Címke: saison

1185-1187. Fehér Nyúl x Uradalmi Rusty Friends, Fehér Nyúl x Steap Hop Kombucha, Fehér Nyúl x Sailors Grave Pacifiction

Néhány nap múlva találkozunk a mi szívünknek kedves barátokkal a folyóparti kisvárosban (oké, nem mindegyikkel, de aki nem tud ott lenni, az is kedves a szívünknek), ahol söröket fogunk kóstolni és rálapátoljuk a földet a nyár sírjára, hogy aztán jövőre újra ki tudjon kelni. A barátság szép és fontos dolog, mi is nehezen lennénk meg nélküle, és úgy tűnik, nincs ez másképp a sörkészítőknél sem. Ennek jegyében sorakoztattuk fel a Fehér Nyúl három kollaboráns főzetét, melyek közül az egyik ugyan kakukktojás, de nem volt szívünk kihagyni a seregszemléből.

Elsőként a Rusty Friends érkezik, mert többek között az életkorunknak köszönhetően mi is ilyenek vagyunk, rozsdás vénemberek, de azért még nem szaladunk el, ha arról van szó, hogy két testnek kell találkoznia a rozsban. Igen, megint Burns, kikerülhetetlen, ha rozsból/rozzsal készített sörökről van szó, és ez az Uradalmi főzdével készített Cold Rye IPA az.

A ballada zenei adaptációjának 1854-es kiadása. 400 USD

A rozs jellegzetes, összetéveszthetetlen ízvilágának alapját izgalmasan keveri meg a két, jó érzékkel adagolt komló. Az Amarillo és a Loral citrusos, finoman virágos, a végén halványan gyógynövényes szálakkal szövi át a közepes testű (12,3 B°), 5,4-es alkoholtartalmú sört, melyből az Uradalmi eredeti NEIPA-jából most CIPA lett (újabb mozaikszó, amitől megemelkedhet a szemöldök). Miközben szagolgatjuk – gyorsan illanó citrusok után kicsit poros gabonák -, eszünkbe jut, hogy a rozs, illetve a rozsföld nem csak Burns versében, illetve az annak alapot adó skót népdalban bír meglehetősen kétértelmű, sikamlós jelentéstartalommal, hanem az oroszoknál is. A Коробе́йники című dal egy vándor kereskedő és egy lány találkozását meséli el. A férfiember (akinek tele van a ládája → „Ой полным полна моя коробушка!”) ígéretet tesz, hogy bizony ő a magas rozsban fog várakozni estig (Выйду, выйду в рожь высокую), s ha a lány odamegy, mindent megmutat neki (Все товары разложу). Legyen így. Egyébiránt a dalt minden tisztességes gamer ismeri, mert ebből készült a Tetris kezdéskor hallható motívuma.

Tegyük középre az emlegetett kakukktojást, rántsuk is le róla a leplet: nem sörrel van dolgunk, ez kombucha. A kombucha egy erjesztett (fermentált), édesített teaféleség, amit – ha hihetünk a régészek által előkotort leleteknek, és miért ne hinnénk – már több mint kétezer éve ismer és fogyaszt mindenki, aki szereti. Mint annyi sok dolog, ez is a kínaiaktól startolt, aztán az oroszok széthordták mindenfelé. A név kissé félrevezető, mert nem csak magát a teát, hanem a készítéséhez használt baktérium- és élesztőkultúrát is így nevezik. Meg időnként teagombának, mandzsúriai gombának is, pedig nem gomba, hanem egy komplex és bonyolult szimbiotikus élesztőkultúra (aki profinak szeretne mutatkozni, használja a SCOBY [Symbiotic culture of bacteria and yeast] rövidítést, de ne csodálkozzon, ha a beszélgetés innentől a Hanna-Barbera rajzfilmekre fog terelődni). Mindenesetre az élesztőkomponens általában tartalmaz Saccharomyces cerevisiae-t, ami nélkül pedig ugyebár nincs sör. Aki ennél többet szeretne tudni a dologról, az keresse Pesti Richárdot a Steap-nél, mert ők azok, akikkel Nyúlék ez alkalommal közösen dolgoztak. A főzdében a fermentált kultúra mellé odasereglett némi nyírfacukor, stevia, koriander és menta, a Hop Kombucha nevet pedig a Citra aktualizálja. Nagyon kellemes, üde, frissítő hatású ital lett így belőle, ami elvileg még méregtelenít is, amire nagy szükségünk is van, mert ha arra gondolunk, hogy a jövő héten kezdődik a tanítás, rögvest vörös köd ereszkedik a szemünk elé, és már indulnánk is a világ másik felének irányába.

