1052-1053. The Beertailor Vision és The Beertailor Black Hole

Még mindig elég homályos a tekintetünk, bár a bal szemünk már kezdi újra konfigurálni magát (vö. a régi, ronda hímsoviniszta poénnal → Az első nap nem láttam semmit, a második nap se láttam semmit, a harmadik nap kezdtem látni a bal szememmel… Hiába, a nemi szerepek megváltozása még így a XXI. század elején is nehezen emészthető problémát jelent egyeseknek. Pedig még csak most kezd felpörögni a dolog igazán. Én szóltam.).

Senkit és semmit – önnön magunkat sem – kímélő iróniánk sugallatára (mit sugallatára, utasítására) vesszük most egy kalap alá a két utolsó Beertailor-főzetet, melyek a Vision és a Black Hole névre hallgatnak. Konkrét és épkézláb látás hiányában mi magunk is elég sokat vizionáltunk az elmúlt napokban, ráadásul úgy, hogy a visszafogott tempóban fogyasztott söröknek ehhez nem sok közük volt. A fekete lyukakról pedig köztudott, hogy még a fény sem szabadulhat gravitációs vonzásukból, tehát nem láthatóak, mert minden részük az általuk generált eseményhorizonton belül helyezkedik el. No de hát ahogy a vörös jószág is említi a kis hercegnek: „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Egyébiránt – tompítandó a bevezetőben felhozott poén élét – Antoine de Saint-Exupéry 1931-ben megjelent Éjszakai repülés (Vol de Nuit) című regénye elnyerte a Femina-díjat, melyet 1904 óta adnak ki, zsűrije pedig csak és kizárólag nőkből áll. Tavaly Neige Sinno Mexikóban élő francia írónő Triste Tigre című, meglehetősen felkavaró, önéletrajzi ihletésű műve nyert, melyet gondos kezek nem sokkal ezután eltávolítottak egy francia városka katolikus gimnáziumának könyvtárából. Az írónőt gyerekkorában mostohaapja többször is megerőszakolta, e traumának ilyetén feldolgozása úgy tűnik, nem összeegyeztethető a keresztyény értékrenddel. Milyen érdekes és milyen ismerős.

Neige Sinno

Vizionáljunk hát egy olyan világot, ahol bárki bármiről nyugodtan értekezhet, erkölcscsőszökre pedig azért nincs szükség, mert az emberiség már annyira művelt, hogy mindenki tudja mit, hol, kivel, hogyan, miért. Ámen.

E képzelt jövő tisztábban látásához még nekünk is némi alkoholra van szükségünk, ezért rögvest pohárba kerül a Vision, mely típusát tekintve egy NEPA. Ezen sörféleség a nagyot hasító NEIPA-k farvizén egyensúlyozva hódított némi teret magának. Az általánosan hangoztatott meghatározás szerint ez egy olyan ködös megjelenésű, gyümölcsös ízvilágú pale ale, melyben a hagyományos árpamaláta mellett jó adag zab(pehely) is van. Legyen így, ám ez esetben kissé tanácstalanul vakarózunk, mert a Vision-ban nincs egy szem se. Vagy csak mi nem látjuk, ugye. Mindegy, nem tisztünk a pálcatörés.

A nyitáskor embereset szisszenő sör vaskos, laza habpárnát produkál, mely átlagosan tartósnak bizonyul. Az ígért trópusi gyümölcsök jelentkeznek ugyan, ám valamiféle szúrós, enyhén ecetes kísérőbe kapaszkodnak, ezért rögvest bakteriális eredetű fertőzésre gondolunk, biztos azok a nyomorult kis Lactobacillusok. Az ecet idővel csitul, de nem tűnik el, s belekóstolva a kortyot is enyhén szétesett állapotban találjuk. Lágy és krémes ugyan (ha zab nem is, búzamaláta akad), de az ízek tétovák és fáradtak. Olyan, mintha egy jócskán túlérett gyümölcsöket tartalmazó kosárból válogatna az ember, persze csak miután elhessegette a milliárdnyi muslincát. Löttyedt citrusok és kásás sárgadinnye, nem ettől fog újra fiatalosan csillogni a tekintetünk. Alkalmasint újrakóstoljuk, mert lehet ebben több. Azé’ megisszuk, mer’ mindegy, mitől ragad össze a szemhéjunk.

