806. HopTop Witness

Veszünk egy jó nagy levegőt, elméleti síkon párszor pofán is vágjuk magunkat, mint a nagyon maszkulin sportemberek, amikor fel kell emelni, vagy néhányszor vesén kell rúgni valamit/valakit, érkezik ugyanis a HopTop második söre, egy kamillás wit. Ezt a gyógynövényt pedig mi, hikomat-kommandósok, minden remek tulajdonsága ellenére igen nehezen viseljük el és tűrjük meg magunk körül. Nem vagyunk rá allergiásak a szó szoros értelmében, de amennyiben a virágzatából készített főzet nagyobb adagban kerül az emésztőrendszerünkbe, az lassítás nélkül, cca. másfél perc múlva távozik is a kimeneti oldalon, magával rántva és sodorva nagyjából mindent, ami addig odabent tartózkodott. Pedig jól tudjuk, hogy az orvosi székfű (Matricaria chamomilla) egy nagyon szerény és igen hasznos növényke, melyet a népi gyógyászat a hólyagproblémáktól kezdve a bőrkeményedéseken át az idegrendszeri hendikepek kezeléséig szinte mindenre jónak tart és használ. Gyógynövényként először Melius Juhász Péter professzor említi 1578-ban kiadott Herbáriumában: „Add innya a sárgaságbéli betegöknek, akiknak sárga az szemök fejére, az hideglelőket hirtelen meggyógyitja […] mérget, sárt kiveszen az emberből, a felet jó véle mosni, fájó sebet gyógyit.”No, ha az a dolga, hogy kivegye a sárt, már meg is nyugodtunk. Mondjuk vihetné egy kicsit lassabban. Hogy legalább mi meglassúdjunk, tekintsünk meg egy rajzfilmet egy számunkra igen kedves karakter főszereplésével, melynek története természetesen szigorúan illeszkedik mondanivalónkhoz.

Krtek a medicína

Ráadásul néhány éve hungarikummá is avanzsált, illetve egészen pontosan az „Alföldi kamillavirágzat” az, amire büszkék vagyunk. Kissé satírozza az összképet a tény, mely szerint az avatási procedúrát a Herbária Zrt. kezdeményezte, de ne legyünk ilyen rosszmájúak, a virág egészen biztosan megérdemli. Szóval van itt egy adag belga búzasör némi virágzatból (Matricariae flos, s ez már majdnem úgy hangzik, mint ami velünk szokott történni) készített teával vegyítve. Óvatos nézegetés után gyáva népnek nincs hazája alapon kitöltjük, lesz, ami lesz.

Színe egy fokkal erőteljesebb, mint a típusé általában, bár ez valószínűleg a teának is köszönhető. Habja vékony, gyorsan apadó. Illatában az elején a kamilla a legintenzívebb, amikor aztán egy kicsit elfárad tőle az orr, helyet kap egy kis élesztő, illetve némi halvány, de friss gyümölcsösség. A korty kifejezetten lágy és kifejezetten kamillás. Fél szemmel az órát nézem, már többszörösen túlléptük az említett másfél percet, de még minden oké. A kamillán túl a narancshéj is megmutatja magát, a koriander csak a legvégén villan fel egy pillanatra, akkor is a már újra jelentkező, s az utóízt is kitöltő székfűvel karöltve.

Megnyugtatóan kellemes sör, 4.8-as alkoholtartalma pedig szolid jutalom félelmünk és rettegésünk legyőzéséért.

805. HopTop Make No Sense

Nekilendülünk egy szépreményű hármasugrásnak, mely során életem párjától még valamikor a nyár közepén kapott extra szerzeményeket vizsgáljuk meg közelebbről. Extrák, mert típusukat, összeállításukat és ízvilágukat tekintve sem tartoznak a hétköznapi fogyasztásra szánt sörök közé, és extrák abból a szempontból is, hogy a házassági évfordulónkra érkeztek, „Csak így tovább!” jeligére. Amikor a sörök és a hivatalosan is együtt töltött évek száma közötti párhuzam felől érdeklődtem (kissé bizonytalan hangon, mert tudom én azt rég, hogy rengeteg olyan dolog létezik, amit én nem érek fel ésszel), azt a választ kaptam, hogy minden harmadik évért jár egy sör. Hogy ez mennyire számít jó árfolyamnak, csak sejtem. Sörrel vigasztalhattok.

