Címke: Pale Ale

1217-1218. The Garden Brewery More és Session IPA

Megkopnak és fakulnak a nyári emlékek, a Horvátországból érkezett sörök pedig elfogynak lassacskán. Két doboz árválkodik még a kamrapolcon a The Garden Brewery-től, nyitjuk is fürgén a More névre hallgató pale ale-t, s miközben lassan temperálódik, mi Zágrábról nézegetünk mindenféle képi anyagot. A Jelačić bán téren (Trg bana Jelačića) álldogáló lovasszobornak szép története van, szagolgatás közben – citrusfélék az édesebbjéből, leginkább tán mandarin, némi virág, pici fenyő – megidézzük.

A császári udvarhoz végsőkig hű bán szobrát 1866-ban állították fel a téren, bár ezt a zágrábi tanács nem nagyon akarta. Viszont az osztrákok igen, ezért a szobor oda lett plántálva, ráadásul a teret is átkeresztelték, merthogy addig Harmica néven futott. A bán kivont kardja ekkor még észak felé mutatott, amit az urbánus folklór Magyarország elleni fenyegetésként értelmezett, merthogy Josip több alkalommal is összeakasztotta a 48-as honvédekkel a bajuszt. Mi értelemszerűen a pákozdi csatára emlékszünk vissza a legszívesebben, mivel ott győzelmet arattunk („Fut Bécs felé Jelasics, a gyáva,/Seregének seregünk nyomába’”, ahogy a lánglelkű írta volt), ám mindent összevetve a mérleg nyelve nem felénk billen.

Az évszám alapján az irány még észak. A szobor egyébiránt  Anton Dominik Fernkorn alkotása

Némi idő teltével 1947-ben a kommunisták eltakarították a szobrot, a térből Köztársaság lett (Trg Republike), majd 1990-ben ismét fordult a kocka, sőt ez alkalommal a szobor is. Visszaállítása óta déli irányba mutat, a rossz nyelvek szerint Belgrád van csicskítva, ami jó ronda szó, nem is beszélve arról, hogy a szerb város nem is arra van. Ábrándosabb lelkületű embertársaink a magyarok felé tett gesztusként értelmezik a dolgot, és tény, hogy a jugoszláv polgárháború után (amikor fegyvereket is szállítottunk a horvátoknak) kormányunk más időpontra helyezte a honvédség emléknapját, ami addig szeptember 29-re, a pákozdi csata napjára esett. A lényeg, hogy mostanság már nem utáljuk egymást annyira, és ez a tendencia tovább javulhat, amennyiben végre valahára elzavarjuk a jelenleg regnáló narancssárga, korrupt lótolvajokat.

A sör egyébiránt üdítően friss, kellemesen és gyümölcsösen savanykás, keserűi (melyeket a Citra, a Columbus és a Mosaic biztosít) kifejezetten decensek és simulékonyak ezzel a negyvenes IBU-val. Külön jó pont, hogy habja meglepően tartós és határozottan kemény, még ha ez meglehetősen félreérthető is így visszaolvasva.

Egy laza Session IPA marad a végére minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy zamatos, gyümölcsös, a Mosaic és az Azacca nyugodtan, senki és semmi által nem zavarva vonultathatja fel teljes eszköztárát, mely a citrusféléken át az enyhe fenyőkön keresztül az ananászig tart. Hátránya, hogy egy ilyen könnyű, alacsony alkoholtartalmú (4 %), még a harmincas IBU-értéket sem elérő, egyértelműen és eleve elrendeltetetten (ez sem rossz, a legközelebbi tollbamondáskor a kölykök kiütést fognak kapni tőle) nyári sörnek kigondolt, feledhető termékről mi a búbánatot lehet írni? Persze azért megisszuk ezt is, ahogy majdnem mindent, és kifejezetten nagy szeretettel gondolunk a horvát főzdére a mihamarabbi viszontlátás reményében. Lesz nyár jövőre is, ha minden jól megy.

1152-1153. Fehér Nyúl Rosehipster és Endless Avenue

Van egy rakat nyulas sörünk, konkrétan fehér nyulas, rájuk pislantunk, nehogy véglegesen megunják az ezen a létsíkon való tartózkodást. Nagy kár lenne, pláne így húsvét előtt nem sokkal.

