pils – Porból lettem, sörré leszek

1010. Krois Klassik

Nem, nem feledkeztünk meg a fertőrákosi sörökről, sőt, kifejezetten nagy odafigyeléssel gondozzuk őket. Az történt ugyanis, hogy a rekkenő hőségnek köszönhetően szegény palackjainkat kitelepítették a hűtőszekrényből (akárcsak a fertőrákosi németeket 1946-ban, de ne szaladjunk ennyire előre). Mindenféle butaság pakolódott a helyükre – élelmiszerfélék, mentes tej a gyereknek, ilyesmi -, ezért az értékes nedűket egy hűtőtáskában próbáljuk megvédeni a minőségromlástól. A jégakkukat percre pontosan huszonnégy óránként cseréljük, a külső és belső hőmérsékleti értékeket mérjük, az eredményeket naplózzuk, mentjük, grafikonokon ábrázoljuk. Ezen tevékenységeinkből adódóan viszonylag kevés álmatlan éjszakánk volt a nyáron, az asszony szerint csak egyszer sírtunk fel, de elmagyaráztuk neki, hogy az nem ebből az okból történt.

A rend a lelke mindennek-elv nagyjából közepes hatótávolságban (1000-3500 km) helyezkedik el tőlünk, ám az alaposságot tudjuk értékelni. Ezért elégedetten bólintottunk, amikor megpillantottuk Fertőrákos weboldalának a település történetéről szóló szekciójában talált kronológia első mondatát, amit ide is illesztünk, tessék: „Kr. e. 12 millió évvel: a rákosi kőfejtő lajtamészkövének kialakulása – miocén”. Ez igen, ezt így kellene csinálnia mindenkinek. A lajtamészkő egyébként a Lajta folyó környékét borítja átlagosan 150 méter vastagságban, de ez a fedőkőzete a Soproni-hegységnek is. Biogén cucc, kagylóhéjból és mészalgából áll. Tessék, ma sem fekszünk le hülyébben, mint tegnap.

Azért nem kell megijedni, a település és a főzde körbejárásakor nagyobb léptekkel fogunk haladni. A rómaiak valamikor az i. e. első század környékén jelentek meg itt, de a vidék már előttük is lakott volt. Építettek is egy csinos Mithraeumot, egy Mithrász-szentélyt, ami elég ritka a világnak ezen a tájékán. Mithrász egy proto-indoiráni istenség volt, kultusza a rómaiaknál is igen nagy népszerűségnek örvendett egy időben. A beavatásra várók egy ráccsal fedett gödörben üldögélve várták, hogy a papok egy bikát vezessenek a fejük fölé, majd leszúrják, hogy a rájuk ömlő vér megtisztítsa őket. Újabb kutatások szerint a bikát időnként emberekkel helyettesítették, a leírások harapásokat és heréléseket is említenek, nagyon érdekes. A kereszténység egyébiránt ebből a kultuszból elég sok mindent átvett (pl. utolsó vacsora, szentelt víz, tizenkét tanítvány), aztán a mithraizmus lassan elsorvadt, bár Európában itt-ott suttyomban még Nagy Konstantin ideje alatt is végeztek szertartásokat.

**Az Égi Bikát nem lehetett csak úgy lebökni. Szabványszerű halálához kellett a Kutya harapása, a Kígyó mérge és a Skorpió kasztrációs tevékenysége**

Ennek tiszteletére most mi is rendkívül szertartásosan bontjuk ki első sörünket a főzdétől, a Klassik elnevezésű szűretlen német pilzenit.

Szép mély sárga szín, mint az öregedő napraforgószirom, habja hófehér, tömött, tartós. Malátásan és virágosan édeskés illat, egészen hátul nagyon kevés földdel. A korty az átlagosnál kicsit lustább, a szénsavak kicsit kókadtak, pont, ahogy mi szeretjük. A test közepesnek mondható (12 B°). Elöl maláták vonulnak a karamelláikkal és csipetnyi élesztővel, majd a Tettnanger hozza az illatnál már bejelentkezett virágos ízeket. A keserűk is tisztességesek (35 IBU, Magnum is van benne), a teljes befejező szakaszt uralják, még az utóízbe is átlógnak kicsinyt.

Könnyen iható, kerek, nevét ténylegesen kiérdemlő sör, ugyanakkor talán nem véletlenül jutottak eszünkbe Nádas Péter gondolatai a klasszikáról, amit zárásképp ide is citálunk.

„A világszemléletnek valamiféle nyugalmát, a kényszeresen, de mégis nyugvópontra érkezett életfilozófiát, a kissé merev egyensúlyra találó ellentmondások érzetét, holtpontot, amelyről a szemléletnek nincsen hová elmozdulnia, semmilyen irányba.”

980-981. Zip’s Miskolci Mosaic és Viva la Manga!

