Még mindig elég homályos a tekintetünk, bár a bal szemünk már kezdi újra konfigurálni magát (vö. a régi, ronda hímsoviniszta poénnal → Az első nap nem láttam semmit, a második nap se láttam semmit, a harmadik nap kezdtem látni a bal szememmel… Hiába, a nemi szerepek megváltozása még így a XXI. század elején is nehezen emészthető problémát jelent egyeseknek. Pedig még csak most kezd felpörögni a dolog igazán. Én szóltam.).
Senkit és semmit – önnön magunkat sem – kímélő iróniánk sugallatára (mit sugallatára, utasítására) vesszük most egy kalap alá a két utolsó Beertailor-főzetet, melyek a Vision és a Black Hole névre hallgatnak. Konkrét és épkézláb látás hiányában mi magunk is elég sokat vizionáltunk az elmúlt napokban, ráadásul úgy, hogy a visszafogott tempóban fogyasztott söröknek ehhez nem sok közük volt. A fekete lyukakról pedig köztudott, hogy még a fény sem szabadulhat gravitációs vonzásukból, tehát nem láthatóak, mert minden részük az általuk generált eseményhorizonton belül helyezkedik el. No de hát ahogy a vörös jószág is említi a kis hercegnek: „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Egyébiránt – tompítandó a bevezetőben felhozott poén élét – Antoine de Saint-Exupéry 1931-ben megjelent Éjszakai repülés (Vol de Nuit) című regénye elnyerte a Femina-díjat, melyet 1904 óta adnak ki, zsűrije pedig csak és kizárólag nőkből áll. Tavaly Neige Sinno Mexikóban élő francia írónő Triste Tigre című, meglehetősen felkavaró, önéletrajzi ihletésű műve nyert, melyet gondos kezek nem sokkal ezután eltávolítottak egy francia városka katolikus gimnáziumának könyvtárából. Az írónőt gyerekkorában mostohaapja többször is megerőszakolta, e traumának ilyetén feldolgozása úgy tűnik, nem összeegyeztethető a keresztyény értékrenddel. Milyen érdekes és milyen ismerős.
Vizionáljunk hát egy olyan világot, ahol bárki bármiről nyugodtan értekezhet, erkölcscsőszökre pedig azért nincs szükség, mert az emberiség már annyira művelt, hogy mindenki tudja mit, hol, kivel, hogyan, miért. Ámen.
E képzelt jövő tisztábban látásához még nekünk is némi alkoholra van szükségünk, ezért rögvest pohárba kerül a Vision, mely típusát tekintve egy NEPA. Ezen sörféleség a nagyot hasító NEIPA-k farvizén egyensúlyozva hódított némi teret magának. Az általánosan hangoztatott meghatározás szerint ez egy olyan ködös megjelenésű, gyümölcsös ízvilágú pale ale, melyben a hagyományos árpamaláta mellett jó adag zab(pehely) is van. Legyen így, ám ez esetben kissé tanácstalanul vakarózunk, mert a Vision-ban nincs egy szem se. Vagy csak mi nem látjuk, ugye. Mindegy, nem tisztünk a pálcatörés.
A nyitáskor embereset szisszenő sör vaskos, laza habpárnát produkál, mely átlagosan tartósnak bizonyul. Az ígért trópusi gyümölcsök jelentkeznek ugyan, ám valamiféle szúrós, enyhén ecetes kísérőbe kapaszkodnak, ezért rögvest bakteriális eredetű fertőzésre gondolunk, biztos azok a nyomorult kis Lactobacillusok. Az ecet idővel csitul, de nem tűnik el, s belekóstolva a kortyot is enyhén szétesett állapotban találjuk. Lágy és krémes ugyan (ha zab nem is, búzamaláta akad), de az ízek tétovák és fáradtak. Olyan, mintha egy jócskán túlérett gyümölcsöket tartalmazó kosárból válogatna az ember, persze csak miután elhessegette a milliárdnyi muslincát. Löttyedt citrusok és kásás sárgadinnye, nem ettől fog újra fiatalosan csillogni a tekintetünk. Alkalmasint újrakóstoljuk, mert lehet ebben több. Azé’ megisszuk, mer’ mindegy, mitől ragad össze a szemhéjunk.
John Michell és Pierre-Simon de Laplace már az 1700-as évek végén – egymástól függetlenül – elméleti síkon levezették a fekete lyukak létezésének lehetőségét, a gravitáció és a tér lehetséges görbüléséről pedig Karl Schwarzschild értekezett (még Einstein előtt), ő vezette be az eseményhorizont fogalmát is. A második véhá előtt Oppenheimerék is foglalkoztak a neutroncsillagok összeomlásával és a szingularitással, az igazi aranykor viszont az ötvenes-hatvanas években köszöntött be. Ezekben az időkben mindenki, aki kicsit is valakinek érezte magát a szakmában, a fekete lyukakkal foglalkozott. Maga az elnevezés is ebből az időszakból datálható a Science News és a Life magazinoknak köszönhetően. Fekete lyukból rengeteg lehet, a Tejútrendszer közepén vigyorgó Sagittarius A is az, ráadásul szupermasszív a maga 4,3 milliós naptömegével. 2019-ben az EHT (Event Horizon Telescope) készített felvételt először a Messier 87 galaxis közepén ásítozó lyukról. Aki nézegetni szeretné, mert van a sufniban egy kuuurv@nagy teleszkópja, az május-június hónapokban tegye. Az útvonal egyszerű: az ε Virginistől nyugat felé a β Leonis irányában kell eszközölni egy 7,75°-os kanyart. Szívesen.
A Beertailor-féle Black Hole ismét egy gose (elkényeztet bennünket a főzde ebből a típusból), amiben feketeribizli és tonkabab ad egymásnak randevút. A tonkababról és az ő kumarintartalmáról már értekeztünk a Zip’s Bésame tárgyalásakor, akit érdekel a dolog, ügyesen pöntyögje be a keresőbe a kifejezést, és olvasson, a klasszikusokat illik időnként előszedni. Oké, itt van, ne halljak nyavalygást: https://www.facebook.com/photo?fbid=3776355559106875&set=g.962161657186673
Kitöltve harsányan, nagy garral pezseg, az egyébként sem túl vastag habréteg másodpercek alatt nyomtalanul az enyészeté lesz. A pohárban hússzínű, kissé zavaros eperbóléra emlékeztető folyadék marad, melynek illata némi kárpótlást nyújt a minden optikai tuningot nélkülöző megjelenésért. Szépen összefonódó édes és savanykás aromák jellemzik, jól kialakított játszótérrel a bogyós gyümölcsök számára.
A tonkabab ez alkalommal az édes vonalat erősíti vaníliaszerű jegyeivel. A korty gyenge sós érzettel nyit, aztán hirtelen váltást követően szinte fűszeresen csípős savanyúk érkeznek, melynek csillapodtával az utolsó szakasz a feketeribizlié, az utóíz ismét halványan sós.
A szignifikáns savak kedvelői elégedetten csettintgethetnek nyelvükkel, a mi arckifejezésünk a Soundgarden Black Hole Sun című számának klipjében látható szerencsétlenekére hajaz, leginkább a dán dogéra 4:18-nál.