Harmadik tételünk pont ebben segít, még ha csak elvi síkon is, hiszen segítségével ismét ellátogathatunk az istenke háta mögé, Ausztrália déli csücskébe, Victoria államba. Van itt egy Marlo nevű település, lakják vagy hatszázan, és igazság szerint nincs is annyira a világ végén, hiszen Melbourne ide csak szűk négyszáz kilométer. Itt üzemel a romantikus nevű Sailors Grave Brewing családi vállalkozásként 2013 óta. Saját bevallásuk szerint söreiken keresztül igyekeznek bemutatni a vidék jellegzetességeit, szárazföldet és tengert egyaránt beleértve. Szinte minden sörtípusban megnyilvánulnak, és az a sok sós víz olyan érdekes főzetekre ihleti őket, mint például az osztrigával készített füstös stout, vagy a tengeri sün és a citrommirtusz randevúja egy gose-ban.

A Fehér Nyúllal történt közös alkotás ennél azért fogyasztóbarátabb, a Pacifiction egy saison, amit két ausztrál komló, az Ella és az Eclipse tesz még különlegesebbé. A 14,2 B°-t túlzás lenne vaskosnak titulálni, a korty mégis jólesően telt és krémes a háromféle gabonának (árpa, búza, zab) köszönhetően. Opálos, halvány aranyszínű sör kitartó, paplanos habbal, virgonc szénsavakkal. Illata kellemesen fűszeres. A komlók szépen adagolják a trópusi gyümölcsöket, leginkább a mandarin és a grapefruit érezhető/élvezhető. Megfelelően száraz, az utóíz keserű, fűszeres.

Ezúton kívánunk minden szépet és jót, valamint eredményes munkálkodást a baráti alapon kollaboráló iparosoknak.

1119-1122. Sima Stay Hibrated!, Mad Scientist Erlenmeyer Bong, Mad Scientist Tingle Kringle, MONYO Home Alone in Sichuan

Az egész még valamikor 2022 júliusában kezdődött, akkor hoztuk össze Vasarhelyi és Barancsi kollégával a hangzatos elnevezésű Bloggerek a teraszon eseményt, melynek keretein belül ízletes balti portereket nyalogattunk és nyeldekeltünk. Annyira jól sikerült a dolog, hogy legott folytatást is terveztünk, arra gondolván, hogy a saisonok is megérdemelnek egy kis körbesétálást. Be is spájzoltam az aktuális érdekességekből, óvatosan elhelyeztem őket a kamrapolc védett zugában és vártam, hogy történjenek a dolgok. Node a sörblogger élete sem habostorta, a mindnyájunk által óhajtott meeting csak nem akart összejönni, hiába röppentek tova hetek és hónapok, hovatovább évek. A múlt héten elém ugrott a négy szerencsétlen árva, kisírt szemekkel, lerongyolódva, ahogy az elvárható a szerencsétlen árváktól, én pedig némiképp döbbenten konstatáltam, hogy biza’ a szavatossági idejük már vagy másfél esztendeje lejárt. Na, Gáborbácsi – mondtam magamnak (mert néha azért beszélgetünk, kultúrlények volnánk, nem is beszélve a szociális érzékenységünkről), akkor ezeket most elviszed magaddal Földvárra (deszkát árulni), ezeréves barátaid lelkes társaságába, oszt’ megisszuk. Még egy videót is lövünk, mint a nagyok, f@sza lesz, a nézettség fénysebességgel szökken majd a tágas egekbe. Meg is történt a dolog, apró szépséghibákkal, ahogy az már lenni szokott. Mi ugyanis mindig annyira örülünk egymásnak, ha találkozhatunk, hogy a tomboló érzelmeket az alkohol istrángjával kell egyáltalán nem szabályozott mederbe terelni, melynek köszönhetően az elkészült felvétel – habár még vágás alatt van – szerintem nem vállalható. Eltesszük magunknak, lesz min vigyorogni valahol nyolcvan és a halál között, én meg itt gyorsan elmesélem, hogy a négy saisonnak tulajdonképpen nem sokat ártott az idő. A harapós, üde frissességük ugyan megkopott, ám cserébe az ízvilág a legtöbbjük esetében mélyült.