A Rosehipster kerül elsőként kezeink közé – régi szokásunknak megfelelően behunyt szemmel matatunk a kamrapolcon -, egy csipkebogyóval megkínált hazy pale ale. Azonnal az örök sláger kevésbé decens szövegvariánsát kezdjük zümmögni, miszerint:

„Rózsabokorba gyüttem én a világra,

Hátranéztem, hát az anyám p*cs@ja

Járt utánam kilenc bába fogóval, de hiába,

Mert kődökömmel előreesve gyüttem én a világra.”

A csárdást Csepreghy Ferenc 1878-as népszínművében, A piros bugyellárisban (Die rothe Brieftasche) élvezhette először a műértő közönség, az eredeti szöveg természetesen szalonképesebb. Itt is van, hallga csak:

A csipkebogyó, a.k.a. hecsedli, csitkenye, csiggenye, hecsepecs, seggvakaró (a belsejében lévő szőrös magok – a valódi termés, mert a szép piros bogyó csak ál – miatt hívják így, amik a szervezetből természetes úton történő távozás esetén irritálják az ánuszt, avagy végbélrózsát, és tessék, megint egy rózsa, a kör bezárul. Akit a végbélrózsa egyéb mélységekben is foglalkoztat, annak ajánljuk figyelmébe a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Vágóhídi munkás részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához készített szakmai tantervi adaptációt, nagyon olvasmányos. A lényegretörők a 6.3.4.-es szakaszt keressék, itt találhatók a bélüzemi munkák. Mi magunk a „Végbélrózsa húsos részének levágása” programpontot olvasván garantáltan szépeket fogunk álmodni.) magas C-vitamin-tartalma közismert, az már kevésbé, hogy e nagyszerű anyag cca. 50 °C környékén szétesik, a bogyóból érdemes hideg eljárásokkal termékeket készíteni.

Testünk ilyen irányú szükségleteit más forrásokból fedezzük, ezért nem foglalkoztat minket, mennyi C-vitamin maradt a Rosehipsterben. Megelégszünk annyival, hogy illatában és ízében szépen hozza a Hagebutte-vonalat (arcoskodunk feszt, ez csak a csipkebogyó német neve), kellemesen savanykás, s bár a korty furcsán nyúlós, a hardcore hazy kinézet pozitív irányba pöccinti az összbenyomást, nem úgy, mint a hipszterek esetében, akikről szintén megvan a magunk sajátosan sarkos véleménye, de erről majd más alkalommal.

Hipstervincent

A sors, illetve a barátságosan félhomályos kamra másodikként az Endless Avenue nevű west coast IPA-t küldte elénk, meglehet, a főzde első ilyen típusú sörét. Ennek megfelelően száraz, határozott és markáns keserűket vonultat fel, melyeket egy nemzetközi komlótrió prezentál. A déligyümölcsöket toló Krush ámerikánus, a gyantás-édeskés Vic Secret ausztrál, míg a virágos, enyhén csípős jegyeket biztosító Styrian Fox szlovén zászló alatt érkezik.

Fajsúlyosabb tétel az előzőnél, már csak alkoholtartalmát (6,3 %) és Balling-értékét (13,9) tekintve is.

A névnek rengeteg zenei vonatkozása van, jórészt country-blues vonalon, az ilyen alakok vándorolnak állandóan, de talán nekik van igazuk, mert mindenkinek van egy végtelen vonala, amire időnként rákanyarodik, oszt’ talpal rajta egy ideig, aztán másfelé tekereg, szent esküvéssel, hogy majd egyszer visszajön, de ez ritkán szokott összejönni, közben pedig nem veszi észre, hogy ez is csak az a végtelen valami, amiről eltekergett.

Ha pedig egy dolog ennyire komplikált, illetve egyszerű, akkor érdemes róla énekelni.

Vagy meginni.

1080-1081. Hip Hop IPA és Fejtágító

Anno minden jobb vót itten – dúdolgatjuk ismét a Bëlga örökbecsűjét, miközben mai első sörünk címkéjét bámuljuk. „Bezzeg régen volt még tisztelet/Bezzeg régen volt még becsület/ Bezzeg régen voltak még értékek/Bezzeg régen nem volt ennyi sz@r”, bezzeg régen az IPA még India Pale Ale volt, most meg má’ Italian Pale Ale is lehet, hát hogyan gyalogolhat ennyire vakon és ostobán a végzete felé ez a nyomorult faj?

