1066. Weihenstephaner Kellerbier

Halkan szipogva készülünk búcsút venni a weihenstephaneri különítménytől, melynek utolsó tagját, egy kellert készülünk megvizsgálni és meginni. Ha már keller: a főzde tavaly kezdte el új, kombinált pincerendszerének építését és kialakítását, mert a régibe már nem férnek el. Valószínűleg a precíz szakemberek között fel sem merült annak lehetősége, hogy rövidebb tárolási időt adjanak lágereiknek, hiszen az minőségromlással járna, épeszű sörkészítő ilyet nem tesz (legalábbis a nálunk szerencsésebb és boldogabb országokban), ezért mindenki ásót-kapát ragadott, oszt’ nekiláttak az ásásnak. Ha kész lesz, a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan tárolókapacitása kb. 650000 hektoliterrel növekszik, ami biza’ jó hír a jövőre nézvést.

A sörgyár prominens személyiségei úgy tesznek, mintha dolgoznának

Csak időnként szenvedünk megalomániában, amit jól tükröz személyes vágyaink és terveink listája is. Ennek egyik végpontja egy háromhetes tartózkodás a Marson (valahol a Valles Marineris környékén, mert imádjuk a nagy és sötét lyukakat, nem, köszönjük, nincs szükségünk parttalan szexuálpszichológiai fejtegetésekre), míg a másik végén az a szerény kívánság lapul, miszerint adná az ég, hogy legalább egy olyan napunk legyen az életben, amikor hajnaltájt a konyha irányába botorkálván nem esünk hasra az asszony és a kisebbik leánygyermek szanaszét hagyott papucsaiban. Hogy a kettő közül melyik valósulhat meg, nem tudjuk, de erre a listára most felpakoltuk egy ilyen méretű beruházás sörökkel a kezünkben történő megtekintését is. Hátha.

A Valles Marineris. 4500 km hosszú, 7-10 km mély, 50-200 km széles

A keller címkéjén az 1516-os évszám is szerepel, merthogy a sört a Reinheitsgebot ötszázadik évfordulójának tiszteletére készítették. A város alatt húzódó régi pincerendszer, a Sporrerkeller egy részét is ekkor nyitották meg a nagyközönség előtt, így az tematikus túrák keretein belül tekinthető meg. Még egy nagy és sötét lyuk. Ott a helyünk.

A sör fűszerezéséből háromféle Hallertauer is kivette a részét. Ezek közül a Perle és a Mittelfrüh az ismertebb, míg a Record viszonylag unikális, hiszen napjainkban ezzel a komlófajtával egyetlen termelő foglalkozik kereskedelmi méretekben.

Ennek köszönhetően illata kellemesen füves-virágos, kissé gyógynövényes, a háttérben diszkrét gyantákkal. A szűretlen, opálos, élénk borostyánszín sör tetején finom pórusú törtfehér hab üldögél kitartóan. Az átlagosan testes (12,6 B°) korty szépen kidolgozott karamellákkal nyit, a komlók vidáman fickándoznak, a végük amúgy fűszeresen még csíp is egy kicsit. Az élesztők is szépen domborítanak, a hátsó traktus pedig kellemesen és kenyeresen fanyar.

Az 5,6-os alkohol kellően vidámmá varázsolja a búcsú pillanatait, melyek terveink szerint egyébként is csak átmeneti jelleget öltenek, hiszen a kontinens (hivatalosan és pillanatnyilag) legrégebbi főzdéjére illik időnként vetni egy-egy pillantást.

