pils – Porból lettem, sörré leszek

1150-1151. Brew Your Mind German Pils Four és Stereo Vision

Nagyjából egy hónappal ezelőtt értekeztünk a hazai komlótermesztés bújáról-bajáról egy ’73-as újságcikk tárgyalásakor. Ott került elő Tolna megye – őshazánk – neve, mint potenciális lehetőség e nemes növény számára területileg, Baranyával együtt. Utóbbiban a Bikali Állami Gazdaság és a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát foglalkozott komlóval, míg Tolnában a Tamási Állami Gazdaság vitte büszkén előre (és mindig előre, sosem hátra) a zászlót a munka frontján. Ebből a kies városkából érkezett fűszeranyag Szekszárdra is, a Brew Your Mind német pilsek inspirálta sörébe.

A German Pils Four (pengeéles logikánkra hallgatva úgy sejtjük, lehetett előtte másik három, ami persze egyáltalán nem biztos, mert a pengeéles logika nem adhat választ mindenre, ezt még maga Holmes mester is megunná egy idő után, oszt’ elmenne inkább hegedülni valami kisvendéglőbe) könnyed, ám kifejezetten karakteres és markáns keserűket mutató ivósör. Világos, hóka szalmasárga, habja paplanos, cafrangos, kitartó. Illata kissé bátortalan, némi temperálás után kúsznak csak elő citrusos, füves, virágos jegyek. A korty laza, könnyen csúszó, közepesen szénsavas. Ízvilága egyértelműen a keserűk irányába mozdul, melyek gyógynövényesek, zöldségesek. A vége száraz, az utóíz keserű, tapadós.

Jól sikerült, mondhatni ihletett darab, a relatíve alacsony, 4.3-as alkoholtartalom beállítása is okos döntés.

Jó értelemben vett fanatikus SF-rajongóként néha rendkívül fel tudjuk magunkat idegesíteni azon, hogy az emberi civilizáció egy helyben topog, forgolódik és szerencsétlenkedik. Mert ugyan tudunk mutatni ezt-azt – főleg a rombolás és a pusztítás szakterületein -, araszolgatunk valamerre, de hol vannak a megígért nagy találmányok, melyek könnyebbé, szebbé, szórakoztatóbbá, hosszabbá tennék az életet? Hol van például az élelmiszereket szintetizáló berendezés? Vagy a repülő autó? Fenébe a repülő autókkal, hol késik a teleportáció? Hol a végtelen és tiszta energia, az űrutazás, a terraformálás? Miért nincs még kidolgozva a tudat, az álmok és az emlékek rögzítésének, átültetésének módszere? Hol van a barátságos és jóindulatú mesterséges intelligencia? Hát mif@szt csináltak a fehérköpenyesek az elmúlt száz esztendőben? Miért bámulok még mindig egy lapos monitort a kétujjas pötyögés közben, hol vannak a 3D-s, holografikus eszközök? Pedig a sztereovíziót már ’62-ben emlegették a Sztrugackij-testvérek a Delelő Univerzum (Мир Полудня) második kötetében (Menekülési kísérlet – Попытка к бегству). Nem csoda, ha az ember az asztalra csap. Igaz, csak óvatosan, mert lecsillapításunk nem egyszerű feladatát a BYM Stereo Vision nevű DIPA-ja vállalta magára, nem örülnénk, ha a szőnyegről kellene felszívnunk.

Érdekes módon a duplán hidegkomlózott, gyümölcsillatú sör hatásmechanizmusa ez alkalommal késleltetett. A korty első két szegmense üresnek tűnik, majdhogynem súlytalan. Akad persze édeskés és lágy mangó, barack, de csak falatnyi adagban, hogy azok a miniatűr, ronda műanyag kardocskák jussanak az eszünkbe. Ám aggodalomra semmi ok, a záró szakasz hirtelen sűrű lesz és ízgazdag, már-már tobzódóan. Citrusfélék érkeznek ananásszal, a keserűk a félhomályból kontráznak. Már ettől is simulékonyabbak leszünk, de a hullámokat mintegy bálnaolajként (a viharba került bálnavadászok állítólag az olaj egy részét a tengerbe öntötték, hogy a hajó körül kisebbek legyenek a hullámok) a lendületesen érkező 8 %-nyi alkohol csitítja. Morgunk azért még egy kicsit, mert jólesik, de ma nem indulunk tudósvadászatra.

