sour – Porból lettem, sörré leszek

1257-1258. Vault City Peach Ginger Lichie Lemongrass Coconut Session Sour és Frontaal Blonde Simmie

Keringőzik itt a koponyánkban két sör, melyeket a közelmúltban fogyasztottunk nagyobbik leánykánk társaságában, ezekről fogunk most megemlékezni, mielőtt a könyörtelen idő és szemétláda haverja, a demencia végképp ki nem radírozzák őket onnan. Kár lenne értük, érdekes alkotások voltak.

Az elsőhöz Skóciáig kell vándorolni (igen, ide megint be lehetne szúrni kis kedvencünket, Gertrúdot, a nevelőnőt az isteni Leacock tollából, de már annyiszor megtettük, hogy…, lóf*szt, kit érdekel, tessék: „Vad, viharos éjszaka dühöngött Skócia nyugati partjai fölött. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk nem Skócia nyugati partjain játszódik…” Valóban a délkeleti oldalon van dolgunk, amennyiben Edinburgh (Dùn Èideann, becenevén Auld Reekie, melyet valószínűleg a szénfűtéses házak miatt a város felett lebegő irgalmatlan füstfelhő miatt kapott) a célállomás. Most pedig az, mert annak tengerparti, Portobello nevű külvárosában alapították 2018-ban a Vault City Brewing-ot. Ők a savanyú sörök mesterei, termékpalettájuk nagy részét is ez a típus alkotja, itt-ott akad egy stout és gose. Néhány esztendeje nagy sikert aratott a rajongók körében egy licsivel és citromfűvel készített sörük, ezt a receptet vették elő ismét. Dobtak még bele barackot, kókuszt és egy kellemes adagnyi gyömbért, ettől aztán igazán zamatos és gyümölcsös lett a dolog. A kókusz belekarolt a zabmalátába, együtt még krémesebbé tették az összhatást, a gyömbér pedig pikánsan csípős elemekkel gazdagította a főzetet. Igazán szerencsésnek érezzük magunkat, hogy megkóstolhattuk, nem hiába integet a dobozon egy maneki-neko (招き猫), a japánok kedvenc szerencsefigurája.

Mivel nem bírunk magunkkal népművelésileg, azt is elmondjuk, hogy a mancsában az a tálca formájú dolog egy koban (小判), egy aranypénz, amit Tokugawa Ieyasu (A sógun című regényben és sorozatban Yoshii Toranaga) uralkodása idején kezdtek használni fizetőeszközként. Egy koban három kokut ért, egy koku pedig annyi rizst, amennyit egy ember egy év alatt evett meg. Az integető cicusoknál tízmilliót érő koban van, ez pedig annyi rizs, hogy még elképzelni sem merjük. Menjünk csak tovább, majd a skótok kezdenek valamit a dologgal.

**Egy Keichō-koban (az Edo-korszak másik neve)**

Hollandiába ugrunk, annak is a déli részébe, Breda városába, a 2015-ös alapítású Frontaal Brewing szűkebb hazájába. „Beer for Thought”- így a jelmondatuk, de van nekik egy másik is: „F*ck the status quo!” Tetszetős hozzáállás és lendület, ám az általunk kóstolt Blonde Simmie némileg szelídebb, mondhatni polgári vizekre evez. A dobozon látható kutya (az előzőekben szereplő macska után ez evidens) a főzde kabalaebe, úgy hívják: Simcoe. Mi sem természetesebb, mint hogy a sörben lévő komló ez alkalommal magától értetődően Cascade. Gördülékeny korty, frissítő, finoman citrusos íz vidám virágokkal. Ennyi, és nem is kell, hogy több legyen, mivel a Simmie brand a főzde core-vonulatának új tagja, itt meg nem kell annyira keménynek lenni.

A fotókat Anna lányunk készítette, nem mi mentünk át drag queen-be.

1246-1253. Etyeki Afterwork Helles, Chili of Burning Desire, Etyek-IPA, Baltic Porter, Ambrózia, Etyeki Bitter Ale, Bohém, Thesaurus

Adósak vagyunk még a múltkori ZentaKraft-os bloggertalálkozó sörmustrájával, hát rittyentünk belőle egy rövidke hétközepit, mert időnk természetesen megint semennyi sincs. Most éppen egy drogprevenciós-függőséges búvalb@szásra igyekszünk, ami fontos dolog persze, csak nem sok értelme van, amennyiben azt a nem létező eszköztárat vesszük alapnak, ami nekünk, pedagógoknak a rendelkezésünkre áll. A felsősök közül egy rakás félhülye szívja azokat az elvileg illegális ízesített szarokat (Poco, Elf, etc.), oszt’ ha lebukik vele, az iskolarendőr elveszi tőle, másnap reggel már ott üvölt a hasonlóképpen degenerált szülőszerűség az ajtóban, hogy azonnal adjuk vissza, mer’ húszezerbe fájt. Aranyos, ugye? A múltkor az egyik hatodikos (számjeggyel is leírjuk: 6) kölök úgy döntött, biztosra megy a lelepleződést illetően, kitalálta okosan, hogy ő bizony gyorsan betolja a szervezetébe a napi adagot, még mielőtt az osztályterembe ér. Nem ért oda, már a lépcsőn összeesett. Mentőt hívtunk, kijöttek, kérdezik mi a gond. Mondjuk, néznek, aztán az egyik nekiáll abuzálni a telefonját, merthogy ő még ilyenről nem hallott. Wtf?? Kölköt elvitték, azon a héten hálistennek nem láttuk többet, de rendbe jött, csak pont olyan hülye maradt, mint volt. Szóltunk az illetékes kék szerveknek is, vázoltuk a tényállást, érdeklődtünk, mégis milyen irányba lenne érdemes elindulni, ha kezdeni szeretnénk valamit a problémával. Viszonylag korrekt összetett mondatokat használva közölték, hogy ilyesmire nekik se idejük, se emberük, további szép napot. Nagyjából itt tartunk most, de azért üljön az ember érdeklődő arcot vágva fél napot a drogpreven. Hurrá. Közben biztosan eszünkbe fog jutni Mikó Tüskevár András remekbe szabott prezentációja a söripar drogos utalásait illetően, mert bizony az az előadás igen jó volt, szívesen hallgattuk, tágult tőle a tudatunk, köszönjük.