A SIMA Brewing Stay Hibrated! nevű hibiszkuszos alkotása alapból egy érzelmes észterkicsapongás, így fonnyadtan viszont valódi orgia. Az eleje édeskésebb lett, a savanykásabb hibiszkuszos jegyek felé történő váltás ezért markánsabb, a vége jó száraz, amire a Hallertauer Blanc halványan szőlős vonala szépen rá is játszik. Ráncos hibiszkuszt mindenkinek!

A Mad Scientist a lett Ārpus Brewing-al karöltve alkotta meg Erlenmeyer Bong nevű sörét, melyhez Nelson Sauvin és Motueka komlókat használtak. Azt tudjuk, ki volt Richard August Carl Emil Erlenmeyer, hiszen a német kémikus többek között az alkohollal is foglalkozott, minket pedig minden érdekel, ami alkohol, és erős a gyanúnk, hogy az általa kifejlesztett és róla elnevezett lombik látható a Mad Scientist logóján.

Bő nyak, szűk nyak

Tán az Erlenmeyer Bong hagyta bennünk a leghalványabb nyomot, mert ugyan a fehérboros és citrusos-virágos jegyek dolgozgattak benne a maguk maradék erejével, mégis azt kell mondjuk, ez a saison fáradt el a legjobban a négy közül.

A maradék két sör közös nevezője a szecsuáni bors (Zanthoxylum bungeanum), ami igazából nem is bors, hanem rutaféle, de ettől még lehet szeretni. A jellegzetes, csípős-citrusos, hűsítő ízvilágért a terméshéj felelős, a magokat általában ki is dobják. Illat terén nálunk egyértelműen a Mad Scientist Tingle Kringle fantázianevű főzete tarolt. Olyan izgalmasan, pikánsan fűszeres, hogy ha majd egyszer házassági tanácsadással kezdünk el foglalkozni, minden ideiglenesen zátonyra futott kapcsolat résztvevőjének azt fogjuk javasolni, kenje magára ágyba kerülés előtt. A siker garantált. Ha mégsem, még mindig meg lehet inni, a semminél az 5 %-os alkoholtartalom is több. Ízvilágát gabonák, citrusok és a szecsuáni bors alakítják, utóbbiból rögtön kétféle is került bele. Jólesően száraz ez is, a belga élesztő az észtereket is lelkesen adagolta.

Zárásképpen ismét egy kvázikollab került sorra, a Home Alone In Sichuan ugyanis a MONYO és az Első Magyar Házisörfőző Egyesület szerelemgyereke. Könnyed, ivósabb tétel, a szecsuáni bors ebben nem tolja magát annyira előtérbe, ellenben a kortyban bogyós gyümölcsöket és nyalatnyi mézet véltünk felfedezni. A színe egyértelműen dobogós, ezt a megtört, tompa borostyánt könnyen el tudjuk képzelni a szoba egyik falán is.

