1067. Coors

Megérkezett a Coors is kis hazánkba, lustaság ide vagy oda, most már mi is reagálunk e tényre. Hogy ennek mennyire kell örülni (mármint a Coors megérkezésének, nem a reagálásnak), nem tudjuk, nem is igazán lényeges. Ha szimplán újabb választható opcióként fogjuk fel a dolgot, nincs semmi gond. A sörszerető ember akkor boldog, ha széles a kínálat.

A sörről már sokan írtak és értekeztek a nálunk buzgóbb bloggerek közül, az optimális fogyasztási hőmérsékletet kéküléssel jelző hegycsúcsról már akkor is ömlik az ember felé az információ, amikor nem akarja. A „thermochromic ink technology” használata a relatíve látványos parasztvakítások közé tartozik, igazán kíváncsiak lennénk arra, hogy az átlagos és/vagy az alatti értelmi képességekkel bíró fogyasztók közül hányan gondolnak a 8,3 pH feletti lúgos kémhatásra, vö. lakmusz.

A romantikus orom egyébiránt a San Juan hegységben található Wilson Peak (4274 m), amit a helyi őslakosok Shandoka néven tiszteltek, pedig Emilio Salgari és Kabir Bedi akkor még nem is éltek. A vidék filmtörténetileg is jegyzendő, itt forgatta ugyanis Quentin Tarantino The Hateful Eight (Aljas nyolcas) című alkotását. Az ide biggyesztett trailer kezdő és záró képsorain megcsodálható a tárgyalt földrajzi képződmény.

Magát a főzdét Adolph Herman Joseph Coors Sr. alapította, aki Josef Kuhrs néven látta meg a napvilágot Poroszországban 1847-ben. Fiatalkorában több város sörfőzdéjében is dolgozott, majd szülei halála után potyautasként emigrált az Államokba. Csinált itt is mindenféle dolgot, volt tűzoltó, kőfaragó és kertész, de a söröket sem hagyta cserben. 1873-ban a Colorado állambéli Golden városkában alapított főzdét egy Jacob Schueler nevű cukrásszal közösen, akinek részét néhány évvel később megvásárolta. A dolgok szépen működtek, habár egy lendületes árvíz ’94-ben elmosta az egész kócerájt Mr. Coors egyéb ingó és ingatlan vagyonával egyetemben. Ám a bevándorlók már csak olyanok, hogy mindig talpra vergődnek, így a főzde is újraindult, s a későbbiek során már a szesztilalom és a világháború sem tudta két vállra fektetni őket.

Mr. Coors, aki tisztázatlan körülmények között pottyant ki a hatodik emeletről 1929-ben, 82 esztendősen

Filmrajongók, ismét tiétek a pálya. Aki megmondja, milyen sört csempésznek a kamionban a Smokey és a Bandita című kultuszfilmben, megihatja a miénket is. A Coors csak 1986-ban kapta meg az engedélyt az egész országban történő értékesítésre, addig az ezért is népszerű sörhöz csak kalandos úton lehetett hozzájutni. Ezen időszak előtt (is) tiszteleg az alkotás.

2005-ben a főzdét felvásárolta a kanadai Molson (amit a változatosság kedvéért egy angol alapított), azóta Molson Coors Brewing Company néven fut. Rengeteg üzemegységük van a bolygón mindenfelé, az Államokban rögtön huszonkettő, köztük a legnagyobb, a Shenandoah Brewery a maga szerény 1800 hektárnyi terpeszkedésével. Aki szeretne, most zenét is hallgathat, mert Virginiáról és a Shenandoah folyóról mi más is juthatna az ember eszébe, mint ez:

A mi variációnkat a Pivovary Staropramen követte el (Molson Coors, natürlich), hogy ettől sz@rabb lett-e vagy sem, nem tudjuk. Nagyon világos, kese szalmasárga söröcske, tetején közepes, átlagosan tartós habbal. Tökátlagos, enyhén citrusos, száraz ipari láger a meg lehet inni kategóriából, ennél jobb valószínűleg akkor sem lenne, ha egyenesen Coloradóból csempészik ide. Sebaj, varietas delectat, ahogy az elején utaltunk erre.

A dobozon lassan kifehéredik a kékség, a maradékot még gyorsan leküldjük, a tételt kipipáljuk, a jövőben annyira nem keressük.

1066. Weihenstephaner Kellerbier

Halkan szipogva készülünk búcsút venni a weihenstephaneri különítménytől, melynek utolsó tagját, egy kellert készülünk megvizsgálni és meginni. Ha már keller: a főzde tavaly kezdte el új, kombinált pincerendszerének építését és kialakítását, mert a régibe már nem férnek el. Valószínűleg a precíz szakemberek között fel sem merült annak lehetősége, hogy rövidebb tárolási időt adjanak lágereiknek, hiszen az minőségromlással járna, épeszű sörkészítő ilyet nem tesz (legalábbis a nálunk szerencsésebb és boldogabb országokban), ezért mindenki ásót-kapát ragadott, oszt’ nekiláttak az ásásnak. Ha kész lesz, a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan tárolókapacitása kb. 650000 hektoliterrel növekszik, ami biza’ jó hír a jövőre nézvést.

