950-952. Limburgse Witte Rosé, Cornelissen Kriekenbier, Sint Gummarus Tripel

Búék, meg minden ilyesmi mindenkinek. Reméljük, kellemesen teltek az óév utolsó napjai és órái, a szerkesztőség mindenesetre remekül érezte magát a kisded baráti társaságokban. Olyannyira, hogy most relatíve kétségbeesetten vetjük papírra (képzavar) gyors ütemben homályosuló emlékeinket, mert a fejünkben éldegélő Parkinson-kóros, demens agysebészek már köszörülik a dikicset a lobotómiához. Nagyjából időrendi sorrendben igyekszünk haladni, mert hát mi a fenének kezdtük el mérni az időt, ha nem ezért? A pre-szilveszteri összejövetelt két gyümölcsös belgával indítottuk a Kulcsár család nagylelkű hozzájárulásának köszönhetően. A Brouwerij Cornelissen az 1800-as évek közepe óta készít söröket a kies Limburg tartomány még kiesebb Opitter nevű falvacskájában, mely 1977 óta Bree városának része. A család immáron hatodik generációja birtokolja és irányítja a főzdét, s hogy megfeleljenek a címerükben szereplő betűkombinációnak (JC), mindenkinek J betűvel kezdődik a neve. Naná, hogy fel is soroljuk őket az alapítótól kezdve: Jan, Jef, Joseph, még egy Jan, Jaak (az Opitter FC. a róla elnevezett stadionban játssza a hazai mérkőzéseit), megint egy Jan (az ő testvérét Leonak hívták, szerintem kitagadták, aztán elásták valahol), Josephus, és a legfrissebb, Jef Jr. A hetedik generáció is szép ütemben nevelődik, a céget Jacob és Julie fogják majd átvenni.

Az egyik J betűs a régi szép időkből: Jan Mathys Cornelissen

A két, általunk kóstolt sörről ilyen szépeket és izgalmasakat (?) nem tudunk mondani. A Limburgse Witte Rosé úgy készül, hogy a Limburgse Witte True Original-ba tolnak egy nagy marék málnát. A koriander és a narancshéj reménytelen küzdelmet folytat a mindent eltaposó és maga alá gyűrő málnával, de aki szereti ezt a gyümölcsöt (esetleg titokban medve, de ezt most nem visszük tovább, nehogy valaki vérig sértődjön), nem fog csalódni benne.

Nem várakoztak hiába azok sem, akik a meggyet preferálják jobban, ha gyümölcsös sörről van szó. A főzde Kriekenbier fedőnevű meggyes lágere 2019-ben bronzplakettet nyert a WBA-n, ennek megfelelően szépen domborítja a Morello fajtájú meggy (felénk hívják spanyolmeggynek is, habár írásban elvileg 1598-ban említették először a francia L’ Abbaye de Moreilles kapcsán, amit viszont 1109-ben alapítottak, volt hát idejük a meggyel molyolni)  vérbő ízvonalát. A két könnyed kitérő után járt nekünk valami komolyabb is a cégtől, a Sint Gummarus Tripel, ami az első ilyen típusú limburgi főzet.

Vajh’ mi lehet a TEÁOR-kódja a vízfakasztásnak és a fakötözésnek?

Lieri Szent Gummarus valamikor 717 környékén látta meg a napvilágot Brabant tartományban és arról lett híres, hogy legendásan sz@rul nősült. Neje a korabeli megemlékezések szerint hihetetlenül agresszív és nagyképű nőszemély volt, aki lelkesen és nagy elánnal ütötte-verte a szolgálókat a mi csóró szentünkkel egyetemben. Nem csoda hát, hogy a galamblelkű ember inkább egy évtizednyit katonáskodott pár száz kilométerrel távolabb, majd hazatérvén elvált és nekifogott a remetelétnek. Állítólag egyszer egy kettétört fát az övével kötött össze, és a szerencsés növény rögvest burjánzásnak indult. Egy forrást is fakasztott a botjával, ennek vize igen hatásos mindenféle csonttöréses nyavalyára. A cinikus utókor őt tette meg a rossz házasságok védőszentjének, ami elég nagy szemétség tőle, lássuk be. A nevét viselő tripel viszont tisztes iparosmunka, ha nem is kiemelkedő. Világos borostyán árnyalatú, vékony habbal bíró sör. Illata karamellás, vattacukros, finoman virágos, leheletnyi élesztővel. Ízvilága malátás, gyümölcsös, lágyan komlós kortyvéggel. A 8.3-as alkohol miatt nagyobb mennyiség fogyasztása esetén bárki nekiláthat Szent Gummarushoz imádkozni, mer’ az asszonynép könnyen megfúriásodik.

