Címke: keller

1271-1273. Mönchshof Zwickl, Mönchshof Kellerbier, Mönchshof Original

Tíz éve élünk már itt a sivatagban, s mivel az ezt megelőző negyvenet másféle helyeken töltöttük, van összehasonlítási alapunk bőven. Ilyen hőkupolás izé máskor is volt már, csak most valahogy reménytelenebbnek tűnik a helyzet. És nem csak itt. A múlt hétvégét kedves folyónk partján töltöttük, ahogy egész – egyre távolibb – gyerekkorunkat, és hát bizony azon a folyón pillanatnyilag enyhe, költői túlzással nyugodtan keresztül lehetne pisálni. A mindmegdöglünk-érzés elég erős bennünk mostanság, bánná is a fene, megérdemeljük, de honnan akasszak le a gyerekeimnek egy a mostaninál élhetőbb, kevésbé gajra vágott bolygót? Három palacknyi Mönchshof segít a gondolkodásban, s bár tudjuk, hogy ebben a dögletes melegben nem illik az alkoholfogyasztást propagálni, lesz@rjuk, hiszen gondoljatok bele, ha kifogyunk a vízből, sör sem lesz, akkor pedig tényleg le lehet rakni a kanalat.

Bajorország Kulmbach nevű városának helyén 900 környékén már volt mozgolódás, Kulma néven először valamikor 1028-1040 között említik egy adománylevélben. Zárójelezünk, mert kivételesen ráérünk. Az említett dokumentumot a Yorki Alcuin a.k.a. Flaccus Albinus Alcuinus által tökéletesített, Caroling minusculumnak nevezett kalligráfiai szabvány szerint készítették. A tudós férfival kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy egyes hozzáértők szerint írásaiban finoman meghúzódó homoerotikus üzenetek vannak, míg mások szerint csak kissé lazábban kezelte a középkori keresztény amicitia fogalomkörét. Döntse el mindenki maga.

X. századi szövegrész a Freising-kéziratokból Caroling minusculával, szlovénül

Közben a félhülye meleg miatt (nem, ennek semmi köze az előző gondolatmenethez) ha képletesen is, de leköltöztünk a pincébe, mert ott jobb az idő, meg aztán kibontottuk a Mönchshof Zwickl-t, mely típust mi soha a büdös életben nem fogjuk tudni elkülöníteni a Kellertől, amiből szintúgy van itt egy palacknyi, rá is repülünk rögvest, miután ömlengtünk kicsit arról, milyen lágy, bársonyos és malátás ez a zwickl, milyen kellemesen gyümölcsös savanykái vannak a végén, az utóíze pedig milyen meglepően diós.

1349-ben elérte a területet a pápista kórság, az Ágoston-rend (Ordo Fratrum S. Augustin, Anima una et cor unum in Deum) kolostort rittyentett ide az obligát sörfőzdével egyetemben. Mönchshof (szerzetesek udvara) nevű városrész már ennek előtte is létezett, mai neve Blaich, ide a ciszterciek (Sacer Ordo Cisterciensis, Ardere et lucere) avászkodtak be, miután az ágostonok leléptek, aztán a régi vicchez hasonlóan 1803-ban jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből (vö. szekularizáció). Innentől magánzók veszik át a terepet, melyek közül a Hering famíliát említjük meg, mert a mi csillagjegyünk is Halak, meg aztán ők tették hivatalossá a céget Kulmbacher Export Brauerei Mönchshof vorm. Simon Hering Aktiengesellschaft néven 1885-ben.

A Mönchshof Kellerbier színileg mélyebb, érettebb borostyán, és bár ízvilága hasonlóan simulékony és kiegyensúlyozott, komlózása határozottabb, már-már karcosabb, mint a zwickl-é, a gyümölcsös-savanykás jegyek sem olyan határozottak. Mindent összevetve azonban mégiscsak közös lehet a kedves édesanyjuk, a tizedre azonos alkoholtartalmat (5,4) és Ballingot (12,3) is tekintve.