Közben söröket is ittunk, elsőként – az út porát leöblítendő – a főzde új termékét, az Afterwork nevű hellest kóstoltuk. Könnyed, jól csúszó, a típusnak megfelelően lekerekített, szépen balanszírozott ízvilágú sör, ami rendkívül gyorsan elfogyott.

Az asszony meg rávetette magát egy adagnyi Chili of Burning Desire-re, amit kvázi premier előtt kóstolhattunk, a dobozolt változat mostanság kerül piacra. Zamatosan ananászos sour, melyet a biztos kézzel adagolt GaBko-féle Orange Habanero tesz valóban felejhetetlenné. Életünk párja annyira beleszerelmesedett, hogy rögvest be is akart spájzolni belőle, amit a rendkívül rugalmas és barátságos személyzetnek köszönhetően egy üres vizespalack segítségével meg is tehetett. Cipelhettem hazafelé, de csak kétszer ittam bele, eskü.

Miközben a nej az SHU-val (Scoville heat unit, a kapszaicin relatív mennyiségét jelző egység) küzdött, mi egy szelídebb, ám szintúgy ízletes Etyeki IPA-t választottunk. Citrusos, virágos, finoman földes jegyei most sem okoztak csalódást, merthogy ittunk mi már ilyet régebben is.

**Balra a Chili of Burning Desire, mellette IPA**

A hűvösen fújó budai szelek miatt egy portert is elkortyolgattunk, kényelmesen elhelyezkedve hagytuk, hogy a kellemesen pörkölt kávés-csokoládés ízekbe csomagolt markánsabb alkoholtartalom átmelegítsen bennünket. Közben fél szemmel oldalbordánkat figyeltük, aki búzára és korianderre cserélte a chilit az Ambrózia választásával. A belga búzasör harmonikus és kiegyensúlyozott, az édeskés gabonákra szépen kontráznak a keserűk, az élesztő pedig jellegzetesen fűszeres élményt ad hozzá az összképhez.

Szívünk csücske a bitter ale, mint típus, szeretjük azt a jó esetben finom és magabiztos kötéltáncot, amit ezek a sörök művelnek az ale és az IPA között. Az etyeki változat is ügyesen egyensúlyozik, a kissé vaskosabb malátákat a lendületesen adagolt komlók kontrázzák, kellemes keserűket hagyva maguk után a korty végén.

Egy jól elkészített, mindenféle zökkenőtől, döccenőtől mentes pilzeni megkerülhetetlen eleme a portfóliónak, mi is rárepültünk házigazdáink Bohém fedőnevű sörére, mert emlékeink között egy kifejezetten korrekt ivósör képét dédelgetjük vele kapcsolatban. Mindenki megnyugodhat (leginkább mi magunk, mert ezek szerint a demencia még nem taposott ránk tyúkszaros gumicsizmájával), ez tényleg így van, ebből bármikor bármennyit. Olyan magától értetődő csendességgel kísérte végig az aktuális beszélgetést, hogy még a fotografálásról is megfeledkeztünk. Újabb indok arra, hogy visszamenjünk a Zenta utcába.

**A magányos Bitter Ale, a Bohém hűlt helyével**

Minden értelmes ember tisztában van azzal, hogy a tudás csak akkor ér valamit, ha könnyen előhívható, valamilyen rendszer szerint kereshető. A görögök θησαυρός-a, kincsesháza a latin segítségével már számunkra is olvashatóbbá vált, thesaurus lett belőle. Ezt a kincset hozta el Szent György, miután jegelte a sárkányt, és ez olvasható utolsó sörünk palackján is, mellyel Tüskevár kolléga kínált meg bennünket. Dr. Pelles Márton közgazdász – a Sördoktor – neve nem ismeretlen számunkra, bár munkáival és söreivel ezidáig még nem találkoztunk. A Thesaurus egy búzabor (wheatwine), melyet a joggal legendássá vált örmény brandy, az Ararat sárgabarackos változatának hordójában érleltek. Döbbenetesen gazdag, rendkívül egyedi, kortyonként nyíló-változó ízvilága csodálatos élményt nyújtott, a nap hátralévő részében úgy éreztük magunkat, mint aki befalt ugyan már két-három tábla barackos tejcsokoládét (amiből nem hiszem, hogy kapható lenne 11,7 %-os alkoholtartalmú), de még enne ugyanennyit. Erre a tételre rá kell menni még egyszer.

Köszönjük mindenkinek az értékes és minőségi együtt töltött időt, a főzdének a remek söröket, az asszonynak a türelmet, a MÁV-nak, hogy kivételesen nem késett odafelé, meg hogy haza is vitt bennünket.

PS: Nem fogjátok elhinni, de a drogprev előadás elmaradt.

1235-1237. FIRST A Parfait Moment, Close Call, Reketye Rosemageddon

Újra itt a sörnap, lengeteg lelkecskénk révbe ér a heti hányódások után (nem az iskolában taroló, hörögve fosós-okádós tünetegyüttest mutató járványra gondolunk, bár ami késik…), arcvonásaink kisimulnak, idegrendszerünk ellazul. Három doboznyi élmény várakozik ránk, nekifutunk hát, nagy levegő, kifúj, nyit.