Kedvelt közhelyeink egyikével indítanánk pénteki tirádánkat, miszerint repül az idő. Biza’ két esztendeje is van már annak, hogy a zip’s háza táján jártunk, szemlélődtünk és szaglásztunk, a kortyolásokat már nem is említjük. Most viszont Lakatos Gábor önzetlen és nagylelkű ajándékának köszönhetően két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt megkóstolhatjuk a megreformált receptúrájú Miskolci Mosaic-ot, másrészt ismét mellkasig merülhetünk a mangóba a Viva la Manga! segítségével.

A MM emberes optikai tuningon is átesett, ha nem kedvelnénk, a címke alapján egyből szerelembe esnénk Miskolc városával. Az élénk, kissé betegesen sárga alapon köröző hollók, varjak és egyéb dögevők látványa egyből megdobogtatja szívünket, romantikusnak mértékkel nevezhető S.T.A.L.K.E.R.-olvasmányélményeinket juttatva eszünkbe. A lepukkant épületek között tátongó, minden bizonnyal egyenesen a Pokol mélységes bugyraiba vezető sötét üreg láttán pedig reszkető kezekkel máris satírozzuk az ELADÓ-táblácskát aktuális ingatlanunk kapujára, oszt’ irány BAZ megye (esetleg BAZvár. Erről meg az jutott az eszünkbe, hogy vajon a különböző nemű ispánok [mertháthogy ugyebár modern, haladó szellemiségű, elképesztően európai értékrendekkel bíró hazánkban a nőstény ~~hullarablók~~ politikusok is bírhatják eme státuszt, nem csak a kanok] megkülönböztetésére az ispöcs és az ispin@ kifejezések komilfók-e, de ez mellékszál). A hasi címkén a sör adatai nem változtak, maradt minden a jól bevált, régi keretek között, egyedül a típusmegjelölés elegánsodott Contemporary American Pilsner-ré.

Közben nyitunk, töltünk, szimatolunk. Ez a citrusos vonal illatban mintha kissé túl lenne tolva, kellemetlenül mosogatószeres érzete támad tőle az embernek, reménykedünk, hogy némi szellőztetés után csitul, de nem. A korty közepes, a szénsavak virgoncak, ropogósak. A megemelt komlómennyiségnek köszönhetően valóban intenzívebb az ízvilág, a keserűk kidolgozottabbak, ütősebb lett a dolog. Ugyanakkor nem várt módon egy savanykás vonulat is tiszteletét teszi, ami egy pilsner esetében nem teljesen döbbenetes esemény, de valahogy ide most nem illik. Meg tudnánk kedvelni az új MM-ot, ám a régire kicsit nagyobb nosztalgiával gondolunk vissza.

A Viva la Manga! is egy újraértelmezés, a főzde Fruit infused APA-ja kapott új köntöst és brandet. Pedro mester annak idején azt ígérte, az új receptúrával rámennek kissé a testességre és a krémesebb hatásra, búzamaláta és zabpehely is volt emlegetve, aminek itt most nyomát sem leljük. Meglehet, lecsúsztunk az első batch-ről, és a kíméletlen közgazdasági herélőkés itt is körbenyiszatolta a dolgokat. Sebaj, azért a gyümölcslevesen opálos megjelenés, a mutatós habkorona, és persze a masszív, édes, déligyümölcsös, fűszeres-virágos illatorgia némiképp kárpótol bennünket.

Ízvilágát tekintve elégedetten konstatáltuk, hogy a mangó elegánsan és önfeláldozóan a háttérbe húzódott, nagyobb teret engedve a komlóknak (Amarillo, Cascade és Citra) és a malátáknak a játékra. Az előző variáció gyenge pontja volt a szappanfavirágúak rendjébe tartozó gyümölcsfa termésének időnkénti indokolatlan arcoskodása. Úgy tűnik, a mangó magáévá tette Bástya elvtárs önmarcangoló kijelentését, miszerint: „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

Maradjon is így, ámen.

968. Sörművek Doki

– Doki! Miért van az, hogy a tökátlagos, középsz@r söreit minden gyártó valamiféle homályosan csúszkáló, zavaros háttértörténettel akarja eladhatóbbá tenni? Nem inkább az alapanyagok minőségére, meg a készítés precizitására kellene odafigyelni? – kérdezte Yossarian egy különösen meleg és gusztustalanul párás napon Daneeka Dokit, miközben annak mocskos és szürke sátra előtt ülve iszogattak.

– Hülye vagy, Yossarian – felelte Doki. Ki a fene akarna ilyen komplikált és nehézkes, pláne méregdrága dolgokra odafigyelni, amikor működik minden ezek nélkül is? Hát mi talán nem ugyanilyen sört iszunk?

– De csak azért, mert Milo ilyet hoz. Pedig hozhatna jobbat is.

