991. Fehér Nyúl Palindrom

A fűnyírás totálisan értelmetlen, de legalább becsületes munkájában megizzadt orcával hajlunk az enyhet kínáló csaptelep fölé, s mielőtt elmerülnénk a hűvös H2O-ban, pillantásunk a tükör alatti feliratra siklik. ΝΙΨΟΝΑΝΩΜΗΜΑΤΑΜΗΜΩΝΑΝΟΨΙΝ, avagy Nipszon anómémata mé mónan opszin (Vétkeimet is mosd le, ne csak az arcomat), de ekkor még nem sejtünk semmit. Félvakon tapogatózunk a törölköző után, a szakállunkból csorgó víz a padlón landol. Erőszakos – sok a szőre, jut eszünkbe Romhányi. A fürdőszoba kész ingovány, de nincs okunk nyávogni. Feltöröljük, majd haladunk tovább, hisz vár ránk a kultúra rút luka, melyet illő volna bedugaszolni valamivel, bár meglehet, hogy ezen egy angol anya fanyalogna. Lányunk, Anni tejet inna, nekünk viszont sör kell, s azok kedvéért, akik már félig összekarmolták magukat a fura, kiemelt szövegrészek miatt, eláruljuk: a Fehér Nyúl Palindrom elnevezésű dupla west coast IPA-ja ihlette a dolgot.

Belépőkód őskeresztényeknek: a sator-négyzet

A sör ugyebár folyékony kenyér, ezért teljes joggal kérdezzük kamrában pakolászó nejünket: Eledelemet emeled-e le? Nyitjuk a dobozt, töltünk, üde nesszel állati itallá lesz e nedű (oké, ez nem teljesen szabályos, de a mondanivaló időnként felülírhatja a dolgokat), mi pedig lessük és szaglászunk lelkesen. Középarany, enyhén matt árnyalat, habja átlagos, tartós, tapadós. Mézesen édes aromákkal indít, kis szellőzés után bújnak elő a gyümölcsök, citrusfélék, némi ananász, maréknyi fű. A test stabil, habár a jelzett 17,7 B°-nak kissé alálőttünk volna, ha vakon kell tippelni. Jön azért a dupla érzet a west coast-feelinggel együtt, a trópusi gyümölcsök mellé kapunk egy kis gyantát is, a 8% alkohol sem lóg ki, szépen dolgozik a háttérben. A keserűkkel sincs gond, bár úgy tűnik, a szürke hétköznapok többet tudnak 80 IBU-nál, mert ez az érték valahogy nem jött át.

Nem egy latin ital, de könnyen lehetne létkoktél. Vidám a péntek délután, a darázs eledele szárad, neked meg egy deres asszír issza sered.

Hallak, Allah.

A fotót a szokásos áldozatunktól, Barancsi Sándortól emeltük el, köszönjük ismét.

990. Monyo Hungarian Terroir Martonvásár Barrel Aged Peach Wild Ale 2020

Az újabb terroir-tag Martonvásár irányából érkezik, s ezúttal a szőlő és a must helyett az őszibarack fogja játszani a főszerepet. A típus ismét wild ale, amit két esztendeig hagytak henteregni tölgyfa hordóban őszibarackágyon (ezekről a mindenféle ágyakról nekünk állandóan a beszédes nevű Grave zenei formáció egyik vidám szerzeményének sorai ugranak be, miszerint: „On a bed of roses under the falling rain/I rape your corpse again and again and again”, de miért ne hallgassátok meg ti is?),

majd fejtéskor ismét belehajítottak egy jó adagot ebből a szimpatikus gyümölcsből. Martonvásár pedig – mely rendkívül sokrétű, gazdag múlttal bíró település (elég csak a Brunszvik családra gondolni, akik az 1700-as években virágoztatták fel a települést, ők szerezték neki a mezővárosi rangot. Brunszvik Ferenc még Beethovent is tolta [mármint anyagilag, a zeneóriás akkortájt Brunszvik Jozefinbe volt belepistulva, de nem jött össze a dolog, a lányt férjhez adták egy elszegényedett nemeshez. Néhány évvel és néhány gyerekkel később a férj elhalálozott, Beethoven pedig nem hagyta ki a lehetőséget. Románcuk évekig tartott, erős hatással volt a zeneszerző művészetére. Azt mondják a hozzáértők, hogy a Waldstein-szonáta Andante Favori-tételének ritmusa kiadja Jozefin nevét. Füleljétek ezt is.],

nővére, Teréz pedig 1828-ban megnyitotta az ország [és Közép-Európa] első óvodáját) – úgy kerül a képbe, hogy innen, pontosabban Pillár Anna biobirtokáról származik a barack.

Ez a hölgy is rendkívül szimpatikus jelenség, róla is megnézhetnétek egy videót, ugyanis indul a Házasodna a gazda című rettenet új évadában, de a rendszer nem akarja, hogy lássátok, így meg kell elégednetek egy róla és a barackjairól készült fain fotóval. Sok sikert kívánunk neki, közben töltünk.