Engedélyezünk még magunknak egy jóleső negyedórát a boomer morgolódásból, aztán eszünkbe jut, hogy bezzeg régen az IPA még nemzetközi fonetikai ábécé (International Phonetic Alphabet) volt, meg International Police Association, a jó magyar apósról nem is beszélve. A hazai pale ale (ne csak a taljánoknak legyen jó) ugyebár HUPA, legalábbis a Hara’Punk által megálmodott sör alapján, persze áthallással, mert a hupa egy erőteljesen kihalófélben lévő atabaszk/Na-dene nyelv is lehet Kalifornia északnyugati részéből, amit szűk tíz évvel ezelőtt 1, azaz egy ember beszélt anyanyelvi szinten. Nincs hát menekvés, mert amennyiben esetleges termékünket MPA (Magyar Pale Ale) rövidítéssel szeretnénk ellátni, úgy rövid úton beleszaladhatunk a mannoproteinekbe, amit a borászok használnak a bor érzékszervi finomítására. Akad azért itt egy kidolgozott menekülési útvonal nekünk, sörbarátoknak is: a mannoproteineket a Saccharomyces cerevisiae sejtfalából vonják ki, ezt a derék élesztőgombát pedig mindenki ismeri, aki valaha is ivott sört és/vagy evett kenyeret. Szóval itt vagyunk ismét a söröknél, az elnevezések kusza dzsungelét pedig kerüljük messzire, járjunk nyitott szemmel és olvassuk el az apróbetűs részeket is.

Idős hupa asszony, 1923

A Hip Hop IPA-t a Lidl forgalmazza, ennek okából a gyártót ismét keresgélni kellett egy picit, de aztán előkerült a Birra Amarcord személyében, akik Rimini városában helyezkedtek el központilag, és a portfóliójukat vizsgálgatva úgy tűnik, ennél jóval érdekesebb söreik is vannak. A Hip Hop pohárba kerülése és az első szaglálódások után kissé nagyobb respektussal pislogunk a palackra, a nem várt, de igen határozott komlóözön kellemes meglepetést okoz. Virágok, citrusfélék, harapásnyi barack, a háttérben némi gyantával. A kinézet is rendben van, tiszta, középarany szín, pufók, tartós habbal. A korty közepes, átlagosan szénsavas, a 6.1-es alkohol újabb helyeslő biccentést ér. A maláták a kenyeres-kekszes vonalon nyomulnak, a keserűk pedig becsületesen, már-már az intenzív jelző határát súrolva dolgoznak. Az illatban megjelenő tételeken túl kapunk egy kis földes hatást is, összességében a tétel kiegyensúlyozott, frissítő és jól iható. Nem esik nehezünkre az írás elején megjelenített apró gonoszkodásokat visszaszívni, ez az IPA jegyekkel ékeskedő IPA megérdemli a vállon veregetést.

Következő példányunk unikális darab, de ha az általunk érthető módon kevéssé használt szakmai nyelvet kaparnánk elő a sarokból, ahová hajítottuk, akkor a limitált széria kifejezéssel villognánk. Ez is egy IPA, ráadásul valódi, már ha a kifejezés általunk leginkább preferált olvasatát vesszük. A címke kellően informatív, ide is másoljuk a lényeget, mert a fotográfián (mely elég középszerű, mivel mi készítettük, de sebaj, már egy csomó mindenbe belenyugodtunk az életünk kapcsán, tangóharmonikázni sem fogunk megtanulni soha, ami pedig nem megy, azt nem kell erőltetni. Illetve lehetnek speciális esetek, ahol el tudjuk képzelni az erőltetést, de ezek tárgyalását egy másik alkalomra időzítjük.) nem látszik jól. Íme hát: Fejtágító újratöltve… Tápiószentmárton, 2024. május 30-31. Megvilágosodást elősegítő, IPA típusú, házi készítésű szűretlen sörkülönlegesség. Palackoztatta: Kollár Ferenc.

