lager – Porból lettem, sörré leszek

1100-1101. Bakalář Honey Lager és Bakalář Dry Hopped Lager

A tanévkezdéstől keserű a pofánk, ráadásul ez távolról sem az a jó értelemben vett sörös keserűség. Segélykérőn pislogunk a kamrapolc irányába, hátha akad ott valami, amivel hóna alá nyúlhatnánk padlót fogott életkedvünknek, és lám, ahol a szükség, ott a segítség (Where there is poison, there is a remedy, ahogy az ángliusok mondják úgy általában, illetve I got the poison, I got the remedy, ahogy a Prodigy állítja). Két Bakalář jelentkezik önzetlenül e nem könnyű feladat teljesítésére. Az egyik a Honey Lager, más olvasatban Medový Speciál, a másik pedig a Dry Hopped Lager, zengzetesebben Světlý ležák za studena chmelený.

Az említett keserűség miatt a mézesbe fogunk először belenyalni, zabolázhatatlan gondolatmenetünk pedig máris a fóti főzde Keserű Méz nevezetű hoplágere, valamint a körülötte anno kitört cicaharc emlékei felé kanyarodik. Ám nem ér oda a szerencsétlen, hiszen zabolázhatatlan, ezért máris Pascal Bruckner neve villan fel, akinek hasonló című regénye nagy durranás volt valamikor a kilencvenes évek közepén, mert sokat és sokféleképpen dugtak benne a népek, de emlékeink szerint a történetvezetés kissé dagályos, a stíl pedig irodalmiaskodó, szerencsére közel sem annyira modoros, mint mi. A témára filmügyileg nem kisebb név vetette rá magát, mint Roman Polanski, az alkotást a rendező egyik utolsó jelentős művének tartják a hozzáértők, nekünk pedig újra meg kellene nézni, mert csak kínosan balf@sz jelenetek ugranak be, az meg nem lehet, ha egyszer egy utolsó jelentős műről van szó.

A mézes Bakalář viszont működik, még ha nem is felejthetetlen alkotás, hisz’ látjátok, milyen önfeledten fecsegünk itt mindenféléről. Mézszínű (naná), vaskos és tartós hófehér habbal. Illata értelemszerűen édeskés, a méz mellett a maláták is ezt a vonalat erősítik, de a komlók zöld, füves kontrái szépen ellenpontoznak. A korty átlagosan testes (B° 14), a szénsavak nem vártan ropogósak. Ízében nem teng túl a méz, ám szépen és hosszan ível át, decens keserűkkel (IBU 22) támogatva. A vége viaszosan tapad, az utóíz virágos.

Mostanra kisebbik leánygyermekünk mellé csatlakozott három fiú is, átmeneti megőrzéses jelleggel, mert bennünk pedagógokban ugyan nem túl erős a csordaszellem (ha az lenne, már rég lapátra és jégre tettük volna ezeket a nyomorult kérdőjeles férgeket, akik azt művelik az oktatási rendszerrel, amit), de egymás kölykeire automatikusan figyelünk és ügyelünk. A hangulat tehát olyan negédes, hogy ideje előkotorni a keserűket, nehogy felboruljon a lelki egyensúlyunk. A hidegkomlós láger hozza is szépen a jellegzetes žateci zöldséges-füves ízvonalat, a 34-es IBU pedig megfelelő és határozott keserűséget biztosít, a hab varázslatos módon egyszerre kőkemény és krémes. Kissé sajnáljuk, hogy nincs még pár palacknyi a hűtőben, de többet ha akarnánk sem tudnánk róla mondani, mert az egyik kölyök éhes, a másik a wifi-jelszót követeli, a harmadik a negyedikkel üvölt, hogy kussoljon már azzal a rohadt szájharmonikával. Ezért most az éheset kiviszem a kutya mellé, osztozzanak a tápon, a jelszavasnak rálépek a telefonjára, amelyik üvölt, azt fejbevágom, a harmonikással meg lenyeletem a hangszert.

Csend, béke, péntek.

1098-1099. Démon 13 és Bakalář Řezaná Desítka

Két félbarna szerzet toporog itt mérsékelt türelmetlenséget mutatva, jöjjenek hát, ránk fér a lazítás a tantermek átrendezése és az idén is rendkívüli minőséget és szakmai felkészülést mutató ingyenes tankönyvek kiosztása után.

Meglehet, hogy az előző mondatot átlengő csipetnyi rosszindulat egy velünk együtt a hűs szobába húzódott démonnak köszönhető (lásd Δαίμων → daímōn → daemon), de ne kenjünk rá mindent ezekre a szegény ártatlanokra, van úgyis elég bajuk.

A mi Démonunk ráadásul még a baljós 13-as számmal is meg lett jelölve, utalva ezzel a sör Balling-értékére, ugyanakkor széles teret hagyva a szabad asszociációknak. Származási helyét illetően Vysoký Chlumec a célállomás. Eme csendes, napjainkban ezer főt sem számláló településen 1466-ban emlegettek először sörfőzőket hivatalos iratokon, konkrét főzdét pedig 1611-től datálhatunk. A Lobkowicz-família 1474-ben érkezett ide, azóta – kisebb-nagyobb, a mogorva történelem diktálta szünetekkel tarkítva – folyamatosnak tekinthető az együttműködés. Sajnálatos módon az akár patinásnak is nevezhető főzdét pont a Lobkowicz-társaság záratta be 2021-ben, így az eredetileg Vysoký Chlumec Démon névre hallgató sör már nem itt készül.

Azért így sem sikerült rosszul. Világos, enyhén rezes borostyán színe nyugtatja a szemet, a tömött, tartós, törtfehér hab szép kontrasztot ad. Illata malátás, mézes, itt-ott halvány szárított gyümölccsel. A korty is édesen, karamellásan nyit, tán kicsit sok is a jóból, a komlók keserűi (IBU 26) némiképp megkésve csak a hátsó traktusban jutnak szóhoz, a sorakozó imígyen döcögős. Vigasztalódhatunk viszont a középtájt jelentkező mazsolás-aszalványos jegyekkel és a hosszan lecsengő decens keserűkkel. Egy ilyen démonnal akár napi szinten is felvenné az ember a harcot, csak hogy acélosodjon a lelke.

