lager – Porból lettem, sörré leszek

1133-1135. Karlskrone Lager, Gloss, Dock

Három újabb rettenetet nyitunk, kóstolunk és véleményezünk, csak a miheztartás végett, illetve hogy jól induljon ez az év is, melytől egyébiránt – óvatos pesszimizmussal átitatva – nem is várunk túl sokat. Igyekszünk majd a tetejétől az alja irányába haladni, bár a szarsör kategóriában ez inkább csak elvi síkon lehetséges.

Régi, félkellemetlen ismerősként üdvözöljük a Van Pur S.A.-t, minden orrok és gyomrok értő facsaróját, kinek neve első nekifutásunkon szerepel gyártóként. A Karlskrone brand sem ismeretlen előttünk, kóvályogtunk mi már hasonló mélységekben, de a lágerük ezidáig nem szerepelt a listán. Gyakrabban kellene járni az Aldi-ba, de mi itt a jóisten szőrös háta mögött olyan messze vagyunk minden kultúrforrástól, hogy az időnként egészen elkeserítő. Legalább húsz percet kell navigálni valamiféle gépjárművel, mire elvergődünk egyig, de a Karlskrone Lager miatt kicsit sem éri meg a dolog. Echte lábvíz ez, feleim, savanyú és büdös, habár némi temperálás után érdekes módon produkál egy halovány virágillatot. Nem nagy teljesítmény, ha azt vesszük, hogy erre bármilyen élőlény képes, ha kinő a sírján valami gizgaz. Trappolunk is hát a fajansz irányába a dobozzal, mert már most ég a belünk, oszt’ még két ilyen lé hátravan.

Sokadik alkalommal jelenthetjük ki büszkén, hogy ha valami ócskaságról van szó, mimagyarok is lelkesen vágtatunk az élvonalbeli hősök után. Az orgoványi főzde (szintén régi ismerős) ezt annál is könnyebben teszi, hiszen logójában ott a duci hintaló a konkurenciát hátrafelé nyilazva ritkító őstermelővel. „Pilseni típusú világos” sörüknek a Gloss márkanevet adták, ami legalább két nyelven jelent fényeset, pedig lehetne En Gros is, tekintve a masszív, két literes kiszerelést. Az epés megjegyzéseket viszont megszakítjuk, mert a Gloss pohárba kerülvén tulajdonképpen tisztességes gabonaillatot kezd eregetni magából, ráadásul ez a jegy még az ízvilágba is átkerült. Jócskán vizes, a vége pedig már ennek is savanyú, de legalább alulról meg tudja pöccinteni a meg lehet inni kategóriát. Ezeré’ két lityi meg a hülyének is, hát nem igaz? Fényeskedjék neki az örök világosság, avagy raise your gloss!

Imádjuk a keretes szerkezeteket, ezért ha lengyelekkel kezdtünk, velük is zárunk, a Dock fedőnevű lágert ismét a Van Pur követte el, s bár Cicero szerint az emberiség ellenségei – hostis humani generis – a kalózok, mi már tudjuk, honnan fúj a szél. Az ecettöménységű savfelhőket párázó, seszínű lötty íze nehezen meghatározható. Ilyesmi lehet a szavannai forróságban egy nyitott konzervdobozban a napon felejtett rinocéroszvizelet, melybe a biztonság kedvéért két-három szivárgó ceruzaelemet is dobtak, tizenöt deka, kenőzsírban tocsogó csapágygolyó társaságában. Pszichedelikus élmény volt az a fél korty is, amit leerőltettünk a torkunkon, vajon mit művelhet a tudattal mondjuk két doboznyi? Valószínűleg mi is annektálni akarnánk Grönlandot, mint az a tetves tahó az óceán másik oldalán.

A lényeg az első 25 másodperc alatt történik, de azért nyugodtan nézzétek végig

1127-1132. Cece Witbier és Fresh IPA, Peroni Nastro Azzurro Capri, O’Hara’s Nitro Irish Stout, Szent András Etalon, Miller Lime

Nyolcadik esztendeje barangolunk tátott szájjal (úgy könnyebb inni) a sörök végtelennek tűnő univerzumában, de hát egy univerzumnak pont ez a lényege, mármint hogy a lehetőségekhez képest végtelen legyen és tátott szájjal lehessen benne barangolni. A végtelen(ek) lehetséges alkotójával, illetve alkotóival kapcsolatban most az egyszerű irodai alkalmazott képe ugrik be, akit hazaérve a robotból élete párja megkérdez: – Milyen volt a napod, drágám? – Ne is kérdezd, négy kurv@ végtelent kell bérszámfejtenünk elsejéig, nagyon tele van már a t*k*m ezzel az egésszel, mi a vacsora?

Az ez alkalommal harmadszor említett tátott szájú barangolás során az évek alatt 56 olyan sört halmoztunk fel, amit meginni ugyan megittunk, de írásban nem tettünk róluk említést. Görgetjük őket magunk előtt, mint egy megtépázott Krisztuska a mobilizált keresztet, minden lehetséges és adandó alkalommal ígéretet teszünk magunknak, hogy egyszer majd nekiülünk és pótoljuk a pótolandókat, de nem nagyon akar összejönni a dolog. Ezért amikor szanaszét heverő jegyzeteink között matatva észrevettük, hogy az idei esztendő újabb hat főzetet akar hozzáadni ezekhez a szerencsétlenekhez, felhorgadt bennünk az erős akarat, síkra szállunk, megvetjük lábunkat és nem megyünk el mellettük szó nélkül. Tesszük ezt saját lelki békénk érdekében – még ha csak afféle távirati stílusban is, mely mögött szintén komplett univerzumok húzódhatnak meg, vö. Depeche Mode -, éltetve a reményt, hogy egyszer majd a maradék is sorra kerül.