Kapnak még egy kis időt. Köszönjék meg a szekszárdiaknak.

1139-1141. Bad Dogs Puli Pils, Brew Your Mind Love Session Mosaic és Keep Dreaming

Látjuk a felvont szemöldököket, halljuk a kérdéseket, magyarázzuk hát máris és rögvest, hogy kerül a csizma az asztalra, avagy mit keres az a mélynövésű szerencsétlenség ott középen. Az ok – mint általában – prózai. Vasárnap itt járt nálunk Szabó Szabolcs barátunk, vele ittuk ezt a jellegzetesen jellegtelen, tragikomikusan semmitmondó, vérnyomáspörgetően túlárazott akármit (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a két egységnyi puliszerűt 69 %-os kedvezménnyel vásároltuk a hivatalos szavatossági idő lejárta után két nappal 291 HUF-ért. Az eredeti ár a matrica szerint 969 fabatka, de ennyit adjon érte az, akinek több édesanyja is van, ő maga pedig hengerfejes.). A Bad Dogs-sorozat Puli Pils fantázianevű kísérletéből annyi maradt meg emlékeink között, ahogy Szabi lendületesen fejtegeti, miszerint a zöld szín ez esetben az éretlenséget szimbolizálja, érthetetlen hát, miért akarják felfalni a dögöt a cápák. Mi pedig – túl azon, hogy ebben sörügyileg má’ megin’ mi a ménkű volt truvájértékű – azon töprengtünk, miért nem viszik szakemberhez az olyan kutyust, amelyiknek ennyire kilóg az aranyere. Küldjük hát a nagy pacsit a Szia uram! Jó sör nem érdekel? a.k.a. Prémium Magyar Sör Kft-nek. Ismét.

Kanyarodjunk inkább délnek, arrafelé élvezetesebb dolgok jöhetnek szembe az emberrel, mint például a Brew Your Mind Love Session-sorozatának Mosaic komlóval keresztelt variációja. Nem okoz ő sem csalódást, akárcsak testvérkéje a múltkor, tőrőlmetszett session ez is. Könnyed, laza, barátságos, az immáron több mint évtizedes múltra visszatekintő komlófajta minden erényét szépen kidomborító sörről beszélhetünk. A Mosaic népszerűsége töretlen, a citrusos-gyümölcsös, finoman gyantás íz- és aromakompozíció előre borítékolható sikert biztosít még ennél gyengébb főzetek esetében is.

A 4 %-os alkoholtartalom kitartóan piszkálja tudatalattinkat, muszáj keresni rá valami haraphatóbbat. Szerencsére kéznél van a Keep Dreaming a maga hét százalékával, ráadásul a Citra mellett ismét a Riwaka integet felénk, mint a múltkor, a Yellow Haze Session kóstolásakor. Gusztusosan ködös megjelenés, stabil, tapadós hab, illatban és ízben is masszív grapefruit-orgia. Korrekt darab.

Merő kíváncsiságból belehallgattunk Emma Stevens művésznő a sör nevéhez hasonló címet viselő sparkly folk pop dalába. Hiba volt. Ti ne kövessétek el. Most megyünk, és nagyon igyekszünk valami teljesen másról álmodozni.

Azé’ idetesszük, elég felnőttek vagytok ti már ehhez. Meg aztán nektek se legyen jó.

1061. Schierlinger Pils

Két nap múlva egy reményeink szerint képzett és rutinos szájsebész (férfiember az illető, így a klasszikus nyelvtörő – Zsuzsi szájsebész – nem játszik) lebontja felső fogsorunk jelentős részét, minek köszönhetően a varratok eltávolításáig mértékkel tudunk csak ételt és folyadékot magunkhoz venni. Megelőzzük hát a bajt, megisszuk most azt a jó kis bajor pilst, amit csütörtökre tartogattunk. Ehhez Schierlingbe ugrunk át rövid időre, mely település nevének jelentése magyarul bürök, ezért Szókratészre gondolva kissé kényelmetlenül érezzük magunkat, és azon kezdünk töprengeni, vajon utolsó szavainkkal mi is azt kérnénk-e valakitől, hogy áldozzon egy kakast Aszklépiosznak? Nem valószínű, bár nem kizárt, hogy tudnánk annyit inni előtte.