– Nem hozhatna.

– Miért nem?

– Mert az drágább.

– De hát ez is drága!

– Azért hozza ezt.

– Nem értem. – Persze, hogy nem. Az a te bajod, Yossarian, hogy fixa ideád lett mindenhol körmönfont csapdákat látni, holott az életben igen ritka az ilyesmi. A szimpla rablás jóval gyakoribb. Csak ezt el pofázd Milonak, mert egyrészt még ilyet sem fog hozni, másrészt meg eladja a bázis koordinátáit a németeknek, azok pedig idejönnek és leradíroznak minket a térképről. Most pedig add ide a sörödet és vánszorogj át a gyengélkedősátorba, hozz nekem egy JH-22/cAt-ch jelzésű formanyomtatványt, mert ilyet a héten még nem töltöttem ki, és már péntek van, oszt’ ha erre eszi a fene Scheisskopf hadnagyot, vagy Őrnagy őrnagyot, megszívom. A múltkor is nyolc másik formanyomtatványt kellet telefirkálnom, hogy megindokoljam, miért nem töltöttem ki azt az egyet. És ez még mindig a kisebbik rossz, mert ha az ezredes veszi észre a dolgot, szokás szerint tagról tagra széttépi azt a büdös, gyáva testemet. Na, indulj.

917. Kulmbacher Mönchshof Original Pils

Közhely, mekkora szívás manapság pedagőgnek lenni, ám tökéletesen tisztában vagyunk azzal is, hogy kis hazánkban így a XXI. század elején mindenkinek nagyon komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy a hullámok össze ne csapjanak a feje fölött. Pontosítanánk: mindenkinek, aki nem nyert pár milliárdot szerencsejátékon, illetve közbeszerzésen (e kettő tulajdonképpen nem különül el egymástól túl élesen), és/vagy nincs neki NER-es apucija, anyucija, sógorkomajóbarátja, kúrópajtija, etc. valamelyik kamrasarokba betámasztva. A kapcsolatok, hozzáállások, érzelmi megnyilvánulások egyre értékesebbek, ezért is tudunk nagyon örülni annak, amikor egy kolléga jól megérdemelt pihenésének ideje alatt ránk is gondol. Köszönjük is neki igen szépen.

Mai sörünk egyenesen szülővárosából, Kulmbachból érkezett hozzánk, ott pedig elég fajsúlyos a történelmi térerő sörfőzésileg. Már az is felettébb impozáns, hogy az Ágoston-rend szorgos szerzetesei 1349 környékén kolostort és főzdét alapítottak itt (a sör nevének „Münchshof” variációja egy másik – ciszterci – kolostor részét takarja, itt is főztek sört a XVII. századtól), de ha megemlítjük a város környékén feltárt, a hallstatti kultúra időszakából (i. e. 750–450) ránk maradt cserép sörösamforákat, bizony elfátyolosodik a tekintet és megremeg a térd. Innen startol a Majna is a Vörös- és a Fehér-Majna összefolyásával (ez is azt mutatja, hogy nem feltétlenül katasztrófa az, ha kiborít az ember valami folyadékot), valamint itt található a Plassenburg kastély, amit a Hohenzollern család használt előszeretettel arra, hogy különféle, aktuálisan nem kívánatos és komilfó tagjait zárja ide, majd dobja el jó messzire a kulcsot. Így járt szegény Brandenburgi Barbara grófnő és I. Frigyes, Brandenburg-Ansbach őrgrófja is. Manapság múzeum, aki szereti az ilyesmit, megtekintheti a világ legnagyobb ólomkatona-kiállítását, ami szerény és mit sem számító véleményünk szerint van olyan nyomasztó, mint évekig kuksolni egy toronyszobában. Aki ember- és testközelibb élményekre vágyik kulturális alapon, annak irány a Hofer Straße 20, ahol tartalmasan és szakrális állapotban töltheti az időt a Bayerisches Brauereimuseum-ban.

A Kulmbacher Brauerei 1846-os alapítású, ekkor döntött úgy néhány derék állampolgár, hogy sört fognak készíteni. A cég szépen terjeszkedett, több kisebb főzdét is magába olvasztott, napjainkban kb. negyvenféle sört készítenek, és a Paulanerrel sétálnak együtt nagyon szorosan összesimulva. Sörünk, a Kulmbacher Mönchshof Original Pils színileg valahol a világos arany és a szalmasárga között egyensúlyozik, habja finom szerkezetű, átlagosan vaskos, tartós. Illatában vidám maláták paroláznak füves-virágos komlókkal, falatnyi kenyérrel és cseppnyi mézzel. A test közepes, a szénsav átlagos, az ízvilág pedig tankönyvszerűen hozza a német pilsekét. Simulékony és kerek maláták, egészen az utóízig kitartó, enyhén gyógynövényes, fűszeres komlók (IBU 25), közepesen száraz, szépen leerjesztett befejezés egy kevés malátás édességgel. Ropogós, jóleső, frissítő sör, teljesen korrekt esti jutalom a megfáradt munkásembernek. A 4,9-es alkohol diszkrétnek nevezhető, de a harmadik palack után már jöhetnének az ólomkatonák is.