A múltkor a Černovar-sörök körbetáncolásakor ígéretet tettünk arra, hogy amint feltűnik a színen az első Bakalář, folytatjuk a főzde történetének zanzásított bemutatását. Eljött a visszafogottan ünnepélyes pillanat, itt a Řezaná Desítka, habár a mi ánglius variációt preferáló példányunk címkéjén Amber Lager olvasható. Esetleg akinek úgy tetszik, szólíthatja Řezané Výčepnínek is.

A főzdét tehát 1454-ben megalapították, termeltek szorgosan. 1587-ben a rakovníki potentátok nekiálltak pedagógust keresni a helyi megüresedett katedra betöltésére. Meg is találták hamarost Jan Pička Písecký személyében, aki miután kapásból felsorolta, hány prágai kocsmában csapolnak rakovníki sört, máris magáénak tudhatta az állást. Az úriember agglegényként az élet könnyed és vidám dolgaihoz (nők és sör) lelkesen viszonyult, ez miatt a kissé konzervatív városkában nem volt nehéz tengelyt akasztani a polgársággal. Hiába volt jó szakember, esztendőnyi ottlét után mennie kellett, ám emlékét a főzde kegyelettel őrzi, mivelhogy a bakalář magyarul annyit tesz: agglegény.

Nős pedagógként kissé eltérő elvi síkon igyekszünk élvezni az életet, de a sör mindenképpen közös metszéspontunk tanult kollégánkkal. Ennek csendes ünneplésére tökéletesen alkalmas ez a szelíd, bársonyos, kellemesen karamellás vonallal indító sör. A malátákat értő kézzel visszafogott, enyhén földes komlók balanszírozzák, melyek mellé az utóízbe ide is bepréselte magát némi szárított gyümölcs. Könnyed, lendületesen fogyasztható, a 4.2-es alkohol lepkeszárnya épp csak megérinti a feje búbját az embernek, de bizonyíthatóan vannak olyan pillanatai az életnek, amikor ez is tökéletesen elegendő a boldogsághoz.

1093-1094. Patriot 11 és Bohemia Regent Escobeer

„Elsak, elsnők! Itten van gusztus huszadika. Estván király, alkotmány, miazmás. Ünnepelünk és passz. Berkaperkelt díszvacsora, fájront után.” Tímár Péter filmklasszikusából idéztünk, a lélekemelő ünnepi beszédet pedig megtekinthetitek itt alant, mert a nézettség az olyan, hogy annak emelkednie kell.

Igyekszünk mi is emelkedett állapotba kerülni, nem az ünnep miatt (már amennyiben ünnepnek lehet nevezni ezt a csontvázszerű, államilag megalázott és újabb lopássorozatra fedőtevékenységként használt akármit), hanem csak úgy, magunknak. Ehhez ismét két sört fogunk használni – nagyon hozzászoktunk már a duplázásokhoz -, melyek első ránézésre talán furcsa párosításnak tűnhetnek, de hamar belátható, hogy egyértelmű közös nevező köti őket össze, hiszen ezt a hazafias lelkületű összeröffenést kormányzati szinten legalább akkora gazemberek gründolták össze, mint a jó öreg Pablo Emilio. Ő már nincs az élők sorában, ilyen téren a Vezetőséget tekintve nekünk még sajnálatos elmaradásaink vannak, de nem szabad feladni a reményt. Erre igyunk is.

A Lobkowicz-érdekeltségű Pivovar Uherský Brod Patriot 11 elnevezésű sörével indítunk, mer’ a haza minden előtt, ahogy azt Kölcsey mondotta volt. Uherský Brod Morvaországban van, alkalmasint Magyarbród/Magyarrév néven is megtalálható, merthogy még I. András illesztett oda egy várat 1049-ben. Azóta sok víz lefolyt az Olšaván, a kisvárosban is csendesen csordogál az élet. Még mindig vitatkoznak arról, itt született-e Jan Amos Komenský, a.k.a. Johannes Amos Comenius, minden valamirevaló pedagógus prototípusa. Szóba kerülhet még Komňa és Nivnice is, ezért a biztonság kedvéért Uherský Brod testvérvárosi kapcsolatba lépett a holland Naardennel, ahol a nagy gondolkodó nyugszik.

A sörhöz pedig úgy érkezünk meg, hogy Comenius édesapja, Martin Komensky megbecsült tagja volt a sörfőzők helyi céhének. Az első – a város tulajdonában lévő – főzde 1614-ben épült, aztán megint jöttek a svédek. Az újjáépített főzdét több család is birtokolta, amíg az utolsó bérlő, František Bedřich Janáček be nem intett a városatyáknak. Épített egy másikat (1895), ami az államosításig (1948) az ő neve alatt futott és termelt. A Pivovar Janáček 1993-tól 2007-ig élte második virágkorát, akkor benyelte őket a Lobkowicz. A Patriot 11 (egészen pontosan 11,2 B°) egy nem túl bonyolult világos, de egy vérbeli hazafi manapság ritkán szofisztikált. Megjelenése és illata a jogosan elvárt sztenderdeket követi, a laza, vékonyka, kissé vizes korty jórészt a keserűkkel operál, szolid keretek között. Mindent összevetve azonban jár neki az alap nyári ivósör plecsnije (no nem egy lovagkereszt, azt ennél jóval kifinomultabb alakok kaphatják csak meg, szarkazmus, igen), és hát mivel is lehetne boldogabbá tenni egy patriótát, ha nem egy plecsnivel?

Ha patriótaként nem is (maximum lokál), államférfiként Escobar is szépen domborított, hiszen volt ő képviselőházi póttagja az illetékes Liberális Pártnak, ami jól mutatja, hogy a két műfaj – bűnözői és politikusi karrier – jól elfér egymás mellett. Honi vetületben is csak annyi a különbség, hogy a mi narkóneppereink/felhasználóink inkább konzervatív lózungokat motyorásznak, lásd D. Tomika.

