fehér nyúl – Porból lettem, sörré leszek

1198-1200. Fehér Nyúl Enjoy the Science, Enigma, Monks’ Bread

Szép kis sörcsokrot (milyen pompás szó ez is, sörcsokor, lelki szemeink előtt gondosan kidolgozott testképpel rendelkező, csillogó tekintetű bajor lánykák sorakoznak, karonként 10-12 korsó sörrel) állítottunk össze magunknak – illetve nektek is – ma, melyek összefűzésének vezérmotívumát ez alkalommal a tudomány, mint olyan, szolgáltatja. Világéletünkben erősen hittünk a tudományban. Jól érezzük magunkat a közelében, szeretünk babrálni vele, sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy ő fogja kirángatni az emberi fajt abból a kakából, amiben most van, és ahová saját magát kergette. Szintúgy fixa ideánk az is, hogy ehhez mesterséges intelligenciára, valamint a bolygó humán lélekszámának megfelezésére van szükség. Utóbbi kettő nem zárja ki egymást, ezért nyugodtan dőlünk hátra némi zene társaságában, mert a Fehér Nyúl Enjoy the Science nevű söre akkora áthallás, hogy a fal adja a másikat.

A dobozon lévő felirat szerint egy west coast pilsnerrel van dolgunk, ezért mi egy kicsit kétségbeesetten keresgéljük az újvilági komlókat, de hiába. A Titan német (jön is az illatfelhő végén a muskátli), a Styrian Cardinal és a Styrian Dragon pedig szlovén fejlesztés, igaz, ezekben akad amerikai génvonal is. Világos szalmasárga, csipkés habkoronájú sör virágos, citrusos illattal. A korty laza, könnyed (11,3 B°), már az elején meglepően és jólesően keserű. A grapefruit lime-ba lágyul, kevéske savanykás bogyófélét is oda lehet képzelni, a végén pedig újra a keserűk veszik át az irányítást. Precíz, pontos, élvezetesen tudományos, esetleg tudományosan élvezetes sör, mely egyben a főzde From the Hop-sorozatának bemutatkozó darabja. Innen kívánunk sok sikert a továbbiakhoz is.

A tudomány egyik elsődleges feladata a rejtélyek eloszlatása, ugyanakkor azok szakmányban történő előállítása. Az enigmák (αίνιγμα) állandó kihívást jelentenek minden gondolkodó lénynek, s mivel időnként magunkat is e kategóriába soroljuk, nem megyünk el szó nélkül Nyúlék hasonló nevű cold IPA-ja mellett. Az enigma kifejezésről egyszerre jut eszünkbe Sandra, a diszkrét dekoltázsú énekesnő a nyolcvanas-kilencvenes évekből, és Alan Turing. Ebből is látszik, hogy problémáink számosak és krónikusak. A popdíva az akkori férje által összetákolt zenei formáció, az Enigma mindent taroló slágerében (Sadeness Part I.) sutyorgott erotikuschan és flansziául, megfelelően hígítva a kőkemény gregorián kórus latinját. Hallgassátok, de legyetek óvatosak.

Turing bácsival már nincsenek ilyen problémáink, egyértelműen zseniális elme volt, méltatlanul nyomorult életúttal. A németek Enigma márkanevű titkosító berendezésével készített kódokat ugyan nem ő törte fel először (ez Marian Rejewskinek és csapatának sikerült még 1932-ben), ám a Bletchley Parkban az ő vezetésével a megfejtésekre szánt idő látványosan zsugorodott. Szimulációs kísérleteivel a lehetőségek számát 200 trilliárdról (!) egymillió környékére szűkítette. Ennyit végigzongorázni egy Turing-bombával (elektromechanikus számítógép) kb. hat órányi meló, többet beiktatva arányosan kevesebb, az angoloknak meg volt vagy kétszáz.

Nekünk egy Enigma jutott, de nem panaszkodunk, nyitunk. Komlóból ebbe is került háromféle, az alapnak vehető fűszeres keserűket a Magnum adja. A tropikus vonalért az El Dorado felelős ananásszal, mangóval, az Idaho 7 pedig hozzácsap némi fenyős-gyantás jelleget. Világos arany szín, kitartó, hézagos hab, picit csípős, gyümölcsös illat. Rizst is csempésztek bele, hogy még titokzatosabb legyen, illetve a száraz, tiszta ízhatás miatt. Az alkoholtartalom is felkúszott 5.7-re, ettől kedvünk támadt egy alapos sifrírozásra, de aztán attól való félelmünkben, hogy elhagyjuk valahol a kódkulcsot, inkább lemondunk a dologról, és nekiállunk szemezni egy duplabakkal, à la Turing.

**Turing futásban is kiváló volt. Maratonideje szűk tíz perccel maradt csak el az akkori olimpiai aranytól**

A Monks’ Bread tradicionális alapokra helyezett doppelbock, melyet a szerzetesekkel ellentétben mi már nem csak nagyböjt idején fogyaszthatunk (bár valami azt súgja, rájártak erre a csuhások az év egyéb napjain is, hogy legyen erejük őrizni a tudás lángját a sötét időkben). Halvány bézs, krémes és tömött hab, elegáns, mély mahagóni árnyalat. Illata nagyon komoly malátákat hoz, mögötte halványan valamiféle gyümölcs, tán szilva.

Íze is malátadomináns, édességét enyhe komlókeserűk ellensúlyozzák. A korty zamatos, vastag, lassú, lágy, a 7.1-es alkoholtól kellemesen meleg. Pazar alkotás, tovább szilárdítja amúgy is törhetetlen hitünket a tudományban.

Fel hát, előre az eljövendő boldog évezredekért!

1185-1187. Fehér Nyúl x Uradalmi Rusty Friends, Fehér Nyúl x Steap Hop Kombucha, Fehér Nyúl x Sailors Grave Pacifiction

Néhány nap múlva találkozunk a mi szívünknek kedves barátokkal a folyóparti kisvárosban (oké, nem mindegyikkel, de aki nem tud ott lenni, az is kedves a szívünknek), ahol söröket fogunk kóstolni és rálapátoljuk a földet a nyár sírjára, hogy aztán jövőre újra ki tudjon kelni. A barátság szép és fontos dolog, mi is nehezen lennénk meg nélküle, és úgy tűnik, nincs ez másképp a sörkészítőknél sem. Ennek jegyében sorakoztattuk fel a Fehér Nyúl három kollaboráns főzetét, melyek közül az egyik ugyan kakukktojás, de nem volt szívünk kihagyni a seregszemléből.

