Vaskakas – Porból lettem, sörré leszek

873. Vaskakas Porter

Addig kerülgettük körbe-körbe Győrújbarátot, addig pislogtunk irányába tisztes távolságból, amíg szép lassan meg nem iszogattuk a Vaskakas söreit. Megragadjuk hát a lehetőséget, illetve búcsúpalackunk nyakát, és bemerészkedünk a településre. Kikötőt ugyan valószínűleg nem fogunk találni, ám kis szerencsével néhány rakodómunkás azért jöhet majd szembe velünk, s mint tudjuk, a porterek szívügye a nehéz fizikai munka. Természetesen fogyasztásukhoz nem muszáj kilógó belekkel keccsölni, vagy Elvis-hasonmásként küzdeni a megélhetésért, ahogy azt a szimpatikus fiatalember teszi a címkén, telepedjünk csak le az árnyékba és figyeljünk. A környék már a neolitikumban is lakott volt, a korai vaskorszakot követően a rómaiak, az avarok és a szlávok hagytak nyomokat maguk után. Barath néven először 1260-ban említik, amikor az aktuális nádor, Héder nembeli Henrik hivatalosan is kijelölte a Tiltesteltowa (Töltéstava, erről jut eszünkbe: közben leszereljük a kupakot, töltünk) és villa Barath közötti határvonalat. Hogy kik voltak az alapítók, nem tudni, a név alapján valószínűleg szerzetesek, akik lehettek templomosok, johanniták, avagy a pannonhalmi bencések, majd az Úristen rendet vág köztük, ha akar (biztosan foglalkozni fog velük, főleg a templomosokkal, akik a szájhagyomány szerint felettébb erkölcstelen társaság voltak. Azt beszélik a népek arrafelé, hogy a templomba tartó fehérnépeket elfogták, s az még csak a kisebbik baj volt, ha paráználkodtak velük. Némelyiket meg is fojtották, aztán még a vérüket is vették mindenféle ördögi praktikához. Amikor a falusiak ezt megelégelték, felkerekedtek és lerombolták a kolostort. A templomosokat vörös barátoknak is nevezték, elvileg néhány ruhadarabjuk színe miatt, de ezek után…).

Mindenesetre négy település is szorongott a vidéken egymás hátsó felébe lógva, de 1969-re már csak kettő maradt: Kisbarát és Nagybarát. Az említett esztendő júliusának első napján ők egyesültek Győrújbarát néven.

Közben porterünk, sőt, robust porterünk (a típus valahol a hagyományos porterek és a stoutok között helyezkedik el, elvileg amerikai találmány) olyan kellemesen ragacsos kakaóillatot pöfög ki magából, hogy muszáj lesz közelebbről szemügyre vennünk. Színe mélysötét barna, habja bézs, finom szerkezetű, krémes, tapadós. A korty sima, alacsony szénsavtartalmú, közepesen testes (B°14). Ízvilága étcsokis, kávés, pörkölt malátás, a jól adagolt komlók érkezése előtt még mintha egy kis cseresznyét is hallucinálnánk. S ha már hallucináció: ez a sör tipikus példája annak, amikor fájóan hiányoljuk a picivel magasabb alkoholtartalmat. Tudjuk, hogy nem ez a cél ennél a típusnál, de ez az 5,5 egyszerűen nem melegít eléggé. Velünk van a baj, tudjuk, de ha csak hangyányival is 6% fölé sikerülne tornázni ezt az értéket, tökéletesen elégedettek lennénk a sorsunkkal.

Így sincs okunk a nyavalygásra, a Vaskakas portere elég korrekt ahhoz, hogy jólesően emlékezzünk rá a főzdével és a vörös barátokkal együtt.

