pilsener – Porból lettem, sörré leszek

1095-1097. Amstel Premium Pilsner, Hermann Müller Premium, Schlossmühle Helles

Sz@rul hangzik, de a nyárnak bizony lassan vége, az évszak remélhetőleg elegáns haldoklását mi is megünnepeljük, egyazon lendülettel rendet vágva a kamrapolcon sorakozó gyülevész sörutánzatok között. Színpadra szólítjuk hát a Tetemrehívó triót (a.k.a. Halmozottan Hátrányos Helyzetű Hármas), segítségükkel szeretnénk meglátni a fényt az alagút végén, imígyen megvilágosodván mi is, hátha az élet mégsem annyira sz@r, mint ezek. A számunkra legfájóbb tétellel indítunk, hiszen az Amstel a mi tovatűnk ifjúságunk oly mámoros esztendeiben (ez alatt a kilencvenes évek közepétől datált intervallumot értjük) még sör volt. Volt értelmezhető és élvezhető íze, illata, nívója, jelentése, összekovácsoló ereje. Hogy ezekből a mostanra éterinek tűnő magasságokból miként sikerült a holland világmárkának ezzé az orrfacsaró lóhúggyá leküzdenie magát, minden bizonnyal rendkívül összetett kérdés. Széleskörű gazdasági, politikai, szociológiai, pszichológiai, filozófiai elemzést kívánna a dolog, melyben mi egyértelműen nem vagyunk kompetensek. Annyit tehetünk csak, hogy könnyes szemmel és remegő szájszéllel ezentúl is csak a szépre próbálunk emlékezni, ezt a szerb ipari hulladékot pedig klotyózzuk, hátha megvadulnak tőle a perem alatti baktériumok. Egyúttal pedig együttérzésünkről biztosítjuk a két alapítót – Charles de Pesters és Johannes van Marwijk Kooy -, akik lelkesen szorongatják egymás kezét a doboz alján. Kimerítő dolog lehet ennyit forgolódni a sírban.

Bölcs mesteremberhez hasonlóan a Van Pur is addig üti a vasat, amíg az egyszeri vásárló meg nem unja. Rövid időn belül már a harmadik Hermann Müller-féle sörszerűségbe futunk bele, a Pilsener és a Classic Lager után itt a Premium. Ha a csomagolások színkódját vesszük, mostanra megbicsaklott a lengyelek pszichéje is, a metálzöld és az égővörös után egy kontrollálatlan őszinteségi roham előhozta a setét fosbarnát. Elég szörnyű ez is szegénykém, ám legalább kukoricamentes, ráadásul egyértelműen malátás jegyeket tud felmutatni, öt százaléknyi alkohollal körítve. El tudjuk képzelni azt a párhuzamos univerzumot, ahol megfelelő hőmérsékletre hűtve meg tudnánk inni. Már csak az átjárót kellene megtalálni. Addig, hogy ne zavarjon a keresésben, inkább kiöntjük. A felét.

Ezen a ponton már erősen horgad bennünk a véres és megtépett nemzethy öntudat, mer’ hát hogy van ez má’, nekünk öntudatos mimagyaroknak a szomszédba kell mennünk sz@rsörért? Nem addig a’! Van nekünk biza’ nem is egy tűzrőlpattant, államilag erősen támogatott termékelőállítónk, ki menti meg ez alkalommal a haza becsületét? De hallga csak! Mintha szélmalomkattogást kergetne a szél Pécs irányából! Itt a mi hősünk, büszke habtartással áll szorítóba e nemes küzdelemben, pajzsán kopott Hell(es) felirat. Ugyan se íze, se bűze, de sárga és a miénk. A pécsi arany- és angyalcsinálók által évszázadok óta használt Mindentfeloldó Savanyúvíz ez alkalommal is bizonyít, a győzelem ismét a honé.

Nekünk pedig mára nincs más teendőnk, mint benyelni tizenöt deka szódabikarbónát, magzatpózba zsugorodni és delirálni egy jóízűt. Áldásbékesség.

1089-1090. Novopacké Podkrkonošský Speciál Tmavý és Světlý

Nová Paka városába tartunk ez alkalommal, a jičíni járásba, errefelé lakott Rumcájsz is a Řáholec erdő közepén Mankával és Csibészkével, emlékezzetek csak vissza. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben készült cseh rajzfilmeken szocializálódott kedves olvasóinknak jegyeznénk meg zárójelben, hogy a Rumcájsz-kalandjai (O loupežníku Rumcajsovi) szerzője ugyanaz a Václav Čtvrtek, aki Moha és Páfrány történeteit (Pohádky z mechu a kapradí) is megálmodta.

**Václav Čtvrtek (1911-1976) O víle Amálce a žabce Márince című kötetével ’73-ban**

A várost 1357-ben említik elsőként írásban, amikor a helyi templom új plébánost kapott, aztán az 1600-as évek végéig volt itt minden, amire rendes embernek soha sem lett volna szüksége. Egyszer sikerült porig égetni a várost, másodjára csak félig üszkösödött el. Aki túlélte a lángokat, azt a pestis ragadta magával, a kigyúrt immunrendszerrel bírókat pedig a svédek belezték ki, akik a harmincéves háború szervezésében kirándultak errefelé. Ám a lelkes állampolgár az már csak olyan, hogy mindig visszatér, termel, fogyaszt és szaporodik. Nová Paka is virágzik, többek között sörgyárának köszönhetően.

A városban már a XIII. században is állt egy főzde, ami persze leégett, ezért újat építettek, ebben viszont abbahagyták a termelést némi adó- és vámmentességért cserébe. A jelenlegi főzde épületeinek 1871. március 29-én láttak neki, a termelés egy bő esztendővel később indult meg. Átvészelték a két világháborút és a gazdasági szempontból nem kevésbé kegyetlen rendszerváltási időszakot is, napjainkban független főzdeként üzemelnek Pivovar Nová Paka néven.

