Azt ígértük, valami savassal folytatjuk a dolgot, hát legyen, nem mintha akkora szükségünk lenne ilyesmire egy átlagos tanítási napot követően. Drága kis hazánk aktuális oktatáspolitikai helyzete (már amennyiben beszélhetünk egyáltalán oktatáspolitikáról, de tulajdonképpen nem, nem beszélhetünk. S nem csak azért, mert az gyakorlatilag nincs, hanem mert a státusztörvény bevezetésével a pedagógok véleménynyilvánítási szabadsága rögvest a „Korlátozott” kategóriába került. Aranyos, ugye? Pedig a ius murmurandi, a mormogás joga már a rómaiak idejében is elválaszthatatlan volt a néptől, és elvileg dicső, márványba vésett ’Kotmányunk 61-es paragrafusa is úgy kezdődött egyszer régen, valamikor, hogyaszongya: „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez”. Hogy ez így van-e még, nem tudjuk, hiszen előre megyünk, nem hátra, ugyebár és hálaisten.) atyaian gondoskodik mindennapi savtúltengésünkről.
Eric Drooker Censorship című képe. Egy sörbe, hogy nem tudtad: ő készítette a Faith No More King for a day… albumának borítóját is
Látjátok, milyen könnyű mostanság gyomorbajos hangulatot kreálni a legegyszerűbb eszközök segítségével is? Oszt’ a sört még ki sem bontottuk. Hát mi lesz itt, ha lekerül a kupak a Krois Brewery és a Hajnali Sörfőzők közös szerelemgyerekéről?
Az Acid Stroke nem árul zsákbamacskát. Már az illata is olyan, mintha kiömlött volna valami igen szigorú vegyszer a kémiateremben. A rendkívül savanyú alapból itt-ott kidugja a fejét néhány szem ribizli, némi temperálás után hangsúlyosabb is lesz a gyümölcs, de a szigor marad. Kinézetre echte málnaszörp, a hab rózsás árnyalatokban pompázik, amíg van, de elég hamar összeesik. Nem csoda, mi is gyorsan összecsuklanánk, ha ennyi sav marná a talpunkat.
Nem lepődünk meg, amikor kiderül, hogy a korty is rettenetmód savanyú, konkrétan könnyezünk, gyomrunk kétségbeesetten gyűri össze magát nagyjából diónyira, heréinkről inkább nem is mondanánk semmit. A belepakolt ribizli szépen átjön, a tonkabab fahéjas-szegfűszeges, picit marcipános jegyei a szájpadláson telepednek meg, miután a savhullám elvonult. A keserűknek esélyük sincs, a 11-es IBU abszolút jelzésértékű, mindenhol a fergeteges savanyúság uralg.
El fog tartani egy darabig, amíg átlagosnak mondható Ph-értékünket visszaszerezzük, a folyamatot a 6%-nyi alkoholtartalom sem tudja érdemben katalizálni. Mindezeken túl érdekes kalandban volt részünk, a két kortynyi maradékot leküldjük, aztán odavánszorgunk a tükörhöz megnézni, mennyire hasonlít az arckifejezésünk a címkén szenvedő csóró csecsemőéhez.
Újabb embert próbáló hétvége gyűrődött a hátunk mögé, s vele együtt gyűrődtünk bizony mi is. Hiába no, az ember nem lesz fiatalabb, mert ugyan a bevitt alkoholmennyiségtől harminc esztendővel ezelőtt is megroggyantunk volna, ellenben akkortájt az utórengések nem tartottak ilyen sokáig. Mindenesetre azt érdekes figyelni, hogy az elme egyik fele milyen kétségbeesetten igyekszik balesetmentesen talajt fogni a vélt vagy valós realitás felszínén, míg a banda másik része még igen elégedetten pacsál a maradék alkoholban. Mostanra már billentyűkész állapotban vagyunk, egy sör meg ugye mindig jól jön, hajrá.
A Krois Brewery április környékén piacra dobott DH Sour IPA-ja lesz a következő megálló ebben a végtelen menetelésben, mely a New Way névre hallgat. A címkét bámulva néhány pillanatig eltűnődünk azon, miért keringenek kuki alakú dolgok egy hatalmas, világító kuki körül (amit ráadásul valaki tőből ki is tépett a helyéről), de aztán elengedjük a dolgot, Freud mestert pedig kizavarjuk a szobából. Van nekünk így is elég bajunk.
A főzde ismertetőjéből idéznénk, mert az lényegét tekintve kormánypártunk programját követi: „Úgy kell elképzelnünk, mint egy újonnan felfedezett izgalmas utat Savanyúországból – Keserűországba, amelyet trópusi gyümölcsfák szegélyeznek!” Kiegészítésképpen annyit jegyeznénk meg, hogy a Párt elképzelése szerint a fákat csak nézni szabad, hozzájuk nyúlni, vagy enni róluk nettó hazaárulás.