A szentmártoni buli egy, az iskolaigazgatók számára (lóf@szt, nincsenek már igazgatók, intézményvezetők vannak, figyeljétek csak az aktuális tolvajok hatalmi rendszer leleményes[nek gondolt] stilisztikai bélcsavarodását: az igazgató jóval szélesebb intézkedési jogkörrel bíró személyt sejtet, ilyenre ezeknek nincs szükségük. Intézményvezető kell, aki úgy vezeti az intézményt, ahogy ezek delirálják. Nájsz.) kötelező jellegű eseménysorozat egyik megállója volt, ahol a tankeres tótumfaktumok fényezhetik magukat és elmesélhetik, mennyire kurv@jó a helyzet oktatásügyileg szanaszéjjel nyomorult honunkban. A sör maga viszont farmosi származék, mely település Tápiószele és Nagykáta között található, nevét pedig némi mássalhangzótorzulást követően a helyi alispánnal, Farnos Mihállyal köthetjük össze. Ezen a ponton szükségét érezzük a történelmi idősáv konkrétabb meghatározását is (az 1400-as években járunk), mer’ ugye az alispán miatt akár napjainkról is lehetne szó.

Aki egyéb érdekességekre kíváncsi Farmos múltjával kapcsolatosan, annak jó szívvel ajánljuk Galgóczy Károly Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye monographiája című munkáját, amit 1877-ben adtak ki Budapesten. Mi is megtudtuk belőle, hogy a palackozó családnevével a bognárokat jelölték azidőtájt errefelé, valamint azt is, hogy „A szőlőmívelés és gyümölcstenyésztés gyenge. Mindeniket a gyakori fagyok nagyon rongálják.” Hát ezért készülhetett ez a sör a jeles alkalomra, melyet tudomásunk szerint a palackozó fia álmodott meg.

A Fejtágító egyébiránt kifejezetten kellemes ital, sötét, bronzba hajló színnel, laza, vékony, de tartós, koszosfehér habbal. Illata fűszeres, kissé csípős, ami jórészt a beleszuszakolt 7 %-nyi alkoholnak köszönhető, aminek örülünk, mert bár a kortyba ezt nem sikerült igazán decensen becsomagolni, az összhatásnak nem árt. Az édes, malátás vonal az ízvilág egészén végighúzódik, a komlózás határozottnak mondható, a gyantás-földes megoldást követi, a típus átlagos elvárásait tekintve valahol a közepes alsó határán van. Ez nem jelent problémát, mert pontosan így lesz belőle egy beszélgetős, üldögélős, rendszerszidós sör, és erre a három dologra mostanság nagyon nagy szüksége van/lenne mindenkinek.

855. Steam Brew Wheat Pale Ale

Hogy a világból milyen kicsi falu lett (s itt most nem a setét parasztok elszaporodásának analógiájára gondolok, ezt egyébként sem érdemlik meg a derék, dolgos földművesek. Ráadásul mai sörünk képzeletbeli, nota bene steampunk alteregója is egy farmer, aki a már esztendőkkel ezelőtt megismert, s itt körbejárt anarchista négyes mellé csatlakozott beszállítóként. A posztapokaliptikus, disztópikus, aljas és gusztustalan mód sörellenes világ bátor gerillái [Master, Stranger, Spark, Sister] tőle várják a központilag tiltott (Csíki?) nedű elkészítéséhez szükséges alapanyagot, melyet a Farmer ezer veszély közt, járatlan erdőségek apró tisztásain termelget, valamint őriz mindentől és mindenkitől. A neheze pedig csak eztán jön, hiszen a sok földi jót be is kell csempészni a városba a főzdéig, s a csatornarendszer barátságtalan lakói között több mázsányi cuccal lavírozni nem sétagalopp.