872. Vaskakas Comedias

Bajusz Ferkó, a széplelkű és szépreményű suszterinas igen mérgesen és rendkívül részegen kacsázott Győr városának girbegurba utcácskáin a Vízi-kapu felé. Az egész éjszakát végigvedelte a haverjaival, így hajnaltájra meglehetősen ki is készült. Ráadásul megint ott volt Béla, az a magyartarka nagybarom éjjeliőr, aki egyszerűen imádta Ferkót b@szogatni a bábszínház miatt. Inasunk ugyanis aktív és lelkes tagja volt a helyi ellenálló sejt művészeti tagozatának, mely minden létező módon igyekezett borsot törni a várost négy éve elfoglaló és uraló törökök orra alá. Legújabb csapásmérő egységük a bábszínház-divízió volt, akik A kiskakas gyémánt félkrajcárja című, a kontyosok ittlétét tekintve meglehetősen anarchista hangvételű darabot próbálták éppen. Ferkó szörnyen büszke volt arra, hogy ő alakíthatta a kiskakast, de Béla, akinek annyi esze volt, mint egy félbevágott hintalónak, azzal vádolta meg a többiek és a csapszék nyilvánossága előtt, hogy nem is tud kukorékolni, s a próbákon nagymamája Délceg nevű kakasának begyét nyomkodja a paraván mögött. Szerencsére ezt az egetverő hülyeséget nem mindenki hitte el egy olyan alaknak, mint Béla, akinek sárga agyarai között állandóan ott lógott a parázsló pipa, miközben a munkáját végezte a lőporraktárban. Ferkó érzékeny lelke viszont sebet kapott, olyan sebet, melyet gyógyítani csak valami eszelősen vakmerő, grandiózus tettel lehet, mely egyben örök időkre bedeszkázza az ilyen hígvelejű bélafélék ocsmány, szófosó pofáját. Nagyot kortyolt hát kupájából, és erősen fókuszálva Béla orrnyergére – ami már nem is volt olyan egyszerű feladat – kijelentette, hogy ő bizony szólásra bírja a vaskakast a torony tetején, ha addig él is.

**Kakas vasból és egyéb önkényuralmi jelképek**

Néma csend lett a pult körül. Mindenki tudta, hogy Szinán pasa, a törökök vezére a város elfoglalása után meglehetősen nagyképűen kijelentette, hogy amíg az egyébként a szél irányának jelzésére szolgáló fémmadár kukorékolni nem kezd, addig biza’ az igazhitűek kezén marad a település. Hogy még komolyabb legyen a dolog, Ferkó az összes jelenlévővel két rekesznyi sörben fogadott, mégpedig a kedvencéből, a Comediasból. Ezt az ESB-t egy közeli kis falucskában készítették, a suszterinas már a ködös, homályos, rézszín árnyalattól is elgyengült, a szivacsos, laza, krémes habrétegbe pedig egyenesen szerelmes volt. Óvatos, enyhén karamelles, finoman gyümölcsös illata éppen csak átkukucskál a pohár peremén, a korty kellemes keveréket képzett a maláták visszafogott pörköltségével és a komlók moderált keserűségével. Mint minden jó komédiás, hosszabb-rövidebb időre ez a sör is el tudta hitetni az emberrel, hogy az élet tulajdonképpen nem is olyan borzalmas, mint amilyennek első ránézésre tűnik. Ha pedig eleget ivott belőle az egyszeri művészlélek, az 5.3-as alkohol gondoskodott arról, hogy az előző mondat második fele meg is legyen cáfolva.

Az elhatározást tett követte, s a mi Ferkónk az Úr 1598-as esztendejének március havában, annak is igencsak csípősre sikeredett 29-i hajnalán vígan és kapatosan kapaszkodott felfelé a torony tetejére. Erősen megmarkolta a madarat, megköszörülte a torkát, köpött egy hegyeset, majd vetvén egy pillantást a kelő Napra olyan érceset kukorékolt, hogy azt még négyszázhuszonnégy év múlva is emlegették. Adolf von Schwarzenberg és Pálffy Miklós vár körül lebzselő felszabadító hadainak több se kellett, szétszórták az ellent, mint a pelyvát. Bajusz Ferkó előbb csak átvitt értelemben, majd néhány esztendő múlva a rengeteg sörnek és a celebléttel járó állandó free fogyasztásnak köszönhetően gyakorlatilag is mennybe ment, ám előtte még sikeresen letétbe helyezte szíve csücskét, a kiskakas gyémánt félkrajcárjáról szóló történetet Fekete Edit és Macskássy Gyula őseinél.

