1019. Krois x One Eleven Roasted Coffee Porter

Eljött a búcsú ideje, elköszönünk a ferőrákosi főzdétől, de kilépőként még megkóstoljuk a Krois Brewery és a One Eleven második közös szerzeményét, egy roasted coffee portert.

A kávé ez alkalommal Brazíliából érkezett, ez az ország pedig minékünk szívcsücsök. Fél gyermekkorunkat ott töltöttük Molnár Gábor könyveit falva, s meggyőződésünk, hogy valamelyik előző életünket ott pergettük le, illetőleg az egyik ezután következőt ott fogjuk. Brazília és a kávé mint a borsó meg a héja, hiszen itt termelik ebből a nélkülözhetetlen növényből (nem, nem a borsóból) a legtöbbet. Egyesek szerint ez a minőség rovására is megy, ebbe a vitába mi nem szállunk be, de egészen nyugodtan tegye mindenki a szívére a kezét: mikor ittatok utoljára specialty minőségű kávét? Naugye. A legnagyobb termőterületek az ország dél-keleti részén találhatók, többek között São Paulo, Bahia és Paraná államokban, de a mi kedvencük Minas Gerais, azon –szokás szerint ide nem illő – oknál fogva, hogy mindig Minas Tirith jut róla az eszünkbe. Utóbbi ugyebár Gondor fővárosává avanzsált Osgiliath elestét és gyors névváltást követően, mivel eredetileg Minas Anornak hívták.

Új nap virrad a fővárosra

A kávé romantikus és vadregényes úton került az országba. 1727-ben a portugálok, akik akkor már igen szerettek volna kávét termeszteni, csak nem volt egy árva palántájuk sem, Francia Guyanaba (csak néhány gyors hívószó: Ördögsziget, Alfred Dreyfus, René Belbenoît, Henri Charrière) küldték Francisco de Mello Palheta ezredest. A fedőtevékenység valamiféle földterületi vita elsimítása, de az igazi célja a küldetésnek a kávécsemete beszerzése volt. A derék katonatiszt mindent bevetett ennek érdekében, nem kímélte magát, és sikeresen elcsábította a cayenne-i kormányzó feleségét, Madame D’Orvillierst. Nem tudjuk, milyen szintű lepedőakrobata volt a hős ezredes, de a hölgy a búcsú keserves és könnyes pillanataiban egy virágcsokrot nyújtott át neki, melynek közepében ott lapultak az áhított palánták, melyeknek az országból történő kicsempészéséért természetesen halálbüntetés járt akkoriban. Akár igaz a történet, akár nem, a kávé meghonosodott Brazíliában, onnan pedig egy adag a One Eleven szakértő pörkölése után ebben a sörben landolt.

A nagy pillanat. A virágcsokrot nem látjuk

Nem spóroltak vele, az már igaz, a porter, mint sörtípus itt csak asszisztál és kiegészít, azt viszont szépen teszi. Az illatot és a korty egészét átjárja és meghatározza az erős pörkölt kávé, fel is piszkálja az ember ketyegőjét szépen. A keserűk gyenge közepesek (IBU 30), értelemszerűen kávésak, a vége kellemesen, szinte gyümölcsösen fanyar. Nem bántuk volna, ha az alapsör kissé testesebb, és a maláták édessége is adhatott volna némi kontrasztot, mert így nekünk kissé egysíkúnak tűnt a dolog, no de hát kinek a pap, kinek a papné.

Örömmel kóstoltuk a Krois Brewery söreit, egyik szemünket rajtuk tartjuk a jövőben is, de most tovább lépünk, mert a futár már kopogtat az új csomaggal.

Hihetetlen, mennyi dolga van az embernek.

934-937. Troll Brew Fantastic, Glorious, Imperial, Hazy

Dörr, a troll sörfőző, aki a nevét északi származású édesanyja után kapta (az öreglány hajadon korában igen jó bőr volt, megért néhány ajtócsapkodást, ahogy mondani szokás. A bőre még most is hibátlanul és tökéletesen simult Dörr íróasztalára, optimális rugalmasságával megfelelő lendületet biztosítva a kézírásnak) rosszat sejtve bandukolt a nagyfőnök barlangja felé. Két nappal ezelőtt futott be egy követ, akinek homlokára a királyi család címere volt égetve, azóta mindenki fel és alá rohangált, mint pók a falon. Ráadásul közelgett a samhain ünnepe, amikor megnyílnak az átjárók a világok között, ami mindig jó buli, csak rengeteg melóval jár. Dörr sem aludt már vagy két hónapja, a főzde csúcsra járatva termelt, a főzőmester nagyon nem szeretett volna semmiféle új problémába beleszaladni. De a nagyfőnököt nem lehetett csak úgy lerázni, ezért Dörr még udvariasan kopogott is, majd megpróbálta a háta mögé dugni a nyílászáró maradványait. Nem sikerült.

– Gáz van, Dörr – kezdte a nagyfőnök a szokásos üdvözlési formulákat mellőzve. – Megint vallást váltunk.

– Megint? Minek? Hiszen ez a mostani alig háromezer éves! Még bejáratos. Há’ még csak meg sincs kopva, fénylik, mint a tücsök valaga.

– Nemtom’ Dörr, de igazándiból nem is érdekel. Ha a király aszongya’, kell ez az új szeretetvallás, akkor kell. Nincs vita.

– Szeretetvallás?? Mi a pferde phallosz? Ezek tisztára megzavarodtak odafönnt?

– Nem nyitok vitát, Dörr. A samhain törölve, helyette mostantól mindenszentek néven fut a projekt.

– Nabaz+. Mindenszentek?