A FIRST Craft Beer és a prágai székhelyű Pivovar Vik (2020-ban alapított családi főzde) saját bevallásuk szerint immáron sokadik közös munkáját szaglásszuk lelkesen, mely egy A Parfait Moment névre hallgató pastry sour. Ez alkalommal a piskótás vonalra álltak rá, amit mangóval és passiógyümölccsel (ateistáknak és agnosztikusoknak maracuja) hígítanak, illetve ízesítenek tovább. A süteményes alapot a malátákon kívül némi fehércsoki-aroma hivatott képviselni, ami egyébiránt a nyitás után tökéletesen uralja a terepet, tényleg sütiszerű. Később a savanykásabb gyümölcsök is előkerülnek, a végső illatprofilt a joghurt egészíti ki. Az átlagos testű (12 B°) sör kellemesen és mértéktartóan savanykás, a gyümölcspürék hibátlanul hozzák az elvártakat, a Mandarina Bavaria pedig – a Hallertauer Blanc, a Cascade és a Huell Melon szerelemgyereke – készségesen kontrázik nekik egy kis plusz mandarint szolgáltatva. A savanyú söröket köztudottan óvatosan kerülgetjük, ám ez a próbálkozás van olyan jól sikerült, hogy elégedettek legyünk. A kétharmadát azért meghagyjuk az asszonynak, ma van a névnapja, örüljön.

Ötven fölött az ember egyre kevesebb dolog miatt pirul el, ennek egyik oka az a tény, hogy vastagon teszünk arra, mit gondol rólunk a többi ember (mondjuk ez nekünk tök jól ment már nyolc évesen is), őszinteség és igazmondás miatt pedig sosem vörösödtünk. Így hát egészen nyugodtan, átlagos pulzussal nézünk a szemébe bárkinek és valljuk be, hogy sosem hallottunk még a Brewing Vibes Brewery elnevezésű, elvileg debreceni gerillacsapatról. Szintúgy higgadtan közöljük, hogy Close Call fantázianevű hazy IPA/NEIPA-jukat kóstolva (a kettő közül válasszatok ti) a jövőben ennél sokkal nagyobb figyelemmel fogjuk kísérni munkásságukat. A Close Call illata ugyan kissé fojtós, mintha az ott nyüzsgő mindenféle déligyümölcs nem tudná eldönteni, milyen irányba induljon el, de ha a komlókat nézzük, ez nem is csoda, annyi dudás szorult itt egy csárdába. Nectaron, Riwaka, El Dorado, utóbbi kriogenizált változata is: tetszetős sorozat. Íze viszont egyértelmű és határozott, ez egy jól megformált, kellően gyümölcsös, magát szépen itató, decens keserűkkel bíró sör. Örültünk neki, ahogy a főzde létének is örülünk. A 6.5-ös alkoholnak nemkülönben.

Van itt nekünk a végére még egy extra fűszerezésű alkotásunk a Reketye Brewing Co.-tól is, a Rosemageddon, ahol az alapsör egy gose, azt meg nem iszik minden nap az ember. A sörtípus történetéről többször is esett már szó, ezért csak ide szórnánk a következőket: Goslar, Gose, só, búzamaláta, Lactobacillus. Ezekből már össze tudjátok rakni a lényeget. Ha mégsem, keresgéljetek a blogon. Rozmaring (Salvia rosmarinus) és kakukkfű (Thymus) szorult még a dobozba, de szó szerint, mert nyitáskor igencsak tolakodtak kifelé. A kakukkfű nyert, de gyorsan el is illant, ellenben a rozmaring itt maradt velünk, szerintem a végén rendelnünk kell egy pizzát. A két fűszernövény áldásos hatásait felsorolni sokáig tartana, ételek és italok ízesítésén túl a népi gyógyászat mindkettőt valószínűleg évezredek óta használja görcsoldástól kezdve köhögéscsillapításon át a fertőtlenítésig. A Rosemageddon szépen kidomborítja az egyébként is jól ismert és kedvelt ízvilágot, hozzátéve a maga sós, citromosan savanykás jegyeit. Érdekes, unikális főzet, de azért mi hagytunk néhány kortyot a debreceni dobozban leöblíteni a fűszerszörnyeket.

1224-1225. Monyo Mojo Workin’25 Strawberry × Blackberry × Mango × Mint Ice Cream Smoothie Sour Ale és Monyo × Analog Balaton Könnyű

Nehezen hihető, de megint péntek van, az év maradéka a legnagyobb sebességfokozatba kapcsolva igyekszik megszabadulni tőlünk és egyben saját magától is. Hagyjuk, tegye, nekünk van itt két sörünk mára is, mi baj lehet?

Monyoék Mojo Workin’25-szériájának egyik darabja, a spanyol hidalgókat megszégyenítő névkígyóval bíró Strawberry × Blackberry × Mango × Mint Ice Cream Smoothie Sour Ale várakozik türelmesen nyitásra és töltésre, meg is tesszük neki ezeket az apró szívességeket, rajtunk ugyan ne múljon. Egy teljes kapacitással működő cukrászda fagylaltospultjának gyümölcsszekciója trappol át azonnal orrnyálkahártyánkon, kicsorduló könnyeinktől a monitorból percekig csak egy világos, remegő foltot érzékelünk. Így félvakon nem sok esélyünk van előkotorni egy kiskanalat, pedig szükség lenne rá, a főzet alig akar kifolyni a dobozból. A 20,7-es Balling és a smoothie-fogalomkör (bár mi, könnyed középkorúak, jobban kedveljük a turmix kifejezést, holott az is lehet, hogy a kettő nem fedi tökéletesen egymást, a jóisten se igazodik ki ebben a mai modern világban) nem hazudik: echte, vastag, ízletes gyümölcspüré van a pohárban, aminek a fele az első korty után ott is marad annak falán.