Mellbevágóan élesztős és még döbbenetesebben ecetes illat tekeri meg az orrunkat, még a könnyünk is kicsordul. Szerencsére rövid idő múlva megjelenik a barack, és szelíden orvosolja megkínzott szaglóhámunkat. A hab eközben harsány pezsgést követően nyomtalanul eltűnik, a pohárban csak a kellemesen tört, homályos, baracklére hajazó sör marad. A spontán erjesztés gombakészlete szép munkát végzett, a barackillat mögött végig ott húzódik a mostanra már szelídebben savanyú vonal, karöltve a tölgy aromáival.

A korty sem kegyelmez, nagyon vad, nagyon savanyú. Éles, karcos, lekerekítetlen savak, fehérboros jegyek, bennük vidáman pancsoló barackokkal. A test könnyed közepes (B° 14), alkohol 7,2. A vége száraz, savanyú, az utóíz gyümölcsös.

A kontrasztokkal szépen játszó, izgalmas és érdekes, de brutálisan savanyú alkotás.

HC savrajongóknak nagy szeretettel ajánljuk.

Nem bírjuk ki, a végére idebiggyesztünk még egy fotót, ahol a biokert tulajdonosa piknikezik éppen egy kedves barátnőjével. Itt ugyan citromok vannak mellékelve, de azért nem csak azoktól fut össze az ember szájában a nyál.

989. Monyo Hungarian Terroir Villány Oak Aged Cabernet Franc Imperial Stout 2021

Bizony nem most volt, amikor utoljára jártunk Villány környékén, és nem is az idő tehet arról, hogy olyannyira homályosak az emlékeink az ott és akkor történt dolgokkal kapcsolatosan. Konkrétan csak annyi rémlik az egész kirándulásból, hogy rengeteget ittunk, s ezért relatíve rémülten és görcsösen kapaszkodtunk annak a lovaskocsinak az oldalába (belülről, oc), amellyel körbecibáltak minket a dűlőkön. Hangsúlyoznánk, hogy ez régen történt, akkortájt még az alkoholizmus kevésbé decens válfaját műveltük, nem úgy, mint manapság.

Tán mai sörünkre vagyunk a legkíváncsibbak a terroir-sorozat tagjai közül, hiszen egy imperial stout jó esetben már önmagában is fajsúlyos tétel tud lenni, a cabernet franc pedig szintúgy igazi húzónév saját területén.

A sörbe került must Lelovits Tamás pincészetéből származik, aki huszonegynéhány éve foglalkozik a borászattal életvitelszerűen, bár helybeli lévén már gyermekkorában is sokat rohangált a tőkék között. Nem döntötte őket, de nem is siránkozott.

A cabernet franc – nomen est omen – régi francia szőlőfajta, hazánkban Szekszárdon, Villányban és Siklóson termelik belőle a legtöbbet. Későn érő, magas cukortartalmú fajta, mely szépen ellenáll a lisztharmatnak, melyet az Erysiphales rendbe tartozó gombafélék okoznak (szőlőfélék esetében az Uncinula necator a ludas).

Itt a kis nyomorult, éppen a szaporító szervét mutogatja

Ellene a hagyományosnak számító népi védekezési forma a tejjel történő permetezés volt (1:10 arányú, vízzel történő hígítás után), mert a tejsavóban lévő ferroglobulin a napfény hatására szabadgyököket termel, ezeket meg nem kedveli a gombácska. Ha Monyoék ezt tudták volna, imperial helyett milk stoutban gondolkodnak.

Az ilyen szőlőből készült bor fűszeres és gyümölcsös jegyekkel megáldott, telt, testes alkotás. Macskapisi helyett ez alkalommal a sommelierek szerint tavaszi patakmederben tisztára mosott kavicsok, illetve frissen hegyezett ceruza illatát érdemes keresgélni. Hát legyen, hajrá.

A dugó kifeszegetése után (eddig ez akart kijönni a legnehezebben, eszünkbe is jutott a klasszik boros poén a borfajtákról és a dugókról. Megvan? Leírjuk? Oké. Az isten kétféle bort teremtett: a szürkebarátot és a leánykát. A szürkebarát és a leányka csinálja a többi bort úgy, hogy a szürkebarát beteszi dugóját a leánykába. Ha a dugó pont jó, akkor ezerjó. Ha a dugó puha, akkor a leányka elkezd szamorodni. Ha a dugó el van szorítva, akkor kéknyelű. Ha a dugót felaprítva teszik a leánykába, akkor szemelt rizling. Ha a dugó nehezen megy be, akkor visontai. Ha a dugó sehogyan sem megy be, akkor pusztamérgesi. Ha a leányka nem kap dugót, akkor csongrádi vörös. Ha a dugót egy másik szürkebarátba teszik, akkor homoki vagy melegeshegyi. Ha a leányka nem akarja a dugót, akkor kövidinka. Ha a dugó csavaros, akkor furmint. Ha a dugót rossz helyre teszik, akkor malaga. Ha a szürkebarát 25 éves, akkor bikavér. Ha a szürkebarát 75 éves, akkor aszú. Ha a szürkebarát költői hajlamú, akkor siller. Ha a leányka fekete, akkor pinot noir. Ha a leánykán erényöv van, akkor vaskúti.) nagyon érdekes volt elkapni azt a pillanatot, amikor az üvegből kitóduló élesztős, boros, pincés illat átcsúszott az édes, kakaós, enyhén pörkölt kávés dimenzióba. Már ebből sejthető volt, hogy élvezetes lesz a tétel, s nem is csalódtunk. Halványbézs habja vaskos, krémes, átlagosan tartós, színe feketébe hajló mélybarna. A stout selymesen lágy, kerekded és stabil alapja hibátlanul olvad össze a must erdei bogyós gyümölcsöket, kevés málnát, maréknyi fanyar ribizlit felmutató ízvilágával. A 8,4-es alkohol nem hivalkodó, ám végig jelen van, hűen kíséri a kortyot minden szakaszban. A vége a tölgyfa dongák áztatásának köszönhetően kellemesen, hangsúlyosan fanyar. Éljen a C14H10O9 + 2H2O!

