Porból lettem, sörré leszek – Történetek sörökről és sörökhöz

1147-1149. Ciupaga Truskawkowe, Porzeczkowe, Miodowe

A blog a napokban ünnepelte megalapításának és fennállásának kilencedik évfordulóját, melyet most csendesen és szerényen, ízesített lengyel sörök társaságában ünneplünk meg. Köszönjük mindenkinek, aki itt van/volt/lesz és olvassa, véleményezi a szösszeneteket. Nem tervezzük a leállást, jövőre meg majd igyekszünk kitalálni valami extrát, nők, sörök, lövöldözés, ilyesmi. Még alszunk rá néhányat.

Zakopane városától északi irányba haladva 22,4 kilométer megtétele után Nowy Targ tágra nyitott kapuihoz érkezhetünk. A környéken az 1300-as évek elején ciszterci szerzetesek alapítottak településeket, Nowy Targ hivatalos apukája mégis III. (Nagy) Kázmér, aki rögvest el is látta az ide települőket mindenféle jóleső autonómiával. Utódja, IV. Kázmér vásárjogot adományoz, illetve évenként két fesztivált engedélyez, s nem kell sokat várni az árumegállító jogra sem. Megy minden, mint a karikacsapás. Aztán mindenféle háborúk jönnek, kifosztják, leég, felépítik, megint leég, jönnek a németek, elmennek, megint jönnek, maradnak. Jönnek az oroszok, azok sokkal tovább maradnak, de végül ők is lelépnek. Kicsit olyan ez, mint a Katalinka, szállj el című gyerekdal szövege, nem is lehet véletlen, hogy a város címerében Alexandriai Szent Katalin vértanú látható annak a keréknek a társaságában, amivel ki akarták végezni (vö. „kerék alá tesznek”). Ez egyébiránt nem sikerült, mert a kerék a mártírhölgy érintésére darabokra hullott (ismét vö. „onnan is kivesznek”), ezért muszáj volt előkotorni az eszköztárból a régi, jól bevált pallosok/bárdok egyikét, hiszen a fej leválasztása a test egyéb részeiről az esetek nagy többségében borítékolható végkifejletet eredményez.

**A hálás utókor a középen rögzített, működés közben pörgő tűzijátékot Catherine wheel névvel illeti**.
**Hát nem aranyos?**

Ilyen barátságtalan szerszámokkal a helyi banditák is előszeretettel vértezték fel magukat, a Browar Ciupaga pedig diszkréten dicsőíti ezeket a kétes egzisztenciákat. Említik például a magyarul Jánosik Györgyként ismert, Rákóczi seregében szolgált törvényenkívülit is, aki ugyan szlovák születésűként nem volt gorál, de több munkaköre közül a lótolvajlást a környéken is szorgalmasan űzte. A lopások és a kuruc múlt miatt 1713-ban Lipótszentmiklóson kivégezték. Állítólag átszúrtak egy horgot a mellkasán, úgy akasztották fel. Nice.

Általunk most kóstolt három sörük a rablók otthonaként is értelmezhető hegyvidéki erdőségek íz- és aromavilágát hivatott prezentálni, lévén az egyik epres, a másik ribizlis, a harmadik pedig mézes.

**Fametszett Jánosikról, kinek neve örökké él, legalábbis a lengyel felirat szerint**

Elsőként az epresbe szagolgatunk bele, melynek lengyel neve sokkal drámaibb: Ciupaga Truskawkowe. Nagyon meggyőző illata van, ráadásul egyből az a kicsi, enyhén szőrös és földes eper jut az eszünkbe, aminek még íze is van, nem úgy, mint azoknak a szamárhere nagyságú és szagú vackoknak, amikből fél kilót vágnak hozzá az emberhez hatezeré’ egy gusztustalan műanyag dobozban. Nem sok sörös jelleget tud felmutatni, a korty végén pislog csak némi komlókeserű, összességében mégis egy kifejezetten jóleső, ízletes, frissítő italt fogyaszthattunk.

A Ciupaga Porzeczkowe lép a rajtkőre, és a kitöltést követő első tizenöt másodpercben olyan tömény és geil cukorillatot áraszt, hogy bepárásodik tőle a szemüvegünk. Már majdnem lemondunk róla, amikor hirtelen letisztul, stílust vált, és meglepően tisztességes fanyar felhangokkal dúsított, enyhén malátás jegyeket kezd el párologtatni. A korty is édesen indul, de ez már malátásabb, híg barnasörös édesség, a keserűk is szofisztikáltabbak. Őszintén bevalljuk, a ribizlit nem nagyon találtuk meg benne, bár az illatnál említett fanyar vonal a kortyon is végigvonul, az utóíz pedig meggymagosan kesernyés.