Elsőként a Rusty Friends érkezik, mert többek között az életkorunknak köszönhetően mi is ilyenek vagyunk, rozsdás vénemberek, de azért még nem szaladunk el, ha arról van szó, hogy két testnek kell találkoznia a rozsban. Igen, megint Burns, kikerülhetetlen, ha rozsból/rozzsal készített sörökről van szó, és ez az Uradalmi főzdével készített Cold Rye IPA az.

**A ballada zenei adaptációjának 1854-es kiadása. 400 USD**

A rozs jellegzetes, összetéveszthetetlen ízvilágának alapját izgalmasan keveri meg a két, jó érzékkel adagolt komló. Az Amarillo és a Loral citrusos, finoman virágos, a végén halványan gyógynövényes szálakkal szövi át a közepes testű (12,3 B°), 5,4-es alkoholtartalmú sört, melyből az Uradalmi eredeti NEIPA-jából most CIPA lett (újabb mozaikszó, amitől megemelkedhet a szemöldök). Miközben szagolgatjuk – gyorsan illanó citrusok után kicsit poros gabonák -, eszünkbe jut, hogy a rozs, illetve a rozsföld nem csak Burns versében, illetve az annak alapot adó skót népdalban bír meglehetősen kétértelmű, sikamlós jelentéstartalommal, hanem az oroszoknál is. A Коробе́йники című dal egy vándor kereskedő és egy lány találkozását meséli el. A férfiember (akinek tele van a ládája → „Ой полным полна моя коробушка!”) ígéretet tesz, hogy bizony ő a magas rozsban fog várakozni estig (Выйду, выйду в рожь высокую), s ha a lány odamegy, mindent megmutat neki (Все товары разложу). Legyen így. Egyébiránt a dalt minden tisztességes gamer ismeri, mert ebből készült a Tetris kezdéskor hallható motívuma.

Tegyük középre az emlegetett kakukktojást, rántsuk is le róla a leplet: nem sörrel van dolgunk, ez kombucha. A kombucha egy erjesztett (fermentált), édesített teaféleség, amit – ha hihetünk a régészek által előkotort leleteknek, és miért ne hinnénk – már több mint kétezer éve ismer és fogyaszt mindenki, aki szereti. Mint annyi sok dolog, ez is a kínaiaktól startolt, aztán az oroszok széthordták mindenfelé. A név kissé félrevezető, mert nem csak magát a teát, hanem a készítéséhez használt baktérium- és élesztőkultúrát is így nevezik. Meg időnként teagombának, mandzsúriai gombának is, pedig nem gomba, hanem egy komplex és bonyolult szimbiotikus élesztőkultúra (aki profinak szeretne mutatkozni, használja a SCOBY [Symbiotic culture of bacteria and yeast] rövidítést, de ne csodálkozzon, ha a beszélgetés innentől a Hanna-Barbera rajzfilmekre fog terelődni). Mindenesetre az élesztőkomponens általában tartalmaz Saccharomyces cerevisiae-t, ami nélkül pedig ugyebár nincs sör. Aki ennél többet szeretne tudni a dologról, az keresse Pesti Richárdot a Steap-nél, mert ők azok, akikkel Nyúlék ez alkalommal közösen dolgoztak. A főzdében a fermentált kultúra mellé odasereglett némi nyírfacukor, stevia, koriander és menta, a Hop Kombucha nevet pedig a Citra aktualizálja. Nagyon kellemes, üde, frissítő hatású ital lett így belőle, ami elvileg még méregtelenít is, amire nagy szükségünk is van, mert ha arra gondolunk, hogy a jövő héten kezdődik a tanítás, rögvest vörös köd ereszkedik a szemünk elé, és már indulnánk is a világ másik felének irányába.

Harmadik tételünk pont ebben segít, még ha csak elvi síkon is, hiszen segítségével ismét ellátogathatunk az istenke háta mögé, Ausztrália déli csücskébe, Victoria államba. Van itt egy Marlo nevű település, lakják vagy hatszázan, és igazság szerint nincs is annyira a világ végén, hiszen Melbourne ide csak szűk négyszáz kilométer. Itt üzemel a romantikus nevű Sailors Grave Brewing családi vállalkozásként 2013 óta. Saját bevallásuk szerint söreiken keresztül igyekeznek bemutatni a vidék jellegzetességeit, szárazföldet és tengert egyaránt beleértve. Szinte minden sörtípusban megnyilvánulnak, és az a sok sós víz olyan érdekes főzetekre ihleti őket, mint például az osztrigával készített füstös stout, vagy a tengeri sün és a citrommirtusz randevúja egy gose-ban.

A Fehér Nyúllal történt közös alkotás ennél azért fogyasztóbarátabb, a Pacifiction egy saison, amit két ausztrál komló, az Ella és az Eclipse tesz még különlegesebbé. A 14,2 B°-t túlzás lenne vaskosnak titulálni, a korty mégis jólesően telt és krémes a háromféle gabonának (árpa, búza, zab) köszönhetően. Opálos, halvány aranyszínű sör kitartó, paplanos habbal, virgonc szénsavakkal. Illata kellemesen fűszeres. A komlók szépen adagolják a trópusi gyümölcsöket, leginkább a mandarin és a grapefruit érezhető/élvezhető. Megfelelően száraz, az utóíz keserű, fűszeres.

Ezúton kívánunk minden szépet és jót, valamint eredményes munkálkodást a baráti alapon kollaboráló iparosoknak.

1152-1153. Fehér Nyúl Rosehipster és Endless Avenue

Van egy rakat nyulas sörünk, konkrétan fehér nyulas, rájuk pislantunk, nehogy véglegesen megunják az ezen a létsíkon való tartózkodást. Nagy kár lenne, pláne így húsvét előtt nem sokkal.