A sörgyár prominens személyiségei úgy tesznek, mintha dolgoznának

Csak időnként szenvedünk megalomániában, amit jól tükröz személyes vágyaink és terveink listája is. Ennek egyik végpontja egy háromhetes tartózkodás a Marson (valahol a Valles Marineris környékén, mert imádjuk a nagy és sötét lyukakat, nem, köszönjük, nincs szükségünk parttalan szexuálpszichológiai fejtegetésekre), míg a másik végén az a szerény kívánság lapul, miszerint adná az ég, hogy legalább egy olyan napunk legyen az életben, amikor hajnaltájt a konyha irányába botorkálván nem esünk hasra az asszony és a kisebbik leánygyermek szanaszét hagyott papucsaiban. Hogy a kettő közül melyik valósulhat meg, nem tudjuk, de erre a listára most felpakoltuk egy ilyen méretű beruházás sörökkel a kezünkben történő megtekintését is. Hátha.

A Valles Marineris. 4500 km hosszú, 7-10 km mély, 50-200 km széles

A keller címkéjén az 1516-os évszám is szerepel, merthogy a sört a Reinheitsgebot ötszázadik évfordulójának tiszteletére készítették. A város alatt húzódó régi pincerendszer, a Sporrerkeller egy részét is ekkor nyitották meg a nagyközönség előtt, így az tematikus túrák keretein belül tekinthető meg. Még egy nagy és sötét lyuk. Ott a helyünk.

A sör fűszerezéséből háromféle Hallertauer is kivette a részét. Ezek közül a Perle és a Mittelfrüh az ismertebb, míg a Record viszonylag unikális, hiszen napjainkban ezzel a komlófajtával egyetlen termelő foglalkozik kereskedelmi méretekben.

Ennek köszönhetően illata kellemesen füves-virágos, kissé gyógynövényes, a háttérben diszkrét gyantákkal. A szűretlen, opálos, élénk borostyánszín sör tetején finom pórusú törtfehér hab üldögél kitartóan. Az átlagosan testes (12,6 B°) korty szépen kidolgozott karamellákkal nyit, a komlók vidáman fickándoznak, a végük amúgy fűszeresen még csíp is egy kicsit. Az élesztők is szépen domborítanak, a hátsó traktus pedig kellemesen és kenyeresen fanyar.

Az 5,6-os alkohol kellően vidámmá varázsolja a búcsú pillanatait, melyek terveink szerint egyébként is csak átmeneti jelleget öltenek, hiszen a kontinens (hivatalosan és pillanatnyilag) legrégebbi főzdéjére illik időnként vetni egy-egy pillantást.

1065. Weihenstephaner Original Helles

Nemsokára ismét csendesen tűrjük majd, hogy egy szakállas ember mindenféle gyanús fémszerszámmal kotorásszon a szánkban, s ennek még örülni is fogunk, sőt, pénzt is adunk neki érte cserébe, hát nem hihetetlen? Ezért mai sörünkkel a relaxvonalra gyúrunk rá, igyekezvén személyiségünk szerethető vetületét projektálni a külvilág felé.

Minket magyarokat egyébiránt a freisingiek is kedvelnek, hiszen a 900-as évek elején – egészen az augsburgi fiaskóig – többször is kalandoztunk errefelé, mely túrák során megnyugtató rendszerességgel fosztottuk ki és romboltuk le a várost a kolostorral együtt. Így a weihenstephani barátok tulajdonképpen nekünk is köszönhetik az építészet területén megszerzett és elsajátított jártasságukat.

Sietősen haladunk tovább az időben előre, mert a végén még eszünkbe jut a pozsonyi csata, illetve az arról készült és agyonhájpolt „történelmi animációs” akármi, oszt’ akkor igen hamar a kritikus tartományba emelkedik a vérnyomásunk, hogy gyulladjon rá a ruha a Magyarságkutató Intézet összes nyalonc kreténjére. Na tessék, kezdhetjük elölről a relaxációs folyamatot.

Szóval a kolostor az idők során több alkalommal is felfeszült a keresztre, csak hogy stílusosak maradjunk. 1463-ig négyszer égett porrá, átvészelt három pestisjárványt, néhány szóra sem érdemes éhínséget és egy emberes földrengést is. A harmincéves háborúban ledózerolták a svédek és a franciák, a spanyol örökösödésiben meg az osztrákok. Ám a környék szorgos polgárai minden maflás után talpra tudtak állni, és a szerzetesekkel vállvetve újra nekifutottak a dolognak. Ennek, és az időközben ratifikált tisztasági törvénynek (Reinheitsgebot) köszönhetően az itt készített sör szép ütemű térhódításba kezdett, mely folyamat lendületéből még az 1803-as szekularizáció (feloszlatták a kolostort, a jogok és az anyagiak mindenestül az államé lettek) sem vett el sokat.

Az apátság egy 1700 környékén készült metszeten

Az Original Helles szép példája annak a nemes egyszerűségnek, amellyel valóban hatalmas távlatok nyílhatnak meg gyártó és fogyasztó előtt egyaránt. Világos aranyszínű test, apró buborékos, tömött, hófehér habkorona. Illatában halvány maláták, izmosabb kenyeres savanykásság, zöldséges-virágos komlók toporognak cseppnyi mézzel, tetején kevéske porral. A korty karcsú, de kidolgozott (11,6 B°), a szénsavakról valamiért az adekvát kifejezés ugrik be, de ezt írhatjuk a fogorvos miatti idegállapotunk számlájára is. Íze is hűen tükrözi a típusra irányuló összes létező elvárást: finoman fűszerezett, frissítő, nyálcsorgatóan savanykás. Az 5,1-es alkohol elegáns magabiztosságot kölcsönöz, ami az aktuális fogyasztóra rá is fér, így már csak a cinkos kacsintás kereteit kell meghatároznunk, amit arra az esetre tartogatunk, ha tátott pofával sörszagot böfögnénk a doktorbácsira.