910-911. Carlsberg és Paulaner Pils

Mivel most a hét elején még mindig azzal foglalkozunk, mint a múlt héten – tantermek festése, renoválása, dekorálása, berendezése, amit a mi drága és semmirevaló Krétánk bükkfanyelvezete szerint leginkább a „pedagógiai program célrendszerének megfelelő, az éves munkatervben rögzített, tanórai vagy egyéb foglalkozásnak nem minősülő feladat ellátása” kategóriába lehetne beleszuszakolni, eltekintve attól, hogy ez nincs, illetve még nincs rögzítve az éves munkarendben. A „program célrendszerének” megfelel, hiszen egy másfél négyzetméteres mennyezeti vakolatdarab miatt megnyiffanó elsős leltári rovancsolása még a Tankernek is igen kellemetlen feladat. Sebaj, az új tanévtől aktívabban és minden részletre kiterjedően kell majd adminisztrálnunk a munkafolyamatokat, gyakorlatilag azt is le kell könyvelnünk, ha elugrunk hugyozni. Jómagam ezt az „Egyéb” kategóriába tervezem rögzíteni, max. három mondatos megjegyzéssel alkalmanként. Remélhetőleg ez minden érdeklődőt tökéletesen, valamint análisan és vaginálisan is kielégít majd, hogy a klitorális variációt meg se említsük.

Szóval a söröket tekintve most afféle könnyített és elkerülő manővert hajtunk végre, olyanokat választván, amelyekről már sokszor és sokan írtak, mi is persze, annó dacumál. Nincs tehát szó mennyboltrengető főzetekről, de ennyi festés és felmosás után rengessen az, akinek két édesanyja van.

A szakértők szerint a Carlsberg jócskán benne van a kakában a látványosan emelkedő költségek, illetve a kevésbé látványosan növekvő bevételek miatt. Az olyan amatőr megoldások helyett, mint a „gyerekek, csináljunk már jobb sört!” most is egy fajsúlyos parasztvakításba menekülnek, de legalább a gyűjtők és a focirajongók örvendezhetnek. Piacra kerül(t) ugyanis egy limitált kiadású hatos pakk, melynek csomagolásával a cég a Liverpool FC-vel közös, három évtizednyi együttműködését ünnepli. Ikonikusnak mondható mezek sorakozhatnak majd a polcokon és a hűtőkben, nekünk ez az Ian Rush nevű walesi jóhaver jutott, akit ugyan a teljesítménye alapján süveglekapva tisztelünk, de itt meg is állunk, hiszen nekünk a foci mint a harangöntés ~~az ispánnak~~ a hajdúnak. A dobozban meg csak a szokásos középszerű euroláger lötyög, arról meg minek beszélni. Ezért mi türelmesen megvárjuk, amíg egy Nobel-díjas pakkot is összeraknak Niels Bohr-ral az élen, addig viszont tekerve egyet a szlogenjükön csak annyit mondanánk: valószínűleg nem a legjobb sör a világon.

**Ian Rush labdakezel 1993-ban egy Tottenham Hotspur FC elleni meccsen**

A Paulaner sörei, illetőleg maga a főzde körül is kalandoztunk már nem egyszer, átkeltünk a Messinai-szoroson Franciscus de Paula köpönyegét használva hajóként, miközben eszelős hangerővel döngettük Liszt Ferenc Két legenda című zongoraművét. Rémlik? Nem csoda, az ilyesmit nehezen felejti el az ember. Megemlékeztünk már a búzasöreikről, a Salvator-ról, és az Oktoberfest-féle variációról is, most a sima, naturális pils következik a sorban. Nem meglepő módon itt is minden a hagyományokról, tradíciókról szól, és természetesen a megjelenéstől kezdve az illatokon át az ízvilágig minden tankönyvi és standard. Ragyogó, élénk szín, sűrű, hófehér hab, ropogós, friss komlózás (Hallertauer Tradition és Herkules), könnyed fogyaszthatóság, diszkréten száraz, kesernyés befejezés. Ha valamiért, akkor pont ezért az echte germán fílingért lehet szeretni és kedvelni a Paulanert. Mi is igyekszünk nagy lendülettel beleszerelmesedni az életérzésbe, mert most, hogy a BM éjsötét, jéghideg és huzatos kapualjában fognak csuklóztatni minket oktatásügyileg, minden stimmtre és richtigre nagy szükségünk lesz.