1060. Riegele Kellerbier

Kurta kitérő után a Brauhaus Riegele újabb sörét szorongatjuk gyengéden tremolozó kezeink között, ami ez alkalommal egy keller, azaz pincesör. A pincesörök fogalomköre elegánsan egyszerűen határozható meg, merthogy minden sör, amit valaha, most, illetve a jövőben pincében történt erjesztés után közvetlenül a hordóból szolgálnak fel, annak nevezhető. Legyen azért még szűretlen, kissé húsosabb, az a jól harapható fajta, de az alsó erjesztés már nem megkerülhetetlen követelmény. A Riegele Kellerbier sem az, a gyártó szívbéli, egyben angliai barátja szolgáltatta az ale-esztőkultúrát (így leírva sokkal bénább, mint kiejtve), melytől friss és gyümölcsös lett az ízvilág. A megjelenés sztenderd opálos-homályos, színe rézbe hajló narancs. A hab törtfehér, átlagosan vaskos, finom szerkezetű, rendkívül kitartó. Illata malátás, gyümölcsös – leginkább tán alma -, az élesztő is jelentkezik, de ami igazán érdekessé teszi, az a halvány, háttérben sétálgató, fonnyadófélben lévő poros virágokra emlékeztető illat. Kifejezetten érdekes és élvezetes. A komlókat a Hersbrucker képviseli, amit a verticilliumos hervadás nevű betegségnek kevésbé ellenálló Hallertau Mittelfrüh helyettesítésére nemesítettek még valamikor a múlt század második felében. A ronda kórságot a Plectosphaerellaceae családba tartozó gombák okozzák vagy négyszáz növénynél, melyek közül igen soknak van gazdaságilag fontos szerepe. A komlóféléket leginkább a Verticillium dahliae és a V. albo-atrum kerülgeti, de a longisporumnak, a tricorpusnak és a nubilumnak sem szoktak örülni a termelők. A gombák a talajban éldegélnek, gazdanövény hiányában teljesen nyugalmi állapotban, ráadásul jól is bírják a dolgot, akár 15 esztendeig is virgonckodhatnak. A növénybe kerülve a vízszállító szövetekben terjednek villámgyorsan, miközben tracheomikózist okozva el is tömítik azt. Ha ez nem volna elég, hervadást okozó toxint is termelnek. A fertőzött, megsárgult és lehulló levelek tovább terjesztik a betegséget, ami így nagyon komoly károkat tud okozni.

Verticillium dahliae az ültetvényen

Hazánkban a negyvenes években Berend István mezőgazdasági mérnök, fiziológus, patológus foglalkozott behatóan a problémával, lásd: A kajszibarackfák gutaütéses betegsége. Jelentés a kajszibarackfák 1940. évi gutaütéses betegségének tanulmányozásáról. Növényegészségügyi Intézet Évkönyve, 1941. Eredetileg mérnök szeretett volna lenni, de a család jó barátja, Biró Lajos a természettudományok felé terelte érdeklődését. Utóbbi úriember munkássága a mi pszichénket is formálta, mivel zsenge gyermekkorunkban előszeretettel olvasgattuk Német-Új-Guineában írt vadásznaplóit. Hét évet töltött ott, hatezer darabos gyűjteményt küldött a Nemzeti Múzeumnak a pápuáktól/ról. Hazatértekor hamar kiderült, hogy ezt a nagyközönség és a pályatársak le sem sz@rják, teljesen elfeledve trógerolt a szerencsétlen majd’ harminc évig egy nagy kegyesen felajánlott teremőri munkakörben a már említett múzeumban. Aranyos, ugye? Már akkor is tök jó volt értelmiséginek és tudósnak lenni Magyarországon.

Kutató és kutatottak

Igyuk hát ezt a zamatos, dús, gyümölcsös kellert az ő emlékére, egyben kívánjuk további szép sikereket a Brauhaus Riegele-nek és a Verticilliumoknak is.