Gefleckter Schierling *(Conium maculatum)*

Schierling Regensburgtól délre fekvő, megszokottan bájos képet mutató bajor kisváros, melynek első írásos említése 953-ban történt I. Ottó által (két évvel később ő nyomott le minket az augsburgi csatában). 856 évvel később Napóleonnak is sikerült ezt az eredményt felmutatni az osztrákokkal szemben az eggmühli nézeteltéréskor, mely falucska napjainkban Schierling része. Az élet azóta csendesen csordogál arrafelé, pláne amióta sörgyár is van. Ennek alapítását 1578-ra teszi a kollektív emlékezet, s nem kis büszkeséggel jegyzik azt is, hogy sem a pestis, sem a harminc éves háború eseményei, de még maga Napóleon sem zökkentette ki a termelési folyamatból a derék helybelieket, pedig a jó öreg Bonaparte még a várost is felgyújtatta.

Később a Thurn und Taxis család invesztált nem kevés mozgótőkét a főzdébe, manapság az abensbergi illetőségű Kuchlbauer sörfőzde vezetősége irányítja az üzemegységet. A Schierlinger Pils a főzde egyik vezérsöre, ami már csak azért is érthető, mert ők voltak ez elsők, akik ilyen típusú sört készítettek nagy Bajorországban. A palack nyakcímkéjén olvasható jelmondatot – Tapfer in der Sache, milde in der Art – az új főnökség választotta vezérelvként. Eredeti latin változata – Fortiter in re, suaviter in modo – Claudio Acquaviva nevéhez köthető, akit a jezsuita rend második alapítójaként emlegetnek. Bármelyik nyelvet is tekintjük, a lényeg olyasmi, hogy légy határozott a lényegben, de körültekintő a végrehajtásban. Megszívlelendő tanács még egy sörfőzdének is.

**Claudio Acquaviva portréja Hieronymus Wierix műhelyéből**

Nem kevésbé trendi másik mottójuk sem, miszerint „Denke global, trinke regional”, melynek alapján jórészt régióbeli alapanyagokat dolgoznak fel helyi munkaerő segítségével. Meginni mi fogjuk, itt és most.

Pohárba kerülve szép világos szalmasárga színt mutat, habja átlagos, kitartó, hófehér. Illata édeskés, cseppnyi mézzel és virágokkal, melyek mögül kis idő múlva gusztusos savanykásság pöndörödik elő. A korty tulajdonképpen soványka (11,5 B°), ám ez egyáltalán nem zavaró, az elegánsan és könnyedén fűszeres komlózás nem enged teret a vizesedésnek. Barátságos, könnyen iható, frissítő pils, pont annyira savanykás utóízzel, hogy megkívánja az ember a következő kortyot.

Sajnos hamar el is fogy, viszont mi lélekben megerősödünk tőle, és egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy működni fog ez a dolog szívószállal is a beavatkozás után.

1010. Krois Klassik

Nem, nem feledkeztünk meg a fertőrákosi sörökről, sőt, kifejezetten nagy odafigyeléssel gondozzuk őket. Az történt ugyanis, hogy a rekkenő hőségnek köszönhetően szegény palackjainkat kitelepítették a hűtőszekrényből (akárcsak a fertőrákosi németeket 1946-ban, de ne szaladjunk ennyire előre). Mindenféle butaság pakolódott a helyükre – élelmiszerfélék, mentes tej a gyereknek, ilyesmi -, ezért az értékes nedűket egy hűtőtáskában próbáljuk megvédeni a minőségromlástól. A jégakkukat percre pontosan huszonnégy óránként cseréljük, a külső és belső hőmérsékleti értékeket mérjük, az eredményeket naplózzuk, mentjük, grafikonokon ábrázoljuk. Ezen tevékenységeinkből adódóan viszonylag kevés álmatlan éjszakánk volt a nyáron, az asszony szerint csak egyszer sírtunk fel, de elmagyaráztuk neki, hogy az nem ebből az okból történt.

A rend a lelke mindennek-elv nagyjából közepes hatótávolságban (1000-3500 km) helyezkedik el tőlünk, ám az alaposságot tudjuk értékelni. Ezért elégedetten bólintottunk, amikor megpillantottuk Fertőrákos weboldalának a település történetéről szóló szekciójában talált kronológia első mondatát, amit ide is illesztünk, tessék: „Kr. e. 12 millió évvel: a rákosi kőfejtő lajtamészkövének kialakulása – miocén”. Ez igen, ezt így kellene csinálnia mindenkinek. A lajtamészkő egyébként a Lajta folyó környékét borítja átlagosan 150 méter vastagságban, de ez a fedőkőzete a Soproni-hegységnek is. Biogén cucc, kagylóhéjból és mészalgából áll. Tessék, ma sem fekszünk le hülyébben, mint tegnap.