– Az. Festum Omnium Sanctorum, ha így jobban tetszik.

– Ja, egy kávé nekem is jól jönne, ha már Omnia…

– Ne fárassz, Dörr, ne fárassz, mer’ hozzád vágok valamit. Inkább trappolj vissza a főzdébe, oszt’ mentsd, ami menthető.

– Miért? Mi van veszélyben?

– Nagyjából minden. Ezek az új ájtatosságok nem csipázzák a megszokott ábrázolásmódokat. Pingáljátok rá gyorsan a dobozokra a kultúránkat. Meg kéne néhány új sör is.

– Új sör? Minek? Évezredek óta isszuk ugyanazt. Bevált. Mit variáljunk?

– Szomorúan képzetlen vagy ideológiailag, Dörr. Majd átküldöm a felséges leiratot. De most kotródj vissza a főzdébe, és feküdj neki a melónak. Négy vadonat lé kell, plusz a romantikus és izgalmas képi anyag.

– Rendben, főnök, nekilátunk. Kb. fél év múlva jelentkezem.

– Milyen fél év??? Egy heted van rá, s ebben már benne van minden szeretetem és nagylelkűségem. Tűnés.

Felpörgetve az események menetét átugorjuk a rendkívül eseménydús hetet, s megkímélünk mindenkit Dörr gyakorlatilag folyamatos és összefüggő káromkodásainak és átkozódásainak plasztikus leírásától, melyekkel az uralkodót, a nagyfőnököt, és leginkább ezt a kétszínű, szem- és köpönyegforgató új hiedelmet illette. Egy hét teltével a sörfőző már nem próbált udvarias lenni, ebből kifolyólag a barlang nehezen orvosolható statikai sérüléseket szenvedett, s a mennyezet lezuhanó darabja alatt a nagyfőnöki lávalámpa is szétfröccsent.

– Ezt levonom a béredből, Dörr. Megvannak a sörök?

– Itt vannak, főnök, de előre szólok, csodát ne várj.

– Azt majd intézi az új vallás. Lássuk, miket hoztál. Jézusmária!… izé… khmm… Kik ezek az alakok?

– A fiúk a főzdéből vállalták, hogy némi plusz juttatásért beöltöznek bohócnak. Akarom mondani: átmennek hagyományőrzőbe.

– Remek. Megérik a pénzüket. Az elkövetkezendő évezredekben mindenki azt fogja hinni, kigyúrt és szőrös, vadkanagyarú tirpákok vagyunk.

– Miért? Nem azok?

– Hagyjuk ezt. Töltsd az elsőt. Aszongya: Fantastic IPA. Mitől fantastic?

– Meg nem tudnám mondani. Végül is van benne cucc, 16.8 a Ballingja, 7.8% az alkohol. Az illata is viselhető, nem úgy, mint Urmucé a raktárból, akit erre a dobozra festettünk. Mondjuk az övé tovább tart… Ízileg is jól indul, a maláták okék, de aztán ez a kissé ormótlan alkohol a nyakára lép mindennek. Déligyümölcsök csak mutatóba, a keserűk meg olyan butácskán gyógyszeresek a korty végén és az utóízben. Viszont hamar fejre lehet tőle állni.

– Akkor ettől fantastic. Következő?

– Egy red ale, Glorious néven fut. Daevor, a marketinges csávó úgy gondolta, nem árt alányalni az új rendszernek.

– Ő van a képen?

– Ja. Biztos akad majd néhány szentéletű fehérszemély, aki nem bánná, ha alájuk is nyalna.

– Fejezd be, Dörr. Tudom, hogy csak az irigység beszél belőled. Koncentrálj a sörre.

– ’genis. Ez a mahagóni árnyalat kifejezetten remekbeszabott, a hab törtfehér, krémes. Az alkohol ebben is elég masszív, nem is sikerült azt a 7,9%-ot az illatban betakarni semmivel. Meg az ízben sem. Megvillan a korty elején egy kis „redes” emlékeztető, falatnyi keksz a malátákból, de aztán jön az alkoholhenger. Mit finomkodjunk, trollok vagyunk, nem?

– Azé’ lehet, hogy más is inna belőle…

– Igyon. Nem hal bele. Csak ha Daevor alányal.

– Elég. Mi van még?

– Zorlem, a sofőr.

– Ki van gyúrva?

– Mint állat. Bár a pofázmányával ékesített stout esetében ez nem is akkora baj. Pláne, ha Imperial.

– A 7,5-ös alkohol még senkiből sem csinált Imperialt…

– Igaz, főnök. Ebből sem. Viszont akad azért benne egy kis kávé, étcsoki, aszalt gyümölcsök is mutatóba. Kicsit vizes lett a 16,5 B° ellenére, az összbenyomást tekintve meg valahol megakadt a dolog az egyszerű barna láger és a stout között. De mintha vázoltam volna az elején, mi a helyzet a csodavárással.

– Vázoltad. Na, lökd ide azt az utolsót, mer’ mingyá’ fejreállok ezektől a baltával faragott löttyöktől. Ki ez az ápolatlan és rosszindulatú nyögdíjas?

– Rodrok apó, a helyi sámán. SZTK-keretben ügyintéz, azért ilyen szakadt. A legfontosabb alkalmazott a cégnél.

– Mé’? Micsinál?

– Hűti a levet. Azonkívül a bal lába gombás és észteres. Csak belelógatja a lébe, oszt’ kész is a búzasör. Nagy rakás lóvét spórolunk vele.

– Erre az információra nem lettem volna kíváncsi, Dörr. Pláne, hogy már beleittam.

