1066. Weihenstephaner Kellerbier

Halkan szipogva készülünk búcsút venni a weihenstephaneri különítménytől, melynek utolsó tagját, egy kellert készülünk megvizsgálni és meginni. Ha már keller: a főzde tavaly kezdte el új, kombinált pincerendszerének építését és kialakítását, mert a régibe már nem férnek el. Valószínűleg a precíz szakemberek között fel sem merült annak lehetősége, hogy rövidebb tárolási időt adjanak lágereiknek, hiszen az minőségromlással járna, épeszű sörkészítő ilyet nem tesz (legalábbis a nálunk szerencsésebb és boldogabb országokban), ezért mindenki ásót-kapát ragadott, oszt’ nekiláttak az ásásnak. Ha kész lesz, a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan tárolókapacitása kb. 650000 hektoliterrel növekszik, ami biza’ jó hír a jövőre nézvést.

A sörgyár prominens személyiségei úgy tesznek, mintha dolgoznának

Csak időnként szenvedünk megalomániában, amit jól tükröz személyes vágyaink és terveink listája is. Ennek egyik végpontja egy háromhetes tartózkodás a Marson (valahol a Valles Marineris környékén, mert imádjuk a nagy és sötét lyukakat, nem, köszönjük, nincs szükségünk parttalan szexuálpszichológiai fejtegetésekre), míg a másik végén az a szerény kívánság lapul, miszerint adná az ég, hogy legalább egy olyan napunk legyen az életben, amikor hajnaltájt a konyha irányába botorkálván nem esünk hasra az asszony és a kisebbik leánygyermek szanaszét hagyott papucsaiban. Hogy a kettő közül melyik valósulhat meg, nem tudjuk, de erre a listára most felpakoltuk egy ilyen méretű beruházás sörökkel a kezünkben történő megtekintését is. Hátha.

A Valles Marineris. 4500 km hosszú, 7-10 km mély, 50-200 km széles

A keller címkéjén az 1516-os évszám is szerepel, merthogy a sört a Reinheitsgebot ötszázadik évfordulójának tiszteletére készítették. A város alatt húzódó régi pincerendszer, a Sporrerkeller egy részét is ekkor nyitották meg a nagyközönség előtt, így az tematikus túrák keretein belül tekinthető meg. Még egy nagy és sötét lyuk. Ott a helyünk.

A sör fűszerezéséből háromféle Hallertauer is kivette a részét. Ezek közül a Perle és a Mittelfrüh az ismertebb, míg a Record viszonylag unikális, hiszen napjainkban ezzel a komlófajtával egyetlen termelő foglalkozik kereskedelmi méretekben.

Ennek köszönhetően illata kellemesen füves-virágos, kissé gyógynövényes, a háttérben diszkrét gyantákkal. A szűretlen, opálos, élénk borostyánszín sör tetején finom pórusú törtfehér hab üldögél kitartóan. Az átlagosan testes (12,6 B°) korty szépen kidolgozott karamellákkal nyit, a komlók vidáman fickándoznak, a végük amúgy fűszeresen még csíp is egy kicsit. Az élesztők is szépen domborítanak, a hátsó traktus pedig kellemesen és kenyeresen fanyar.

Az 5,6-os alkohol kellően vidámmá varázsolja a búcsú pillanatait, melyek terveink szerint egyébként is csak átmeneti jelleget öltenek, hiszen a kontinens (hivatalosan és pillanatnyilag) legrégebbi főzdéjére illik időnként vetni egy-egy pillantást.

1065. Weihenstephaner Original Helles

Nemsokára ismét csendesen tűrjük majd, hogy egy szakállas ember mindenféle gyanús fémszerszámmal kotorásszon a szánkban, s ennek még örülni is fogunk, sőt, pénzt is adunk neki érte cserébe, hát nem hihetetlen? Ezért mai sörünkkel a relaxvonalra gyúrunk rá, igyekezvén személyiségünk szerethető vetületét projektálni a külvilág felé.

Minket magyarokat egyébiránt a freisingiek is kedvelnek, hiszen a 900-as évek elején – egészen az augsburgi fiaskóig – többször is kalandoztunk errefelé, mely túrák során megnyugtató rendszerességgel fosztottuk ki és romboltuk le a várost a kolostorral együtt. Így a weihenstephani barátok tulajdonképpen nekünk is köszönhetik az építészet területén megszerzett és elsajátított jártasságukat.

Sietősen haladunk tovább az időben előre, mert a végén még eszünkbe jut a pozsonyi csata, illetve az arról készült és agyonhájpolt „történelmi animációs” akármi, oszt’ akkor igen hamar a kritikus tartományba emelkedik a vérnyomásunk, hogy gyulladjon rá a ruha a Magyarságkutató Intézet összes nyalonc kreténjére. Na tessék, kezdhetjük elölről a relaxációs folyamatot.