Jönnek-mennek az évtizedek, a főzde átvészeli mindkét véhát, közöttük a gazdasági válságot, olyan is előfordul, hogy csak húsz ember van állományban. 1984-ben a Kulmbacher Reichelbräu többségi részesedést szerez, a Mönchshof az ő márkanevük lesz. A Kulmbacher Brauerei AG. 1996-ban alakul, manapság pedig a Brau Holding International GmbH. a főrészvényes.

Az ikonikus-nosztalgikus swing-top zárszerkezetű palackok (csatosüveg, you know) 1998 óta hódítanak, természetesen a harmadik palack, a végére hagyott Original is így nyílik. Tankönyvi, óvatos, gyengéd germán pils a javából, édeskés alappal, szenzitív komlózással (ezek a fura szókapcsolatok egyértelműen a sör plusz dögmeleg-kombó hatásának köszönhetőek), kilépőnek ideális.

A hőmérséklet lassan szelídül, s bár alapproblémánk nem oldódott meg, a három csatos elég lelkierőt csöpögtetett belénk ahhoz, hogy holnap tovább keressük a megoldást.

1066. Weihenstephaner Kellerbier

Halkan szipogva készülünk búcsút venni a weihenstephaneri különítménytől, melynek utolsó tagját, egy kellert készülünk megvizsgálni és meginni. Ha már keller: a főzde tavaly kezdte el új, kombinált pincerendszerének építését és kialakítását, mert a régibe már nem férnek el. Valószínűleg a precíz szakemberek között fel sem merült annak lehetősége, hogy rövidebb tárolási időt adjanak lágereiknek, hiszen az minőségromlással járna, épeszű sörkészítő ilyet nem tesz (legalábbis a nálunk szerencsésebb és boldogabb országokban), ezért mindenki ásót-kapát ragadott, oszt’ nekiláttak az ásásnak. Ha kész lesz, a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan tárolókapacitása kb. 650000 hektoliterrel növekszik, ami biza’ jó hír a jövőre nézvést.

A sörgyár prominens személyiségei úgy tesznek, mintha dolgoznának

Csak időnként szenvedünk megalomániában, amit jól tükröz személyes vágyaink és terveink listája is. Ennek egyik végpontja egy háromhetes tartózkodás a Marson (valahol a Valles Marineris környékén, mert imádjuk a nagy és sötét lyukakat, nem, köszönjük, nincs szükségünk parttalan szexuálpszichológiai fejtegetésekre), míg a másik végén az a szerény kívánság lapul, miszerint adná az ég, hogy legalább egy olyan napunk legyen az életben, amikor hajnaltájt a konyha irányába botorkálván nem esünk hasra az asszony és a kisebbik leánygyermek szanaszét hagyott papucsaiban. Hogy a kettő közül melyik valósulhat meg, nem tudjuk, de erre a listára most felpakoltuk egy ilyen méretű beruházás sörökkel a kezünkben történő megtekintését is. Hátha.

A Valles Marineris. 4500 km hosszú, 7-10 km mély, 50-200 km széles

A keller címkéjén az 1516-os évszám is szerepel, merthogy a sört a Reinheitsgebot ötszázadik évfordulójának tiszteletére készítették. A város alatt húzódó régi pincerendszer, a Sporrerkeller egy részét is ekkor nyitották meg a nagyközönség előtt, így az tematikus túrák keretein belül tekinthető meg. Még egy nagy és sötét lyuk. Ott a helyünk.

A sör fűszerezéséből háromféle Hallertauer is kivette a részét. Ezek közül a Perle és a Mittelfrüh az ismertebb, míg a Record viszonylag unikális, hiszen napjainkban ezzel a komlófajtával egyetlen termelő foglalkozik kereskedelmi méretekben.

Ennek köszönhetően illata kellemesen füves-virágos, kissé gyógynövényes, a háttérben diszkrét gyantákkal. A szűretlen, opálos, élénk borostyánszín sör tetején finom pórusú törtfehér hab üldögél kitartóan. Az átlagosan testes (12,6 B°) korty szépen kidolgozott karamellákkal nyit, a komlók vidáman fickándoznak, a végük amúgy fűszeresen még csíp is egy kicsit. Az élesztők is szépen domborítanak, a hátsó traktus pedig kellemesen és kenyeresen fanyar.