Nem szokásunk az összetevőket aggályosan citálni, de ennek olyan impozáns tételsora van, hogy nem bírjuk ki, ide illesztjük. Íme: víz, árpamaláta (EU), mangópüré sűrítmény, eperpüré sűrítmény, fagylaltpor (cukor, zsíros tejpor, dextróz, növényi zsírpor [glükóz, növényi zsír és teljes mértékben hidrogénezett növényi zsír (pálma), emulgeálószer: E471, E472a; tejfehérje, stabilizálószer: E340ii], maltodextrin, sovány tejpor, fruktóz, sűrítőanyag: E466, E410, E412, E415, emulgeálószer: E473, E433; inulin, glükózszirup, étkezési sav: citromsav, aroma), menta aroma, élesztő, kálium-szorbát, nátrium-benzoát, komló. B@szogat bennünket a kisördög, ugyan nézzünk már utána, melyik E-kód mit jelent, de az már valóban túlzás lenne. Oké, az E466 az a nátrium-karboxi-metil-cellulóz, ettől jó hígat lehet f*sni, ha túltolod, de gond egy szál se, az E410 (szentjánoskenyérliszt) majd besűríti a dolgot.

Nem szeretnénk azonban, ha úgy tűnne, problémáink vannak ezzel a vérszínű, nagy viszkozitású csemegével. Kifejezetten élvezetes, ízletes, izgalmas készítmény, mely ugyan klasszikus sörélményt nem ad, ellenben fogyasztása után napokig lebeghetsz egy puha mentafelhőben. Előző élményünket hígítandó már a pohárban figyel a Könnyű, a Monyo és az Analog Balaton kollab pilsenije. Férfiasan be kell vallanunk, a közös projekt második résztvevőjéről ezidáig azt sem tudtuk, eszik-e vagy isszák, így hát örömmel közöljük: inni lehet. Azok, akik nálunk gyakrabban másznak elő a lapos kő alól, ahol élnek, tudják, hogy az Analog Balaton egy elektronikus zenét játszó kéttagú formáció, szövegeikben – saját bevallásuk szerint – szétcsúszott hajnalok és másnap reggelek lenyomataival. A Könnyű (egyik slágergyanús szerzeményük címe nézzétek-hallgassátok, nekünk bejött) 4,2-es alkoholtartalma nem predesztinál komplikált másnap-élményt, de hát miért legyen mindig minden nehéz?

A készítés során felhasznált új-zélandi komlók közül a Riwakáról napra pontosan egy esztendővel ezelőtt áradoztunk egy BYM sör kapcsán, dicsérve kidolgozott citrusosságát, illetve az ezt kísérő passiógyümölcsös-grapefruitos felhangokat. A Wakatu szó maori nyelven emelést, alapítást jelent, ám ez volt a neve a Déli-sziget északi részén elhelyezkedő Nelson városnak is, amit 1841-ben alapítottak, természetesen miután elzavarták onnan az őslakosokat. Nézegetjük a manapság is a környéken élő törzsek neveit, hátha van köztük komlónak való, de elég reménytelen a dolog. Bemegy az árva sörkészítő a boltba, oszt’ aszongya: – Kérek tizenöt deka Te Atiawa o Te Waka-a-Māui-t, és kellene még ugyanennyi Ngāti Apa ki te Rā Tō is. Nehezen tudjuk elképzelni a dolgot. Mindenesetre a Wakatu szépen dolgozik, kettős felhasználású komlóként a keserűk mellé virágos, enyhén vaníliás jegyeket tol.

Imígyen felpörgetve meghallgatunk még néhány muzsikát az együttestől, csendesen morzsolgatva tovább a péntek délutánt.

1195-1197. Csupor HatManGo, Csupor Black Cherry, Horizont Selfish Games Jungle Surprise

Még valamikor áprilisban, az 5. Sörblogger találkozón a búcsú perceiben nyomták a kezünkbe ezt a két Csupor-féle kraftot, harmadikként most melléjük illesztünk egy Horizontot, csak hogy szépen meg legyen pakolva a gyümölcsöskosár. Így hát van itt nekünk mangónk, meggyünk és vérnarancsunk, utóbbi némi kávéval kísérve, nehogy a sörök közé aludjunk.

Csupor Márton tavaly akasztotta szögre gerillafelszerelését, a Csupor Craft Beer azóta saját főzdével rendelkezik. Erre a célra egy használaton kívüli üzemanyagtöltő állomást alakítottak át, ami remek és fantáziadús ötlet már csak azért is, mert a sörre szívesen gondolunk olyan anyagként, amit rendszeres időközönként a szervezetbe kell juttatni, hogy az rendesen működjön. További könnyed asszociációs lehetőséget biztosít mangós savanyú sörük neve is: HatManGo. Hat mangó van benne? Hat ember megy valahová? Kalapos mangó? Kalapos ember megy valahová? Ez már így is elég fárasztó, de aztán belőjük a tutit. Ha az M betűt megfordítjuk, W lesz belőle → HatWanGo. No és vajon melyik város határában van az a bizonyos benzinkút? Bizony, ott. Nagyon elégedettek vagyunk magunkkal, aztán meglátogatjuk a főzde oldalát, és mit látunk? HatWanGo. Kissé lelombozódunk, ám aztán elfogadjuk, hogy más is lehet hozzánk hasonlóan zseniális, de a biztonság kedvéért laza csuklómozdulattal bevisszük a kegyelemdöfést: Hat nagy kiterjedésű hálózat (Wide Area Network) megy valahová? Oké, lőhettek.