A HopTop neve nem cseng idegenül, jó pár sörük szerepelt már itt az elmúlt időkben, a mostani triumvirátust is ők jegyzik, melynek első tagja a Make No Sense nevű gose, melyben (ha nem volna elegendő magának a típusnak a ritkasága, mert ilyet sem iszik az ember még kétnaponta sem, habár előfordult azért már velünk is. Kóstoltunk ilyet a To Øl kiadásában, gondolati síkon el is vándoroltunk Alsó-Szászországba, Goslar városába, a Gose folyó mellé) rögtön két érdekes növény is található a szokásos összetevőkön kívül. Az alapvetően fanyar, enyhén sós, esetenként korianderes ízvilágot ez alkalommal kaporral és citromnáddal fejelték meg a készítők. A lemongrass körül van egy kis keveredés, szó szerinti fordítását véve alapul a citromfű (Melissa officinalis) jön szembe velünk, de itt és most a Cymbopogon nemzetségről beszélünk, azon belül is a gasztronómiában leginkább használt Cymbopogon citratus-ról. Őt szólítjuk citromnádnak, a gyártó is ezt teszi, egyéb típusait indiai citromfű, Cochin, Malabar és lázfű néven futnak. Használják parfümként, erősíti az immunredszert, oldja a szorongást (gondolom sörbe főzbe még inkább), olaját egyes, főleg szerelmi ügyeket érintő hoodoo-praktikákban is bevetik, s ebben lehet is valami, hiszen illata a méheket is vonzza. A hoodoo-t illik nem összekeverni a woodoo-val, az egy másik műfaj.

A kapor (Anethum graveolens L.) errefelé kevésbé számít egzotikus fűszernövénynek. Hozzánk valószínűleg a rómaiak hozták be, azóta előszeretettel használjuk pl. a túrós lepény, vagy a tökfőzelék ízesítéséhez. A HopTop sörében a magjából készített tea vendégszerepel, mely többek között féregűző és tejszaporító hatású, nem utolsósorban afrodiziákumként is működik. Érdekes estének nézünk elébe, ha ezt a három tulajdonságot egybegyúrjuk.

Világossárga, limonádéra emlékeztető sör, a vékony habréteg gyorsan és nyomtalanul tűnik el. Illata kellemesen savanykás, a kapor nem tolakvó, de határozott. Érdekes élmény csukott szemmel szaglászni, kizárólag ételek jutnak az ember eszébe. Íze citrusosan savanykás, a kapor itt is szépen átjön, a korty végén pedig előbújik egy finoman sós zárótétel, ami a többiekkel együtt igazán érdekessé és frissítővé teszi. Közepesen száraz, a szénsav átlagos, komlók sehol. Fejreállni nemigen lehet tőle, a 3%-os alkohol irányából ez a veszély nem fenyeget, de nem is ez a cél. Lassan kóstolgatós, fűszerezettsége miatt nyálcsorgatós sör, s ha az üres dobozt ott hagyod az asztalon, másnap senki sem fogja megkérdezni, miért tökfőzelék az ebéd.

Említettük a rómaiakat a kapor elterjesztése kapcsán. Íme a bizonyíték.

804. Pannonhalmi Dubbel

Véget ért a tudjistenhányadik eukarióta dzsembori (ööö… nem, nem eukarióta, bár rendszertanilag már közelítünk, az a másik, tudod, ami a fület szellőzteti… az sem? Akkor az a francia second wave rendező, aki A mama és a kurvát csinálta? Nem? Akkor hagyjuk), mely típusú összejövetelekről nekünk mindig Biegler kadét álma jut eszünkbe a Švejkből:

„Továbbmentek egy gyakorlótér mellett, ahol csak úgy hemzsegtek az angyal-regruták, éppen arra tanították őket, hogy „Halleluját” kiáltsanak. Elhaladtak az egyik csoport mellett. Egy vörös hajú angyalkáplár javában egzecíroztatott egy ügyetlen angyal-regrutát, éppen hasba bokszolta, és ráordított:

– Jobban nyisd ki a bagólesődet, te betlehemi disznó. Így kell „Halleluját” kiáltani? Mintha gombóc volna a pofádban. Azt szeretném tudni, melyik ökör eresztett be a mennyországba, te barom. Még egyszer… Hlahlehluhja? Mi az, te bestia, még itt a mennyországban is az orrodon keresztül beszélsz?… Na még egyszer, te libanoni cédrus. Tovább mentek, s mögöttük még sokáig hallatszott az orrhangú angyal-regruta rémült ordítása: – Hla-hle-hluhja – és az angyal-káplár üvöltése: – Hal-le-lu-ja, hal-lelu-ja, te jordáni tehén!”