Az 5,6-os alkohol kellően vidámmá varázsolja a búcsú pillanatait, melyek terveink szerint egyébként is csak átmeneti jelleget öltenek, hiszen a kontinens (hivatalosan és pillanatnyilag) legrégebbi főzdéjére illik időnként vetni egy-egy pillantást.

1060. Riegele Kellerbier

Kurta kitérő után a Brauhaus Riegele újabb sörét szorongatjuk gyengéden tremolozó kezeink között, ami ez alkalommal egy keller, azaz pincesör. A pincesörök fogalomköre elegánsan egyszerűen határozható meg, merthogy minden sör, amit valaha, most, illetve a jövőben pincében történt erjesztés után közvetlenül a hordóból szolgálnak fel, annak nevezhető. Legyen azért még szűretlen, kissé húsosabb, az a jól harapható fajta, de az alsó erjesztés már nem megkerülhetetlen követelmény. A Riegele Kellerbier sem az, a gyártó szívbéli, egyben angliai barátja szolgáltatta az ale-esztőkultúrát (így leírva sokkal bénább, mint kiejtve), melytől friss és gyümölcsös lett az ízvilág. A megjelenés sztenderd opálos-homályos, színe rézbe hajló narancs. A hab törtfehér, átlagosan vaskos, finom szerkezetű, rendkívül kitartó. Illata malátás, gyümölcsös – leginkább tán alma -, az élesztő is jelentkezik, de ami igazán érdekessé teszi, az a halvány, háttérben sétálgató, fonnyadófélben lévő poros virágokra emlékeztető illat. Kifejezetten érdekes és élvezetes. A komlókat a Hersbrucker képviseli, amit a verticilliumos hervadás nevű betegségnek kevésbé ellenálló Hallertau Mittelfrüh helyettesítésére nemesítettek még valamikor a múlt század második felében. A ronda kórságot a Plectosphaerellaceae családba tartozó gombák okozzák vagy négyszáz növénynél, melyek közül igen soknak van gazdaságilag fontos szerepe. A komlóféléket leginkább a Verticillium dahliae és a V. albo-atrum kerülgeti, de a longisporumnak, a tricorpusnak és a nubilumnak sem szoktak örülni a termelők. A gombák a talajban éldegélnek, gazdanövény hiányában teljesen nyugalmi állapotban, ráadásul jól is bírják a dolgot, akár 15 esztendeig is virgonckodhatnak. A növénybe kerülve a vízszállító szövetekben terjednek villámgyorsan, miközben tracheomikózist okozva el is tömítik azt. Ha ez nem volna elég, hervadást okozó toxint is termelnek. A fertőzött, megsárgult és lehulló levelek tovább terjesztik a betegséget, ami így nagyon komoly károkat tud okozni.

Verticillium dahliae az ültetvényen

Hazánkban a negyvenes években Berend István mezőgazdasági mérnök, fiziológus, patológus foglalkozott behatóan a problémával, lásd: A kajszibarackfák gutaütéses betegsége. Jelentés a kajszibarackfák 1940. évi gutaütéses betegségének tanulmányozásáról. Növényegészségügyi Intézet Évkönyve, 1941. Eredetileg mérnök szeretett volna lenni, de a család jó barátja, Biró Lajos a természettudományok felé terelte érdeklődését. Utóbbi úriember munkássága a mi pszichénket is formálta, mivel zsenge gyermekkorunkban előszeretettel olvasgattuk Német-Új-Guineában írt vadásznaplóit. Hét évet töltött ott, hatezer darabos gyűjteményt küldött a Nemzeti Múzeumnak a pápuáktól/ról. Hazatértekor hamar kiderült, hogy ezt a nagyközönség és a pályatársak le sem sz@rják, teljesen elfeledve trógerolt a szerencsétlen majd’ harminc évig egy nagy kegyesen felajánlott teremőri munkakörben a már említett múzeumban. Aranyos, ugye? Már akkor is tök jó volt értelmiséginek és tudósnak lenni Magyarországon.

Kutató és kutatottak

Igyuk hát ezt a zamatos, dús, gyümölcsös kellert az ő emlékére, egyben kívánjuk további szép sikereket a Brauhaus Riegele-nek és a Verticilliumoknak is.

