Adósak vagyunk még a múltkori ZentaKraft-os bloggertalálkozó sörmustrájával, hát rittyentünk belőle egy rövidke hétközepit, mert időnk természetesen megint semennyi sincs. Most éppen egy drogprevenciós-függőséges búvalb@szásra igyekszünk, ami fontos dolog persze, csak nem sok értelme van, amennyiben azt a nem létező eszköztárat vesszük alapnak, ami nekünk, pedagógoknak a rendelkezésünkre áll. A felsősök közül egy rakás félhülye szívja azokat az elvileg illegális ízesített szarokat (Poco, Elf, etc.), oszt’ ha lebukik vele, az iskolarendőr elveszi tőle, másnap reggel már ott üvölt a hasonlóképpen degenerált szülőszerűség az ajtóban, hogy azonnal adjuk vissza, mer’ húszezerbe fájt. Aranyos, ugye? A múltkor az egyik hatodikos (számjeggyel is leírjuk: 6) kölök úgy döntött, biztosra megy a lelepleződést illetően, kitalálta okosan, hogy ő bizony gyorsan betolja a szervezetébe a napi adagot, még mielőtt az osztályterembe ér. Nem ért oda, már a lépcsőn összeesett. Mentőt hívtunk, kijöttek, kérdezik mi a gond. Mondjuk, néznek, aztán az egyik nekiáll abuzálni a telefonját, merthogy ő még ilyenről nem hallott. Wtf?? Kölköt elvitték, azon a héten hálistennek nem láttuk többet, de rendbe jött, csak pont olyan hülye maradt, mint volt. Szóltunk az illetékes kék szerveknek is, vázoltuk a tényállást, érdeklődtünk, mégis milyen irányba lenne érdemes elindulni, ha kezdeni szeretnénk valamit a problémával. Viszonylag korrekt összetett mondatokat használva közölték, hogy ilyesmire nekik se idejük, se emberük, további szép napot. Nagyjából itt tartunk most, de azért üljön az ember érdeklődő arcot vágva fél napot a drogpreven. Hurrá. Közben biztosan eszünkbe fog jutni Mikó Tüskevár András remekbe szabott prezentációja a söripar drogos utalásait illetően, mert bizony az az előadás igen jó volt, szívesen hallgattuk, tágult tőle a tudatunk, köszönjük.
Közben söröket is ittunk, elsőként – az út porát leöblítendő – a főzde új termékét, az Afterwork nevű hellest kóstoltuk. Könnyed, jól csúszó, a típusnak megfelelően lekerekített, szépen balanszírozott ízvilágú sör, ami rendkívül gyorsan elfogyott.
Az asszony meg rávetette magát egy adagnyi Chili of Burning Desire-re, amit kvázi premier előtt kóstolhattunk, a dobozolt változat mostanság kerül piacra. Zamatosan ananászos sour, melyet a biztos kézzel adagolt GaBko-féle Orange Habanero tesz valóban felejhetetlenné. Életünk párja annyira beleszerelmesedett, hogy rögvest be is akart spájzolni belőle, amit a rendkívül rugalmas és barátságos személyzetnek köszönhetően egy üres vizespalack segítségével meg is tehetett. Cipelhettem hazafelé, de csak kétszer ittam bele, eskü.
Miközben a nej az SHU-val (Scoville heat unit, a kapszaicin relatív mennyiségét jelző egység) küzdött, mi egy szelídebb, ám szintúgy ízletes Etyeki IPA-t választottunk. Citrusos, virágos, finoman földes jegyei most sem okoztak csalódást, merthogy ittunk mi már ilyet régebben is.
A hűvösen fújó budai szelek miatt egy portert is elkortyolgattunk, kényelmesen elhelyezkedve hagytuk, hogy a kellemesen pörkölt kávés-csokoládés ízekbe csomagolt markánsabb alkoholtartalom átmelegítsen bennünket. Közben fél szemmel oldalbordánkat figyeltük, aki búzára és korianderre cserélte a chilit az Ambrózia választásával. A belga búzasör harmonikus és kiegyensúlyozott, az édeskés gabonákra szépen kontráznak a keserűk, az élesztő pedig jellegzetesen fűszeres élményt ad hozzá az összképhez.
Szívünk csücske a bitter ale, mint típus, szeretjük azt a jó esetben finom és magabiztos kötéltáncot, amit ezek a sörök művelnek az ale és az IPA között. Az etyeki változat is ügyesen egyensúlyozik, a kissé vaskosabb malátákat a lendületesen adagolt komlók kontrázzák, kellemes keserűket hagyva maguk után a korty végén.
Egy jól elkészített, mindenféle zökkenőtől, döccenőtől mentes pilzeni megkerülhetetlen eleme a portfóliónak, mi is rárepültünk házigazdáink Bohém fedőnevű sörére, mert emlékeink között egy kifejezetten korrekt ivósör képét dédelgetjük vele kapcsolatban. Mindenki megnyugodhat (leginkább mi magunk, mert ezek szerint a demencia még nem taposott ránk tyúkszaros gumicsizmájával), ez tényleg így van, ebből bármikor bármennyit. Olyan magától értetődő csendességgel kísérte végig az aktuális beszélgetést, hogy még a fotografálásról is megfeledkeztünk. Újabb indok arra, hogy visszamenjünk a Zenta utcába.
Minden értelmes ember tisztában van azzal, hogy a tudás csak akkor ér valamit, ha könnyen előhívható, valamilyen rendszer szerint kereshető. A görögök θησαυρός-a, kincsesháza a latin segítségével már számunkra is olvashatóbbá vált, thesaurus lett belőle. Ezt a kincset hozta el Szent György, miután jegelte a sárkányt, és ez olvasható utolsó sörünk palackján is, mellyel Tüskevár kolléga kínált meg bennünket. Dr. Pelles Márton közgazdász – a Sördoktor – neve nem ismeretlen számunkra, bár munkáival és söreivel ezidáig még nem találkoztunk. A Thesaurus egy búzabor (wheatwine), melyet a joggal legendássá vált örmény brandy, az Ararat sárgabarackos változatának hordójában érleltek. Döbbenetesen gazdag, rendkívül egyedi, kortyonként nyíló-változó ízvilága csodálatos élményt nyújtott, a nap hátralévő részében úgy éreztük magunkat, mint aki befalt ugyan már két-három tábla barackos tejcsokoládét (amiből nem hiszem, hogy kapható lenne 11,7 %-os alkoholtartalmú), de még enne ugyanennyit. Erre a tételre rá kell menni még egyszer.
Köszönjük mindenkinek az értékes és minőségi együtt töltött időt, a főzdének a remek söröket, az asszonynak a türelmet, a MÁV-nak, hogy kivételesen nem késett odafelé, meg hogy haza is vitt bennünket.
PS: Nem fogjátok elhinni, de a drogprev előadás elmaradt.