1064. Weihenstephaner Korbinian

Szentekből sosem elég, pláne, ha sör is van róluk elnevezve, ráadásul olyan sör, ami itt feketéllik előttünk, arra várva, hogy megkóstoljuk. Legyen meg hát az ő akarata.

A Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan (áldassék a neve a kopipészt kitalálójának) Szent Vitus mellett Szent Korbiniánt sem hagyta lógva és sörtelenül. A sikeres medvetáncoltatóról és kolostoralapítóról ejtettünk már szót előző írásunkban, ám midőn Hanusz István főreáliskolai igazgató művét, A fák birodalmából című könyvet lapozgattuk (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T., 1903), a következő mondat jött velünk szembe: „Szent Korbinián hársfáját, mely 1892-ben égett le, nem bírta átkarolni 9 ember […]”

Freising városi levéltárában turkálva az eseményt 1865 húsvétjának nagyszombatjára datáló feljegyzéseket találni, melyek szerint néhány diák egy mókust próbált kifüstölni odújából, így lett az enyészeté a daliás növény. A talpraesett állampolgárok a maradékot elárverezték, a befolyt összegből a következő húsvéton mívesen kidolgozott keresztet állítottak. A leégett hárs helyére két másikat is ültettek, melyről emléktábla tanúskodik.

Az odaégett hárs
Itt pedig az emléktábla

Aki egyébiránt az idei évben Freisingbe akar látogatni, jól teszi. A város most ünnepli a szent megérkezésének 1300. évfordulóját, melyhez rengeteg rendezvény kapcsolódik, arról nem is beszélve, hogy a főzde egy Jubiläumsbier piacra dobásával gondoskodik a kellemes életérzésről. Irány hát Freising, hozzatok nekünk belőle, mi addig megisszuk ezt a gusztusos duplabakot.

A sötét színt megpillantva rögvest talpra ugrik a bennünk élő, eddig mesterségesen kómában tartott Star Wars-rajongó, hiszen a név áthallása miatt nem bírunk nem a Korribanra, a sithek bolygójára (Estran szektor, Horuset rendszer) gondolni. Párhuzamot viszont nem vonunk a szenttel kapcsolatban, ami igen rendes és decens dolog részünkről.

Korribani táj. Szívet melengető

A hab finom szerkezetű, tömött, átlagosan vaskos, kitartó, tejeskávés bézs színe kellemes a szemnek. Illatában aszalt gyümölcsöket idéz, szilvát és fügét, melyek szépen egészítik ki a sötét és súlyos maláták kakaós édességét.

A korty jólesően nehéz, vaskos (B° 18,3). Pörkölt cukros, édes, picit grillázsos jegyekkel nyit, melyek magabiztosan és hosszan uralják az ízvilágot, s csak az utolsó szakaszban adják át a helyüket egy enyhe/közepes étcsokoládés keserűségnek. A 7,4-es alkohol szépen be van csomagolva, a korty legvégén, szinte már a nyelőcsőben érezteti csak magát, akkor viszont derekasan átmelegíti a pájslit, úgy a hatodik korty után már a nyelvet is szépen zsibbasztja. A vége és az utóíz finoman, gyümölcsösen savanykás.

Ha Szent Korbinián még élne, de nem találna medvét a környéken, mi néhány rekesznyi ilyen sörért örömmel cipelnénk a vackait Rómáig. Akár tovább is.

1063. Weihenstephaner Vitus

Nagy igazság, hogy amit az élet az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja. Sz@rul érezzük ugyan magunkat a szétszedett-összevarrt pofánk miatt, ám cserébe érdekes kísérleteket végezhetünk szívószállal ezidáig nehezen, illetve egyáltalán nem fogyaszthatónak besorolt ételekkel kapcsolatosan, lásd körömpörkölt, bécsi szelet, dobostorta. Ráadásul Weihenstephaner söröket is ihatunk, melyek szépen sorakoznak a kamrapolcon, még ha sajna’ nem is számolatlanul.

Arról már mindenki hallott, hogy a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan a világ legrégebbi, ma is működő és termelő sörfőzdéjeként hivatkozik magára, s ez így is marad mindaddig, amíg valaki nem talál egy másikat, bár erre azért elég kicsi a sansz. A weltenburgi apátok hivatalosan tíz esztendővel később startoltak a főzéssel, így 1040-es alapításával (a freisingi városi tanács ekkor engedélyezte a főzdét) Weihenstephan a nyerő. Az apátságot a decens pápai noszogatásra 720 környékén ide érkező Szent Corbinianus építtette, aki különleges kapcsolatot ápolt a medvékkel. Történt ugyanis, hogy egy szép napon, midőn a jámbor lélek épp Rómába tartott, poggyászcipelő lovacskáját elfogyasztotta egy mackó. A szent nem esett kétségbe, rögvest felszólította a jóllakott vadat, ugyan trógerolja már tovább a batyukat az Örök Városig. A medve szót fogadott, a szent pedig megérkezésük után szabadon engedte. A történet annyira megihlette a freisingieket, hogy a város címerében ma is a nyereggel felszerelt bundás feszít büszkén.