A New Way enyhén opálos mézszínt mutat, habja átlagosan vaskos, kitartó, tapadós. Illata savanykás alapokra épül, ez tartja a gyümölcsöket, melyek közül mi pillanatnyilag némi ananászt, harapásnyi barackot, citrusféléket vélünk felfedezni. A korty kellemesen savanykás, semmi vad hőbörgés, mintha a gyümölcsök savasságát sikerült volna nem túlzásokba esve felerősíteni. A sour IPA-k esetében nehezen megkerülhető problémakör az egyensúly kérdése, nem mindig sikerül ugyanis eltalálni a keserű és savanyú ízek közötti harmóniát. Esetünkben is akad úgy középtájt egy kis döccenő, a mi csipkés lelkületünknek tán túl hirtelen a váltás – ah, lágyabb ének kell nekünk -, ám összességében nincs okunk panaszra. A keserűk a váltást követően szépen viszik tovább a stafétát (IBU 55), a korty végén és az utóízben a savanyúk is újra felsorakoznak, egy kis gyümölcs is integet a háttérből. Az 5,8-as alkohol valahogy nem akar megérkezni, de ez egészen biztosan a mi hibánk, magasra tettük a lécet a hétvégén.
Érdekes és becsülettel formába öntött vállalkozás, meghozta a kedvünket a savas dolgokhoz, ezért gyorsan eldöntöttük, a következő tétel is valami hasonló lesz.
Savanykás hangvételű húsvéti hármasugrás következik (oké, a hangvétel csak az alliteráció miatt került oda, kezdjétek elölről az olvasást, ezúttal a „szájízű” kifejezést használva), melyet nem feltétlenül az ünnep indukál, habár tény, hogy az elmúlt szűk ötven esztendőben nem mutattunk irányába túlzott érdeklődést. Ifjonti éveinkben édesapánkkal és testvéröcsénkkel róttuk le a kötelező köröket a mindenféle életkorú és állapotú Maggie-k háza és közepesen intim szférája tájékán (figyelitek az átkötést?), s ez akkor inkább volt kínos, mint kellemes. Vannak dolgok, melyekhez illik egy kicsit megöregedni, ilyen a Fehér Nyúl kveik élesztővel készült meggyes söre is. A címkén szereplő szöveggel ellentétben mi nem tartozunk semmivel sem a névadó hölgynek (akiről – bár nem tehet róla – állandóan a leveskocka jut az eszünkbe, pedig azt a feltalálójáról, Julius Maggi svájci üzletemberről nevezték el), már csak azért sem, mert az afféle kijelentések, miszerint a meggyes az egyetlen olyan sör, ami szóba jöhet, belőlünk udvarias, ám villámgyors elköszönési reflexet vált ki. Ezt esetünkben leküzdjük, töltünk, nézünk, szagolgatunk.
A képen Maggie nem is olyan savanyú
Laza meggyszörpre emlékeztető színvilág, átlagos, gyorsan apadó, piszkosfehér hab. Illata meggyet, piros bogyós gyümölcsöket idéz, háttérben hűvös borospincével, gerezdnyi naranccsal. A korty közepes (13 B°), simulékonyságáról a zabpehely gondoskodik. Komlók sehol (8 IBU), a fanyar, savanyú gerinc nem kér ilyen típusú kontrát. Meggy minden mennyiségben, a korty végén pár szem ribizli és málna. Korrekt készítmény, azt adja, amit ígér, de továbbra sem bánjuk, hogy Maggieval nincs közös nevezőnk.
A Rafa a főzde egyik közismert alaptétele, meglehetősen foltos emlékezőtehetségünkre támaszkodva 2017 óta. Népszerűségét jellemzi, hogy van/volt belőle dupla, tripla és inverz variáció is (utóbbi az Ugar szakértelmét dicséri). Mi most a klasszikus savanyú IPA dupla változatának legfrissebb, leporolt és átgondolt receptúráját kóstolhatjuk. Ebből sem maradt ki a citromlé és a citromhéj, mint ahogyan a többi összetevő is (árpa-, búza-, zabmaláta és laktóz) újra felveszi a munkát. Hogy az eredeti főzetben felhasznált komlók közül melyek maradtak, hivatalosan nincs közölve, ám azért mi relatíve nagy lelki nyugalommal tennénk valamiféle jelet a Citra és az Amarillo mellé.
A 2023-as Dupla Rafa igen komoly tétel, ezt még a műfaj olyan szinten visszafogott rajongói is érzékelik, mint mi. Lassan moccanó, opálos anyag, narancsos színvilággal, vékony, de kitartó habbal. Citrusos, virágos, földes aromák, halvány gyantákkal a háttérben. A korty sima, sűrű, rágcsálható (23,3 B°), fajsúlyos. Ennek ellenére könnyen iható, gördülékeny főzet, az alkohol szépen csomagolt, nem lóg ki, ugyanakkor diszkréten jelzi, hogy óvatosan szórakozzunk vele, a 8.5 az annyi, amennyi. Ízvilága alapvetően savanyú, citromos, de a kortyot, mint egy buborékot, körülveszi egy vékony, édes hártya, ami oldja egy kicsit a feszültséget. IPA ide, IPA oda, a komlók most nem játszanak, amit annyira nem is bánunk, lefoglal minket a buborékok rágcsálása. Emlékezetes, élménydús tétel, legalábbis a decens savrajongóknak.
Ez még az előző batch címkéje, de a képi világ nem változott
Még egy tétel erejéig vágjuk a savanyú pofát, a citromot lime-ra, a sörtípust pedig gose-ra cserélve. A Lime Tears 2020 nyarán startolt, az évszak mindig jó alapot és megfelelő hátteret nyújt az ilyen ízvilágnak. Miközben szimatolunk, a bemutatkozó szöveg első tagmondatát (Ki az igazi haramia […]?) próbáljuk más értelmezési tartományba helyezni a címkén látható páros szoborral.