S hogy sokadszorra is bizonyítsuk: semmi szükség alkoholra ahhoz, hogy remekül érezzük magunkat, képzeljétek el a fenti jelenetet Szikora CsikidÁmen Róbert főszereplésével, az ő finoman idegborzoló beszédhibájával. Kicsit koncentrálni kell, de higgyétek el, megéri. Amint pedig –vérmérséklettől függően- sikerül befejezni az asztallap fejelgetését és/vagy a fogak csikorgatását, előkotorjuk mai sörünket, mely ez alkalommal a tőlünk már megszokott, decensen iránymutató kommunikációs magatartás miatt a Pannonhalmi Főapátság dubbel(j)e lészen.

A belga sörök jó ideje népszerűek és egyre inkább ismertek errefelé is, egy ideje pedig a hazai gyártók között is akad olyan, aki érzi magában a gerjedelmet, hogy ilyesmit állítson elő. Ha pedig a háttérben sertepertél néhány csuhás is, az eredmény akár még érdekes is lehet. A zirciek belga utánérzésével már megismerkedtünk, lássuk most a pannonhalmi próbálkozást. Egyből a palackra vetjük magunkat, az apátság körbejárását későbbi alkalomra hagyjuk, terveink szerint a maradék három tétel is rövid időn belül sorra kerül, majd akkor mesélünk. A sör ijesztő szisszenéssel vetődik ki a kupak alól, kicsit kapkodni kell a pohárral, ha nem akarjuk az estét a padlón hasalva és azt nyalogatva tölteni. A nagy dérrel-dúrral történő bemutatkozásnak a habra nézve semmilyen nyoma sincs, rövidke perc teltével a sör tetején csak néhány drapp árnyalatú szigetecske kóvályog. Színe nagyon korrekt mahagóni, érdemes pár percig csendesen bámulni. Illatában karamell keveredik némi aszalt gyümölccsel, gyorsan tovatűnő finom alkohollal, enyhe cukros édességgel. A korty visszafogottan édeskés, a kandiscukor óvatos pörkölt ízei jól mutatnak az elején, majd az aszalványok (mazsola, s tán csipetnyi barack) következnek. Utóbbiak szépen fonódnak össze a szívmelengető, konyakos érzetet adó 6,5-ös alkohollal, melynek melegsége stabil alapot ad az utóíz édes, picit virágos vonalának.

Igen szép ívű felütés ez így elsőre, kíváncsian várjuk, mit rejtegetnek még a testvérek az apátság ősi kazamatáiban. Hlahlehluhja.

802-803. Elixbeer Szimpla Red és hübris mülna

Dupla gyümölcsnapot iktatunk be annak okán, hogy szépen belegyalogoltunk már az őszbe, s ilyentájt érdemes feltölteni a szervezetet mindenféle gyanús vegyülettel, melyekre a tudomány és a köznyelv egyaránt nagy szeretettel aggatja és alkalmazza az „egészséges” kifejezést. Lelkes lendületünknek az a prózai tény sem vet gátat, miszerint sem a meggynek, sem pediglen a málnának sincs túl sok köze ehhez az évszakhoz, már ami a termőre fordulást és a betakarítást illeti. Eme két gyümölcs vendégeskedik ugyanis nálunk ma este az Elixbeer és a hübris jóvoltából.

Statisztikákért rajongó olvasóink máris húzhatják az újabb strigulát a gyulavári kastélyban ügyködő főzde neve mellé, s a Szerkesztőség is jólesően veregeti meg a saját vállát, nyugtázva a fürgeséget, mellyel ígéretének teljesítése felé halad. Az Elixbeer Szimpla Red elnevezésű szűrt meggysöre alaplágerük gyümölcskoncentrátummal és egy kis aromakomlóval felturbózott változata, melyről úgy nem tudunk csúnya dolgokat írni, mint ahogyan kiemelkedően jót sem. Nem vagyunk túl elkötelezett rajongói a meggy-, illetve meggyes söröknek (ab ovo magának a gyümölcsnek sem), ám mielőtt objektivitásunk szánalmas roncsait végképp elnyelné az enyészet, szögezzük le, hogy a Szimpla Red igenis korrekt ital a maga nemében. Persze meggyízű, milyen legyen szegény, savanykás is, ahogy kell, de nem műanyag, és összhatását meg a kortyérzetet tekintve olyan…, olyan nagymamás egy kicsit. Fel tud mutatni egy kamrapolcos kompótfeelinget (ez jó ronda így leírva, de í-i kombóval sem lenne jobb, kipróbáltuk), amivel az arra hajlamosakat pszichés alapon befolyásolja. A 16,2-es Balling jól néz ki ott a címkén, de az jórészt csak a sűrítmény trükkje, a kortyon nem jön át. A 4,6-os alkohol teljesen oké, a kinézet is rendben van, de azért akaszthattak volna a palack nyakába egy figyelmeztető táblát, miszerint odabent rendkívül agresszív szénsavak várják toporzékolva, hogy az ember torkának ugorhassanak. S akkor a takarításról még nem is beszéltünk.