Szóval a kolostor az idők során több alkalommal is felfeszült a keresztre, csak hogy stílusosak maradjunk. 1463-ig négyszer égett porrá, átvészelt három pestisjárványt, néhány szóra sem érdemes éhínséget és egy emberes földrengést is. A harmincéves háborúban ledózerolták a svédek és a franciák, a spanyol örökösödésiben meg az osztrákok. Ám a környék szorgos polgárai minden maflás után talpra tudtak állni, és a szerzetesekkel vállvetve újra nekifutottak a dolognak. Ennek, és az időközben ratifikált tisztasági törvénynek (Reinheitsgebot) köszönhetően az itt készített sör szép ütemű térhódításba kezdett, mely folyamat lendületéből még az 1803-as szekularizáció (feloszlatták a kolostort, a jogok és az anyagiak mindenestül az államé lettek) sem vett el sokat.

Az apátság egy 1700 környékén készült metszeten

Az Original Helles szép példája annak a nemes egyszerűségnek, amellyel valóban hatalmas távlatok nyílhatnak meg gyártó és fogyasztó előtt egyaránt. Világos aranyszínű test, apró buborékos, tömött, hófehér habkorona. Illatában halvány maláták, izmosabb kenyeres savanykásság, zöldséges-virágos komlók toporognak cseppnyi mézzel, tetején kevéske porral. A korty karcsú, de kidolgozott (11,6 B°), a szénsavakról valamiért az adekvát kifejezés ugrik be, de ezt írhatjuk a fogorvos miatti idegállapotunk számlájára is. Íze is hűen tükrözi a típusra irányuló összes létező elvárást: finoman fűszerezett, frissítő, nyálcsorgatóan savanykás. Az 5,1-es alkohol elegáns magabiztosságot kölcsönöz, ami az aktuális fogyasztóra rá is fér, így már csak a cinkos kacsintás kereteit kell meghatároznunk, amit arra az esetre tartogatunk, ha tátott pofával sörszagot böfögnénk a doktorbácsira.

1064. Weihenstephaner Korbinian

Szentekből sosem elég, pláne, ha sör is van róluk elnevezve, ráadásul olyan sör, ami itt feketéllik előttünk, arra várva, hogy megkóstoljuk. Legyen meg hát az ő akarata.

A Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan (áldassék a neve a kopipészt kitalálójának) Szent Vitus mellett Szent Korbiniánt sem hagyta lógva és sörtelenül. A sikeres medvetáncoltatóról és kolostoralapítóról ejtettünk már szót előző írásunkban, ám midőn Hanusz István főreáliskolai igazgató művét, A fák birodalmából című könyvet lapozgattuk (Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T., 1903), a következő mondat jött velünk szembe: „Szent Korbinián hársfáját, mely 1892-ben égett le, nem bírta átkarolni 9 ember […]”

Freising városi levéltárában turkálva az eseményt 1865 húsvétjának nagyszombatjára datáló feljegyzéseket találni, melyek szerint néhány diák egy mókust próbált kifüstölni odújából, így lett az enyészeté a daliás növény. A talpraesett állampolgárok a maradékot elárverezték, a befolyt összegből a következő húsvéton mívesen kidolgozott keresztet állítottak. A leégett hárs helyére két másikat is ültettek, melyről emléktábla tanúskodik.

Az odaégett hárs
Itt pedig az emléktábla

Aki egyébiránt az idei évben Freisingbe akar látogatni, jól teszi. A város most ünnepli a szent megérkezésének 1300. évfordulóját, melyhez rengeteg rendezvény kapcsolódik, arról nem is beszélve, hogy a főzde egy Jubiläumsbier piacra dobásával gondoskodik a kellemes életérzésről. Irány hát Freising, hozzatok nekünk belőle, mi addig megisszuk ezt a gusztusos duplabakot.

A sötét színt megpillantva rögvest talpra ugrik a bennünk élő, eddig mesterségesen kómában tartott Star Wars-rajongó, hiszen a név áthallása miatt nem bírunk nem a Korribanra, a sithek bolygójára (Estran szektor, Horuset rendszer) gondolni. Párhuzamot viszont nem vonunk a szenttel kapcsolatban, ami igen rendes és decens dolog részünkről.

Korribani táj. Szívet melengető

A hab finom szerkezetű, tömött, átlagosan vaskos, kitartó, tejeskávés bézs színe kellemes a szemnek. Illatában aszalt gyümölcsöket idéz, szilvát és fügét, melyek szépen egészítik ki a sötét és súlyos maláták kakaós édességét.

