Címke: Hedon

1044. Hedon Helmut

A Hedon mostani búcsúsöréhez (volt már ilyen, lesz is még, ha az istenek úgy akarják, meg a lovak is húznak) azt találtuk ki, hogy meginvitáljuk a kollégákat egy olyan szabad asszociációs játékra, mint amilyet mi is gyakran (jó, rendben: állandóan) használunk az írások készítésekor (nem beszélve az élet egyéb területeiről, no de már megint túlzásokba estünk a zárójelek használatát illetőleg). Néhányan ugyan kérdezz-felelek alapon értelmezték a dolgot, de sebaj, hagytuk.

A kérdés rendkívül egyszerűen hangzott: mi jut eszedbe a „Helmut” szóról? A válaszadók engedélyével életkorukat is közöljük, már csak azért is, hogy kicsit világosabban látszódjon, mekkora rakás kaka felé száguld a honi közoktatás patkány politikusaink miatt. A nénizés-bácsizás meg ránk ragadt a kölykökről – időnként egyéb élősdikkel együtt -, mint kutyára a bojtorján.

Dóra néni (47, gyógyped, ő a zig, itthon is, naná, hogy vele kezdünk): Valami német pornószínész.

Rozika néni (63, ighá, magyar-orosz): Kohl.

Helmut Schmidt és Helmut Kohl

Andi néni (43, takarító): Nem is hallottam még. Hogy mondtad? Malamut?

Ildikó néni (54, iskolaőr): Elsőre semmi. Aztán a hel(l)-ről a sör. És a gyorsaság.

Melinda néni (38, tanító, erő- és magyar szak): Valami menyétféle? Vermut?

Csilla néni (36, tanító, ének): Fogalmam sincs, mi ez. Férfinév? Sör? De legalább alkohol, ugye?

Viki néni (35, tanító, ének): Odin és Thor.

Marika néni (44, takarító): Semmi. De tényleg.

Ildikó néni (41, pedasszisz): Energiaital.

Julika néni (60, tanító, orosz-drámaped): Sörmárka. Tuti.

Zsolti bácsi (61, matek-fizika): Hirtelen nem tudom hová tenni. Valami kancellár… Schmidt? NSZK?

Szandra néni (25, testnevelés): Nem tudom, mit jelenthet. Angol kifejezés?

Móni néni (36, iskolatitkár): Mi a t*k*m ez? Sapka?

Ica néni (52, konyha): Esküszöm semmi. Őszintén, nem tudom hova tenni.

Timi néni (33, takarító): Mi? Hááát… Passz. Árfolyam?

Eszter néni (63, tanító, technika): Németország. Meg a nácik.

Andi néni (36, tanító, ember és társadalom): Helmut? Mamut.

Piroska néni (42, biológia): Semmi. Életemben nem hallottam még.

Ezek voltak hát a mai napon elérhető kollégák moccanásai a témakörre, mi pedig engedélyeztük magunknak azt a luxust, hogy gondolkodás nélküli kegyelmi állapotban szívjuk fel a Hedon Helmut hívójelű bajor búzáját, ami egyébiránt szépen hozta a típus által megkövetelt alaki, formai és belbecsi követelményeket, tán csak a fanyarsága volt egy kicsit túltolva, de ennek egy gutaütött nyári napon még örülni is tudna az ember.

Éljenek a Helmutok, a vermutok, a malamutok és a mamutok.

1043. Hedon Mon ami

Nincs is jobb annál, mint ha az elmúlt napok mámoros időszakait követően egy józan gondolkodású, kimért és korrekt úriembert, illetve a vele fémjelzett sört helyezünk górcső alá. Ahol a logika kérlelhetetlen szigorúsága békésen megfér az élet apró dolgainak élvezetével, ott bárki megnyugvást lelhet, még a mi megrongyolódott idegrendszerünk is elernyedhet.

