Szétszórtuk a féléviket ebben a tanévben is, nem akarunk róla beszélni, maradjunk annyiban, hogy egyre nagyobb sz@rban vagyunk. Most inkább kóstoljunk söröket, a véleményünket és érzésvilágunkat hűen tükröző zenemuzsikát meg ide illesztjük, hiszen nyugodtan lehetne a mai fiatalság himnusza.
A közelmúltban foglalkoztunk az Ursus egyik sörével, a Premiummal, most itt az IPA is, ráadásul a lelkünket is melengethetjük egy kicsit, hiszen a főzde termékeinek vásárlásával a Fogarasi-havasok élővilágát támogathatjuk, legalábbis pillanatnyilag és elméletileg. A cég létrehozott egy, félhülye korunknak megfelelően minden irányba vadul lázadó brandet, ez volna a Bârlog, melynek égisze alatt ez az IPA is vonul. A dologban az az érdekes, hogy a szokásosnak mondható parasztvakítások – telt, gazdag ízvilág, jól integrált keserűk, finom egyensúly, usw. – ebben az esetben ülnek. Tényleg telt és gazdag az ízvilág, a komlók valóban a megfelelő pillanatban és lendülettel lépnek be, a vége pedig kellemesen, citromhéjasan kesernyés-savanykás. Eddig sem voltak előítéleteink a román sörökkel szemben (pedig szeretjük az előítéleteket, gyűjtjük is őket, vasárnaponként mindig másikat szedünk elő a szekrényből, megfésüljük szépen, beszélünk hozzá, ilyesmi), ezek után pláne nem lesznek. A hazai nagyüzemi termékekkel pedig azért nem kezdjük el összehasonlítani, mert ahogy azt már éreztettük az írás elején, idegrendszerünk zilált állapotban van, így vérbő anyázásba is fordulhat a dolog, amire most nincs szükségünk. Nagy kedvvel elfogyasztjuk, élvezzük az 5.8-as alkoholtartalom gyengéd simogatását.
Rákattantunk mostanában az almákra, úgy vagyunk velük, mint a sörökkel: nem értünk hozzá, de szeretjük. Minden héten mást fajtát választunk magunknak, már a nevük is izgalomba hoz bennünket, hiszen mikor haraptál utoljára egy Pinova-ba, urambocsá’ egy Granny Smith-be? Az ízeken túl az is nagyon fontos, hogy legyen az almán matrica, mert azt szanaszét lehet ragasztgatni a tanáriban a kollégák cuccaira, amit ők többnyire elnéző, illetve zavart mosollyal konstatálnak. Már ki is tűztek nekünk egy ánégyest a falra MATRICÁK felirattal, amit ugyan értékelünk, de negálunk.
Nem tudjuk, hogy a békésszentandrásiak milyen fajtát tettek Almás Rétes nevű pastry ale-jükbe, de az élmény a vérprofin adagolt fűszerekkel együtt finoman szólva is orgiasztikus. Olyan élethű a dolog, mintha nem poharat, hanem villát közelítenél a szádhoz, rajta süteménydarabkával, s ahogy a döbbenetesen krémesnek érződő vaníliás-fahéjas vonalat megcsipkedi a gyümölcs friss savanykássága, egyből érzed a péntek délutánt. Nem szeretnénk gerinctelen véglényként a készítők lába előtt csúszni-mászni, de ilyen téren a héten ennél jobb dolog még nem történt velünk, ezt nyugodtan el lehet könyvelni tényként.
Tizenkilencre – mit tizenkilencre, húszra – húztunk lapot előző kijelentésünkkel kapcsolatosan, ez abban a pillanatban realizálódik bennünk, ahogy kibontjuk a Reketye Brewing Co. Dr Banghard-ját, ezt a 11%-os alkohollal bíró imperial salty peanut butter & caramel milk portert. Ennél tökéletesebb vaníliás karamell illata a vaníliás karamellnek sincs, ráadásul némi idő teltével finom tejcsokiaromák keverednek hozzá. A korty selymes, a só az ideálisan kevés szénsavval együtt pezseg a nyelv hegyén, maga után húzva a mogyorót, amitől még egy kis olajosságot is hallucinálsz, pedig hát csak aroma, de annyira precízen dolgozik. Az alkohol ugyan folyamatosan érezteti magát, ám nem lóg ki sehol, az étcsokis/kakaós keserűk sziporkáznak, a végén és az utóízben előbújik még egy kis só, mi pedig sejtjük már, miért rángatja a gumikesztyűt az egyébként valószínűleg csúnyán vigyorgó kopasz f@szfej a dobozon, mert ez a sör olyan élmény, amit nehezen felejt az ember, akár az első fékevesztett, ereszdelahajamat-bulit a proktológián.
