Best of 2. Az önéletrajzi elemekkel gazdagon átszőtt történet 2016 júniusában jelent meg. Az eredeti változatba az öreg Valiumot is belekevertem, mintha ő lett volna, aki, de most kihagyom. Nem fog megsértődni, hiszen további élményszerzés és anyaggyűjtés okából kifolyólag átmenetileg nyugdíjaztatta magát, nyugdíjasból pedig ugye kétféle van: sértődős és nem sértődős. Ha valaki kíváncsi lenne időnként bájosan depresszív, minden értelmezhető és vágyható világképtől messzire rugaszkodott írásaira, az látogassa meg a https://valiumvalley.tumblr.com/ -ot és szórakozzon jól. Ha tud. Mi pedig vizsgáljuk meg ismét ezt a valaha szebb napokat látott sört.
Boldogult ifjonti éveimben az éppen aktuális balkáni válság elől frissiben meglépett cimborám szíves meghívásának eleget téve leutaztam egyik festői délvidéki városkánkba. A haver, akit a továbbiakban az egyszerűség kedvéért Igornak fogok nevezni, mivel még ez hasonlít a legjobban az ő félmagyar-félbosnyák mássalhangzótorlódásához, már remekül berendezkedett: fix nő, fix albérlet, fix meló. A történet szempontjából meg kell említenünk, hogy Igor a helyi kórház proszektúráján emelgetett és pakolgatott, de ez őt cseppet sem zavarta, mert ha valaki azért lép meg otthonról, hogy ne kelljen gyorsabban fejbe lőnie a szomszédját, mint ahogy az akarja őt, akkor az ilyen pimf dolgok már nem hozzák lázba.
A viszontlátás örömét nagy lendülettel kezdtük el alkoholba fojtani, ezért a második nap éjszakáján Igor nője elzavart minket a retkes picsába, és azt kell mondjam, igaza volt. Szerintem én is ezt tettem volna az ő helyében, főleg azt követően, hogy nem tudtuk hitelt érdemlően elmagyarázni, mit keres az a két majdnem félmeztelen, ám teljesen részeg gáré az előszobában.
Kurve – morogta Igor nem létező bajsza alatt, majd kicsit kotorászott a zsebeiben, és meglehetősen lófogú mosollyal egy vaskos kulcscsomóval kezdett zörögni. Gondoltam, nem követem el azt a hibát, hogy felteszem a költői kérdést, miszerint ez tényleg az-e, amire gondolok, ezért viszonylag szó nélkül ballagtam utána a kórház irányába.
Kilenc varázslatos napot töltöttem a hullaházban Igor és az átlagosan kétnaponta cserélődő hölgyek vidám társaságában. Utóbbiakon a még akkor életben lévőket értem. Reggelente eltüntettük a nyomainkat, és elkotródtunk inni, este pedig visszatértünk a nőneműekkel, és vidám társasjátékokkal ütöttük el az időt. Például kihúzkodtuk a tepsiket, megvizsgálandó, kinek nagyobb a farka.
Ezt akkor hagytuk abba, amikor az egyik leányka nagyon logikusan kifejtette, hogy meglehet és megengedi, a mienk nagyobb, de az övék egészen biztosan keményebb.
Rövid kutatási munkát követően magabiztosan kijelenthetem, hogy a családon belül a dédszülőkig visszamenőleg egészen biztosan, a baráti körömet tekintve majdnem biztosan én vagyok az egyetlen, aki valaha is nemi életet élt egy boncasztalon.
És hogy milyen alapon szerepel itt ez a történet?
Hát mert azóta sem ittam annyi Arany Ászokot, mint akkor.