A sör egyébiránt finom, édes és intenzív gyümölcsillatot áraszt, tömíti orrnyílásainkat, percekig csak ezt érezzük, de nem bánjuk. Később egy kis savas, fanyar aroma is társul a dologhoz, szépen ellensúlyozva az édes gyümölcsöt. Ez a harmónia a sör egészére jellemző, az ízek frissek, a savanyú és az édes szépen mozognak egymás mellett. Említettük már, hogy a savanyú sörök számunkra ingoványos területet jelentenek, óvatosan bánunk velük, mértékkel fogyasztjuk őket, de ezzel lazábbra engedhettük a gyeplőt. Elégedettek vagyunk.

Gyümölcsöt és sörtípust váltunk, a főzde marad. A Black Cherry egy meggyel összeházasított stout, melynek már az illata is elvarázsolja az embert. Vastag csokiréteg, amit friss és savanykás meggy lazít fel, még a magok kesernyéssége is érezhető. A korty lágy, simulékony, kellemesen testes, az ízek lassan, fokozatosan építik fel magukat. Masszív csokoládé és vékonyabb kávé kezdi a sort, majd a meggy itt is felélénkíti a dolgot. A lecsengés is hosszú, nyugodt, zavartalanul gyümölcsös, az utóíz finoman keserű. A 6 %-nyi alkoholtól boldogan mosolygunk, az ízek komplexitása miatt már azon gondolkodunk, hogy nyelni kellene egy falatnyi konyakot, hogy tökéletes legyen az illúzió. Meg is tesszük, és tényleg. Tökéletes. Émile Gerbeaud-ra gondolunk sok szeretettel, aki az 1896-os millenniumi kiállításon mutatta be új édességét, a konyakos meggyet, örök időkre boldog függőségbe taszítván ezzel emberek millióit. Elérzékenyülve – gyorsan ittunk még egy pohárkával, tudjátok, az illúzió – gondolunk a Csupor Craft Beer-re is, megőrizzük őket gyakran felfeslő emlékezetünkben.

Végezetül átrándulunk a Maglódi útra Horizontékhoz, akiknek Selfish Games sorozatából ez alkalommal a Jungle Sunrise nevű kávés-vérnarancsos IPA kerül terítékre. Hogy a kávé milyen típus, nem kötik az orrunkra, be kell érnünk azzal, hogy specialty. Legyen az. Tény, hogy az illatanyagok között nagy szépen bújócskázik a citrusok és komlók között, igazán élvezetes azt figyelni, hogyan húzódik előre, majd simul bele ismét a háttérbe. A korty friss, pezsgő, a vérnarancs ízével nyit (ami valószínűleg a mandarin és a pomelo természetes mutációja, és a benne lévő antocianinok miatt sötét színű, mely vegyület viszont csak akkor jön létre, ha a mediterrán termőterületen elég hűvösek lesznek az éjszakák), majd érkeznek a komlók és a kávé. A szépen keveredő, nem tolakodó keserűk valóban egyedi ízhatást eredményeznek, az érdekesen tapadó utóízben a kávé nyújtózkodik legtovább. Érteni véljük a névadás logikáját, mindazonáltal úgy véljük, van ez a sör annyira jó, hogy ne várjuk meg vele a holnap reggelt. Dzsungelünk itt az Alföldön egyébként sincs, csak sivatagunk.

1125-1126. Brew Your Mind Fruit Works RBB és Yellow Haze Session

Háztartásunk női különítménye bevagonírozott Zánka irányába, ahol az elkövetkezendő három napot tölteni fogják egyéb, iskoláskorú élőlények népes társaságában. Egyedül maradtunk hát ebben a túlságosan zajos magányban, mint Hrabal a prés mellett, csak mi még nem vagyunk ászok és fedett pályás bajnokok, megeshet, nem is leszünk soha, ami persze nem baj, hiszen akkor mi lennénk a kilenc és fél millió sampion országa, mert itt mindenki bajnok, illetve az akar lenni, de mi nem szeretjük annyira a gombát.

Most inkább valami bogyófélére fáj a fogunk, valami erdei fílingre, áttúrjuk hát a kamrát, van-e ilyesmi az aranytartalékban, és hát hogyne volna. Már trappolunk is boldogan az írósarokba, lelkesen szorongatva kissé hideg kezeink között a Brew Your Mind Fruit Works-sorozatának málnával, szederrel és áfonyával megáldott és keresztelt példányát. Sour ale a lelkem, mi pedig különösen érzékenyek vagyunk erre a típusra gyomortájilag, szokásunk megszenvedni a savanyúkat, hiába, ilyenek vagyunk, gyakorlatilag mindennek ellen tudunk állni, csak a kísértésnek nem. Ez a főzet azonban a maga zabpelyhes selymességével, lehengerlő gyümölcsösségével, pazar, vaníliásan édeskés illatával maga az Ígéret ezen a ronda, szürke, havasesős téli napon, maga a gondtalan, nyárvégi trallala valahol a fák között az erdő mélyén, ahol az ember csak tömi magába a málnát, szedret, áfonyát, és nem gondol a nyálukat csorgató, kiéhezett barnamedvékre.

A második napon az erdőből Új-Zélandra (Aotearoa, ahogy a maorik hívják) teleportálunk, a Déli-szigetre (Te Wai Pounamu, megint a maorik, ebből vaslogikával kikövetkeztethető, hogy van egy északi is – Te Ika-a-Māui -, ott laknak többen), annak is a felső csücskébe, a Tasman-tenger egyik öblébe. Ha ebben az életben nem jönne össze, valamelyik következőben arrafelé szeretnénk élni, már csak a szó szerint vehető elszigeteltség miatt is. Új-Zéland olyan messzire van mindentől, mint ide Nagykáta, még Ausztráliától is cca. 2000 kilométert kell tekerni, mire odaér az ember.