A teraszos saison-találkozóról azért nem mondunk le, abban reménykedünk, hogy ezt olvasván az említett kollégákban is felhorgad a nagy fene virtus, oszt’ mondunk mi még szépeket és okosakat erről a sörtípusról valamikor a közeli jövőben.

Bónuszként itt egy fotográfia a jeles eseményről. Padlástér, szerelmes és szemérmes tekintetek, nyomokban kutya. Kicsit olyanok vagyunk, mint négy apostol a tizenkettőből, ám a bal szélen vigyorgó szarsörökért nem vállalom a felelősséget.

964-965. Bors Will Scarlet és Little John

Következzék most egyszerre két (hím)tagja is a vidám csirkefogóknak (vö.: Merry Men), akik – a pillanatnyilag aktuális és elfogadott irodalomtörténeti kutatások eredményei szerint – Robin legrégebbi és leghűbb kísérői. Ha már itt tartunk, Robin először az 1370-86 körül írt Visio Willelmi de Petro Ploughman-ban bukkan fel, ami valószínűleg William Langland szerzeménye. Az ötödik részből (Passus Quintus de Visione, ut supra) idézünk, hogy el is higgyétek:

„If I sholde deye bi this day,

Me list nought to loke;

I kan noght parfitly my pater-noster,

As the preest it syngeth;

But I kan rymes of Robyn Hood,

And Randolf erl of Chestre;

Ac neither of oure Lord ne of oure Lady

The leeste that evere was maked.”

Little John és Will Scarlet (utóbbinak rengeteg névváltozata volt, Scadlock-tól kezdve Scathelocke-on át a rögvest felbukkanó Scarlok-ig) viszont közelebbről nem meghatározható időpontban jelentek meg a hős íjász mellett. Egy XVI. századi nyomtatvány, melynek címe A Gest of Robyn Hode, már szerepelteti őket, naná, hogy nem ússzátok meg:

„The First Fytte

Lythe and listin, gentilmen,

That be of frebore blode;

I shall you tel of a gode yeman,

His name was Robyn Hode.

Robyn was a prude outlaw,

Whyles he walked on grounde:

So curteyse an outlawe as he was one

Was nevere non founde.

Robyn stode in Bernesdale,

And lenyd hym to a tre,

And bi hym stode Litell Johnn,

A gode yeman was he.

And alsoo dyd gode Scarlok,

And Much, the millers son:

There was none ynch of his bodi

But it was worth a grome.”

Skarlát Vili 1912-es ábrázolása

Közben bontjuk Skarlát Willt, mert képesek vagyunk úgy elveszni a középkori angol rímek között, hogy szegénynek lejár a szavatossági ideje. Kár volna pedig érte, hiszen mi a saison söröknek nem csak nyáron tudunk örülni.

Illata közvetlenül pohárba kerülés után élénken, frissítően gyümölcsös, ez némi helyezkedés és melegedés után átcsap levendulába, majd előbújik az élesztő és előtérben is marad. Színe világos borostyán, némi köddel és felhővel, habja közepes, átlagosan tartós. A korty eleje kellemesen és gyümölcsösen édeskés, majd az élesztő miatt kap egy kis fehérboros beütést, ami élvezhetően társul a gyengén közepes komlózással. A vége savanykás, az utóíz kesernyés, foltszerű gyümölcsökkel. A szénsavak élénkek, a test vékony-közepes, alkohol 6%. Rekkenő nyári hőségben igazán élvezetes szomjoltó lehet, de így februárban sincs okunk panaszra.