Szerencsére a miénk egy angyal.

Folyt. köv. PS: felhívnánk a figyelmet a már enyhén tremolózó kézzel készített fotográfiák ünnepkörnek megfelelő, bejglis-kígyóuborkás hátterére.

894-897. Kalapos Meggyes Búza, Kalapos Szilvás Búza, Edelmeister Gluten Free Lager, Edelmeister Red Ale

Így nyár idején (sőt, nyárvíz, mert ha van télvíz, akkor ez is kell, hogy legyen, nem beszélve a tavaszvízről és az őszvízről, s a későbbiekben szerintünk előkerül még a lábvíz, esetleg a magzatvíz kifejezés is) az egyszeri sörblogger viszonya kedvenc italához kissé ambivalenssé válik. Egyrészről az évszakból adódóan sördömping van, a gyártók jó része előrukkol valami újdonsággal, illetve minimum ráncfelvarrják egyik-másik terméküket. Egymás seggébe lógnak a sörfesztiválok is (hogy költőien fejezzük ki magunkat), első ránézésre a lángoktól ölelt kis izé 3155 településéből a két kezünkön meg tudnánk számolni, hol NEM tartanak sörfesztet, de így van ez jól, jövőre úgyis sokkal sz@rabb lesz a helyzet. Ugyanakkor az említett sörblogger már megtalálta és aktív állásba is pöccintette a tudatába gyárilag beépített lajhárkapcsolót, ezért mostanság csak fekszik a fűzfák alatt, bámul kifelé a fejéből, egyre kevésbé adoniszi porhüvelyén hangyák rohangálnak, nedvedző testnyílásait szorgosan köpik a legyek. Bizonyos keleti filozófiák útmutatásainak megfelelően mindenben az egyszerűséget keresi, ezért szinte mindent megiszik, amit elé rak a sors, pláne a karma. Szelleme viszont oly éteri magasságokban szárnyal, hogy ezekkel a sörökkel kapcsolatban semmiféle gondolati mélyszántásról szó sem lehet. Ha gonoszak akarnánk lenni, azt mondanánk, meg sem érdemlik, de nem vagyunk azok, mert már ezen is felülemelkedtünk.

A két szélső kalaposra pillantva a címke hátterének részét képző 45-ös számon tornáztunk egy kicsit, hogy az vajon mifasz, tán már ennyire háborús a helyzet, de aztán ráébredtünk, hogy nem kaliberről van szó, hanem alkoholtartalomról. A lágerváltozaton már átittuk magunkat, most eljött az ideje az alaphangú búzasörök abuzálásának.

Hogy mennyire izgalmasak ezek a sörök, mi sem szemlélteti jobban, mint a hátcímkén katonás rendben sorakozó összetevők, melyek bennünket a kilencvenes években divatos, rendkívül szellemesnek és humorosnak gondolt, a lusták számára tervezett levelezőlapokra emlékeztetnek. Mindkét esetben elég a lényegesnek tartott tételt megjelölni, a többi a töltelékanyag. Utóbbival pedig nem illik szórakozni, így hát nem leszünk restek másolni, tessék (dőlt betűvel az eltérések): ivóvíz, árpamaláta, búzamaláta, 18% szilva/meggysűrítmény, élesztő, feketerépalé (ez így, ebben a formában szerintünk nem oké), kandis cukor (ez sem, de már elzavartuk a nyelvtannácit aludni), komló, természetes szilva/meggyaroma. Felkészül a mangó-lótücsök-gumicsizma trió.

A Van Pur-féle Edelmeisterek közül a gluténmentes ászok mindenképpen megsüvegelendő vállalkozás, az ilyetén allergiaféleségben szenvedő, ám sörkedvelő embertársaink számára minden új fejlesztés a megváltás ígéretét hordozhatja magában. Ettől eltekintve nem vártunk tőle nagy csodát, ezért nem is csalódtunk. Fogalmazzunk úgy, hogy könnyen iható, mert akkor nem kell leírnunk, mennyire volt híg és vizes, hol találtunk benne itt-ott néhány lebegő komlófoltot. Viszont minden vékonysága ellenére az alkoholt azért feltornázták 4,2-re, s az akciós 159 HUF-os ár a hülyének is simán.