Barátok babérral
A művet Ernst Rietschel tervezte és Ferdinand von Miller készítette el 1857-ben, alapanyagul a navarinói csatában zsákmányolt oszmán ágyúcsöveket használta fel. A szobor a Deutsches Nationaltheater und Staatskapelle előtt látható Weimarban, a két barátnak, Johann Wolfgang von Goethének és Friedrich von Schillernek állítva emléket. A készítők ügyeltek arra, hogy a két szellemóriás egyforma magasságú legyen, holott Schiller vagy tíz centivel volt termetesebb. Cserébe előbb halt meg, bár nem tuberkulózisban, mint ahogy sokáig hitték, hanem ólommérgezésben, mely anyagot a kor lakberendezési trendjének megfelelően kezelt és előállított tapétából szerezte be. Húsz évvel később Goethe megszerezte barátja koponyáját, mindenféle méréseket és vizsgálatokat végzett rajta, majd aztán később – kérésének megfelelően – a saját sírjába helyezték. Romantisch, nicht wahr?
Világos borostyán szín, közepes, gyorsan apadó, ám elvékonyodva bátran kitartó hab. Illatában a citrusok mögött bujkál valami fűszeresebb, talán fahéj, esetleg gyömbér. A korty könnyed-közepes, a szénsavak kicsit harapnak. A savanyú ízeket fél lépésnyivel megelőzi a só, de közös sétájuk így is kényelmes, elegáns, összehangolt. Nem fogunk tömegverekedést kezdeményezni egy képzeletbeli kocsmapultnál az utolsó adagért, de a gose és a lime alkalmi együttléte érdekes és izgalmas perceket szerez. Ez utóbbiakat mi az idei húsvéttól sem várjuk, ám nektek vérmérséklettől függően kellemes időtöltést kívánunk.
P.S.: a két szélső képet Barancsi Sándortól nyúltuk, engedelmével. Köszönjük is szépen.
Chaucer részeges molnárja, mint az az 1387-ben kiadott Canterbury mesék neki és róla szóló előbeszédében kiderül, sörtől állt fejre, nem is akármilyentől, hanem a jóféle southwarki ale-től, amiből még indulás előtt nyakalt be a Tabard nevű fogadóban. Némi mentegetőzéssel kezdi hát a dolgot:
“»Now herkneth«, quod the Millere, alle and some!
But first I make a protestacioun
That I am dronke; I knowe it by my soun.
And therfore if that I mysspeke or seye,
Wyte it the ale of Southwerk, I you preye.”
Szász Imre fordításában ez így hangzik:
„Hát – szólt a Molnár – mind figyeljetek,
elsőben is magam mentegetem:
részeg vagyok, érzem beszédemen.
Ezért ha vakútra vinném mesémet,
okoljátok a sört, csak arra kérlek.”
S hogy miért indítunk ismét középkori angol irodalommal? Azért, mert Geoffrey Chaucer az első angol nyelven alkotó költőként ebben a művében jeleníti meg szintúgy elsőként írásban a „bragot” kifejezést, ami pedig már igen szorosan simul ma esti sörünkhöz. Természetesen az ominózus részt is idézzük:
„Therto she koude skippe and make game,
As any kyde or calf folwynge his dame.
Hir mouth was sweete as bragot or the meeth,
Or hoord of apples leyd in hey or heeth.”
Szász Imre ismét:
„Hát még ha táncolt, játszott: szökdösött,
vígan, mint borjú az anyja mögött.
Szája édes, mint a méhsör, a málna
vagy széna közé eltett téli alma.”
Robin barátunk, a molnár dudálgat kedélyesen a XV. századi ismeretlen művész alkotásán
Azon túl, hogy igen fain teremtés lehetett a történet vén asztalosának ifjú és kikapós felesége, vegyük észre azt is, hogy a bragott mellett ott szerepel a mead (meeth) kifejezés is, ennek okára pedig rögvest és szívesen rávilágítunk. A nálunk mézsörként, avagy méhserként (nem bírjuk ki, muszáj ideilleszteni az általunk egyébként is unalomig citált Czuczor–Fogarasi-féle szótár meghatározását: „Ital neme, mely forrás által mézből s még némely más híg testek vegyüléséből készűl.”) ismert ital az angoloknál mead néven fut, s attól függően, milyen alapanyagokból és milyen procedúrával készül, van még vagy húsz megnevezése. Ilyen például a bochet, melynél a mézet karamellizálják, és ha gyümölcsöket is adnak hozzá (bodza, szeder, málna), a név is változik: bochetomel. Vagy itt a cyser, a méz és az alma(lé) kombója, illetve a metheglin, melybe gyógy- és fűszernövények (teafélék, gyömbér, szerecsendió, stb.) kerülnek. A bragott (neve walesi eredetű → bragawd) az a változat, amit cefrézett árpamalátából és mézből készítenek, így sokak szerint ez áll a legközelebb a sör fogalmához. A szakirodalom szorgosan emlegeti, hogy már a régi egyiptomiak is előszeretettel ütötték ki magukat vele, mi pedig készséggel elhisszük, mert ők aztán tudták, mi a dörgés.
Scientist-ék az Apple O-ra húztak még egy lapot, elkészítve ezt a meggyes savanyúcukros sour candy braggot-ot. A színétől és az illatától (meggy, kevéske méz, néhány virágszirom és gumicukor) egészen elérzékenyedtünk, de az első kortytól minden hangunk elment, ezért a többit elmondják ők maguk. Csak annyit üzennénk Marcellus mester költői kérdésére válaszolva, hogy ez minden létező természetes és nem természetes testnyílásodat összehúzza.