John Michell és Pierre-Simon de Laplace már az 1700-as évek végén – egymástól függetlenül – elméleti síkon levezették a fekete lyukak létezésének lehetőségét, a gravitáció és a tér lehetséges görbüléséről pedig Karl Schwarzschild értekezett (még Einstein előtt), ő vezette be az eseményhorizont fogalmát is. A második véhá előtt Oppenheimerék is foglalkoztak a neutroncsillagok összeomlásával és a szingularitással, az igazi aranykor viszont az ötvenes-hatvanas években köszöntött be. Ezekben az időkben mindenki, aki kicsit is valakinek érezte magát a szakmában, a fekete lyukakkal foglalkozott. Maga az elnevezés is ebből az időszakból datálható a Science News és a Life magazinoknak köszönhetően. Fekete lyukból rengeteg lehet, a Tejútrendszer közepén vigyorgó Sagittarius A is az, ráadásul szupermasszív a maga 4,3 milliós naptömegével. 2019-ben az EHT (Event Horizon Telescope) készített felvételt először a Messier 87 galaxis közepén ásítozó lyukról. Aki nézegetni szeretné, mert van a sufniban egy kuuurv@nagy teleszkópja, az május-június hónapokban tegye. Az útvonal egyszerű: az ε Virginistől nyugat felé a β Leonis irányában kell eszközölni egy 7,75°-os kanyart. Szívesen.

Az út végén mindenkit vár egy fekete lyuk

A Beertailor-féle Black Hole ismét egy gose (elkényeztet bennünket a főzde ebből a típusból), amiben feketeribizli és tonkabab ad egymásnak randevút. A tonkababról és az ő kumarintartalmáról már értekeztünk a Zip’s Bésame tárgyalásakor, akit érdekel a dolog, ügyesen pöntyögje be a keresőbe a kifejezést, és olvasson, a klasszikusokat illik időnként előszedni. Oké, itt van, ne halljak nyavalygást: https://www.facebook.com/photo?fbid=3776355559106875&set=g.962161657186673

Kitöltve harsányan, nagy garral pezseg, az egyébként sem túl vastag habréteg másodpercek alatt nyomtalanul az enyészeté lesz. A pohárban hússzínű, kissé zavaros eperbóléra emlékeztető folyadék marad, melynek illata némi kárpótlást nyújt a minden optikai tuningot nélkülöző megjelenésért. Szépen összefonódó édes és savanykás aromák jellemzik, jól kialakított játszótérrel a bogyós gyümölcsök számára.

A tonkabab ez alkalommal az édes vonalat erősíti vaníliaszerű jegyeivel. A korty gyenge sós érzettel nyit, aztán hirtelen váltást követően szinte fűszeresen csípős savanyúk érkeznek, melynek csillapodtával az utolsó szakasz a feketeribizlié, az utóíz ismét halványan sós.

A szignifikáns savak kedvelői elégedetten csettintgethetnek nyelvükkel, a mi arckifejezésünk a Soundgarden Black Hole Sun című számának klipjében látható szerencsétlenekére hajaz, leginkább a dán dogéra 4:18-nál.

1051. The Beertailor Pilsner

Mentálisan még kissé remegő térdekkel álldogálunk itt ebben a vad csütörtökben, hiába telt már el annyi idő az elmúlt hétvége óta. Ritkán fordul elő, hogy az ember a születésnapjával együtt kedves barátja új élettérbe való költözését is ünnepelheti, pláne tevékenyen részt is vehet a folyamatban. Velünk ez történt, törődött állapotunkra, illetve gyűszűnyire szűkült tudatunkra való tekintettel ez alkalommal nem csillagészkedünk, bár a főzde marad. Beertailor-ék Pilsnere tökéletes lesz most, amikor nemigen van erőnk túlkombinálni semmit. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy már nekihasaltunk Liu Ce-hszin egyik művének (Cixin Liu, akinek így jobban tetszik), mert az ő munkája olyan hatással van az emberre, mint aggszűzre egy hetven centis, bordázott műbré: kitágít és elgondolkodtat. A gyűszűt persze szándékosan szőttük bele mondandónkba (bár varráshoz használják), ez látható ugyanis a palack címkéjén a már ismerős „What’s your size?” felirat felett. Hogy a kis kupakocskát mikor találták fel, nem tudjuk, valószínűleg nem sokkal a varrás létrejötte után rájött valaki: nem annyira fájdalmas átbökni a vékony tűt valami vastagon, ha az ujjunkat bebugyoláljuk. Pompeii romjai között már bronzból öntöttet találtak, de készülhet szinte bármilyen kemény anyagból. Az alapgyűszűt ritkán díszítik, csak a felülete recés, hogy a ruhaanyag ne csúszkáljon annyira. A dekoratív gyűszűk igen drága anyagokból is előállíthatók, no és az sem mindegy, hol készítik őket. ’79-ben a Christie’s egyik aukcióján egy 1740 körül meisseni porcelánból készült darabért, melynek vésete egy kikötői jelenetet ábrázolt, nem voltak restek 18000 dollárt kicsengetni, ami akkortájt igen csinos összegnek számított.