A Rosehipster kerül elsőként kezeink közé – régi szokásunknak megfelelően behunyt szemmel matatunk a kamrapolcon -, egy csipkebogyóval megkínált hazy pale ale. Azonnal az örök sláger kevésbé decens szövegvariánsát kezdjük zümmögni, miszerint:

„Rózsabokorba gyüttem én a világra,

Hátranéztem, hát az anyám p*cs@ja

Járt utánam kilenc bába fogóval, de hiába,

Mert kődökömmel előreesve gyüttem én a világra.”

A csárdást Csepreghy Ferenc 1878-as népszínművében, A piros bugyellárisban (Die rothe Brieftasche) élvezhette először a műértő közönség, az eredeti szöveg természetesen szalonképesebb. Itt is van, hallga csak:

A csipkebogyó, a.k.a. hecsedli, csitkenye, csiggenye, hecsepecs, seggvakaró (a belsejében lévő szőrös magok – a valódi termés, mert a szép piros bogyó csak ál – miatt hívják így, amik a szervezetből természetes úton történő távozás esetén irritálják az ánuszt, avagy végbélrózsát, és tessék, megint egy rózsa, a kör bezárul. Akit a végbélrózsa egyéb mélységekben is foglalkoztat, annak ajánljuk figyelmébe a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Vágóhídi munkás részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához készített szakmai tantervi adaptációt, nagyon olvasmányos. A lényegretörők a 6.3.4.-es szakaszt keressék, itt találhatók a bélüzemi munkák. Mi magunk a „Végbélrózsa húsos részének levágása” programpontot olvasván garantáltan szépeket fogunk álmodni.) magas C-vitamin-tartalma közismert, az már kevésbé, hogy e nagyszerű anyag cca. 50 °C környékén szétesik, a bogyóból érdemes hideg eljárásokkal termékeket készíteni.

Testünk ilyen irányú szükségleteit más forrásokból fedezzük, ezért nem foglalkoztat minket, mennyi C-vitamin maradt a Rosehipsterben. Megelégszünk annyival, hogy illatában és ízében szépen hozza a Hagebutte-vonalat (arcoskodunk feszt, ez csak a csipkebogyó német neve), kellemesen savanykás, s bár a korty furcsán nyúlós, a hardcore hazy kinézet pozitív irányba pöccinti az összbenyomást, nem úgy, mint a hipszterek esetében, akikről szintén megvan a magunk sajátosan sarkos véleménye, de erről majd más alkalommal.

A sors, illetve a barátságosan félhomályos kamra másodikként az Endless Avenue nevű west coast IPA-t küldte elénk, meglehet, a főzde első ilyen típusú sörét. Ennek megfelelően száraz, határozott és markáns keserűket vonultat fel, melyeket egy nemzetközi komlótrió prezentál. A déligyümölcsöket toló Krush ámerikánus, a gyantás-édeskés Vic Secret ausztrál, míg a virágos, enyhén csípős jegyeket biztosító Styrian Fox szlovén zászló alatt érkezik.

Fajsúlyosabb tétel az előzőnél, már csak alkoholtartalmát (6,3 %) és Balling-értékét (13,9) tekintve is.

A névnek rengeteg zenei vonatkozása van, jórészt country-blues vonalon, az ilyen alakok vándorolnak állandóan, de talán nekik van igazuk, mert mindenkinek van egy végtelen vonala, amire időnként rákanyarodik, oszt’ talpal rajta egy ideig, aztán másfelé tekereg, szent esküvéssel, hogy majd egyszer visszajön, de ez ritkán szokott összejönni, közben pedig nem veszi észre, hogy ez is csak az a végtelen valami, amiről eltekergett.

Ha pedig egy dolog ennyire komplikált, illetve egyszerű, akkor érdemes róla énekelni.

Vagy meginni.

1014. Fehér Nyúl Hop On

Walesben, a Creuddyn-félszigeten van egy város, Llandudno. Itt álldogál a Lewis Carroll által megírt Alice-történetek hősnőjének majd’ három és fél méter magas bronzszobra, mely mágnesként vonzza a turistákat, legyen ez bármekkora képzavar is.

**A szobor hátterében egészen szürreális sörös vonatkozás látható, a zászlóra ugyanis az van firkálva, hogy England Official Beer Carlsberg. Hát nem hányinger, baz+?**

A város Penmorfa nevezetű kúriájában nyaralt rendszeresen Henry Liddell esperes népes családjával, mely tíz gyermeket számlált. A negyedik a sorban egy leányka volt, Alice Pleasance Liddell (a későbbiekben Hargreaves), aki a többi csemetével együtt őszinte barátságot ápolt Charles Lutwidge Dodgson bácsival, akit azért a másik nevén ismernek jóval többen (L. C.). A kedves bácsi gyakran játszott és sétálgatott a gyerekekkel, még új hobbijának, a fotózásnak örömeibe is bevonta őket, természetesen szigorúan és előírásosan viktoriánus keretek között (és itt most nem az elhunyt, szépen kisminkelt és felöltöztetett családtagokkal és ismerősökkel történő közös pózolásokra gondolok, bár azidőtájt ennek is nagy rajongótábora volt).

**Alice Pleasance Liddel egy Lewis Carroll által készített fotográfián 1860-ban. Éppen nyolc éves, az a legszebb kor. Legalábbis a Prosectura szerint**

Aztán egy szép napon (1862. július 4-én) egy piknikre csónakázván az akkor tíz esztendős Alice megkérte LC-t, meséljen neki valami viccesen izgalmasat, merthogy kissé unatkozik. Az író belekezdett egy történetbe, ami egy kislányról szólt, aki a réten sétálgatva beleesett egy nyúlüregbe, ahol mindenféle csodálatos kaland esett meg vele. A gyerekek apja rögzítette a történet egy részét, kissé átpofozta, majd hónapokkal később megmutatta Dodgsonnak, aki addigra már nagyjából el is felejtette a dolgot. Így viszont újra felvette a fonalat, befejezte a történetet és néhány variáció elvetése után (Alice Among the Fairies, Alice’s Golden Hour) Alice’s Adventures in Wonderland címen publikálta egyik régebben használt álneve alatt. A család és az író kapcsolata röviddel később megszakadt, a népek azt beszélték, hogy Carroll szemet vetett Alice-re a köztük lévő mintegy húsz évnyi korkülönbség ellenére (ez akkoriban nem is volt akkora vasziszdasz, gyakran jegyeztek el kiskorúakat náluk jóval idősebbekkel, de azért a nagyfokú türelmetlenséget nem díjazták, ha értitek, mire gondolunk), de ez nem bizonyított. Mint ahogy az sem, hogy a regény címszereplője Alice Pleasance Liddell-ről lett elnevezve, sőt, Carroll a későbbiekben ezt kifejezetten cáfolta.

