Közismert tény, hogy az Univerzum kis testében annyi megmagyarázhatatlan esemény, történés, tény, lény, usw. nyüzsög, hogy szegénykémnek úgy feszül a hasa, majd’ lepattannak az ingéről a gombok. Hogy ezek hová reppennének tova, jó kérdés, de már azon is érdemes lenne eltűnődni, miféle ing lehet az Univerzum testén, azaz azon kívül. Nem csoda, hogy mi, nyomorult véglények szakmányban gyártjuk a mindenféle vallásokat és filozófiai rendszereket, hogy legalább részben meg tudjuk magyarázni magunknak a dolgok mibenlétét. Az egyik ilyen metafizikai (μετά φύσις) alaptétel szerint vannak sörök, amikkel az ember megmagyarázhatatlanul és érthetetlenül hosszú ideig keringőzik. Settenkednek egymás körül, félig leeresztett szemhéjak alól induló vizsla pillantásokkal méregetik a másikat, terveket szőnek, hogy na majd egyszer csak. Közben telik-múlik az idő (a másik nehezen értelmezhető tétel), Klóthó, Lakheszisz és Atroposz teszik a dolgukat, már-már úgy tűnik, ez a dolog is a hamvába holt kategóriába lesz sorolható, annyi, de annyi mással együtt, amikor ugyanolyan megmagyarázhatatlan és érthetetlen okok miatt hirtelen létrejön a fúzió. És hát mi a szépség, ha nem ez?
Így vagyunk/voltunk mi is a békésszentandrásiak Fekete márkanevű baksörével, de most véget ért az udvarlási szakasz, elég volt a kokettálásból, ideje a tettek mezejére lépni. Szétoperált szájszerkezetünk miatt a szokásosnál is lassabban fogyasztunk, három olyan alkalmat is van időnk felvillantani a múltból, amikor nem találkoztunk a Feketével. Aki ebből a klasszikus, Sinkó Péter-féle kabarészámra asszociál, jól teszi. Aki nem ismerné, az hallgassa meg Agárdy Gábor előadásában.
Először jelenlegi ciklusom első harminckilenc évében nem találkoztam a Feketével. Ennek igen egyszerű oka van: 2014-ig nem létezett Fekete, legalábbis a mai formátumában. Jogelődje Fekete Korsó néven futott, nálunk kiterjedtebb tapasztalati bázissal rendelkező sörkalandorok biztosan emlékeznek rá. Itt egy kis segítség a Sörbúvárról/tól: https://sorbuvar.blog.hu/2011/01/07/fekete_korso_4
Másodjára akkor nem jött össze a dolog, amikor a főzde webshopját kerülgetvén rendelési szándékkal, észleltük, hogy a tárgyalt főzetből minimálisan 10 palacknyi vásárolható. Érteni véljük a mögöttes gazdaságpolitikai megfontolásokat, de nekünk egy féle jóból ilyen sok már megárt. Abba a rendkívül idegesítő vevőkategóriába tartozunk ugyanis, akik nagyon szívesen rendelnek a gyártóktól akár több tucatnyi sört, de az mind különböző legyen. Erről nem tehetünk, egyszerűen erre kanyarodott velünk a szocializációs folyamatunk ösvénye.
Számtalan alkalmat követően a harmadik nem tavaly nyáron következett be. Karnyújtásnyira volt a Fekete és a lehetőség, de a sors kifürkészhetetlen akaratából, mintegy derült égből villámcsapásként úgy berúgtunk, hogy nemcsak a Feketéhez nem találtunk vissza, de másnap még arra sem emlékeztünk, milyen érzés egy élő rádióműsorban részt venni, pedig a kompromittáló felvételek alapján megtettük.
Most viszont minden feltétel adott, előttünk a Fekete, ki is tudtuk bontani, még a poharat is eltaláltuk vele. Gyönyörködünk szép, laza tejeskávés habjában – ami az emelt alkoholtartalom (7 %) ellenére stabilnak és tartósnak bizonyul -, sötét, rezesen gesztenyebarna színében. Szagolgatjuk is szorgalmasan, a karakteres maláták karamelljei és csokoládéi mellett jut itt hely néhány csepp kávénak is, hátul pedig aszalt gyümölcsök somolyognak.
A korty testes (16,5 B°), kellemesen viszkózus, az a jelentőségteljesen csusszanó típus. Csábítóan édes, nehéz és erős, a komlókeserűk a következő szakaszban a kávés vonalat erősítik fel úgy, hogy a végére és az utóízben is marad belőle.
A bizonyos keretek között sorsdöntőnek is nevezhető találkozás után még jobban tudunk gyönyörködni a szép emlékké transzformálódó elhúzódó előjátékban, mert mától kezdve a Feketével, ezzel a nagyon szépen összerakott, komoly sörrel való kapcsolatunk új alapokra helyeződik. Fel hát, irány az ismeretlen, hajrá, éljen és ámen.