Nem szeretnénk semmiféle predesztinatív vonalat követni, hiszen van még palack a sorozatból, de könnyen megeshet, hogy ez lesz a legjobb.

988. Monyo Hungarian Terroir Balatonboglár Barrel Aged Sauvignon Blanc Grape Ale

Ígéretünkhöz híven irány tehát a magyar tenger, annak is a déli partján fekvő Balatonboglár. A tó környékén már vagy hatezer esztendővel ezelőtt is éldegéltek bennszülöttek, ezért a boglári gazdák is jól teszik, ha a talajlazítási munkálatok során véletlenszerűen előbukkanó cserép- és fémdarabokat nem hajítják át automatikusan a szomszéd terciájára (öreganyám a vándorgané névvel illette ezeket az állandóan úton és útban lévő tárgyakat), hanem előtte gondosan szemrevételezik, hátha valami értékes. Ha az, akkor gyorsan keresni kell egy lehetőleg külhoni szakembert/gyűjtőt, s annak jó pénzért eladni. Mert a magyar állam – mely felé valamiféle leadási kötelezettsége van az embernek ilyen téren is (ezek imádják az állampolgárok irányába mutató kötelezettségeket) – jó esetben megkínál egy ötezressel és egy Köszönjük! feliratú ánégyessel, oszt’ jónapot. A lelet további sorsa pedig a csendes erózió valamelyik halkan sírdogáló, haldokló múzeumunkban, ahol nyolc évente nézi meg három ember, ebből kettő takarító.

A szőlőkultúra honosításáért itt is a rómaiakat kell megemlítenünk, akik vidáman talpaltak az Aquincum felé vezető hadiúton, s ha elfáradtak és leizzadtak, nekik még biztosan jutott szabadstrand. Nem úgy, mint nekünk, hülyéknek. A város írásban először 1211-ben van említve villa Boclar-ként, aztán jöttek a törökök, és a déli parton nagyjából minden ment a levesbe. A kontyosok távoztával újra benépesült a vidék, majd jött a gondtalan huszadik század a világháborúkkal és a turistákkal. Hogy melyik nagyobb csapás, még vita tárgyát képezi.

Sörünk ihletet adó pincészete a Kristinus Borbirtok, ahol 2018 óta rendkívül filozofikus, egyben tudományos alapokon zajlanak az események. A tulajdonosok Rudolf Steiner holisztikus szemléletét tették magukévá, miszerint mindent egységes egészként kell(ene) kezelnünk, melybe a termőföldön, a növényeken, az ott élő állatokon és embereken kívül az univerzum egyéb kiegészítői (csillagok, bolygók, holdak, etc.) is beletartoznak. Steiner úr igazi nagypályás játékos volt, nevéhez fűződik például a Waldorf-pedagógia oktatási filozófiája is, nem dobált csak úgy a levegőbe mindenféle görög előtagokat.

Rudolf Steiner (1861-1925)

A Dél-balatoni borvidéken a fehérborok viszik a zászlót, ide tartozik a Monyo grape ale-jének készítésekor felhasznált sauvignon blanc is. Mivel nevében szerepel a francia sauvage (vad) kifejezés, nem bírjuk ki, hogy ne illesszük ide egyik kedvenc zenei formációnk, a Gojira felvételét, aminek természetesen semmi köze sincs adott témánkhoz. Akik esetleg Vad Katalin filmes pályafutásának nagyívű és érzékletes bemutatásában reménykedtek, azok most csalódtak, tőlük elnézést kérünk.

A tárgyalt borféle száraz, élénk savú, erőteljes aromájú. Ízvilágában a szakemberek szerint vagy tizenöt növény és gyümölcs detektálható, ezeken kívül egyesek szerint a cicavizelet/macskapisi vonal is hangsúlyos. Reménykedve piszkáljuk kifelé a parafát a palack nyakából.

Kellemes, szűretlensége miatt kellően opálos, aranyszín sör kerül pohárba. Habja tömött, krémes, gyorsan apadó, a vékony maradék viszont kitartó. Illatában savanykás gyümölcsösség, falatnyi barack, élesztős, fahordós jegyek. Pisi nincs. A korty közepes (13,3 B°), szelíden szénsavas. Enyhe malátákkal nyit, ezek karamelláiba csapódnak bele a fehérbor friss, üde gyümölcsei, decens savjai. A barack erősödik, mellé egy kis bodzavirág szegődik társként. Kapunk egy kis gyümölcshéjas-magos keserűséget is, a vége pedig száraz, finoman fanyar.