Visszakanyarodunk szépen Gyula városának irányába, hiszen dicséretesen nagy türelemmel várakozik itt még két viharsarki sör. A már jól bevált kronologikus sorrendet tartva elsőként a Napnyugta kerül pohárba, ami egy sour cherry ale. Miközben a halovány rózsaszín, vaskos és masszív habot csodáljuk, illetve a kellemesen savanykás, gyümölcsös illatot szimatoljuk az jut az eszünkbe, hogy ha meggy helyett madárberkenyét (Sorbus aucuparia) használ a főzde, megspórolhatták volna a kálium-szorbátot.
Állítólag még a boszorkányokat is távol tartja, bár egy vérbő banya szerintünk ezt már fel sem veszi
A madárberkenye ugyanis tartalmazza ezt az anyagot, amit többek között maradék cukrok utóerjedésének megakadályozására használnak az élelmiszeriparban. Az, hogy mennyire játszunk a tűzzel az efféle információkat hordozó mondatok miatt, rögvest világossá válik, ha eláruljuk, hogy a főzde alapítója, Ábrahám Csaba az ország egyik legnagyobb élelmiszeranalitikai és mikrobiológiai laboratóriumának ügyvezetője. Mindegy, már leírtuk, jöjjön, aminek jönnie kell.
Hogy madárberkenyével milyen lenne a Napnyugta, nem tudjuk, de így, meggyel kifejezetten kellemes. Finoman gyümölcsös, az ígért fanyarsággal inkább csak a korty végén, illetve az utóízben jelentkező sör, addig vidám, cseresznyésen édeskés villanásokat kapunk. Tisztességes, nem geil és/vagy lebutított, ténylegesen a gyümölcsre koncentráló főzet.
Vargabetű: a fenti képen a sör mellett szerintünk lampionvirág (Alkekengi officinarum korábban: Physalis alkekengi) látható, de ez csak a komilfó elnevezése a növénynek, mert a zsidócseresznye, a piros papmonya, illetve a paptöke nevek mostanság nem píszík. A probléma nem mai gyerek, már Kossuth Lajos is foglalkozott vele 1884-ben Helfy Ignáchoz írt levelében, imígyen: “Ha látják a természettudósok, hogy egy-egy növény népies neve illetlen vagy éppen szeméremsértő (van ilyen több, nehogy rútabbakra utaljak csak a Physalis Alkekengi s a Nicandra physaloides népies magyar nevére hivatkozom), ha látják, hogy egy vagy más növényhez valamely babonás előitélet neve tapadt s a névvel a babona nemzedékről-nemzedékre száll, vagy némely czélszerűtlen, avagy éppen kártékony növény gyógyerejében a közegészség hátrányára a nép nem szünik meg hinni, mert oly neveken hallja neveztetni, melyek e hitet feltartják, egyenesen a tudósoknak kötelessége helyesebb népies neveket vinni be a tudományba, miszerint az iskolák közvetítésével a tudományból az életbe átmehessenek.” A Nicandra physaloides mai magyar neve kopasz szilkesark, esetleg perui alma. Meglehet, hogy Kossuth idejében máshogy hívták, mert ezekben mi nem sok szeméremsértőt látunk, pedig nagyon igyekszünk.
Miután sikerült nyugtával dicsérni a napot, az Éjsötét segítségével fény derül arra is, mitől viharos a Viharsarok. Emlegettük már Féja Géza azonos című szociográfiáját, mely ismertté tette a tájegységet, de az elnevezés maga korábbi. Az 1800-as évek vége felé a vidéken olyannyira vidám és pozitívan perspektivikus volt az élet, hogy jelentősen megerősödtek a baloldali ihletettségű agrárszocialista mozgolódások. Aratósztrájkok, spontán földosztások, tüntetések, lázongások váltották egymást sűrű egymásutánban, amit természetesen az aktuális hatalmi rendszer cseppet sem nézett jó szemmel. Bevetették hát a karhatalmat, mely esetünkben a csendőrséget jelentette, kikről Bendegúz mindig is tudta, hogy bugrisok, de hogy ennyire, azt nem gondolta volna. Sikerült is meggyalázni a testület egészét a szuronyokra tűzdelt gombócokkal, de előtte az egyenruhások csúnyán szétcsaptak az elégedetlenkedő földművesek között. 1891 május elsején Orosházán, másnap Békéscsabán, egy hónappal később Battonyán lőttek a tömegbe az elképzelt rend fenntartói. A véres események, pogromok és letartóztatások az első világháború kitöréséig folytatódtak, egy kimutatás szerint összesen 105 alkalommal került sor fegyveres beavatkozásra 61 halottal, 868 sebesülttel és 1443 letartóztatással. Ennyit a kakastollasokról, mi pedig kóstoljuk meg eme setét idők emlékezetére ezt a brown ale-t.
Ezek is csendőrök, de őket kedveljük
Szép tiszta, sötétbarna sörünk van, tetején átlagos, de kitartó, tejeskávébarna habbal, ami igen elegáns megjelenést kölcsönöz neki. Illata malátásan édeskés, némi csokoládés/pirított jelleggel spékelve. A korty közepes, a szénsavak nyüzsgősek. Finoman pörkölt malátákkal, vékony csokoládékkal indít, csipetnyi mogyoróval. A komlók visszafogottak, keserűikkel a pörkölt ízeket támogatják, illetve egészítik ki, tán még egy kis bogyós gyümölcsösséget is hozzáadva. A típusnak létezik egy agresszívebb komlózású, a dark IPA-k felé hajló variációja is, esetleges piacra dobásakor a Vaksötét elnevezést javasolnánk a főzdének. Alkohol 5.2, utóízében szépen libikókáznak a maláták és a komlók.