Akkor viszont mi lehet az oka annak, hogy ha a regény folytatásában, az Alice Tükörországban (Through the Looking-Glass, and What Alice Found There) című könyvben lévő vers sorainak kezdőbetűit összeolvassuk, ismerős név vigyorog ránk?

A boat beneath a sunny sky,

Lingering onward dreamily

In an evening of July—

Children three that nestle near,

Eager eye and willing ear,

Pleased a simple tale to hear—

Long has paled that sunny sky:

Echoes fade and memories die.

Autumn frosts have slain July.

Still she haunts me, phantomwise,

Alice moving under skies

Never seen by waking eyes.

Children yet, the tale to hear,

Eager eye and willing ear,

Lovingly shall nestle near.

In a Wonderland they lie,

Dreaming as the days go by,

Dreaming as the summers die:

Ever drifting down the stream—

Lingering in the golden gleam—Life, what is it but a dream?

Hogy a sör? Az jó volt, mint a Fehér Nyúl sörei általában. Kellemesen gyümölcsös – citrusfélék, barack – komlók némi gyantával, vékonyka, de jól karbantartott testtel (11,8 B°), vidám szénsavakkal, decens keserűkkel (IBU 22) karöltve csábítanak arra, hogy ugorjunk mi is az üregbe. Mi most gyorsan elmeséltük, hogyan keletkezett az üreg, de többre sajnos nincs időnk, mert a Nyúlhoz hasonlóan nekünk is állandóan rohannunk kell („Jaj, jaj, tapsi füleimre, villás bajuszomra, még elkésem!”), most éppen szülői értekezletet kellene tartanuk, úgyhogy már itt sem vagyunk.

PS.: nem bírjuk ki, ide kell tegyünk még egy képet a Liddell-lányokról, amin Edith, Lorina és Alice éppen a finoman áthallásos “Open Your Mouth and Shut Your Eyes” nevű játékban merül el (1860, július).

998. Fehér Nyúl Glam Stout

Ma reggel kivételesen nincs kultúrtörténeti határértékeket súroló külső hőmérséklet (vö. Ray Bradbury és François Truffaut, 451 Fahrenheit [ez Celsiusban 232.777778 fok, a papír gyulladási hőmérséklete, ez az emlegetett művek szempontjából fontos adat, akinek kell, pótolja, hosszú még a nyár]. A hazai könyvesboltokban mostanság nagy mennyiségben használt polietilén fóliák olvadáspontja ennél alacsonyabb, 105–115 °C körüli, hogy a birka mimagyarok ostobasága és tűrőképessége milyen értéket mutat, kiderül. Reméljük hamarost.), ezért gyorsan begyvizsgálunk (Dr. Bubó originális analitikai módszere) egy stout-ot, mellé pedig zenét is hallgatunk, merthogy glam.

A stílus a hetvenes évek elején Angliából indult el meghódítani a világot, félsikerrel, mert ugyan néhány esztendő múlva kifújt, illetve beleolvadt egyéb irányzatokba, ám a David Bowie/ Ziggy Stardust/Aladdin Sane szentháromság azért nehezen megkerülhető pontja a modern zenetörténetnek. Jöhet a muzsika, az androgün vonalat preferálók helyezkedjenek el kényelmesen.

Akad egy ország, ahol a stílus sokadik reneszánszát éli, naná, hogy a japánok kattantak rá ennyire a dologra. Arrafelé vijuaru kei/ヴィジュアル系 a neve, a bátrabbaknak itt egy összefoglaló a tavalyi év legjobbjairól. Megismételnénk: a bátrabbaknak.

Akinek ezek után nincs szüksége némi alkoholra, attól elköszönnénk, a többiek – és a saját – kedvünkért pedig nyitjuk a Fehér Nyúl alapszortimentjébe tartozó Glam Stout-ot. A főzde az ízélmény és a biztonság kedvéért tolt bele egy kis kávét, nem is akármilyet. Az El Salvador fajták jellemzően 1200-1500 méter tengerszint feletti magasságban érzik jól magukat, lassabban nőnek, ízviláguk (melyben a mézes édesség, a citrusos gyümölcsösség és a csokoládé jegyei keverednek) ezért teltebb. Kevésbé savasak, szépen balanszírozottak. A legnépszerűbb fajták a Catimor és a Pacamara, ezt amolyan Discovery-s jelleggel említenénk meg, miért ne terheljük az agyatokat felesleges információval?

A kávénak köszönhetően az illat és a megjelenés – nem is beszélve az ízvilágról – erősen hajaz mindenki kedvenc napindító, élénkítő italához. Hogy mennyi koffein szorult a selymesen lágy, a közepes kategória felső határát súrolóan telt (15,3 B°), a masszívnak gondolt maláták ellenére mégis kissé, bár nem kellemetlenül vizes kortyba, nem tudjuk, de a mi ketyegőnket azé’ megmarkolászta kicsinyt.

Érdekes módon a finoman savanykás, kávésan kesernyés lecsengést követően az utóízbe nekünk sikerült odahallucinálni a kávéfajtánál említett cseppnyi mézes édességet, és számunkra éppen ettől vált emlékezetessé ez a sör. Hiába, édesszájúak vagyunk, a Glam Stout-ot is megtámogattuk volna egy kis laktózzal, no de ízlések és pofonok, ugyebár.

Éljen a bűbáj, a ragyogás és a káprázat.

PS.: a professzionálisan szerkesztett fotográfiát (kell-e mondanunk?) ismételten Barancsi Sándortól nyúltuk, köszönettel.