Zárásként mézezünk egyet, jöhet a Ciupaga Miodowe. Azt várná az ember, hogy az illattól megint törölgetheti majd a lencséit, de nem. Tiszta, enyhe mézillata van, némi gyógynövényes csavarral, amit a Marynka nevű komló számlájára írhatunk. Ízében egyből felismerhető a hajdinaméz jellegzetes, erőteljes, gabonás vonulata. Az édeshez decensen, szépen kontráznak a keserűk, még az utóízben is visszaköszönnek. Ha rangsorolnunk kellene, ezt tennénk a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, ám a tisztesség úgy kívánja, hogy egyúttal bejelentsük a hajdinaméz irányába történő elfogultságunkat is, melynek egy ideje lelkes fogyasztói vagyunk.

Elköszönünk a Tátrától és lengyel barátainktól, integessünk vidáman a sörökön túl a viszontlátás reményével is feltöltve.

1146. Zakopiańczyk Bursztynowe

Nagyobbik leánykám a közelmúltban Zakopane vidékén kóborolt, és természetesen (illetve nagyon helyesen) nem feledkezett meg az ő kedves édesapjáról, négy palackot is hazacipelt. Hiába no, a nevelés bizonyos idő teltével elkezdi hozni gyümölcsét. Zakopane kedvelt turistacélpont lengyel barátainknál, előnyös fekvéssel, hiszen elég délen van ahhoz, hogy ne kelljen áttalpalni azon a böhő nagy országon. A város relatíve fiatalka, valamikor a XVII. század elején említik először. A vidéket akkortájt már vagy háromszáz éve lakták a hegyi emberek, a gorálok, mely népcsoportnak Zakopane ma is az egyik központja.

Sok tudós, művész, filozófus és író született itt, de mi, hormonok által dróton rángatott nyomorult pórok mégis inkább Liz Glazowski művésznőt emelnénk ki és említenénk, aki a Playboy 1980. évi áprilisi számában szerepelt a lap közepén kihajtogatható állapotban.

**Már ki sem kell hajtogatni**. **Nem utolsósorban azért, mert nem ez a kép volt anno középen. Az nem fér ide**. **Illetve lehet, hogy ideférne, csak nincs kedvünk kínlódni vele**

Sörünk a rendkívül dallamos Zakopiańczyk Bursztynowe névre hallgat, melyből a második kifejezés borostyán jelentéssel bír, ezért vigyorog a címkén az a szép sárga kavics. A színe valóban szép és mély borostyánsárga, illata dús, malátagazdag, a háttérben decens savanykássággal. Habja átlagos, tartós, finom szerkezetű. A korty közepes, ízvilágát is a maláták alapozzák meg, igazán érdekessé a két hazai (mármint lengyel) komló teszi ezt a sört. A Sybilla virágos, enyhén szegfűszeges aromái szépen haladnak együtt a Marynka földes, gyógynövényes jegyeivel a végkifejlet felé.

A Browar Zakopiańczyk nevű főzdéről lelkes próbálkozásaink ellenére sem tudtunk meg semmit, azon kívül, hogy a Jan Kasprowicz utcába vannak bejegyezve. Utóbbi költő és műfordító volt, aki jórészt autodidakta alapon tanult meg egy rakás nyelvet, szeretett kocsmázni, inni, néha verekedni, és volt legalább három felesége. Miután elege lett mindenből, Zakopanéban halt meg 1926-ban. Ennyit a főzdéről.

Nemsokára előkotorjuk a másik három palackot is, addig hallgassátok meg ezt a reménytelenül romantikus szerzeményt, melynek magyarul olyasmi a címe, hogy Emlékszel-e arra a zakopanei éjre? Mi pedig lecsúszunk mélyhipnózisba, úgy próbálunk meg rájönni, melyik gyerekkori olvasmányélményünkben találkoztunk ezzel a dallal, és mi a búbánatért emlékszünk rá még mindig?

1145. Bernard Celebration Lager

Az időjáráshoz igazodó lendülettel, félgőzzel szörfölgetünk csak ide-oda a világhálón (odakint szemerkél az eső, ezt a nyirkos hideget nem díjazzuk), valószínűleg ez az oka annak, hogy nem bírunk rájönni, mit is ünnepel a Bernard az ő Celebration Lager elnevezésű sörével. Valami oka biztosan van annak, hogy a főzde alapításának évszámát – 1597 – feltüntették a címkén, de ez önmagában még nem jelent semmit, valamennyire is kereknek nevezhető évfordulót 2022-ben ünnepelhettek. Aztán meg arra gondoltunk, hogy a főzde második születési esztendeje 1991, merthogy az új tulajdonosok (köztük Stanislav Bernard) akkor vásárolták meg a csődbe ment céget. Eme esemény harmincadik évfordulóját egy új látogatóközpont átadásával kívánták megünnepelni, de a COVID miatt ez átcsúszott ’22-re, s így ez az évszám egyre gyanúsabb.