Következő sörünk behatóbb vizsgálata előtt kötelességünknek érezzük Kiskovács C. Jenő sorsáért aggódó rajongóinkat megnyugtatni. A HUN 3472 „hübris” mélyűri kutató- és felderítőhajó balszerencsés kommunikációs tisztje relatíve jó egészségnek örvend, a mentőcsapat még idejében érkezett. Miután a két Sztíviát egy közepesen komplikált műtéti beavatkozással eltávolították róla, a szakemberek és néhány rekesz rendesebb sör hamar helyrebillentették lelkileg is. Az imént jelentkezett be a chaten, de amikor meglátta a gyümölcsös készítményeket, szó nélkül kilépett a rendszerből. Szerintem a Naprendszerből is. Előzmények itt: https://www.facebook.com/photo/?fbid=3889502584458838&set=gm.3743193715750106

Sebaj, ha lehiggadt, visszajön. Addig ugorjunk át a gyulavári kastélyból Székesfehérvárra.

Sörtípust és gyümölcsöt is váltunk, a hübris ez alkalommal egy berliner weisse-t támadott meg mintegy 10%-nyi málnavelővel. Opálos, tompa fényű, a vörösbarna árnyalatai felé kacsintgató sör. Habja vékony, közepesen tartós. Illata finoman gyümölcsös, a málna mögött és azzal karöltve a savanykásság is megjelenik. Hát még az ízben! A kortyon végigvonuló erőteljes savanyúság sorjáit a málna szépen lecsiszolja, de nem erőlteti rá magát az összhatásra. Keserűk sehol, ez nem az ő bulijuk, a 3,7-es alkohol is csak jelzésszintű. Nagyon sima, selymes sör, ami valamiért enyhén vaskosabbnak tűnik a jelzett értéknél (9,2 B°).

Őszintén szólva szinte teljesen biztos, hogy nem fogunk beteges mennyiséget fogyasztani egyik készítményből sem, meghagyjuk azoknak, akiket ez a vonal jobban izgat, de az ebben az esetben pozitív hangulatú „érdekes” jelzőt mindenképpen megérdemlik.

801. Elixbeer pIPA

Tavaly nyáron ittunk Elixbeert utoljára, s akkor tettünk egy könnyelműnek tűnő ígéretet, miszerint végignyaljuk mi becsülettel a portfóliójukat. Szerencsére velünk született óvatosságunknál fogva határidőt nem szabtunk magunknak a művelethez (még mit nem, há’ nem ettünk mink meszet), ezért örömmel jelenthetem, hogy befutott hozzánk a főzde sörön következő sora, az Elixbeer pIPA. A cég pillanatnyilag szűk tucatnyi terméket gyárt és forgalmaz, így ezzel együtt az eddigi hárommal nem is vagyunk olyan nagyon lemaradva. Tulajdonképpen a tételek negyede már kipIPÁlható. Ez a pipás dolog ismerős volt valahonnét, némi relax és keresgélés után a Hedon egyik söre, a Credo ugrott elénk, mely ugyan büszkén hirdeti magáról, hogy ő nem egy IPA, ellenben a címkén ott díszeleg egy sörhabot eregető pipa. Az Elixbeer nem füstöl, csak a gróf, legalábbis a palackon olvasható idézet szerint: „Az estebédet követően Almásy gróf leheveredett a gyulavári birtok teraszán, s a komornyik már hozta is a gróf Kedvenc Pipáját, melynek elfogyasztása mindig nagy megnyugvással töltötte el.” Hogy melyik grófról van szó, nem derül ki, ami nem is csoda, hiszen a gyulavári kastély tulajdonjogát lelkesen passzolgatták egymásnak mindenféle népek az elmúlt évszázadok alatt. Összefoglaló jelleggel, mintegy vázlatszerűen, íme: Lőwenburg János Jakab →Gróf Gaisruck Antal → kincstár → Andrássy Zsigmond → kincstár → Gróf Almásy Ignác → a Wenckheim-család → megint az Almásyak → Gróf Pongrácz Jenő → már megint az Almásyak → a helyi téesz → Gyula városa. Hogy közülük kivel járt jobban a környék és a kastély, nem tudom, de most, hogy a főzde telepedett oda, nem lehet annyira rossz a helyzet.