A korty jólesően nehéz, vaskos (B° 18,3). Pörkölt cukros, édes, picit grillázsos jegyekkel nyit, melyek magabiztosan és hosszan uralják az ízvilágot, s csak az utolsó szakaszban adják át a helyüket egy enyhe/közepes étcsokoládés keserűségnek. A 7,4-es alkohol szépen be van csomagolva, a korty legvégén, szinte már a nyelőcsőben érezteti csak magát, akkor viszont derekasan átmelegíti a pájslit, úgy a hatodik korty után már a nyelvet is szépen zsibbasztja. A vége és az utóíz finoman, gyümölcsösen savanykás.

Ha Szent Korbinián még élne, de nem találna medvét a környéken, mi néhány rekesznyi ilyen sörért örömmel cipelnénk a vackait Rómáig. Akár tovább is.

1063. Weihenstephaner Vitus

Nagy igazság, hogy amit az élet az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja. Sz@rul érezzük ugyan magunkat a szétszedett-összevarrt pofánk miatt, ám cserébe érdekes kísérleteket végezhetünk szívószállal ezidáig nehezen, illetve egyáltalán nem fogyaszthatónak besorolt ételekkel kapcsolatosan, lásd körömpörkölt, bécsi szelet, dobostorta. Ráadásul Weihenstephaner söröket is ihatunk, melyek szépen sorakoznak a kamrapolcon, még ha sajna’ nem is számolatlanul.

Arról már mindenki hallott, hogy a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan a világ legrégebbi, ma is működő és termelő sörfőzdéjeként hivatkozik magára, s ez így is marad mindaddig, amíg valaki nem talál egy másikat, bár erre azért elég kicsi a sansz. A weltenburgi apátok hivatalosan tíz esztendővel később startoltak a főzéssel, így 1040-es alapításával (a freisingi városi tanács ekkor engedélyezte a főzdét) Weihenstephan a nyerő. Az apátságot a decens pápai noszogatásra 720 környékén ide érkező Szent Corbinianus építtette, aki különleges kapcsolatot ápolt a medvékkel. Történt ugyanis, hogy egy szép napon, midőn a jámbor lélek épp Rómába tartott, poggyászcipelő lovacskáját elfogyasztotta egy mackó. A szent nem esett kétségbe, rögvest felszólította a jóllakott vadat, ugyan trógerolja már tovább a batyukat az Örök Városig. A medve szót fogadott, a szent pedig megérkezésük után szabadon engedte. A történet annyira megihlette a freisingieket, hogy a város címerében ma is a nyereggel felszerelt bundás feszít büszkén.

Szent Corbinianus Jan Polack festményén, 1489
Itt pedig a macis címer

A kolostort elsőként Szent Vitusnak szentelték, aki mai sörünk névadója is egyben. Szerteágazó érdeklődési körrel bíró vértanúról van szó, többek között ő felel a gyógyszerészek, sörfőzők, vincellérek, vendéglősök dolgainak stabilitásáért, nem is beszélve a táncosokról (a chorea Sancti Viti a végtagokban és az arcon gyors, kontrollálatlan izomrángásokkal kísért tünetegyüttes, melyet reumás láz, vagy A csoportú béta-hemolizáló streptococcusok okozhatnak. Vitustánc és nyavalyatörés néven is fut. Nagy sikereket ért el a XIV-XV. században Európa-szerte).

Szent Vitus az 1493-as Nürnbergi Krónikából

Közben lepattintjuk a kupakot a szent képét a nyakcímkéjén viselő palackról, sietve töltünk, mert nem minden nap iszik az ember világbajnok búzabakot, a kedvéért még a szívószálat is félretesszük. A 7,7-es alkoholt kalaplevéve köszöntjük, a fájdalomcsillapítók örülni fognak neki, és már fejest is ugrottunk az élesztős-sárgabarackos-citrusos illatorgiába, mely a pompás habkorona alól küzdi elő magát. Persze akad azért itt egy kis szegfűszeg és banán is, de nem olyan dominánsak, mint az átlagos bajor búzáknál. A korty csábítóan húsos (16,5 B°), a szénsavak elevenek és játékosak, ízvilága pedig minden képzeletet felülmúlóan intenzív. Fűszeres, gyümölcsös, falatnyi kenyeres savanykássággal, elegáns élesztőkkel, tankönyvi komlózással. Teljesen megérdemelten foglal el pillanatnyilag dobogós helyet a bolygó ötven legjobb búzabakjának ranglistáján.

Most elvonulunk relaxálni és a varratainkat nyalogatni, legközelebb innen folytatjuk.