PS.: A legenda egyéb változataiban Ferkó helyett egy névtelen vitéz, illetve maga Pálffy Miklós generális mászott a torony tetejére. Ők a trombitájukkal kukorékoltak. A lőporraktár a támadáskor tényleg felrobbant, de nem a hülye Béla miatt. A törökök maguk pörköltek alá a védekezési manőverek szuicid részeként. A nagymama kakaskája sem légből kapott, létezik olyan variáció, ahol a lelkes Bajusz egy Délceg nevű hímivarú baromfival parkourozza fel magát a magasba. A ténylegesen létező szélkakast az 1820-as években nyugdíjazták, aki szeretne személyesen találkozni vele, az a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumba zarándokoljon el.

A győri Vaskakas Bábszínház rövidfilmje szépen összegzi a kakaskodás lényegét

869. Vaskakas American Hop Dog

A mind nagyságát, mind tematikáját tekintve jelentéktelen vargabetű után visszakanyarodunk a Vaskakas söreihez, s ha már kanyargás, elég egy pillantást vetnünk mára rendeltetett sörünk címkéjére, hogy máris kedvet kapjunk egy gondolati síkon megvalósított kiránduláshoz. Az American Hop Dog palackján ugyanis egy randa nagy kutya motorozik vidáman a kora nyári jó időben egy főzdés emblémával díszített chopper nyergében kuporogva. Fajtáját tekintve valamilyen dog (leginkább tán német, illetőleg dán, mert ugyan az ehhez nagyon hasonlító kutyák ábrázolásai már vagy 4500 évvel ezelőtt kezdtek feltünedezni az akkori oligarchák és egyéb, szánandó életminőségű és -színvonalú, kőgazdag akárkik sírkamráinak falain, a fajta származása vitatott. Leginkább az említett két nemzet marja egymást lelkesen ez miatt, átlagosan öt évente jönnek elő felváltva valamiféle megdönthetetlen bizonyítékkal a saját igazukat illetőleg. Az FCI [Fédération Cynologique Internationale – Nemzetközi Kinológiai Szövetség] szerint hivatalosan Deutsche Dogge az elnevezés, ám az angol nyelvterületeken a Great Dane dívik. Minket jórészt hidegen hagy a dolog, de egy jó sörrel a kezünkben, kényelmesen hátradőlve gyakorlatilag bármilyen verekedést szívesen végignézünk. Ráadásul a tenyésztők szerint értelmes, józan és kiegyensúlyozott jószág, amit hozzáértés híján nem vitatunk, ám megjegyeznénk, hogy a populáris kultúra két sztárja, Scooby-Doo [eredetileg Hanna-Barbera produkció 1969-ből] és Marmaduke [Brad Anderson alkotása még régebbről, 1954-ből] is eme fajta oszlopos tagjai…), a sör pedig egy west coast IPA.

**A jó öreg Scoob és az ő értelmes tekintete**

**Marmaduke 1957-ből. A szöveg kissé elmosódott: I think Winslow caters to him too much**

Utóbbit tekintve köztudott, hogy az ámerikánusoknál a nyugati-keleti parti rapperek műmájer összefeszülései után rögvest a sörösök következnek a sorban. Jómagunk a békés együtt fejlövésfejlődés mellett törünk lándzsát, egyformán kedveljük a markánsabb komlózású, keserűbb west coast, illetve a némiképp balanszírozottabb east coast típusokat is.