Az Edelmeister Red Ale már vagy nyolcvan könnyűsúlyú egységgel (a.k.a. forint) drágább volt, de ez még mindig a kibírható kategória. Ráadásul afféle kellemes meglepetésként még iható is. A típus standard ízvilágát ugyan vajmi halványan hozza, de azért kapunk egy kis karamelles-kekszes kóstolót a malátákból, a komlózás is elfogadható, sőt, az utóíz is mentes a mindenféle gyanús, fémes-savanykás jegyektől. Azt kell üzenjük innen a fa alól (miközben a hangyák szellemi szféránk asztrális tisztítását végzik, bal nagylábujjunk körmével pedig a monogramunkat farigcsáljuk a nirvána kapufélfájába), hogy korrekt.

PS.: a lábvíz és a magzatvíz mégsem került elő. Majd legközelebb. Ha lesz legközelebb, mert a velünk lassan szimbiózisba kerülő rovarfélék teljesen megőrültek ezektől a szirupos-búzás kreálmányoktól.

884-885. Domján Kereki Meggyes és Pannónia Világos

A rendelkezésünkre álló 3000+ négyzetméternyi területen lelkesen és vadul, ám tervezetten és összeszedetten kísérletezünk mindenféle növénnyel és kertészeti megoldással. Nem, hallucinogén hatóanyagúakról még nincs szó, habár a sütőtökültetvényt nem titkoltan pálinkafőzés céljából hoztuk létre (mivel az egzotikumból sosem elég, nem bíztuk a véletlenre ezt a dolgot sem: Uchiki Kuri-t ültettünk. Lesz itt olyan lubickolás a gesztenyés aromákban, hogy a fal adja a másikat). A talajhőmérséklet változásait vizsgálva a terület bizonyos részein relatíve rendszeresen nyírjuk a füvet, a többin hagyjuk a Teremtőt és/vagy az evolúciót tobzódni. A mai délelőtt kissé felhősebbre sikerült, ezért gyorsan letoltuk a kijelölt placcot, majd a fűzfák árnyékába menekülve megérdemelt fűnyírósörözésbe kezdtünk.

Nem bonyolítottuk túl a dolgot, sőt, mondhatni a szarsör kategóriát súroló gyökkettő-vonalon vánszorogtunk végig kényelmesen. A kerekegyháziak nem véletlenül utolsónak hagyott meggyes megoldásával nyitottunk, mely Kereki Meggyes néven fut. A pillanatnyilag karbantartás alatt álló weboldal tárolt változata szerint ez a főzde „talán legismertebb” söre. Legyen így, ám ez esetben baj van. A „remek Pils alapsör”-ből az égvilágon semmi sem érződik, ellenben a meggy olyan savanyú, hogy az összes természetes testnyílásunk összehúzódott tőle, s a közben herefonnyasztóvá érlelődött hőmérséklet ellenére végigszaladt a hideg a hátunkon. Ez tulajdonképpen nem is esett olyan rosszul, legalább tudatosult bennünk, miért ebben az évszakban telítődik a piac mindenféle nyomorult gyümölcsfélével terhelt kreálmányokkal. Két-három korty bőven elég volt ahhoz, hogy gyomrunk savtartalma garatmanduláinkat csiklandozza, ezért ezt a szálat a PET-palackkal együtt le is tettük.

Másik keresztünk, amire lelkesen igyekeztünk felfeszülni, már nem volt ismeretlen előttünk. A Pannónia Világos Sör jogelődjével pár esztendővel ezelőtt sikeresen összefutottunk, az akkori bejegyzésben emlékeink szerint „vidám, csoportos hullagyalázást” emlegettünk, majd a levet gyorsan feláldoztuk a vizesblokk porcelán oltárán. A kívül-belül ráncfelvarrt változat kukoricamentessé és 4.5-ös alkoholtartalmúvá avanzsált, ellenben a jól bevált pisisárga szódavíz-effektushoz nem nyúltak. Minek piszkálni azt, ami egyszer már bejött és működik? Különben is háborús vészhelyzet van, elvnertársak és pógárok. Vagy ez, vagy a lóf@sz. Na?