Szent Corbinianus Jan Polack festményén, 1489
Itt pedig a macis címer

A kolostort elsőként Szent Vitusnak szentelték, aki mai sörünk névadója is egyben. Szerteágazó érdeklődési körrel bíró vértanúról van szó, többek között ő felel a gyógyszerészek, sörfőzők, vincellérek, vendéglősök dolgainak stabilitásáért, nem is beszélve a táncosokról (a chorea Sancti Viti a végtagokban és az arcon gyors, kontrollálatlan izomrángásokkal kísért tünetegyüttes, melyet reumás láz, vagy A csoportú béta-hemolizáló streptococcusok okozhatnak. Vitustánc és nyavalyatörés néven is fut. Nagy sikereket ért el a XIV-XV. században Európa-szerte).

Szent Vitus az 1493-as Nürnbergi Krónikából

Közben lepattintjuk a kupakot a szent képét a nyakcímkéjén viselő palackról, sietve töltünk, mert nem minden nap iszik az ember világbajnok búzabakot, a kedvéért még a szívószálat is félretesszük. A 7,7-es alkoholt kalaplevéve köszöntjük, a fájdalomcsillapítók örülni fognak neki, és már fejest is ugrottunk az élesztős-sárgabarackos-citrusos illatorgiába, mely a pompás habkorona alól küzdi elő magát. Persze akad azért itt egy kis szegfűszeg és banán is, de nem olyan dominánsak, mint az átlagos bajor búzáknál. A korty csábítóan húsos (16,5 B°), a szénsavak elevenek és játékosak, ízvilága pedig minden képzeletet felülmúlóan intenzív. Fűszeres, gyümölcsös, falatnyi kenyeres savanykássággal, elegáns élesztőkkel, tankönyvi komlózással. Teljesen megérdemelten foglal el pillanatnyilag dobogós helyet a bolygó ötven legjobb búzabakjának ranglistáján.

Most elvonulunk relaxálni és a varratainkat nyalogatni, legközelebb innen folytatjuk.

1062. Szent András Fekete

Közismert tény, hogy az Univerzum kis testében annyi megmagyarázhatatlan esemény, történés, tény, lény, usw. nyüzsög, hogy szegénykémnek úgy feszül a hasa, majd’ lepattannak az ingéről a gombok. Hogy ezek hová reppennének tova, jó kérdés, de már azon is érdemes lenne eltűnődni, miféle ing lehet az Univerzum testén, azaz azon kívül. Nem csoda, hogy mi, nyomorult véglények szakmányban gyártjuk a mindenféle vallásokat és filozófiai rendszereket, hogy legalább részben meg tudjuk magyarázni magunknak a dolgok mibenlétét. Az egyik ilyen metafizikai (μετά φύσις) alaptétel szerint vannak sörök, amikkel az ember megmagyarázhatatlanul és érthetetlenül hosszú ideig keringőzik. Settenkednek egymás körül, félig leeresztett szemhéjak alól induló vizsla pillantásokkal méregetik a másikat, terveket szőnek, hogy na majd egyszer csak. Közben telik-múlik az idő (a másik nehezen értelmezhető tétel), Klóthó, Lakheszisz és Atroposz teszik a dolgukat, már-már úgy tűnik, ez a dolog is a hamvába holt kategóriába lesz sorolható, annyi, de annyi mással együtt, amikor ugyanolyan megmagyarázhatatlan és érthetetlen okok miatt hirtelen létrejön a fúzió. És hát mi a szépség, ha nem ez?

Így vagyunk/voltunk mi is a békésszentandrásiak Fekete márkanevű baksörével, de most véget ért az udvarlási szakasz, elég volt a kokettálásból, ideje a tettek mezejére lépni. Szétoperált szájszerkezetünk miatt a szokásosnál is lassabban fogyasztunk, három olyan alkalmat is van időnk felvillantani a múltból, amikor nem találkoztunk a Feketével. Aki ebből a klasszikus, Sinkó Péter-féle kabarészámra asszociál, jól teszi. Aki nem ismerné, az hallgassa meg Agárdy Gábor előadásában.

Először jelenlegi ciklusom első harminckilenc évében nem találkoztam a Feketével. Ennek igen egyszerű oka van: 2014-ig nem létezett Fekete, legalábbis a mai formátumában. Jogelődje Fekete Korsó néven futott, nálunk kiterjedtebb tapasztalati bázissal rendelkező sörkalandorok biztosan emlékeznek rá. Itt egy kis segítség a Sörbúvárról/tól: https://sorbuvar.blog.hu/2011/01/07/fekete_korso_4

Másodjára akkor nem jött össze a dolog, amikor a főzde webshopját kerülgetvén rendelési szándékkal, észleltük, hogy a tárgyalt főzetből minimálisan 10 palacknyi vásárolható. Érteni véljük a mögöttes gazdaságpolitikai megfontolásokat, de nekünk egy féle jóból ilyen sok már megárt. Abba a rendkívül idegesítő vevőkategóriába tartozunk ugyanis, akik nagyon szívesen rendelnek a gyártóktól akár több tucatnyi sört, de az mind különböző legyen. Erről nem tehetünk, egyszerűen erre kanyarodott velünk a szocializációs folyamatunk ösvénye.