A szituáció jellegéből adódóan jórészt emlékezetből fogunk szakérteni ez alkalommal, de hogy ne érje szó a ház elejét, a ceceiek witbier-jét újrakóstoljuk, a kellemesen citrusos-korianderes ízvilág megfelelő hátteret nyújt az emlékezéshez, minimalistán elegáns csomagolása pedig nyugtatja a szemet és az idegrendszert.

A wit tehát simán hozza a típustól elvártakat, még ha nem is faldöngető élmény (mondjuk ilyesmire nem is vágyakozunk így az év vége felé, meglehet öregszünk), de hogy a főzde Fresh IPA néven futó terméke miben különbözik az általunk korábban kóstolt, még jóval hippisebb megjelenésű szűretlen IPA-tól, azt biza’ nem nagyon tudjuk felidézni. A klasszikusnak számító kérdés itt is előkerül: történt-e receptúraváltás, vagy csak új köntöst kapott a főzet? Aki úgy érzi, nem tud majd nyugodtan aludni ez miatt, járjon utána, mi ebben a két ünnep közötti állapotban simán el tudjuk engedni a problémát.

Valamikor az év elején jártunk családilag a székesfővárosban abban a macskás kávéházban, merthogy ilyenfajta hülyeségekre csak ott van szükség, ahol a kelleténél jóval több humanoid zsúfolódik össze. Az élményt követően a pályaudvar felé slattyogva átmeneti szellemi gyengeség által befolyásolva vásároltunk egy Peroni Nastro Azzurro Stile Capri-t, s az első korty után sziklaszilárdan elhatároztuk, hogy soha a lábunkat sem tesszük arra a nyavalyás szigetre, ha csak ilyen sört mérnek a környéken. Az állítólagosan prémium minőségű citrom és az olajfalevél-kivonat semmit sem tud kezdeni az alapsör visító dögunalmával, a szénsav meg úgy túl van benne tolva, hogy csak gargalizálás után tudtuk lenyelni nagyjából a felét. A maradékot szétlocsoltuk egy csatornafedélen, mert kíváncsiak voltunk, átmarja-e a kétcentis öntöttvasat, de a vonat indulása miatt nem láttuk a végeredményt, pedig szépen füstölgött. Ennyit a mediterrán teraszos hangulatról.

A nyáron Fadd-Domboriban is csobbantunk néhányat, nem mellékesen pedig kipróbáltuk a REpont alkalmazást is (azóta sem használtuk, pedig már számolatlanul tornyosulnak az értékes dobozokkal és palackokkal megtömött zsákok a melléképületben), a befolyt összegből pedig vásároltunk egy O’Hara’s Nitro Irish Stout-ot. Egészében véve kellemes élményt nyújtott a határozott, pörkölt ízvilág a bársonyosan simulékony kortyérzettel párosulva, bónuszként dublini élményeinket is villámgyorsan elővarázsolta reszketeg agyvelőnk mélyéről, amit külön köszönünk Seamus O’Hara alapító főzőmesternek. Gyakorló apaként tenném hozzá, hogy a dobozból kipiszkált, nitrogéntartalmától megszabadult műanyag golyót jó messzire el lehet dobni, s amíg a kölykök megtalálják és visszahozzák, csend van.

Ittunk aztán egy jó kis könnyed cseh lágert is a békésszentandrásiaktól, s azt kell mondjuk, a névválasztással teljes mértékben egyetértünk, az Etalon tényleg az, ami. Az időnként izzadságszagú komplikátumoktól (ezt nem én találtam ki, hanem Pálnagy László, többek között a lebbencionális difúgázóval, az oldalrádiuszplakentással és az abszintáns gordiuszolóval együtt) teljesen mentes, laza, frissítő, parádés arányérzékkel összerakott sör minden háztartás alkoholszortimentjében joggal követelhet helyet magának. A komlóválasztás (Kazbek és Premiant) külön vállveregetést érdemel.

Így utólag sem tudjuk megmagyarázni, miért emeltük le a polcról a Miller Lime-ot, valószínűleg valamiféle gondosan titkolt és kordában tartott mazochisztikus jellemvonás téphette le magáról a láncokat egy rövid időre, de büntetése nem váratott magára sokáig és megfelelően kegyetlen is volt. A borsodiak által forgalmazott rettenetet a jó öreg Leopold Sacher-Masoch kész örömmel vette volna fel aktív eszköztárába, de csak az íróiba, mert privátilag ő maga remekül megvolt az efféle elhajlások nélkül is (annak sem örült túlságosan, amikor Richard von Krafft-Ebing elmeorvos róla nevezte el ezt a személyiségtípust). Az alap Millernek sem túl széles az értelmezési tartománya, de ez a variáció csak nagy, nyálkás, szörcsögős kérdőjeleket tud maga után hagyni.

Rövidke listánk végére értünk, lelkünk viharai elcsitultak, tekintetünk kitisztult, arcbőrünk sima, mert maradt ugyan az 56 sör, de nem lett belőle 62, ez pedig bizony eredmény. Jövőre ismét nekilátunk a dolognak, ha addig nem találkoznánk, úgy mindenkinek búék, meg ilyenek.