**A főzde látogatócentruma a nem is annyira szép, de legalább magas kilátótoronnyal**

Ám e nyakatekert levezetés után villámcsapásként hasít belénk a nagy kezdőbetűs Igazság: a Bernard Celebration Lager a mi szép, gömbölyű és húsos jubileumunkat, a kerekded ötvenest hivatott még emlékezetesebbé tenni. Erről meg rögtön az eszünkbe jutott, hogy át kellene írni a csoport bemutatkozó szövegét, ami most még úgy kezdődik, hogy „így negyvenen túl…” Meg is tesszük, csak előbb nézzünk körül gyorsan Humpolecben.

A manapság tizenegynéhányezer lakost számláló városkát 1233-ban már említi egy oklevél, melyet I. Vencel (a.k.a. Félszemű) állíttatott ki. A mondák és a hagyományok szerint a várost egy Gumpold nevű német lovag alapította – erős aranybányászati érdekeltséggel -, innen a név.

Jöttek-mentek az évszázadok, a település, ahogy kell, megszívott mindent, amit errefelé meg lehetett szívni. Háborúk, járványok, tűzvészek, államosítások, etc., de él és virul, és még sört is készítenek, nem is akármilyet.

A Celebration egy klasszikus kinézetű, aranyszínű, pufók habpárnájú, kellemesen savanykás és élesztős illatú láger. Pasztörizálatlan, szűretlen, ennek köszönhetően az egyszerű ászoksörökhöz mérten gazdagabb és rétegeltebb ízvilággal bír. Az „echte csehes” komlózású sör ezidáig 59 érmet nyert, ebből 23 arany, legutóbb tavaly zsákoltak be hármat. Megbízható, stabil minőségű, igen tisztes iparosmunka, nem hoz szégyent az elmúlt 428 év főzőmestereire.

Lelkesen felszívjuk mi is, aztán lendülünk tovább, mert egy ötvenes sörbloggernek igen sok a dolga, tele a kamra és a hűtő, hála az eddig létezett összes istennek.

1142-1144. Brew Your Mind Summer Nectar, Fruit Works Raspberry-Sour Cherry és Fruit Works Strawberry-Lime

Újabb három BrewYour Mind főzetnek verünk nagy hirtelenséggel a seggére, idő múlik, gumi nyúlik alapon, ahogy azt Czirok mester mondotta volt, miközben nagyvilági barátai – Abronczy, Böhönye, Körmös és Plomba Pál – társaságában verte a blatott a Nagy Odvas Kéménytől macskaugrásnyira, már ha hihetünk Csukás Istvánnak, és miért ne hinnénk?

A Summer Nectar próbálkozhat először az év vidámabb hónapjainak megidézésével, s ezzel a feladattal derekasan meg is birkózik. Tulajdonképpen nincs nehéz dolga, az Új-Zélandról érkezett Nectaron olyan töménységben eregeti magából az ananászt, a barackot és a citrusféléket, hogy nyugodtan térdig gázolhat bennük az ember. A Citra még hozzáilleszt egy kis virágos vonalat, hogy teljes legyen a kép, így ez a Hazy DDH IPA könnyed csuklógyakorlatként oldja meg e szürke szerda délután bearanyozását.

A gyümölcsök tematikáját szem előtt tartva haladunk tovább (kimért léptekkel, mert ma még nem ettünk túl sokat, és a Summer Nectar 6 %-os alkoholtartalma nem ütközött akadályba a felszívódást tekintve), jöhet a Fruit Works-sorozat Raspberry-Sour Cherry párosítású példánya. A lédús és zamatos gyümölcsösségen túl, ami olyan jellegű savanykássággal sétálgat kézenfogva, amit még mi is elégedett morgásokkal értékelünk (pedig ezt az ízt kellő távolságtartással kezeljük, biztosan az ájurvédikus alapon türelmetlen pszichénk miatt), de a truvájt az óvatosan adagolt mexikói vanília jelenti. A Vanilla planifolia őshazája Mexikó, már bőven a fehér ember megjelenése és áldásos tevékenységeinek megkezdése előtt használták az őslakosok. Nem tudjuk, ebbe a sörbe melyik változat került, ám faék egyszerűségű ízlelőbimbóinkkal a jellegzetes csapásirányon túl némi szerecsendiót vélünk felfedezni.

A végére azért telítődünk a savanyúkkal, ezért a zárótételbe már csak óvatosan lógatjuk bele a nyelvünket. Megfontoltságunk nem alaptalan, a Strawberry-Lime bizony az összes létező testnyílásunkat összehúzza a másodperc törtrésze alatt. Az eper azért átjön, a gyömbér csípőssége is, de az általunk rendkívül masszívnak érzett és értékelt savanyúk mindent simára gyalulnak. Szemünk könnyes, nyálunk ömlik, vigaszágon az illatba feledkezünk bele, ami egy jól összerakott joghurtos-gyömbéres süteményre emlékeztet. Bölcs belső hangunkra hallgatva hagytunk a Summer Nectar-ból egy-két kortyot, ezért most gyorsan helyrepofozzuk szájüregünk pH-értékét, kényelmesen elhelyezkedünk és egyéb dolgunk nem lévén, várjuk a nyarat.