A Hedon Mon ami elnevezésű belga búzasörének díjnyertes csomagolásáról Poirot mester kackiás bajuszkája somolyog ránk. E jellegzetes, a retinákba mélyen bevésődő keménykalap-csíptető-bajusz kombót egyértelműen a karakter leghíresebb, azt legtöbbször megformáló színészének köszönhetjük. David Suchet 1989 és 2013 között hetvenszer bújt a belga mesterdetektív bőrébe, többek között ennek is köszönhető, hogy a 77 esztendős angol úr néhány éve már a Sir előtagot is a neve elé biggyesztheti. Poirot szerepében mostanság John Malkovich és Kenneth Branagh is látható volt, előbbi kecskeszakállal, utóbbi vérmesebb és burjánzóbb bajusszal operál.

A bal szélen Alfred Molina, aki a Gyilkosság az Orient expresszen 2001-es feldolgozásában alakította a felügyelőt. Mellette Suchet, Branagh és Malkovich

Poirot nem veti meg az alkoholt, ám sajnálatos módon sörrel való viszonya felettébb ambivalens, legjobb esetben is tisztázatlan, ami egy belga származású férfiember esetében olyan foltot jelent a becsületen, amit igencsak nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen tisztára mosni.

Agatha Mary Clarissa Miller (jé, még egy sör) Archibald Christie feleségeként az első világháború után adta regényírásra a fejét. Első művét 1920-ban adták ki The Mysterious Affair at Styles címmel, ebben debütál a belga nyomozó. Aztán meglódult a szekér, az írónő 33 regényben és 54 novellában szerepeltette kedvelt karakterét. Pirulva valljuk be, még nem olvastuk mindet (a regényekből öt-hat, a novellákból vagy harminc várakozik türelmesen a sorára), de az eddigiek során mindösszesen két alkalommal láttuk a mestert sörközelben.

Az írónő 1921-ben, nem sokkal első regényének megjelenése után

Elsőként az 1947-ben kiadott novelláskötetben (Herkules munkái, The Labours of Hercules), annak is A lernai hydra című fejezetében utalnak a sör és Poirot viszonyára, imígyen:

„Poirot körülbelül egy órája tartózkodott a fogadóban, és épp túljutott marha- és vesepudingból álló, sörrel leöblített kiadós ebédjén, amikor behozták neki az üzenetet, hogy egy hölgy vár rá.”

Hol itt a baj? Mégiscsak rendes ember ez a Poirot, sörrel öblít ebéd után. Igen ám, csakhogy az 1953-ra datált Temetni veszélyes (After the Funeral) című regényben már ezt olvashatjuk:

„Amikor Georges bevitte Hercule Poirot-nak Morton rendőrfelügyelő névjegyét, belga barátunk meglepetten húzta fel a szemöldökét.

– Vezesse be, Georges, vezesse be. És hozzon… mit is szeret a rendőrség?

– Sört ajánlanék, monsieur.

– Borzalmas! De angol! Hát hozzon sört.”

S ha ez nem volna elég, néhány oldallal később befut a kegyelemdöfés:

„Georges lépett be egy korsó sörrel. Poirot szünetet tartott, majd így szólt:

– Egy kis frissítő, kedves felügyelő úr. Nem, nem muszáj… ebből nem engedek.

– Köszönöm szépen. Ön nem tart velem?

– Én nem iszom sört. De egy pohár sirop de cassis-t… az angolok, úgy vettem észre, nem szeretik. Morton felügyelő hálás pillantással simogatta sörét. Poirot pedig, miközben élvezettel szopogatta a bíborvörös folyadékot, így szólt: […]”

Próbálunk objektívek maradni a megérdemelten híres regényalakkal, bármekkora erőfeszítésünkbe is kerül a dolog, ehhez energiát pedig a Hedon főzetéből tervezünk meríteni, tehát nyitunk és töltünk.

A megjelenéssel nincs gond, a witekre jellemző halovány szalmaszín sör habja fodros, vaskos, paplanszerű. Illata kissé bátortalan, hamar fakuló, de a koriander és a lime azért egyértelműen érezhető, a háttérben még a bazsalikom fűszeressége is meg tudja mutatni magát.

A korty pezsgő, könnyed, picit csípős, nyitásnál a fűszernövények dominálnak, aztán szokatlanul erőteljes savanykásság robban be, majd rövid életű füves-zöldséges keserűk zárnak. Kicsit mintha felszínes lenne a dolog, nincs mögötte valódi, értékelhető tartalom, de afféle utánérzésnek elmegy, és tény, hogy frissítő hatással is bír.