Számtalan alkalmat követően a harmadik nem tavaly nyáron következett be. Karnyújtásnyira volt a Fekete és a lehetőség, de a sors kifürkészhetetlen akaratából, mintegy derült égből villámcsapásként úgy berúgtunk, hogy nemcsak a Feketéhez nem találtunk vissza, de másnap még arra sem emlékeztünk, milyen érzés egy élő rádióműsorban részt venni, pedig a kompromittáló felvételek alapján megtettük.

Most viszont minden feltétel adott, előttünk a Fekete, ki is tudtuk bontani, még a poharat is eltaláltuk vele. Gyönyörködünk szép, laza tejeskávés habjában – ami az emelt alkoholtartalom (7 %) ellenére stabilnak és tartósnak bizonyul -, sötét, rezesen gesztenyebarna színében. Szagolgatjuk is szorgalmasan, a karakteres maláták karamelljei és csokoládéi mellett jut itt hely néhány csepp kávénak is, hátul pedig aszalt gyümölcsök somolyognak.

A korty testes (16,5 B°), kellemesen viszkózus, az a jelentőségteljesen csusszanó típus. Csábítóan édes, nehéz és erős, a komlókeserűk a következő szakaszban a kávés vonalat erősítik fel úgy, hogy a végére és az utóízben is marad belőle.

A bizonyos keretek között sorsdöntőnek is nevezhető találkozás után még jobban tudunk gyönyörködni a szép emlékké transzformálódó elhúzódó előjátékban, mert mától kezdve a Feketével, ezzel a nagyon szépen összerakott, komoly sörrel való kapcsolatunk új alapokra helyeződik. Fel hát, irány az ismeretlen, hajrá, éljen és ámen.

1061. Schierlinger Pils

Két nap múlva egy reményeink szerint képzett és rutinos szájsebész (férfiember az illető, így a klasszikus nyelvtörő – Zsuzsi szájsebész – nem játszik) lebontja felső fogsorunk jelentős részét, minek köszönhetően a varratok eltávolításáig mértékkel tudunk csak ételt és folyadékot magunkhoz venni. Megelőzzük hát a bajt, megisszuk most azt a jó kis bajor pilst, amit csütörtökre tartogattunk. Ehhez Schierlingbe ugrunk át rövid időre, mely település nevének jelentése magyarul bürök, ezért Szókratészre gondolva kissé kényelmetlenül érezzük magunkat, és azon kezdünk töprengeni, vajon utolsó szavainkkal mi is azt kérnénk-e valakitől, hogy áldozzon egy kakast Aszklépiosznak? Nem valószínű, bár nem kizárt, hogy tudnánk annyit inni előtte.

Gefleckter Schierling (Conium maculatum)

Schierling Regensburgtól délre fekvő, megszokottan bájos képet mutató bajor kisváros, melynek első írásos említése 953-ban történt I. Ottó által (két évvel később ő nyomott le minket az augsburgi csatában). 856 évvel később Napóleonnak is sikerült ezt az eredményt felmutatni az osztrákokkal szemben az eggmühli nézeteltéréskor, mely falucska napjainkban Schierling része. Az élet azóta csendesen csordogál arrafelé, pláne amióta sörgyár is van. Ennek alapítását 1578-ra teszi a kollektív emlékezet, s nem kis büszkeséggel jegyzik azt is, hogy sem a pestis, sem a harminc éves háború eseményei, de még maga Napóleon sem zökkentette ki a termelési folyamatból a derék helybelieket, pedig a jó öreg Bonaparte még a várost is felgyújtatta.

Később a Thurn und Taxis család invesztált nem kevés mozgótőkét a főzdébe, manapság az abensbergi illetőségű Kuchlbauer sörfőzde vezetősége irányítja az üzemegységet. A Schierlinger Pils a főzde egyik vezérsöre, ami már csak azért is érthető, mert ők voltak ez elsők, akik ilyen típusú sört készítettek nagy Bajorországban. A palack nyakcímkéjén olvasható jelmondatot – Tapfer in der Sache, milde in der Art – az új főnökség választotta vezérelvként. Eredeti latin változata – Fortiter in re, suaviter in modo – Claudio Acquaviva nevéhez köthető, akit a jezsuita rend második alapítójaként emlegetnek. Bármelyik nyelvet is tekintjük, a lényeg olyasmi, hogy légy határozott a lényegben, de körültekintő a végrehajtásban. Megszívlelendő tanács még egy sörfőzdének is.

Claudio Acquaviva portréja Hieronymus Wierix műhelyéből

Nem kevésbé trendi másik mottójuk sem, miszerint „Denke global, trinke regional”, melynek alapján jórészt régióbeli alapanyagokat dolgoznak fel helyi munkaerő segítségével. Meginni mi fogjuk, itt és most.

Pohárba kerülve szép világos szalmasárga színt mutat, habja átlagos, kitartó, hófehér. Illata édeskés, cseppnyi mézzel és virágokkal, melyek mögül kis idő múlva gusztusos savanykásság pöndörödik elő. A korty tulajdonképpen soványka (11,5 B°), ám ez egyáltalán nem zavaró, az elegánsan és könnyedén fűszeres komlózás nem enged teret a vizesedésnek. Barátságos, könnyen iható, frissítő pils, pont annyira savanykás utóízzel, hogy megkívánja az ember a következő kortyot.