– Ugye, hogy nem is rossz? Vizes ez is, de majd azt mondjuk, könnyen iható. Érzed a laza banánokat, főnök? És a citrusos-gyógynövényes vonalat? Az a kis lábujja.

– Phöejj. Elég lesz, Dörr. Postázd a projektet a germán testvéreknek, majd a tölgyfások nekiugranak a tömegtermelésnek. Ha elég buzgón imádkoznak az új istenhez, még sikerre is vihetik a dolgot.

– És velünk mi lesz, főnök? – Mi lenne? Isszuk tovább azt, amit eddig, és megvárjuk, amíg ezt a Teremtőt is kipöckölik valakik a székből. Majd toljuk a samhaint illegálba’. Hajrá.

933. Monyo Lazy Pirate

A Magyar Katolikus Lexikon témánkba vágó szócikkéből vett idézettel kezdenénk: „lustaság, restség, tunyaság (lat. acedia): a →főbűnök egyike. – 1. tág értelemben vícium (bűnös készség, az erény ellentéte), mely által az ember minden feladatot és tevékenységet elhárít magától, undorodik és viszolyog minden erőfeszítéstől, legszívesebben nem csinál semmit.”

Acedia idősebb Pieter Bruegel ábrázolásában 1558-ból. A latin szöveg valami olyasmit jelent, hogy “A lomhaság megtöri az erőt, a hosszú tétlenség megtöri az idegeket”

Eddig stimmel, az összes tünetet fel tudjuk mutatni. No de ha semmit sem akarunk csinálni, hogyan jutunk hozzá a sörhöz? Klasszikusnak tűnő probléma, olvassunk csak tovább, hátha a megoldás is itt lapul valahol… Meg is van: „A lustaság okai: […] mértéktelenség a tevékenységben: a hajszolt tevékenység (elviselhetetlen teher, vö. Mt 23,4; Lk 11,46 → „De ő így válaszolt: »Jaj nektek, törvénytudók, mert az emberekre elviselhetetlenül nehéz terheket raktok, de magatok egy ujjal sem mozdítjátok a terhet.«) kifárasztja a lelket, elhomályosítja az értelmet, megtöri az akaratot (depresszióhoz vezet, melynek egyik oka épp a civilizáció diktálta tempó).” Na tessék, megint az átkozott civilizáció felől hozza a dögszagot a szél. Kifárasztott lélek? Megtört akarat? Elhomályosított értelem? Isten őrizz! Már trappolunk is a kamrába, hisz’ a polcon egyensúlyozó Lazy Pirate fog nekünk segíteni abban, hogy emberek maradjunk mindég, minden körülményben (Arany János utólagos engedelmével).

Direkt fényben sötét gesztenyebarna a Monyo portere, habja közepes, gyorsan apadó, a maradék vékonyka réteg viszont szépen kitart. Illata kellemesen kávés, pörkölt malátákra alapozott, a tetején aszalt gyümölcsökkel, füge, szilva, feketére érett cseresznye. A korty közepesen testes, lágy, még tán krémesnek is mondható. Ízvilága kávés, földes, kissé túl édes, ez pedig elnyomja az egyébként kötelességtudóan próbálkozó gyümölcsöket. Keserűk enyhe-közepes mértékben a korty végén, a jól időzített száraz érzettel együtt. A nem túl magas alkoholtartalom (5,5%) szépen csomagolt.

Tisztes iparosmunka, megfelelő választás péntek esti tunyaságokhoz, amikor is földrajz dolgozatokat kellene javítani. De már Mary Wilson Little is rávilágított a problémára valamikor a kilencszázas évek elején, miszerint “Nem az az élvezet, ha nincs semmi dolgunk. Az igazi, ha sok van, és mégsem csinálunk semmit.”

Meg aztán a Pistols is arról énekel, hogy I’m so f*cking lazy, ezért hát ott rakja tele a dolgozatokat a mindenható, ahol vannak.

https://www.youtube.com/watch?v=UTAZtx2305E

929-930. Félegyházi Gose és Smoky Porter

Két éve már annak – hogy repül az idő -, mikor a félegyháziak ötösfogatát jártuk körbe, s a túra végén jeleztük, hogy a szortiment pillanatnyilag nem elérhető két példányáért alkalmasint még visszatérünk. Anakin Skywalkerrel ellentétben nekünk semmi bajunk a homokkal, jól is néznénk ki, hiszen a farm, ahol élünk gyakorlatilag egy lokális, mini-Tatuin közepén terül el. Ismét elzarándokolunk hát a Félegyházi Sörműhelybe, habár ez a két sör nem az a két sör, hovatovább egészen könnyen megeshet, hogy azoknak most már végképp búcsút is inthetünk, mert a főzde kínálatában már nem szerepel strong ale és mindenféle cirádáktól mentes stout (utóbbiból extra coffee és coconut variáció azért akad). Helyettük itt van egy gose és egy füstös porter, amik vannak annyira tájidegenek a környéken, hogy őszintén tudjunk örülni nekik, illetve jólesően furdalja az oldalunkat a kíváncsiság.

A gose-ról értekeztünk már e hasábokon, kóstoltuk a To Øl citromnáddal ízesített variációját, illetve hazai sós vizekre evezvén a HopTop Make No Sense is járt már nálunk, ahol az előbb említett növény mellett a kaporral is összefuthattunk. A sós víz sem véletlenül került elő, kiművelt sörfővel bíró olvasóink számára magától értetődik a dolog, a többieknek pedig ide kopipésztelem régebbi írásunk aktuális szakaszát, nehogymá’ csak a kormánypárt talpnyaló, nyikhaj csinovnyikjai élhessenek ezzel a módszerrel: „A település környékén már a rómaiak is bányásztak ezüstöt és ólmot, ám minket sokkal jobban érdekelnek a vidék kősórétegei, melyek az elmúlt pár százezer esztendőben a csapadék és egyéb nedves dolgok hatására szorgalmasan szivárogtak át a talaj ivóvizet raktározó rétegeibe.