Már csak erős félpohárnyi maradt a pécsi nyögvenyelősből, amikor valami ördögi sugallatra laza csuklómozdulattal vegyítettük Domjánék meggyesével. S láss csodát: az eddigiekhez képest jelentősen javuló élvezeti értéket felmutató mixtúrát kaptunk. Hiába, no, a gyümölcslé + szénsavas víz kombináció nem hazudik. Akkor viszont mi szükség van a címkéken az s, az ö és a r betűkre?

851-852. Oasis Blond Hostess és Cherry Lv.

Az Oasis Brewery polcon lapító maradék két sörét tesszük/vesszük most egy kalap alá, mert ez jóval kifinomultabban hangzik, mintha bejelentettük volna, hogy velük kezdjük péntek esti alkoholtúránkat. A főzdéről azt már tudjuk, hogy Kiskunhalason tevékenykednek, mely város szintúgy otthont ad a HopFanatic-nak is, egészen érdekes és örömteli szituációt teremtve ezzel. Az Oasis 2020-ban startolt szép lendülettel, technológiai felszereltségüknek köszönhetően évente akár 500.000 liter sört is elő tudnak állítani, ami megsüvegelendő teljesítmény egy kisüzemtől. Szükség is lehet ekkora volumenre, a földrajzi elhelyezkedésből adódó sajátosságok miatt szegény kipcsak leszármazottak egész nap nyelik a port, amit esténként valamivel le kell öblíteni. Jelenleg nyolcféle sört készítenek, ebből a DIPA-t már tárgyaltuk, most a láger és a meggyes búza van soron. Ezeken kívül szerepel még a kínálatban IPA, APA, NEIPA, porter, és egy áfonyás láger is, alkalmasint nem fogunk habozni, ha beszerzésükről lesz szó. A Blond Hostess címkegrafikája (melynek vonalvezetése és kidolgozása nagyon ismerős, de még nem jöttem rá, honnét) a régi, jól bevált „adjunk el bármit is nagymellű szőke nővel” irányelvet követi, mely ellen nekünk bunkó hímsoviniszta disznóként semmi kifogásunk sincs. Az, hogy a palack, mint hétköznapi használati tárgy, esetünkben éppen buzgón és lelkesen ejakuláló fallikus szimbólummá avanzsál, már csak hab a tortán. Illetve a sörön. A „Megélni és élvezni” jelmondat tökéletes záróköve a tematikának, ennél több már jóval kevesebb lenne.

Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij üzeni, hogy a hölgy menetiránynak háttal ül

Kitöltve a mi Hostessünk teljesen megszokott és átlagos képet mutat, a világos aranyszín sör tetején közepes, finom szerkezetű, tartós hab üldögél. Illata sem tér el az elvárhatótól, bár a malátás édesség mögött egy picit mintha hangsúlyosabb lenne az élesztő. A korty közepesen testes tizenkettes, a maláták után jó ütemben érkező komlókkal sincs gond (IBU 21), de az illatnál jelentkező élesztős vonal itt már szinte zavaróan erős. Egy kidolgozott ászoksörnél nem volna szabad ennyire erőszakosnak lennie, ezen a ponton még lehetne csiszolni a receptúrán, vagy a készítési folyamat metódusán. Ettől eltekintve egy könnyen iható, 5%-os alkoholtartalmú ivósörről beszélhetünk.

A Cherry Lv. (Lóvé? Love? Leva? Láva?) egy búzás alapokon nyugvó meggyes sör, melynek az információk szerinti 30%-os gyümölcstartalmához a gyártó az „egyik legzamatosabb Magyar meggyfajtát”, illetve az ebből készült koncentrátumot választotta. Hogy ez melyik lehet, illetőleg mi indokolja a meglepetésszerű nagy kezdőbetűt a mondat közepén, arra jótékony homály borul. A címkén a hostess hölgy a típushoz elvárhatóan megvörösödött hajilag, szexi Pirosszka-cosplayt öltött magára, aki a harisnyakötője alá rejtett sörnyitótól eltekintve fegyvertelenül ugrabugrál a szépmama házikója felé, erősen reménykedve abban, hogy a következő kanyarban elé ugrik a Nagy Lompos.

Úgy tűnik, farkasnak lenni sem mindig fáklyásmenet

Klasszikus meggysörös megjelenés, halványan rózsaszín, közepesen tartós habbal. Az ígért bajor búzás jegyekre hiába vártunk, ez alkalommal a meggynél is inkább a gyümölcs édessége került előtérbe, kissé tán túlzott módon, de geilnek azért nem mondhatóan. Alkohol 3,8%, B°14, laza nyári strandampulla.