Nem sikerült rájönnünk, hogy a kérés nélkül érkező szójátékon kívül mi egyéb ötlet húzódhat a háttérben a třeboňi főzde részéről az Escobeer-t illetően, de hát nem kell nekünk mindig mindent tudni. Picit reménykedtünk, hogy tán akad benne némi kokain, ám csalódnunk kellett. Zabmaláta viszont van, rögtön kétféle is a hagyományosnak számító árpa mellett, viszont Pablo ilyesmivel nem kereskedett, hacsaknem fedőtevékenységként.

Az Escobeer elvileg egy IPA, bár a címkén az a hozzátoldott n betű kissé zavaró hatást kelt. Az elvileg kifejezés használata a sör aroma- és ízvilágának megismerésekor is jogosnak tűnik. Illatából erősen hiányoltuk a típusra jellemző gyümölcsös, kellemesen tropikus jegyeket, ellenben a korrekt maláták mellett kissé túltolt élesztőkkel futottunk össze. A gyümölcsök a korty hátsó traktusában jönnek csak elő, akkor is elég bátortalanul, halványan szappanszerű érzetekkel karöltve, ami nem tesz jót az összhatásnak. A komlókeserűk sem brillíroznak, azt a kissé kellemetlen gyógyszeres vonalat produkálják, amit nem kedvelünk annyira. Az utóíz értékelhetően édeskés és gyümölcsös, ha ez IPA valahol, akkor leginkább itt. Az 5,6-os alkoholnak örülünk, a zab jó kis testet képez (13,9 B°), IBU 40,8. A végére megfilozofáltuk, mi lehetett a főzde célja: a megosztó hatás. Ahogy ez a sör sem egyértelműen az, ami rá van írva, úgy Pablo Emilio Escobar Gaviriáról is mesélnek mindenfélét. Ha a temetésére kivonuló cca. huszonötezer emberből levonjuk azoknak a számát, akik azért mentek oda, hogy a saját két szemükkel lássák, biztosan rákotorják-e a humuszt arra a nyomorultra, még mindig marad egy kisvárosnyi tömeg, aki máig isteníti. Ízlések és pofonok, nemdebár?

1091-1092. Strakonice Otavský Zlatý és Strakonice Klostermann Hořký

Bár apad a készlet, azért még egy darabig Bohemiában fogunk lődörögni, ez alkalommal Strakonice irányába fordítjuk fényes tekintetünket. Füleinket is hegyezhetnénk, a város nagyhatalom dudafronton (itt most a hangszerre gondolunk), augusztus végén még rendezvényt is tartanak, a Mezinárodní Dudácký Festival keretein belül bárki kéjeleghet eme zeneszerszám rettenetes, ám tömegoszlatásra kiválóan alkalmas hangjában. A városiak akkora duda-fanok (még mindig a hangszerre gondolunk), hogy a helyi, 1649-es alapítású sörfőzde is a DUDÁK – Měšťanský pivovar Strakonice névre hallgat. Természetesen így hívják piacvezető termékcsoportjukat is, ám mi most nem ezt járjuk körül. Szent ígéretet teszünk azonban arra nézvést, hogy amikor sorra kerül a Dudák, recsegni fognak a dudák (utoljára gondolunk erre a hangszerre).

A várossal kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk, hogy 1892-ben itt született Josef Skupa bábművész, akinek Spejbl és Hurvínek karakterér köszönhetjük. A két figura közül Spejbl az idősebb, 1920-ban kelt életre először, Hurvínek hat évvel később csatlakozott.

A bábfigurák, illetve a velük készített mesefilmek a mi felhőtlen gyerekkorunk szerves részét képezték, ám nem árt tudni, hogy a müncheni egyezményre (ahol a nemzetközi hatalmak sikeres előkészületeket tettek a cseh területek feldarabolására) reagálva Skupa és szerzőtársa, Frank Wenig olyan csípős, egyértelműen politikai töltetű epizódot kreáltak, hogy azt a vezérkar sem nézhette tétlenül. Be is tiltották rögvest. ’44-ben a színházat bezárták, a Gestapo elkobozta a bábokat, Skupa pedig börtönbe került, ahol cellatársait gyakran szórakoztatta Spejbl-jelenetekkel. Így kell elegánsan a középső ujjunkat mutatni mindenféle, éppen regnáló nyomorult hatalmi formáció irányába.

Természetesen mellékelünk egy epizódot a sorozatból, tessék:

Most pedig irány a folyópart, aranyat fogunk mosni, mert ez kell az első sörünkhöz való teljes ráhangolódáshoz. A nemesfém után manapság is érdemes hobbi jelleggel az Otava (a kanadai áthallásról [Ottawa] csak annyit, hogy innen valószínűleg többen költöztek oda, mint onnan ide, többek között szeretett kontinensünk bájos történelmi háttere miatt) partját borító homokban turkálni, évszázadokkal ezelőtt pedig jelentős kenyérkereseti lehetőségnek számított azok köreiben, akiknek máshoz nem fűlt a foguk. E tevékenységnek állít emléket – legalábbis nevével – a Strakonice Otavský Zlatý, egy szépen szerkesztett, jóízű világos. Világos arany szín, korrekt, átlagosan tartós hab, zöldséges-malátás illat. A komlózás biztos és erőteljes kezű, a žateci félkorai vörös teszi a dolgát (amíg tudja tenni, mert a klímaváltozás miatt ez az egyik legveszélyeztetettebb fajta). IBU 34, alkohol 4,8 %, a beltartalom 11,8 B°. Egy kezdő aranymosó szett megvan húszezer HUF-ból, de mi ennyi pénzért inkább ilyen sört vásárolnánk, oszt’ csak üldögélnénk a folyóparton, mert annál nem sok jobb dolog van a világon.