996. Fehér Nyúl Yugooo

Újabb, a fantáziát minden vonalon megmozgató sör következik a Fehér Nyúl üregéből, egy vaníliával és tengeri sóval fűszerezett imperial pastry stout, melyet a főzde a zágrábi illetőségű The Garden Brewery-vel alkotott kollaborációs keretek között.

A címkén a klasszikus ihletettségű kérdést szúrjuk ki először, miszerint: „Mit adtak nekünk a ~~rómaiak~~ horvátok? Ejtőernyőt, mechanikus tollat, atomelméletet, Dražen Petrovićot, törvényszéki ujjlenyomatvételt,… és ezt is.” A tudománytörténet kedvenc vesszőparipáink közé tartozik, már vizsgáljuk is a dolgot, mit sem törődve azzal, hogy oly keveseket érdekel.

Az ejtőernyő esetében Faust Vrančić-ról (latinosan Faustus Verantius) van szó, aki Šibenikben született, pontosan nem tudni, mikor. Mindenesetre híres könyvét, a Machinae Novae-t 1616-ban adták ki, ebben szerepel az ejtőernyő egyik legkorábbi, részletes ábrázolása (már da Vincién kívül, természetesen). Kollaborált ő is kis hazánkkal, tíz évig volt csanádi püspök, említett művében pedig elsőként mutatta be az acélpántokból álló rugós alátámasztást is, melyet Kocs község lelkes iparosai akkortájt már rutinszerűen alkalmaztak lengéscsillapításra (vö. kocsi).

**Nem túl barátságos sport ez a kötelek elhelyezkedését figyelembe véve**

Következő horvátunk tiszteletbeli, honosított állampolgár, mivel Eduard Penkala Liptószentmiklóson látta meg a napvilágot, ráadásul lengyel és holland szülők gyermekeként. Nősülése után Zágrábba költözött, itt lett belőle Slavoljub Eduard Penkala. Az addigra már feltalált mechanikus tollat továbbfejlesztette, ő alkalmazott elsőként szilárd tintát. Az általa alapított írószergyár TOZ Penkala néven ma is üzemel. Az ő műve az elsőként levegőbe emelkedő horvát repülőgép is, a Penkala Biplane, avagy Leptir (1910).

Ruđer Bošković Raguzában született, amit manapság Dubrovnik néven illik keresgélni a térképen. 1758-ban kiadott művében, a Philosophiæ naturalis theoria redacta ad unicam legem virium in natura existentium-ban foglalkozik atomelmélettel, ezzel nem csak kortársait nyűgözte le, Heisenberg egyenesen a „horvát Leibniz”-nek nevezte. A nemzetiség fogalma az ő esetében különösen problémás, a horvátokon kívül az olaszok és a szerbek is magukénak tekintik munkásságát.

**Egy oldal a Theoria-ból. Mindenféle erővonalak, jobb felső sarokban a gravitáció, a bal felsőben pedig Bošković mester lenyűgöző ötlete**

Dražen Petrović-ot képletesen átugorhatjuk, habár a valóságban elég nehéz lett volna. Aki csak egy kicsit is foglalkozott kosárlabdával, annak ismerős a név, a sport rajongói pedig azóta is búsulnak korai és tragikus halála miatt, hisz’ még harminc sem volt az autóbaleset bekövetkeztekor.

Az állandó tudásszomj mellett már erősen gyötör bennünket a hagyományos szomjúság is, úgyhogy bontunk, temperálunk, szagolgatunk, ám adósok vagyunk még egy utolsó történettel, ami az emelkedő hőmérséklettel szemben jegesen borzongató.

1892. június 29-én az akkor 27 éves Francisca Rojas megölte két gyermekét, a hatéves Ponciano Carballo Rojast és négy esztendős húgát, Felizát. Saját torkán is vágásokat ejtett, és szomszédját, Pedro Ramón Velázquezt vádolta meg a tett elkövetésével, mert a férfi visszautasította a házassági tervekkel közelítő fiatalasszonyt. Vérbő és szomorúan valóságos dél-amerikai történet – Argentínában járunk -, de hogy kerülnek ide a horvátok? Hát úgy, hogy a gyilkosságra fényt derítő nyomozó a daktiloszkópia módszerét alkalmazta, amit tanára, a Hvar szigetéről származó Ivan (akkor már Juan) Vučetić segítségével sajátított el. Így Francisca lett az első olyan bűnelkövető a világon, akit az ujjlenyomata alapján kaptak el. Vučetić mester pedig létrehozta az első, ujjlenyomatokra épülő bűnügyi nyilvántartást, amit aztán szinte minden országban használni kezdtek.

**Vučetić mester Francisca ujjlenyomatával**

Mi már egy ideje a saját ujjaink nyomát bámuljuk a pohár falán, melyhez megfelelően sötét és bársonyos hátteret nyújt a sör, ami a vékony, kitartó, tejeskávés hab alatt lassan, olajosan, tapadósan mozog. Illata az első másodpercekben meglepően semleges és nagyon tiszta, nem véletlenül küldik a tüdőbetegeket a tengerpartra. Aztán érkezik egy kis étcsokoládé, leheletnyi vaníliával. A korty selymes, vastag, nehéz (26,5 B°), mintha egy konyhakész csiga csúszna le az ember torkán, ami szerintünk igen kellemes dolog, ezt gyorsan szögezzük le a hisztis közvélekedéssel szemben. Az eleje alkoholos, likőrösen csípős (8,8 %), ehhez simul a továbbiakban a jól pörkölt maláta, középtájt a vanília, majd a csipetnyi só. A vége száraz, enyhén és kávésan kesernyés.

Igen szimpatikus, szerethető alkotás, ha lenne belőle még két dobozzal, biztosan írnánk nektek egy tizenöt oldalas esszét a tömegpszichózisról, amit a Yugo márkatípusú négykerekű rettenet okozott a jobb sorsra érdemes amerikai társadalomban a kilencvenes évek elején, de szerencsétekre és sajnos csak ez az egy van.