Elsőként a Podkrkonošský Speciál Tmavý kerül pohárba, mely nevéhez híven szép sötét gesztenyebarna árnyalatban pompázik (a név első fele egyébiránt az Óriás-hegység [Krkonoše] közelben nyújtózó vonulataira utal). Nagy népszerűségnek örvendő söröcske, mely 2005-ben karácsonyi főzetként startolt, aztán gyorsan az alapszortiment részévé vált. Habja puha, krémes, tartós, alóla malátásan édes, finoman kenyeres aromák bújnak elő. A korty kellemesen pörkölt, karamellás, kávés jegyeket hoz, nyalatnyi csokoládéval, falatnyi dióval. A keserűk határozottak, szépen íveltek középtájtól az utóízig, ahol villanásnyi időre némi édesgyökér is csatlakozik hozzájuk. A 6,3-as alkoholtartalomra Rumcájsz is megpöccintené a kalapja peremét, mi pedig kifejezetten elégedettek vagyunk a dolgok eddigi alakulásával.

Egyik szőke, a másik barna…- dudorásszuk hát emelkedett hangulatban a régi nótát, mit sem törődve a sorrendiséggel (mondjuk a rímképlet és az ütem miatt tökmindegy lenne), miközben már a következő palackot markolásszuk. A dal címe Zsebkendőm négy sarka, szövegét Kubányi György, zenéjét pedig Szentirmay Elemér szerezte. Utóbbi művésznév vadosfai és zsidi Németh Jánost takarja, aki rengeteg ilyetén népies nótát komponált. Állítólag egy Liszt Ferenc játékát követő afteren a kisujjából rázott ki két művet, melyeket a mindig és mindenhol jelen lévő muzsikus cigányok rögvest lekagylóztak, és már bazseválták is. Ezt követően a szintúgy a helyszínen tartózkodó Anton Grigorjevics Rubinstejn leesett állát kellett keresgélnie az úri közönségnek. Valószínűleg meg is lett, a vargabetű után pedig jöjjön a szőke, na de előbb mjúzik.

A Podkrkonošský Speciál Světlý nevét szintúgy 2005-ben nyerte, ekkor keresztelték át az 1997-ben, a főzde 125. évfordulójára készített Vyrocni nevű sört. Méltán népszerű főzet ez is, szintúgy 6,3-as alkohollal, ám barna kollégájával ellentétben az ő esetében ez a százalékos érték már az illatban is egyértelműen hozza az „erőssör”- érzést. Szép sötétarany szín, itt-ott rezes törésekkel. Habja átlagos, tapadós, kitartó. Az alkohol mellett illatában gabonafélék, édes kekszek jelentkeznek. A korty csalogatóan édeskés, a komlózás ezt csak részben képes ellensúlyozni, ám ez nem feltétlenül jelent problémát, mint ahogy az alkohol kissé felületes csomagolása sem az. Testesnek, nehéznek érződő sör, ami ennek ellenére – vagy épp ezért – nagyon szépen itatja magát. Az utóíz finom savanykássága jólesően reflektál a korty elejének édességével, szomorúak is vagyunk, amikor elfogy, mert ezt a játékot szívesen folytattuk volna még egy darabig, fél szemmel a ravaszdi alkoholokat figyelve.

E két alapsörével a főzde belopta magát szívünkbe, odavéstük a titkos jelet, jövünk mi még erre.

1079. Köstritzer Edel Pils

Habár a tanévnek már vége (illetve dehogyis van vége, hivatalosan mindegyik augusztus 31-ig tart, hogy aztán elsején indulhasson az új, milyen kiábrándító ez is, nem?), álljon itt egy szép iskolapéldája annak, hogyan lehet deduktív módszerekkel, a köröket szűkítve, azok között ugrálva eljutni egy sörig. Mert a dolgok vége mindig és mindenkor egy sör. Éppen egy okos ember könyvét olvasgatjuk (mert okos emberek könyveit olvasgatni jó) az időjárásnak és az éghajlatoknak az emberi civilizációra történt/történő/valószínűleg történni fogó hatásairól. Egy adott ponton utána kellett néznünk valaminek a Humboldt-áramlattal kapcsolatban (egyebek közt miatta is olyan száraz az Atacama-sivatag, hogy a Mars felszínéhez való nagyfokú hasonlósága miatt a NASA itt teszteli az oda küldendő cuccait), mely áramlatot Friedrich Wilhelm Heinrich Alexander Freiherr von Humboldt német természettudósról nevezték el (csakúgy, mint 19 állatfajt, 17 növényt, 8 hegyet, két gleccsert és aszteroidát, egy holdtengert és -krátert, egy repülőteret és egy egyetemet, utóbbit a testvérével egyetemben).

**Balra a Mars, jobbra az Atacama egy kalapáccsal**

Erről meg eszünkbe jutott, hogy a Humboldt-fivérek baráti kapcsolatot ápoltak Johann Wolfgang von Goethével, akinek életvitelétől Wilhelm, az idősebbik Humboldt, jócskán kiakadt. Egyik levelében így ír erről feleségének: „Ach Gott!, liebes Kind, Goethe hat auf nichts Appetit, nicht auf Bouillon, Fleisch, Gemüse; er lebt von Bier und Semmel, trinkt große Gläser am Morgen aus und deliberiert mit dem Bedienten, ob er dunkel- oder hellbraunes Köstritzer oder Oberweimarisches Bier – oder wie die Greul alle heißen – trinken soll. Doch geht er meist in eine andere Stube dazu, wenn ich da bin.” Nyugodtan guglizzon, akinek kell, de a lényeg az, hogy a költőóriás sörön és zsemlén kívül mást nem kívánt fogyasztani, egyik legnagyobb problémája pedig az volt, hogy köstritzeri barnát vagy világosat igyon-e. Kellhet ennél jobb reklám egy főzdének? Azt azért hozzátennénk – mintegy a zseni védelmében -, hogy a Köstritzer Schwarzbier a XX. század elejéig orvosilag is javasolt volt vérszegénység, tüdőbaj és általános gyengeség ellen.