Két Almásy a sok közül: Dénes és fia, Kálmán

Vörös IPA-ról lévén szó (s ha a vörös alternatívájaként a pirosat is elfogadjuk, máris megvan, mitől pIPA ez az IPA), a pohárba kerülő ital nagyon szép bronzos árnyalatokkal kápráztat, s bár elvileg szűretlen is, ez a megjelenésén nem látszik. Habja vékony, de kitartó. Illata kellemesen fűszeres, enyhén gyümölcsös, és jut némi hely a maláták édességének is. A címke elég informatív ugyan, szép nagy betűkkel ott sorakoznak a legfontosabb adatok (ABV: 6,6 -B°: 15,4 – IBU: 46 – EBC: 46), ám a nyolcféle malátáról és a négyféle komlóról nem tudunk meg semmit. Az ízvilág alapján ki-ki nyugodtan tippelgethet: citrusfélék, friss, virágos jegyek, enyhén gyógyfüves keserűk, s mindezek után egy picit meglepő, ám jóleső savanykás, boros érzet.

Szép és tetszetős munka, tovább erősíti bennünk azon elhatározást, hogy tovább IPArkodjunk a kijelölt úton. Bocs.

800. Szent András Laza Morál

IPA-túránk negyedik állomásán a szokásosnál is egyszerűbb és könnyedebb a dolgunk, hisz a főzde saját maga buzdít minket arra, hogy csak beszélgessünk lazán, valamint hogy dőljünk hátra és lazuljunk el. Terhelt idegrendszerünknek hála, azonnal vagy hatféle szituációt tudunk elképzelni, ahol az előző mondat második felének nem szívesen, illetve minimum enyhe gyanakvással tennénk eleget, ám a békésszentandrásiakban vakon bízunk. Az ő session IPA-juk következik a sorban, bele is csomagoljuk gyorsan egy szomorkásan tanulságos, mindamellett elképesztően hétköznapi történetbe.

Azon a délelőttön, midőn a szentandrási főzetet beszereztem (nem mostanában történt, mindenki tudja, milyen mértékben vagyunk képesek istenutolsói lenni), betértem az ezen a helyen már többször emlegetett mássalhangzótorlódásos élelmiszer-üzletlánc számomra elérhető távolságban lévő üzemegységébe (azért fogalmazok ilyen körmönfontan és nyakatekerten, nehogy valaki a szívére vegye a dolgot, holott vehetné egészen nyugodtan). Kissé elveszetten kóvályogtam a polcsorok között, amikor egy nem tervezett balkanyar után abban a szegmensben találtam magam, ahol minden (MINDEN) akciós. Mivel az óccsóság ténye a világon mindenhol agresszív színkombinációkkal párosul, melyektől nekem rövid úton migrénem és hányhatnékom támad, relatíve sebesen igyekeztem a kissé pasztellebb árnyalatok irányába. Ám hirtelen megtorpantam. Az egyik polc sarkában egy kopott, tépett szélű, valaha szebb napokat látott kartondoboz hevert, benne mindenféle alakú és formájú száraztészták kaotikus egyvelege. A kupac alól reményvesztetten pislogott kifelé három doboz sör, melyek nevével most rébuszolunk egyet: szerepel benne az „őrült” és a „tudós” kifejezés, valamint egy harmadik, ami sokféleképpen fordítható, legyen mondjuk lekvár. A mögötte álló számról már végképp hallgatunk. Mindegyik dobozon ott virított a nyomorult narancssárga matrica, a rajta rögzített információk alapján a termék 799 HUF-ról négyszázra van degradálva. Ez ugyebár apró kerekítés után 50% mínusz, a hülyének is megéri. Néha saját magunk számára is gyomorforgatóan filantrópok lévén a háromból csak kettőt ugrasztottunk a kosárba, legyen jó napja másnak is. A vásárlást befejezvén fizettünk és távoztunk. Otthon pakolászás közben merő véletlenségből rápislantottam a nyugtára, s a létező világok legjobbikába vetett hitem újabb megrendülésével konstatáltam, hogy előttem ismeretlen okból 598 HUF-ot sikerült fizetni a sörökért, per darab, ofkórsz. A történet rengeteg tanulsággal szolgálhat, a „ne vinnyogjá’ baz+, még így is olcsóbb vót”-tól kezdve a „f@szé’ nem mentél vissza balhézni”-ig, ám számunkra egyetlen mondat íródott a naplemente vörösével lehunyt szemünk éjfekete kárpitjára: túlságosan laza a morál.