A búzamaláta és a sós víz találkozása nem is váratott sokáig magára, és a spontán erjesztésnek, valamint az akkortájt komló helyett használt koriandernek köszönhetően meg is született a gose.” Ugyebár mindenki látja, hogy mi használtunk idézőjelet.

A félegyházi változat az autentikusnak mondható koriandert, és a tán inkább obligátnak számító citromhéjat használja fő fűszerként a maréknyi konyhasó és a komló mellett.

Hogy jutott-e bele tejsavbaktérium, hivatalosan nem tudni, de nyitáskor elég intenzív, s lelkünket simogató szilázsillat vágott minket orrba, ami némi idő teltével eltűnt, helyét enyhén savanykás citromaroma vette át. Színe nagyon világos arany, habja tömött, tartós. A korty eleje kifejezetten sós, ám a savanyúk villámgyorsan kétvállra fektetik az ízvilágot, ebben mondjuk ismét korhű a produkció. Keserűk alig, komlós ízek sehol, a maláták próbálnak némi összhangot teremteni több-kevesebb sikerrel. A vége száraz, enyhén sós, az utóíz savanykás. Tulajdonképpen becsületes nekifutás, de unikálisnak csak a típus miatt nevezhető.

Másik sörünk, a Félegyházi Smoky Porter szokás szerint némi csapongásra készteti szürkeállományunk még aktív részét, mert hát ugyebár az 1977-es Smokey and the Bandit című, immáron kultikusnak számító filmművészeti alkotás alapproblémája is egy kamionnyi sör leszállítása/eltulajdonítása körül forog. A boldog nyolcvanas-kilencvenes évek kásás és homályos, szinkrontolmácsos videóváltozatainak köszönhetően sokáig nem értettük, ki a fene az a Smokey? Oké, a Bandita az egyik főszereplő, Burt Reynolds, de Smokey kilétére csak akkor derült fény, amikor egyszer, évekkel később megnéztük a filmet mindenféle szinkron és felirat nélkül. Hát bizony a seriff az, Buford T. Justice, akit Jackie Gleason alakított. A sörcsempészet reális problémát feszegetett, ugyanis azokban az időkben a rendkívül népszerű, ám adalékanyagokat és tartósítószereket nem tartalmazó Coors sört nem lehetett kapni mindenhol az államokban. A fejesek persze megoldották a dolgot, Dwight D. Eisenhowernek például a légierő egyik gépe szállította Washingtonba, ha gusztusa támadt rá. A nép egyszerű fiának viszont más eszközökhöz kellett nyúlnia.

https://www.youtube.com/watch?v=QKELtzZICvM
The beer! Watch the beer!

Közben pohárba került a mi füstösünk is, tolja kifelé magából a szalámi-feelinget emberül, tán még egy kicsit sok is a jóból. Nehéznek, zsírosnak érződik az aroma, hosszas szellőzés után sem hagy helyet más egyébnek, holott elvileg tőzeget és bükkfát is kellene találnunk, nem is beszélve a porterek kávés, étcsokis jegyeiről. S még ennél is nagyobb baj, hogy ezeket bizony az ízek között sem leljük sehol. Túlságosan laza, híg és vizes a korty, minimális, kesernyés csokoládéval, harmatgyenge kávéval. A füstből viszont jutott ide is bőven, végigtrappol a kortyon, savanykás és tapadós, kellemetlen érzetet terítve szét maga körül. Kár ezért a sörért, pedig a típusban rengeteg fantázia és kihívás lapul, amiknek ez alkalommal nem sikerült megfelelni.

Talán majd legközelebb. S ha akkor sem, majd csempésztetünk magunknak máshonnét egy Banditával. PS.: ide kívánkozik még egy villámgyors szilázsrecept. Végy némi zöld növényt (kukorica, egyéb gabonafélék, esetleg hüvelyesek), aprítsd fel cca. másfél centis darabokra, lapátold be két marha nagy betonfal közé, küldj rá egy pár tonnás, gumikerekű munkagépet, tömörítsd, takard le. Elegendő szénhidrát és némi szerencse segítségével tejsavas erjedés indul be, finom illata lesz, télen oda lehet adni a tehénkéknek.