Kilenc karátos arany gyűszű táncoló angyalkával, Simon Brothers, 1905. Kettőszázhetvenötezer HUF

Nem szeretnénk viszont, hogy velünk kapcsolatban is emlegetni kezdje valaki a régi mondást, miszerint „Elbírja a poharat, de nem a gyűszűt”, azaz inni szeret, de dolgozni nem, ezért máris töltünk és dolgozunk.

Aranyszínű, tisztán csillogó sörünk van a pohárban, habja hófehér, gusztusosan vaskos, átlagosan tartós. Illata kenyeresen savanykás, enyhe komlókkal, melyek a citrusos-fűszeres vonalat követik. Ízvilága harmonikus, kiegyensúlyozott. A maláták közepes alapot adnak, a komlók (Saaz és Motueka, utóbbi a Saaz új-zélandi szerelemgyereke) teszik a dolgukat, a szénsavak kicsit ropognak, a vége savanykás, az utóíz finoman komlós.

Ugyan a mi torkunk nem feneketlen, mint a szabó gyűszűje (ti. annak nincs teteje, az ujjhegyeket nem védi semmi, használatakor oldalról kell betolni a tűt az anyagba), ez most mégis hamar elfogyott, jól is esett, a tudatunknak is használt.

Az aggszüzek megtarthatják a hetven centist.

1050. The Beertailor Stardust

A The Beertailor univerzumának következő söre ismét egy NEIPA, ami Stardust névre hallgat, erről meg az jutott az eszünkbe, hogy a reménytelenül romantikus és/vagy köldökbámulós népek mekkora előszeretettel hangoztatják, miszerint mindnyájan a csillagok gyermekei vagyunk. Bizonyos értelemben ez így is felfogható, hiszen minden olyan anyagnak és elemnek, melyből a bolygónk és a rajta lézengő élőlények össze lettek gyúrva, érkeznie kellett valahonnét, ahogy azt a tudomány néha kiábrándító és unalmas, ám végtelen lehetőségeket rejtegető asztaltársaságának tagjai állítják. A csillagpor kissé pongyola, de annál népszerűbb megfogalmazása egy meglehetősen összetett problémakörnek. Gyakran összemosódik a kozmikus por és a preszoláris szemcse kifejezésekkel, pedig ki az, aki legszebb álmából kelve nem mantrázza azonnal az örök igazságot: Minden csillagpor preszoláris szemcse; de nem minden preszoláris szemcse csillagpor. A legszebb a dologban az, hogy ezt nem muszáj elhinni, utána lehet járni. Ez egy nagyon vonzó lehetőség az asztaltársaság tagjai számára.

’69-ben Ausztráliában lepottyant egy, a széntartalmú kondritok osztályába tartozó meteorit, melyet arról a kis településről neveztek el Murchison meteoritnak, melynek határában összeszedegették a darabokat. Buzgó és hosszadalmas tanulmányozás után megállapították, hogy egyes szilícium-karbid részecskéi hét milliárd év körül mozognak életkorilag. Ez majd’ három milliárddal több, mint a Naprendszer kora. Nem azért nyúlunk most a pohárért, mert nem tudjuk elképzelni, vagy elhinni a dolgot, hanem tiszteletből. Éljen minden preszoláris szemcse!