PS: És hogy mit adtak még nekünk a Horváthok? Hát ezt a blogot. 🙂

991. Fehér Nyúl Palindrom

A fűnyírás totálisan értelmetlen, de legalább becsületes munkájában megizzadt orcával hajlunk az enyhet kínáló csaptelep fölé, s mielőtt elmerülnénk a hűvös H2O-ban, pillantásunk a tükör alatti feliratra siklik. ΝΙΨΟΝΑΝΩΜΗΜΑΤΑΜΗΜΩΝΑΝΟΨΙΝ, avagy Nipszon anómémata mé mónan opszin (Vétkeimet is mosd le, ne csak az arcomat), de ekkor még nem sejtünk semmit. Félvakon tapogatózunk a törölköző után, a szakállunkból csorgó víz a padlón landol. Erőszakos – sok a szőre, jut eszünkbe Romhányi. A fürdőszoba kész ingovány, de nincs okunk nyávogni. Feltöröljük, majd haladunk tovább, hisz vár ránk a kultúra rút luka, melyet illő volna bedugaszolni valamivel, bár meglehet, hogy ezen egy angol anya fanyalogna. Lányunk, Anni tejet inna, nekünk viszont sör kell, s azok kedvéért, akik már félig összekarmolták magukat a fura, kiemelt szövegrészek miatt, eláruljuk: a Fehér Nyúl Palindrom elnevezésű dupla west coast IPA-ja ihlette a dolgot.

**Belépőkód őskeresztényeknek: a sator-négyzet**

A sör ugyebár folyékony kenyér, ezért teljes joggal kérdezzük kamrában pakolászó nejünket: Eledelemet emeled-e le? Nyitjuk a dobozt, töltünk, üde nesszel állati itallá lesz e nedű (oké, ez nem teljesen szabályos, de a mondanivaló időnként felülírhatja a dolgokat), mi pedig lessük és szaglászunk lelkesen. Középarany, enyhén matt árnyalat, habja átlagos, tartós, tapadós. Mézesen édes aromákkal indít, kis szellőzés után bújnak elő a gyümölcsök, citrusfélék, némi ananász, maréknyi fű. A test stabil, habár a jelzett 17,7 B°-nak kissé alálőttünk volna, ha vakon kell tippelni. Jön azért a dupla érzet a west coast-feelinggel együtt, a trópusi gyümölcsök mellé kapunk egy kis gyantát is, a 8% alkohol sem lóg ki, szépen dolgozik a háttérben. A keserűkkel sincs gond, bár úgy tűnik, a szürke hétköznapok többet tudnak 80 IBU-nál, mert ez az érték valahogy nem jött át.

Nem egy latin ital, de könnyen lehetne létkoktél. Vidám a péntek délután, a darázs eledele szárad, neked meg egy deres asszír issza sered.

Hallak, Allah.

A fotót a szokásos áldozatunktól, Barancsi Sándortól emeltük el, köszönjük ismét.

979. Fehér Nyúl And now for…

And now for something completely different… Egyből adná magát a kezdéshez a fő csapásirány, hiszen erről a mondatról minden jótét léleknek Pythonék jutnak az eszébe. Itt is hagyjuk hasonló című, 1971-ben készült szkeccs-filmjük beharangozó klipjét, mely alkotás a Flying Circus első két évadjának azóta méltán elhíresült jeleneteit tartalmazza.

Az ikonikus mondatot egyébiránt Christopher Leonard Trace vezette be a köztudatba, aki kilenc éven át vezette a BBC Blue Peter című gyerekműsorát (amely a világ legrégebben futó ilyen típusú műsora, 1958-ban debütált, manapság a CBBC-n látható péntekenként. Ezidáig 41 műsorvezetőt koptatott el.), melyben a témaköröket választotta el egymástól imígyen. Szóval adná magát a dolog, mi mégsem erre indulnánk el. Itt vannak a készítéskor használt teafélék is, ez szintúgy hálás téma. A vörös fokföldirekettye (Aspalathus linearis), közismertebb nevén rooibos áldásos hatásairól már megemlékeztünk Ugarék Clear Maroon nevű red ale-je kapcsán. E kedves növényhez mai sörünkben a Cyclopia nemzetségbe tartozó mézbokor csatlakozott, mely (fok)földije a rooibosnak, afrikaans nyelven heuningbos a neve. A busmanok már évezredek óta iszogatják a növény gyakorlatilag bármelyik részéből készült főzetet, mely mindenféle fertőzés ellen kiváló hatást tud felmutatni, csak úgy nyüzsög benne az antioxidáns. Nyugtat, májat és menopauzát kezel, jó irányba piszkálja a vércukrot. Ráadásul teljesen bio, mert a növény nem nagyon kultiválja a nagyüzemi termesztést, ezért a forgalomba kerülő készítmények majd’ 90%-a vadon élő cserjékről származik.

**Mézbokor. Háttérben a mesebeli Afrika**

Töltünk is magunknak a Fehér Nyúl söréből, mert az említett nyugtató hatásra erősen szükségünk van/lesz most, amikor a teaösvényt is elhagyva lényegi mondanivalónkhoz érkezünk. Szippantunk hát egy mélyet az eleinte még kissé harsányan élesztős, idő múltával azonban mézessé, virágossá, finoman vaníliássá formálódó aromákból, bámuljuk kicsit a világos rézvörös és a közepes borostyán között egyensúlyozó árnyalatot, piszkáljuk kicsit a vaskos, párnás, lassan apadó és kitartó habkoronát, aztán erőt veszünk magunkon, és feltesszük a húszforintos kérdést: egy hivatalosan Outer Gods Ale-nek keresztelt sör címkéjén mit keres Edgar Allan Poe fizimiskája? Howard Phillips Lovecraft meg csak forogjon nyugodtan a sírjában? A két irodalmi nagyágyú – bár valószínűleg nagy haverok lettek volna – nem ismerhette egymást személyesen, hiszen Poe 1849-ben elhunyt, míg Lovecraft születési éve 1890. Az Outer Gods kifejezés (bár Lovecraft nem használta, írásaiban Great Old Ones, illetve The Other Gods [The Gods of the Outer Hells] a két nagy csoportosulás neve) egyértelműen az ő nevéhez köthető. A Nagy Öregek vezéregyénisége Cthulhu, de a téma szerelmeseinek ismerősen csenghet Ghatanothoa, Raphanasuan, vagy Xinlurgash neve is. A másik csapat húzónevei között találjuk Azathoth, Shub-Niggurath, Nyarlathotep és Yog-Sothoth elbűvölő személyiségét.