913-914. Karlens IPA és Karlens Porter

Duplázunk ismét, mert a sör sok, időnk pedig kevés, jaj nekünk, szegény szerencsétleneknek. A palackokon – egy porter és egy IPA – csak annyi szerepel nagy titokzatosan, hogy Karlens, illetve ha megtöröljük a szemüvegünket és kibetűzzük a hátsó címke hangyaf@sznyi írásjeleit, akkor tovább gazdagodunk információból, miszerint: “Dániában készült, dán malátával”(most hihetetlenül koncentrálok, nehogy megint ideillesszem a szokásos Baka István idézetet-> “a guta ütött meg öt perccel Fortinbras jövetele előtt/meg azt hiszem az undor és a kétségbeesés hogy/EZEK EZEKKEL EZEKTŐL ÉS RÁADÁSUL DÁNOK”, de úgy tűnik, elbuktam a dolgot megint). Tehát Dánia, annak is a közepe, tovább zoomolva a dolgot Fyn szigetének nyugati fele, ott is az Assens nevű városka. Az itt élő népek minimum 700 esztendeje építenek hajókat és kereskednek, ebben tehát nem kezdők, egy ideje pedig bútorokat is gyártanak, és a Bryggeriet Vestfyen 1885 óta sört is főz. Jelenleg ők büszkélkedhetnek az ország negyedik legnagyobb főzdéje címmel, ezért tekernek is szorgalmasan, hogy felkapaszkodhassanak a dobogóra. Majdhogynem kétszázféle sörben érdekeltek gyártásilag, ennek nagy része persze bérfőzet, de saját márka is akad vagy két tucat. Rendkívül büszkék környezettudatosságukra, mivelhogy 2015 óta a gyártási folyamatokból mellőzik a fosszilis energiát, fapelletet használnak, ez pedig ugyebár CO2-semleges dolog (tekintve, hogy az égés során ugyanannyi szén-dioxid szabadul csak fel, amennyit a faanyag előzőleg megkötött). Azért is soroljuk ilyen nagyon bőszen ezeket a szép pozitívumokat, mert közben már kóstolgatjuk ezt az IPA-t, s biza nem túl jó. A borostyán árnyalat oké, a hab is szép, tartós, az illat viszont már sántikál. Bátortalan, halvány gyümölcsösséget bír csak felmutatni, ami még nem lenne akkora baj, de mellette elég erőszakosan végigvonul valami, amit leginkább a “szappanos” jelzővel tudunk illetni, s ez kicsit sem hízelgő. A korty laza, vizes, gyengén szénsavas. Ízvilága is kissé egysíkú, a tompa, erőtlen maláták után szintúgy vérszegény komlók következnek, amik sem keserűségben (IBU 35), sem pedig gyümölcsös aromákban nem tudnak meggyőző képet festeni. Ám azért ne írjuk le végképp a főzdét, egyrészt még hátra van a fekete leves (a.k.a. porter), másrészt ezek mégiscsak a Lidl megrendelésére készült termékek, amikről minden gondolkodó sörbarátnak a Makó és a Jeruzsálem szavak jutnak eszébe egyből.

Utóbbi, kissé pikírt állításunkat a porter kitöltése és kóstolása után rögvest módosítanánk, ez alkalommal Makó vitéz nyugodtan hortyoghat tovább azon a bizonyos hajón. A főzde portere – Lidl ide vagy oda – rendkívül kellemes csalódás. Mélybarna szín, mahagónis villanásokkal, a hab vékony, rövid életű. Illata kellemesen kávés, picit alkoholos, s a készítéskor felhasznált édesgyökér is szépen bejelentkezik. Íze édeskés, malátás kezdés után finoman pörkölt kávés keserűkkel gazdagodik, az édesgyökér itt is teszi a dolgát, amit nem is bánunk, mert ennek a derék növénynek fő hatóanyaga a glicirrizin (C42H62O16) , ami remek vírusölő, a COVID ellen is használják, így az asszony nem szólhat egy szót sem, mi itt kéremszépen nem céltalanul vedelünk, hanem a családot védjük. Az utóíz szintén kávés.

Búcsúképpen még rávilágítunk egy, a paranormalitás határát súroló összefüggésre, amit az első két tanítási nap által leszedált agyunk a 7,9-es alkohollal andalogva talált a földön, s tette le ide mellénk. A főzde ezt a portert grillezett ételekhez ajánlja, Assens egyik híres szülötte pedig egy Peder Lauridsen Kylling nevű botanikus (kb. 1640 – 1696). Legvadabb rémálmotokban sem gondolnátok, hogy a kylling dánul csirkét jelent.

‘ccakát.

Kylling barátunk fő műve, a Viridarium Danicum 1688-as kiadása. Eladó, szűk félmillió HUF

886-893. Szent András Esthajnal ’21, Pardubický Fantome, Szent András Behemót, FIRST Long Ship, Fehér Nyúl Riccardo Sherry BA, Balkezes Birodalmi Bagoly Rhum Agricole BA, Balkezes Birodalmi Bagoly Kentucky Whisky BA, Horizont Night Shift 2021 Bourbon BA

Ritkán startolunk in medias res alapon, ám a múlt hét pénteken megejtett szeánsz tételsora annyira magáért beszél, hogy feleslegesnek érzünk minden további szövegelést. Íme:

  1. Szent András Esthajnal ’21 (meggyes-mákos balti porter)
  2. Pardubický Fantome (porter)
  3. Szent András Behemót (balti porter)
  4. FIRST Long Ship (balti porter)
  5. Fehér Nyúl Calm Storm (balti porter)
  6. Fehér Nyúl Coffee Storm (kávés balti porter)
  7. Fehér/Kísérleti Nyúl Riccardo (barrel aged [sherry] kávés balti porter)
  8. Balkezes Birodalmi Bagoly (barrel aged [Rhum Agricole] balti porter)
  9. Balkezes Birodalmi Bagoly (barrel aged [Kentucky Straight Bourbon Whisky] balti p.)
  10. Horizont Night Shift 2021 (barrel aged [bourbon] double balti porter)

A két Storm a sorszámozás és a könyvelés miatt nem került ide, mertmivelhogy velük már találkoztunk, cserébe folyamatosan lehet gyönyörködni a háttérben meghúzódó Barancsi kollégában, illetve egy-egy fotográfia erejéig a szerző és b. neje is feltűnik.