Miközben a Hop Dog borostyános-rezes színét és törtfehér, vaskos habját bámuljuk, orrunkat máris csiklandozza a jellegzetesen gyantás, citrusos, grapefruitos aroma, ám van itt némi disszonancia, ezért élünk a gyanúpörrel, hogy sörünk a palackozást követően hozzájutott még némi felesleges oxigénhez. Mindenesetre ez az ízvilágot döntően nem befolyásolja, a komlók szépen begyakorolt alaki gyakorlatot mutatnak be (igyekszem a szakzsargont lelkesen használni, ha már úgy néz ki, hogy egy nyugdíjas fakabátra bízzák a közoktatást, halleluja és hátbaz+), a 65-ös IBU jólesően uralja el a terepet, de azért hagy némi helyet a gyümölcsöknek és egy kis kekszes malátának is. A vége száraz, finoman és gyümölcsösen édeskés, az utóíz keserűi hosszan bizseregnek még az ember nyelvén. Korrekt IPA, a 6%-os alkohollal együtt megfelelő erősségű lendületet kölcsönöz a hét utolsó és nyomorult munkanapjának átvészeléséhez.

PS.: Győrújbarátig megint nem sikerült eljutni, na de majd legközelebb, úgy éljetek. Vigasztalódjatok egy újabb fotográfiával, amin a főzdefőnök feszít címkepózban.

866. Vaskakas Sunshine Reggae

Ismételten paramnéziás tüneteket mutatunk, közismertebb elnevezését használva déjà vu-nk van ma esti sörünkkel kapcsolatosan (a kifejezést először Émile Boirac francia filozófus használta valamikor 1876 környékén, ám a jelenség lényegét többek között Charles Dickens is frappánsan megfogalmazta Copperfield Dávid című regényében [melynek teljes címe A Blunderstone Varjúvárbeli ifjú, David Copperfield élettörténete, kalandjai, tapasztalatai és megfigyelései /melyeket egyébként egyáltalán nem akart nyilvánosságra hozni/], imígyen: „Mindnyájan tapasztaltuk már azt az érzést, mely alkalomadtán néha erőt vesz rajtunk, és elhiteti, hogy amit éppen mondunk vagy teszünk, már régebben is elhangzott vagy megtörtént – hogy valamikor, a ködös múltban ugyanezek az arcok, tárgyak és körülmények vettek körül-, annyira, hogy pontosan tudjuk, mi lesz a következő szó, mintha hirtelen felbukkanna emlékezetünkben!”).

**A regény első kiadásának borítója 1850-ből**

Sunshine Reggae elnevezésű lemongrass saisonja annyira agresszív hívójelet hordoz elsőként is zenei fronton, hogy azt javaslom, rögtön essünk is túl a dán elektronyikus duó ’83-as gigaslágerén, mert igen nehéz úgy koncentrálni bármire is, hogy közben ez a nyomorult dallam nyekereg a fejedben.

Konkrétan emlékszünk továbbá legalább két, ha nem három olyan alkalomra, amikor e hasábokon szívtuk a vérét és égettük szenesre a reggae muzsikát és életérzést, s bár erre bármikor kaphatóak vagyunk, most nem kívánnánk élni a lehetőséggel. Saisont is kóstoltunk már jó párszor, járt erre felénk pl. a Horizont, a Monyo, az Elf és a zip’s ilyen típusú söre, ezt a szegmenst is körbejártuk tehát. A címkén már csak a lemongrass maradt mintegy végső mentsvárként, ám mi magunk sem lepődünk meg túlságosan, amikor kiderül, hogy a HopTop és a To Øl már ezt a labdát is lecsapta.

Pár laza ecsetvonással bemutathatnánk Győrújbarátot, de hiába hallgattuk meg a dalt, a nyikorgás velünk maradt. Úgy jártunk, mint az egyszeri sükebóka molnárlegény, aki hetekig keresgélte, mi nyekereg, nyöszörög, serceg, kattog, súrolódik, nyifog, reccsen, nyikkan, csiszorog és zörög a malomban, aztán ráébredt, hogy az biza’ nem egyéb, mint a saját eszének kereke. Ezért hát most minden további felesleges szószaporítást kerülvén kinyitjuk és megisszuk Vaskakasék saisonját.