**Schiller, a két Humboldt és Goethe Jénában, 1797-ben**

Nem tudjuk, Goethe hogy döntött, mi most világosat kóstolunk, a Köstritzer Schwarzbierbrauerei névadó söre már hosszú ideje stabil pontját képezi így nyáridőn egyre kevésbé hullámzó sörfogyasztásunknak, lásd általános, leginkább lelki gyengeség. A valószínűleg szláv alapítású település, Kostricz 1543-ban kapta meg a főzési és kereskedési engedélyt. Ma már Bad Köstritz néven érdemes keresgélni őket a térképen az 1845-ben létesített fürdőlétesítmény miatt. Aki pedig a sörök fogyasztásán és testének áztatásán kívül még a virágokat is preferálja, máris csomagolhat, irány a Dahlien-Zentrum, ahol többek között fejest lehet ugrani a német dália-archívumba, ami olyan érdekesnek hangzik, hogy mi is alig bírunk magunkkal.

A Köstritzer Edel Pils világos aranyszínű, átlagosan vastag, kitartó habkoronával bíró sör. Illata kellemesen fűszeres, enyhén füves-gyógynövényes. A korty meglepően lágy és selymes, az alap ízletesen malátás, a komlózás könnyed, virágos, nem, nem a dáliák miatt. Az utóíz szép hosszú, megfelelően száraz és kesernyés.

Jóleső, sallangmentes német pils, Goethe is csettintene a nyelvével.

1061. Schierlinger Pils

Két nap múlva egy reményeink szerint képzett és rutinos szájsebész (férfiember az illető, így a klasszikus nyelvtörő – Zsuzsi szájsebész – nem játszik) lebontja felső fogsorunk jelentős részét, minek köszönhetően a varratok eltávolításáig mértékkel tudunk csak ételt és folyadékot magunkhoz venni. Megelőzzük hát a bajt, megisszuk most azt a jó kis bajor pilst, amit csütörtökre tartogattunk. Ehhez Schierlingbe ugrunk át rövid időre, mely település nevének jelentése magyarul bürök, ezért Szókratészre gondolva kissé kényelmetlenül érezzük magunkat, és azon kezdünk töprengeni, vajon utolsó szavainkkal mi is azt kérnénk-e valakitől, hogy áldozzon egy kakast Aszklépiosznak? Nem valószínű, bár nem kizárt, hogy tudnánk annyit inni előtte.

Gefleckter Schierling *(Conium maculatum)*

Schierling Regensburgtól délre fekvő, megszokottan bájos képet mutató bajor kisváros, melynek első írásos említése 953-ban történt I. Ottó által (két évvel később ő nyomott le minket az augsburgi csatában). 856 évvel később Napóleonnak is sikerült ezt az eredményt felmutatni az osztrákokkal szemben az eggmühli nézeteltéréskor, mely falucska napjainkban Schierling része. Az élet azóta csendesen csordogál arrafelé, pláne amióta sörgyár is van. Ennek alapítását 1578-ra teszi a kollektív emlékezet, s nem kis büszkeséggel jegyzik azt is, hogy sem a pestis, sem a harminc éves háború eseményei, de még maga Napóleon sem zökkentette ki a termelési folyamatból a derék helybelieket, pedig a jó öreg Bonaparte még a várost is felgyújtatta.

Később a Thurn und Taxis család invesztált nem kevés mozgótőkét a főzdébe, manapság az abensbergi illetőségű Kuchlbauer sörfőzde vezetősége irányítja az üzemegységet. A Schierlinger Pils a főzde egyik vezérsöre, ami már csak azért is érthető, mert ők voltak ez elsők, akik ilyen típusú sört készítettek nagy Bajorországban. A palack nyakcímkéjén olvasható jelmondatot – Tapfer in der Sache, milde in der Art – az új főnökség választotta vezérelvként. Eredeti latin változata – Fortiter in re, suaviter in modo – Claudio Acquaviva nevéhez köthető, akit a jezsuita rend második alapítójaként emlegetnek. Bármelyik nyelvet is tekintjük, a lényeg olyasmi, hogy légy határozott a lényegben, de körültekintő a végrehajtásban. Megszívlelendő tanács még egy sörfőzdének is.

**Claudio Acquaviva portréja Hieronymus Wierix műhelyéből**

Nem kevésbé trendi másik mottójuk sem, miszerint „Denke global, trinke regional”, melynek alapján jórészt régióbeli alapanyagokat dolgoznak fel helyi munkaerő segítségével. Meginni mi fogjuk, itt és most.

Pohárba kerülve szép világos szalmasárga színt mutat, habja átlagos, kitartó, hófehér. Illata édeskés, cseppnyi mézzel és virágokkal, melyek mögül kis idő múlva gusztusos savanykásság pöndörödik elő. A korty tulajdonképpen soványka (11,5 B°), ám ez egyáltalán nem zavaró, az elegánsan és könnyedén fűszeres komlózás nem enged teret a vizesedésnek. Barátságos, könnyen iható, frissítő pils, pont annyira savanykás utóízzel, hogy megkívánja az ember a következő kortyot.