1113-1114. Cecei Meggyes és Pannonhalmi Meggy

Üldöz minket a Teremtő ezzel a sok sanyarú lével, hát nem megint elénk ugrott kettő a kamra sejtelmes és izgalmas félhomályából? Ráadásul az egyik még közelebb is van a Mindenhatóhoz, ha másért nem is, de hivatalból mindenképp. Mi pedig újfent a régi dilemma előtt toporgunk, melyet Shakespeare mester (akinek ránk maradt munkái majd’ egymillió szót tesznek ki, de ebből csak tizennégy olyan, amit saját kezűleg írt, ebből hat aláírás. Ide is srájbolom őket, mert az általunk elfogadott és világszerte használt változat nincs köztük. Tehát: „Willm Shaksp”, „William Shakespe”, „Wm Shakspe”, „William Shakspere”, „Willm Shakspere” és „William Shakspeare”. Akit a téma megérintett, annak Bill Bryson munkáját ajánljuk szíves figyelmébe, mely címként a költő-drámaíró-színész nevét viseli, amit ezek után nem óhajtunk még egyszer leírni.) ekképp fogalmazott meg Hamlet monológjában:

„Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?”

A fordító, Arany János neve Cecén is ki van pingálva egy utcanévtáblára, mert mit tesz Isten (kihasználjuk a lehetőséget az emlegetésre, ha már vele indítottuk az írást), a helyi főzde pont oda van bejegyezve. Pár évvel ezelőtt főzdetúrára is invitáltak, amire természetesen nem tudtunk elmenni, mert már akkor sem sikerült az iskola frontján minket helyettesítő embert találni, hogy rohadjon rá a lakat arra a sok sz@rházira, aki ezt művelte a hazai oktatással.

Egy szűretlen lágerüket és egy szintúgy szűretlen IPA-jukat kóstoltuk és véleményeztük, melyeknek ehhez a meggyeshez hasonlóan tarkabarka volt a csomagolásuk, ám azóta szigorú egyenfeketében (is?) nyomulnak, ami némiképp zavarba ejtő, de ebbe az irányba majd máskor megyünk tovább.

A Cecei Meggyes színvilágát a szokásosnak mondható bordó árnyalat jellemzi, a benne lévő gyümölcskoncentrátum és búzamaláta miatt kissé ködös. Habja halvány rózsaszín, átlagos vastagságú, meglepően tartós. Illata édeskés, meggyes, keserűmandulás. A savanyú ízre mi eléggé ki vagyunk hegyezve, ám azt kell mondanunk, ez alkalommal nem kapcsolt be a riasztó. Sikerült egy egészségesnek mondható egyensúlyt találni a geil édesség és az ánuszösszerántó savanyúság között, s ez mindenképp a gyártó és a termék javára írható, ám annyi bátorság mégsem szorult belénk, hogy mindet megigyuk.

A Főapátság meggyesének (ez esetben egy ale) címkéjén szépen kidolgozott, gondosan antikolt hatású rajz látható a főszereplőről, latin névvel, á la Kis növényhatározó, ami a képen pont nem látszik, de sebaj, illesztünk ide nektek egy másikat, ez is van olyan szép. Veretes is, hiszen az 1880-ban Londonban, az L. Reeve & Co. által kiadott Illustrations of the British flora: a series of wood engravings, with dissections, of British plants című könyv ötödik, 1924-es kiadásából való, a rajzokat Walter Hood Fitch és Worthington George Smith készítették.

Színe jóval sötétebb, tisztább és tükrös, a hab dúsabb, krémesebb. Illata is összetettebb, a gyümölcs savanyúságát sűrű, lekvárosan édes jegyek lazítják. A leírásban szereplő enyhe fanyarság nálunk észvesztő savanyúsággá transzformálódik, de hát kinek a pap, kinek a papné. Néhány óvatos korty után sem tudjuk belőni a belga jelleget, talán nem is azt kellene keresgélni, ezért félretesszük ezt is a keményebb szájúaknak. Ennek ellenére érezzük, hogy ez egy kidolgozottabb tétel, ám ha valamelyikőtök egy elmés parabolában bebizonyítja, hogy nem egyéb keresztyény parasztvakításnál, azt is elhisszük, készséggel.

1109-1110. Solveza és Urpiner Dark

Akinek hozzánk hasonlóan csak valami kétballábas, vadromantikus elképzelése van az agávéról (cowboyok, nyilazás, ilgalmatlan kölülmények, a szemfüles Winnetou megmutatja a többieknek, hogy hol a homok), annak minden bizonnyal az újdonság erejével fog hatni, hogy ez az egyébiránt igen hasznos növény a spárgafélék (Asparagaceae) családjába tartozik.

Mivel a hasonló nevű kötözőanyagot a szizálból (Agave sisalana) is készítik, ezért megkérnénk valakit a ráérők közül, hogy ugyan kerítse már elő a Van Pur személyi állományából azt, aki kitalálta ezt a Solveza nevű, buggyant narancslé szagú és ízű szörnyűséget, oszt’ tekerjen má’ a nyaka köré néhány méternyit a madzagból, majd dobja ki egy lehetőleg emeleti ablakon keresztül a parkolóba, hadd szakadjon le a feje, ha már születésekor ez a mozzanat sajnálatos módon elmaradt. Köszönjük. (Jó sok spárgára lesz szükség, mert ebből a sz@rból van vagy hatféle ízesítésű, gyanúnk szerint egy komplett brigádot kell majd eltakarítani erről a létsíkról, de az emberiség hálája nem marad el.)