Ismét egy élvezetes vegyesházasságba nyalhattunk bele, habár a kandúrhúgyra hiába vártunk. Sebaj, majd legközelebb.

987. Monyo Hungarian Terroir Szekszárd Kékfrankos Barrel Aged Wild Grape Ale

Az elmúlt hétvége egy részét Szekszárdon töltöttük egy igen kedves társasággal, kikkel is a nagybetűs idő prése alatt halkan nyöszörögve, ajkunkon szomorkás félmosollyal ünnepeltük azt a harminc esztendővel ezelőtti napot, mikor sikeres érettségi vizsgát tettünk. Használhatnánk a „lematuráltunk” kifejezést is, de egyrészről ez még nálunk is vénebb, másrészt erős az áthallás a pornóoldalak kínálati listája felé, s ez félreértésekre adhat okot. Mindenesetre ezen előzmények kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy körbejárjuk és megkóstoljuk a Monyo Hungarian Terroir sorozatának ide illeszkedő példányát, ehhez viszont kénytelenek leszünk elindulni a kályhától. Helyezkedjetek el kényelmesen, hosszú lesz.

A terroir hallatán ezidáig leginkább a borászok és a borkedvelők bólogattak buzgón, mivel ez a veszélyesen hangzó kifejezés (lőfegyverek, robbanások, ártatlan civil áldozatok peregnek a lelki szemek előtt, de nem, ez nem az) azt az egyedi karaktert, illat- és ízvilágot jelöli, mely az adott borvidéket, esetleg annak csak egy részét jellemzi. A bor és a sör találkozása, különböző mértékű és mélységű fúziója civilizációnk ezen felvilágosult, demokratikus és liberális szakaszában már egyáltalán nem isten/Isten ellen való vétek, magunk is összefutottunk néhány ilyen típusú szerelemgyerekkel. A Monyo nagy ötlete az volt, hogy különböző hazai pincészeteket felkeresve, tőlük hordókat, mustot, törkölyt szerezve készítették el azokat a söröket, melyek típusban, illatban és ízben szerintük a legjobban simulnak az adott termőterület jellegzetes boraihoz, egyben természetesen tisztelegve is azok, illetve a borászok előtt.

Szekszárdon a szőlő- és bortermelés kezdeteit hagyományosan a pannóniai származású római uralkodó, Marcus Aurelius Probus munkásságához kötik, habár igen valószínű, hogy errefelé már a kelták és a trákok is erősen szentségeltek, ha a jég elverte a domboldalon a tőkéket. Probus a nem is túl távoli (légvonalban mindössze 170 km a tárgyalt várostól) Sirmiumban látta meg a napvilágot, amit manapság Szávaszentdemeter, a.k.a. Сремска Митровица néven illik emlegetni. Errefelé igen erős a felhozatal római császárból, Probuson kívül itt (vagy a közelben) született még másik három is, idebiggyesztjük őket, csak hogy szívathassalak benneteket a latin mizériákkal. Tehát: Caius Messius Quintus Decius Traianus Augustus, Lucius Domitius Aurelianus és Marcus Aurelius Valerius Maximianus Herculius. Próbáljátok hangosan felolvasni, hátha sikerül leköpni a képernyőt.

Probus császár fizimiskája egy érmén

A következő cca. 1800 esztendőt elegánsan átlépve érkezünk ismét Szekszárdra, azon belül is a Vida Péter nevével fémjelzett pincészetbe. A borász nem tüke (Pécsen és környékén hívták/hívják így azokat, akik tősgyökeres lakosok), családja a hatvanas évek közepén költözött a városba, bár ha a hallgatólagosan megállapított három generációnyi időt vesszük alapul, már jár nekik ez a jelző. Hatszáz négyszögöllel kezdték, manapság 23 hektáron gazdálkodnak, 2011-ben elnyerték az „Év bortermelője Magyarországon” címet. Öt dűlőjük közül a Hidaspetre völgy a legnagyobb összefüggő terület, itt terem a legtöbb kékfrankos, ami wild grape ale típusú sörünknek is alapvető összetevője. Ebben a fajtában nagyhatalom vagyunk, a világtermelés fele tőlünk származik, Sopron és Szekszárd húzónevek. Még szebb lenne a dolog, ha a kilencvenes években nem akart volna minden harmadik termelő pánikszerűen szabadulni a fajtától a divathóbort miatt, de szerencsére nekünk főiskolás éveink alatt még jutott elég vedelnivaló.