Folyópartról hegyoldalra kapaszkodunk, az erdők sűrűjében kellemesebb a klíma. A Šumava a hegyvidék mellett a régió neveként is funkcionál, de aki messzebb szeretne utazni, az nyugodtan megcélozhatja a kisbolygóövezetet is, cca. 300 millió kilométert kell csak talpalni, de megéri, mert az itt keringő 2403 Šumava aszteroida csendes és nyugodt hely. A Földön található Šumava is igen szép vidék, következő sörünk egyik lelkes rajongójának és megéneklőjének, Karel Klostermann-nak nevét viseli.

Az író gyermekként a szomszédos Písek városában járt iskolába, aztán Bécsben rugaszkodott neki a gyógyszerészetnek, amit aztán félbe is hagyott anyagi körülményei és egészségi állapota miatt. Hazaköltözött, német és cseh anyanyelve mellé megtanult még néhány másikat (angol, francia, spanyol, olasz, szerb), tanárként helyezkedett el, írni kezdett, először németül, majd csehül. A Šumava bűvöletében élt és alkotott, írásai az itt élő emberekről, a vidék szépségéről szólnak. Az adott politikai szituációknak köszönhetően a németek és a csehek nem mindig fértek meg egymás mellett, de őt mindkét fél tisztelte és szerette békés nyíltszívűsége miatt.

A Strakonice Klostermann Hořký méltó emléket állít neki és munkásságának azzal, hogy német és cseh komlók (Mandarina Bavaria és Kazbek, utóbbi hidegen adagolva) példaértékű fúziója teremti meg az egész nyugodtan klasszikusnak nevezhető ízvilágot. Az intenzív, csehes keserűk mellett a citrusos, finoman gyümölcsös aromák teszik teljessé az élményt, és visznek be minket nagyon is jó értelemben az erdőbe, ahol ismét csak csendesen üldögél az ember, mert annál nem sok jobb dolog van a világon.

1089-1090. Novopacké Podkrkonošský Speciál Tmavý és Světlý

Nová Paka városába tartunk ez alkalommal, a jičíni járásba, errefelé lakott Rumcájsz is a Řáholec erdő közepén Mankával és Csibészkével, emlékezzetek csak vissza. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben készült cseh rajzfilmeken szocializálódott kedves olvasóinknak jegyeznénk meg zárójelben, hogy a Rumcájsz-kalandjai (O loupežníku Rumcajsovi) szerzője ugyanaz a Václav Čtvrtek, aki Moha és Páfrány történeteit (Pohádky z mechu a kapradí) is megálmodta.

**Václav Čtvrtek (1911-1976) O víle Amálce a žabce Márince című kötetével ’73-ban**

A várost 1357-ben említik elsőként írásban, amikor a helyi templom új plébánost kapott, aztán az 1600-as évek végéig volt itt minden, amire rendes embernek soha sem lett volna szüksége. Egyszer sikerült porig égetni a várost, másodjára csak félig üszkösödött el. Aki túlélte a lángokat, azt a pestis ragadta magával, a kigyúrt immunrendszerrel bírókat pedig a svédek belezték ki, akik a harmincéves háború szervezésében kirándultak errefelé. Ám a lelkes állampolgár az már csak olyan, hogy mindig visszatér, termel, fogyaszt és szaporodik. Nová Paka is virágzik, többek között sörgyárának köszönhetően.

A városban már a XIII. században is állt egy főzde, ami persze leégett, ezért újat építettek, ebben viszont abbahagyták a termelést némi adó- és vámmentességért cserébe. A jelenlegi főzde épületeinek 1871. március 29-én láttak neki, a termelés egy bő esztendővel később indult meg. Átvészelték a két világháborút és a gazdasági szempontból nem kevésbé kegyetlen rendszerváltási időszakot is, napjainkban független főzdeként üzemelnek Pivovar Nová Paka néven.

Elsőként a Podkrkonošský Speciál Tmavý kerül pohárba, mely nevéhez híven szép sötét gesztenyebarna árnyalatban pompázik (a név első fele egyébiránt az Óriás-hegység [Krkonoše] közelben nyújtózó vonulataira utal). Nagy népszerűségnek örvendő söröcske, mely 2005-ben karácsonyi főzetként startolt, aztán gyorsan az alapszortiment részévé vált. Habja puha, krémes, tartós, alóla malátásan édes, finoman kenyeres aromák bújnak elő. A korty kellemesen pörkölt, karamellás, kávés jegyeket hoz, nyalatnyi csokoládéval, falatnyi dióval. A keserűk határozottak, szépen íveltek középtájtól az utóízig, ahol villanásnyi időre némi édesgyökér is csatlakozik hozzájuk. A 6,3-as alkoholtartalomra Rumcájsz is megpöccintené a kalapja peremét, mi pedig kifejezetten elégedettek vagyunk a dolgok eddigi alakulásával.

Egyik szőke, a másik barna…- dudorásszuk hát emelkedett hangulatban a régi nótát, mit sem törődve a sorrendiséggel (mondjuk a rímképlet és az ütem miatt tökmindegy lenne), miközben már a következő palackot markolásszuk. A dal címe Zsebkendőm négy sarka, szövegét Kubányi György, zenéjét pedig Szentirmay Elemér szerezte. Utóbbi művésznév vadosfai és zsidi Németh Jánost takarja, aki rengeteg ilyetén népies nótát komponált. Állítólag egy Liszt Ferenc játékát követő afteren a kisujjából rázott ki két művet, melyeket a mindig és mindenhol jelen lévő muzsikus cigányok rögvest lekagylóztak, és már bazseválták is. Ezt követően a szintúgy a helyszínen tartózkodó Anton Grigorjevics Rubinstejn leesett állát kellett keresgélnie az úri közönségnek. Valószínűleg meg is lett, a vargabetű után pedig jöjjön a szőke, na de előbb mjúzik.