Az említett öböl partján pedig egymástól macskaugrásnyira két olyan település is található, melyekről komlóféléket neveztek el: Riwaka és Motueka. A BYM Yellow Haze Session nevezetű sörében Riwaka komló található (némi Simcoe és Citra társaságában), amit egy Saaz-vonalból nemesítettek és pumpáltak fel aromatikailag, kis híján megduplázva olajtartalmát. Citrusos jegyei már-már az extremitás határait súrolják, de a passiógyümölcs is szépen odateszi magát. A Session a főzde alap-APA-jének (jó csúnya ez így, de most már mindegy, leírtuk) egyik variációja, némileg butított, 4.3-as alkoholtartalommal, ám cserébe vidáman lubickolhat az ember egy kádnyi déligyümölcsben. Könnyed, frissítő, ízletes főzet, megdöbbentően hamar elfogy.

Meg is nézzük gyorsan, nem keres-e az 1848 óta folyamatosan működő (!) riwakai általános iskola magyartanárt.

1018. Krois Brewery & Hajnali Sörfőzők Acid Stroke

Azt ígértük, valami savassal folytatjuk a dolgot, hát legyen, nem mintha akkora szükségünk lenne ilyesmire egy átlagos tanítási napot követően. Drága kis hazánk aktuális oktatáspolitikai helyzete (már amennyiben beszélhetünk egyáltalán oktatáspolitikáról, de tulajdonképpen nem, nem beszélhetünk. S nem csak azért, mert az gyakorlatilag nincs, hanem mert a státusztörvény bevezetésével a pedagógok véleménynyilvánítási szabadsága rögvest a „Korlátozott” kategóriába került. Aranyos, ugye? Pedig a ius murmurandi, a mormogás joga már a rómaiak idejében is elválaszthatatlan volt a néptől, és elvileg dicső, márványba vésett ’Kotmányunk 61-es paragrafusa is úgy kezdődött egyszer régen, valamikor, hogyaszongya: „a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságához, továbbá a közérdekű adatok megismeréséhez, valamint terjesztéséhez”. Hogy ez így van-e még, nem tudjuk, hiszen előre megyünk, nem hátra, ugyebár és hálaisten.) atyaian gondoskodik mindennapi savtúltengésünkről.

**Eric Drooker Censorship című képe. Egy sörbe, hogy nem tudtad: ő készítette a Faith No More King for a day… albumának borítóját is**

Látjátok, milyen könnyű mostanság gyomorbajos hangulatot kreálni a legegyszerűbb eszközök segítségével is? Oszt’ a sört még ki sem bontottuk. Hát mi lesz itt, ha lekerül a kupak a Krois Brewery és a Hajnali Sörfőzők közös szerelemgyerekéről?

Az Acid Stroke nem árul zsákbamacskát. Már az illata is olyan, mintha kiömlött volna valami igen szigorú vegyszer a kémiateremben. A rendkívül savanyú alapból itt-ott kidugja a fejét néhány szem ribizli, némi temperálás után hangsúlyosabb is lesz a gyümölcs, de a szigor marad. Kinézetre echte málnaszörp, a hab rózsás árnyalatokban pompázik, amíg van, de elég hamar összeesik. Nem csoda, mi is gyorsan összecsuklanánk, ha ennyi sav marná a talpunkat.

Nem lepődünk meg, amikor kiderül, hogy a korty is rettenetmód savanyú, konkrétan könnyezünk, gyomrunk kétségbeesetten gyűri össze magát nagyjából diónyira, heréinkről inkább nem is mondanánk semmit. A belepakolt ribizli szépen átjön, a tonkabab fahéjas-szegfűszeges, picit marcipános jegyei a szájpadláson telepednek meg, miután a savhullám elvonult. A keserűknek esélyük sincs, a 11-es IBU abszolút jelzésértékű, mindenhol a fergeteges savanyúság uralg.

El fog tartani egy darabig, amíg átlagosnak mondható Ph-értékünket visszaszerezzük, a folyamatot a 6%-nyi alkoholtartalom sem tudja érdemben katalizálni. Mindezeken túl érdekes kalandban volt részünk, a két kortynyi maradékot leküldjük, aztán odavánszorgunk a tükörhöz megnézni, mennyire hasonlít az arckifejezésünk a címkén szenvedő csóró csecsemőéhez.

1017. Krois New Way

Újabb embert próbáló hétvége gyűrődött a hátunk mögé, s vele együtt gyűrődtünk bizony mi is. Hiába no, az ember nem lesz fiatalabb, mert ugyan a bevitt alkoholmennyiségtől harminc esztendővel ezelőtt is megroggyantunk volna, ellenben akkortájt az utórengések nem tartottak ilyen sokáig. Mindenesetre azt érdekes figyelni, hogy az elme egyik fele milyen kétségbeesetten igyekszik balesetmentesen talajt fogni a vélt vagy valós realitás felszínén, míg a banda másik része még igen elégedetten pacsál a maradék alkoholban. Mostanra már billentyűkész állapotban vagyunk, egy sör meg ugye mindig jól jön, hajrá.

A Krois Brewery április környékén piacra dobott DH Sour IPA-ja lesz a következő megálló ebben a végtelen menetelésben, mely a New Way névre hallgat. A címkét bámulva néhány pillanatig eltűnődünk azon, miért keringenek kuki alakú dolgok egy hatalmas, világító kuki körül (amit ráadásul valaki tőből ki is tépett a helyéről), de aztán elengedjük a dolgot, Freud mestert pedig kizavarjuk a szobából. Van nekünk így is elég bajunk.

A főzde ismertetőjéből idéznénk, mert az lényegét tekintve kormánypártunk programját követi: „Úgy kell elképzelnünk, mint egy újonnan felfedezett izgalmas utat Savanyúországból – Keserűországba, amelyet trópusi gyümölcsfák szegélyeznek!” Kiegészítésképpen annyit jegyeznénk meg, hogy a Párt elképzelése szerint a fákat csak nézni szabad, hozzájuk nyúlni, vagy enni róluk nettó hazaárulás.