Azért nem kell megijedni, a település és a főzde körbejárásakor nagyobb léptekkel fogunk haladni. A rómaiak valamikor az i. e. első század környékén jelentek meg itt, de a vidék már előttük is lakott volt. Építettek is egy csinos Mithraeumot, egy Mithrász-szentélyt, ami elég ritka a világnak ezen a tájékán. Mithrász egy proto-indoiráni istenség volt, kultusza a rómaiaknál is igen nagy népszerűségnek örvendett egy időben. A beavatásra várók egy ráccsal fedett gödörben üldögélve várták, hogy a papok egy bikát vezessenek a fejük fölé, majd leszúrják, hogy a rájuk ömlő vér megtisztítsa őket. Újabb kutatások szerint a bikát időnként emberekkel helyettesítették, a leírások harapásokat és heréléseket is említenek, nagyon érdekes. A kereszténység egyébiránt ebből a kultuszból elég sok mindent átvett (pl. utolsó vacsora, szentelt víz, tizenkét tanítvány), aztán a mithraizmus lassan elsorvadt, bár Európában itt-ott suttyomban még Nagy Konstantin ideje alatt is végeztek szertartásokat.

**Az Égi Bikát nem lehetett csak úgy lebökni. Szabványszerű halálához kellett a Kutya harapása, a Kígyó mérge és a Skorpió kasztrációs tevékenysége**

Ennek tiszteletére most mi is rendkívül szertartásosan bontjuk ki első sörünket a főzdétől, a Klassik elnevezésű szűretlen német pilzenit.

Szép mély sárga szín, mint az öregedő napraforgószirom, habja hófehér, tömött, tartós. Malátásan és virágosan édeskés illat, egészen hátul nagyon kevés földdel. A korty az átlagosnál kicsit lustább, a szénsavak kicsit kókadtak, pont, ahogy mi szeretjük. A test közepesnek mondható (12 B°). Elöl maláták vonulnak a karamelláikkal és csipetnyi élesztővel, majd a Tettnanger hozza az illatnál már bejelentkezett virágos ízeket. A keserűk is tisztességesek (35 IBU, Magnum is van benne), a teljes befejező szakaszt uralják, még az utóízbe is átlógnak kicsinyt.

Könnyen iható, kerek, nevét ténylegesen kiérdemlő sör, ugyanakkor talán nem véletlenül jutottak eszünkbe Nádas Péter gondolatai a klasszikáról, amit zárásképp ide is citálunk.

„A világszemléletnek valamiféle nyugalmát, a kényszeresen, de mégis nyugvópontra érkezett életfilozófiát, a kissé merev egyensúlyra találó ellentmondások érzetét, holtpontot, amelyről a szemléletnek nincsen hová elmozdulnia, semmilyen irányba.”

980-981. Zip’s Miskolci Mosaic és Viva la Manga!

Kedvelt közhelyeink egyikével indítanánk pénteki tirádánkat, miszerint repül az idő. Biza’ két esztendeje is van már annak, hogy a zip’s háza táján jártunk, szemlélődtünk és szaglásztunk, a kortyolásokat már nem is említjük. Most viszont Lakatos Gábor önzetlen és nagylelkű ajándékának köszönhetően két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt megkóstolhatjuk a megreformált receptúrájú Miskolci Mosaic-ot, másrészt ismét mellkasig merülhetünk a mangóba a Viva la Manga! segítségével.

A MM emberes optikai tuningon is átesett, ha nem kedvelnénk, a címke alapján egyből szerelembe esnénk Miskolc városával. Az élénk, kissé betegesen sárga alapon köröző hollók, varjak és egyéb dögevők látványa egyből megdobogtatja szívünket, romantikusnak mértékkel nevezhető S.T.A.L.K.E.R.-olvasmányélményeinket juttatva eszünkbe. A lepukkant épületek között tátongó, minden bizonnyal egyenesen a Pokol mélységes bugyraiba vezető sötét üreg láttán pedig reszkető kezekkel máris satírozzuk az ELADÓ-táblácskát aktuális ingatlanunk kapujára, oszt’ irány BAZ megye (esetleg BAZvár. Erről meg az jutott az eszünkbe, hogy vajon a különböző nemű ispánok [mertháthogy ugyebár modern, haladó szellemiségű, elképesztően európai értékrendekkel bíró hazánkban a nőstény ~~hullarablók~~ politikusok is bírhatják eme státuszt, nem csak a kanok] megkülönböztetésére az ispöcs és az ispin@ kifejezések komilfók-e, de ez mellékszál). A hasi címkén a sör adatai nem változtak, maradt minden a jól bevált, régi keretek között, egyedül a típusmegjelölés elegánsodott Contemporary American Pilsner-ré.

