1217-1218. The Garden Brewery More és Session IPA

Megkopnak és fakulnak a nyári emlékek, a Horvátországból érkezett sörök pedig elfogynak lassacskán. Két doboz árválkodik még a kamrapolcon a The Garden Brewery-től, nyitjuk is fürgén a More névre hallgató pale ale-t, s miközben lassan temperálódik, mi Zágrábról nézegetünk mindenféle képi anyagot. A Jelačić bán téren (Trg bana Jelačića) álldogáló lovasszobornak szép története van, szagolgatás közben – citrusfélék az édesebbjéből, leginkább tán mandarin, némi virág, pici fenyő – megidézzük.

A császári udvarhoz végsőkig hű bán szobrát 1866-ban állították fel a téren, bár ezt a zágrábi tanács nem nagyon akarta. Viszont az osztrákok igen, ezért a szobor oda lett plántálva, ráadásul a teret is átkeresztelték, merthogy addig Harmica néven futott. A bán kivont kardja ekkor még észak felé mutatott, amit az urbánus folklór Magyarország elleni fenyegetésként értelmezett, merthogy Josip több alkalommal is összeakasztotta a 48-as honvédekkel a bajuszt. Mi értelemszerűen a pákozdi csatára emlékszünk vissza a legszívesebben, mivel ott győzelmet arattunk („Fut Bécs felé Jelasics, a gyáva,/Seregének seregünk nyomába’”, ahogy a lánglelkű írta volt), ám mindent összevetve a mérleg nyelve nem felénk billen.

Az évszám alapján az irány még észak. A szobor egyébiránt  Anton Dominik Fernkorn alkotása

Némi idő teltével 1947-ben a kommunisták eltakarították a szobrot, a térből Köztársaság lett (Trg Republike), majd 1990-ben ismét fordult a kocka, sőt ez alkalommal a szobor is. Visszaállítása óta déli irányba mutat, a rossz nyelvek szerint Belgrád van csicskítva, ami jó ronda szó, nem is beszélve arról, hogy a szerb város nem is arra van. Ábrándosabb lelkületű embertársaink a magyarok felé tett gesztusként értelmezik a dolgot, és tény, hogy a jugoszláv polgárháború után (amikor fegyvereket is szállítottunk a horvátoknak) kormányunk más időpontra helyezte a honvédség emléknapját, ami addig szeptember 29-re, a pákozdi csata napjára esett. A lényeg, hogy mostanság már nem utáljuk egymást annyira, és ez a tendencia tovább javulhat, amennyiben végre valahára elzavarjuk a jelenleg regnáló narancssárga, korrupt lótolvajokat.

A sör egyébiránt üdítően friss, kellemesen és gyümölcsösen savanykás, keserűi (melyeket a Citra, a Columbus és a Mosaic biztosít) kifejezetten decensek és simulékonyak ezzel a negyvenes IBU-val. Külön jó pont, hogy habja meglepően tartós és határozottan kemény, még ha ez meglehetősen félreérthető is így visszaolvasva.

Egy laza Session IPA marad a végére minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy zamatos, gyümölcsös, a Mosaic és az Azacca nyugodtan, senki és semmi által nem zavarva vonultathatja fel teljes eszköztárát, mely a citrusféléken át az enyhe fenyőkön keresztül az ananászig tart. Hátránya, hogy egy ilyen könnyű, alacsony alkoholtartalmú (4 %), még a harmincas IBU-értéket sem elérő, egyértelműen és eleve elrendeltetetten (ez sem rossz, a legközelebbi tollbamondáskor a kölykök kiütést fognak kapni tőle) nyári sörnek kigondolt, feledhető termékről mi a búbánatot lehet írni? Persze azért megisszuk ezt is, ahogy majdnem mindent, és kifejezetten nagy szeretettel gondolunk a horvát főzdére a mihamarabbi viszontlátás reményében. Lesz nyár jövőre is, ha minden jól megy.

