Egy hét szünet után kezdjük el ismét keresgélni a gondosan lerakott szálat és fonalat, s hogy nehezen találjuk, annak csak részben oka élemedett korunk és látási problémáink. Meglehetősen nyüzsgősre sikeredett ez a pár nap, aki otthonosan mozog a gyerekek kontra bármilyen vízpart problémakörében, az tudja, miről beszélek. Aki pedig nem, az készüljön lélekben alaposan, bár feleslegesen. Jártunk a Duna mellett, aztán felpróbáltuk a Tiszát is, a döbbenetes hőségben szerzett látványos bőrpirosodások mellé esténként egy-egy teljesen átlagos nyaralósört nyalogattunk csak el, rángatózó idegrendszerünket ápolandó. Ezek közül kettőt ismertetnénk most röviden, hazánk legnagyobb állóvizének rémképe már itt ólálkodik a kertek alatt, a jövő hét blogászati szempontból ismét a kutyáké. Július közepén vékony jeget emlegetni enyhe képzavar, mi mégis azon táncolunk ezzel a nyavalygással, ezért rögvest kanyarodjunk is a sörök felé. Elsőként a Warsteiner Brewers Gold-ját említenénk, ami igazán kelleres meglepetés volt (a szörnyeteg szóvicceket nyugodtan írjuk az időjárás számlájára) számunkra, mert őszintén szólva ezektől a nyaranta piacra dobott speciality és limited feliratú dolgoktól már jó ideje nem várunk semmi jót. Az még csak a kisebbik gond szokott lenni, ha a gyártó feltupírozza egy hangyányit a külalakot (vö.: optikai tuning), esetleg nagy csinnadrattával bejelenti, hogy tovább csiszolt a receptúrán (ez általában azt jelenti, hogy tovább butították a szárazanyag-tartalmat, illetve az XY komlókivonatból száz literenként másfél dekával kevesebbet kap a cucc). S bár ezen utóbbi megmozdulással már közelítünk a tré, mint kategória felé, a vérbő summer edition nem áll meg itt, hanem bátran bele is vetődik fejjel előre, ahogy kell. A Brewers Gold hál’istennek nem viselkedik ilyen otrombán. Opálos sötétarany árnyalatával, krémes habjával már a szemnek is felüdülést nyújt, malátás-karamellás aromáival pedig, melyek szépen fűződnek össze a komló fűszeres, enyhén gyümölcsös jegyeivel, a szaglóhámot is kényezteti. A korty közepes, a jól súlyozott maláta-komló páros mutatványán túl még egy kis élesztős savanykásságot is fel tud mutatni. Az utóíz kesernyés, a szénsav frissítő, az 5,2-es alkohol folyópartra ideális. Összességében egy jóindulatúan átlagos tizenkettesről beszélhetünk, mellyel az év más szakában is szívesen futnánk össze.
Sorban következő sörünk az Aldi rettegett alsópolcos társaságának, a Karlskrone családnak Strong becenevű fiacskája. Neve egyértelműen üzeni, hogy biza’ ő itt a legkeményebb csávó a környéken, hogy az ízétől, vagy a 7,2-es alkoholtartalmától fosod le a bokád, az neki mindegy. Faék egyszerűségű starkbier őkelme a sógoroktól, mert ugyan az említett kereskedelmi egységnek vagy tucatnyi boldogtalan germán főzde is szállít (de akad belga és francia is), ezt az édeskés, halványan a tömlős krémsajtokra emlékeztető íz- és aromavilágú sört Szent Pöltény (Aelium Cetium →Treisma →Sankt Hyppolit → Sankt Polyt → Sankt Pölten) Unterradlberg nevű városrészében gyártja az Egger Getränke GmbH & Co OG a Tiroler Str. 20 alatt. Ha a dobozon valaki a Tiroler Str. 18-as címet találná, ne pánikoljon, az a Private Brewery Fritz Egger GmbH & Co KG. Szépen összeköltöztek ezek ketten. Innen átvándorol a Tigast Handelsgesellschaft mbH-hoz, aztán irány az Aldi vagy a Hofer, te meg ihatod, ha akarod. De ne akard.