Elköszönünk a Viharsaroktól, mint tájegységtől és főzdétől, ám biztosan nem véglegesen, hiszen nem olyan hatalmas ez az ország, hogy ne keveredjünk errefelé megint valamikor. Hacsak addig a vármegyei csendőrség kurtavasra nem veret bennünket.
Még egy vargabetű, utolsó, eskü: “A kurtavas fegyházban naponként hat órán át, börtönben 4 órán keresztül, a fegyházban tíz napig, a börtönben pedig egy hétig volt alkalmazható. A kurtavas a láb- és kézfejek összebilincselését jelentette, ezért éjjel […] le kellett venni az elítéltről.” (Dr. Kabódi Csaba – dr. Mezey Barna: A testi büntetés Magyarországon. Módszertani füzetek, 1986/03)
Az elmúlt esztendő utolsó napja is tartogatott néhány nyelvcsettintgetős tételt, melyekért ez alkalommal József testvérnek, állandó és aranykoszorús udvari beszállítónknak tartozunk köszönettel, aki ráadásul a vendéglátás édes-bús problémakörét is magabiztosan egyensúlyozta férfiasan széles vállain. Ha pedig még azt is számításba vesszük, hogy a derék informatikus egy ideje már nem fogyaszt alkoholt, csodálatunk és elismerésünk tovább növekszik irányába.
Négy főzet érkezett a Mad Scientist boszorkánykonyhájából, ezekből kettőt mertünk megkóstolni azon az estén, majd az élményt egy hagyományosabb belga produkcióval zártuk és hígítottuk (már amennyiben hígításnak tekinthető az, ha kicsivel tíz alá megy az ember alkoholtartalmilag). A másik kettőt nem piszkáltuk, mert addigra a szerkesztőség sokat veszített egyébként sem túl izmos objektivitásából, beszédkészségéről nem is szólva. Kezdésként a Redcurrant Salmiakki Trifle ugrott elő a dobozból, ami egy imperial pastry sour ale, s mivel ebben a mondatban a szövegszerkesztő szinte az összes kifejezést aláhúzta pirossal, rögvest neki is állunk magyarázni a dolgot.
A kőtörőfű-virágúak (Saxifragales) rendjébe tartozó cserjéhez, illetve annak gyümölcséhez minket is gyengéd szálak fűznek. Gyermekkorunkban gyakran csemegéztünk belőle egy évszázados mandulafa tövében heverve, nem firtatva azt, hogy akkor ez most ribizli-e, vagy ribiszke. Akkortájt még azt sem tudtuk, hogy serkenti a májműködést, igaz, erre az áldásos hatására manapság van inkább nagyobb szükségünk. Savanyúsága a kellemes és a vadállati között ingadozott, részben az időjárásnak, részben aktuális hangulatunknak köszönhetően. Ebben a sörben inkább az utóbbi jelző kapott szerepet, főleg a korty hátsó részében és az utóízben, de nem volt öncélú a dolog, a gyümölcsösség vaskos és dús.
A trifle közkedvelt, feltehetőleg angolszász eredetű desszert (ezért pastry ez a sör), melyben mindenféle alkoholokban áztatott babapiskóták lapulnak puding-, gyümölcs- és tejszínhabrétegek alatt. Az összetevők között szereplő vanília erre reflektál szépen.
Trájföl gazdagon
Odafent északon a hideg és a sötétség miatt az emberek könnyen zuhannak idegállapotba, és olyankor mindenfélét összeisznak, hogy tovább tudjanak működni. Ez a helyzet a finnek népszerű, bár még fiatalka nemzeti alkoholjával (valamikor a kilencvenes években kezdte sikerszériáját), a Salmiakki Koskenkorva-val is, amit bátran szólítsunk kossunak, így kevésbé idegesítőek az áthallások. A kossu alapja a salmiakki nevű édesség, ami úgy készül, hogy édesgyökeret (Glycyrrhiza glabra) kevernek össze ammónium-kloriddal (NH4Cl, szalmiáksó, az ammónium elnevezést egyébiránt a rómaiaknak köszönhetjük, akik Libyában a helyiek által az egyiptomiaktól kölcsönzött Ammon istent Jupiter Amun-ra latinosították, s az egyik temploma környékén gyűjtötték ezt az anyagot), amit az élelmiszeripar E510 néven a savanyúság szabályozására használ. A keverékből ronda halakat és versenyautókat formáznak, és a nem véletlenül szomorú gyerekeknek osztogatják. Ha azonban vodkában feloldja az ember, vidámabb lesz tőle az élet, ha jobb nem is.
Keserves finn gyermekkor
Mindezekhez már csak egy kis ánizst, sót és laktózt kellett adagolni a hagyományos söralkatrészeken kívül (az árpamalátán kívül akad benne búza- és zabmaláta is), és már ihatjuk is. Illata nem túl meglepő módon ánizsos, gyümölcsös, medvecukros, savanykás. Ízvilága is ezeket hozza, nekünk főként a már említett vaskos gyümölcsösség tetszett és marad emlékezetes. Hiába kínálgattuk, a társaság nagy része passzolta a lehetőséget, de legalább több maradt nekünk és Ádámnak, aki szokás szerint bátran velünk tartott, miközben már a következő versenyzővel szemezett.