A felsoroltak külön-külön is véglegesen katatón állapotba tudnak pöccinteni bárkit a kisujjukkal (már ha van nekik), ezért nem tudjuk értelmezni a főzde elképesztően laza hozzáállását ehhez a dologhoz, mindenesetre iszunk az egészségükre és az emlékükre.

A korty eleje vörösen édeskés, a karamellák magabiztosságát tovább erősíti a teák mézesen édes, vaníliás világa. A komlók szerények, ám visszafogott keserűikhez szépen simul az ismét csak a teák irányából érkező fás fanyarság. A test közepes (13,4 B°), a szénsavak átlagosak, alkohol 5,8 %.

Kellemes kora délelőtti ital, az irodalomtörténeti fiaskót pedig Lovecraft Poe-ról írt versével igyekszünk a főzde helyett is rendbe hozni, mert mindenki tudja, hogy Ctulhu nem halott, csak alszik (gyk.: Ph’nglui mglw’nafh Cthulhu R’lyeh wgah-nagl fhtagn).

Where Once Poe Walked

Eternal brood the shadows on this ground,

Dreaming of centuries that have gone before;

Great elms rise solemnly by slab and mound,

Arched high above a hidden world of yore.

Round all the scene a light of memory plays,

And dead leaves whisper of departed days,

Longing for sights and sounds that are no more.

Lonely and sad, a specter glides along

Aisles where of old his living footsteps fell;

No common glance discerns him, though his song

Peals down through time with a mysterious spell.

Only the few who sorcery’s secret know,

Espy amidst these tombs the shade of Poe.

Szegedi Sándor fordításában:

Poe járt erre…

Örök ábránd itt az árnyak sorsa,

Álmaik a tovatűnt századok;

Ős-szilek árnya hull a halmokra,

Boltívük alatt szunnyadó korok.

Mindenütt emlékek fénye remeg,

Múlt napot idéznek holt levelek,

Vágyukban képek, hangok: tegnapok.

Kísértet suhan búban, magányban,

A szenthelyen, hol sehol nincs nyoma;

Gyarló szemek nem láthatják meg őt,

Bár átzeng a múlton titkos dala.

S kevés, ki ismer tündéri mesét,

S látja a sírok közt Poe szellemét.

976-978. Fehér Nyúl Maggie, Dupla Rafa 2023, Lime Tears

Savanykás hangvételű húsvéti hármasugrás következik (oké, a hangvétel csak az alliteráció miatt került oda, kezdjétek elölről az olvasást, ezúttal a „szájízű” kifejezést használva), melyet nem feltétlenül az ünnep indukál, habár tény, hogy az elmúlt szűk ötven esztendőben nem mutattunk irányába túlzott érdeklődést. Ifjonti éveinkben édesapánkkal és testvéröcsénkkel róttuk le a kötelező köröket a mindenféle életkorú és állapotú Maggie-k háza és közepesen intim szférája tájékán (figyelitek az átkötést?), s ez akkor inkább volt kínos, mint kellemes. Vannak dolgok, melyekhez illik egy kicsit megöregedni, ilyen a Fehér Nyúl kveik élesztővel készült meggyes söre is. A címkén szereplő szöveggel ellentétben mi nem tartozunk semmivel sem a névadó hölgynek (akiről – bár nem tehet róla – állandóan a leveskocka jut az eszünkbe, pedig azt a feltalálójáról, Julius Maggi svájci üzletemberről nevezték el), már csak azért sem, mert az afféle kijelentések, miszerint a meggyes az egyetlen olyan sör, ami szóba jöhet, belőlünk udvarias, ám villámgyors elköszönési reflexet vált ki. Ezt esetünkben leküzdjük, töltünk, nézünk, szagolgatunk.

Laza meggyszörpre emlékeztető színvilág, átlagos, gyorsan apadó, piszkosfehér hab. Illata meggyet, piros bogyós gyümölcsöket idéz, háttérben hűvös borospincével, gerezdnyi naranccsal. A korty közepes (13 B°), simulékonyságáról a zabpehely gondoskodik. Komlók sehol (8 IBU), a fanyar, savanyú gerinc nem kér ilyen típusú kontrát. Meggy minden mennyiségben, a korty végén pár szem ribizli és málna. Korrekt készítmény, azt adja, amit ígér, de továbbra sem bánjuk, hogy Maggieval nincs közös nevezőnk.

A Rafa a főzde egyik közismert alaptétele, meglehetősen foltos emlékezőtehetségünkre támaszkodva 2017 óta. Népszerűségét jellemzi, hogy van/volt belőle dupla, tripla és inverz variáció is (utóbbi az Ugar szakértelmét dicséri). Mi most a klasszikus savanyú IPA dupla változatának legfrissebb, leporolt és átgondolt receptúráját kóstolhatjuk. Ebből sem maradt ki a citromlé és a citromhéj, mint ahogyan a többi összetevő is (árpa-, búza-, zabmaláta és laktóz) újra felveszi a munkát. Hogy az eredeti főzetben felhasznált komlók közül melyek maradtak, hivatalosan nincs közölve, ám azért mi relatíve nagy lelki nyugalommal tennénk valamiféle jelet a Citra és az Amarillo mellé.

A 2023-as Dupla Rafa igen komoly tétel, ezt még a műfaj olyan szinten visszafogott rajongói is érzékelik, mint mi. Lassan moccanó, opálos anyag, narancsos színvilággal, vékony, de kitartó habbal. Citrusos, virágos, földes aromák, halvány gyantákkal a háttérben. A korty sima, sűrű, rágcsálható (23,3 B°), fajsúlyos. Ennek ellenére könnyen iható, gördülékeny főzet, az alkohol szépen csomagolt, nem lóg ki, ugyanakkor diszkréten jelzi, hogy óvatosan szórakozzunk vele, a 8.5 az annyi, amennyi. Ízvilága alapvetően savanyú, citromos, de a kortyot, mint egy buborékot, körülveszi egy vékony, édes hártya, ami oldja egy kicsit a feszültséget. IPA ide, IPA oda, a komlók most nem játszanak, amit annyira nem is bánunk, lefoglal minket a buborékok rágcsálása. Emlékezetes, élménydús tétel, legalábbis a decens savrajongóknak.