A New Way enyhén opálos mézszínt mutat, habja átlagosan vaskos, kitartó, tapadós. Illata savanykás alapokra épül, ez tartja a gyümölcsöket, melyek közül mi pillanatnyilag némi ananászt, harapásnyi barackot, citrusféléket vélünk felfedezni. A korty kellemesen savanykás, semmi vad hőbörgés, mintha a gyümölcsök savasságát sikerült volna nem túlzásokba esve felerősíteni. A sour IPA-k esetében nehezen megkerülhető problémakör az egyensúly kérdése, nem mindig sikerül ugyanis eltalálni a keserű és savanyú ízek közötti harmóniát. Esetünkben is akad úgy középtájt egy kis döccenő, a mi csipkés lelkületünknek tán túl hirtelen a váltás – ah, lágyabb ének kell nekünk -, ám összességében nincs okunk panaszra. A keserűk a váltást követően szépen viszik tovább a stafétát (IBU 55), a korty végén és az utóízben a savanyúk is újra felsorakoznak, egy kis gyümölcs is integet a háttérből. Az 5,8-as alkohol valahogy nem akar megérkezni, de ez egészen biztosan a mi hibánk, magasra tettük a lécet a hétvégén.

Érdekes és becsülettel formába öntött vállalkozás, meghozta a kedvünket a savas dolgokhoz, ezért gyorsan eldöntöttük, a következő tétel is valami hasonló lesz.

976-978. Fehér Nyúl Maggie, Dupla Rafa 2023, Lime Tears

Savanykás hangvételű húsvéti hármasugrás következik (oké, a hangvétel csak az alliteráció miatt került oda, kezdjétek elölről az olvasást, ezúttal a „szájízű” kifejezést használva), melyet nem feltétlenül az ünnep indukál, habár tény, hogy az elmúlt szűk ötven esztendőben nem mutattunk irányába túlzott érdeklődést. Ifjonti éveinkben édesapánkkal és testvéröcsénkkel róttuk le a kötelező köröket a mindenféle életkorú és állapotú Maggie-k háza és közepesen intim szférája tájékán (figyelitek az átkötést?), s ez akkor inkább volt kínos, mint kellemes. Vannak dolgok, melyekhez illik egy kicsit megöregedni, ilyen a Fehér Nyúl kveik élesztővel készült meggyes söre is. A címkén szereplő szöveggel ellentétben mi nem tartozunk semmivel sem a névadó hölgynek (akiről – bár nem tehet róla – állandóan a leveskocka jut az eszünkbe, pedig azt a feltalálójáról, Julius Maggi svájci üzletemberről nevezték el), már csak azért sem, mert az afféle kijelentések, miszerint a meggyes az egyetlen olyan sör, ami szóba jöhet, belőlünk udvarias, ám villámgyors elköszönési reflexet vált ki. Ezt esetünkben leküzdjük, töltünk, nézünk, szagolgatunk.

Laza meggyszörpre emlékeztető színvilág, átlagos, gyorsan apadó, piszkosfehér hab. Illata meggyet, piros bogyós gyümölcsöket idéz, háttérben hűvös borospincével, gerezdnyi naranccsal. A korty közepes (13 B°), simulékonyságáról a zabpehely gondoskodik. Komlók sehol (8 IBU), a fanyar, savanyú gerinc nem kér ilyen típusú kontrát. Meggy minden mennyiségben, a korty végén pár szem ribizli és málna. Korrekt készítmény, azt adja, amit ígér, de továbbra sem bánjuk, hogy Maggieval nincs közös nevezőnk.

A Rafa a főzde egyik közismert alaptétele, meglehetősen foltos emlékezőtehetségünkre támaszkodva 2017 óta. Népszerűségét jellemzi, hogy van/volt belőle dupla, tripla és inverz variáció is (utóbbi az Ugar szakértelmét dicséri). Mi most a klasszikus savanyú IPA dupla változatának legfrissebb, leporolt és átgondolt receptúráját kóstolhatjuk. Ebből sem maradt ki a citromlé és a citromhéj, mint ahogyan a többi összetevő is (árpa-, búza-, zabmaláta és laktóz) újra felveszi a munkát. Hogy az eredeti főzetben felhasznált komlók közül melyek maradtak, hivatalosan nincs közölve, ám azért mi relatíve nagy lelki nyugalommal tennénk valamiféle jelet a Citra és az Amarillo mellé.

A 2023-as Dupla Rafa igen komoly tétel, ezt még a műfaj olyan szinten visszafogott rajongói is érzékelik, mint mi. Lassan moccanó, opálos anyag, narancsos színvilággal, vékony, de kitartó habbal. Citrusos, virágos, földes aromák, halvány gyantákkal a háttérben. A korty sima, sűrű, rágcsálható (23,3 B°), fajsúlyos. Ennek ellenére könnyen iható, gördülékeny főzet, az alkohol szépen csomagolt, nem lóg ki, ugyanakkor diszkréten jelzi, hogy óvatosan szórakozzunk vele, a 8.5 az annyi, amennyi. Ízvilága alapvetően savanyú, citromos, de a kortyot, mint egy buborékot, körülveszi egy vékony, édes hártya, ami oldja egy kicsit a feszültséget. IPA ide, IPA oda, a komlók most nem játszanak, amit annyira nem is bánunk, lefoglal minket a buborékok rágcsálása. Emlékezetes, élménydús tétel, legalábbis a decens savrajongóknak.

**Ez még az előző batch címkéje, de a képi világ nem változott**

Még egy tétel erejéig vágjuk a savanyú pofát, a citromot lime-ra, a sörtípust pedig gose-ra cserélve. A Lime Tears 2020 nyarán startolt, az évszak mindig jó alapot és megfelelő hátteret nyújt az ilyen ízvilágnak. Miközben szimatolunk, a bemutatkozó szöveg első tagmondatát (Ki az igazi haramia […]?) próbáljuk más értelmezési tartományba helyezni a címkén látható páros szoborral.