E tevékenységünkhöz mellékelünk némi zenét is.

1139-1141. Bad Dogs Puli Pils, Brew Your Mind Love Session Mosaic és Keep Dreaming

Látjuk a felvont szemöldököket, halljuk a kérdéseket, magyarázzuk hát máris és rögvest, hogy kerül a csizma az asztalra, avagy mit keres az a mélynövésű szerencsétlenség ott középen. Az ok – mint általában – prózai. Vasárnap itt járt nálunk Szabó Szabolcs barátunk, vele ittuk ezt a jellegzetesen jellegtelen, tragikomikusan semmitmondó, vérnyomáspörgetően túlárazott akármit (a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a két egységnyi puliszerűt 69 %-os kedvezménnyel vásároltuk a hivatalos szavatossági idő lejárta után két nappal 291 HUF-ért. Az eredeti ár a matrica szerint 969 fabatka, de ennyit adjon érte az, akinek több édesanyja is van, ő maga pedig hengerfejes.). A Bad Dogs-sorozat Puli Pils fantázianevű kísérletéből annyi maradt meg emlékeink között, ahogy Szabi lendületesen fejtegeti, miszerint a zöld szín ez esetben az éretlenséget szimbolizálja, érthetetlen hát, miért akarják felfalni a dögöt a cápák. Mi pedig – túl azon, hogy ebben sörügyileg má’ megin’ mi a ménkű volt truvájértékű – azon töprengtünk, miért nem viszik szakemberhez az olyan kutyust, amelyiknek ennyire kilóg az aranyere. Küldjük hát a nagy pacsit a Szia uram! Jó sör nem érdekel? a.k.a. Prémium Magyar Sör Kft-nek. Ismét.

Kanyarodjunk inkább délnek, arrafelé élvezetesebb dolgok jöhetnek szembe az emberrel, mint például a Brew Your Mind Love Session-sorozatának Mosaic komlóval keresztelt variációja. Nem okoz ő sem csalódást, akárcsak testvérkéje a múltkor, tőrőlmetszett session ez is. Könnyed, laza, barátságos, az immáron több mint évtizedes múltra visszatekintő komlófajta minden erényét szépen kidomborító sörről beszélhetünk. A Mosaic népszerűsége töretlen, a citrusos-gyümölcsös, finoman gyantás íz- és aromakompozíció előre borítékolható sikert biztosít még ennél gyengébb főzetek esetében is.

A 4 %-os alkoholtartalom kitartóan piszkálja tudatalattinkat, muszáj keresni rá valami haraphatóbbat. Szerencsére kéznél van a Keep Dreaming a maga hét százalékával, ráadásul a Citra mellett ismét a Riwaka integet felénk, mint a múltkor, a Yellow Haze Session kóstolásakor. Gusztusosan ködös megjelenés, stabil, tapadós hab, illatban és ízben is masszív grapefruit-orgia. Korrekt darab.

Merő kíváncsiságból belehallgattunk Emma Stevens művésznő a sör nevéhez hasonló címet viselő sparkly folk pop dalába. Hiba volt. Ti ne kövessétek el. Most megyünk, és nagyon igyekszünk valami teljesen másról álmodozni.

Azé’ idetesszük, elég felnőttek vagytok ti már ehhez. Meg aztán nektek se legyen jó.

1137-1138. Brew Your Mind Love Session Nelson és Bright Lies

A sörökön kívül természetesen fogyasztunk egyéb folyadékféléket is, mint például a vörös fokföldirekettye – a.k.a. rooibos – (Aspalathus linearis) főzetét is, amit ráadásul kifejezetten kedvelünk. Reggelenként felszívunk belőle fél liternyit életmentő jelleggel, mert e nélkül tizenegy óra környékén már a második áldozatunkat ásnánk el valahol a tornaterem mögött. A mostanában kortyolt brand csomagolásán Lord Nelson neve szerepel, habár tudomásunk szerint az admirális nem járt Dél-Afrikában. A tehetséges flottavezér a trafalgari csatában hunyt el, a halálát okozó puskagolyót az ilyen típusú, relatíve enyhe perverzitásokban érdekeltek a windsori kastélyban tekinthetik meg (habár kastélyokat látogatni szerintünk már egy fokozattal súlyosabb probléma). A holttestet borpárlatban tartósítva szállították Angliába, és bármennyire jól hangzik, csak legenda, hogy a furmányos tengerészek leitták róla a brandyt. Hogy a test kiemelése után miként hasznosították az értékes alkoholt, más lapra tartozik.