Sajnos hamar el is fogy, viszont mi lélekben megerősödünk tőle, és egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy működni fog ez a dolog szívószállal is a beavatkozás után.

1057-1058-1059. Perlenbacher Bavarian Lager, Karlskrone Schankbier, Hermann Müller Pilsener

Ünnepek utáni nyers apátiánkat recsegő gramofonfelvételek hallgatásával és bombasztikus bollywoodi szuperprodukciók megtekintésével próbáljuk orvosolni, felemás sikerrel. A zenék mindegyike igazi időutazás, az amúgy sodró lendületű, vérgőzös akciófilmek romantikus táncbetétjeit őszintén megkönnyezzük, nem is beszélve a vérprofi időzítésű dohányzásellenes feliratokról (ha a film bármelyik szereplője rágyújt, rögvest megjelenik egy felirat a bal alsó sarokban a tevékenység káros mellékhatásait ecsetelve. Amíg dohánytermék van a képen, a felirat is látható. Sűrű slukkok esetén 6-8 másodpercenként villan fel. Önmagában élmény.), de érezzük, hogy ennyi még nem lendít át minket a holtponton. Mogorva pofánkra akkor torzul halovány mosolyféleség, amikor a kamrapolc homályos sarkában megpillantjuk a gyanús triót, melyet egyébként karmikus okokból pont az ilyen alkalmakra táraztunk be. Félre hát bánat, félre bú, igyunk szarsört, abból csak jó származhat.

Vegytiszta romantika

Percekig magát a váratlan bőség zavarát élvezzük, tétova mozdulatokkal forgatva a dobozokat, melyikkel is kezdjünk. Nem érezzük magunkban az erőt egy bekötött szemekkel történő bungee jumping kivitelezéséhez, ezért a valamennyire már ismerős Perlenbachert nyitjuk elsőként. Neckarsulmban már mindenki eladta a lelkét az ördögnek, aki arrafelé a Lidl logóját magára tekerve mutatkozik a legszívesebben. A Bavarian Lager némi jóindulattal átcsusszanhat a középső polcokra, bár a bajorokat ez esetben elég arcpirító dolog emlegetni. A márka egyéb termékeihez képest ebbe szorult némi anyag, a korty kevésbé vizes. A maláták az édességük mellé egy kis testecskét is varázsolnak, a komlók is elmuzsikálgatnak, a savanykás utóíz pont nem éri el a zavaró szintet. Jó pontnak könyvelhető el a 4,7-es alkoholtartalom, valamint a visszafogott szénsav. A kerti munkákat kerülöm, a füvet tudományos alapon évente csak kétszer zakatolom le, de ez megbízható melóssörnek tűnik. Csak a kék kárómintás csomagolást viseli nehezen a pszichénk.

A végletekig korrekt emberek szokásainak megfelelően mi is teljesen egyforma lendülettel rúgunk oldalba mindent és mindenkit, ami/aki megérdemli, ezen az alapon tehát az Aldi sem kerüli el sorsát. Az általuk forgalmazott szarsörcsalád három tagját is végigszenvedtük már, mit nekünk egy negyedik, levesszük mellel, ahogy mondani szokás. A Karlskrone származási helyét már elemeztük, fényt derítettünk az Egger Getränke GmbH & Co OG – Private Brewery Fritz Egger GmbH & Co KG – Tigast Handelsgesellschaft mbH-féle sumákolásra is, akit érdekel, utánanézhet. A Schankbier – mindamellett, hogy klasszikus fából vaskarika – elvileg azért az, ami, merthogy a csapolt sörökhöz hasonló simulékonyságot, finomabb habszerkezetet szeretne produkálni. Ez nagyjából össze is jön neki, a hab valóban vaskos, párnás, tartósnak is mondható, ám itt meg is áll a tudomány. Savanyú, a szarsörökre oly igen jellemző illata semmi jót sem ígér. A korty híg, vizes, lagymatag édeskékkel startol, majd letarol mindent egy olyan dohos savanyúság, amit kukorica nélkül produkálni maga lehet a nagybetűs művészet. Vezeklésképp megisszuk, de nem ajánljuk senkinek. Höchste braukunst, azbazd+.

Következő sörünkkel is csak büntetjük magunkat, mazochista énünk vígan lubickol benne, hagyjuk, elviseljük, ez a mi Penny-tenciánk (szenvedjetek egy kicsit ti is). Sorba állt a tockosért a harmadik kereskedelmi láncolat is, habár e termék máshol is beszerezhető, mert lengyel barátaink igen értenek ahhoz, hogyan kell egy-két kontinensnyi területet szarsörrel elárasztani. Arra, hogy a Van Pur lapul a háttérben, már a sör kinézetéről vonhatunk le következtetéseket: ilyen tömör, mosogatószeres habot kevesen tudnak produkálni rajtuk kívül. Szerintünk a nevük második tagját egyszerűen eladták a Henkelnek, némi felesleges habbal együtt, lásd kézi mosogatószerek.

Hogy ki lehet az a szerencsétlen Hermann Müller, akit rápingáltak a dobozra, nem tudjuk. Ismeretes ilyen néven egy svájci borász úriember a századfordulóról, illetve egy weimari kancellár is, ugyanabból az idősávból, de egyik esetben sem érzékelünk párhuzamot. Lehet, hogy a Van Pur egyik kihelyezett tagozatának tisztes főzőmesteréről van szó, aki nyugdíjazásakor kényszeredett mosollyal vette tudomásul, hogy mostantól egy alsópolcos szarsörön virít majd a neve. Mert bizony a Herman Müller Pilsener elég ócska. Vizes, kissé ecetes szagú lötyi, elképesztően műanyag komlózással (ez lehet a csomagoláson szereplő „delicate hoppy note”) és meglehetősen penetráns utóízzel, melyben fémes jegyek gusztustalankodnak halványan penészes savanyúságokkal. Emlékeink szerint kettőszázvalahány forintért vesztegetik, de nem éri a tizedét se. Egyetlen aprócska pozitívuma a 4,9-es alkoholtartalom, de ki a bánat iszik meg ebből annyit, hogy ettől legyen jó neki? A kérdés költői volt, tudjuk mi azt jól. Meg is hagyjuk nekik, a bontott maradék meg indulhat lefolyót tisztítani.