Középarany, az átlagosnál kicsit tömöttebb, tartós habréteggel bíró sör. Illatában finom élesztők keverednek enyhén fehérboros elemekkel, a háttérben némi citrusfélével. A korty vékony, nyáriasan könnyed (11 B°), közepesen szénsavas. Ízvilágát az élesztők és a gyümölcsösség határozza meg, a komlók – Simcoe és Magnum – másodhegedülnek és finomhangolnak. Alkohol 5%, IBU 15. „”Egy igazi, nyakalós fajta”- mondja róla a főzőmester, s mi teljes mértékben igazat adunk neki. Ízes, frissítő, élénkítő sör, a gondos gazda időben betáraz belőle, mert 30 ℃ felett egyenesen életmentő lehet.

865. Vaskakas Charlatan

A Zaicz-féle Etimológiai szótárban a következők találhatóak a sarlatán kifejezésről: ”»kuruzsló, csaló« Francia jövevényszó, mely német közvetítéssel is nyelvünkbe kerülhetett, vö. francia charlatan »vásári csodaszerárus, csaló, szélhámos« vö. még: német Scharlatan »csaló, szélhámos«. A francia szó forrása az olasz ciarlatano »ugyanaz«; régi nyelvi »csodaszerárus«, ez pedig az olasz ciarlare »fecseg, locsog« hangutánzó ige származéka.” A leghíresebb francia sarlatán a Tabarin művésznevet viselte (ez az általa viselt rövid köpenyre utal), ő volt az, aki kb. 1618-tól a párizsi Dauphen téren szórakoztatta és verte át a nagyérdeműt testvérével közösen szervezett, rögtönzött fellépéseivel. A legjobb indulattal is maximum placebonak nevezhető, gyanús keverékeinek árusításán kívül rövid, csípős nyelvezetű, frappánsan csattanós történeteivel gondoskodott emlékezetének utókor által történő megtartásáról.

**Tabarin műveinek egyetemes jegyzéke 1622-ből. A klasszikussá nemesedett figura a jobb szélen gondolkodik**

Improvizatív, a commedia dell’arte legszebb hagyományait tükröző előadásairól a későbbiekben maga Voltaire is elismerően nyilatkozott, Molière és La Fontaine pedig állítólag elismerte, hogy Tabarin (kinek igazi neve nem tisztázott, egyesek szerint Jean Salomonnak hívták, mások Anthoine Girard néven ismerik, és előszeretettel azonosítják Antoine Girard de Saint-Amant költővel, aki nagyjából azidőtájt élt és alkotta burleszk műveit) hatással volt munkásságukra. Halála után karakterei, illetve azok továbbgondolt változatai, utánérzései továbbra is feltűntek irodalmi, színházi, zenei berkekben (lásd Beaumarchais, Rossini, Verdi), s eme szép pályaív és örökség miatt magunk is könnyebben fogadjuk a Vaskakas főzetének elnevezését, mert mi tagadás, az eredeti jelentéstartam kissé visszás egy sör esetében.

A mi Charlatanunk címkéjén – melyről szívesen hallanánk Maláta Gábor Kovács véleményét – egy tisztes, ősz úriember csorgat valamiféle vörhenyes levet egy butéliába, famulusainak ámuló, háziasszonyának rémült tekintete előtt. Sörünk árnyalata ugyan fel tud mutatni rokoni vonásokat a rajzon szereplő folyadékkal, ám ez a világos gesztenyebarna kétségtelenül barátságosabb. Habja igen gyorsan apad, maradékai leginkább a pohár falán csodálhatók meg. Illata ugyan kellően édeskés, gabonás, a 6,5-ös alkohol is bele van szőve, nekünk mégis a „nyers” szó villog pirosan lehunyt szemhéjunk mögött. A korty nem vártan laza, a maláták a kandiscukorral együtt sem adják a teltség érzetét, a második harmadtól kezdve pedig kifejezetten karcossá válik a dolog. A vége alkoholosan meleg, száraz, itt-ott egy kis gyümölcsmaradékkal. Erősen bántó túlzás volna sarlatánsággal vádolni a főzdét, ám ez a dubbel jelenlegi formájában nem több egy utánérzésnél, ami ugyan minden további nélkül iható, de belgának csak foltokban belga.