A sorrend kialakításánál részben az alkoholtartalom (ami 7-től 14%-ig terjedt) játszott szerepet, ám könnyedén tettünk engedményeket a simulékonyabb váltás és összhatás kedvéért, lásd FIRST-Fehér Nyúl-Balkezes-Horizont-tengely. Típusát tekintve a Pardubický Fantome is kilóg némiképp a sorból, viszonyítási alapként viszont remekül megállta a helyét. Már a középkorú lét felé slattyogó vérbeli klaviatúrahuszárokként a lista felénél jutott az eszünkbe, hogy a fotográfiákon kívül egyéb formában is rögzíthetnénk a történéseket, lévén erre minden eszközünk adott, köszönhetően kérdőjeles évszázadunk technológiai haláltáncának. Rendelkezésünkre áll tehát nagyjából egy órányi hanganyag, melyben súlyos szakmai megállapítások váltakoznak rendkívül intelligens és szellemes sziporkákkal, hiszen mi egyebet is várhatnánk három szemüvegestől (illetve négytől, hiszen az asszony orrán is ott egyensúlyozott a látáskorrigáló berendezés, s bár ritkán szólt, de akkor messze ő volt a legszellemesebb. Mármint az asszony, nem a szemüvege).

Ahogy időm engedi, megvagdosom a felvételt, oszt’ közkinccsé is teszem.

A hab a tortán (pláne a sörökön) pedig azt volt, hogy végre a kezemben tarthattam az ikonikus sörnyitót. Legközelebb a százegy éves sünt sem felejtem otthon.

876. Fehér Nyúl Coffee Storm

Az rnégyzetpi-Pimpérium Белый Зaйчик nevű diplomáciai zászlóshajója elegánsan szelte a húslevesszín (?) habokat. A Pimpérium Vezérkara a végletekig demokratikusan viszonyult mindenhez, ezért a Körben (a Birodalom engedélyezett egyszerűsített elnevezése) 3,14 évente megváltoztatták a hivatalos nyelvet. Ezzel az eljárásrenddel mindenki elégedett volt, mert mindig akadt legalább nyolc olyan, a Pimpériumhoz tartozó csillagközi faj, akiknek hangképző szervei (már ha voltak) egyáltalán nem tudtak mit kezdeni az adott nyelvi formátummal, és őket mindig jól ki lehetett röhögni. A Vezérkar másik vesszőparipája a színek világa volt, s ezen a téren olyan rigolyásak tudtak lenni, hogy Kiskovács C. Jenő, a Белый Зaйчик reaktivált kommunikációs tisztje már adattáblájának sarkát rágta kínjában, képtelen lévén dönteni a húslevesszín, a zsufa, vagy a mézga árnyalat között. Legyen kolerasárga, hogy rakjam bele ebbe a nyamvadt bolygóba a hónaljmankós kis f… – morgott magában a tapasztalt szakember, majd rátért a hajó adatainak rögzítésére.

Balra Vibrio chloreae baktériumok TCBS (Thiosulfate Citrate Bile Sucrose) agar táplemezen

A Белый Зaйчик jelenlegi küldetése miatt természetesen barna színben pompázott, a bolygó értelmes (?) létformái ugyanis a Vezérkarhoz hasonlóan odáig voltak a kontrasztokért. Már éppen kezdtek megjelenni az első ráncok a homlokán a barna szín változatai miatt, amikor két kadét lépett a hídra. -Kapitány úr, meghoztuk a rumot! -Milyen rumot? Kávéval átitatott éjfekete balti porterre szomjazom, ti eszeveszettek! Miért inna a tengerész rumot éjnek évadján, ha ihat egy jó kávés portert, mely hazáig repít! Éjnek évadján? A kapitány már most be van tépve? Itt majd’ egy földi évig tart egy nappal – gondolta Kiskovács -, de bár éjszaka lenne, akkor nem kellene szarakodnom ezekkel a k*rv@ színekkel. Meg aztán miféle balti porter? Az egész teliberakott hajón csak az én privát készletemben van ilyen sö…Az utolsó hangocska már nem kerülhetett a szó végére, mert a kommunikációs tiszt ebben a pillanatban dekódolta a hálistennek humanoid és hálistennek nőnemű kadétok tekintetében megbújó üzenetet. – Segíts! Megháláljuk! C. Jenő nonverbálisra váltott, először V-alakban mutatva fel két ujját, ami a „győzelem” mellett azt is jelentette, hogy „mindketten”, majd jobb karjának horizontális elmozdításával zárta a tételt: „a küldetés végéig folyamatosan”. A villámgyorsan érkező beleegyező válasz után hősünk kissé szomorkásan köszönt el gondolatban Coffee Storm tételeinek felétől (hogyne, majd az egészet odaönti ennek az alkoholista f@sznak, még mit nem), és szolgálati idejének leteltével sietősen távozott a hídról kabinjába, hogy a kadétok érkezése előtt még leguríthasson egyet belőlük. Erősen kedvelte a vékony, bézs habkorona látványát, a szívdobogtató kávéillatot (Costa Rica eddig is parádés kávékat termelt, szigorúan csak arabicát, de amióta az ország lakossága ötszáz fő környékén stabilizálódott, s így az androidok végre nyugodtan dolgozhatnak, még tökéletesebb az eredmény. Újabb tétel igazolta az elméletet, miszerint ha valami nem működik jól, vond ki a folyamatból az emberi tényezőt),

Costa Rica-i kávéültetvény emberek és droidok nélkül

a testes, lágy, zabpelyhesen krémes kortyokat (22.9°B). Elvarázsolta a gazdag malátatartalom, a szépen becsomagolt, masszív alkohol (9.8%), a kávés, picit diós, a végén enyhén száraz, aszalt gyümölcsös, cseresznyés ízvilág. A poharat forgatva a színén is meditált egy kicsit, de nem jutott eszébe semmi addig a pillanatig, amíg a szisszenve nyíló kabinajtóban meg nem pillantotta a szolgálatra megfelelően ledér felszerelésben jelentkező két cukorfalatot, akkor viszont elemi erővel vágódott tudatába a megfelelő árnyalat neve: – Melasz baz+, melasz!!!