A Podkrkonošský Speciál Světlý nevét szintúgy 2005-ben nyerte, ekkor keresztelték át az 1997-ben, a főzde 125. évfordulójára készített Vyrocni nevű sört. Méltán népszerű főzet ez is, szintúgy 6,3-as alkohollal, ám barna kollégájával ellentétben az ő esetében ez a százalékos érték már az illatban is egyértelműen hozza az „erőssör”- érzést. Szép sötétarany szín, itt-ott rezes törésekkel. Habja átlagos, tapadós, kitartó. Az alkohol mellett illatában gabonafélék, édes kekszek jelentkeznek. A korty csalogatóan édeskés, a komlózás ezt csak részben képes ellensúlyozni, ám ez nem feltétlenül jelent problémát, mint ahogy az alkohol kissé felületes csomagolása sem az. Testesnek, nehéznek érződő sör, ami ennek ellenére – vagy épp ezért – nagyon szépen itatja magát. Az utóíz finom savanykássága jólesően reflektál a korty elejének édességével, szomorúak is vagyunk, amikor elfogy, mert ezt a játékot szívesen folytattuk volna még egy darabig, fél szemmel a ravaszdi alkoholokat figyelve.

E két alapsörével a főzde belopta magát szívünkbe, odavéstük a titkos jelet, jövünk mi még erre.

1087-1088. Černovar Světlé és Černovar Černé

Szorgalmasan, továbbra is kettesével ürítgetjük a cseh söröket tartalmazó palackokat, ez alkalommal az általunk valamikor már hellyel-közzel, kvázi madártávlatból körbejárt főzde, a Pivovar Rakovník (lelkes szlavistáink kedvéért Tradiční pivovar v Rakovníku) Černovar termékcsaládjából nyalunk-nyelünk be egy világosat és egy sötétet. Rakovník az egyik helyi legenda szerint egy nagy éhínségnek köszönheti a nevét, mikoron is egy édesanya az általa és mások által is mérgezőnek tartott ráklevessel akarta gyermekeinek szenvedéseit megrövidíteni. A dolog tulajdonképpen összejött, a gyerekek nem szenvedtek tovább, mert jóllaktak, a patak és a település pedig felvette a derék ízeltlábú nevét, sőt, a jószág a címerre és a zászlóra is felkerült.

**A címer a jószággal. Szerintünk egy kicsit sok lába van, no de hát szép ez így is**

Mivel egy kereskedelmi útvonal mellett feküdt, hamar bírósági székhely lett belőle, mérföldjogát pedig (a várostól adott távolságon belül más nem kereskedhetett, illetve állíthatott elő bizonyos termékeket, mint például a minket érdeklő sört) az éppen aktuális uralkodók (Luxemburgi János, majd a mi V. Lászlónk) lelkesen megerősítették. Maga a főzde is V. László 1454-es rendelete óta számítja magát létezőnek, de ezt a fonalat most letesszük, mert a cég húzósöre a Bakalář, abból is lapul valamennyi a kamrapolcon, oszt’ miről fogunk ennyit dumálni, amikor azt kóstoljuk? Több nap, mint kolbász, ugyebár.

Szóval a Černovar brand a 2010-es évek elején jött létre némi barátságos orosz nyomásra, már amennyire barátságosan tudnak nyomni az oroszok. Természetesen ez esetben szimpla üzleti megállapodás történt, miszerint a főzde ellátja a feneketlen gyomrú orosz piacot egyszerű, tisztesnek mondható cseh sörrel. Rögvest kidolgozásra került hát néhány új receptúra (a Černovar mellett a Pražačka is), a termelés és forgalmazás beindult, idővel pedig ezek a sörök a cseheknél is népszerűek lettek, meg is dobálták őket néhány éremmel.

A Černovar Světlé is az említett stílben és szellemben készült, faék egyszerűségű pilsner, szép középarany színnel, pufi habkoronával. Halványan kekszes, kicsit csípősen zöld komlós illat, harsány szénsavak, ízében átlagos maláták átlagos keserűségű átlagos komlókkal. 4,9-es alkohol, 11.6 B°, 26 IBU, hogy némi száraz tényszerűséggel is szolgáljunk az ilyesmit kedvelőknek, ám a lényeg, hogy egy jóízűen fogyasztható, soharosszabbat kategóriájú sörről van szó. Rakovník lendületét egyébiránt a harmincéves háború törte meg némiképp, a város közelében zajlottak ugyanis az 1620-as fehérhegyi csatát megelőző bemelegítések, amiknek – ahogy az már lenni szokott – akadtak civil áldozatai is, nem beszélve a háborús intézkedések okozta pénzügyi katasztrófákról. Ismerős? Nanáhogy. A fehérhegyi csata, ahol a cseh protestánsok néztek farkasszemet a Német-római Birodalom és a Katolikus Liga seregeivel, röpke órácska alatt lezajlott, és a csehek vagy háromszáz esztendőre búcsút inthettek az önállóságuknak. Az egyszerű emberek és a sörfőzők viszont közel sem látták annyira sötétnek a jövőt, mint amilyen sötét a mi második sörünk, a Černovar Černé.

**A fehérhegyi csata, ahogy azt Peter Snayers látta biztonságosnak mondható távolságból**

A jó értelemben vett szimplaság itt is megvan, a direkt fényben kellemes rubinvörös villanásokat produkáló sör kissé rongyos, halvány bézs habkoronája alól finom pörkölt aromák szivárognak elő, némi szárított gyümölccsel spékelve. Ízében is a pörkölt maláták dominálnak, jóleső fekete kenyeres savanykássággal, ezeket szépen balanszírozó komlózással. A vége leheletnyit gyümölcsös, az utóíz decensen kávés.

Nehezen versenyezhetünk az orosz piac vásárlóerejével, de azért nem lenne baj, ha ez a két sör tartósan leváltana néhány lópisigáspárt a hazai boltok polcain. Oké, tudjuk, álmodik a nyomor.