A kellőképpen nyelvtörő hatású Banskobystrický Pivovar termékével vigasztalódunk, a besztercebányai főzde régi jó ismerősünk. Több sörüket kóstoltuk már, tízes világosukat előszeretettel fogyasztjuk megbízható ivósörként, most barna lágerük nyújt enyhet a lengyel rettenet után.

**Besztercebánya látképe a sörnek nevet adó heggyel**

Elegánsan sötét megjelenés, vaskos bézs hab, kellemesen földes, finoman karamellás illat. Az édeskésebb barnák közé sorolható sör hamar megkedvelteti magát a maga egyszerű, nem túlgondolt, barátságos hozzáállásával. A korty második felében visszafogott, enyhén kávés keserűk balanszíroznak és hitetik el az emberrel, hogy minden rendben van, az élet szép, haladjunk tovább mosolyogva.

Részünkről rendben, haladunk.

1105-1106. Speedzone Pityu a hegyről és Brúder Búza

Ha az ember előkúszik a lapos kő alól, ahol eddig lakott, előfordulhat, hogy lesznek barátai. Ha folyamatosan és többé-kevésbé eleget tesz az elvárt társadalmi követelményeknek, a barátok nem is tűnnek el. Illetve van esély arra, hogy visszajöjjenek. Ha vannak barátok, azok szintúgy ügyesen fognak mocorogni, belakják és kitöltik a kapcsolati teret, nem feledkeznek meg rólad a relatíve rendszeresen megrendezett, ajándékozással egybefüggő szituációs gyakorlatokon sem. Söröket hoznak neked, mert tudják, hogy szereted, illetve tisztában vannak azzal, hogy ezért te őket még jobban fogod szeretni. Elsősorban nem a sörök miatt, a gesztus, a történés a lényeg (ezt mondod mindig, mindenkinek halálodig). A mi drága barátaink is megszórtak már minket jónéhány alkalommal és dobozzal/palackkal, ez történt legutóbb is (direkt nem a most kifejezést használjuk, mert emlékeink szerint ez még valamikor nagyon az év elején történt, ám ez nem befolyásoló tényező a cseppet sem objektív vizsgálat szempontjából, a szavidő vaskos hónapok múlva fog csak leperegni az idő végtelen mialóf@szán, vagyis amit ilyenkor szoktak volt mondani). Így került hozzánk – többek között – a Nyíri Szilárd-féle One Beer Speedzone-tematikájából – nézd má’, mennyi kötőjel – két főzet, melyek közül a mindenkori kiindulási pontnak szánt és gondolt lágert (hivatalosan és a dobozon Czech Pale Lager) nyitjuk elsőként. Pityu a hegyről beveri egyből – közli velünk a hírértékűt rögvest a csomagolás, bennünk pedig azonnal átfut a nagy pukkanással indító történetek sekélyessé válásának minden fájdalma, ám a reményt természetesen nem adjuk fel. A nyitott sportkocsiban hányavetin terpeszkedő jetiszerű bácsi Vályi István felvidéki származású újságíró, autóbolond és –szakember, médiaszemélyiség.

Még csak érintőlegesen sem ismerjük eddigi munkásságát, de megszavazunk neki annyi bizalmat, hogy jóval összetettebb személyiségnek gondoljuk, mint amilyen összetett a nevével fémjelzett sör. Kellemesen savanykás illatú, már-már selymes láger ez a Pityu, nem is akar nagyon más lenni, s ez dicséretes. Winkler bácsi természetesen megpróbálja kissé misztifikálni a dolgot, a neten és a csatornáján keringő videót addig a pillanatig tudtuk nézni, amíg ki nem jelentette, hogy ez akár Pilsner Urquell is lehetne. Természetesen benneteket nem akarunk lebeszélni a teljes életmű eme epizódjának megtekintéséről, de lélekben pumpáljátok fel magatokat. Linket meg azé’ se teszünk ide.

Speedzone-sörből négyféle van (a piacon, nálunk csak kettő, de pillanatnyilag nem bánjuk), egy-egy a hasonló nevű autós műsor arcainak, így hát a Brúder Búza esetében sem lepődtünk meg, hogy a traktorból Eckhardt Balázs (Brúder) integet egy kolbásszal. Döbbenetes az lett volna, ha Bruder János kertész és hagymanemesítő feszítene a dobozon (ő oldotta meg a makói hagyma minőségromlás nélküli nagyüzemi termelésének problémakörét), ahol tyúk és kakas, pláne birka is akad, ott hagyma is van valahol a környéken, no de hát említettük, hogy ez egy autós műsor.

Bontjuk a búzát is, meglepően hangosan csicsereg belőle kifelé a szénsav, ennek ellenére a hab vaskossága kívánnivalókat hagy maga után, akárcsak a tartóssága, mert hamar dugába dől szegény. Az illat is furcsa, ugyan ott vannak a bajor búzák esetében elvárható banános jegyek, de összefonódik velük és elnyomja őket egy erős, kellemetlenül édeskés, szörpös-rágógumis vonal, ami ráadásul az ízben is megjelenik. Nem tetszik a dolog, nem fogunk több Brúdert fogyasztani evilági életünkben saját felbuzdulásból, ám ettől függetlenül további szép sikereket kívánunk az autós műsornak.