Hogy mennyire stresszes a Farmer munkája, azt jól érzékelteti a hölgy által markolászott, nem feltétlenül rendeltetésszerűen használt célszerszám

Ebből kifolyólag a vénember kemény, mint a kád széle, bár nem golyóálló, ahogy azt a jobb szemén, illetve annak helyén csillogó üveglapból kikövetkeztethetjük. A berendezés [egy EagleEye C-3.14-es látóideg-stimulátor] egyelőre még csak monokróm képet ad, ezért a Farmer nem bólinthat elégedetten a kitöltött sör enyhén vöröses aranyszíne láttán. A vaskos, párnás, hófehér hab kitartóan üldögél az enyhén opálos, matt fényű sör tetején, alóla könnyedén virágos, citrusosan savanykás, gyümölcsös illatok keringőznek elő némi élesztővel és édeskés búzával karöltve. A 12,7 B°-os korty cseppnyi mézzel indít, majd a maláták gabonás édessége lazul fel a Citra és a Hallertauer Blanc grapefruitos, lime-os, fehér szőlős jegyeitől. Az újvilági hangulatnak megfelelően az élesztők visszafogottak, a klasszikus banános, fenolos, szegfűszeges elemeket sem érdemes keresgélni, egy halvány, ám jellegzetes búzás vonal viszont kitart a korty végéig. Becsülettel összerakott, jó értelemben vett középpolcos sör, kellemesen egyengeti és olajozza az utat az ember előtt, amin haladva megint egy nappal közelebb jutottunk a világvégéhez), azt mi sem példázza jobban, mint hogy ezt a sört egy tökközönséges cseh Lidl-ből szállították le nekünk, mivelhogy a hazai üzemegységeikben nemigen fordul elő. Már csak egyet kell becserkészni, és ki is pipálhatjuk ezt a brandet az Eichbaumtól.

808. IPA Pale Ale

Józan ésszel egyre kevésbé érthető világunkban egy ideje már könnyed vállrándítással vesszük tudomásul, hogy exponenciálisan emelkedik azon dolgok száma, melyek másnak mutatják magukat, mint aminek eleve rendeltettek. Fellazultak, képlékennyé és áttetszővé váltak a határok a nemi alapon történő hovatartozás, vagy a gázszerelő kontra honatya problémakörön belül, hogy csak két gyors példát említsünk. A sörök világát sem kerülte el a jelenség (nem mintha ezidáig kristálytiszta vidéken vándoroltunk volna), ezért amikor az ember felkap egy gyanús, talján hadovával összefirkált palackot, melyen az IPA Pale Ale elnevezés olvasható, rögvest összevonja a szemöldökét, s amennyiben Rózsa Sándornak hívják, még a lovát is ugratja (oszt’ eltántorog a könyvespolc felé, előkotorni a két említett Móricz-kötetet). Nem húzzuk-vonjuk tovább a dolgot, tarkón lőjük a poént rögvest: ez nem egy India Pale Ale, hanem egy Italian PA, s ez miatt rögvest átkonfigurálhatjuk elvárásainkat.

A gyártó és a forgalmazó két külön cég, utóbbi a Target 2000 S.p.A. névre hallgatva nagyjából húsz éve foglalkozik leginkább német, olasz és lengyel sörök forgalmazásával. A főzdét Birra Amarcord-nak hívják, s a festői Apecchioban tanyáznak és termelnek. A Pesaro és Urbino megyében található városka kétezerpárszáz lakosát a tenyerén hordozza a jóistenke, hiszen az Amarcordon kívül még két főzde (Collesi, Venere) ontja magából a sört, ráadásul egy grappát készítő vállalkozás is vidámítja a népet. Egy véletlen berúgást követő nem tervezett hányás ízmaradékait pedig a Val di Meti ásványvizei semlegesítik a legjobban, melyeket szintén itt palackoznak. Félgőzzel már az eladó ingatlanokat keresgéljük.

Apecchio látképe. Mondtam, hogy festői.
A főzdét nemrégiben bővítették a Mariani Architetti tervei alapján. Vörösfenyő és laminált üveg.

Mai sörünk nagykereskedelmi megrendelésre készült, ennek ellenére igazi komlóparádét vonultat fel, hiszen a Magnum, a Centennial, a Chinook és az Ahtanum kvartettjét még megfejelik a Cascade-Galaxy duóval hidegkomlózásilag. Hasonlóképp korrektnek tűnik a 6,1-es alkohol és a 13,5-ös Balling, de a puding próbája az evés, lássunk mi is hozzá.