Sajnos hamar el is fogy, viszont mi lélekben megerősödünk tőle, és egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy működni fog ez a dolog szívószállal is a beavatkozás után.

1060. Riegele Kellerbier

Kurta kitérő után a Brauhaus Riegele újabb sörét szorongatjuk gyengéden tremolozó kezeink között, ami ez alkalommal egy keller, azaz pincesör. A pincesörök fogalomköre elegánsan egyszerűen határozható meg, merthogy minden sör, amit valaha, most, illetve a jövőben pincében történt erjesztés után közvetlenül a hordóból szolgálnak fel, annak nevezhető. Legyen azért még szűretlen, kissé húsosabb, az a jól harapható fajta, de az alsó erjesztés már nem megkerülhetetlen követelmény. A Riegele Kellerbier sem az, a gyártó szívbéli, egyben angliai barátja szolgáltatta az ale-esztőkultúrát (így leírva sokkal bénább, mint kiejtve), melytől friss és gyümölcsös lett az ízvilág. A megjelenés sztenderd opálos-homályos, színe rézbe hajló narancs. A hab törtfehér, átlagosan vaskos, finom szerkezetű, rendkívül kitartó. Illata malátás, gyümölcsös – leginkább tán alma -, az élesztő is jelentkezik, de ami igazán érdekessé teszi, az a halvány, háttérben sétálgató, fonnyadófélben lévő poros virágokra emlékeztető illat. Kifejezetten érdekes és élvezetes. A komlókat a Hersbrucker képviseli, amit a verticilliumos hervadás nevű betegségnek kevésbé ellenálló Hallertau Mittelfrüh helyettesítésére nemesítettek még valamikor a múlt század második felében. A ronda kórságot a Plectosphaerellaceae családba tartozó gombák okozzák vagy négyszáz növénynél, melyek közül igen soknak van gazdaságilag fontos szerepe. A komlóféléket leginkább a Verticillium dahliae és a V. albo-atrum kerülgeti, de a longisporumnak, a tricorpusnak és a nubilumnak sem szoktak örülni a termelők. A gombák a talajban éldegélnek, gazdanövény hiányában teljesen nyugalmi állapotban, ráadásul jól is bírják a dolgot, akár 15 esztendeig is virgonckodhatnak. A növénybe kerülve a vízszállító szövetekben terjednek villámgyorsan, miközben tracheomikózist okozva el is tömítik azt. Ha ez nem volna elég, hervadást okozó toxint is termelnek. A fertőzött, megsárgult és lehulló levelek tovább terjesztik a betegséget, ami így nagyon komoly károkat tud okozni.

Verticillium dahliae az ültetvényen

Hazánkban a negyvenes években Berend István mezőgazdasági mérnök, fiziológus, patológus foglalkozott behatóan a problémával, lásd: A kajszibarackfák gutaütéses betegsége. Jelentés a kajszibarackfák 1940. évi gutaütéses betegségének tanulmányozásáról. Növényegészségügyi Intézet Évkönyve, 1941. Eredetileg mérnök szeretett volna lenni, de a család jó barátja, Biró Lajos a természettudományok felé terelte érdeklődését. Utóbbi úriember munkássága a mi pszichénket is formálta, mivel zsenge gyermekkorunkban előszeretettel olvasgattuk Német-Új-Guineában írt vadásznaplóit. Hét évet töltött ott, hatezer darabos gyűjteményt küldött a Nemzeti Múzeumnak a pápuáktól/ról. Hazatértekor hamar kiderült, hogy ezt a nagyközönség és a pályatársak le sem sz@rják, teljesen elfeledve trógerolt a szerencsétlen majd’ harminc évig egy nagy kegyesen felajánlott teremőri munkakörben a már említett múzeumban. Aranyos, ugye? Már akkor is tök jó volt értelmiséginek és tudósnak lenni Magyarországon.

Kutató és kutatottak

Igyuk hát ezt a zamatos, dús, gyümölcsös kellert az ő emlékére, egyben kívánjuk további szép sikereket a Brauhaus Riegele-nek és a Verticilliumoknak is.

1057-1058-1059. Perlenbacher Bavarian Lager, Karlskrone Schankbier, Hermann Müller Pilsener

Ünnepek utáni nyers apátiánkat recsegő gramofonfelvételek hallgatásával és bombasztikus bollywoodi szuperprodukciók megtekintésével próbáljuk orvosolni, felemás sikerrel. A zenék mindegyike igazi időutazás, az amúgy sodró lendületű, vérgőzös akciófilmek romantikus táncbetétjeit őszintén megkönnyezzük, nem is beszélve a vérprofi időzítésű dohányzásellenes feliratokról (ha a film bármelyik szereplője rágyújt, rögvest megjelenik egy felirat a bal alsó sarokban a tevékenység káros mellékhatásait ecsetelve. Amíg dohánytermék van a képen, a felirat is látható. Sűrű slukkok esetén 6-8 másodpercenként villan fel. Önmagában élmény.), de érezzük, hogy ennyi még nem lendít át minket a holtponton. Mogorva pofánkra akkor torzul halovány mosolyféleség, amikor a kamrapolc homályos sarkában megpillantjuk a gyanús triót, melyet egyébként karmikus okokból pont az ilyen alkalmakra táraztunk be. Félre hát bánat, félre bú, igyunk szarsört, abból csak jó származhat.