782-783. Warsteiner Brewers Gold és Karlskrone Strong

Egy hét szünet után kezdjük el ismét keresgélni a gondosan lerakott szálat és fonalat, s hogy nehezen találjuk, annak csak részben oka élemedett korunk és látási problémáink. Meglehetősen nyüzsgősre sikeredett ez a pár nap, aki otthonosan mozog a gyerekek kontra bármilyen vízpart problémakörében, az tudja, miről beszélek. Aki pedig nem, az készüljön lélekben alaposan, bár feleslegesen. Jártunk a Duna mellett, aztán felpróbáltuk a Tiszát is, a döbbenetes hőségben szerzett látványos bőrpirosodások mellé esténként egy-egy teljesen átlagos nyaralósört nyalogattunk csak el, rángatózó idegrendszerünket ápolandó. Ezek közül kettőt ismertetnénk most röviden, hazánk legnagyobb állóvizének rémképe már itt ólálkodik a kertek alatt, a jövő hét blogászati szempontból ismét a kutyáké. Július közepén vékony jeget emlegetni enyhe képzavar, mi mégis azon táncolunk ezzel a nyavalygással, ezért rögvest kanyarodjunk is a sörök felé. Elsőként a Warsteiner Brewers Gold-ját említenénk, ami igazán kelleres meglepetés volt (a szörnyeteg szóvicceket nyugodtan írjuk az időjárás számlájára) számunkra, mert őszintén szólva ezektől a nyaranta piacra dobott speciality és limited feliratú dolgoktól már jó ideje nem várunk semmi jót. Az még csak a kisebbik gond szokott lenni, ha a gyártó feltupírozza egy hangyányit a külalakot (vö.: optikai tuning), esetleg nagy csinnadrattával bejelenti, hogy tovább csiszolt a receptúrán (ez általában azt jelenti, hogy tovább butították a szárazanyag-tartalmat, illetve az XY komlókivonatból száz literenként másfél dekával kevesebbet kap a cucc). S bár ezen utóbbi megmozdulással már közelítünk a tré, mint kategória felé, a vérbő summer edition nem áll meg itt, hanem bátran bele is vetődik fejjel előre, ahogy kell. A Brewers Gold hál’istennek nem viselkedik ilyen otrombán. Opálos sötétarany árnyalatával, krémes habjával már a szemnek is felüdülést nyújt, malátás-karamellás aromáival pedig, melyek szépen fűződnek össze a komló fűszeres, enyhén gyümölcsös jegyeivel, a szaglóhámot is kényezteti. A korty közepes, a jól súlyozott maláta-komló páros mutatványán túl még egy kis élesztős savanykásságot is fel tud mutatni. Az utóíz kesernyés, a szénsav frissítő, az 5,2-es alkohol folyópartra ideális. Összességében egy jóindulatúan átlagos tizenkettesről beszélhetünk, mellyel az év más szakában is szívesen futnánk össze.

Sorban következő sörünk az Aldi rettegett alsópolcos társaságának, a Karlskrone családnak Strong becenevű fiacskája. Neve egyértelműen üzeni, hogy biza’ ő itt a legkeményebb csávó a környéken, hogy az ízétől, vagy a 7,2-es alkoholtartalmától fosod le a bokád, az neki mindegy. Faék egyszerűségű starkbier őkelme a sógoroktól, mert ugyan az említett kereskedelmi egységnek vagy tucatnyi boldogtalan germán főzde is szállít (de akad belga és francia is), ezt az édeskés, halványan a tömlős krémsajtokra emlékeztető íz- és aromavilágú sört Szent Pöltény (Aelium Cetium →Treisma →Sankt Hyppolit → Sankt Polyt → Sankt Pölten) Unterradlberg nevű városrészében gyártja az Egger Getränke GmbH & Co OG a Tiroler Str. 20 alatt. Ha a dobozon valaki a Tiroler Str. 18-as címet találná, ne pánikoljon, az a Private Brewery Fritz Egger GmbH & Co KG. Szépen összeköltöztek ezek ketten. Innen átvándorol a Tigast Handelsgesellschaft mbH-hoz, aztán irány az Aldi vagy a Hofer, te meg ihatod, ha akarod. De ne akard.