A közelgő ünnepkör a hozzám hasonlóan unalmas és kiégett alakok számára egyetlen értékelhető dolgot cipel magával: a sok édességet. Ilyentájt könnyebb lelkiismerettel lehet csemegézni, falni és zabálni mindenfélét, amiben cukor, méz és bármiféle ízesítőszer van, ám ha jobban belegondolunk, eme cselekedet az év egyéb szakában sem szokott lelki törést okozni nekünk. Szántszándékkal választottunk hát ma estére egy vérbő desszertsört, a HopTop Baklava elnevezésű pastry bock-ját. Nomen est omen, az ilyen jellegű sörök mindig valamilyen süteményféleség ízvilágát próbálják visszaadni, illetve reflektálni arra (esetünkben ugyebár a baklaváról van szó), a konkrét sörtípus pedig igen sokféle lehet. A teljesség igénye nélkül ugorhat elénk felsorolásilag pl. a Reketye Public Pastry Shop nevű gyömbéres tiramisu portere, vagy a Meggyes Pite Imperial Gose a Mad Scientist-től. Kiszemelt, s mellettünk már lélekben készülő sörünknek bérelt helye van az abszolút autentikus kategóriában, lévén a HopTop vezére, Ali Rawech Szami apai ágon jemeni származású, a baklava pedig a világ egyik legismertebb közel-keleti édessége. Eredete természetesen dokumentálatlan és zavaros, alapvetően két tábor feszül egymásnak kritikusan magas vércukorszinttel a témát illetően. Az egyik ógörög/bizánci gyökereket sejt a háttérben, a másik a törökök mellett kardoskodik. Pillanatnyilag az utóbbi társaság áll nyerőre, az új kutatási eredmények, miszerint rétegelt tésztaféléket a hellének nem készítettek, ellenben a közép-ázsiai török konyha bátran használta, vaskos aduásznak tűnnek.
Ráadásul a Topkapı palota (Topkapı Sarayı) archívumában fellelhető egy történet, miszerint a szultán a janicsároknak szokott kedveskedni ezzel az édességgel a Ramadán tizenötödik napján, ami elég fajsúlyos időpont, hiszen a palota Harmadik Udvarában lévő Szent Palást Pavilonban őrzött Mohamed-ereklyékhez is csak ezen a napon léphetett be az uralkodó és a családja.
A baklava szerves tartozékai a már említett rétestésztán kívül a dió, a pisztácia, a méz és a cukor, fűszerként pedig a fahéj és a szegfűszeg, s bár e kettőt sörünk nélkülözi, mi ettől még nem esünk kétségbe, inkább bontunk és töltünk.
Rezes, félbarnába hajló árnyalat, vékony, gyorsan apadó hab. Illata tömény, édes, hangsúlyos, a dió és a pisztácia mellett egy nagyon kellemes marcipános-karamellás vonal is érezteti magát. A korty könnyed, csábítóan mézes és diós, a két Hallertau (Blanc és Mittelfrüh) szépen fűszerezi a sört virágos, enyhén gyümölcsös aromáival. Egy halvány kesernyés szál felfut azért a vége felé, mintegy emlékeztetőül, hogy mégiscsak egy sörrel van dolgunk, de nem tudjuk nyugodt lelkiismerettel a komlók számlájára írni a dolgot, hiszen okozhatja a dió és/vagy a mogyoró is. Van egy török közmondás, miszerint: Nem vagyok olyan gazdag, hogy minden nap baklavát egyek. Ehhez idomulva mi sem fogjuk napi szinten támadni a szervezetünket a HopTop ezen főzetével, de elraktározzuk szép emlékeink közé, s alkalmasint szívesen találkozunk vele ismét.
PS.: mai sörünket Katona Csaba egészségére fogyasztottuk születésnapja alkalmából, kinek a Próféta növessze hosszúra a szakállát, illetőleg mindenféle hurik rázogassák előtte kerekded testrészeiket.