1082-1083-1084. Rychtář Rataj, Pivo Monor és Ferdinand Specialní Polotmavé Sedm Kulí

Visszafogottan irgalmatlan mennyiségű cseh sörrel nézünk farkasszemet, melynek egy része a maga fizikai valójában hentereg körülöttünk mindenfelé, másik része már csak emlékeinkben és feljegyzéseinkben létezik. Ez utóbbiakkal kezdünk, mert ugyan szorgalmasan és két pofára zabáljuk a páfrányfenyő (Ginkgo biloba) leveléből (Ginkgo folium) kivont hatóanyagokból készített varázspirulákat agyi vérellátásunk karbantartása érdekében (depresszió és impotencia ellen is jó, de ezt a kettőt még nem tudjuk felmutatni, bár ami késik, ugyebár), az elhúzódó kánikula miatt hajlamosak vagyunk ennél egyszerűbb dolgok elfelejtésére is, lásd saját nevünk.

A múltkor Monoron jártunk, ahol egy vidám családi kiruccanás keretein belül megtekintettük a véletlenül éppen zajló sörfesztivál eseményeit és felhozatalát. Az időjárási körülmények optimálisak voltak, a szervezőket és a helyi erőket tekintve pedig nem érheti szó a ház elejét. Rengeteg árnyékos hellyel, szökőkúttal, a rendezvénynek helyet adó kis terecskén átfutó erecskével találkoztunk, amik nagyon kellemessé és komfortossá tették az összhatást. Kisebbik leánygyermekünk egyből kiszúrta a játékos-kézműves projektnek kijelölt területet, ezért a délután hátralévő része úgy telt, hogy apa időnként elslattyogott egy sörért, aztán sietett vissza csatlakozni a kreatív tevékenységhez.

A sörfogyasztással nem kapkodtunk, egyebek mellett mindössze három, számunkra még ismeretlen főzetet kóstoltunk meg csapról, de az autó csomagtartója által kínált lehetőségeket természetesen kihasználtuk. E tételeket hozzácsapván a kamrapolcon sorakozó cseh versenyzőkhöz jött össze az említett mennyiség, ránézésre vagy tizenhat palack. Ennél nagyobb mértékű objektivitást ne várjatok tőlünk, inkább hasaljunk neki a memoárirodalomnak. Elsőként a Lobkowicz-csoportosuláshoz tartozó Pivovar Rychtář kizárólag hordós kiszerelésben forgalmazott sörébe nyaltunk bele, és milyen jól tettük. A Rychtář Rataj készítése során négy alkalommal is megkeresztelődik egy-egy adagnyi Cascade-dal, hidegen is, ennek köszönhetően ízvilága nagyon markánsan és nagyon megnyugtatóan keserű, a háttérben könnyed citrusokkal. A maláták szépen asszisztálnak, maga a sör laza, frissítő, élvezetes. A név elvileg a földműves, szántóvető kifejezés régies cseh alakja, és nagyon is könnyen el tudjuk képzelni magunkat, ahogy minden második kapavágás után megállunk inni egyet, habár a tűző napon az 5 %-os alkohol előbb-utóbb elegánsan belefektetne minket a barázdába.

Éppen babzsákokkal dobáltunk célba, igyekezvén lerombolni a kilós kiszerelésű kutyatápos dobozokból emelt piramist, amikor eszünkbe jutott, hogy van a fesztiválnak saját söre is. Rövid tájékozódást követően már szorongattuk is lelkesen a műanyag poharat (volt rendezvénykorsó is, de ilyesmit mi nem veszünk, mert egyrészt sóherek vagyunk, másrészt az otthon lapuló ilyen típusú üvegedények halmazata miatt az asszony teljes joggal néz ránk időnként csúnyán, bár néhányat ő is használ esetenként vázának), benne a Pivo Monor Limited Edition-nel, melyet a dél-morva Velká nad Velička-ban állomásozó Pivovar Velický Bombarďák készített. A főzde elég fiatalka, 2014-es datálásúak, szeretnek játszadozni a komlófélékkel, amit terjedelmes Single Hop-sorozatuk is bizonyít. Nem ijednek meg a sörtípusoktól sem, az alapokon túl készítenek saisont, chilikkel fűszerezett IPA-kat és füstölt söröket is. A monori kiadás egyszerűbb, de tisztes iparosmunkával összerakott szűretlen láger, melybe becsületes mennyiségű žateci komló került. A jellegzetes zöldséges karakter nagyon szépen domborodik, a korty vége és az utóíz pedig nagy megelégedettségünkre kifejezetten tökmagos. Ráadásul az ára is barátinak volt mondható (1000 HUF/korsó), kicsit csodálkoztunk is, hogy a rendezvény utolsó napján még sikerült szereznünk belőle.

A fesztiválsör fogyasztása közben lányommal és édesanyjával fura alakú fadarabkákból igyekeztünk összerakni egy 3×3-as kockát, de úgy jártunk, mint Boncz Géza takarítónője, aki a szomszéd szobában az őrület határát súrolja. Egyre kényszeredettebb mosolyunkat látva odasétált egy, a pólója hátán Pali bácsi feliratot viselő idősebb úriember, közölte, hogy az alap a lényeg, majd nem egész négy másodperc alatt felépítette a kockát. Körösztanyád – gondoltam, de azért szépen megköszöntük a bemutatót.

Ilyetén idegállapotba’ konvergáltunk lassacskán a kijárat felé, ám lánykánkon hirtelen farkaséhség vett erőt, melyet egy Alföldi Batyu fantázianevű gasztronóm kreálmánnyal (sós palacsintatésztában sütött mindenfélék) kívánt csitítani. Kilépő sörünket keresgélvén találtunk rá a Pivovar Ferdinand helyben igen lakonikusan vörösnek titulált főzetére, melyről az első kortyok után úgy gondoltuk, hogy tán a főzde Sedm Kulí nevű félbarnája lehet. Így gondoljuk most is, leginkább az igen karakteres, fűszeres-gyógynövényes keserű vonal miatt, melyet a benne lévő Premiant, Magnum és žateci vörös komlóknak köszönhet, nem is beszélve a gyógynövény-granulátumról, melynek egyik összetevője a felénk áldott haloványka néven is futó benedekfű (Cnicus benedictus).