Howard? Te vagy az?
A Candy Man egy 11,5%-os alkohollal bíró impozáns imperial stout, melyben a főzdétől elvárt pluszt a tonkabab és a mályvacukor adja. A mályva gyökerének köhögéscsillapító hatását már az egyiptomiak is ismerték, az összezúzott részeket mézzel főzték össze, majd szűrés és hűtés után elnyalogatták. Ezzel a módszerrel azonban relatíve kis mennyiség készíthető, ám röpke háromezer év múltával a francia cukrászok rájöttek, hogy ha az eddigi alapanyagokat vízzel, cukorral és tojásfehérjével dúsítják és habosítják, kereskedelmi mennyiség is előállítható. Ez volt a Pâte de Guimauve. Újabb másfél évszázad teltével szabadalmaztatták az extrudálási eljárást, mellyel manapság is készítik ezt az édességet.
Ebből a sörből sem hiányzik a zabmaláta, ráadásul karamellizálva is van, többek között ezért is annyira lágy, selymes, krémes. A mályvacukor édessége tökéletesen átjárja a korty egészét, a tonkabab vaníliás, fahéjas, szegfűszeges aromái remekül kontráznak hozzá. A stout esetünkben inkább kakaós, mint kávés íze masszív alapot nyújt a felépítménynek. Élménydús főzet, még akkor sem ijednénk meg tőle, ha a címkén látható lábasfejű úriember kínálgatná.
Ezek után mi egyebet tehetne a bőség kosarában megbotló és hasra vágódó emberfia, mint hogy az egyház fojtogatva ölelő karjai között keres menedéket? Ezt választottuk mi is, mintegy levezetésképpen, és lefeszegettük a kupakot a Scourmont apátságban (Abbaye Notre-Dame de Scourmont) készített trappista ale palackjáról.
Az enyhén kesernyés, gyümölcsös, borsosan fűszeres sörrel Grande Réserve néven is összefuthatunk. A négy alap Chimay közül (a másik három a Rouge, a Blanche és a Dorée, utóbbi kereskedelmi forgalomban nem kapható, csak az apátság melletti kocsmában, az Auberge de Poteaupré-ban csapolják) ez a legkomlósabb és a legszárazabb.
Az újabb 9%-nyi alkohol elhelyezkedése után már csak az jutott az eszünkbe, hogy a chimay-i hercegi család nőtagjai (születettek és szerzettek egyaránt) milyen erősen érdeklődtek kis hazánk férfiemberei iránt. Amikor 1896-ban Rigó Jancsiék Párizsban bazseváltak, ott üldögélt az egyik Chimay herceg fiatal feleségével együtt. Az ámerikánus asszonyka nem bírt ellenállni a vadkeleti dallamoknak és a tüzes prímástekintetnek, a koncert után Clara Ward-Chimay Jancsira vetette magát. Tíz évig voltak együtt, ezalatt állítólag cca. nyolcmillió dollárnyi vagyont éltek fel. Aki akarja, számolja ki, mennyit érne ez manapság.
Az álompár a korabeli celebmédiában(vö: képeslap)
Ugyancsak 1896-ban köttetett házasság Széchenyi Dénes diplomata és Émilie de Riquet de Caraman Chimay között, de róluk nem kellett a Mikszáth által szerkesztett Országos Hírlapnak cikket írnia. Lehet csendesen és szerényen is rohadt gazdag az ember, nem? Ez utóbbi életformát kívánjuk kedves mindnyájatoknak az új esztendőre.
A szerényebb végzet szerényebb asszonya: Émilie de Riquet de Caraman Chimay
Még mindig elég zegernye az időjárás odakint, nem is nagyon várható javulás mondjuk áprilisig. Nekünk viszont se időnk, se kedvünk nincs addig várni a harmadik gasztro(g)nóm sörrel, ezért rávetjük magunkat, bármennyire is nyári eledel a hideg zöldségleves. A spanyolok híres-neves gazpachoja joggal ismert és elismert bolygószerte, eredete pedig természetesen a múlt ködébe vész. Rengeteg variációja létezik, ebből az egyiket, a gazpacho manchegot, mely kasztíliai származék, dokumentáltan a XII. század óta ismerik és fogyasztják. La Mancha pásztorai már jóval a búsképű lovag megjelenése előtt szorgalmasan aprították a vadhúst a bográcsba, merthogy a gazpacho manchego nem nélkülözheti mondjuk a nyulacskát, vagy a fürjecskét. A SØRT söre kedvéért azonban egy kicsit délebbre kell vándorolnunk, mert ők az andalúz változatot preferálták készítéskor. Andalúziáról Dalí és Buñuel négylábú szerelemgyerekén (vö: Un chien andalou) kívül a mórok is eszünkbe jutnak, akik 711-től legénykedtek a vidéken egészen 1492-ig, amíg a spanyolok el nem zavarták őket, hiába sóhajtozott Boabdil, Granada utolsó királya (megint vö: Puerto del Suspiro del Moro, illetve Salman Rushdie). Így viszont ők már nem kóstolhatták meg az igazi andalúz gazpachot, mert ahhoz paradicsom is szükségeltetik, amit meg az Újvilágból kellett behozni kicsivel később.