864. Vaskakas Johnny B. Good

Mai sörünkhöz elsőként gyengéden és varrás mentén kettétépjük magunkat, egyik felünk a barátságosan mocsaras Louisianába vándorol, annak is az alluviális síkságára. A Mississippi torkolatvidékét René-Robert Cavelier de La Salle felfedező nyilvánította francia felségterületté 1682. április 9-én, s a Napkirály tiszteletére el is keresztelte La Louisiane-nak. A balszerencse azonban a nyakára telepedett szegénynek, hajóit sorra elveszítette, végül saját emberei tették hidegre öt esztendő múlva. A franciák utolsó helyi kolóniáját nem sokkal később az őslakosok felszámolták, a felnőtteket iktatták, öt gyereket viszont magukkal vittek. Az ő történetüket valamelyikőtök megírhatná helyettünk.

**La Salle halála. Louis Bombled illusztrációja Eugène Guénin La Nouvelle-France című könyvéből, Párizs, 1900**

S hogy mit, illetve inkább kit keresünk mi itt a láp közepén? Bizony a nóta szerint errefelé éldegél valahol a félanalfabéta Johnny, aki állítólag gitárral a kezében jött a világra, s akinek már a mamája is megjósolta (miután kiheverte ezt az óvatosan fogalmazva is komplikáltnak nevezhető szülést), hogy egyszer híres zenész lesz, a nevét pedig mindenki ismerni fogja. Ez így is lett, igaz, azért kellett hozzá egy Chuck Berry is, aki itt-ott önéletrajzi elemekre támaszkodva megírta és rögzítette a dalt 1958-ban. Johnny barátunknak minden esélye megvan arra, hogy intergalaktikus szupersztárrá avanzsáljon, hiszen a felvétel helyet kapott a Voyager űrszondákon elhelyezett Golden Record lemezeken, a Voyager-1 pedig már 2004-ben elhagyta a Naprendszert. A mocsárlakó fiatalember debütálása (ha addig véletlenül össze nem fut a csillagközi térben valakikkel) leghamarabb cca. negyvenezer év múlva várható, elvileg akkor közelíti meg a szonda a Gliese 445 jelzésű csillagot, ahol nagyobb a sansz arra, hogy belehallgatnak a felvételbe.

Szétszaggatott énünk másik fele közben a festői Győrújbarát határában landolt, ahol 2016-ban alapítódott főzde, név szerint a Vaskakas. Az ő hatos pakkjuk első tételeként sorsoltuk ki magunknak a Johnny B. Good (mínusz egy e) nevű hidegen komlózott APA-t. A településről és a főzdéről lesz még időnk mesélni, most bontunk, mert decens hamuréteggel takart izzó vágyunk egy jó sör után nem hagy minket nyugodni (ne feledd, ha nem tudsz ilyen szépen fogalmazni, csak sima alkoholista vagy).

Pohárba kerülvén Johnny borostyánba hajló mélyarany színével kápráztatja el az embert, miközben illatanyagai is serényen dolgoznak. Malátás, virágos, foltokban barackos aromái után a korty ízvilága is hasonlóan kitaposott ösvényen halad. Kifejezetten könnyed, magát szépen itató sör rövid pórázon tartott déligyümölcsökkel, az enyhe és közepes között egyensúlyozó komlókkal (IBU 30), melyek közül az Amarillo a végén még megkínál minket egy kis földes-gyantás utóízzel. A diszkrét, 5%-nyi alkohol észrevétlenül hangolja kellemesre az estét, csatlakozva a tömeghez magunk is vidáman dudorásszuk a dal ide illő részletét, miszerint: „Oh my what that little country boy could play.” Szép belépő, jöhet a következő.