P.S.: a dőlt betűs szövegrész a főzde oldaláról illesztődött ide.

873. Vaskakas Porter

Addig kerülgettük körbe-körbe Győrújbarátot, addig pislogtunk irányába tisztes távolságból, amíg szép lassan meg nem iszogattuk a Vaskakas söreit. Megragadjuk hát a lehetőséget, illetve búcsúpalackunk nyakát, és bemerészkedünk a településre. Kikötőt ugyan valószínűleg nem fogunk találni, ám kis szerencsével néhány rakodómunkás azért jöhet majd szembe velünk, s mint tudjuk, a porterek szívügye a nehéz fizikai munka. Természetesen fogyasztásukhoz nem muszáj kilógó belekkel keccsölni, vagy Elvis-hasonmásként küzdeni a megélhetésért, ahogy azt a szimpatikus fiatalember teszi a címkén, telepedjünk csak le az árnyékba és figyeljünk. A környék már a neolitikumban is lakott volt, a korai vaskorszakot követően a rómaiak, az avarok és a szlávok hagytak nyomokat maguk után. Barath néven először 1260-ban említik, amikor az aktuális nádor, Héder nembeli Henrik hivatalosan is kijelölte a Tiltesteltowa (Töltéstava, erről jut eszünkbe: közben leszereljük a kupakot, töltünk) és villa Barath közötti határvonalat. Hogy kik voltak az alapítók, nem tudni, a név alapján valószínűleg szerzetesek, akik lehettek templomosok, johanniták, avagy a pannonhalmi bencések, majd az Úristen rendet vág köztük, ha akar (biztosan foglalkozni fog velük, főleg a templomosokkal, akik a szájhagyomány szerint felettébb erkölcstelen társaság voltak. Azt beszélik a népek arrafelé, hogy a templomba tartó fehérnépeket elfogták, s az még csak a kisebbik baj volt, ha paráználkodtak velük. Némelyiket meg is fojtották, aztán még a vérüket is vették mindenféle ördögi praktikához. Amikor a falusiak ezt megelégelték, felkerekedtek és lerombolták a kolostort. A templomosokat vörös barátoknak is nevezték, elvileg néhány ruhadarabjuk színe miatt, de ezek után…).

Bűnbánó templomos a vérvétel után

Mindenesetre négy település is szorongott a vidéken egymás hátsó felébe lógva, de 1969-re már csak kettő maradt: Kisbarát és Nagybarát. Az említett esztendő júliusának első napján ők egyesültek Győrújbarát néven.

Közben porterünk, sőt, robust porterünk (a típus valahol a hagyományos porterek és a stoutok között helyezkedik el, elvileg amerikai találmány) olyan kellemesen ragacsos kakaóillatot pöfög ki magából, hogy muszáj lesz közelebbről szemügyre vennünk. Színe mélysötét barna, habja bézs, finom szerkezetű, krémes, tapadós. A korty sima, alacsony szénsavtartalmú, közepesen testes (B°14). Ízvilága étcsokis, kávés, pörkölt malátás, a jól adagolt komlók érkezése előtt még mintha egy kis cseresznyét is hallucinálnánk. S ha már hallucináció: ez a sör tipikus példája annak, amikor fájóan hiányoljuk a picivel magasabb alkoholtartalmat. Tudjuk, hogy nem ez a cél ennél a típusnál, de ez az 5,5 egyszerűen nem melegít eléggé. Velünk van a baj, tudjuk, de ha csak hangyányival is 6% fölé sikerülne tornázni ezt az értéket, tökéletesen elégedettek lennénk a sorsunkkal.

Így sincs okunk a nyavalygásra, a Vaskakas portere elég korrekt ahhoz, hogy jólesően emlékezzünk rá a főzdével és a vörös barátokkal együtt.

854. Fehér Nyúl Brown Berry

Ezek a márciusi ifjak által százhetvennégy esztendővel ezelőtt generált események alaposan át tudják szabni az ember menetrendjét még így a XXI. században is, nemhiába nevezhetők forradalminak. Ámde Petőfiéknek legalább volt idejük inni egy-két sört, amíg Landererék nyomogatták a szamizdatot, a szerencsétlen utókor viszont csak rohangál, mint pók a falon. Szögre akasztjuk hát a pirosfehérzöldet (gondosan megjegyezve, hová is tesszük, mert akkor jövőre talán nem kell a nevezetes napot a Teremtő és mindenféle ferde lóf*szok sűrű és parallel emlegetésével kezdenünk), helyette ma este a barnára fókuszálunk. A Fehér/Kísérleti sorozat következő darabja a Brown Berry csokis-málnás porter, melynek már az elnevezésében is nyálcsorgatóan sok az átfedés. Egyrészről ugyebár utal a benne lévő kakaóra és málnára, másrészt két zseniális énekesre is asszociálhatunk, kik bőrszínileg szintúgy a paletta setétebbik szegmensében tartózkodnak/tak.

Talán érthető az igeidők környéki bizonytalankodás, hisz bár James Joseph Brown 2006-ban, Charles Edward Anderson Berry 2017-ben dobbantott emez árnyékvilágból, zenéik és dalaik gondoskodnak folyamatos jelenlétükről. A bőség zavarával küzdve hirtelenjében nem is tudjuk, mit válasszunk tőlük az életművekből, talán Brown-tól jöhet nyugodtan a Sex Machine, mégiscsak kilenc gyermek törvényes édesapja, nem is beszélve természetesen a nem annyira törvényes lelenckékről.