Preszoláris szemcse a Murchison meteoritból

A Stardust rostos gyümölcslére emlékeztető megjelenése megszokott e típusnál. Habja vaskos, tartós, enyhe bézs árnyalatú. Illatában először többféle déligyümölcs keveredik (citrusfélék, maracuja), aztán némi idő teltével ez letisztul, előjön a szőlő, mégpedig csemege. Újabb percek múlva ehhez jó adag cukorszirup csatlakozik, így már nem tétovázunk: Márka. A korty kellemesen húsos, köszönhetően a gabonaféléknek: árpa- és búzamaláta, zab, zabpehely. A finom fehér csemegeszőlős vonal az ízben is szépen kidomborodik, erről a gyártó által konkrétabban meg nem nevezett ausztrál komló(k) tehetnek. Ha tippelnünk kellene, akkor az Enigma mellett voksolnánk.

Ízletes, a maláták édességét, a gyümölcsök aromáit a komlókeserűkkel ügyesen balanszírozó sör, a főzde termékei közül eddig ezt kedveltük a leginkább. A 6,2-es alkohol zenehallgatásra is csábít, nyugodtan jöhetne valami David Bowie Ziggy Stardust-korszakából, mi most mégis inkább a jó öreg Jean-Michel André Jarre-t választjuk (75 éves, gondoltátok volna?), aki Armin van Buuren közreműködésével alkotta az alábbi zeneszámot.

1049. The Beertailor Heat Wave

Egy hete éldegélünk csendesen és szerényen egy törött foggal. Fájni nem fáj, de új útvonalakat és felületeket vagyunk kénytelenek táplálkozás és rágás terén memorizálni. Időnként hibázunk, s ilyenkor azért végigszalad hátunkon a hideg.

A kitűnő állapotban lévő hazai egészségügy (és még hosszan sorolhatnánk az egyéb részterületeket), ami talán utolsó métereit teszi meg rendkívül látványos ívű szabadesésének (vö. zuhanás), március elejére tudott nekünk helyet szorítani, nem kell mondanunk, hogy távolról sem tébé-alapon. A probléma jellegéből adódóan implantátum és/vagy hídépítés várható, ha pedig ezek anyagi vetületére gondolunk, ismét kiráz bennünket a hideg. Hogy ez a csúfság harmadszor ne történhessen meg velünk, leemeljük a polcról a The Beertailor Heat Wave elnevezésű sárgabarackos gose-ját. Reméljük, nem lesz annyira sűrű, hogy rágni kelljen. A névről nekünk, hímsoviniszta disznóknak elsőként természetesen Robin Williams jut az eszünkbe a Mrs. Doubtfire című filmből, ahogy a konyhai bénázás után fedőkkel püföli kigyulladt műmelleit, majd pihegve kijelenti: „Még csak egy napja vagyok nő, és máris hőhullámok gyötörnek!”

Hogy a menopauza ideje alatt miért alakulnak ki hőhullámok, pontosan még nem tudjuk. Lehetséges, hogy az ingadozó ösztrogéntermelés hatással van a hypothalamusra, esetleg a termoneutrális tartomány szűkülése a ludas, de lapulhat a háttérben a szerotoninreceptorok számának növekedése is. Tény, hogy a változókorú nők döntő többségét érintő dologról van szó, amire csinos kis iparág telepedett az elmúlt évtizedek alatt. Megemlítendő, hogy Williams mester a hot flashes kifejezést használja, heat wave alatt az angolszászok egy meteorológiai jelenséget értenek.

Amikor a troposzféra felett egy anticiklon (magas nyomású terület) alakul ki, és az nem engedi elmozdulni a talaj felett összegyűlt meleg levegőt, hőhullámról beszélhetünk. A hőhullámok komoly hatással lehetnek a környezetre (szárazság, erdőtüzek), nem is beszélve az emberi szervezetről. Nem csoda, hogy már az 1500-as évekből is vannak feljegyzések az ilyen extrém időjárási megnyilvánulásokról. 1743 júliusában Kínában több mint tizenegyezren haltak meg a tartósan 40 °C feletti hőmérséklet miatt. A hőhullámokat manapság a tornádókhoz hasonlóan kategorizálják és elnevezik. Népszerűek a poklot idéző titulusok, így van már Lucifer, Cerberus és Charon nevű hőhullámunk is. Felkészül Lilith, Mahalat és Naama.