Ily kurtán-furcsán ért hát véget ez alkalommal Canossa-járásunk, s hogy lélekben mennyire tisztultunk meg tőle, nem tudjuk, de belsőleg működni fog a dolog, mert ettől a három rettenettől biztos a vékonyfosás.

1051. The Beertailor Pilsner

Mentálisan még kissé remegő térdekkel álldogálunk itt ebben a vad csütörtökben, hiába telt már el annyi idő az elmúlt hétvége óta. Ritkán fordul elő, hogy az ember a születésnapjával együtt kedves barátja új élettérbe való költözését is ünnepelheti, pláne tevékenyen részt is vehet a folyamatban. Velünk ez történt, törődött állapotunkra, illetve gyűszűnyire szűkült tudatunkra való tekintettel ez alkalommal nem csillagészkedünk, bár a főzde marad. Beertailor-ék Pilsnere tökéletes lesz most, amikor nemigen van erőnk túlkombinálni semmit. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy már nekihasaltunk Liu Ce-hszin egyik művének (Cixin Liu, akinek így jobban tetszik), mert az ő munkája olyan hatással van az emberre, mint aggszűzre egy hetven centis, bordázott műbré: kitágít és elgondolkodtat. A gyűszűt persze szándékosan szőttük bele mondandónkba (bár varráshoz használják), ez látható ugyanis a palack címkéjén a már ismerős „What’s your size?” felirat felett. Hogy a kis kupakocskát mikor találták fel, nem tudjuk, valószínűleg nem sokkal a varrás létrejötte után rájött valaki: nem annyira fájdalmas átbökni a vékony tűt valami vastagon, ha az ujjunkat bebugyoláljuk. Pompeii romjai között már bronzból öntöttet találtak, de készülhet szinte bármilyen kemény anyagból. Az alapgyűszűt ritkán díszítik, csak a felülete recés, hogy a ruhaanyag ne csúszkáljon annyira. A dekoratív gyűszűk igen drága anyagokból is előállíthatók, no és az sem mindegy, hol készítik őket. ’79-ben a Christie’s egyik aukcióján egy 1740 körül meisseni porcelánból készült darabért, melynek vésete egy kikötői jelenetet ábrázolt, nem voltak restek 18000 dollárt kicsengetni, ami akkortájt igen csinos összegnek számított.

**Kilenc karátos arany gyűszű táncoló angyalkával, Simon Brothers, 1905. Kettőszázhetvenötezer HUF**

Nem szeretnénk viszont, hogy velünk kapcsolatban is emlegetni kezdje valaki a régi mondást, miszerint „Elbírja a poharat, de nem a gyűszűt”, azaz inni szeret, de dolgozni nem, ezért máris töltünk és dolgozunk.

Aranyszínű, tisztán csillogó sörünk van a pohárban, habja hófehér, gusztusosan vaskos, átlagosan tartós. Illata kenyeresen savanykás, enyhe komlókkal, melyek a citrusos-fűszeres vonalat követik. Ízvilága harmonikus, kiegyensúlyozott. A maláták közepes alapot adnak, a komlók (Saaz és Motueka, utóbbi a Saaz új-zélandi szerelemgyereke) teszik a dolgukat, a szénsavak kicsit ropognak, a vége savanykás, az utóíz finoman komlós.

Ugyan a mi torkunk nem feneketlen, mint a szabó gyűszűje (ti. annak nincs teteje, az ujjhegyeket nem védi semmi, használatakor oldalról kell betolni a tűt az anyagba), ez most mégis hamar elfogyott, jól is esett, a tudatunknak is használt.

Az aggszüzek megtarthatják a hetven centist.

1042. Hedon Balatonvilágosi Pilsner

Ilyentájt, a két ünnep között a szokásosnál is tompábbak vagyunk értelmileg és érzelmileg egyaránt. Idegrendszerünknek csak a vegetatív része funkcionál, alapvető életjelenségeket mutatunk ugyan, de semmi több. Áldott egy állapot ez, habár abban nem vagyunk biztosak, mennyire örülnénk annak, ha állandósulna. Mindenesetre kihasználjuk a lehetőséget, nyugodtan és következmények nélkül bámulunk ki a fejünkből és az ablakon, perifériás látómezőnkbe helyezve a Hedon Balatonvilágosi Pilsnerét, és elegánsnak vélt mozdulattal hajítjuk a gyeplőt a lovak közé. Balatonvilágosról először Kádár János nyaralója és a hozzá épített szigetecske jut az eszünkbe, ahová horgászni járt a vezér. Az őrségnek állítólag saját maga adta parancsba, hogy csak akkor merészeljék zavarni, ha újra kitört a háború. Czermanik elvtárs legendás puritánsága itt azért tett engedményeket, mert a telefon és színes televízió azért nem tartozott a korabeli munkásember háztartásának alapfelszereltségéhez.

Vagy negyven évvel ezelőtt jártunk arrafelé utoljára (istenkém, az ember mindenféle más irányokba is mászkálhat, nem?), de arra emlékszünk, hogy egy igen meredek úton lehetett lejutni a partra, s ennek akár aktuálpolitikai színezetet is adhatnánk, de hagyjuk a pics@ba.