Közben nyitunk, töltünk, szimatolunk. Ez a citrusos vonal illatban mintha kissé túl lenne tolva, kellemetlenül mosogatószeres érzete támad tőle az embernek, reménykedünk, hogy némi szellőztetés után csitul, de nem. A korty közepes, a szénsavak virgoncak, ropogósak. A megemelt komlómennyiségnek köszönhetően valóban intenzívebb az ízvilág, a keserűk kidolgozottabbak, ütősebb lett a dolog. Ugyanakkor nem várt módon egy savanykás vonulat is tiszteletét teszi, ami egy pilsner esetében nem teljesen döbbenetes esemény, de valahogy ide most nem illik. Meg tudnánk kedvelni az új MM-ot, ám a régire kicsit nagyobb nosztalgiával gondolunk vissza.

A Viva la Manga! is egy újraértelmezés, a főzde Fruit infused APA-ja kapott új köntöst és brandet. Pedro mester annak idején azt ígérte, az új receptúrával rámennek kissé a testességre és a krémesebb hatásra, búzamaláta és zabpehely is volt emlegetve, aminek itt most nyomát sem leljük. Meglehet, lecsúsztunk az első batch-ről, és a kíméletlen közgazdasági herélőkés itt is körbenyiszatolta a dolgokat. Sebaj, azért a gyümölcslevesen opálos megjelenés, a mutatós habkorona, és persze a masszív, édes, déligyümölcsös, fűszeres-virágos illatorgia némiképp kárpótol bennünket.

Ízvilágát tekintve elégedetten konstatáltuk, hogy a mangó elegánsan és önfeláldozóan a háttérbe húzódott, nagyobb teret engedve a komlóknak (Amarillo, Cascade és Citra) és a malátáknak a játékra. Az előző variáció gyenge pontja volt a szappanfavirágúak rendjébe tartozó gyümölcsfa termésének időnkénti indokolatlan arcoskodása. Úgy tűnik, a mangó magáévá tette Bástya elvtárs önmarcangoló kijelentését, miszerint: „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

Maradjon is így, ámen.

968. Sörművek Doki

– Doki! Miért van az, hogy a tökátlagos, középsz@r söreit minden gyártó valamiféle homályosan csúszkáló, zavaros háttértörténettel akarja eladhatóbbá tenni? Nem inkább az alapanyagok minőségére, meg a készítés precizitására kellene odafigyelni? – kérdezte Yossarian egy különösen meleg és gusztustalanul párás napon Daneeka Dokit, miközben annak mocskos és szürke sátra előtt ülve iszogattak.

– Hülye vagy, Yossarian – felelte Doki. Ki a fene akarna ilyen komplikált és nehézkes, pláne méregdrága dolgokra odafigyelni, amikor működik minden ezek nélkül is? Hát mi talán nem ugyanilyen sört iszunk?

– De csak azért, mert Milo ilyet hoz. Pedig hozhatna jobbat is.

– Nem hozhatna.

– Miért nem?

– Mert az drágább.

– De hát ez is drága!

– Azért hozza ezt.

– Nem értem. – Persze, hogy nem. Az a te bajod, Yossarian, hogy fixa ideád lett mindenhol körmönfont csapdákat látni, holott az életben igen ritka az ilyesmi. A szimpla rablás jóval gyakoribb. Csak ezt el pofázd Milonak, mert egyrészt még ilyet sem fog hozni, másrészt meg eladja a bázis koordinátáit a németeknek, azok pedig idejönnek és leradíroznak minket a térképről. Most pedig add ide a sörödet és vánszorogj át a gyengélkedősátorba, hozz nekem egy JH-22/cAt-ch jelzésű formanyomtatványt, mert ilyet a héten még nem töltöttem ki, és már péntek van, oszt’ ha erre eszi a fene Scheisskopf hadnagyot, vagy Őrnagy őrnagyot, megszívom. A múltkor is nyolc másik formanyomtatványt kellet telefirkálnom, hogy megindokoljam, miért nem töltöttem ki azt az egyet. És ez még mindig a kisebbik rossz, mert ha az ezredes veszi észre a dolgot, szokás szerint tagról tagra széttépi azt a büdös, gyáva testemet. Na, indulj.