1213-1214. The Garden Brewery Helles Lager és Nero Stout

Hideg szél vágja az ember pofájába a szúrós és jéghideg esőcseppeket, a Nap csak jelzésértékű, az iskolaudvart elborító ködben reményvesztetten, tanácstalanul és rosszkedvűen lődörögnek a kölykök, mi pedig szőrös angyalként mosolygunk, mert a november így tökéletes, így szeretjük. Persze azért jólesik előkotorni egy-egy nyári emléket az agytekervények pókhálós zugaiból, ezért ma nagyobbik lányunk horvátországi kiruccanásának konkrét tárgyi emlékeiből bontunk kettőt, és köszönjük neki ismételten, hogy nem feledkezett meg az ő fess apukájáról. A The Garden Brewery zágrábi illetőségű főzde, mely város környékén már a rómaiak előtt is szép számban éldegéltek emberek. Utánuk jöttek a horvátok valamikor a VI. században, Szent László királyunk pedig 1091 táján alapított itt püspökséget.

A Szent István-székesegyház fotográfiája 1901-ből

A főzde 2016-ban alakult meg, a két évszám közötti űrt egyéb alkalmakkor próbáljuk meg kitölteni, mert hat doboznyi főzet sorakozik a kamrapolcon, az ember nem pufogtatja el az összes puskaporát rögtön az első nekifutáskor.

A Helles Lager – ahogy azt ígéri magáról – könnyed is, frissítő is, előbbi tulajdonsága már-már a jellegtelenség irányába terelné az összhatást, ám szerencsére a csomagoláson emlegetett titokzatos szlovén komló menti a menthetőket. Nem sikerült kideríteni, melyikről is van szó konkrétan, ezért tippelünk, ami mindig játékos és sikamlós dolog. Az Aurora mellé tesszük voksunkat a citrusos, finoman fűszeres jegyek miatt, esetleg játszhat még valamelyik Styrian is. Persze ha nem, akkor nem, a tévedés jogához körmünk szakadtáig ragaszkodunk. A doboz külcsínyét tekintve megjegyeznénk, hogy a kissé ostobácska, sárga pöttyös variációhoz képest ez a ráncfelvarrott példány a stilizált növényi alkatrészeivel sokkal igényesebb megjelenést biztosít. A jó cégér a mostani nyomorult világban már fél győzelem.

Úgy illik, hogy a világos mellé egy sötétet pakoljunk, a kontrasztigényünknek is kell vetni néha valami koncot, még a végén fogja magát és elköltözik valami kiegyensúlyozottabb pszichébe. Szerencsére itt a Nero milk stout, mely nevének esetében csak a sötétségre kellene asszociálnunk, ám mivel imádjuk a szadista félhülyéket, mi rögtön Lucius Domitius Ahenobarbusra gondolunk, aki – miután fölvitte a zisten a dógát – Nero Claudius Caesar Augustus Germanicusra változtatta hívójelét. Előszeretettel végeztette ki, illetve tettette el láb alól a neki útban lévő embereket, köztük saját édesanyját (Agrippina Minor, mert volt egy Major is, a nagyi), első és második feleségét, valamint nevelőjét, Senecát. Harminc évesen, menekülés közben lett öngyilkos („Qualis artifex pereo!”), de egyes források szerint azért erre picikét rá kellett segíteni manuálisan.

A császár egyik ábrázolása 1750 környékéről

A mi Neronk sokkal szelídebb lelkület, nem próbálkozik semmi durva dologgal, ellenkezőleg. Sima, lágy, selymes, mértékkel vaskos (15.6 B°) kortyokat ad, ízvilága kellemesen pörkölt malátáktól hangsúlyos, itt-ott kissé megégett kenyérhéjra emlékeztet. A vége csokoládés, finoman savanykás, a Styrian Fox gyümölcsös-csípős jegyei itt jönnek ki igazán.

Elégedettek vagyunk, s mivel az idő továbbra is nyálkás, szinte vidámak.