Ezek után pedig előkotrunk még egy-két péntek esti sört, meditálunk egy jóízűt a világ fehérfolyásán, majd elalvás előtt gyorsan összedobunk fejben egy szkeccset, ahol a Pirosszka ruháján beakadt zippzárt egy blond hostess próbálja meglazítani. Sikerrel.

831. Zirci Apátsági Fructum

Említettük a múltkor, hogy a transzcendensebb főzeteket nagyobb vész közeledtére tartogatjuk, az ember nem pazarolja a szentöltvizet feleslegesen. Mivel a héten advent negyedik vasárnapja is eljövend (már ha addig relatíve minden jól megy), úgy érezzük, itt az idő egy kis segítségért fohászkodni, hogy ezt a szeretetes dolgot sérülésmentesen át tudjuk ugrani. Nagy becsben tartott, ám mindig a legfontosabb pillanatban elnémuló belső hangunk szerint ez alkalommal a Zirci Apátsági Manufaktúra Fructum hívójelű félbarna meggyes söre lesz az, ami megadja majd a kellő lendületet. S mivel az olyan nehezen meghatározható metafizikai fogalmak, mint a hit, a remény, az öröm és a szeretet (melyeket az adventi gyertyák jelképeznek) a magunkfajta lelki szegények számára akár a Holdon is lehetnének, így számunkra leginkább a sörösüveg inkarnációja, görögösebb műveltségűek kedvéért szarkószisza jelenti mind a négyet egyszerre. Az utolsó gyertya egyébiránt Szent János nevében is világít, aki prófétaként prédikált a népnek a Megváltó eljöveteléről, aztán amikor találkoztak, némi meghatás és rábeszélés után meg is keresztelte. Halálát a testiséget sem nélkülöző körmönfont női praktikáknak köszönhette. Salome táncától Heródes olyannyira kellemesen félmerev állapotba került, hogy a hölgy egy kívánságát hajlandó volt teljesíteni. Anyai sugallatra a kidolgozott testű leányzó János fejét kérte az uralkodótól, amit meg is kapott, a tálcával együtt. Állítólag Salome később úgy halt meg, hogy tánc közben beszakadt alatta a jég (azt, hogy az adott földrajzi szélesség és hosszúság metszéspontján hogy került a víz ebbe a halmazállapotba, inkább ne feszegessük), a lék széle pedig levágta a fejét. Tanulság: kerüld a vizet, igyál sört.

Caravaggio: Keresztelő Szent János lefejezése 1607-1608

Szomorú sorsú szentünkről egy betegséget is elneveztek, a nyavalyatörést emlegetik a népek Szent Vitus mellett Szent János táncaként is. A kórságot okozhatják az A csoportú béta-hemolizáló streptococcusok, melyeknek egyébként még a garatgyulladást, az ótvart és a nekrotizáló lágyrészfertőzést is („húsevő baktériumok”) köszönhetjük. Tanulság: kerüld a vizet, igyál sört.

Vitustáncosok Luxemburgban; a járványtól megszállottakat Szt Villibrod templomába vezetik (XVI. század, Breughel rajza után)

Megrettenve eme puruttya betegségektől, rögvest ki is töltjük ma esti italunkat, mely a pohárba kerülve szűretlenségének megfelelően ködös, sőt, zavaros képet mutat. A félbarna mibenlét vöröses villanásokkal egészül ki, habja enyhén drapp, krémes, tapadós, szép nagy lyukakkal. Illata gyümölcsösen savanykás, picit boros, némi élesztő is előkerül, melegedés közben erősödő gabonákkal. A korty finoman karamellás nyitánya után a meggy ízvilága veszi át az irányítást, a középtájt belépő keserűk is marcipánosak, gyümölcsmagosak. A vége fanyar, az utóíz enyhén édes. Alacsony alkoholtartalmú (4%), könnyen iható, műmájer műmeggyektől mentes, a gyümölcs savanykás-kesernyés oldalát megmutató, azt kidomborító sör, meglehetősen bárdolatlan szénsavakkal. Utóbbinak tulajdonképpen örültünk, ettől a mennyiségtől már a streptococcusok is sz@rul tudják érezni magukat, így nekünk ma este nem kell táncolnunk.

Dictum, factum, punctum.

Illetve Fructum.