**Ez még az előző batch címkéje, de a képi világ nem változott**

Még egy tétel erejéig vágjuk a savanyú pofát, a citromot lime-ra, a sörtípust pedig gose-ra cserélve. A Lime Tears 2020 nyarán startolt, az évszak mindig jó alapot és megfelelő hátteret nyújt az ilyen ízvilágnak. Miközben szimatolunk, a bemutatkozó szöveg első tagmondatát (Ki az igazi haramia […]?) próbáljuk más értelmezési tartományba helyezni a címkén látható páros szoborral.

A művet Ernst Rietschel tervezte és Ferdinand von Miller készítette el 1857-ben, alapanyagul a navarinói csatában zsákmányolt oszmán ágyúcsöveket használta fel. A szobor a Deutsches Nationaltheater und Staatskapelle előtt látható Weimarban, a két barátnak, Johann Wolfgang von Goethének és Friedrich von Schillernek állítva emléket. A készítők ügyeltek arra, hogy a két szellemóriás egyforma magasságú legyen, holott Schiller vagy tíz centivel volt termetesebb. Cserébe előbb halt meg, bár nem tuberkulózisban, mint ahogy sokáig hitték, hanem ólommérgezésben, mely anyagot a kor lakberendezési trendjének megfelelően kezelt és előállított tapétából szerezte be. Húsz évvel később Goethe megszerezte barátja koponyáját, mindenféle méréseket és vizsgálatokat végzett rajta, majd aztán később – kérésének megfelelően – a saját sírjába helyezték. Romantisch, nicht wahr?

Világos borostyán szín, közepes, gyorsan apadó, ám elvékonyodva bátran kitartó hab. Illatában a citrusok mögött bujkál valami fűszeresebb, talán fahéj, esetleg gyömbér. A korty könnyed-közepes, a szénsavak kicsit harapnak. A savanyú ízeket fél lépésnyivel megelőzi a só, de közös sétájuk így is kényelmes, elegáns, összehangolt. Nem fogunk tömegverekedést kezdeményezni egy képzeletbeli kocsmapultnál az utolsó adagért, de a gose és a lime alkalmi együttléte érdekes és izgalmas perceket szerez. Ez utóbbiakat mi az idei húsvéttól sem várjuk, ám nektek vérmérséklettől függően kellemes időtöltést kívánunk.

P.S.: a két szélső képet Barancsi Sándortól nyúltuk, engedelmével. Köszönjük is szépen.

949. Fehér Nyúl Drink the Christmas Tree 2022

Itt sompolyog már a kertek alatt ez a szeretetizé, amivel (akár a többi, vallási alapokra épülő, kissé ragacsos emocionális töltelékkel kisámfázott ünneppel) a magunkfajta csendesen füstölgő, hamualattparázs népek nemigen tudnak mit kezdeni. Ha egy arctalan, személytelen nagyvárosban élnénk, két-három évenként elindulnánk sorozatgyilkolni, legalább az a pár óra teljen fokozottan ünnepi hangulatban, de a tanyasi létforma (bár adná magát, lásd a texasi láncfűrészes jóhaver példáját) nem kedvez a lelki töltődés ezen módjának. Meg aztán az idő is sz@r, nyálkás-ködös hideg van, vigasztalanul ólomszürke, sivár égbolttal. Utóbbitól azért vigyorogni kezdünk, amikor eszünkbe jut a régi vicc a mennyországba kerülő pedofilról, aki rögvest a kisjézus után kezd érdeklődni. Üldögélünk tovább, nézelődünk, segítő kezet is nyújtunk az előkészületek során, aztán a polcra pislantva elénk ugrik ez a sör. Rögvest húzódunk is a háttérbe, bámuljuk a grafikát a dobozon, ahol a glóriás, szőrösszájú Magnum emeli áldásra a kezét (pedig ebben az IPA-ban Simcoe van, meg Chinook és Citra) a vicsorgó diótörő mellett. A másik oldalon angyalka olvassa be a híreket a tévé tetején, a műsorban az ötvenes évekkel vannak elfoglalva, az i-re a pontot pedig egy dévaj, harisnyatartós pin-up girl teszi fel, aminek mi nagyon örülünk, mert erősen kedveljük a dévaj, harisnyatartós pin-up girl-öket.

**A néni a dobozról Gillette „Gil” Elvgren alkotása**

A Fehér Nyúl Drink the Christmas Tree 2022 nevű söre egy spruce IPA, mivelhogy a készítés során ezüstfenyő tűleveleket használtak az ízesítéshez. Akad benne narancshéj is, ennek és komlóknak köszönhetően illatában inkább a citrusfélék dominálnak, ami eleinte egész kellemes, aztán megjelennek a gyanták, s így együtt már tökéletesen hozzák egy közepes árfekvésű teszkós wc-illatosító aromavilágát. Sajna ebbéli félelmeink az ízekkel kapcsolatosan is beigazolódnak, mert hiába serénykednek a komlók, hogy egy tisztességes hátteret varázsoljanak a sörnek, a tűlevél erősen kilóg az egységből. Kétszer is megnézzük, milyen illatú a Jar a mosogató szélén, miközben komoly erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy vissza tudjunk emlékezni, elöblítettük-e a poharat. Szóval ez nem jött be, mint ahogy az ünnepkör se (most olvastunk egy bűnrossz klapanciát, amiben a vérmagyar alanyi költő a kerecsen-karácsony szókapcsolattal bűvészkedik, ám ez a mi sarunk, nem a Megváltó tehet róla), de ti ne szomorkodjatok, ünnepeljetek bátran és boldogan. Ezt tesszük mi is, de előtte készítünk valami finomat, amihez meg kell élezni a késeket, s miközben surrog az acél, nagyvárosi, magányos, dévaj, harisnyatartós pin-up girl-ökre gondolunk, akiknél fenyőillatú wunderbaum lóg a mellékhelyiségben.