917. Kulmbacher Mönchshof Original Pils

Közhely, mekkora szívás manapság pedagőgnek lenni, ám tökéletesen tisztában vagyunk azzal is, hogy kis hazánkban így a XXI. század elején mindenkinek nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy a hullámok össze ne csapjanak a feje fölött. Pontosítanánk: mindenkinek, aki nem nyert pár milliárdot szerencsejátékon, illetve közbeszerzésen (e kettő tulajdonképpen nem különül el egymástól túl élesen), és/vagy nincs neki NER-es apucija, anyucija, sógorkomajóbarátja, kúrópajtija, etc. valamelyik kamrasarokba betámasztva. A kapcsolatok, hozzáállások, érzelmi megnyilvánulások egyre értékesebbek, ezért is tudunk nagyon örülni annak, amikor egy kolléga jól megérdemelt pihenésének ideje alatt ránk is gondol. Köszönjük is neki igen szépen.

Mai sörünk egyenesen szülővárosából, Kulmbachból érkezett hozzánk, ott pedig elég fajsúlyos a történelmi térerő sörfőzésileg. Már az is felettébb impozáns, hogy az Ágoston-rend szorgos szerzetesei 1349 környékén kolostort és főzdét alapítottak itt (a sör nevének „Münchshof” variációja egy másik – ciszterci – kolostor részét takarja, itt is főztek sört a XVII. századtól), de ha megemlítjük a város környékén feltárt, a hallstatti kultúra időszakából (i. e. 750–450) ránk maradt cserép sörösamforákat, bizony elfátyolosodik a tekintet és megremeg a térd. Innen startol a Majna is a Vörös- és a Fehér-Majna összefolyásával (ez is azt mutatja, hogy nem feltétlenül katasztrófa az, ha kiborít az ember valami folyadékot), valamint itt található a Plassenburg kastély, amit a Hohenzollern család használt előszeretettel arra, hogy különféle, aktuálisan nem kívánatos és komilfó tagjait zárja ide, majd dobja el jó messzire a kulcsot. Így járt szegény Brandenburgi Barbara grófnő és I. Frigyes, Brandenburg-Ansbach őrgrófja is. Manapság múzeum, aki szereti az ilyesmit, megtekintheti a világ legnagyobb ólomkatona-kiállítását, ami szerény és mit sem számító véleményünk szerint van olyan nyomasztó, mint évekig kuksolni egy toronyszobában. Aki ember- és testközelibb élményekre vágyik kulturális alapon, annak irány a Hofer Straße 20, ahol tartalmasan és szakrális állapotban töltheti az időt a Bayerisches Brauereimuseum-ban.

A Kulmbacher Brauerei 1846-os alapítású, ekkor döntött úgy néhány derék állampolgár, hogy sört fognak készíteni. A cég szépen terjeszkedett, több kisebb főzdét is magába olvasztott, napjainkban kb. negyvenféle sört készítenek, és a Paulanerrel sétálnak együtt nagyon szorosan összesimulva. Sörünk, a Kulmbacher Mönchshof Original Pils színileg valahol a világos arany és a szalmasárga között egyensúlyozik, habja finom szerkezetű, átlagosan vaskos, tartós. Illatában vidám maláták paroláznak füves-virágos komlókkal, falatnyi kenyérrel és cseppnyi mézzel. A test közepes, a szénsav átlagos, az ízvilág pedig tankönyvszerűen hozza a német pilsekét. Simulékony és kerek maláták, egészen az utóízig kitartó, enyhén gyógynövényes, fűszeres komlók (IBU 25), közepesen száraz, szépen leerjesztett befejezés egy kevés malátás édességgel. Ropogós, jóleső, frissítő sör, teljesen korrekt esti jutalom a megfáradt munkásembernek. A 4,9-es alkohol diszkrétnek nevezhető, de a harmadik palack után már jöhetnének az ólomkatonák is.