1104. Hunyadi

Említettük már ezen oldalakon valamikor, hogy érdemes időnként kicsiny, félreeső, ám tisztességes forgalmú kereskedelmi üzemegységekbe látogatni (pláne a miénkhez hasonló kicsiny, félreeső településeken, ahol örvendetesen gyarapodik az aktív fél- és egészen alkoholisták száma, pedig magunkat még nem is számoltuk bele), mert ott rendszeres időközönként érdekes sz@rsörökbe lehet botlani. Szó szerint, mert ezeket általában ládaszám tárolják szanaszét az üzlethelyiségben, mintegy labirintust képezve a kassza irányába, ahol a palackra és ránk pillantva megértő mosolyt gyűr az arcára a helyi Minótaurosz (esetleg Minótaurina, bár képzésileg ezt aggályosnak érezzük).

**Erről meg a régi vicc jut az eszünkbe: Mi az, amiből a teheneknek négy van, a nőknek meg kettő? Láb**

Foltos és kopott emlékeink szerint a Hunyadi Világos ákcijóssan 270 HUF-ba fájt, ehhez már csak azt a cca. 1200 forintnyi közüzemi díjat kell hozzáadni, amennyiért a hűtő megpróbálta ihatóvá és kevésbé büdössé temperálni a folyadékot. Nem sikerült. Mértékadóan heves értetlenkedésünk – miszerint kinek állhat érdekében országszerte teríteni ezt a moslékot – rögvest csillapodott, amint a békéscsabai illetőségű Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. nevét megpillantjuk a hátcímkén. Így már nem csak a Hunyadi, de minden világos.

Mátyás néven már találkoztunk a családhoz tartozó sörrel, hihetetlenül tré volt az is, itt az idő belerúgni még egyet a szerencsétlen famíliába. A gyártóra egész egyszerűen nem volt lelkierőnk rákeresni, a pénteki munkanapot még abszolválni kell, de ha a Mátyásra és a Tiszaira gondolunk, hendikeppel indulnak a nyomorult pécsiek.

Egyetlen értékelhető jellemvonása ennek a dögletes lének (olyan szaga van, mint amikor egy félig rohadt, penészes citromot nejlonzacskóba csomagolva nyársalsz át és tartod parázs fölé) az általa generált szabad asszociációs bázis: erről mindig eszünkbe fog jutni a pestisjárvány, ami jégre tette a két szegény Jánost a nándorfehérvári csata után.

1100-1101. Bakalář Honey Lager és Bakalář Dry Hopped Lager

A tanévkezdéstől keserű a pofánk, ráadásul ez távolról sem az a jó értelemben vett sörös keserűség. Segélykérőn pislogunk a kamrapolc irányába, hátha akad ott valami, amivel hóna alá nyúlhatnánk padlót fogott életkedvünknek, és lám, ahol a szükség, ott a segítség (Where there is poison, there is a remedy, ahogy az ángliusok mondják úgy általában, illetve I got the poison, I got the remedy, ahogy a Prodigy állítja). Két Bakalář jelentkezik önzetlenül e nem könnyű feladat teljesítésére. Az egyik a Honey Lager, más olvasatban Medový Speciál, a másik pedig a Dry Hopped Lager, zengzetesebben Světlý ležák za studena chmelený.

Az említett keserűség miatt a mézesbe fogunk először belenyalni, zabolázhatatlan gondolatmenetünk pedig máris a fóti főzde Keserű Méz nevezetű hoplágere, valamint a körülötte anno kitört cicaharc emlékei felé kanyarodik. Ám nem ér oda a szerencsétlen, hiszen zabolázhatatlan, ezért máris Pascal Bruckner neve villan fel, akinek hasonló című regénye nagy durranás volt valamikor a kilencvenes évek közepén, mert sokat és sokféleképpen dugtak benne a népek, de emlékeink szerint a történetvezetés kissé dagályos, a stíl pedig irodalmiaskodó, szerencsére közel sem annyira modoros, mint mi. A témára filmügyileg nem kisebb név vetette rá magát, mint Roman Polanski, az alkotást a rendező egyik utolsó jelentős művének tartják a hozzáértők, nekünk pedig újra meg kellene nézni, mert csak kínosan balf@sz jelenetek ugranak be, az meg nem lehet, ha egyszer egy utolsó jelentős műről van szó.

A mézes Bakalář viszont működik, még ha nem is felejthetetlen alkotás, hisz’ látjátok, milyen önfeledten fecsegünk itt mindenféléről. Mézszínű (naná), vaskos és tartós hófehér habbal. Illata értelemszerűen édeskés, a méz mellett a maláták is ezt a vonalat erősítik, de a komlók zöld, füves kontrái szépen ellenpontoznak. A korty átlagosan testes (B° 14), a szénsavak nem vártan ropogósak. Ízében nem teng túl a méz, ám szépen és hosszan ível át, decens keserűkkel (IBU 22) támogatva. A vége viaszosan tapad, az utóíz virágos.

Mostanra kisebbik leánygyermekünk mellé csatlakozott három fiú is, átmeneti megőrzéses jelleggel, mert bennünk pedagógokban ugyan nem túl erős a csordaszellem (ha az lenne, már rég lapátra és jégre tettük volna ezeket a nyomorult kérdőjeles férgeket, akik azt művelik az oktatási rendszerrel, amit), de egymás kölykeire automatikusan figyelünk és ügyelünk. A hangulat tehát olyan negédes, hogy ideje előkotorni a keserűket, nehogy felboruljon a lelki egyensúlyunk. A hidegkomlós láger hozza is szépen a jellegzetes žateci zöldséges-füves ízvonalat, a 34-es IBU pedig megfelelő és határozott keserűséget biztosít, a hab varázslatos módon egyszerre kőkemény és krémes. Kissé sajnáljuk, hogy nincs még pár palacknyi a hűtőben, de többet ha akarnánk sem tudnánk róla mondani, mert az egyik kölyök éhes, a másik a wifi-jelszót követeli, a harmadik a negyedikkel üvölt, hogy kussoljon már azzal a rohadt szájharmonikával. Ezért most az éheset kiviszem a kutya mellé, osztozzanak a tápon, a jelszavasnak rálépek a telefonjára, amelyik üvölt, azt fejbevágom, a harmonikással meg lenyeletem a hangszert.