Oké, hogy kék, meg h, de ez meleg

Mielőtt kiszáradnánk, töltünk és szaglászunk. Sörünk opálos narancsszínt mutat, habja vaskos, hangos, gyorsan és pezsegve múló. Illatában erőteljes savanyúságok jelentkeznek, majd ezek csitultával óvatosan megmutatja magát a barack és a koriander. A só, mint a Nova esetében, itt is kezdőkörös, de kevésbé fajsúlyos. A típusra jellemző savanyú hatás sem olyan bárdolatlan, ám a gyümölcs és a fűszer még így is halovány kontrasztanyagnak bizonyul. A végén a koriander felvillan, az utóíz enyhén sós.

Apró kortyokban, gyakori nyelvcsettintésekkel fogyott el, egy hőhullám közepén – megfelelő behűtéssel – biztosan bátrabbak lettünk volna.

Rágni nem kellett.

1048. The Beertailor Vortex

Három percen belül ötödször figyelmeztetjük magunkat, hogy a vortex-re koncentráljunk, ne a Röltex-re, de nem sok értelme volt a dolognak, ezért le is írtuk, hátha így megszabadulunk a rövidárutól és a lakástextiltől (a Rövidáru és Lakástextil Kiskereskedelmi Vállalatot 1950-ben alapították, akkortájt rendkívül innovatív dolognak számított például az év eleji leárazás, amit e cég próbált ki először, nem is beszélve az önkiszolgáló rendszer bevezetéséről, ami szintúgy az ő nevükhöz fűződik. Nem is csoda, ha nem mennek ki a fejünkből).

A vortex kifejezés ellenben örvényt jelent, és akkor jön létre, ha valamilyen folyadék vagy gáz egy része egy tengely körül körbefordul. Itt szeretnénk rögtön cáfolni a Gaspard-Gustave Coriolisról elnevezett tehetetlenségi erővel kapcsolatos városi legendát, miszerint az északi féltekén a lefolyóknál mindig az óramutató járásával ellentétes irányban keletkezik örvény, a déli féltekén meg fordítva. Mivel egy fürdőszobában nem tudunk olyan körülményeket biztosítani, hogy a lefolyó vízre csak a Coriolis-erő hasson, ezért mindkét iránybeli forgás bármikor létrejöhet. Ha pedig a kádunk az Egyenlítőn álldogál, akkor végképp nem tudjuk majd megmondani, melyik irányba kezd örvényleni a víz, mert a bolygó szögsebességének helyi függőleges komponense nulla, punktum, q. e. d.

Litográfia a francia matematikusról

A világirodalom (és a világ) egyik leghíresebb örvénye a Norvégiához tartozó Lofoten-szigetcsoportnál található Maelström, melynek cca. hat kilométernyi tölcséréért az árapály és az uralkodó széljárás, irodalmi hírnevéért pedig E. A. Poe a felelős. A novellát 1841-ben adták ki A Descent into the Maelström (A Maelström poklában, fordította Pásztor Árpád) címmel, e mű előtt tisztelgett aztán 1962-ben Arthur C. Clarke Maelstrom II című írásával. A kortárs sci-fi rajongói Liu Cixin döbbenetes Háromtest-trilógiájának záró kötetében is találkozhatnak Poe-ra és művére történő utalással.

A Maelström ábrázolása Olaus Magnus 1555-ben megjelent Historia de gentibus septentrionalibus című munkájából

Mielőtt mi is a csillagok közé emelkednénk az örvényekkel, bontjuk és töltjük a mai napra rendelt saját Vortex-ünket, amit Beertailor-ék készítettek és csomagoltak a megszokottan elegáns dobozba. A pohárba kerülő NEIPA a várt ködös, rostos gyümölcsleves megjelenést mutatja, habja koszosfehér, puha, meglepően vaskos és tartós. Illata sziruposan édes, ebben tobzódnak a gyümölcsök: ananász, mangó, maracuja, és még valami ott hátul, amiről most még nem tudjuk eldönteni, körte-e vagy barack. A korty a szénsavak miatt kissé csípősen nyit, a gyümölcsök és a keserűk között jelzésértékű csak a határ, nagyon korlátozott a mozgásterük, amit sajnálunk, mert jobban ki szerettük volna bontani az Ahhhroma és a Nectaron ízeit, de hiába kóstolunk újra és újra, ilyen rövid távon nem vagyunk versenyképesek, ott marad az „ebben még lett volna valami”-érzés.