**Horatio Nelson szobra, London, Trafalgar Square**

Mai első sörünk címkéjén is szerepel a kifejezés, esetünkben egy komló neveként, melyet a Brew Your Mind használt ennek a Single Hop Session IPA-nak elkészítésekor. A Love Session-sorozat ezen tagja enyhén ködös megjelenésű, halvány arany színű. Habja átlagos vastagságú, tartós, kissé tépett. Illatában a trópusi gyümölcsök mellett a savanykás bogyófélék (leginkább tán egres) és a szőlő dominálnak. A korty könnyed, vizeskés, finoman gyümölcsös, a Nelson Sauvin szépen domborítja a rá jellemző fehérboros, pincés vetületet. Decens keserűk, visszafogott alkoholtartalom (4 %), szőlős utóíz. Literszám tudná az ember vedelni, még ha ez nem is túl elegáns.

A hajnali bombatámadást produkáló Bright Lies Summer Edition 2024 sajna nem hagyott maga után annyi maradékot, ami alapján érdemben tudtuk volna véleményezni, de most itt van az alapváltozat, s ez elvileg csak az alkoholtartalom terén tér el a pukkanós variációtól (6,5 vs. 5,5 %). NEIPA-jellegű főzet sűrű, majdhogynem átlátszatlan, rostos gyümölcslére emlékeztető megjelenéssel, tartós, krémes, némiképp cafrangos habkoronával. A benne lévő két komló – Citrus és Mosaic – jó értelemben nehezen megkerülhető a típus készítésekor. Kapjuk itt is az elvártakat, jönnek a déligyümölcsök és a visszafogott gyanták, ám töredelmesen bevalljuk, hogy a spektrum a mi hibánkból csak a harmadik-negyedik korty után teljesedik ki, ugyanis lusták voltunk átöblíteni a pofánkat, oszt’ leragadt a Nelson. Nagyon hamar le tud kopni rólunk a civilizáció amúgy sem túl vastag máza, entschuldigung.

Az apró zökkenő után hamar elúrhodnak a mandarinok, a fenyők és a piros bogyók, ezzel párhuzamosan a 6,5 % is bemutatja, mennyivel tud többet, mint a Love Session négyese.

Ízes, zamatos, jólesően lágy sör, az ilyen típusú hazugságokkal napi szinten vállalnánk a konfrontációt.

1136. Zlatý Bažant ’73

Nincs olyan, hogy jó év, meg rossz év. Évek vannak, amiket megtöltünk tartalommal, s amiket életkorunknak és vérmérsékletünknek megfelelően lassan morzsolgatunk, illetve vadállat módjára száguldozunk velük. Vannak, melyekre valami miatt jól emlékszünk, ám ez is csak egy-egy konkrét eseményt jelöl, nem az év egészét.

**Ez mind akkor történt. Aki szeretné, annak a Wikipedia elmagyarázza itt: https://en.wikipedia.org/wiki/1973**

A fácános emberek előzékenyen megmagyarázzák nekünk, miért pont az 1973-as esztendő ragadt be nekik ilyen mértékben (ezen év április 16-ra datálható a Zlatý Bažant legrégebbi receptúrája), mi pedig készséggel elhisszük, miért ne tennénk? Az örökifjúnak tűnő retrohullámot meglovagolva kiadott sör megjelenése már-már kínos precizitást tükröz a palack formájától kezdve a színhasználaton át a betűtípusig, de még ennél is gondosabban ügyeltek arra, hogy a ZB ’73 (ez olyan, mint egy klasszikus CB-rádiós, taxis hívójel) véletlenül se legyen jobb, mint a ’25-ös, csak más. Mert hát mitől is lenne jobb? 1973-ban minden bizonnyal más volt a levegő, valószínűleg tisztább volt az a víz, amiből sört főztek (ráadásul még több is volt belőle), és akkortájt még nem ólálkodtak sunyi génsebészek a gabonatáblák környékén, de bizony ezek a tényezők nem feltétlenül jelentenek garanciát. Hiszen manapság is készülnek jó sörök, pedig nyomorult bolygónk látványos haldoklását csak a hülyék nem veszik észre, illetőleg azok, akik érdekből vakok. A főzde is csak saját magát szúrná tökön, ha a ’73 jobb lenne a mostaninál, hiszen az egyszeri és egyszerű vásárló rögvest feltenné a kérdést, hogy hát ha ez lehetne ilyen is, akkó’ mif@szé’ nem az?

Most álljon fel nagyon előzékenyen az, aki élt már akkor – mi magunk jelenlegi ciklusunkat tekintve mínusz kettő esztendősek voltunk -, rendben, köszönjük. Most azok maradjanak állva, akik ittak ebből a sörből mondjuk 1983-ig, csak hogy egy elfogadható intervallumot adjunk meg. Oké, ezt is köszönjük. Most pedig csak az maradjon állva, aki konkrétan emlékszik ennek a sörnek az ízére abból a tíz évből. Na ugye.

Szóval nem jobb ez, csak más. Tán egy kicsit teltebb, kiegyensúlyozottabb, máshogy osztja a keserűket a žateci, a lecsengés is mintha hangsúlyosabb volna. Lehetne persze felváltva kortyolgatni egy huszonötössel, de nincs túl sok kedvünk hozzá.