Hogy a hattyúkra innen emlékszünk-e, az kérdőjeles, mert a nyári szezonban rengeteg bütykös hattyú (Cygnus olor) nyüzsög a tónál, még a sörösdobozra is jutott belőlük, de aztán vándormadarak lévén odébbállnak. Ha már a dobozról esett szó, mindenképpen illik megemlíteni a Flying Objects designstúdiót, akiknek a főzde élveteg sörnyitóemberkés figuráját köszönhetjük. Ők tervezték újra a sörök csomagolásának grafikáját is, amivel teljesen megérdemelten hozták el az idei Red Dot Design Award-ot Communication and Brand kategóriában. Szívből gratulálunk a teljesítményhez, magunk is szívesen nézegetjük a Hedon dobozait, és gyártjuk belőlük a ceruzatartókat kétbalkezes és/vagy lusta kolléganőinknek.

**Patkós Luca és Húnfalvi András örülnek**

Közben hihetetlenül lassan és kényelmesen közelebb mozgattuk és pohárba helyeztük a sört a hattyú alól. Embereset szisszent nyitáskor, a hab is amúgy petőfisen (vö. „Mint az őrült, ki letépte láncát”, erről meg rögtön beugrik a másik Világos, ott Arad mellett kicsivel) nyomakodik kifelé nagy cafrangosan, de aztán csihad, alig marad belőle valami, az is inkább a pohár falán. Illata kellemesen és savanykásan gyümölcsös, szőlőre és fehérborra hajaz. A korty könnyed, frissítő, a komlózás pedig kifejezetten markáns, amit el is vár az ember ettől a sörtípustól. Kifejezetten korrekt készítmény, szívesen kortyolgatjuk, aztán az 5 százaléknyi alkoholtartalom csatlakozik az elmúlt napokban magunkba töltött n-százalékhoz, szemhéjaink elnehezülnek, fókuszunk szétesik, és valamiért teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a Balatonvilágoson 2007-ben elszabadult rozsomákokról fogunk álmodni, ahogy Kádár apánkkal pecáznak.

1008-1009. Paderborner Pilsener és Bergkönig Starkbier

Lendületet nem veszítve pókhálózzuk tovább a kamrapolcot, amikor nagy hirtelen elénk ugrik újabb két kérdőjeles termék. Bátran a szemük közé nézünk, a jó öreg Sajó Sándor vezérmotívumába kapaszkodva, miszerint “Ejhaj, igyunk rája!/Úgyis elnyel a sír szája;/Gyáva népnek nincs hazája –”.

Elsőként a Penny raklapos szekciójában hányódó Paderborner Pilsener kerül a kezünk ügyébe, gyorsan meg is látogatjuk szülővárosát. Ehhez Németországba kell mennünk, Észak-Rajna-Vesztfáliába, itt épített ugyanis várat 777-ben Nagy Károly. Paderborn húsz év múlva már püspökség, 836-ban pedig itt helyeznek el Szent Liboriusból néhány darabot, aki azóta is a város védőszentje, rendes évenkénti fesztivállal. A szenthez kólika, láz, fogkő és epekő meglétének esetében érdemes fohászkodni, de elvileg ő kilincsel a nyugodt halál élményéért is a Feljebbvalónál.

**Szent Liborius kapja az áldást az** **Urológiai Klinika aulájában**

Ha pedig már a nyugalmat emlegetjük: itt született (illetve Neuhausban, ami azóta Paderborn része lett) Friedrich Wilhelm Adam Sertürner gyógyszerész, aki elsőként izolált gyógynövényhez köthető hatóanyagot, konkrétan az ópiumból morfiumot. Néhány egér és kutya után saját magán is kipróbálta a cuccot, de a dózissal kissé túllőtt a célon. Az összeesés előtt még sikerült benyelnie néhány deciliter bivalyerős ecetet, amitől sugárban okádva sikeresen megszabadult a hatóanyag java részétől, így túlélvén a kalandot díszdoktor lehetett a jénai egyetemen.

**Sertürner és baráti köre az új felfedezésben rejlő lehetőségeket teszteli**

A második világháború alatt a szövetséges légierő a város háromnegyedét a talajba döngölte, pedig itt született Karl von Plettenberg, akinek második fia, Kurt von Plettenberg részt vett a Hitler ellen 1944. július 20-án végrehajtott sikertelen merénylet szervezésében. Letartóztatták, és mivel attól félt, hogy a kínzások miatt elárulja bajtársait, kiugrott a Gestapo épületének harmadik emeletéről. A sikertelen merényletről mindig az a kérdés vetődik fel bennünk (zárójelben persze), hogy mi történhetett volna, ha Claus von Stauffenberg ezredesnek, aki a bombát élesítette, meglett volna a bal szeme, a jobb karja és a bal kezén az összes ujja? Ezeket az alkatrészeket ugyanis Tunéziában hagyta egy légitámadást követően. A kérdés költői, természetesen.

**Kurt von Plettenberg dekkol a dekkel**

A középkorban errefelé szinte mindenki készített sört, XVI. századi feljegyzések szerint Paderborn környékén 400 (!) főzde működött. 1852-re már csak öt maradt, köztük a mi versenyzőnk. A pils és hell típusokon kívül van export és altbier is, illetve Pilger és Liborius márkanévvel is készítenek söröket. A főzdét a Warsteiner vásárolta meg 1990-ben, azóta Paderborner Brauerei Haus Cramer a hivatalos megszólításuk. Van egy saját szélturbinájuk (arra külön büszkék, hogy 12 méterrel magasabb, mint a kölni dóm), amivel az éves villamosenergia-szükségletük 40 %-át fedezik, ráadásul biogázt is használnak. Dicséretes.