A vége kellemesen, bizsergetően fűszeres, mostanra a voksunkat is sikerült letenni a barack mellé, s amíg a 6,2-es alkoholt várjuk, csendes elképedéssel figyeljük, micsoda felvételeket készített a Cassini űrszonda a Szaturnusz északi poláris vortexének kialakulásáról.

A Szaturnusz északi hexagonális örvénye

1047. The Beertailor Nova

Következő szabósörünk egy gose, amibe mangót és maracuját is pakoltak gondos kezek, nem is beszélve a korianderről. A neve Nova (nem bírtuk kihagyni), amiről elsőként Pierre Boulle 1963-ban megjelent kultikus műve, A majmok bolygója jut eszünkbe, illetve ennek egyik alakja, a rendkívül vonzó, ám kissé műveletlen hölgy, akiért a főhős bármire képes, lásd:

„Igen bizony, én, a teremtés koronája, elkezdtem körben forogni kedvesem körül! Itt az egybegyűlt majmok előtt, akik mohón figyeltek, egy öreg orangután előtt, aki közben titkárnőjének diktált, egy nőstény csimpánz előtt, aki jóindulatúan rám mosolygott, én, egy több ezer éves fejlődés végső remeke, egy ember, aki a rendkívüli kozmikus körülményekben kereshette csak mentségét, és e pillanatban meg volt győződve, hogy sok minden akad a csillagokban és az égben, amiről az emberi gondolatnak még halvány sejtelme sincs, szóval én, Ulysse Mérou, akár egy hím páva, szerelmi táncot lejtettem a szépséges Nova körül.”

A nők és a majmok bármit ki tudnak hozni az emberből.

Nova – Linda Harrison – civilben. A hordókban sör is lehet(ett)

Nova nevű (megint!) település hazánkban is található, a kies Zalában, Hernyéktől egy kicsit visszafelé, Mikekarácsonyfától északra. Festői kis település, egyházszentelésében a salzburgi érsek már 850-ben írásban említi, van egy mamutfenyője is a Kossuth utcában, de a sörünk nem róla kapta nevét. A dobozon ugyanis egy fénylő pont húz maga után valami csóvafélét, s ha ez így van, akkor szomorkás képzavarral állunk szemben. Csóvája az üstökösöknek van, a nóváknak nincs. Azok csak robbannak, de nagyot. Kataklizmikus változócsillagoknak is nevezik őket, ami ugyanolyan szép, mint a nóva, csak tovább tart leírni. Tycho Brahe dán csillagász figyelt meg először egy ilyet 1572-ben, munkáját De nova et nullius ævi memoria prius visa Stella címmel jelentette meg, innen a név.

Fantáziarajz egy gerjedőfélben lévő törpéről

A nóvákhoz kell egy fehér törpe és egy másik, fősorozatbeli csillag (Hertzsprung–Russell diagram, emlékszünk?), oszt’ ha ezek ketten egymás mellé keverednek, indulhat a buli. A nagyobb csillagról gázok áramlanak a törpére, és amikor a nyomás és a hőmérséklet eléri a kritikus értéket, fúzió indul be, aminek termonukleáris robbanás lesz a vége. Ez erősen hasonlít egy laza péntek esti, halványan szexuális jellegű kaland általános forgatókönyvére, no de hát istenkém, mindnyájan az Univerzum gyermekei vagyunk. A nóvák nem semmisülnek meg a robbanáskor, rendszeres időközönként megismétlik a mutatványt. Típustól függően két kitörés között néhány nap, illetve egymillió év telik el, csak győzzük kivárni.

Addig is kitöltjük magunknak a mi Nova-nkat, mely átlátszatlan, klasszikus narancsszörp színben pompázik. Harsányan és látványosan pezseg, habja másodperceken belül nyomtalanul eltűnik, a Fanta-feelinget immár semmi sem zavarja. Illata szúrós, almaecetre emlékeztető, némi élesztővel és távoli tengerekkel. A só adja a korty nyitóízét is, aztán a szerintünk kissé erőteljes savanyúság lép előre és úrhodik el. Viszont mire tolakodónak kezdenénk érezni, csitul, a koriander a gyümölcsökkel és a malátákkal együtt ad némi kontrasztot, bár egyensúlyról korántsem beszélhetünk, illetőleg a trópusokra sem repített bennünket a leírásban olvashatókkal ellentétben. A vége száraz, savanykás, egy pici só is marad a fogzománcon.