Szemesnek áll a világ
A tradicionális és originális gazpacho rajongói között állandó jelleggel dúl a cicaharc, kell-e bele kenyér, vagy sem. Nem adjuk voksunkat senkinek, de előkotortunk nektek egy pazar kis dalocskát a net bugyraiból, melyben La Ogra que todo lo logra művésznő (aki egyébiránt Pablo Monteagudo néven látta meg a napvilágot Murcia tartományban, Andalúziától jobbra) énekli el nekünk a teljes receptet. Nagy élmény, ne hagyjátok ki.
Elandalodva az ütemtől, máris nyitjuk az Andalusian Sourt-t, melyben vígan sorakoznak a leves elemei: paprika (kaliforniai), paradicsom, fokhagyma, uborka, só, bazsalikom (ez utóbbi nem tradicionális, de szabadon választható összetevő az étel készítésekor). A hab rémisztő pezsgések és sistergések közepette másodpercek alatt nyomtalanul eltűnt, molekulányi sem maradt belőle mutatóba. Sebaj, majd az illat kárpótol bennünket – gondoltuk, s lőn. Fanyar, savanykás, nyálcsorgatósan fűszeres paradicsomlé, igazi nyári, délvidéki hangulat. Az íz is szépen hozza a zöldséglevesét. A paradicsom viszi a prímet (az ember végre hozzájut a jól megérdemelt nátrium-[(2S)-2-amino-5-hidroxi-5-oxo-pentanoát]- adagjához, umami, umami – motyogja átszellemülten), melyhez remekül illik a sós-fokhagymás kontra a csipetnyi bazsalikommal. A szénsav kicsit harap, a gazpacho simulékony selymességének jobban örültünk volna, de nem panaszkodunk.
Ötletes, átgondolt, jól összerakott sör. Varietas delectat.
Legendásan kifinomult szociális érzékenységünknek köszönhetően a mai, Zoltánokkal egybemosott nemzetközi nőnapon magától értetődően a Fehér/Kísérleti Nyúl által fémjelzett, kveik élesztővel, gyümölcsökkel és chilivel készített imperial sour képzi a vizsgálat tárgyát, melynek hívójele Cabroncita. Harmincnégy szó, nem is rossz. A cabroncita spanyol kifejezés, ami a kecskebakot (de ostobát, hülyét is) jelentő cabrón-ból származtatható. A szlengben a határozott, megalkuvást nem ismerő, céltudatos nőket hívják így, kiktől is a férfiak valahol tudat alatt rettegnek. Amennyiben hímneműként ebbe a kategóriába tartozol, csak gondolj egy ilyen vérbeli, badass (vagy inkább baddie?) nőre, s a heréid már el is kezdik szaporázni a lépést a hasüreged irányába. Egy gyors ellenőrzést követően mi már meg is nyugodtunk, mert vagy nincs tudatunk, ami alatt retteghetnénk, vagy nem tartozunk ebbe a rétegbe. Harmadik lehetőség nincs, mert a heréinket megtaláltuk. Érdekes, hogy az angol szleng ezen területet fedő egyik kifejezése, a womxn a rápakolt nembináris nemi identitás, a.k.a. genderqueer miatt mennyire nem komilfó az érintetteknél, ezért mi sem fogjuk többé használni, eskü, és boldog nőnapot kívánunk mindenkinek, aki úgy gondolja, véli, alítja magáról, hogy az.
Közép-amerikai prehispán hangulati elemek
Sörünk pohárba kerülvén opálos, felhős sötét narancssárga színt mutat. Habja átlagos, gyorsan apadó. Illata nagyon kellemesen, picit savanykásan gyümölcsös, az ananász és a mangó csatáját utóbbi nyeri. A korty tompa, megfoghatatlanul sós érzettel indul, aztán a savanyú ízek kavalkádját vonultatja fel, miközben erőteljesen hajigálja az említett déligyümölcsöket is. A chili az utolsó harmadban köszön be, jóleső, csípős melegséget hagyva maga után végig a mellkasban, az utóíz uralkodó eleme pedig – az enyhe savanykásság mellett -, bármilyen furcsán is hangzik, szerintünk az umami. Nincs mit tenni, a sokadik korty után is határozottan érezni véljük a végén a lédús, érett paradicsomot, amiért leginkább tán a kveik tehető felelőssé. A gyümölcsök, a zabmaláta és a zabpehely sima, kerek, lágy kortyot képeznek (17,7 B°), a savak mellet a keserűk a 32-es IBU ellenére szinte észrevehetetlenek, a 7%-nyi alkohol pedig úgy bele van bugyolálva ebbe a sok mindenfélébe, hogy már a nem hasznosítható részeket csorgatod magadból kifelé, mire észreveszed, akkor viszont nehezen tudsz másra figyelni.
Nagyon összetett, izgalmas, kifejezetten kalandos ízvilágú, felkészültségről és nagy szakmai tudásról árulkodó sör, kifejezetten nem mindennapi, annál inkább nőnapi fogyasztásra. Vivát hölgyek!