Nem rendelkezünk Poirot mesterhez hasonló képességekkel, ám ha egyszer mégis felcsapnánk detektívnek, két komplikált ügy között azért nem mondanánk határozott nemet egy erre a sörre vonatkozó meghívásra.

1042. Hedon Balatonvilágosi Pilsner

Ilyentájt, a két ünnep között a szokásosnál is tompábbak vagyunk értelmileg és érzelmileg egyaránt. Idegrendszerünknek csak a vegetatív része funkcionál, alapvető életjelenségeket mutatunk ugyan, de semmi több. Áldott egy állapot ez, habár abban nem vagyunk biztosak, mennyire örülnénk annak, ha állandósulna. Mindenesetre kihasználjuk a lehetőséget, nyugodtan és következmények nélkül bámulunk ki a fejünkből és az ablakon, perifériás látómezőnkbe helyezve a Hedon Balatonvilágosi Pilsnerét, és elegánsnak vélt mozdulattal hajítjuk a gyeplőt a lovak közé. Balatonvilágosról először Kádár János nyaralója és a hozzá épített szigetecske jut az eszünkbe, ahová horgászni járt a vezér. Az őrségnek állítólag saját maga adta parancsba, hogy csak akkor merészeljék zavarni, ha újra kitört a háború. Czermanik elvtárs legendás puritánsága itt azért tett engedményeket, mert a telefon és színes televízió azért nem tartozott a korabeli munkásember háztartásának alapfelszereltségéhez.

A kissé elhanyagolt épület

Vagy negyven évvel ezelőtt jártunk arrafelé utoljára (istenkém, az ember mindenféle más irányokba is mászkálhat, nem?), de arra emlékszünk, hogy egy igen meredek úton lehetett lejutni a partra, s ennek akár aktuálpolitikai színezetet is adhatnánk, de hagyjuk a pics@ba.

Hogy a hattyúkra innen emlékszünk-e, az kérdőjeles, mert a nyári szezonban rengeteg bütykös hattyú (Cygnus olor) nyüzsög a tónál, még a sörösdobozra is jutott belőlük, de aztán vándormadarak lévén odébbállnak. Ha már a dobozról esett szó, mindenképpen illik megemlíteni a Flying Objects designstúdiót, akiknek a főzde élveteg sörnyitóemberkés figuráját köszönhetjük. Ők tervezték újra a sörök csomagolásának grafikáját is, amivel teljesen megérdemelten hozták el az idei Red Dot Design Award-ot Communication and Brand kategóriában. Szívből gratulálunk a teljesítményhez, magunk is szívesen nézegetjük a Hedon dobozait, és gyártjuk belőlük a ceruzatartókat kétbalkezes és/vagy lusta kolléganőinknek.

Patkós Luca és Húnfalvi András örülnek

Közben hihetetlenül lassan és kényelmesen közelebb mozgattuk és pohárba helyeztük a sört a hattyú alól. Embereset szisszent nyitáskor, a hab is amúgy petőfisen (vö. „Mint az őrült, ki letépte láncát”, erről meg rögtön beugrik a másik Világos, ott Arad mellett kicsivel) nyomakodik kifelé nagy cafrangosan, de aztán csihad, alig marad belőle valami, az is inkább a pohár falán. Illata kellemesen és savanykásan gyümölcsös, szőlőre és fehérborra hajaz. A korty könnyed, frissítő, a komlózás pedig kifejezetten markáns, amit el is vár az ember ettől a sörtípustól. Kifejezetten korrekt készítmény, szívesen kortyolgatjuk, aztán az 5 százaléknyi alkoholtartalom csatlakozik az elmúlt napokban magunkba töltött n-százalékhoz, szemhéjaink elnehezülnek, fókuszunk szétesik, és valamiért teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a Balatonvilágoson 2007-ben elszabadult rozsomákokról fogunk álmodni, ahogy Kádár apánkkal pecáznak.

