Halkan szipogva készülünk búcsút venni a weihenstephaneri különítménytől, melynek utolsó tagját, egy kellert készülünk megvizsgálni és meginni. Ha már keller: a főzde tavaly kezdte el új, kombinált pincerendszerének építését és kialakítását, mert a régibe már nem férnek el. Valószínűleg a precíz szakemberek között fel sem merült annak lehetősége, hogy rövidebb tárolási időt adjanak lágereiknek, hiszen az minőségromlással járna, épeszű sörkészítő ilyet nem tesz (legalábbis a nálunk szerencsésebb és boldogabb országokban), ezért mindenki ásót-kapát ragadott, oszt’ nekiláttak az ásásnak. Ha kész lesz, a Bayerische Staatsbrauerei Weihenstephan tárolókapacitása kb. 650000 hektoliterrel növekszik, ami biza’ jó hír a jövőre nézvést.
Csak időnként szenvedünk megalomániában, amit jól tükröz személyes vágyaink és terveink listája is. Ennek egyik végpontja egy háromhetes tartózkodás a Marson (valahol a Valles Marineris környékén, mert imádjuk a nagy és sötét lyukakat, nem, köszönjük, nincs szükségünk parttalan szexuálpszichológiai fejtegetésekre), míg a másik végén az a szerény kívánság lapul, miszerint adná az ég, hogy legalább egy olyan napunk legyen az életben, amikor hajnaltájt a konyha irányába botorkálván nem esünk hasra az asszony és a kisebbik leánygyermek szanaszét hagyott papucsaiban. Hogy a kettő közül melyik valósulhat meg, nem tudjuk, de erre a listára most felpakoltuk egy ilyen méretű beruházás sörökkel a kezünkben történő megtekintését is. Hátha.
A keller címkéjén az 1516-os évszám is szerepel, merthogy a sört a Reinheitsgebot ötszázadik évfordulójának tiszteletére készítették. A város alatt húzódó régi pincerendszer, a Sporrerkeller egy részét is ekkor nyitották meg a nagyközönség előtt, így az tematikus túrák keretein belül tekinthető meg. Még egy nagy és sötét lyuk. Ott a helyünk.
A sör fűszerezéséből háromféle Hallertauer is kivette a részét. Ezek közül a Perle és a Mittelfrüh az ismertebb, míg a Record viszonylag unikális, hiszen napjainkban ezzel a komlófajtával egyetlen termelő foglalkozik kereskedelmi méretekben.
Ennek köszönhetően illata kellemesen füves-virágos, kissé gyógynövényes, a háttérben diszkrét gyantákkal. A szűretlen, opálos, élénk borostyánszín sör tetején finom pórusú törtfehér hab üldögél kitartóan. Az átlagosan testes (12,6 B°) korty szépen kidolgozott karamellákkal nyit, a komlók vidáman fickándoznak, a végük amúgy fűszeresen még csíp is egy kicsit. Az élesztők is szépen domborítanak, a hátsó traktus pedig kellemesen és kenyeresen fanyar.
Az 5,6-os alkohol kellően vidámmá varázsolja a búcsú pillanatait, melyek terveink szerint egyébként is csak átmeneti jelleget öltenek, hiszen a kontinens (hivatalosan és pillanatnyilag) legrégebbi főzdéjére illik időnként vetni egy-egy pillantást.