A paprikákat nem csak sörbe lehet tenni, hallgatni is érdemes őket, pláne akkor, ha reflektálnak az írás tartalmi elemeire. Tessék:
A mi kis alacsony költségvetéssel készült, alkalmi és betanított melósok által delirált mátrixunkban (vö.: „valóság”, „civilizáció”, etc.) olyan moslék dolgok történnek mostanság, hogy amíg meg nem emésztjük és hozzá nem szokunk (mert mindent meg lehet emészteni és mindenhez hozzá lehet szokni), inkább nem is véleményezzük. Ezért hát örömmel szédülünk a tálcán kínált újabb nyúlüregbe, s bár tudván tudjuk, hogy ez csak átmeneti megoldás, menekülés és figyelemelterelés, mégsem szégyenkezünk annyira. Hiába, a rutin meg az évek ugyebár.
A Fehér Nyúl főzde Kísérleti Nyúl sorozatának tagja a frankfurti illetőségű Brauerei Flügge-vel közösen megálmodott Hoppeln & Zwitschern. A német nyelv ismeretének igen felszínes birtokában úgy sejtjük, hogy ezeknek a furcsa kifejezéseknek köszönhető a címkén látható valamilyen madár (mertmivelhogy az ornitológiáért felelős agyterületünkön is jókora fehér ürességek ásítoznak). Visszaolvasva a mondatot ígérjük, hogy az elkövetkezendőkben igyekszünk hangyányit konkrétabbak és tárgyilagosabbak lenni, akit pedig a német kifejezések, illetve a madár problémaköre érdekel, az támadja meg egész nyugodtan Vásárhelyi kollégát, aki mindkét tudomány vérprofi művelője.
A madár, amiről közben kiderült, hogy nagy valószínűséggel egy füsti fecske (Hirundo rustica, köszönjük ifjabb Vásárhelyinek az információt), illetve a sör egyéb alkotóelemei a címkén
A Hoppeln & Zwitschern egy Berliner Weisse, ami típusából eredően alapvetően savanykás, frissítő ízvilágú, csípősen szénsavas sör, egy marék Lactobacillussal megtámogatva. E mellé kveik élesztő, kávé és cascara került, mi pedig bontunk, szaglászunk, s közben utánajárunk ezeknek a dolgoknak. A kveik élesztőkért északra kell vándorolni, sörkedvelő norvég testvéreink használják ezt a típust kitartóan, hosszú évszázadok óta. Eredetileg a farmhouse ale típusú sörök készültek vele, ám a kraftmozgalom forgószele felkapta, szétszórta a bolygón mindenfelé, ezért a manapság divatos fajtákban (NEIPA, HIPA, Sour sörök) is gyakran találkozhatunk ezzel az élesztővel. Kiemeli, fokozza a sör ízeit, finom gyümölcsösséggel egészítve azt ki.
Norvég gjærkrans, azaz élesztőgyűrű. Ezen tárolták, illetve ezzel gyűjtötték a kveik élesztőket. A magyar folklórban az ehhez kísértetiesen hasonlító bográcsalátét neve kutyagerinc
Mielőtt megkékülne valamelyik alkatrészünk a fagyos vidéken, pördüljünk és célozzuk meg Ruandát, ahol a másik két összetevőt lelhetjük fel. A cascara nem egyéb a kávécseresznye (a kávé termése) szárított gyümölcshúsánál-héjánál (és felettébb kellemetlen következményekkel jár, ha valaki összetéveszti a szintúgy ezen a néven futó Frangula purshiana-val, mely növény kérge emberes és kíméletlen hashajtó hatással bír) , amit ezidáig leginkább trágyaként használva forgattak vissza a termelés folyamatába, ám valaki rájött, hogy több pénzt is szakíthat vele. Gyümölcsteaként fogyasztva savanykás, a hibiszkusz és a csipkebogyó ízvilágára emlékeztető ital dönthetünk magunkba, ám ne nyakló nélkül, mert visszafogottabb mennyiségben ugyan, de akad azért itt koffein is. Ez mellett rengeteg benne az antioxidáns, védi a májat, csillapítja a köhögést, még a Crohn betegség tüneteit is enyhíti. Megnyugodtunk. Mai sörünk esetében a húsafosztott kávészem Ruanda nyugati feléből, a Kivu-tó partjánál fekvő Nyamaseke körzetből származik, mely vidék mostanra kezd magához térni a kilencvenes évek közepe táján lezajlott népirtás sokkjából. Az itt termelt, általában közepesre pörkölt kávék gazdag, cseresznyés, ribizlis, nektarinos, kakaós, malátás ízekkel, élénk savakkal bírnak.
A pohárba került Hoppeln & Zwitschern enyhén opálos, világos szalmasárga színt mutat, habja vékony, gyorsan apadó. Illata határozottan, erősen kávés, méghozzá minket valamiért a nyers, szárított, de még pörkölés előtt álló kávéra emlékeztet. A kávé mögött enyhén édeskés, gyümölcsös jegyek tűnnek fel néhány rövid pillanat erejéig. A korty – éles kontrasztban a kávéillattal – erőteljesen savanyú vonallal nyit, ami szépen elhúzódik a végéig, az utóízben még meg is tudja csípni egy kicsit a nyelvet. Középtájt érkezik a kávé, az említett gyümölcsök enyhe földes árnyalattal egészülnek ki. A korty könnyű (B°11,1), friss, a vártnál kevésbé szénsavas. Komlók sehol (IBU 6), a keserűket a kávé szolgáltatja, ami az utolsó szakaszban pont annyira húzódik hátra, hogy a cascara bogyós gyümölcsei összefonódhassanak a savanyú alappal. Érdekes, ötletes párosításokat felmutató sör, jó szívvel ajánljuk a savak kedvelőinek. Azoknak meg pláne, akik szerint édes az élet.