Hetet bele, mint Szarajevóban! – morogtuk a bajszunk alatt mintegy búcsúként Hašek nagyon is idevágó mondatát (a Sedm Kulí hét golyót jelent, így utal a merényletre, bár elvileg Princip polgártársnak csak két lövésre volt ideje), majd az események ilyetén alakulásával teljesen megelégedve dél-délkeleti irányban távoztunk a rendezvényről.

PS.: saját képeket régi jó szokásunknak megfelelően most sem készítettünk, mindenki elégedjen meg a netről összelopkodottakkal.

1077-1078. Ludger’s Classic és Tiszai

Átlibbentünk júliusba, tombol a nyár, és ennek, illetve a foci EB-nek/nak köszönhetően a sörök áradata is kiapadhatatlannak tűnik. Ha már foci, zárójel: ezzel a hosszabbításos rendszerrel egyre kevésbé vagyok kibékülve. Miért jó az, hogy ha a mérkőzés időtartama alatt nyomorultul, ócskán, fantáziátlanul, teszetoszán, etc. játszó csapat a hosszabbításban véreset pesálva beszuszakol egy gólt? A tiszta játékidőt sebészi pontossággal lehetne biztosítani az óra szükség szerinti megállításával, oszt’ aki ezalatt nem tud értékelhető eredményt kiharcolni, az húzzon haza. Hogy érdekesebb, kiszámíthatatlanabb lesz tőle a játék? Elvileg lehetséges, de ha ez komoly érvnek van szánva, itt az idő elgondolkodni a játék további sorsán, zárójel bezárva.

Újabb két kérdőjeles terméket vizsgálunk meg, melyek egyik közös nevezője a gyártó homályba burkolózása, a másik pedig a tippünk szerinti alacsony élvezeti érték, de nem célunk a diszkrimináció, még ha olyan jól is esik időnként. A Ludger’s Classic Lager-ről annyit sikerült kideríteni, hogy az Egyesült Királyságot megfelelő mennyiségű sz@rsörrel ellátó Spar számára készítik valahol Franciaországban, esetleg a hollandok keze is benne lehet a dologban. Vagy a lábuk, legalábbis az ízvilág alapján erre tippelnénk. Csípős szagú, halovány, sörre foltokban emlékeztető kukoricás lé egy kisebb és egy nagyobb pozitív tulajdonsággal. A kisebbik a 4,8-as alkoholtartalom, mert az alkoholt mindig és mindenhol meg kell becsülni, hiszen hol is tartanánk nélküle? A nagyobbik pedig az, hogy csak 250 ml, ez pedig valódi áldás, még a névrokon Szent Ludger is elismerően csettintene, pedig az ő élete sem volt trallala Helgolandon a pogányok között.

Szent Ludger meggyógyítja az utolsó fríz skald, Bernlef vakságát. A certifikátum szerint a bizánci eredetiről kézzel készült autentikus másolat. Vagy nem. De kit érdekel, amikor csak 7000 HUF? Hát a hülyének is.

Másik példányunk – majdnem azt írtuk: áldozatunk, holott azok éppen mi vagyunk – is rendkívül szűkszavú eredetét illetően, a dobozon annyi olvasható, hogy a békéscsabai illetőségű Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. forgalmazza. Némi kattintgatás után egyértelműnek tűnő bizonyítékot találunk arra, hogy a levet a pécsiek erőltették ki magukból, ám nem szívesen gondolunk bele, miképpen. Kukorica ebbe nem jutott, ami nem baj, ki szeretne ebben a hőségben dohos egérvizeletet inni, a Tiszai mindenképpen elegáns gesztusa a fogyasztó felé a teljes és totális ízmentesség. A halványsárga szódavíz kategória megbízhatóan teljesítő tagjával van dolgunk, akinek dobozán még a nap poénja is tisztán látható, olvasható: „Sör van bennem!”

Miután lehúztuk a klotyón ezt a két sz@rt, és iszunk valami rendeset, bennünk is lesz.

1071-1072. Hermann Müller Classic Lager és Welsenburg

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm – imígyen rugaszkodik neki a 23. zsoltár. A Teremtő széles jókedvében rólunk sem feledkezett meg, rögvest két újabb szarsört is hozzánk vágott, csak hogy érezzük a törődést. A füves legelőkön való terelgetés is rendben van, pláne ha azt a füvet el is lehet szívni. „Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.” Bizony, csordultig. Ráadásul a tökünk is tele. Sebaj, majd ezen két remekmű segítségével levezetjük a feszültséget.

A Van Pur, a tré levek ihletett mestere ez alkalommal sem okozott csalódást, hiszen mindenféle lelkiismereti vívódás nélkül erőszakolta meg ismét szájon át (mondhatni oralice) a lelkes nagyközönséget a Hermann Müller nevével fémjelzett brand újabb tagjával. A Pilsener tárgyalásakor említettük, hogy fogalmunk sincs, ki lehet ez a jobb sorsra érdemes úriember (bár valószínűbb, hogy csak egy megfelelően németes hangzású névre volt a közepesen aljas lengyel galerinek szüksége), de ha belekortyol a Classic Lager-be, valószínűleg ennen kezeivel vet véget szenvedéseinek ez árnyékvilágban. Nekünk is csak addig volt jó, amíg a lé hőmérséklete el nem érte a +5 °C-ot, mert utána mindenféle, igen kellemetlen ízhatások lendültek támadásba. Az említett hőérték alatt simán iható a dolog hideg, enyhén savanykás sárga szódavízként, de aki nehezen tűri a dobozízt, illetve ritkán fogyaszt enyhén penészes, ázott kartonpapírt, az ne halogassa a dolgot sokáig, hagyja a helyben futást, mert rosszul jár. És bár jól hangzik, hogy „Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy”, azért ne feledkezzünk meg az idézet második feléről, miszerint: „vessződ és botod megvigasztal engem”. Köszi.