Vegytiszta romantika

Percekig magát a váratlan bőség zavarát élvezzük, tétova mozdulatokkal forgatva a dobozokat, melyikkel is kezdjünk. Nem érezzük magunkban az erőt egy bekötött szemekkel történő bungee jumping kivitelezéséhez, ezért a valamennyire már ismerős Perlenbachert nyitjuk elsőként. Neckarsulmban már mindenki eladta a lelkét az ördögnek, aki arrafelé a Lidl logóját magára tekerve mutatkozik a legszívesebben. A Bavarian Lager némi jóindulattal átcsusszanhat a középső polcokra, bár a bajorokat ez esetben elég arcpirító dolog emlegetni. A márka egyéb termékeihez képest ebbe szorult némi anyag, a korty kevésbé vizes. A maláták az édességük mellé egy kis testecskét is varázsolnak, a komlók is elmuzsikálgatnak, a savanykás utóíz pont nem éri el a zavaró szintet. Jó pontnak könyvelhető el a 4,7-es alkoholtartalom, valamint a visszafogott szénsav. A kerti munkákat kerülöm, a füvet tudományos alapon évente csak kétszer zakatolom le, de ez megbízható melóssörnek tűnik. Csak a kék kárómintás csomagolást viseli nehezen a pszichénk.

A végletekig korrekt emberek szokásainak megfelelően mi is teljesen egyforma lendülettel rúgunk oldalba mindent és mindenkit, ami/aki megérdemli, ezen az alapon tehát az Aldi sem kerüli el sorsát. Az általuk forgalmazott szarsörcsalád három tagját is végigszenvedtük már, mit nekünk egy negyedik, levesszük mellel, ahogy mondani szokás. A Karlskrone származási helyét már elemeztük, fényt derítettünk az Egger Getränke GmbH & Co OG – Private Brewery Fritz Egger GmbH & Co KG – Tigast Handelsgesellschaft mbH-féle sumákolásra is, akit érdekel, utánanézhet. A Schankbier – mindamellett, hogy klasszikus fából vaskarika – elvileg azért az, ami, merthogy a csapolt sörökhöz hasonló simulékonyságot, finomabb habszerkezetet szeretne produkálni. Ez nagyjából össze is jön neki, a hab valóban vaskos, párnás, tartósnak is mondható, ám itt meg is áll a tudomány. Savanyú, a szarsörökre oly igen jellemző illata semmi jót sem ígér. A korty híg, vizes, lagymatag édeskékkel startol, majd letarol mindent egy olyan dohos savanyúság, amit kukorica nélkül produkálni maga lehet a nagybetűs művészet. Vezeklésképp megisszuk, de nem ajánljuk senkinek. Höchste braukunst, azbazd+.

Következő sörünkkel is csak büntetjük magunkat, mazochista énünk vígan lubickol benne, hagyjuk, elviseljük, ez a mi Penny-tenciánk (szenvedjetek egy kicsit ti is). Sorba állt a tockosért a harmadik kereskedelmi láncolat is, habár e termék máshol is beszerezhető, mert lengyel barátaink igen értenek ahhoz, hogyan kell egy-két kontinensnyi területet szarsörrel elárasztani. Arra, hogy a Van Pur lapul a háttérben, már a sör kinézetéről vonhatunk le következtetéseket: ilyen tömör, mosogatószeres habot kevesen tudnak produkálni rajtuk kívül. Szerintünk a nevük második tagját egyszerűen eladták a Henkelnek, némi felesleges habbal együtt, lásd kézi mosogatószerek.

Ha egy üzlet beindul…

Hogy ki lehet az a szerencsétlen Hermann Müller, akit rápingáltak a dobozra, nem tudjuk. Ismeretes ilyen néven egy svájci borász úriember a századfordulóról, illetve egy weimari kancellár is, ugyanabból az idősávból, de egyik esetben sem érzékelünk párhuzamot. Lehet, hogy a Van Pur egyik kihelyezett tagozatának tisztes főzőmesteréről van szó, aki nyugdíjazásakor kényszeredett mosollyal vette tudomásul, hogy mostantól egy alsópolcos szarsörön virít majd a neve. Mert bizony a Herman Müller Pilsener elég ócska. Vizes, kissé ecetes szagú lötyi, elképesztően műanyag komlózással (ez lehet a csomagoláson szereplő „delicate hoppy note”) és meglehetősen penetráns utóízzel, melyben fémes jegyek gusztustalankodnak halványan penészes savanyúságokkal. Emlékeink szerint kettőszázvalahány forintért vesztegetik, de nem éri a tizedét se. Egyetlen aprócska pozitívuma a 4,9-es alkoholtartalom, de ki a bánat iszik meg ebből annyit, hogy ettől legyen jó neki? A kérdés költői volt, tudjuk mi azt jól. Meg is hagyjuk nekik, a bontott maradék meg indulhat lefolyót tisztítani.

Ily kurtán-furcsán ért hát véget ez alkalommal Canossa-járásunk, s hogy lélekben mennyire tisztultunk meg tőle, nem tudjuk, de belsőleg működni fog a dolog, mert ettől a három rettenettől biztos a vékonyfosás.

1056. Riegele Hefe Weisse

Újabb kör és újabb sör a bajoroknál, ez alkalommal Augsburg városát látogatjuk meg, egyelőre csupán csapongó képzeletünk segítségével, de ami késik, nem múlik, érdekelnek minket annyira a rómaiak és a kelták, nem is beszélve a sörökről, hogy egyszer kiruccanjunk oda.