A Hidaspetre-dűlő

Közben már rángatjuk is kifelé a dugót a palackból, a parafát imádjuk szagolgatni, mindig benne lapul egy komplett pincesor. Most is. Kitöltés után sörünk habja rendkívül lármás keretek között apad és foszlik, viszonylag gyors tűnése előtt még konstatálhatjuk enyhe rózsaszín árnyalatát. Szűretlen, ennek ellenére viszonylag tiszta, picit a vörös irányába hajló világos mahagóni árnyalatot mutat. Illata savas, vörösboros, a háttérben némi istálló a spontán erjedés Brettanomyces-kultúrájának köszönhetően. Az árpamaláta mellet rozs- és búzamaláta is van benne, sőt búzapehely, így a 19,2-es Plato-n nem lepődünk meg annyira, a törköly meg csak most jut az eszünkbe. Ízvilágát tekintve a lambic vonal az irányadó, de itt egy jóval markánsabb, keményebb savgerincet kapunk, ami szépen kiemeli a kékfrankos gyümölcsösségét. Nem erőltetjük cseppet sem a trendiséget, ám azért a “funky” jelzőt idetesszük, csak hogy tudatosítsuk, ott van az ujjunk a sörvilág érverésén. A vége és az utóíz borosan savanykás, elegánsan fás.

Izgalmas és különleges tétel, erősen kíváncsiak vagyunk a következő versenyzőre. Szerintünk megcélozzuk Balatonboglárt.

986. Szent András Ködfelhő

Olyan sok csodálatos dolgot írtak már – rögtön tegyük hozzá: teljes joggal és megérdemelten – a békésszentandrási főzde Ködfelhő elnevezésű NEIPA-járól, hogy Dunát (illetve hogy térképészetileg pontosabbak legyünk: Köröst) lehetne rekeszteni vele. Mi magunk is kóstoltuk már, igaz, csak amúgy kutyafuttában, ezért is nem született róla írás ezidáig. Amikor a lelkiismeretünk tücsöktihamér módjára ciripelni kezdett (Collodi a világhírű meseregényt 1880-ban kezdte írni Storia di un burattino munkacímmel, ami aztán 1936-ban köszönt vissza immár cirill betűkkel, mint Буратино, hála Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj munkásságának [az 1975-ös filmfeldolgozás szövegkönyvét maga Bulat Salvovics Okudzsava, a Bárd írta, akinek köpönyegéből aztán például Viszockij is előbújt].

Se szinkron, se felirat. Nosztalgiázzatok!

Az első magyar fordítások egyébiránt Tuskó Matyiként, illetve Fajankóként emlegetik a főhőst. Tücsök Tihamér az eredeti műben még Szóló Tücsökként jelenik meg, s igen szomorú véget ér, mint ahogy az a következő részletből kiderül: „- Vigyázz magadra, ebadta tücske! Jaj neked, ha megharagszom!

– Szegény Pinokkió! Szívemből szánlak.

– Ugyan miért szánsz?

– Mert nemcsak fabábu vagy, hanem fajankó is, ráadásul fafejű.

Erre aztán Pinokkiót elöntötte a méreg, a gyalupadhoz ugrott, fölkapott egy fakalapácsot, és a Szóló Tücsök felé vágta.

Lehet, hogy nem is akarta eltalálni; lehet, hogy csak rá akart ijeszteni egy kicsit. Akár akarta, akár nem, a kalapács bizony fejen találta a szegény tücsköt. Nem is szólt az többet egy utolsó cip-ciripnél, azt is halkan mondta, és lefordult a falról.”), gyorsan elhallgattattuk azzal, hogy majd egyszer, ha rendesen le tudunk ülni mellé és vele. Itt volna hát az alkalom, ám mostanra nagyjából mindent leírtak már róla, miért bocsátkozzunk felesleges ismétlésekbe? Jutalomsörré minősítjük a parádés főzetet, mert a lazítás a legfontosabb dolog a világon, s akkor esik a legjobban, amikor egyébként dolgoznia kellene az embernek. Hátradőlünk, lábainkat felpakoljuk egy kivágott, hangyarágta fatörzsre, s miközben igen jámbor fajtaként csendesen kérődzünk a kortyban megnyíló gyümölcskosár tartalmán (akad itt barack, citrusfélék, maracuja, a picit savanykás záráshoz pedig halvány földes-gyantás jegyek csatlakoznak), azon gondolkozunk, hogy vajon a Google által huszonhetedik találatként feldobott „ködfátyol szoknya” kölcsönöz-e olyan „vadítóan fátyolos megjelenés”-t viselőjének, mint amilyen ezé a söré?

Oké, inkább megnézzük a filmet.

985. Mad Scientist Guilty Tendencies

Arra gondoltunk, hogy mai sörünk margója mentén haladva mindenféle velünk született bűnös hajlamainkról tolunk egy vidám konfessziót (lásd Mad Scientist Guilty Tendencies), ám némi csöndes meditálást követően arra jutottunk, hogy nekünk olyanok nincsenek. Mármint hajlamaink – melyek esetenként kérdőjelesek ugyan lehetnek, de bűnösek semmiképp – vannak, a velünk születéssel akad némi gond. A mi idegrendszeri huzalozásunk oly végtelenül egyszerű, már-már bájosan primitív, hogy ilyen furmányos dolgok ott bizony nemigen tudtak megkapaszkodni az embriogenezis során. Később sem. Viszont rendkívül fogékonyak és tanulékonyak vagyunk, akárcsak az ún. neomexicanus komlók, s ezzel meg is érkeztünk a metszésponthoz, a közös nevezőhöz. A Guilty Tendencies készítésekor felhasznált komlók közül kettő, a Sabro és a HBC 472 ősei között találhatunk ilyen növényeket. A közönséges komlónak cca. 4,5-5 millió évbe fájt, amíg eljutott az Újvilágba, ahol aztán kialakult a Humulus lupulus var. neomexicanus. Csakhogy volt egy kis gond. Az adott termőterület meglehetősen sziklás és kopár lévén fákat és egyéb kapaszkodásra alkalmas növényeket nem tartalmazott, ezért a neomexicanus kénytelen-kelletlen lemondott erről az élvezetről. Talajszinten maradt, ott nevelgette lazább szerkezetű, bokrosabb tobozkáit újabb évmilliókon át, mint az egyetlen őshonos komlóféle.