1041. Hedon Medúza

Medusa enyhe idegállapotba’ lapozgatta a partnerkereső applikációja által elé generált oldalakat. Nincs egyetlen épkézláb faszi sem ebben a nyomorult teremtésben? – füstölgött magában. Miért van az, hogy nekem sosem sikerül kifogni valami csendes, rendes hímet, akinek esetleg még egy kis pénze is van? Oké, Poszeidón elég hatalommal bírt, de ezt a kapcsolat dolgot elég furcsán értelmezi, gyakorlatilag megerőszakolt az a hínáros fejű, szigonyos paraszt. Mintha nem volna elég, hogy a Gorgók közül egyedül én vagyok halandó. A nővéreim meg… na, azok is érik a pénzt. Eurüalé csak üvöltözni tud, de azt legalább hangosan és mindenkivel, arról nem is beszélve, hogy biztosan tudom, összefeküdt azzal a rohadék Poszival, alig várta meg, hogy az lemásszon rólam. Szép kis testvér az ilyen. A másik nővérem, Sztheinó, az legalább jól csinálja a dolgot. Igaz, hogy eddigi életében több f@szt fogott, mint kilincset – és hát ugye halhatatlan, mi lesz még itt, uramirgalmazz -, de az eseményeket követően az összes kandúrkát jégre tette. Mindet, kivétel nélkül. Jelenlegi állapotomban (jut eszembe, szerintem úgy maradtam Poszitól, már két hete késik ’sszameg) ezzel mélységesen egyet tudok érteni.

Csoda, ha elegem lett a beolajozott görög köcsögökből? Nézzünk körül egyéb helyeken is, éljen a globalizáció! – mondtam magamnak. Hamar rá is találtam arra a szigorú tekintetű ír aszkétára, Patrikra. Csípem a szigorú tekintetű aszkétákat, érzem bennük a kihívást. Küldtünk egymásnak pár, kissé privátabb jellegű fotót, váltottunk néhány szót a virtuálban. Minden okénak tűnt, így megegyeztünk egy találkában nála, úgy sem jártam még soha arrafelé. A sziget teljesen rendben van, tényleg szuperzöld, meg minden, csakhogy az én drága szentem elfelejtette megemlíteni, hogy ő reflexből elzavar minden csúszómászót a területéről. A fejemen tekergő kígyók az apostolt megpillantva visítva vetették magukat az óceánba, én meg most itt heverek parlagon és viszkető fejbőrrel. Igaz, a kígyóhaj máris kezd visszanőni, de ezek az izék a fejemen pillanatnyilag a legnagyobb jóindulattal is csak földigilisztának nevezhetők. Ezektől ugyan senki sem fog kővé válni, talán csak szívrohamot kapni a röhögéstől.

Igyunk valamit, mer’ rögvest rosszul leszek. Lássuk, mit osztott mára Lakheszisz. Hogyaszongya Medúza Foreign Extra Stout. Ezek szórakoznak velem, ’sszákmeg??? Még hogy Medúza?? Pláne foreign?? Hát nem most meséltem, hogy jártam a külföldiekkel? Azt hiszem, holnap lesz egy-két szavam a Moirákhoz, azért a pofátlanságnak is van határa. Na, lássuk, mit tud. Hmmm… az illata nem is rossz. Finom csokoládé, karamell, kevéske, de annál csalogatóbb alkohol. Sűrű, tapadós anyag, a korty pedig döbbenetesen krémes. Az eleje az illatok alapján elvárt édességet hozza, a csokoládékhoz, melaszhoz könnyű odaképzelni valami enyhe likőrösséget. A maláták után kávés keserűk jönnek, a komlók halvány földes jegyekkel kontráznak. A vége alkoholosan meleg, kávés.

Lassan iható, tempós, nyugtató hatású sör, szépen egymásra épülő, több irányból is kibontható ízekkel. Nem bántuk volna, ha kissé több alkohol szorul bele, mert ez a 6,5 % a típus alsó határa, s ennél nekünk most több kellene.

No nézd csak, még egy hellén hetero. Nem is néz ki rosszul… Valami Perszeusz. A származása rendben van, biztos akad pénze is, elvégre királylány az anyja. Azt írja, a foglalkozása hérosz. Nofene. Próbáljuk ki, mit veszíthetünk? Csak nem fogja levágni a fejem?