Nem egy szofisztikált gose, de miért kellene annak lennie? Mi örültünk neki, este meg is nézzük, mit művelt Charlton Heston és Linda Harrison egymással 1968-ban.

Annak el kell sülnie

1046. The Beertailor Red Dwarf

Remek kis sorozatra bukkantunk a The Beertailor portfóliójában, s merthogy a csillagászat legalább akkora libling, mint a sörök, most legalább indokoltan játszhatjuk itt az okostojást. Kezdésként a Red Dwarf nevű west coast IPA-t választottuk, mert a kamrapolc elé járulás előtti percekben éppen egy Putyinról szóló cikket futottunk át, és még nem ment ki a fejünkből az a nyomorult zsebmatyi. Mint minden valamirevaló diktátor, ő is mélynövésű, a testmagassága természetesen államtitok, becslések szerint 165-168 cm lehet. Koptatja is szorgosan a magasított talpú cipellőket, az állami duma szakemberei pedig valószínűleg napi szinten pesálnak véreset, mire a megfelelő grafikus programokkal kiemelik őt a tömegből. Mimagyarok büszkén kihúzhatjuk magunkat, saját hízlalású ártányunk egy fél bakarasszal magasabb a ruszkik vezérlő csillagánál, ó öröm, ó mámor. Ez is mutatja, hogy nekünk még egy tisztességes diktátorra sem futja.

A jó öreg Vlagyimir magassarkúban pózol

A vörös törpék a HR-diagramon (Ejnar Hertzsprung és Henry Norris Russell tudósok által kidolgozott csillagfejlődési grafikon) a jobb alsó sarokban találhatóak meg. Nagyon kevés fényt sugároznak, az is jórészt infravörös. Maghőmérsékletük eléri ugyan a 3 millió K-t, ami elegendő a hidrogén héliummá alakulásához, de az igazán bivaly energiákat produkáló héliumfúzió beröffenéséhez ennél jóval több kellene (úgy százmillió K). Ezért szegény vörös törpékből sosem lesz vörös óriás, cserébe viszont szinte felfoghatatlanul hosszú az élettartamuk.

Piros pöttyök a jobb alsó sarokban

Mivel igen takarékosan égetik az üzemanyagukat, virgonc legénykoruk akár 6000 milliárd évig is tarthat. Ez olyan böszme nagy idő, hogy a csillagászok még elméletileg sem figyelhettek meg nagypapakorú vörös törpét, mert az Univerzum becsült kora úgy 13,7 milliárd esztendő lehet. Hol van még a buli vége?

Természetesen az jár a fejünkben, mennyi sört lehetne meginni akár feleennyi idő alatt, mert azért nem vagyunk telhetetlenek. A Red Dwarf ráadásul még jó is, hiszen kitűzött céljukat – miszerint igyekeznek a hagyományos és a modern IPA-k ízvilágát ötvözni – szép eredménnyel teljesítették. Kinézete, a szűretlenség ellenére is kevésbé ködös, borostyánba hajló árnyalat, valamint a komló relatíve izmos keserűi west coast jegyeket mutatnak, míg a NEIPA-vonalat olyan könyörtelen aromabombák fémjelzik, mint az Ahtanum (a grapefruit sem tud ennyire grapefruit ízű lenni), a Sultana (a névváltoztatáson átesett Denali, ananászban nyomul erősen) és a Cryo Mosaic (rendkívül alacsony hőmérsékleten feldolgozott komló, mely így felhasználáskor sokkal „töményebben” adja le a kívánt aromaanyagokat, esetünkben a trópusi gyümölcsös, citrusos, gyantás, földes jegyeket).

A vörös törpékből irgalmatlanul hosszú idő után valószínűleg fehér törpe lesz (de nem olyan, mint a jelenleg is ismert fehér törpék, mert azok vörös óriásokból lettek, csak a gravitáció és a magas hőmérséklet megrogyasztotta és szénné fuzionálta őket. A még nem ismert típus elvileg héliumból fog állni.), mi viszont erősen reménykedünk, hogy nem kell ennyit várni arra, hogy újra összefussunk ezzel az izgalmas és élménydús főzettel.

A Proxima Centauri a hozzánk legközelebb eső vörös törpe 4,24 fényévnyire van tőlünk.