Csend, béke, péntek.

1098-1099. Démon 13 és Bakalář Řezaná Desítka

Két félbarna szerzet toporog itt mérsékelt türelmetlenséget mutatva, jöjjenek hát, ránk fér a lazítás a tantermek átrendezése és az idén is rendkívüli minőséget és szakmai felkészülést mutató ingyenes tankönyvek kiosztása után.

Meglehet, hogy az előző mondatot átlengő csipetnyi rosszindulat egy velünk együtt a hűs szobába húzódott démonnak köszönhető (lásd Δαίμων → daímōn → daemon), de ne kenjünk rá mindent ezekre a szegény ártatlanokra, van úgyis elég bajuk.

A mi Démonunk ráadásul még a baljós 13-as számmal is meg lett jelölve, utalva ezzel a sör Balling-értékére, ugyanakkor széles teret hagyva a szabad asszociációknak. Származási helyét illetően Vysoký Chlumec a célállomás. Eme csendes, napjainkban ezer főt sem számláló településen 1466-ban emlegettek először sörfőzőket hivatalos iratokon, konkrét főzdét pedig 1611-től datálhatunk. A Lobkowicz-família 1474-ben érkezett ide, azóta – kisebb-nagyobb, a mogorva történelem diktálta szünetekkel tarkítva – folyamatosnak tekinthető az együttműködés. Sajnálatos módon az akár patinásnak is nevezhető főzdét pont a Lobkowicz-társaság záratta be 2021-ben, így az eredetileg Vysoký Chlumec Démon névre hallgató sör már nem itt készül.

Azért így sem sikerült rosszul. Világos, enyhén rezes borostyán színe nyugtatja a szemet, a tömött, tartós, törtfehér hab szép kontrasztot ad. Illata malátás, mézes, itt-ott halvány szárított gyümölccsel. A korty is édesen, karamellásan nyit, tán kicsit sok is a jóból, a komlók keserűi (IBU 26) némiképp megkésve csak a hátsó traktusban jutnak szóhoz, a sorakozó imígyen döcögős. Vigasztalódhatunk viszont a középtájt jelentkező mazsolás-aszalványos jegyekkel és a hosszan lecsengő decens keserűkkel. Egy ilyen démonnal akár napi szinten is felvenné az ember a harcot, csak hogy acélosodjon a lelke.

A múltkor a Černovar-sörök körbetáncolásakor ígéretet tettünk arra, hogy amint feltűnik a színen az első Bakalář, folytatjuk a főzde történetének zanzásított bemutatását. Eljött a visszafogottan ünnepélyes pillanat, itt a Řezaná Desítka, habár a mi ánglius variációt preferáló példányunk címkéjén Amber Lager olvasható. Esetleg akinek úgy tetszik, szólíthatja Řezané Výčepnínek is.

A főzdét tehát 1454-ben megalapították, termeltek szorgosan. 1587-ben a rakovníki potentátok nekiálltak pedagógust keresni a helyi megüresedett katedra betöltésére. Meg is találták hamarost Jan Pička Písecký személyében, aki miután kapásból felsorolta, hány prágai kocsmában csapolnak rakovníki sört, máris magáénak tudhatta az állást. Az úriember agglegényként az élet könnyed és vidám dolgaihoz (nők és sör) lelkesen viszonyult, ez miatt a kissé konzervatív városkában nem volt nehéz tengelyt akasztani a polgársággal. Hiába volt jó szakember, esztendőnyi ottlét után mennie kellett, ám emlékét a főzde kegyelettel őrzi, mivelhogy a bakalář magyarul annyit tesz: agglegény.

Nős pedagógként kissé eltérő elvi síkon igyekszünk élvezni az életet, de a sör mindenképpen közös metszéspontunk tanult kollégánkkal. Ennek csendes ünneplésére tökéletesen alkalmas ez a szelíd, bársonyos, kellemesen karamellás vonallal indító sör. A malátákat értő kézzel visszafogott, enyhén földes komlók balanszírozzák, melyek mellé az utóízbe ide is bepréselte magát némi szárított gyümölcs. Könnyed, lendületesen fogyasztható, a 4.2-es alkohol lepkeszárnya épp csak megérinti a feje búbját az embernek, de bizonyíthatóan vannak olyan pillanatai az életnek, amikor ez is tökéletesen elegendő a boldogsághoz.

1093-1094. Patriot 11 és Bohemia Regent Escobeer

„Elsak, elsnők! Itten van gusztus huszadika. Estván király, alkotmány, miazmás. Ünnepelünk és passz. Berkaperkelt díszvacsora, fájront után.” Tímár Péter filmklasszikusából idéztünk, a lélekemelő ünnepi beszédet pedig megtekinthetitek itt alant, mert a nézettség az olyan, hogy annak emelkednie kell.