Megiszogatjuk inkább csendesen, s közben valami vidám dologra gondolunk ’73-ból, mondjuk a tejtermékek árának 28 %-os emelkedésére, vagy arra, hogy feloszlott az Illés együttes.

1133-1135. Karlskrone Lager, Gloss, Dock

Három újabb rettenetet nyitunk, kóstolunk és véleményezünk, csak a miheztartás végett, illetve hogy jól induljon ez az év is, melytől egyébiránt – óvatos pesszimizmussal átitatva – nem is várunk túl sokat. Igyekszünk majd a tetejétől az alja irányába haladni, bár a szarsör kategóriában ez inkább csak elvi síkon lehetséges.

Régi, félkellemetlen ismerősként üdvözöljük a Van Pur S.A.-t, minden orrok és gyomrok értő facsaróját, kinek neve első nekifutásunkon szerepel gyártóként. A Karlskrone brand sem ismeretlen előttünk, kóvályogtunk mi már hasonló mélységekben, de a lágerük ezidáig nem szerepelt a listán. Gyakrabban kellene járni az Aldi-ba, de mi itt a jóisten szőrös háta mögött olyan messze vagyunk minden kultúrforrástól, hogy az időnként egészen elkeserítő. Legalább húsz percet kell navigálni valamiféle gépjárművel, mire elvergődünk egyig, de a Karlskrone Lager miatt kicsit sem éri meg a dolog. Echte lábvíz ez, feleim, savanyú és büdös, habár némi temperálás után érdekes módon produkál egy halovány virágillatot. Nem nagy teljesítmény, ha azt vesszük, hogy erre bármilyen élőlény képes, ha kinő a sírján valami gizgaz. Trappolunk is hát a fajansz irányába a dobozzal, mert már most ég a belünk, oszt’ még két ilyen lé hátravan.

Sokadik alkalommal jelenthetjük ki büszkén, hogy ha valami ócskaságról van szó, mimagyarok is lelkesen vágtatunk az élvonalbeli hősök után. Az orgoványi főzde (szintén régi ismerős) ezt annál is könnyebben teszi, hiszen logójában ott a duci hintaló a konkurenciát hátrafelé nyilazva ritkító őstermelővel. „Pilseni típusú világos” sörüknek a Gloss márkanevet adták, ami legalább két nyelven jelent fényeset, pedig lehetne En Gros is, tekintve a masszív, két literes kiszerelést. Az epés megjegyzéseket viszont megszakítjuk, mert a Gloss pohárba kerülvén tulajdonképpen tisztességes gabonaillatot kezd eregetni magából, ráadásul ez a jegy még az ízvilágba is átkerült. Jócskán vizes, a vége pedig már ennek is savanyú, de legalább alulról meg tudja pöccinteni a meg lehet inni kategóriát. Ezeré’ két lityi meg a hülyének is, hát nem igaz? Fényeskedjék neki az örök világosság, avagy raise your gloss!

Imádjuk a keretes szerkezeteket, ezért ha lengyelekkel kezdtünk, velük is zárunk, a Dock fedőnevű lágert ismét a Van Pur követte el, s bár Cicero szerint az emberiség ellenségei – hostis humani generis – a kalózok, mi már tudjuk, honnan fúj a szél. Az ecettöménységű savfelhőket párázó, seszínű lötty íze nehezen meghatározható. Ilyesmi lehet a szavannai forróságban egy nyitott konzervdobozban a napon felejtett rinocéroszvizelet, melybe a biztonság kedvéért két-három szivárgó ceruzaelemet is dobtak, tizenöt deka, kenőzsírban tocsogó csapágygolyó társaságában. Pszichedelikus élmény volt az a fél korty is, amit leerőltettünk a torkunkon, vajon mit művelhet a tudattal mondjuk két doboznyi? Valószínűleg mi is annektálni akarnánk Grönlandot, mint az a tetves tahó az óceán másik oldalán.

A lényeg az első 25 másodperc alatt történik, de azért nyugodtan nézzétek végig

1127-1132. Cece Witbier és Fresh IPA, Peroni Nastro Azzurro Capri, O’Hara’s Nitro Irish Stout, Szent András Etalon, Miller Lime

Nyolcadik esztendeje barangolunk tátott szájjal (úgy könnyebb inni) a sörök végtelennek tűnő univerzumában, de hát egy univerzumnak pont ez a lényege, mármint hogy a lehetőségekhez képest végtelen legyen és tátott szájjal lehessen benne barangolni. A végtelen(ek) lehetséges alkotójával, illetve alkotóival kapcsolatban most az egyszerű irodai alkalmazott képe ugrik be, akit hazaérve a robotból élete párja megkérdez: – Milyen volt a napod, drágám? – Ne is kérdezd, négy kurv@ végtelent kell bérszámfejtenünk elsejéig, nagyon tele van már a t*k*m ezzel az egésszel, mi a vacsora?