782-783. Warsteiner Brewers Gold és Karlskrone Strong

Egy hét szünet után kezdjük el ismét keresgélni a gondosan lerakott szálat és fonalat, s hogy nehezen találjuk, annak csak részben oka élemedett korunk és látási problémáink. Meglehetősen nyüzsgősre sikeredett ez a pár nap, aki otthonosan mozog a gyerekek kontra bármilyen vízpart problémakörében, az tudja, miről beszélek. Aki pedig nem, az készüljön lélekben alaposan, bár feleslegesen. Jártunk a Duna mellett, aztán felpróbáltuk a Tiszát is, a döbbenetes hőségben szerzett látványos bőrpirosodások mellé esténként egy-egy teljesen átlagos nyaralósört nyalogattunk csak el, rángatózó idegrendszerünket ápolandó. Ezek közül kettőt ismertetnénk most röviden, hazánk legnagyobb állóvizének rémképe már itt ólálkodik a kertek alatt, a jövő hét blogászati szempontból ismét a kutyáké. Július közepén vékony jeget emlegetni enyhe képzavar, mi mégis azon táncolunk ezzel a nyavalygással, ezért rögvest kanyarodjunk is a sörök felé. Elsőként a Warsteiner Brewers Gold-ját említenénk, ami igazán kelleres meglepetés volt (a szörnyeteg szóvicceket nyugodtan írjuk az időjárás számlájára) számunkra, mert őszintén szólva ezektől a nyaranta piacra dobott speciality és limited feliratú dolgoktól már jó ideje nem várunk semmi jót. Az még csak a kisebbik gond szokott lenni, ha a gyártó feltupírozza egy hangyányit a külalakot (vö.: optikai tuning), esetleg nagy csinnadrattával bejelenti, hogy tovább csiszolt a receptúrán (ez általában azt jelenti, hogy tovább butították a szárazanyag-tartalmat, illetve az XY komlókivonatból száz literenként másfél dekával kevesebbet kap a cucc). S bár ezen utóbbi megmozdulással már közelítünk a tré, mint kategória felé, a vérbő summer edition nem áll meg itt, hanem bátran bele is vetődik fejjel előre, ahogy kell. A Brewers Gold hál’istennek nem viselkedik ilyen otrombán. Opálos sötétarany árnyalatával, krémes habjával már a szemnek is felüdülést nyújt, malátás-karamellás aromáival pedig, melyek szépen fűződnek össze a komló fűszeres, enyhén gyümölcsös jegyeivel, a szaglóhámot is kényezteti. A korty közepes, a jól súlyozott maláta-komló páros mutatványán túl még egy kis élesztős savanykásságot is fel tud mutatni. Az utóíz kesernyés, a szénsav frissítő, az 5,2-es alkohol folyópartra ideális. Összességében egy jóindulatúan átlagos tizenkettesről beszélhetünk, mellyel az év más szakában is szívesen futnánk össze.

Sorban következő sörünk az Aldi rettegett alsópolcos társaságának, a Karlskrone családnak Strong becenevű fiacskája. Neve egyértelműen üzeni, hogy biza’ ő itt a legkeményebb csávó a környéken, hogy az ízétől, vagy a 7,2-es alkoholtartalmától fosod le a bokád, az neki mindegy. Faék egyszerűségű starkbier őkelme a sógoroktól, mert ugyan az említett kereskedelmi egységnek vagy tucatnyi boldogtalan germán főzde is szállít (de akad belga és francia is), ezt az édeskés, halványan a tömlős krémsajtokra emlékeztető íz- és aromavilágú sört Szent Pöltény (Aelium Cetium →Treisma →Sankt Hyppolit → Sankt Polyt → Sankt Pölten) Unterradlberg nevű városrészében gyártja az Egger Getränke GmbH & Co OG a Tiroler Str. 20 alatt. Ha a dobozon valaki a Tiroler Str. 18-as címet találná, ne pánikoljon, az a Private Brewery Fritz Egger GmbH & Co KG. Szépen összeköltöztek ezek ketten. Innen átvándorol a Tigast Handelsgesellschaft mbH-hoz, aztán irány az Aldi vagy a Hofer, te meg ihatod, ha akarod. De ne akard.