Igyekszünk mi is emelkedett állapotba kerülni, nem az ünnep miatt (már amennyiben ünnepnek lehet nevezni ezt a csontvázszerű, államilag megalázott és újabb lopássorozatra fedőtevékenységként használt akármit), hanem csak úgy, magunknak. Ehhez ismét két sört fogunk használni – nagyon hozzászoktunk már a duplázásokhoz -, melyek első ránézésre talán furcsa párosításnak tűnhetnek, de hamar belátható, hogy egyértelmű közös nevező köti őket össze, hiszen ezt a hazafias lelkületű összeröffenést kormányzati szinten legalább akkora gazemberek gründolták össze, mint a jó öreg Pablo Emilio. Ő már nincs az élők sorában, ilyen téren a Vezetőséget tekintve nekünk még sajnálatos elmaradásaink vannak, de nem szabad feladni a reményt. Erre igyunk is.

A Lobkowicz-érdekeltségű Pivovar Uherský Brod Patriot 11 elnevezésű sörével indítunk, mer’ a haza minden előtt, ahogy azt Kölcsey mondotta volt. Uherský Brod Morvaországban van, alkalmasint Magyarbród/Magyarrév néven is megtalálható, merthogy még I. András illesztett oda egy várat 1049-ben. Azóta sok víz lefolyt az Olšaván, a kisvárosban is csendesen csordogál az élet. Még mindig vitatkoznak arról, itt született-e Jan Amos Komenský, a.k.a. Johannes Amos Comenius, minden valamirevaló pedagógus prototípusa. Szóba kerülhet még Komňa és Nivnice is, ezért a biztonság kedvéért Uherský Brod testvérvárosi kapcsolatba lépett a holland Naardennel, ahol a nagy gondolkodó nyugszik.

A sörhöz pedig úgy érkezünk meg, hogy Comenius édesapja, Martin Komensky megbecsült tagja volt a sörfőzők helyi céhének. Az első – a város tulajdonában lévő – főzde 1614-ben épült, aztán megint jöttek a svédek. Az újjáépített főzdét több család is birtokolta, amíg az utolsó bérlő, František Bedřich Janáček be nem intett a városatyáknak. Épített egy másikat (1895), ami az államosításig (1948) az ő neve alatt futott és termelt. A Pivovar Janáček 1993-tól 2007-ig élte második virágkorát, akkor benyelte őket a Lobkowicz. A Patriot 11 (egészen pontosan 11,2 B°) egy nem túl bonyolult világos, de egy vérbeli hazafi manapság ritkán szofisztikált. Megjelenése és illata a jogosan elvárt sztenderdeket követi, a laza, vékonyka, kissé vizes korty jórészt a keserűkkel operál, szolid keretek között. Mindent összevetve azonban jár neki az alap nyári ivósör plecsnije (no nem egy lovagkereszt, azt ennél jóval kifinomultabb alakok kaphatják csak meg, szarkazmus, igen), és hát mivel is lehetne boldogabbá tenni egy patriótát, ha nem egy plecsnivel?

Ha patriótaként nem is (maximum lokál), államférfiként Escobar is szépen domborított, hiszen volt ő képviselőházi póttagja az illetékes Liberális Pártnak, ami jól mutatja, hogy a két műfaj – bűnözői és politikusi karrier – jól elfér egymás mellett. Honi vetületben is csak annyi a különbség, hogy a mi narkóneppereink/felhasználóink inkább konzervatív lózungokat motyorásznak, lásd D. Tomika.

Nem sikerült rájönnünk, hogy a kérés nélkül érkező szójátékon kívül mi egyéb ötlet húzódhat a háttérben a třeboňi főzde részéről az Escobeer-t illetően, de hát nem kell nekünk mindig mindent tudni. Picit reménykedtünk, hogy tán akad benne némi kokain, ám csalódnunk kellett. Zabmaláta viszont van, rögtön kétféle is a hagyományosnak számító árpa mellett, viszont Pablo ilyesmivel nem kereskedett, hacsaknem fedőtevékenységként.

Az Escobeer elvileg egy IPA, bár a címkén az a hozzátoldott n betű kissé zavaró hatást kelt. Az elvileg kifejezés használata a sör aroma- és ízvilágának megismerésekor is jogosnak tűnik. Illatából erősen hiányoltuk a típusra jellemző gyümölcsös, kellemesen tropikus jegyeket, ellenben a korrekt maláták mellett kissé túltolt élesztőkkel futottunk össze. A gyümölcsök a korty hátsó traktusában jönnek csak elő, akkor is elég bátortalanul, halványan szappanszerű érzetekkel karöltve, ami nem tesz jót az összhatásnak. A komlókeserűk sem brillíroznak, azt a kissé kellemetlen gyógyszeres vonalat produkálják, amit nem kedvelünk annyira. Az utóíz értékelhetően édeskés és gyümölcsös, ha ez IPA valahol, akkor leginkább itt. Az 5,6-os alkoholnak örülünk, a zab jó kis testet képez (13,9 B°), IBU 40,8. A végére megfilozofáltuk, mi lehetett a főzde célja: a megosztó hatás. Ahogy ez a sör sem egyértelműen az, ami rá van írva, úgy Pablo Emilio Escobar Gaviriáról is mesélnek mindenfélét. Ha a temetésére kivonuló cca. huszonötezer emberből levonjuk azoknak a számát, akik azért mentek oda, hogy a saját két szemükkel lássák, biztosan rákotorják-e a humuszt arra a nyomorultra, még mindig marad egy kisvárosnyi tömeg, aki máig isteníti. Ízlések és pofonok, nemdebár?