Az ez alkalommal harmadszor említett tátott szájú barangolás során az évek alatt 56 olyan sört halmoztunk fel, amit meginni ugyan megittunk, de írásban nem tettünk róluk említést. Görgetjük őket magunk előtt, mint egy megtépázott Krisztuska a mobilizált keresztet, minden lehetséges és adandó alkalommal ígéretet teszünk magunknak, hogy egyszer majd nekiülünk és pótoljuk a pótolandókat, de nem nagyon akar összejönni a dolog. Ezért amikor szanaszét heverő jegyzeteink között matatva észrevettük, hogy az idei esztendő újabb hat főzetet akar hozzáadni ezekhez a szerencsétlenekhez, felhorgadt bennünk az erős akarat, síkra szállunk, megvetjük lábunkat és nem megyünk el mellettük szó nélkül. Tesszük ezt saját lelki békénk érdekében – még ha csak afféle távirati stílusban is, mely mögött szintén komplett univerzumok húzódhatnak meg, vö. Depeche Mode -, éltetve a reményt, hogy egyszer majd a maradék is sorra kerül.

A szituáció jellegéből adódóan jórészt emlékezetből fogunk szakérteni ez alkalommal, de hogy ne érje szó a ház elejét, a ceceiek witbier-jét újrakóstoljuk, a kellemesen citrusos-korianderes ízvilág megfelelő hátteret nyújt az emlékezéshez, minimalistán elegáns csomagolása pedig nyugtatja a szemet és az idegrendszert.

A wit tehát simán hozza a típustól elvártakat, még ha nem is faldöngető élmény (mondjuk ilyesmire nem is vágyakozunk így az év vége felé, meglehet öregszünk), de hogy a főzde Fresh IPA néven futó terméke miben különbözik az általunk korábban kóstolt, még jóval hippisebb megjelenésű szűretlen IPA-tól, azt biza’ nem nagyon tudjuk felidézni. A klasszikusnak számító kérdés itt is előkerül: történt-e receptúraváltás, vagy csak új köntöst kapott a főzet? Aki úgy érzi, nem tud majd nyugodtan aludni ez miatt, járjon utána, mi ebben a két ünnep közötti állapotban simán el tudjuk engedni a problémát.

Valamikor az év elején jártunk családilag a székesfővárosban abban a macskás kávéházban, merthogy ilyenfajta hülyeségekre csak ott van szükség, ahol a kelleténél jóval több humanoid zsúfolódik össze. Az élményt követően a pályaudvar felé slattyogva átmeneti szellemi gyengeség által befolyásolva vásároltunk egy Peroni Nastro Azzurro Stile Capri-t, s az első korty után sziklaszilárdan elhatároztuk, hogy soha a lábunkat sem tesszük arra a nyavalyás szigetre, ha csak ilyen sört mérnek a környéken. Az állítólagosan prémium minőségű citrom és az olajfalevél-kivonat semmit sem tud kezdeni az alapsör visító dögunalmával, a szénsav meg úgy túl van benne tolva, hogy csak gargalizálás után tudtuk lenyelni nagyjából a felét. A maradékot szétlocsoltuk egy csatornafedélen, mert kíváncsiak voltunk, átmarja-e a kétcentis öntöttvasat, de a vonat indulása miatt nem láttuk a végeredményt, pedig szépen füstölgött. Ennyit a mediterrán teraszos hangulatról.

A nyáron Fadd-Domboriban is csobbantunk néhányat, nem mellékesen pedig kipróbáltuk a REpont alkalmazást is (azóta sem használtuk, pedig már számolatlanul tornyosulnak az értékes dobozokkal és palackokkal megtömött zsákok a melléképületben), a befolyt összegből pedig vásároltunk egy O’Hara’s Nitro Irish Stout-ot. Egészében véve kellemes élményt nyújtott a határozott, pörkölt ízvilág a bársonyosan simulékony kortyérzettel párosulva, bónuszként dublini élményeinket is villámgyorsan elővarázsolta reszketeg agyvelőnk mélyéről, amit külön köszönünk Seamus O’Hara alapító főzőmesternek. Gyakorló apaként tenném hozzá, hogy a dobozból kipiszkált, nitrogéntartalmától megszabadult műanyag golyót jó messzire el lehet dobni, s amíg a kölykök megtalálják és visszahozzák, csend van.

Ittunk aztán egy jó kis könnyed cseh lágert is a békésszentandrásiaktól, s azt kell mondjuk, a névválasztással teljes mértékben egyetértünk, az Etalon tényleg az, ami. Az időnként izzadságszagú komplikátumoktól (ezt nem én találtam ki, hanem Pálnagy László, többek között a lebbencionális difúgázóval, az oldalrádiuszplakentással és az abszintáns gordiuszolóval együtt) teljesen mentes, laza, frissítő, parádés arányérzékkel összerakott sör minden háztartás alkoholszortimentjében joggal követelhet helyet magának. A komlóválasztás (Kazbek és Premiant) külön vállveregetést érdemel.