Augsburg ugyanis apró kelta településként kezdte karrierjét, amiből aztán a rómaiak faragtak pofásabb helyőrséget és városkát valamikor i. e. 15 környékén. Akkortájt ha valaki be akart vágódni az aktuális uralkodónál, elnevezett róla mindenféle települést, tereptárgyat és térképészeti pontot, így lett a falucskából Augusta Vindelicum/Vindelicorum. A rómaiak Augustus császár neve mellé előzékenyen odabiggyesztették a helyi barbár törzs nevét is, akiket több másikkal együtt annak rendje és módja szerint leigáztak. A vindolikosok/vindelikerek/vindelicik (kinek melyik tetszik) sok borsot törtek a rómaiak orra alá, legalábbis Strabón mester elég ronda dolgokat mesélt róluk, tessék:

„A hegység keleti és dél felé forduló részein ezután arhaitosok és a vindolikosok laknak a helvéttiosok és a boiosok szomszédságában; mert földjük azoknak a síkságai mellett terül el. A rhaitosok földje Véróna és Kómon fölött Italiáig terjed. A rhaitosi bor, amely az ő hegyeik alján terem, úgy látszik, nem áll az Italiában kedveltek között; egészen addig a vidékig laknak, amelyen a Rhénos folyik keresztül. Ehhez a néptörzshöz tartoznak a lépontiosok és a kamunosok is. A vindolikosok és a nórikosok a hegység külső oldalain laknak, többnyire a breunosokkal és a genaunosokkal, akik azonban már illyrek. Mindezek be szoktak törni Italiának, a helvéttiosoknak, a sékoánoknak, a boisoknak és a germánoknak szomszédos földjeire. A vindolikosok közül legvakmerőbbek a likattiosok, a klauténatiosok és vennónok, a rhaitosok közül a rhukantiosok és kótauntiosok. A vindolikosokhoz tartoznak az estiónok és a brigantiosok is, városaik Brigantion és Kambodunon, valamint Damasia [Brigantion ma Bregenz, Kambodunon a mai Kempten (München közelében); Damasia romjai pedig talán a mai Bernbeuern melletti maradványok.], mint a likattiosok fellegvára. Ezeknek a rablóknak az italiaiak irányában való kegyetlenkedéseiről a következőt beszélik; ha elfoglaltak egy falut vagy várost, nemcsak a fiatalembereket ölték le, hanem minden fiúgyermeket is a csecsemőkig, de még itt sem állottak meg, hanem még azokat a terhes asszonyokat is megölték, akikről a jósok azt mondották, hogy fiút szülnek majd.” (Geógraphika, Negyedik könyv, VI/8)

Ha valaki tovább szeretne nyelvtörőzni a törzsek neveivel, látogasson el a franciaországi La Turbi-ba, és böngéssze végig a Tropaeum Alpium felirattöredékeit, ahol az isteni Augustus által megregulázott környékbeli népek vannak felsorolva.

Az emlékmű a mediterrán romantika kellékeivel

A Kárpát-medencébe frissen beóvakodott őseink 910-ben még fényes győzelmet arattak az első augsburgi csatában, de a másodikban (955) már olyan csúnya tockost kaptunk, hogy el is ment a kedvünk a további nyugati kalandozásoktól.

1276-ban Augsburg szabad birodalmi város lett, ami igencsak jót tett a gazdasági életnek, és az ezzel járó fogyasztásnak. A mi főzdénk is ezt a hullámot lovagolta meg. 1386-ban döntött úgy egy Hans Smid nevű úriember, hogy főzdét alapít Goldenes Ross néven (a címkén ezért csillog paci). Az üzlet az elmúlt évszázadok alatt többször is váltott tulajdonost, az első Riegele, Sebastian 1884-ben lép színre, de a jelenlegi tulajdonos neve is ugyanez (a családnév Priller-Riegele-re módosult, mert egy házasságkötés révén a család tagja lett Josef Priller vadászpilóta, aki a Luftwaffe ezredeseként és ászként fejezte be a háborút, 101 légi győzelemmel. A háború után 1961-ben bekövetkezett haláláig vezette feleségével a főzdét. A városban utca van róla elnevezve.).

A snájdig Josef és az ő Focke Wulf Fw 190 A8-a

Két sörünk van tőlük, elsőként a búzát bontjuk, a mesedélutánt a következővel folytatjuk. Szűretlen, finoman ködös, halvány szalmasárga szín, vaskos, puha, krémes habkorona. Illata gyengéd élesztőkkel nyit, majd vaníliával megszórt vaskos banánok (ezt levédetem és eladom egy névhiánnyal küzdő, nem bináris protopunk együttesnek) következnek. A korty gabonásan édes, kellemesen gyümölcsös, az utolsó harmad frissítően citrusos. A komlók decensen, halványan kontráznak, ahogy az illendő egy klasszikus ízvilágú bajor búza esetében. Fogyasztásakor behunyt szemmel relaxálunk, azon tűnődve, vajon jól néznénk-e ki bőrnadrágban?

Bónusz fotográfia a vadászgépek és a romantika kedvelőinek. Josef “Pips” Priller gépének oldalán leendő felesége, Johanna Riegele beceneve a kőr ászban.