Walesben, a Creuddyn-félszigeten van egy város, Llandudno. Itt álldogál a Lewis Carroll által megírt Alice-történetek hősnőjének majd’ három és fél méter magas bronzszobra, mely mágnesként vonzza a turistákat, legyen ez bármekkora képzavar is.
A város Penmorfa nevezetű kúriájában nyaralt rendszeresen Henry Liddell esperes népes családjával, mely tíz gyermeket számlált. A negyedik a sorban egy leányka volt, Alice Pleasance Liddell (a későbbiekben Hargreaves), aki a többi csemetével együtt őszinte barátságot ápolt Charles Lutwidge Dodgson bácsival, akit azért a másik nevén ismernek jóval többen (L. C.). A kedves bácsi gyakran játszott és sétálgatott a gyerekekkel, még új hobbijának, a fotózásnak örömeibe is bevonta őket, természetesen szigorúan és előírásosan viktoriánus keretek között (és itt most nem az elhunyt, szépen kisminkelt és felöltöztetett családtagokkal és ismerősökkel történő közös pózolásokra gondolok, bár azidőtájt ennek is nagy rajongótábora volt).
Aztán egy szép napon (1862. július 4-én) egy piknikre csónakázván az akkor tíz esztendős Alice megkérte LC-t, meséljen neki valami viccesen izgalmasat, merthogy kissé unatkozik. Az író belekezdett egy történetbe, ami egy kislányról szólt, aki a réten sétálgatva beleesett egy nyúlüregbe, ahol mindenféle csodálatos kaland esett meg vele. A gyerekek apja rögzítette a történet egy részét, kissé átpofozta, majd hónapokkal később megmutatta Dodgsonnak, aki addigra már nagyjából el is felejtette a dolgot. Így viszont újra felvette a fonalat, befejezte a történetet és néhány variáció elvetése után (Alice Among the Fairies, Alice’s Golden Hour) Alice’s Adventures in Wonderland címen publikálta egyik régebben használt álneve alatt. A család és az író kapcsolata röviddel később megszakadt, a népek azt beszélték, hogy Carroll szemet vetett Alice-re a köztük lévő mintegy húsz évnyi korkülönbség ellenére (ez akkoriban nem is volt akkora vasziszdasz, gyakran jegyeztek el kiskorúakat náluk jóval idősebbekkel, de azért a nagyfokú türelmetlenséget nem díjazták, ha értitek, mire gondolunk), de ez nem bizonyított. Mint ahogy az sem, hogy a regény címszereplője Alice Pleasance Liddell-ről lett elnevezve, sőt, Carroll a későbbiekben ezt kifejezetten cáfolta.
Akkor viszont mi lehet az oka annak, hogy ha a regény folytatásában, az Alice Tükörországban (Through the Looking-Glass, and What Alice Found There) című könyvben lévő vers sorainak kezdőbetűit összeolvassuk, ismerős név vigyorog ránk?
A boat beneath a sunny sky,
Lingering onward dreamily
In an evening of July—
Children three that nestle near,
Eager eye and willing ear,
Pleased a simple tale to hear—
Long has paled that sunny sky:
Echoes fade and memories die.
Autumn frosts have slain July.
Still she haunts me, phantomwise,
Alice moving under skies
Never seen by waking eyes.
Children yet, the tale to hear,
Eager eye and willing ear,
Lovingly shall nestle near.
In a Wonderland they lie,
Dreaming as the days go by,
Dreaming as the summers die:
Ever drifting down the stream—
Lingering in the golden gleam—Life, what is it but a dream?
Hogy a sör? Az jó volt, mint a Fehér Nyúl sörei általában. Kellemesen gyümölcsös – citrusfélék, barack – komlók némi gyantával, vékonyka, de jól karbantartott testtel (11,8 B°), vidám szénsavakkal, decens keserűkkel (IBU 22) karöltve csábítanak arra, hogy ugorjunk mi is az üregbe. Mi most gyorsan elmeséltük, hogyan keletkezett az üreg, de többre sajnos nincs időnk, mert a Nyúlhoz hasonlóan nekünk is állandóan rohannunk kell („Jaj, jaj, tapsi füleimre, villás bajuszomra, még elkésem!”), most éppen szülői értekezletet kellene tartanuk, úgyhogy már itt sem vagyunk.
PS.: nem bírjuk ki, ide kell tegyünk még egy képet a Liddell-lányokról, amin Edith, Lorina és Alice éppen a finoman áthallásos “Open Your Mouth and Shut Your Eyes” nevű játékban merül el (1860, július).