Ügyes komló! Fekszik! Fekszik!!

Nagyüzemi termesztése valamikor az ezredforduló előtt indult meg, eleinte nem túl sok sikerrel, mert szegényke állandóan leesett a magasan kifeszített drótokról. A tériszony kicsit sem vicces dolog. A gőzerővel beindított nemesítési munkálatoknak köszönhetően 4-5 év múltával már egészen tisztességes eredményeket tudott produkálni kapaszkodásilag, keresettsége is szépen növekedett, jövője biztosítottnak látszik.

Közben mi már egy ideje szemlélgetjük és szagolgatjuk a pohárba került dry-hopped oatmeal stout-ot, melynek vizuális megjelenése teljesen nagykönyvi, ám az illata egészen elképesztő. A Sabro erőteljes aromái azonnal átverekszik magukat a habrétegen, s ez alkalommal a ritkábban teret nyerő, ezért unikálisabb kapros vonalat élvezhetjük. A típust tekintve zavarba ejtőnek tűnhet a párosítás, de tökéletesen illeszkednek a dolgok. A korty selymes, lágy, kerekded, a zabmaláta és a zabpehely teszi a dolgát, akárcsak a laktóz. Utóbbinak köszönhetően a korty eleje kellemesen, tejcsokisan édeskés, melyhez trópusi gyümölcsök csatlakoznak, a végéhez pedig a HBC 472 csatol egy kis tölgyfás savasságot. A keserűkért a Warrior felel, nem csalódunk benne most sem, megalapozottnak tűnik a főzde által emlegetett black IPA-s áthallás. A 6.4-es alkohol megfelelően bújtatott és kellő komolyságot kölcsönöz.

Jól kigondolt, szépen összerakott, ötletes és szimpatikus alkotás, pontosan ilyesmit vár az ember a Mad Scientist-től.

983-984. O’Stout és Camaro

A magunkhoz hasonlóan csóró, az alsó-középosztály gazdasági és társadalmi küszöbértékeibe kétségbeesetten kapaszkodó balf@szoknak kitalált és üzemeltetett bevásárlóközpontokban (Penny és Lidl, csak a célirány kedvéért) mászkálva (valamint a fogyasztói árak kitartó és meredek emelkedését látva egyre inkább hüledezve) leltünk rá e két újabb remekműre, melyekről relatíve röviden értekezünk ez alkalommal, a Teremtő legyen hozzánk irgalmas.

Az O’Stout elkövetőjéről, a lengyel Van Pur főzdéről több alkalommal is írtunk már hideget-meleget egyaránt, az 1989-es alapítású sörbirodalom ütemes növekedése azonban mindenképpen lenyűgöző. Napjainkra hat sörfőzde tartozik hozzájuk, éves szinten hatmillió hektoliter sört készítenek és forgalmaznak, melyek a világ minden tájára eljutnak. Az általunk eddig kóstolt és véleményezett márkák alapján azt kell mondjuk, hogy ezek a sörök általában véve nem túl jók, ugyanakkor akad köztük néhány (pl. Łomża, Edelmeister), melyeket fűnyíráshoz kifejezetten ajánlhatunk. Tárgyalt sörük stoutnak kifejezetten sz@r, bármennyire is tág határok között lehet játszadozni a típus meghatározásával. Az íz- és aromajegyek közül gyakorlatilag semmit sem tudott felmutatni, még a színe sem stimmel, mert ugyan tetszetős, jófajta, érett konyakra hajaz, de a stout nem ennél az árnyalatnál kezdődik. Hiába keresgéljük a kávés, kakaós, csokoládés ízeket, a komlózás is harmatgyenge, a fő csapásirány egy mindent átható, porcukrosan ragacsos, ultrageil valami, amitől a korty lenyelése után még hosszú percekig szaladgál a hideg a hátunkon. A testesség (16,5 B°) ebben az esetben inkább átok, mert rátapad ez az izé a szájpadlásra, csak hogy nyugodtan agonizálhasson az ember még egy kicsit. Az egyetlen pozitívum a 7,2-es alkohol lehetne, mert 380 HUF-ért ez még nem lenne rossz, de rendes ember ebből a léből nem fogyaszt annyit, hogy berúgjon.

Sunyi parasztvakítás az egész, de rögtön megvilágosodtunk, amint vethettünk egy pillantást az igazgatótanács elnökére. Az ilyen hideg tekintetű, visszafogottan lófejű, ötven felé szeletelő üzletasszonyok szemrebbenés nélkül képesek gyakorlatilag bármit elkövetni a bolygó sörfogyasztóival szemben. További szép sikereket kívánunk a hölgynek és a cégnek.