Kitöltve szépen kidolgozott aranyszínt mutat, a hab közepes, tűnőfélben kissé ragacsos szigeteket képez. Illata kellemesen összetett, citrusfélékkel, barackos és gyantás jegyekkel tűzdelt. Ízvilága is hasonló elemekből áll, melyek az átlagosan édeskés és rövid kezdő szakasz után kezdenek felsorakozni. A végén a nyelv hegyén marad egy pikáns, csípősen fűszeres érzet, mely leginkább a Cascade és az Ahtanum jellemzője.

Nem kiemelkedően jó sör, de a vártnál többet ad, s ezzel kivívja megbecsülésünket, a főzde pedig felkelti érdeklődésünket.

807. HopTop TejberizsA

HopTop-os hármasugrásunk utolsó nekirugaszkodása következik, mintegy desszertként érkezik a TejberizsA, ami egészen hivatalosan egy Double Fruited Rice-Milkshake Imperial Pale Ale. Csodálatos. A főzde ez alkalommal tudatosan lovagolja meg a nagymamás vonalat (nem konkrétan a nagymamát, de a kíváncsi természetűek néhány kattintással megtalálhatják az erre szakosodott weboldalakat, a legfrissebb statisztikai adatok szerint minden huszonkettedik milf-re jut egy gilf. A kissé terheltebb személyiséget cipelők, illetve a tudományosabb alapokon kielégülést keresők pedig a „gerontofília” kifejezést pötyögjék be a keresőbe. Nekik jó szórakozást, a többieknek pedig áldottan álmatlan éjszakákat kívánunk), amennyiben a gyermekkorban a tudatalattiba vésődött ízvilágot kívánja előcsalogatni és előállítani. Nekünk is volt nagymamánk, kettő is, ahogy illik (tizenévesen tudtam meg, hogy az egyik nem is az igazi nagymamám, de ez a tény addigra kialakult érzelmi viszonyrendszerünket részemről semmiben sem változtatta meg). Nagyszerű, ám egyszerű emberek lévén nemhogy a tahiti vaníliát, de még a sárgabarackot is arcpirító úri huncutságnak tartották volna a tejberizs készítésével és fogyasztásával kapcsolatban. Kristálycukor, fahéj, esetleg kakaó. Azóta felhígultak az erkölcsök, magunk is megpuhultunk kissé itt-ott (nem, ott még nem, legalábbis nem mindig), s bizony beláttuk, hogy a barackfélék szépen tudnak együtt dolgozni ezzel az édességgel. Tahiti vanília nélkül azonban még mindig simán el tudjuk képzelni az életünket és az ételünket egyaránt, melynek egyik oka eme ehető orchideaféleség pofátlanul magas árfekvése. A hagyományosnak mondható Bourbon-vanília sem túl olcsó, de ez ötször annyiba fáj. Oké, egy átlagos háztartásba nem kellenek belőle súlyos kilogrammok százhatvanezerért, de valahogy akkor sem jelentette vágyaink netovábbját ezidáig. Könnyen megeshet viszont, hogy a TejberizsA kóstolása után azonnal felkeressük a legközelebbi élelmiszerkereskedelmi üzemegységet, ahol aztán addig verjük az asztalt, illetve a pultot, amíg hozzánk nem vágnak néhány zacskónyit. Töltsük is ki gyorsan, a környéken nem sok nullahuszonnégyes bolt akad.

Száradó vanília Taha’a szigetén, Tahititől 230 km-re nyugatra. De Bora Bora sokkal közelebb van

Ködös, opálos, erősen a rostos baracklevekre hajazó sör kerül a pohárba, tetején közepes, nem túl tartós, de tapadós habbal. Édeskés, könnyedén barackos, finoman vaníliás aromák érkeznek az első körben, a hőmérséklet enyhe emelkedésével decens virágillat csapódik hozzájuk. A korty rendkívül lágy, simogatóan selymes és krémes. A laktóz édességére parádésan illeszkedik a frissítő, enyhén savanykás sárgabarack, a vanília pedig jólesően fűszerezi a szintén édeskés utóízt. A desszertes ízvilágban bolyongva szinte észre sem veszi az ember az ügyesen becsomagolt alkoholt, ám közben az a 7,5% teszi a dolgát. A problémák ellaposodnak, a fontos, illetve annak tűnő dolgok elmasíroznak valahová pihenni, az ember csak üldögél, néz okosan maga elé, s azon töpreng, kuktázzon-e össze gyorsan egy kis tejberizst. Még egy kis barack is akadna hozzá.