PS.: a szentandrásiak session IPA-ja tökéletesen orvosolta búbánatunkat, s eme szánalmas világba vetett hitünket is újra feltámasztotta. Ezt a trükköt a főzde általunk ezidáig kóstolt összes söre tudja, miért is örökké hálásak leszünk nekik. Namaste.

799. BrewDog Elvis Juice

A jó öreg Elvis bátyó munkásságának oroszlánrésze nagyjából-egészéből teljesen elkerült bennünket ezidáig, habár a populáris kultúra egyik alapköveként a mi rogyadozó pszichénkbe is bebetonozódott néhány nótája, vagy azoknak végtelenül ismétlődő töredékei. Számunkra leginkább értékelhető felvétele (édesapával kapcsolatos érzelmi okokból kifolyólag) a The Yellow Rose of Texas, a.k.a. The Eyes of Texas című dal, mely a Király 1964-es, sokak szerint legjobb filmjében, a Viva Las Vegas-ban hallható valahol nagyon a háttérben. 69’-ben ezért ismét kiadták az Elvis Sings Flaming Star albumon, ezen változatát, mint személyes kedvencünket (nem utolsósorban kultúrtörténeti háttere miatt. A dalt valamikor az 1850-es években szerezték [egy 1853-ban Philadelphiában kiadott énekeskönyvben már szerepel], ekkori szövege még egy afro-amerikai nyelvjárásban íródott. Ebben a főhős „darkey”-nek szólítja magát, melynek akkortájt még semmiféle provokatív jelentése sem volt, és vadul vágyakozik vissza az ő yellow girl-jéhez, aki ez esetben egy világosabb bőrszínnel bíró hölgyet jelent. Később a szöveget számtalanszor átírták és megváltoztatták. A polgárháború ideje alatt konföderációs indulóvá nőtte ki magát) itt hallgathatjátok meg:

A BrewDog sörének elnevezése körül is elég puskaporos volt a hangulat jó darabig, ugyanis 2016-ban az Elvis Presley Enterprises beperelte a főzdét. Nem tetszett nekik az Elvis Juice, sőt, a BrewDog Elvis Juice sem. Válaszlépésként a főzde próbát tett a sima Elvis-szel, de az sem jelentett jó pontot. A jogi csiki-csuki elvileg még tart, de tavaly szeptember óta a BrewDog áll benne bukóra, úgy tűnik, muszáj lesz nevet változtatniuk, ha továbbra is forgalmazni akarják ezt a sört.

Szemet nyugtató, mély borostyánsárga szín, vékony és nem túl tartós hab. Illata nagyon kellemesen és intenzíven gyümölcsös, a keserűnarancs és a grapefruit parádés bevonulót tartanak, melyhez a komlók adják a virágos, földes, gyantás kíséretet. Ízben az enyhén karamelles maláták adják a bázist, a citrusfélék fanyarsága ezt ellenpontozva fonódik össze a nem túl harsány, de masszív keserűkkel. A vége ismét a gyümölcsöké, az utóíz enyhén édeskés. Nem rossz ez, nem rossz, ’stenőrizz, hogy ilyet mondjak, biztosan velünk van a baj, mivelhogy nem minden napra kerül BrewDog az asztalra, ezért várjuk a nagy pukkanást, ami – akárcsak a Punk IPA esetében – valahogy most is elmaradt. Kövezzetek meg nyugodtan, de kissé fáradtkásnak érezzük ezt a dolgot. Olyan, mint Elvis hatszázharminckettedik teltházas koncertje a vegasi Internationalban.

798. Elf Kalandor

Kényelmes és feszültségmentes poroszkálás után érkezünk meg második állomásunkhoz, ahol is régi kedves ismerősünk vár bennünket. A zalaegerszegi illetőségű Elf söreivel blogunk 2018 novemberében és decemberében foglalkozott, öt főzetet (Apafej, Hangadó, Huncutka, Táltos és Zegi) téve górcső alá. Melléjük sorakozik most fel a Kalandor, mely típusát tekintve egy újvilági komlókkal megkeresztelt IPA. Így tehát poroszkálásból egyből lépésbe váltunk, kihagyva a kettő között elhelyezkedő ügetést, mert ez olyan, mint az autóvezetés, csak felfelé váltáskor érdemes tartani a sebességfokozatok sorrendiségét, lefelé nem muszáj. S mivel éppen megállni készülődünk, elmarad a vágta, a kenter (ez a kímélő vágta, s ebből adódóan a “kenterben veri” kifejezés a helyes, nem pediglen az n nélküli variáció), és a galopp (ez pedig a kicsit sem kímélő vágta). De ha már Kalandor, ugorjunk át Izlandra két és fél perc erejéig, ugyanis az ottani lovaknak van két nagyon speciális jármódja (állítólag ez a vikingek által a szigetre hozott pónik természetes mozgása. Az izlandiak igen kedvelik ezeket a jószágokat, vigyáznak is rájuk nagyon, már csak azért is, mert nem immunisak a kontinensen előforduló betegségekre). Az egyik a flying pace, ami nagyon hasonlít a poroszkáláshoz, a másik neve pedig tölt. Ez utóbbit tesszük mi is sörünkkel, amíg ti megnézitek a videót az örök és megbonthatatlan izlandi-magyar barátság jegyében és örömére:

Pohárban hát a Kalandor, máris gyönyörködhetünk markáns beltartalmat sejtető szűretlen, homályos, mélyen narancsos árnyalatában, vékony, hófehér habjában. Illata szépen megszerkesztett, stabil malátás alapokon ül, erre pakolják rá a komlók a stílustól elvárt gyümölcsös jegyeket, esetünkben barackot, szeletnyi ananászt, cseppnyi citrusfélét. Ízvilága is inkább a gyümölcsök, mintsem a keserűk felé hajlik, ennek ellenére az ötvenes IBU jóval több, mint jelzésértékű. Az átlagosnál gyengébb szénsav, sima, a 13,8-as Balling miatt a testesség alsó határát súroló korty, gyümölcsösen savanykás utóíz. A 6%-os alkoholtartalom szinte nem is érezhető, de joggal feltételezhetjük, hogy a harmadik palack után már bárki érezne magában annyi erőt és merészséget, hogy megpróbáljon hátrafelé nyilazni egy töltben haladó izlandi póniról.

797. FIRST Flower Power

Öt állomásos kalandtúrának vágunk most neki, melynek frissítőpontjain IPA-k, illetve e típus fiatalabb hajtásai lesznek műsoron. A válogatás szokásaink szerint felettébb eklektikus és szubjektív, legfőbb szempontjaként a kamrai polcok akut helyhiányát említenénk, ami ha belegondoltok, igen nyomós érv.

Nomen est omen alapon a FIRST The Craft Beer Co. Flower Power nevezetű NEIPA-jával indítunk. A főzde szépen robog, a kezdetek kissé tán „nagyobb a füstje, mint a lángja” típusú sörei után mostanság egyre érdekesebb főzetekkel jelentkeznek, mely tendenciát remélhetőleg tartani is tudják. NEIPA-val is találkoztunk már ehelyt, több alkalommal is, de tán nem lesz akkora baj, ha gyorsan átismételjük a tudnivalókat erről a típusról, mintegy távirati stílusban. Tehát: USA, New England, Vermont, 2010-es évek közepe, erőteljesen gyümölcsös aromájú komlók, melyeknél a keserűk kissé hátrahúzódnak. Jellemzően hidegkomlózottak, de a szakirodalom ezért emlegeti a whirlpool, flame-out, és a first wort hopping kifejezéseket is, amik nagyon érdekesek, de a részletekbe más alkalommal gyalogolunk bele, így sem tudjuk már megfizetni ennek a táviratnak a költségeit. Ködös megjelenés, mely az összetevők között található olyan magas fehérjetartalmú anyagoknak köszönhető, mint a búzamaláta/búzapehely, illetve a zab. A sörközvélemény alapvetően barátságosan viszonyul ehhez a trendhez is (mihez nem?), bár azért a hardcore IPA-rajongók megkreálták és előszeretettel használják a „NEIPA-radoxon” kifejezést, hiszen akit egyszer az alfasav füstje megcsapott…

A sör nevében szereplő kifejezést a jó öreg beatnik, Allen Ginsberg alkotta meg valamikor ’65 tájékán, a vietnámi háború elleni békés hippitüntetések vezérelveként. A mozgalom néhány ikonikus fotó elkészülte után hamvába holt, maga John Lennon mondta ki rá az áment, de hozzátette az örök optimisták varázsszavait is: „So what? We start again.”