A jóember négyszer volt házas, csoda-e, hogy élete bizonyos szakaszában állandó problémái voltak a hatóságokkal mindenféle hallucinogén szer használata és birtoklása miatt? Ez persze nem magyarázza meg a családon belüli erőszakkal, testi sértésekkel, lopásokkal, nemi erőszakkal tarkított menetelést, de nem kívánunk pálcát törni felette, fogjuk fel úgy, neki ezt dobta a gép.

Chuck bácsi sem maradt a születési helye alapján illetékes baptista gyülekezet feddhetetlen tagja, tizennyolc évesen már fegyveres rablásért tartóztatták le, ám így a javító-nevelő intézményben megalapíthatta első zenei formációját. Őt sem kerülték el a drogokkal, erőszakkal, szexuális zaklatással kapcsolatos vádak, kérdőjeles felvételek is előkerültek a kaki-pisi-kiskorú témakör keretein belülről, de ha Brown atyát békén hagytuk, akkor Berrynek is jár a végső nyugalom. Minket személy szerint egyébként is az érdekelne, hogy vajon a koporsó belső falára erősített ikonikus és meggyvörös Gibson ES-335 ott van-e még, vagy szorgos kezek már exhumálták?

Felhívnánk a figyelmet nagy- és dédszüleink által a háttérben prezentált, igen kidolgozott mozgáskombinációkra

Közben sörünk már szellőzik, s a sötét vörösbarna ital a vékony, drapp habréteg alól olyan vérbő, tocsogósan csokoládés illatfelhőket ereget friss, picit savanykás málnával keverve, hogy fejben már azt listázzuk, miféle összetevők lapulnak a kamrában egy muffin villámgyors összeütéséhez. Aztán győz a sör és a relatíve józan ész, ma már nem sütünk, csak iszunk. A korty eleje kakaósan édeskés enyhén pörkölt jegyekkel, utána a málna lazítja fel a dolgot. A végén kávés keserűk integetnek, az utóízben egy pillanatra ismét felvillan a gyümölcs. A 15,6-os Balling csak így leírva tűnik emberesnek, a korty összességében laza, könnyed, még talán egy picit vizes is. A szénsavak barátian visszafogottak, alkohol 5,2. Hangulatos, frissítő, ötletesen párosított sör, s ha Pierre-nek van egy kis esze, akkor a félkész vacsoracsomagok mellé ilyet is pakol a hűtőbe.

The coolerator was crammed with TV dinners and ginger ale/Brown Berry

PS.: a fantasztikus fotográfiát ez alkalommal is Barancsi Sándor szíves engedelmével használjuk, aki a Boldogság Komlóval keretein belül már megnyilvánult erről a sörről. Megéri utánanézni a dolognak.

813. Fehér Nyúl Soulty

Valamikor február környékén járt felénk utoljára a Nyúl, mármint a Fehér, bőven itt volt hát az ideje egy újabb látogatásnak. Igaz, húsvét után valamikor érkezett egy másik, egy fekete-fehér foltos, aki/ami itt is maradt, fél órával ezelőtt adtam neki kaját, meg egy tockost, amiért megint nekiállt kibontani a dróthálót az általa belakott bérlemény egyik oldalán. Utoljára tettem válaszlépéseket és restauráltam, legközelebb egy-két sörrel felszerelve csendben végignézem, ahogy diadalittas vigyorral kiszabadítja magát, hogy aztán a kutya a következő másodpercben letépje a fejét. Vannak, akik csak a saját hibáikból képesek tanulni.

A főzde sós-karamellás portere kissé csiszolt, sorjázott, átalakított receptúrával jelentkezik nálunk, ám mivel az eredeti változathoz nem volt szerencsénk, viszonyítási alap híján ebben a mondatban innentől kezdve több hasznos információ nem is fog előfordulni. Ugye? Mondtam.

Muszáj viszont idetennünk a doboz képi anyagát kiterítve, hiszen mindamellett, hogy a salt és a soul is ábrázolva vannak a karamellával együtt, az alkotás legszembetűnőbb kettőse a bal oldalon látható. A kissé megöregedett, kiégett, alkohol és/vagy egyéb hallucinogének hatásaival és kísértéseivel küzdő, teljesen paff Paff, valamint a belé kapaszkodó, száz esztendővel ezelőtti fürdőfelszerelésben pompázó hölgy mindenképpen helyet fog magának szorítani agyunk közepesen hosszú távú memóriabankjában. És még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha csak ott.

Elvileg variáltak egy kicsit a malátákkal, lecserélték az élesztőt, húsosabb lett a test, vaskosabb az alkohol, és a sótartót is bátrabban rángatták a főzőedény felett. Mindezek eredményeképpen egy remek ízkombinációjú, kinézetét tekintve enyhén opálos, sötétbarna sör kerül a pohárba. Habja gyorsan apad, egy vékony karika azért marad mutatóba. Illata kellemesen édeskés, a maláták nagyon stabilnak tűnnek, de a Goldings virágos-mézes jegyei is szépen átjönnek. Az első néhány percben a só is felvillan a háttérben, de a melegedéssel eltűnik. A korty lágy és selymes, simogat a búza és a zab, a 15.4-es Balling megfelelő testet és terepet formál az édes és a sós ízek kergetőzéséhez. A vége kissé fanyar, alkoholos, melegít. Lassan kortyolós, ízlelgetős sör, nem az a dobjunkbegyorsankettőtésmenjünk típus, de hova a fenébe is rohannánk már ilyenkor?

Mivel a névben bújócskázó szójáték egyik feléről már esett szó, úgy illik, hogy a másik értelmezési lehetőségre is reagáljunk. Ehhez azonban egy igazi dívát, a soul királynőjét, Aretha Franklint hívjuk segítségül, az ő dalával üzenjük a főzdének: Respect.