A művet Ernst Rietschel tervezte és Ferdinand von Miller készítette el 1857-ben, alapanyagul a navarinói csatában zsákmányolt oszmán ágyúcsöveket használta fel. A szobor a Deutsches Nationaltheater und Staatskapelle előtt látható Weimarban, a két barátnak, Johann Wolfgang von Goethének és Friedrich von Schillernek állítva emléket. A készítők ügyeltek arra, hogy a két szellemóriás egyforma magasságú legyen, holott Schiller vagy tíz centivel volt termetesebb. Cserébe előbb halt meg, bár nem tuberkulózisban, mint ahogy sokáig hitték, hanem ólommérgezésben, mely anyagot a kor lakberendezési trendjének megfelelően kezelt és előállított tapétából szerezte be. Húsz évvel később Goethe megszerezte barátja koponyáját, mindenféle méréseket és vizsgálatokat végzett rajta, majd aztán később – kérésének megfelelően – a saját sírjába helyezték. Romantisch, nicht wahr?

Világos borostyán szín, közepes, gyorsan apadó, ám elvékonyodva bátran kitartó hab. Illatában a citrusok mögött bujkál valami fűszeresebb, talán fahéj, esetleg gyömbér. A korty könnyed-közepes, a szénsavak kicsit harapnak. A savanyú ízeket fél lépésnyivel megelőzi a só, de közös sétájuk így is kényelmes, elegáns, összehangolt. Nem fogunk tömegverekedést kezdeményezni egy képzeletbeli kocsmapultnál az utolsó adagért, de a gose és a lime alkalmi együttléte érdekes és izgalmas perceket szerez. Ez utóbbiakat mi az idei húsvéttól sem várjuk, ám nektek vérmérséklettől függően kellemes időtöltést kívánunk.

P.S.: a két szélső képet Barancsi Sándortól nyúltuk, engedelmével. Köszönjük is szépen.

967. Mad Scientist Cherry O

Chaucer részeges molnárja, mint az az 1387-ben kiadott Canterbury mesék neki és róla szóló előbeszédében kiderül, sörtől állt fejre, nem is akármilyentől, hanem a jóféle southwarki ale-től, amiből még indulás előtt nyakalt be a Tabard nevű fogadóban. Némi mentegetőzéssel kezdi hát a dolgot:

„»Now herkneth«, quod the Millere, alle and some!

But first I make a protestacioun

That I am dronke; I knowe it by my soun.

And therfore if that I mysspeke or seye,

Wyte it the ale of Southwerk, I you preye.”

Szász Imre fordításában ez így hangzik:

„Hát – szólt a Molnár – mind figyeljetek,

elsőben is magam mentegetem:

részeg vagyok, érzem beszédemen.

Ezért ha vakútra vinném mesémet,

okoljátok a sört, csak arra kérlek.”

S hogy miért indítunk ismét középkori angol irodalommal? Azért, mert Geoffrey Chaucer az első angol nyelven alkotó költőként ebben a művében jeleníti meg szintúgy elsőként írásban a „bragot” kifejezést, ami pedig már igen szorosan simul ma esti sörünkhöz. Természetesen az ominózus részt is idézzük:

„Therto she koude skippe and make game,

As any kyde or calf folwynge his dame.

Hir mouth was sweete as bragot or the meeth,

Or hoord of apples leyd in hey or heeth.”

Szász Imre ismét:

„Hát még ha táncolt, játszott: szökdösött,

vígan, mint borjú az anyja mögött.

Szája édes, mint a méhsör, a málna

vagy széna közé eltett téli alma.”

**Robin barátunk, a molnár dudálgat kedélyesen a XV. századi ismeretlen művész alkotásán**

Azon túl, hogy igen fain teremtés lehetett a történet vén asztalosának ifjú és kikapós felesége, vegyük észre azt is, hogy a bragott mellett ott szerepel a mead (meeth) kifejezés is, ennek okára pedig rögvest és szívesen rávilágítunk. A nálunk mézsörként, avagy méhserként (nem bírjuk ki, muszáj ideilleszteni az általunk egyébként is unalomig citált Czuczor–Fogarasi-féle szótár meghatározását: „Ital neme, mely forrás által mézből s még némely más híg testek vegyüléséből készűl.”) ismert ital az angoloknál mead néven fut, s attól függően, milyen alapanyagokból és milyen procedúrával készül, van még vagy húsz megnevezése. Ilyen például a bochet, melynél a mézet karamellizálják, és ha gyümölcsöket is adnak hozzá (bodza, szeder, málna), a név is változik: bochetomel. Vagy itt a cyser, a méz és az alma(lé) kombója, illetve a metheglin, melybe gyógy- és fűszernövények (teafélék, gyömbér, szerecsendió, stb.) kerülnek. A bragott (neve walesi eredetű → bragawd) az a változat, amit cefrézett árpamalátából és mézből készítenek, így sokak szerint ez áll a legközelebb a sör fogalmához. A szakirodalom szorgosan emlegeti, hogy már a régi egyiptomiak is előszeretettel ütötték ki magukat vele, mi pedig készséggel elhisszük, mert ők aztán tudták, mi a dörgés.

Scientist-ék az Apple O-ra húztak még egy lapot, elkészítve ezt a meggyes savanyúcukros sour candy braggot-ot. A színétől és az illatától (meggy, kevéske méz, néhány virágszirom és gumicukor) egészen elérzékenyedtünk, de az első kortytól minden hangunk elment, ezért a többit elmondják ők maguk. Csak annyit üzennénk Marcellus mester költői kérdésére válaszolva, hogy ez minden létező természetes és nem természetes testnyílásodat összehúzza.