Így utólag sem tudjuk megmagyarázni, miért emeltük le a polcról a Miller Lime-ot, valószínűleg valamiféle gondosan titkolt és kordában tartott mazochisztikus jellemvonás téphette le magáról a láncokat egy rövid időre, de büntetése nem váratott magára sokáig és megfelelően kegyetlen is volt. A borsodiak által forgalmazott rettenetet a jó öreg Leopold Sacher-Masoch kész örömmel vette volna fel aktív eszköztárába, de csak az íróiba, mert privátilag ő maga remekül megvolt az efféle elhajlások nélkül is (annak sem örült túlságosan, amikor Richard von Krafft-Ebing elmeorvos róla nevezte el ezt a személyiségtípust). Az alap Millernek sem túl széles az értelmezési tartománya, de ez a variáció csak nagy, nyálkás, szörcsögős kérdőjeleket tud maga után hagyni.

Rövidke listánk végére értünk, lelkünk viharai elcsitultak, tekintetünk kitisztult, arcbőrünk sima, mert maradt ugyan az 56 sör, de nem lett belőle 62, ez pedig bizony eredmény. Jövőre ismét nekilátunk a dolognak, ha addig nem találkoznánk, úgy mindenkinek búék, meg ilyenek.

1125-1126. Brew Your Mind Fruit Works RBB és Yellow Haze Session

Háztartásunk női különítménye bevagonírozott Zánka irányába, ahol az elkövetkezendő három napot tölteni fogják egyéb, iskoláskorú élőlények népes társaságában. Egyedül maradtunk hát ebben a túlságosan zajos magányban, mint Hrabal a prés mellett, csak mi még nem vagyunk ászok és fedett pályás bajnokok, megeshet, nem is leszünk soha, ami persze nem baj, hiszen akkor mi lennénk a kilenc és fél millió sampion országa, mert itt mindenki bajnok, illetve az akar lenni, de mi nem szeretjük annyira a gombát.

Most inkább valami bogyófélére fáj a fogunk, valami erdei fílingre, áttúrjuk hát a kamrát, van-e ilyesmi az aranytartalékban, és hát hogyne volna. Már trappolunk is boldogan az írósarokba, lelkesen szorongatva kissé hideg kezeink között a Brew Your Mind Fruit Works-sorozatának málnával, szederrel és áfonyával megáldott és keresztelt példányát. Sour ale a lelkem, mi pedig különösen érzékenyek vagyunk erre a típusra gyomortájilag, szokásunk megszenvedni a savanyúkat, hiába, ilyenek vagyunk, gyakorlatilag mindennek ellen tudunk állni, csak a kísértésnek nem. Ez a főzet azonban a maga zabpelyhes selymességével, lehengerlő gyümölcsösségével, pazar, vaníliásan édeskés illatával maga az Ígéret ezen a ronda, szürke, havasesős téli napon, maga a gondtalan, nyárvégi trallala valahol a fák között az erdő mélyén, ahol az ember csak tömi magába a málnát, szedret, áfonyát, és nem gondol a nyálukat csorgató, kiéhezett barnamedvékre.

A második napon az erdőből Új-Zélandra (Aotearoa, ahogy a maorik hívják) teleportálunk, a Déli-szigetre (Te Wai Pounamu, megint a maorik, ebből vaslogikával kikövetkeztethető, hogy van egy északi is – Te Ika-a-Māui -, ott laknak többen), annak is a felső csücskébe, a Tasman-tenger egyik öblébe. Ha ebben az életben nem jönne össze, valamelyik következőben arrafelé szeretnénk élni, már csak a szó szerint vehető elszigeteltség miatt is. Új-Zéland olyan messzire van mindentől, mint ide Nagykáta, még Ausztráliától is cca. 2000 kilométert kell tekerni, mire odaér az ember.

Az említett öböl partján pedig egymástól macskaugrásnyira két olyan település is található, melyekről komlóféléket neveztek el: Riwaka és Motueka. A BYM Yellow Haze Session nevezetű sörében Riwaka komló található (némi Simcoe és Citra társaságában), amit egy Saaz-vonalból nemesítettek és pumpáltak fel aromatikailag, kis híján megduplázva olajtartalmát. Citrusos jegyei már-már az extremitás határait súrolják, de a passiógyümölcs is szépen odateszi magát. A Session a főzde alap-APA-jének (jó csúnya ez így, de most már mindegy, leírtuk) egyik variációja, némileg butított, 4.3-as alkoholtartalommal, ám cserébe vidáman lubickolhat az ember egy kádnyi déligyümölcsben. Könnyed, frissítő, ízletes főzet, megdöbbentően hamar elfogy.

Meg is nézzük gyorsan, nem keres-e az 1848 óta folyamatosan működő (!) riwakai általános iskola magyartanárt.