Jagoda Iwańczuk, President of the Management Board of Van Pur

Arnulf of Oudenburg, a.k.a. Szent Arnold földi porhüvelyének maradványait szállítva a szomjas zarándokok Champigneulles határában sörrel teli hordókra leltek, s legott örvendezni kezdének, dicsőítve az Úr nevét. És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét, sós ringlit babbal és orángutánt…ööö… nem, ez egy másik történet. Mindenesetre a csodaszámba menő eset helyszínén alapították a későbbiekben (1897-ben) a Brasserie Champigneulles-t, akik a Lidl számára lefőzték és leszállították mai (tor)túránk második kihívását. A főzde erősen sportfüggő, az ötvenes-hatvanas években a Tour de France, 1968-ban pedig a grenoble-i téli olimpia szponzora volt. 2006 óta a TCB Beverages érdekeltségi körébe tartoznak, legalábbis szerintünk így kell elegánsan megfogalmazni azt, amikor valakit megvesznek kilóra.

A Camaro kifejezést a General Motors Chevrolet üzemága véste bele hovatovább kitörölhetetlenül a köztudatba, amikor 1966-tól ezen a néven kezdte el gyártani és forgalmazni sportautóit (mivel piszkálta az egójukat és a zsebüket, hogy a konkurrens Ford nagyot hasít a Mustang-gal). Filmbuz rajongóknak említenénk, hogy a Charlie angyalai 2000-ben készült filmváltozatában Drew Barrymore egy ’69-es Camaro Convertible Indy Pace Car Edition RPO Z11-el szántja az aszfaltot, mely típusból mindössze 3675 darab készült. Szűk hetvenezer zöldhasúért bárki beszerezhet egyet.

Meg aztán ott van Bumblebee a Transformers-ből, aki ugyan az eredeti változat szerint egy VW, de aztán átvedlett ötödik generációs Camaro-vá.

A mi Camaro-nk egy kukoricával megvert sör, s mivel a név maga pedig a francia camarade (társ, barát, elvtárs) kifejezésből származtatható, csak annyit fűznénk hozzá, hogy aki ilyen barátokkal büszkélkedhet, annak nincs szüksége ellenségre.

982. Old Prague Dark Lager és Konrad Tmavý Ležák

Idesodort a karmikus légmozgás két barna lágert, s mivel a márkanevek egyéb típusaival már foglalkoztunk, röviden megemlítjük őket is, ne érhessen minket az a vád, hogy félmunkát végzünk (mint tette azt például a kétbalkezes hóhér Margaret Plantagenet [a.k.a. Margaret Pole] kivégzésekor 1541. május 28-án. A korabeli beszámolók szerint az akkor már 67 éves, de meghalni azért még nem akaró hölgy kiszabadította magát a segédek szorításából, menekülőre fogta a dolgot, és a kissé rutintalan ítéletvégrehajtónak tizenegyszer kellett odacsapnia a bárddal, mire végleg elcsendesedett. A mi szegény Hunyadi Lászlónk a maga négy vágásával csak cserepados [mondjuk az ő esetében nem a hóhér volt a béna, mert állítólag parancsot kapott, hogy az elítélt ugyanúgy haljon meg, ahogy Cillei Ulrik, akit Hunyadi és baráti köre nyuvasztott meg egy elmérgesedett szóváltás során Nándorfehérváron]. Vagy ott van például a best of balf@sz, Jack Ketch, II. Károly udvari hóhéra. Lord William Russell kivégzésekor olyan látványos hentesmunkát produkált, hogy neki magának is menekülnie kellett a felháborodott tömeg elől. Később írt egy bocsánatkérő levelet, melyben a lordot hibáztatta a dolog miatt, aki rosszul helyezkedett és mocorgott a kivégzés során. Az esetből okulván James Scott, Monmoutht hercege saját kivégzése előtt pénzt adott Jacknek, hogy legyen már olyan kedves ez alkalommal nem bénázni ennyire. Nem jött be a dolog, Jack ismét remekelt. Három csapás után kijelentette, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni, és eldobta a bárdot. A segédek visszaadták neki, s mert közben az elítélt megpróbált lábra állni, még kétszer odavágott. Ennek ellenére szerencsétlen hercegünk fejét végül csak egy késsel sikerült lenyiszálni a törzsről.

A Mester Monmoutht hercegén dolgozik

Mindezek ellenére a manapság nálunk is nagyon elterjedt „megfelelő embert a megfelelő posztra” alapon majd’ negyedszázadon át töltötte be ez az őstehetség a munkakört. De hogy valami lélekemelővel zárjuk ezt a kis sötét kirándulást – dark láger, emlékeztek? -, álljon itt a végén a balszerencsés Ewen MacDonald története, akit kocsmai verekedés során elkövetett emberölésért ítéltek halálra. Annak rendje és módja szerint 1752. szeptember 28-án fel is akasztották, majd a patológiára szállították, ahol fel szerették volna boncolni. Ám a fiatalember a boncasztalon magához tért, felült, kegyelemért rimánkodott, mire az egyik orvos egy kalapáccsal agyonverte. Elégedetten dőlhetünk hát hanyatt, a rendszerető és rendkövető irgalmas szamaritánusok mindenhol ott vannak.).

