben). Halvány bézs, krémes és tömött hab, elegáns, mély mahagóni árnyalat. Illata nagyon komoly malátákat hoz, mögötte halványan valamiféle gyümölcs, tán szilva.

Íze is malátadomináns, édességét enyhe komlókeserűk ellensúlyozzák. A korty zamatos, vastag, lassú, lágy, a 7.1-es alkoholtól kellemesen meleg. Pazar alkotás, tovább szilárdítja amúgy is törhetetlen hitünket a tudományban.

Fel hát, előre az eljövendő boldog évezredekért!