777. Zirci Apátsági Rozsos Pale Ale

Hasonlóan a két nappal ezelőtti állapotokhoz, ma is herepállasztó, illetve gatyarohasztó hőség volt, de ha ebből az irányból rugaszkodunk neki, bizony hosszú és kissé izzadtságszagú lesz a dolog. Használjuk inkább a jóval irodalmibb „gabonaérlelő” jelzőt, mert segítségével rögvest egy gyönyörű hármas útelágazás közepén találhatjuk magunkat, tanácstalanul vakargatva szegény fejünket. Ám hamarosan erőre kapunk, hiszen régen sejtjük már, hogy teljesen mindegy, melyik irányban indulunk el, úgyis oda fogunk érkezni, ahol éppen akkor lennünk kell. Lássuk, mit mutat nekünk a Rozs feliratú tábla. Nagyjából 2500 esztendeje termeljük és nemesítjük ezt a gabonanövényt, s mivel perjefélével van dolgunk, rögvest nagyobb respekttel röffentjük be hétvégenként a fűnyírót. Sok benne a rost és az ásványi anyag, rendszeres fogyasztása esetén búcsút inthetünk az aranyérnek. Sörfőzésre is kiválóan alkalmas, a zirci apátsági főzde pedig ezt bizonyítandó, az Alevation-sorozat keretein belül jelentetett meg egy rozsos pale ale-t. Kitöltve kellemesen narancsos, félbarnába hajló sört nézegethetünk. Törtfehér habja közepes, de kitartó, alóla az újvilági aromakomlóknak (Amarillo, Citra, Cascade) köszönhetően édeskés, virágos, fűszeres illatok gomolyognak kényelmes tempóban elő. A korty eleje gabonásan édes és telt, aztán a citrusos-déligyümölcsös, picit földes komlóvonalat megtámogatja a jó öreg Magnum a maga németes alaposságával, ám túlzásokba nem esünk, a 23-as IBU megfelelő ütemben találkozik elképzeléseinkkel. A keserűk szépen elhúzódnak a korty végéig, az utóízben pedig ismét a gyümölcsöket tapsoljuk vissza. A 15,5-ös Ballingba könnyű beleképzelni azt a sok jótékony hatású rostot, az 5,1-es alkohol pedig pont akkorát taszít hőmérséklettől megviselt idegrendszerünkön, hogy könnybe lábadó szemekkel silabizáljuk a második táblán lévő nevet: Robert Burns. A harmadikon pedig mi egyéb szerepelhetne, mint J. D. Salinger neve? Az író Zabhegyező címen futott regényét (Gyepes Judit fordítása) pár évvel ezelőtt Barna Imre ültette át ismét magyarra, immáron az eredeti címet (The Catcher in the Rye) jobban figyelembe vevő Rozsban a fogó-t kell keresgélnünk a polcon. Burns versét emlegetik a regény szereplői is, s még mielőtt belefeledkeznénk ebbe az 1782-es remekbe (habár dal formájában már jóval előbb ismert és szexuális utalásai miatt kedvelt is volt, alábbi olvasatában a gin kifejezést if-ként érdemes értelmezni, mondom, 1782), véssük jól az eszünkbe, hogy nem mindegy, hogy „if a body catch a body”, vagy „if a body meet a body”. Nagyon, nagyon nem mindegy.

O, Jenny’s a’ weet, poor body,
Jenny’s seldom dry:
She draigl’t a’ her petticoatie,
Comin thro’ the rye!

Comin thro’ the rye, poor body,
Comin thro’ the rye,
She draigl’t a’ her petticoatie,
Comin thro’ the rye!

Gin a body meet a body
Comin thro’ the rye,
Gin a body kiss a body,
Need a body cry?

Gin a body meet a body
Comin thro’ the glen
Gin a body kiss a body,
Need the warl’ ken?

Gin a body meet a body
Comin thro’ the grain;
Gin a body kiss a body,
The thing’s a body’s ain.