Amíg Robin Tuck baráttal a patakban vívott, Little Johnnal a patak fölött akaszkodtak össze a történet szerint. Az íjász ez alkalommal a vízben landolt, ám az így szövődött barátság egy életre szólt. A derbyshire-i Hathersage település templomkertjében van egy sír, állítólag ott nyugszik Little John. Az tény, hogy egy termetes férfiember csontváza van a gödörben, mert 1780-ban exhumálták. A faluban egyébiránt igen rendes emberek élnek, mert bár alig vannak 1200-an, mégis eltartanak hat kocsmát. Derék dolog. Mi is rögvest nyitjuk a nagydarab szegénylegényről elkeresztelt „világos, apátsági stílusú ale”-t.

A hathersage-i sírkő

Willhez képest fokozatnyival sötétebb borostyán, a köd itt is adott, habja laza, szivacsos, kitartó. Illata a malátás/karamellás édesség mellett kellemesen gyümölcsös, egy fél pizzába fogadok bárkivel, hogy ez füge. Az említett apátsági stílt az élesztőinek köszönheti, bár mi a gyártó által említett testes belga ízvilágot nem nagyon találjuk. Sebaj, megisszuk pale ale-nek, annak elmegy, mi bajunk lehet? A maláták dolgoznak, a komlók lazsálnak, az a kis élesztő pedig a halvány gyümölcsökkel pont jól jön így kedd estére. Mindent összevetve a két hű barát (sőt, bizonyos olvasatokban és átdolgozásokban Will féltestvér is) nem vallott szégyent sörök terén sem, ez miatt nem lesznek kipöckölve a bandából.

866. Vaskakas Sunshine Reggae

Ismételten paramnéziás tüneteket mutatunk, közismertebb elnevezését használva déjà vu-nk van ma esti sörünkkel kapcsolatosan (a kifejezést először Émile Boirac francia filozófus használta valamikor 1876 környékén, ám a jelenség lényegét többek között Charles Dickens is frappánsan megfogalmazta Copperfield Dávid című regényében [melynek teljes címe  A Blunderstone Varjúvárbeli ifjú, David Copperfield élettörténete, kalandjai, tapasztalatai és megfigyelései /melyeket egyébként egyáltalán nem akart nyilvánosságra hozni/], imígyen: „Mindnyájan tapasztaltuk már azt az érzést, mely alkalomadtán néha erőt vesz rajtunk, és elhiteti, hogy amit éppen mondunk vagy teszünk, már régebben is elhangzott vagy megtörtént – hogy valamikor, a ködös múltban ugyanezek az arcok, tárgyak és körülmények vettek körül-, annyira, hogy pontosan tudjuk, mi lesz a következő szó, mintha hirtelen felbukkanna emlékezetünkben!”).

A regény első kiadásának borítója 1850-ből

Sunshine Reggae elnevezésű lemongrass saisonja annyira agresszív hívójelet hordoz elsőként is zenei fronton, hogy azt javaslom, rögtön essünk is túl a dán elektronyikus duó ’83-as gigaslágerén, mert igen nehéz úgy koncentrálni bármire is, hogy közben ez a nyomorult dallam nyekereg a fejedben.

Konkrétan emlékszünk továbbá legalább két, ha nem három olyan alkalomra, amikor e hasábokon szívtuk a vérét és égettük szenesre a reggae muzsikát és életérzést, s bár erre bármikor kaphatóak vagyunk, most nem kívánnánk élni a lehetőséggel. Saisont is kóstoltunk már jó párszor, járt erre felénk pl. a Horizont, a Monyo, az Elf és a zip’s ilyen típusú söre, ezt a szegmenst is körbejártuk tehát. A címkén már csak a lemongrass maradt mintegy végső mentsvárként, ám mi magunk sem lepődünk meg túlságosan, amikor kiderül, hogy a HopTop és a To Øl már ezt a labdát is lecsapta.