Medusa levágott feje Michelangelo Merisi da Caravaggio alkotásán

1040. Hedon Feketeszakáll

Kiskovács C. Jenőt nem kímélte ez a drága, nagy kezdőbetűs Élet mostanában. Ennek megfelelően úgy érezte magát – és úgy is nézett ki -, mint a Himnuszban a balsors. Nem elég, hogy a reaktivált kommunikációs tisztet folyamatos áthelyezésekkel pöckölgették egyre inkább kifelé az Univerzum relatíve értelmesnek nevezhető létformái által benépesített kvadránsokból (mostani állomáshelye is jóval közelebb helyezkedett el a Galaktika Végbélnyílásához, mint az KCJ szerette volna), de magánélete is romokban hevert. Ősidők óta nem volt értelmezhető kapcsolata nemhogy humanoid, de semmiféle nőstény egyeddel. A szexuális feszültségek kezelésére rendszeresített ST-IV/A jelzésű (a köznyelvben Kiskovács egyik korábbi kalandja óta Sztíviának hívott) nőnemű androidoktól már nem az a szerve állt fel, amelyiknek illett volna, hanem a szőr a hátán. A munkájában sem lelt már semmi örömöt, hiszen azokat a feladatokat, melyekkel a vezetőség bombázta napi szinten, egy értelmesebb egysejtű is vigyorogva meg tudta volna oldani. Ráadásul a napokban volt várható az új főnök érkezése, ami hatványozottan ment eseményszámba itt, néhány fényévvel a Teremtő háta mögött.

A többiek által izgatottan várt potentát a Feketeszakáll nevet viselte, amiről KCJ-nek csak egy földi, pláne őshazai főzde által készített imperial stout jutott az eszébe. Ezért hát a szolgálat letétele után a kommunikációs szakember be is tért az egyik kantinba, mert bár általános állapotára való tekintettel korai lefekvést és kizárólag a Végítélet harsonáira való feltámadást tervezett, úgy gondolta, egy-két sör nem árthat meg.

A kantinban nem lógtak egymás seggébe a népek, amiért C. kifejezetten hálás volt, és amikor észrevette, hogy a pult sarkát egy szemrevaló, ezidáig ismeretlen humán nőnemű támasztja, rögvest újabb hálaimát csatolt a Mindenek Ura irányába küldendő adatcsomaghoz. A bemutatkozásra és az obligát alkoholmeghívásra a tünemény kedvesen mosolygott, amitől Kiskovácsnak remegni kezdtek a térdei, ezért gyorsan leült egy olyan bárszékre, amit a reaktormag környékén melózó lényeknek fejlesztettek ki, akik az ultramagas hőmérsékletet kedvelik. A kínos jelenetnek a hölgy vetett véget, aki – még mindig mosolyogva – áttámogatta a minden értelemben leégett KCJ-t egy félhomályos sarokasztalhoz, ahol a már említett imperial stout fogyasztása közben a reaktivált és megpörkölődött tiszt egyre jobban kezdte magát érezni. Nem is csoda, hiszen a tóparti főzde kifejezetten és csalogatóan simulékonyra álmodta ezt a sört, melyben a kávés és csokoládés jegyek izgalmas egymásutániságát a 9,2-es alkoholtartalom koronázta meg. Ennek, és a bizsergető mosolynak köszönhetően Kiskovács kinyílt, mint kétnaponta a szemétledobó zsiliprendszere, és csak úgy ömlött belőle a szó. Elmesélte a csodálatos teremtésnek minden nyomorát, létének összes értelmezhetetlen aspektusát, rávilágított az állomás összes, általa ismert visszásságára a felesleges gürcölésektől kezdve a pitiáner sikkasztásokon át a seggfej feljebbvalókig.

– Ráadásul – fejezte be a litániát – új b@sszájba érkezik hamarost, akit pont úgy neveznek, mint ezt a sört, hát nem vicces? Remélem, nem lesz sokkal ostobább, mint a mostani, mer’ akkó’ kimegyek, oszt’ egy szál pendelybe’ megvizsgálom, mit tud művelni a termodinamikai hőmérsékleti skála legalsó határa a szervezettel. De ugye legalább magácska elmorzsol majd egy könnycseppet a szeme sarkában, kedves… izé… hogyishíjják?