1091-1092. Strakonice Otavský Zlatý és Strakonice Klostermann Hořký

Bár apad a készlet, azért még egy darabig Bohemiában fogunk lődörögni, ez alkalommal Strakonice irányába fordítjuk fényes tekintetünket. Füleinket is hegyezhetnénk, a város nagyhatalom dudafronton (itt most a hangszerre gondolunk), augusztus végén még rendezvényt is tartanak, a Mezinárodní Dudácký Festival keretein belül bárki kéjeleghet eme zeneszerszám rettenetes, ám tömegoszlatásra kiválóan alkalmas hangjában. A városiak akkora duda-fanok (még mindig a hangszerre gondolunk), hogy a helyi, 1649-es alapítású sörfőzde is a DUDÁK – Měšťanský pivovar Strakonice névre hallgat. Természetesen így hívják piacvezető termékcsoportjukat is, ám mi most nem ezt járjuk körül. Szent ígéretet teszünk azonban arra nézvést, hogy amikor sorra kerül a Dudák, recsegni fognak a dudák (utoljára gondolunk erre a hangszerre).

A várossal kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk, hogy 1892-ben itt született Josef Skupa bábművész, akinek Spejbl és Hurvínek karakterér köszönhetjük. A két figura közül Spejbl az idősebb, 1920-ban kelt életre először, Hurvínek hat évvel később csatlakozott.

A bábfigurák, illetve a velük készített mesefilmek a mi felhőtlen gyerekkorunk szerves részét képezték, ám nem árt tudni, hogy a müncheni egyezményre (ahol a nemzetközi hatalmak sikeres előkészületeket tettek a cseh területek feldarabolására) reagálva Skupa és szerzőtársa, Frank Wenig olyan csípős, egyértelműen politikai töltetű epizódot kreáltak, hogy azt a vezérkar sem nézhette tétlenül. Be is tiltották rögvest. ’44-ben a színházat bezárták, a Gestapo elkobozta a bábokat, Skupa pedig börtönbe került, ahol cellatársait gyakran szórakoztatta Spejbl-jelenetekkel. Így kell elegánsan a középső ujjunkat mutatni mindenféle, éppen regnáló nyomorult hatalmi formáció irányába.

Természetesen mellékelünk egy epizódot a sorozatból, tessék:

Most pedig irány a folyópart, aranyat fogunk mosni, mert ez kell az első sörünkhöz való teljes ráhangolódáshoz. A nemesfém után manapság is érdemes hobbi jelleggel az Otava (a kanadai áthallásról [Ottawa] csak annyit, hogy innen valószínűleg többen költöztek oda, mint onnan ide, többek között szeretett kontinensünk bájos történelmi háttere miatt) partját borító homokban turkálni, évszázadokkal ezelőtt pedig jelentős kenyérkereseti lehetőségnek számított azok köreiben, akiknek máshoz nem fűlt a foguk. E tevékenységnek állít emléket – legalábbis nevével – a Strakonice Otavský Zlatý, egy szépen szerkesztett, jóízű világos. Világos arany szín, korrekt, átlagosan tartós hab, zöldséges-malátás illat. A komlózás biztos és erőteljes kezű, a žateci félkorai vörös teszi a dolgát (amíg tudja tenni, mert a klímaváltozás miatt ez az egyik legveszélyeztetettebb fajta). IBU 34, alkohol 4,8 %, a beltartalom 11,8 B°. Egy kezdő aranymosó szett megvan húszezer HUF-ból, de mi ennyi pénzért inkább ilyen sört vásárolnánk, oszt’ csak üldögélnénk a folyóparton, mert annál nem sok jobb dolog van a világon.

Folyópartról hegyoldalra kapaszkodunk, az erdők sűrűjében kellemesebb a klíma. A Šumava a hegyvidék mellett a régió neveként is funkcionál, de aki messzebb szeretne utazni, az nyugodtan megcélozhatja a kisbolygóövezetet is, cca. 300 millió kilométert kell csak talpalni, de megéri, mert az itt keringő 2403 Šumava aszteroida csendes és nyugodt hely. A Földön található Šumava is igen szép vidék, következő sörünk egyik lelkes rajongójának és megéneklőjének, Karel Klostermann-nak nevét viseli.

Az író gyermekként a szomszédos Písek városában járt iskolába, aztán Bécsben rugaszkodott neki a gyógyszerészetnek, amit aztán félbe is hagyott anyagi körülményei és egészségi állapota miatt. Hazaköltözött, német és cseh anyanyelve mellé megtanult még néhány másikat (angol, francia, spanyol, olasz, szerb), tanárként helyezkedett el, írni kezdett, először németül, majd csehül. A Šumava bűvöletében élt és alkotott, írásai az itt élő emberekről, a vidék szépségéről szólnak. Az adott politikai szituációknak köszönhetően a németek és a csehek nem mindig fértek meg egymás mellett, de őt mindkét fél tisztelte és szerette békés nyíltszívűsége miatt.

A Strakonice Klostermann Hořký méltó emléket állít neki és munkásságának azzal, hogy német és cseh komlók (Mandarina Bavaria és Kazbek, utóbbi hidegen adagolva) példaértékű fúziója teremti meg az egész nyugodtan klasszikusnak nevezhető ízvilágot. Az intenzív, csehes keserűk mellett a citrusos, finoman gyümölcsös aromák teszik teljessé az élményt, és visznek be minket nagyon is jó értelemben az erdőbe, ahol ismét csak csendesen üldögél az ember, mert annál nem sok jobb dolog van a világon.