Pár laza ecsetvonással bemutathatnánk Győrújbarátot, de hiába hallgattuk meg a dalt, a nyikorgás velünk maradt. Úgy jártunk, mint az egyszeri sükebóka molnárlegény, aki hetekig keresgélte, mi nyekereg, nyöszörög, serceg, kattog, súrolódik, nyifog, reccsen, nyikkan, csiszorog és zörög a malomban, aztán ráébredt, hogy az biza’ nem egyéb, mint a saját eszének kereke. Ezért hát most minden további felesleges szószaporítást kerülvén kinyitjuk és megisszuk Vaskakasék saisonját.

Középarany, az átlagosnál kicsit tömöttebb, tartós habréteggel bíró sör. Illatában finom élesztők keverednek enyhén fehérboros elemekkel, a háttérben némi citrusfélével. A korty vékony, nyáriasan könnyed (11 B°), közepesen szénsavas. Ízvilágát az élesztők és a gyümölcsösség határozza meg, a komlók – Simcoe és Magnum – másodhegedülnek és finomhangolnak. Alkohol 5%, IBU 15. „”Egy igazi, nyakalós fajta”- mondja róla a főzőmester, s mi teljes mértékben igazat adunk neki. Ízes, frissítő, élénkítő sör, a gondos gazda időben betáraz belőle, mert 30 ℃ felett egyenesen életmentő lehet.

794. Zip’s Mck Brummbeer

Rövidke szünet után, melynek egy részét a szerkesztőség kedélyes delíriumban és baráti társaságban töltötte (a héten várható a második felvonás, ezért mihamarabb igyekszünk teljesíteni a saját magunk számára előírt penzumot), újra itt vagyunk. Külön örömmel tölt el minket az, hogy ezúttal kronologikus sorrendben haladhatunk tovább, s ez, mivel felettébb ritkán fordul elő, rendkívül kéjes érzeteket okozva simogatja személyiségünk stokiagyú és elvágólagos felét. A zip’s brewhouse SéfSör-sorozatának ötödik tagja következik, a zip’s Mck Brummbeer, melynek már a neve is annyira titokzatos, hogy láttára egy legújabb generációs birodalmi kódfejtő droid is maga alá csorrantana némi hidraulikus munkafolyadékot. Ám nincs megoldhatatlan rejtély, haladjunk csak szépen sorjában.

A sörséf ez alkalommal az egri származású Macsinka János, aki abban a nem is túl távoli, erőteljes történelmi térerővel bíró városban él és dolgozik mostanság is. Ő a Macok Bisztró séfje és vezetője, s no lám, az Mck rövidítés már meg is van fejtve. A macok egyébként nem más, mint a lapcsánka, illetve tócsni, vagyis recsege, lapótya, cicege, gánica, görhöny, harula, lepkepotyi, berét, pacsni.

Vajh’ recseg-e a lapótya, ha görhöny a lepkepotyi?

A bisztróval egy darabig párhuzamosan üzemeltetett Brumbrum Étterem azóta megújult, és Pizza Brumbrum Világbéke néven folytatja útját. A Brummbeer is kipipálódott tehát, elsimult lélekkel vizsgálgathatjuk tovább magát a sört, ami egy fekete ribizlivel infuzált saison, s azért ilyet sem iszunk minden nap. A saisonokról értekeztünk már a múltban, ugye mindenki emlékszik minden velük kapcsolatos információra?! Szóval ettől a vallon eredetű, rusztikus aratósörtől az elmúlt századokban sem volt idegen a mindenféle fűszerek, gyógynövények és gyümölcsök használata, a variációk számosak, a változatosság meg gyönyörködtet, ugyebár. Kitöltve rezes, opálos, ködös képet mutat a gyümölcsvelőnek köszönhetően. Habja vaskos, puhán krémes, egészen halvány rózsaszín árnyalattal. Illata fanyar, savanykásan gyümölcsös, finoman boros, a háttérben időnként felvillanó malátás édességgel. Ízvilága üdítően, jólesően járja körül és adja vissza a fekete ribizli alapjegyeit. Az illatban még csak enyhe boros érzet felerősödik (Egerben járunk, ne feledjük), a fanyarsággal karöltve laza, ám tartalmas kortyot képez, mely a habhoz hasonlóan simulékony és krémes. A típusnak megfelelően a komlóknak itt sok beleszólásuk nincs a dologba, keserűik csak a leghátsó sorokból integetnek egy kicsit. A vége jellegzetesen száraz, rövid lecsengésű, az utóíz savanykás. A 6,5-ös alkohollal együtt kellemes nyáresti kikapcsolódást ígérő sör, de aki siettetné a tavaszt, ihatja februárban is, mert ettől egészen biztosan előjön a medve a barlangjából.