Polak, Węgier, dwa bratanki – szól a régi mondás az örök és megbonthatatlan lengyel-magyar barátságról (ami nem is annyira örök és megbonthatatlan, mer’ mostanság Európa kicsit is értelmezhető vidékein nagyjából mindenki utál minket, mint a sz@rt, ezeknek a degenerált narancssárga patkányivadékoknak köszönhetően, de hagyjuk ezt, van így is elég bajunk, ha az előttünk vigyorgó újabb, rendkívül ronda dobozra pillantunk), így hát jöjjön egy bőcsi rettenet. Aki nem rest a település történelmében megmerítkezni, ráadásul hisz a nomen est omen alakító és formáló erejében, az hamar megvilágosodhat ama kérdésben, miért is készítenek ilyen borzalmas folyadékokat ebben a községben. 1470-ig ugyanis a Czudar család volt a főnök errefelé, és ugyan ők mára kihaltak, nevük, mint minőségjelző, továbbra is ott lebeg a sörgyár felett. Egyéb érdekes, kvázi NER-es párhuzamokra is lelhetünk, például Ónodi Czudar Imre azért került lapátra, mint egri püspök, mert a família kéz alatt elpasszolta azokat a várakat és falvakat, melyeket Nagy Lajos királyunk bízott rájuk. Természetesen a megfelelő lendülettel talpakat és seggeket nyalni tudó ügyeskedők már akkor sem tudtak nagyot bukni lefelé, emberünk is csakhamar erdélyi megyés püspökké avanzsált, és ha már a nomen est omen volt emlegetve: VI. Orbán pápa által.

A Welsenburg ennek megfelelően rendkívül gusztustalan termék, rendszeres fogyasztása kizárólag reménytelen BAZ megyei alkoholistáknak ajánlott, illetve azoknak, akiknek két édesanyjuk van.

BAZ megye azé’ jó hely

1069-1070. Dreher 4.0 és Dreher Blonde Ale

Közeledvén az a szomorú vasárnap a nyomorult választásokkal, mi egyébbel szórakoztathatnánk magunkat, mint hogy megkeressük a párhuzamokat a kampány és a Dreher két, relatíve új söre között?

A feladat nem igényel különösebb erőfeszítéseket, ezért még mi is könnyedén átlátjuk a problémát és vonjuk le laza csuklómozdulattal a következtetést: a politikusok és a Dreher is pofátlanul hazudoznak, és megpróbálnak leerőltetni valami sz@rt az emberek torkán. De nézzük sorban a dolgokat.

A Dreher márciustól elérhető 4.0 elnevezésű terméke „egy új, növekvő fogyasztói igényt kiszolgálva” látta meg a napvilágot, hogy „minőségi sörélményt” tudjon nyújtani. Az új igények megjelenésével egy időben (mely igényekről természetesen megvan a magunk sarkalatos, kidolgozott és pengeélesre csiszolt véleménye) a gyártó a globális sörpiacot emlegeti, melyhez a Drehernek annyi köze van, mint az egyszeri fideszesnek az ukrán-orosz konfliktushoz, de remekül hangzik és szakértelmet sejtet a háttérben. Lehet, hogy akadnak sörhöz értő emberek a cégnél, de ehhez a léhez nem kellett magukat megerőltetni. Illetve lehet, hogy mégis, hiszen nagy akaraterőt igényel tré dolgokkal előállni a megmondóemberek igényeit kielégítendő úgy, hogy közben tudod: ennél sokkal többre is képes lennél. Ezért tulajdonképpen sajnáljuk ezeket a szakikat, együttérzünk. Ez a hóka valami a pohárban egy valamiben volt világbajnok: komlóaromákat mi még ilyen sebességgel távozni nem éreztünk. Max. két másodpercig érezhető valami halvány virágos dolog, aztán a nihil. Ízileg sem igényel mélyreható elemzést, a fukarul mért maláták után gyenge, az utóízre kissé gyógyszeressé váló keserűk következnek, oszt’ ennyi a katarzis. Szigorúan behűtve, közvetlen szomjhalál ellen megengedett (ha nem volna elég hideg, nyugodtan dobjatok bele néhány jégkockát, az ízén nem fog változtatni semmit), egyébként nyugodtan hagyjátok ott, ahová a boltosok kipakolták.

Egyetlen félmondattal tudunk egyetérteni az öntömjénező szövegáradatból, miszerint „dreheri hagyományokra építő” termékről van szó. Pontosan. Magunk sem mondhattuk volna szebben.

Ide azé’ betoldjuk az örökzöldet, a the hungarian suicide song-ot a választásokra való tekintettel Billie Holiday előadásában 1941-ből.

A másik próbálkozás utcahosszal jobb, még ha nem is nagy dicsőség és produkció a 4.0-nál jobbnak lenni. A Blonde Ale jóval karakteresebb, illat- és ízanyagokban is gazdagabb nekifutás, nem csak a típusok közötti különbség miatt. A „hazai nagyközönség” megkapja a „világszinten is rendkívül népszerű sörtípust”, ebbe nem kötünk bele, mer’ tényleg megkapja és tényleg népszerű. Ám úgy tűnik, ennyi trendiséggel a portfólió már nem tud mit kezdeni, szegény Dreher IPA megmérettetett és kivéreztetett. Talán attól tartottak, hogy a hazai, szakértő nagyközönség rájön, tökugyanaz a kettő? Hihetetlen, mennyire rosszmájúak vagyunk.

A Blonde Ale magabiztosan sörszerű megjelenést produkál, aranyszín, stabil, kissé tépett habréteg. Illata is masszívabb, tartósabb, kellemesen és virágosan komlós. A korty laza, könnyű, az eleje gabonásan édeskés. Némi citrusos-gyümölcsös hatást is fel tud mutatni, a gyengéd keserűk inkább a végén jelentkeznek be, az utóíz is az övék.

A közvetlen életveszély elhárításán túl is ajánlható termék, mindenképpen az iható Dreher kategóriából, ahol azért nem olyan nagy a tolongás.