A sör maga egy nem túl cizellált pils, ráadásul egyszerűségében sem nemes. Szép nagy, krémes habbal startol, amiből egy perc múlva már csak egy szerény, szakadozott, a pohár falára tapadó karika marad. Illata kenyeresen savanykás, némi melegedés után gyanúsan és egeresen dohos. A korty harsányan szénsavas, ez alaposan megtolja az ízében jelentkező csípős fűszerességet. A maláták másodhegedülnek, a komlók virulensek, a 30-as IBU értéknél többet sejtetnek, ám a keserűségük az általunk kevésbé kedvelt gyógyszeres ligában játszik. A test soványka (11,2 B°), vizes, a vége kurta, az utóíz kesernyés, a nyelv hegyén marad cseppnyi méz. Megittuk, mer’ nagyjából mindent megiszunk, de nem kérünk belőle többet.

A másik doboz miatt közelebb araszolunk, de azért Alsó-Ausztriában megállunk, szeretett hazánk határát elvi síkon, ha nem muszáj, nem lépjük át, elég stresszes a viszonylag állandó fizikai jelenlét is. A tartomány székhelye Sankt Pölten (a rómaiak Aelium Cetium néven építettek ide várost, aztán később Treisma-ra keresztelték. Ma nevét Római Szent Hippolütoszról nyerte [Sankt Hippolyt→ St. Polyt→ St.Pölten], akire a történelem első ellenpápájaként illik emlékezni. Nem értett egyet a megbánt bűnök bocsánatával, és addig civakodott a hivatalos egyházfővel, amíg Caius Iulius Verus Maximinus Augustus császár meg nem unta dolgot. Mindenkit a szardíniai rézbányákba deportáltatott, ahol a biztonságos munkavégzés feltételei csak mértékkel voltak biztosítva, az ellátásról és a szabadidős tevékenységekről nem is beszélve.), melynek egyik kerülete Unterradlberg, itt telepedett meg 1978-ban a Privatbrauerei Fritz Egger, mely cég háta mögött akkor már vagy háromszáz évet átölelő tapasztalati bázis lapult.

**Szentekből ez alkalommal jól el vagyunk látva**

Erre építve manapság már százegynéhány fajta sört készítenek, a saját márkájukon kívül elég erőteljes multis alsópolcos vonallal. Ezen igények kielégítésére még egy mbh-t is összegründoltak, a Tigast Handelsgesellschaft ügyvezetője pedig véletlenül pont a sörgyár igazgatója lett. Ők forgalmazzák a Bergkönig márkát, ami az Aldiban vadászható le. Több típusa van, feljegyzéseink szerint a Märzennel már találkoztunk, bár nem írtunk róla. Ezt az akkori sokk hatásának tudjuk be. Ez a példány Starkbier névre hallgat, amire a 7,2-es alkoholtartalma jogosítja fel. Nagyjából ennyi az összes pozitívuma is. Az illat itt is kifejezetten savanykás, a többi relatíve olcsó (ezt a jelzős szerkezetet drága hazánk okos gazdaságpolitikájának, illetve tolvaj vezérkarának köszönhetően mostanság igen gyakran kell használnunk), magasabb alkoholtartalmú sörrel ellentétben a szesz nem érződik. Habja gyorsan apadó, vékony, színe átlagos középarany. A korty közepesen szénsavas, az elején fura édes-savanyú ízváltást követően máris bejelentkezik az alkohol. Ki is tart becsülettel a végéig, nem adva esélyt semmi másnak. A komlózás semmitmondó, a savanykásság az utóízt is uralja.

Kevés lelkesedéssel fogyasztanánk belőle ismételten, habár az alkohol teszi a dolgát, s két-három adag után valószínűleg egészen magasröptű polémiába tudnánk bonyolódni Szent Hippolütosszal.

846. Libertas Bohemian Strong

Maradunk még a cseheknél, csak közelebb óvatoskodunk a fővároshoz. Prágától keleti irányban, tőle mintegy húsz kilométernyi távolságra található Úvaly (illetve Auwal, Ubal, Unfal, Ouvaly, hogy csak néhányat említsünk az elmúlt hétszáz esztendőben használt változatok közül). A települést egy 1290-es oklevélben említik először, mint falut, ám tíz év teltével már mezővárosi rangban díszeleg. Mivel fontos kereskedelmi útvonal (a Trstenická stezka, a legfontosabb NY-K irányú út, melyet valószínűleg már Krisztus urunk előtt is használtak) mellett feküdt, fejlődése szép tempót mutatott, több politikai és gazdasági szempontból fontos család is birtokolta. Egyesek szerint itt született Prága első érseke, Arnošt z Pardubic (1297-1364), ám ezt legalább ennyien vitatják. A város meglehetősen ambivalens viszonyt ápol a tűzzel, a huszita háborúktól kezdve 1838-ig vagy tucatnyi alkalommal égett le minimum félig, de inkább jobban. Nem csoda, hogy a helyi önkéntes tűzoltó mozgalom igen izmos és kidolgozott, a jelentkezés már 6 (!) éves kortól engedélyezett és elfogadott.

Aktuális és helyi illetőségű főzdénk, a Libertas hivatalosan 2019-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Lelkes és távolról sem amatőr csapat viszi a hátán a projektet, kik között diplomás sörfőző és közgazdász éppúgy akad, mint kocsmáros, zenész és grafikus. Utóbbi kettőt azért említettük meg külön, hogy amíg a Divokej Bill nevű formáció (melynek vezetője, szövegírója, zeneszerzője a főzdében is érdekelt Vašek Bláha) nótáját hallgatjátok (mely egyébiránt szörnyen szerelmes hangvételű, ennyi azért ide is átcsúszott a Valentin-napról), mi elmesélhessük, ki az az elegáns úriember a palackon.