776. Zirci Apátsági Alevation Saison

Átlendítettük magunkat az idei évzárókon és ballagásokon, utóbbiban ez alkalommal én is erősen érdekelt voltam nagyobbik leánykám áltsulis búcsúzása kapcsán. Az általam gyakran hangoztatott bölcsesség szerint minden generáció legfőbb feladata jobbnak lenni az előzőnél, lévén ez a fejlődés lényegi eleme. Ezért még akkor sem bőgtem, amikor Annát negyedik alkalommal is szólította az igazgatónő, hogy átvegye a neki ítélt újabb díjat kiváló tanulmányi és sporteredményeiért. Szóval csak belement valami a szemembe, nem érzékenyültem el, boys don’t cry, inkább valamiféle büszkeséggel vegyes, igen emelkedett hangulatba kerültem, alevation, you know, és jé, mit tesz a véletlen, van ilyen elnevezésű sörünk kettő is. Igazából háromnak kellene vigyorognia a polcon, de ami késik, nem múlik, majdcsak megérkezik a hiányzó ABA (American Brown Ale) is. Rövid ideig tartó, ám annál nagyobb csend után újra mozgolódás látszik a zirci apátok háza táján, az Alevation-sorozattal mindenképpen látványos lehet a visszatérés. Lassan itt a saisonok szezonja, s ebben az a legelképesztőbb, hogy ezt a félmondatot az elmúlt öt esztendőben még egyszer sem írtuk le. A típusról már esett szó, vallon testvéreink készítettek a herepállasztó nyári hónapokra efféle könnyed, frissítően gyümölcsös, alacsony alkoholtartalmú söröket. Közeli rokona a Biére de Garde, a csökönyösen pongyola fogalmazású ámerikánusoknál Farmhouse Ale név alatt is futhatnak, ám ezt vén európaiként nyugodtan kérjük ki magunknak. A zirciek saisonja világos szalmasárga színű, enyhén opálos sör vaskos, közepesen tartós habbal. Illata kifejezetten és harsányan fehérboros, némi citrusos elhajlással. Utóbbit a Lemondropnak köszönheti, mely a Cascade és az USDA (United States Department of Agriculture) jóégtudja hányas kódszámú komlójának alig pár esztendős szerelemgyereke, kifejezetten saisonokhoz és búzasörökhöz ajánlva. Az ízvilág gyümölcsösen, citrusosan fanyar, a komlók itt még teljesen a háttérben maradnak. A szénsav kifejezetten erős, csípi a nyelvet, fűszeres érzetet kölcsönözve a laza, könnyed (10,5 °B) kortynak. A vége a típusra jellemző módon nagyon száraz, enyhén, finoman kesernyés. Az alkoholtartalom a klasszikus asztali (4,5%), IBU 20,3. Szépen feladott labda a szentéletűek irányából, ám a típus hazai, meglehetősen visszafogott ismertsége és népszerűsége, valamint a 800 HUF környéki vételár miatt látványos karriert nem jósolunk neki.

U.I.: reneszánsz műveltségű, illetőleg amatőr/profi csillagász olvasóinktól további tippeket várunk a csomagoláson látható csillagképpel kapcsolatban. Mi magunk a Grus mellé húzzuk a strigulát.