A két barna versenyző korántsem tud ennyi érdekességet és izgalmat produkálni, valahol a középmezőny végén kullognak, az Old Prague még tán annál is hátrébb sorolható. Az Auchan glükóz-fruktóz sziruppal megkeresztelt alsópolcosa még mindig a titokzatos Old Prague Distribution s.r.o. neve alatt fut. Ízvilága felmutat ugyan néhány típusjegyet, a komlók is tűrhetően teljesítenek, de túl laza, vizes, a korty vége pedig furcsán, dohosan savanykás. Nem tervezünk nagyobb mennyiséget betárazni belőle. A Konrad Tmavý ležák pedig nem egyéb, mint a vratislavicei főzde régebben Kapucín, majd némi kihagyás után mostanság ismét Kapucín néven gyártott és forgalmazott söre. Ebből kifolyólag rendkívül nagyvilági módon illeszthetjük ide róla szóló, két esztendővel ezelőtti írásunkat a kedves érdeklődők részére: https://www.facebook.com/photo?fbid=3960427050699724&set=g.962161657186673

980-981. Zip’s Miskolci Mosaic és Viva la Manga!

Kedvelt közhelyeink egyikével indítanánk pénteki tirádánkat, miszerint repül az idő. Biza’ két esztendeje is van már annak, hogy a zip’s háza táján jártunk, szemlélődtünk és szaglásztunk, a kortyolásokat már nem is említjük. Most viszont Lakatos Gábor önzetlen és nagylelkű ajándékának köszönhetően két legyet ütünk egy csapásra, egyrészt megkóstolhatjuk a megreformált receptúrájú Miskolci Mosaic-ot, másrészt ismét mellkasig merülhetünk a mangóba a Viva la Manga! segítségével.

A MM emberes optikai tuningon is átesett, ha nem kedvelnénk, a címke alapján egyből szerelembe esnénk Miskolc városával. Az élénk, kissé betegesen sárga alapon köröző hollók, varjak és egyéb dögevők látványa egyből megdobogtatja szívünket, romantikusnak mértékkel nevezhető S.T.A.L.K.E.R.-olvasmányélményeinket juttatva eszünkbe. A lepukkant épületek között tátongó, minden bizonnyal egyenesen a Pokol mélységes bugyraiba vezető sötét üreg láttán pedig reszkető kezekkel máris satírozzuk az ELADÓ-táblácskát aktuális ingatlanunk kapujára, oszt’ irány BAZ megye (esetleg BAZvár. Erről meg az jutott az eszünkbe, hogy vajon a különböző nemű ispánok [mertháthogy ugyebár modern, haladó szellemiségű, elképesztően európai értékrendekkel bíró hazánkban a nőstény hullarablók politikusok is bírhatják eme státuszt, nem csak a kanok] megkülönböztetésére az ispöcs és az ispin@ kifejezések komilfók-e, de ez mellékszál). A hasi címkén a sör adatai nem változtak, maradt minden a jól bevált, régi keretek között, egyedül a típusmegjelölés elegánsodott Contemporary American Pilsner-ré.

Közben nyitunk, töltünk, szimatolunk. Ez a citrusos vonal illatban mintha kissé túl lenne tolva, kellemetlenül mosogatószeres érzete támad tőle az embernek, reménykedünk, hogy némi szellőztetés után csitul, de nem. A korty közepes, a szénsavak virgoncak, ropogósak. A megemelt komlómennyiségnek köszönhetően valóban intenzívebb az ízvilág, a keserűk kidolgozottabbak, ütősebb lett a dolog. Ugyanakkor nem várt módon egy savanykás vonulat is tiszteletét teszi, ami egy pilsner esetében nem teljesen döbbenetes esemény, de valahogy ide most nem illik. Meg tudnánk kedvelni az új MM-ot, ám a régire kicsit nagyobb nosztalgiával gondolunk vissza.

A Viva la Manga! is egy újraértelmezés, a főzde Fruit infused APA-ja kapott új köntöst és brandet. Pedro mester annak idején azt ígérte, az új receptúrával rámennek kissé a testességre és a krémesebb hatásra, búzamaláta és zabpehely is volt emlegetve, aminek itt most nyomát sem leljük. Meglehet, lecsúsztunk az első batch-ről, és a kíméletlen közgazdasági herélőkés itt is körbenyiszatolta a dolgokat. Sebaj, azért a gyümölcslevesen opálos megjelenés, a mutatós habkorona, és persze a masszív, édes, déligyümölcsös, fűszeres-virágos illatorgia némiképp kárpótol bennünket.

Ízvilágát tekintve elégedetten konstatáltuk, hogy a mangó elegánsan és önfeláldozóan a háttérbe húzódott, nagyobb teret engedve a komlóknak (Amarillo, Cascade és Citra) és a malátáknak a játékra. Az előző variáció gyenge pontja volt a szappanfavirágúak rendjébe tartozó gyümölcsfa termésének időnkénti indokolatlan arcoskodása. Úgy tűnik, a mangó magáévá tette Bástya elvtárs önmarcangoló kijelentését, miszerint: „Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység.”

Maradjon is így, ámen.