1967. október 21. A Marc Riboud által készített fotón Jan Rose Kasmir kínálja megvételre a növény nemi szervét a fegyveres erőknek
A fotós Bernie Boston, a képen a legnagyobb valószínűséggel George Edgerly Harris dug

A ma estére rendeltetett flawa pawa kitöltve mesésen zavaros, a vékonyka habréteg nélkül még az sem tudná megkülönböztetni a rostos baracklétől, akinek sas volt az édesanyja. A parádés komlófelhozatalnak köszönhetően (Mosaic, Citra, Warrior, Equanot, Simcoe) dúskálhatunk, sőt, szügyig merülhetünk a déligyümölcsökbe már az illatok terén is. Barack, citrusfélék, egy kis alma, némi gyanta és virágok. Szép. A korty kerek, lágy, krémes, húsos (15 B°). Igazi, vérbő, nyalogatni való gyümölcsbomba, ahol azért a korty utolsó szakaszában az ötvenes IBU is megmutatja magát. A lecsengés közepesen hosszú, kicsit gyógyszeres, az utóíz megint a gyümölcsöké.

Van egy kedves, régi jó barátom, akivel harminc éve húzzuk, piszkáljuk és marjuk egymást a hippi kontra punk témakörben. „Szevasz, te sz@ros punk!”- köszönt minden találkozáskor, mire én a „Mi a helyzet, te puhapöcsű hippiivadék?” kérdéssel reagálok. A hippik eddig sem értek, s ezután sem fognak érni egy hálaistent sem, de ezt a pontot most behúzták, ezt minden további nélkül, készséggel elismerem. Peace.

796. Zip’s Habanero Never Dies

Tovább kapaszkodunk a mangóvonaton, itt a zip’s brewhouse Nagy Gábor, a.k.a. GaBko nevével fémjelzett söre, a Habanero Never Dies. Bizony, felpaprikázódott a főzet, melynek típusmeghatározása felér egy beat-költeménnyel: Mango Habanero New England Sour Pale Ale. GaBko-ék 2012 óta nagyjából mindennel foglalkoznak, ami csíp és paprika, nevük mára összeforrott a kellemesen/pisiltetően lángoló élményekkel. A habanero (mely spanyol kifejezés nőnemű alakja is ismerős lehet a klasszikus zenét kedvelők számára, hiszen ez a közismert címe a Georges Bizet Carmen-jében felcsendülő áriának is. A nem véletlenül kevésbé közismert pedig L’amour est un oiseau Rebelle. A szövegkönyv Prosper Mérimée azonos című írása alapján készült, a főszereplőt az író kedves barátnőjéről, Montijo grófnőről mintázta, kinek lánya, Eugénia később III. Napóleon felesége lett. S mivel imádjuk a végtelennek tűnő, a fő csapásiránytól messzire elkolbászoló zárójeles tartalmakat, még azt is megemlítjük – egyfajta kéretlen életbölcsességként, á la Coelho -, hogy Mérimée mottója: Μεμνησο απιστειν→Ne feledd a kételkedést! manapság tán még inkább a nyugodt élet egyik vezérelve. A végére pedig idebiggyesztjük magát az áriát Elīna Garanča lett mezzoszoprán művésznő előadásában, a multikulti kedvéért angol felirattal)

a chilifélék tán legismertebb képviselője, Scoville-egysége valahol 100 és 350 ezer körül mocorog, ami azér’ má’ elég emberes. A dél-amerikai indiánok több ezer esztendeje szívatják egymást és magukat ezzel a goromba növénnyel, de manapság már bolygószerte termelik, hogy lehetőleg mindenkinek összefolyhasson tőle a taknya és a nyála. Felhasználásakor ne kapkodj a testnyílásaid felé, illik kesztyűt is húzni, a porított változatot pedig nagyon nem jó ötlet belélegezni. Ízvilága a csípősség mellett kifejezetten gyümölcsös, ezért nagyon jól érzik egymást a mangóval, amivel már az előző sörben is összefutottunk.

Sörünk pohárba kerülvén enyhén ködös, világos aranyszínt mutat, habja gyorsan illanó, vékonyka. Illata gyümölcsös, az első kör a mangóé, aztán kellemesen savanykás, fűszeres jegyekkel gazdagodik. A korty eleje gyümölcsös savanyúsággal bír, majd megérkezik a chili, s onnantól kezdve uralja a terepet, határozottan, de nem erőszakosan. A nyelőcsövet is végigperzseli, jólesően meleg érzetet keltve a mellkas és a gyomor tájékán. Az utóízben lassan átadja a helyét a savanyúknak, de ha megnyalod a szád szélét, újra berobban. Érdekes, rendkívül élvezetes sör a csípős-savanyú kombinációk kedvelőinek, korlátlan mennyiségben történő fogyasztását mégsem javasoljuk, pláne a késő esti órákban, mert utána elalvás előtt egyszerűen muszáj szinte mindent felzabálni a hűtőből.