A tünemény felállt, lepöccintett egy nem is létező porszemet makulátlan egyenruhájáról, amin – KCJ-nek ez csak ebben a pillanatban tűnt fel – mintha kissé túl sok is lett volna a mindenféle plecsni, jelzés, meg csillag, majd még mindig mosolyogva így szólt: – Blackbeard Borbála vagyok, az új b@sszájba.

Kiscé elfehéredett, kezében halk roppanással kettérepedt a söröspohár, s miközben az asztalról lecsorgó éjfekete italt bámulta, arra gondolt, hogy a legjobb talán az lenne, ha ő a Végítélet harsonáira sem ébredne fel.

1039. Hedon Chessie

Az Újvilágba kirándulhatunk a Hedon szörnyetegsörével, rögvest az Államok legnagyobb torkolatvidékét célozva meg. A Chesapeake-öbölbe (a név algonkin eredetű, és egy falu, esetleg egy törzs nevét jelölte) százötvennél is több folyó, patak, miegymás (főleg miegymás) ömlik, vízgyűjtő területe több mint másfélszer nagyobb szebb napokat látott kis hazánknál. Maga az öböl sem kicsi a maga 320 km-es hosszúságával, szélessége pedig 4,5 km-től 48 km-ig terjed. Egy ekkora területen vidáman populálhatnak tengeri szörnyek, az állítólagosan és életvitelszerűen itt tartózkodó egyed neve Chessie.

Egy ilyen terepen bármi szembe úszhat az emberrel

Chessie-t először 1936-ban detektálták egy katonai helikopterről (a dolog apró szépséghibája, hogy mértékadó információbázisok szerint az USA légterébe először 1939-ben emelkedett ilyen szerkezet, az is innen jóval északra, Connecticut államban, de mi még mindig nem érezzük úgy, hogy feszegetnünk kellene a dolgokat). Kígyószerű mozgású, fekete/sötétbarna lénynek írták le, aminek futball-labda alakú feje volt (a hosszúkás, nem a kerek labda). Ezután hosszabb szünet következett az észleléseket illetően, aztán a nyolcvanas években felpörgött a dolog. Hat éven belül 78 esetet jegyeztek fel, a jószág ezek alapján becsült hossza 6-9 méter lehet. A legutóbbi találkozásra 2014-ben került sor, hajnali fél kettőkor (mikor máskor?), és a döbbent szemtanúnak természetesen eszébe sem jutott előkapni a telefonját egy fotó készítésének erejéig.

A következő videó mindent összefoglal, amit tudni lehet és érdemes Chessie-ről.

A normalitás bolygószintű jelenlétén kívül mi semmiben sem kételkedünk, felőlünk Chessie is vidáman szelheti a habokat, de kézzelfogható, Hedon-féle névrokonát pillanatnyilag többre becsüljük.

Megjelenését tekintve ez a NEIPA nem annyira „hazy”, mint az eddigiek voltak, pedig becsülettel megforgattuk a dobozt nyitás előtt, hogy a jóféle szmötyik felkeveredjenek az aljáról. Habja szép csipkés, tapadós, kitartó. Illatában vajas keksz, virágok és gyümölcsök keverednek némi gyantával. A korty átlagosan szénsavas, a közepes testesség alsó határán egyensúlyoz. Szinte mézes édességgel nyit, melyet ugyanolyan gyorsan háttérbe szorítanak a déligyümölcsök (citrusfélék és mangó), mint ahogy aztán a hangsúlyos keserűk őket. A komlók a záró szakaszban parádéznak igazán, jut belőlük bőven a korty végére és az utóízbe is.

Mindent összevetve a Chessie élvezetes, ha nem is túl fajsúlyos sör, pont olyan, mint amikor hajnali fél kettőkor az öbölparton sétálgatva az ember partnere hirtelen felkiált:

– Láttad?

– Mit?

– Hát azt az izét.

– Milyen izét?

– Hát azt a… Áh, hagyjuk.

– Hagyjuk.

– Pedig ott volt. Talán.

– Mi?

– Az az… izé.

– Izé?

– Azbazmeg. Izé.