Szóval a címkén František Ondřej Poupě látható, aki a cseh sörfőzés igen fontos alakja. A XVIII. század második felében elméletben és gyakorlatban is rengeteget tett a sörfőzés-sörgyártás módszereinek tökéletesítéséért. Két alapműnek számító könyv fűződik nevéhez, az elsőt még németül adták ki Die Kunst des Bierbrauens, physisch-chemisch-ökonomisch beschrieben címmel (Prága, 1794), a második már cseh nyelven íródott, s tankönyvként az első ilyen mű volt az országban (Počátkové základního naučení o vaření piva, Olmütz, 1801). Ő volt az első, aki a gyártási folyamat során rendszeresen mérte a hőmérsékletet és a folyadék sűrűségét, melyhez saját fejlesztésű fajsúlymérőt tervezett. Erre manapság már a hőmérsékletet automatikusan kompenzáló digitális refraktométereket használnak, de ha nincs Poupě, akkor tán ez sem lenne. Tisztelegjünk hát mi is az úriember munkássága előtt azzal, hogy kiengedjük a szellemet a palackból.

**František barátunk szobra Brnoban. Kezében az általa kifejlesztett eszköz, melynek egyéb felhasználási lehetőségein töpreng**

A Bohemian Strong pohárba kerülve szép középarany árnyalatot mutat, mely szűretlenségének köszönhetően nem tükrös. Habja dús, vaskos, tömött és tartós. Illatában könnyedén édeskés maláták ugrabugrálnak bohókás virágokkal és leheletnyi citrusossággal karöltve. A korty letisztult, stabil malátaalappal bír, a žateci komlóknak köszönhetően jellegzetesen fűszeres-zöldséges ízvilágú, finoman savanykás csavarral. A pasztőrözést is mellőzték, ebből kifolyólag az ízek szépen és gazdagon rétegződnek. A keserűk jólesően csehesek (IBU 40), Poupě apó berendezése 14%-ot mutat, az alkohol picit emelt, 5.9%. Szezonális főzetről lévén szó, melyet egy-egy fontos esemény alkalmával készítenek, különösen örülünk, hogy eljutott hozzánk. Bearanyozta a kedd esténket, vivát František és Bůh Trstenické stezce žehnej!

836. Jarošovský Šohaj

Az élet zord kegyetlenségét igen jól jellemzi, hogy alig kezdtünk el ismerkedni a jarošovi sörökkel, s indult bimbózásnak egy tartalmasnak ígérkező kapcsolat, már búcsút is kell intenünk nekik. Remélhetőleg összefutunk még velük a jövőben, a köztünk nyújtózkodó cca. 400 kilométernyi távolság nem lehet akkora akadály. Meg aztán az ember utazhat vonattal is, ami azon kívül, hogy igen hangulatos dolog, rögvest egy kapcsolódási ponttal szolgálhat nekünk söreinkkel kapcsolatban. A jarošovi főzdét ugyanis 1869-ben az a Salomon Braun nevű mérnök üzletember vásárolta meg, akinek oroszlánrésze volt a cseh vasútvonalak kialakításában.

**Salomon Braun mérnök, üzletember, főzdetulajdonos**

A Braun család regnálása alatt a főzde szépen prosperált, volt saját kocsmájuk, pálinkát is főztek, a bevétel egy részét pedig nem sajnálták visszaforgatni, melynek köszönhetően egyre javuló minőséget produkáltak. Ezt 1900-ban a párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták. A fejlesztéseknek köszönhetően egy korszerű és modern főzdét kellett Braunéknak villámgyorsan elkótyavetyélniük 1939-ben, cserébe viszont legalább élve hagyhatták el az országot. A német tulajdonosok a háború végén ugyan alaposan lecsupaszították a főzdét, de a helyi munkásoknak sikerült a berendezések egy részét elrejteniük, ezért ha lassan is, de a termelés újra megindulhatott. A minőség viszont szomorúan és látványosan romlott, ennek folyományaképp került elő a végén az a bizonyos lakat. Bízunk abban, hogy az utódoknak nem kell ilyesféle nehézségekkel megküzdeniük, a mostani főzetek minőségét tekintve pedig elhagyhatja ajkainkat egy megkönnyebbült Šohaj. Nem, nem bírtuk kihagyni.

Jöjjön hát a Jarošovský Šohaj, mely típusát tekintve hivatalosan egy Imperial Pils. Pompás mélyarany árnyalatot mutat, habja enyhén törtfehér, közepes, átlagosan tartós. Illata az első vonal fűszeres komlóssága után kellemes édeskés szállal egészül ki, néhány csepp citrusfélével, a hidegkomlózáskor használt Kazbeknek és Vitalnak köszönhetően. A korty telt, húsos (14,3 B°), a típusnak megfelelően a maláták profilja markáns, s erre a komlók keserűi is a megfelelő mértékben kontráznak (IBU 26). A malátás, füves-fűszeres, picit fás ízvilág a végén könnyedén virágosba fordul, az utóíz moderáltan keserű. Mindezen végighullámzik a 6%-os alkoholtartalom, így hát kifejezetten elégedettek vagyunk sorsunk csütörtök esti alakulásával.

Olyannyira, hogy még egy kis hangulatos zenét is csiholunk nektek ide a végére, merthogy az Argema névre hallgató (az elnevezést a madagaszkári holdasszövő latin neve ihlette, mely az egyik legnagyobb mérettel büszkélkedhető lepkefaj) betonkemény banda valamikor a kilencvenes években megálmodott és megénekelt egy afféle sörhimnuszt a főzdével kapcsolatban.

Parancsoljatok, lehet előkotorni a sufniból a sört, az ördögvillát és az öngyújtót.