Megérkezett a Coors is kis hazánkba, lustaság ide vagy oda, most már mi is reagálunk e tényre. Hogy ennek mennyire kell örülni (mármint a Coors megérkezésének, nem a reagálásnak), nem tudjuk, nem is igazán lényeges. Ha szimplán újabb választható opcióként fogjuk fel a dolgot, nincs semmi gond. A sörszerető ember akkor boldog, ha széles a kínálat.
A sörről már sokan írtak és értekeztek a nálunk buzgóbb bloggerek közül, az optimális fogyasztási hőmérsékletet kéküléssel jelző hegycsúcsról már akkor is ömlik az ember felé az információ, amikor nem akarja. A „thermochromic ink technology” használata a relatíve látványos parasztvakítások közé tartozik, igazán kíváncsiak lennénk arra, hogy az átlagos és/vagy az alatti értelmi képességekkel bíró fogyasztók közül hányan gondolnak a 8,3 pH feletti lúgos kémhatásra, vö. lakmusz.
A romantikus orom egyébiránt a San Juan hegységben található Wilson Peak (4274 m), amit a helyi őslakosok Shandoka néven tiszteltek, pedig Emilio Salgari és Kabir Bedi akkor még nem is éltek. A vidék filmtörténetileg is jegyzendő, itt forgatta ugyanis Quentin Tarantino The Hateful Eight (Aljas nyolcas) című alkotását. Az ide biggyesztett trailer kezdő és záró képsorain megcsodálható a tárgyalt földrajzi képződmény.
Magát a főzdét Adolph Herman Joseph Coors Sr. alapította, aki Josef Kuhrs néven látta meg a napvilágot Poroszországban 1847-ben. Fiatalkorában több város sörfőzdéjében is dolgozott, majd szülei halála után potyautasként emigrált az Államokba. Csinált itt is mindenféle dolgot, volt tűzoltó, kőfaragó és kertész, de a söröket sem hagyta cserben. 1873-ban a Colorado állambéli Golden városkában alapított főzdét egy Jacob Schueler nevű cukrásszal közösen, akinek részét néhány évvel később megvásárolta. A dolgok szépen működtek, habár egy lendületes árvíz ’94-ben elmosta az egész kócerájt Mr. Coors egyéb ingó és ingatlan vagyonával egyetemben. Ám a bevándorlók már csak olyanok, hogy mindig talpra vergődnek, így a főzde is újraindult, s a későbbiek során már a szesztilalom és a világháború sem tudta két vállra fektetni őket.
Filmrajongók, ismét tiétek a pálya. Aki megmondja, milyen sört csempésznek a kamionban a Smokey és a Bandita című kultuszfilmben, megihatja a miénket is. A Coors csak 1986-ban kapta meg az engedélyt az egész országban történő értékesítésre, addig az ezért is népszerű sörhöz csak kalandos úton lehetett hozzájutni. Ezen időszak előtt (is) tiszteleg az alkotás.
2005-ben a főzdét felvásárolta a kanadai Molson (amit a változatosság kedvéért egy angol alapított), azóta Molson Coors Brewing Company néven fut. Rengeteg üzemegységük van a bolygón mindenfelé, az Államokban rögtön huszonkettő, köztük a legnagyobb, a Shenandoah Brewery a maga szerény 1800 hektárnyi terpeszkedésével. Aki szeretne, most zenét is hallgathat, mert Virginiáról és a Shenandoah folyóról mi más is juthatna az ember eszébe, mint ez:
A mi variációnkat a Pivovary Staropramen követte el (Molson Coors, natürlich), hogy ettől sz@rabb lett-e vagy sem, nem tudjuk. Nagyon világos, kese szalmasárga söröcske, tetején közepes, átlagosan tartós habbal. Tökátlagos, enyhén citrusos, száraz ipari láger a meg lehet inni kategóriából, ennél jobb valószínűleg akkor sem lenne, ha egyenesen Coloradóból csempészik ide. Sebaj, varietas delectat, ahogy az elején utaltunk erre.
A dobozon lassan kifehéredik a kékség, a maradékot még gyorsan leküldjük, a tételt kipipáljuk, a jövőben annyira nem keressük.