910-911. Carlsberg és Paulaner Pils

Mivel most a hét elején még mindig azzal foglalkozunk, mint a múlt héten – tantermek festése, renoválása, dekorálása, berendezése, amit a mi drága és semmirevaló Krétánk bükkfanyelvezete szerint leginkább a „pedagógiai program célrendszerének megfelelő, az éves munkatervben rögzített, tanórai vagy egyéb foglalkozásnak nem minősülő feladat ellátása” kategóriába lehetne beleszuszakolni, eltekintve attól, hogy ez nincs, illetve még nincs rögzítve az éves munkarendben. A „program célrendszerének” megfelel, hiszen egy másfél négyzetméteres mennyezeti vakolatdarab miatt megnyiffanó elsős leltári rovancsolása még a Tankernek is igen kellemetlen feladat. Sebaj, az új tanévtől aktívabban és minden részletre kiterjedően kell majd adminisztrálnunk a munkafolyamatokat, gyakorlatilag azt is le kell könyvelnünk, ha elugrunk hugyozni. Jómagam ezt az „Egyéb” kategóriába tervezem rögzíteni, max. három mondatos megjegyzéssel alkalmanként. Remélhetőleg ez minden érdeklődőt tökéletesen, valamint análisan és vaginálisan is kielégít majd, hogy a klitorális variációt meg se említsük.

Szóval a söröket tekintve most afféle könnyített és elkerülő manővert hajtunk végre, olyanokat választván, amelyekről már sokszor és sokan írtak, mi is persze, annó dacumál. Nincs tehát szó mennyboltrengető főzetekről, de ennyi festés és felmosás után rengessen az, akinek két édesanyja van.

A szakértők szerint a Carlsberg jócskán benne van a kakában a látványosan emelkedő költségek, illetve a kevésbé látványosan növekvő bevételek miatt. Az olyan amatőr megoldások helyett, mint a „gyerekek, csináljunk már jobb sört!” most is egy fajsúlyos parasztvakításba menekülnek, de legalább a gyűjtők és a focirajongók örvendezhetnek. Piacra kerül(t) ugyanis egy limitált kiadású hatos pakk, melynek csomagolásával a cég a Liverpool FC-vel közös, három évtizednyi együttműködését ünnepli. Ikonikusnak mondható mezek sorakozhatnak majd a polcokon és a hűtőkben, nekünk ez az Ian Rush nevű walesi jóhaver jutott, akit ugyan a teljesítménye alapján süveglekapva tisztelünk, de itt meg is állunk, hiszen nekünk a foci mint a harangöntés ~~az ispánnak~~ a hajdúnak. A dobozban meg csak a szokásos középszerű euroláger lötyög, arról meg minek beszélni. Ezért mi türelmesen megvárjuk, amíg egy Nobel-díjas pakkot is összeraknak Niels Bohr-ral az élen, addig viszont tekerve egyet a szlogenjükön csak annyit mondanánk: valószínűleg nem a legjobb sör a világon.

**Ian Rush labdakezel 1993-ban egy Tottenham Hotspur FC elleni meccsen**

A Paulaner sörei, illetőleg maga a főzde körül is kalandoztunk már nem egyszer, átkeltünk a Messinai-szoroson Franciscus de Paula köpönyegét használva hajóként, miközben eszelős hangerővel döngettük Liszt Ferenc Két legenda című zongoraművét. Rémlik? Nem csoda, az ilyesmit nehezen felejti el az ember. Megemlékeztünk már a búzasöreikről, a Salvator-ról, és az Oktoberfest-féle variációról is, most a sima, naturális pils következik a sorban. Nem meglepő módon itt is minden a hagyományokról, tradíciókról szól, és természetesen a megjelenéstől kezdve az illatokon át az ízvilágig minden tankönyvi és standard. Ragyogó, élénk szín, sűrű, hófehér hab, ropogós, friss komlózás (Hallertauer Tradition és Herkules), könnyed fogyaszthatóság, diszkréten száraz, kesernyés befejezés. Ha valamiért, akkor pont ezért az echte germán fílingért lehet szeretni és kedvelni a Paulanert. Mi is igyekszünk nagy lendülettel beleszerelmesedni az életérzésbe, mert most, hogy a BM éjsötét, jéghideg és huzatos kapualjában fognak csuklóztatni minket oktatásügyileg, minden stimmtre és richtigre nagy szükségünk lesz.