Címke: Pale Ale

855. Steam Brew Wheat Pale Ale

Hogy a világból milyen kicsi falu lett (s itt most nem a setét parasztok elszaporodásának analógiájára gondolok, ezt egyébként sem érdemlik meg a derék, dolgos földművesek. Ráadásul mai sörünk képzeletbeli, nota bene steampunk alteregója is egy farmer, aki a már esztendőkkel ezelőtt megismert, s itt körbejárt anarchista négyes mellé csatlakozott beszállítóként. A posztapokaliptikus, disztópikus, aljas és gusztustalan mód sörellenes világ bátor gerillái [Master, Stranger, Spark, Sister] tőle várják a központilag tiltott (Csíki?) nedű elkészítéséhez szükséges alapanyagot, melyet a Farmer ezer veszély közt, járatlan erdőségek apró tisztásain termelget, valamint őriz mindentől és mindenkitől. A neheze pedig csak eztán jön, hiszen a sok földi jót be is kell csempészni a városba a főzdéig, s a csatornarendszer barátságtalan lakói között több mázsányi cuccal lavírozni nem sétagalopp.

Hogy mennyire stresszes a Farmer munkája, azt jól érzékelteti a hölgy által markolászott, nem feltétlenül rendeltetésszerűen használt célszerszám

Ebből kifolyólag a vénember kemény, mint a kád széle, bár nem golyóálló, ahogy azt a jobb szemén, illetve annak helyén csillogó üveglapból kikövetkeztethetjük. A berendezés [egy EagleEye C-3.14-es látóideg-stimulátor] egyelőre még csak monokróm képet ad, ezért a Farmer nem bólinthat elégedetten a kitöltött sör enyhén vöröses aranyszíne láttán. A vaskos, párnás, hófehér hab kitartóan üldögél az enyhén opálos, matt fényű sör tetején, alóla könnyedén virágos, citrusosan savanykás, gyümölcsös illatok keringőznek elő némi élesztővel és édeskés búzával karöltve. A 12,7 B°-os korty cseppnyi mézzel indít, majd a maláták gabonás édessége lazul fel a Citra és a Hallertauer Blanc grapefruitos, lime-os, fehér szőlős jegyeitől. Az újvilági hangulatnak megfelelően az élesztők visszafogottak, a klasszikus banános, fenolos, szegfűszeges elemeket sem érdemes keresgélni, egy halvány, ám jellegzetes búzás vonal viszont kitart a korty végéig. Becsülettel összerakott, jó értelemben vett középpolcos sör, kellemesen egyengeti és olajozza az utat az ember előtt, amin haladva megint egy nappal közelebb jutottunk a világvégéhez), azt mi sem példázza jobban, mint hogy ezt a sört egy tökközönséges cseh Lidl-ből szállították le nekünk, mivelhogy a hazai üzemegységeikben nemigen fordul elő. Már csak egyet kell becserkészni, és ki is pipálhatjuk ezt a brandet az Eichbaumtól.

808. IPA Pale Ale

Józan ésszel egyre kevésbé érthető világunkban egy ideje már könnyed vállrándítással vesszük tudomásul, hogy exponenciálisan emelkedik azon dolgok száma, melyek másnak mutatják magukat, mint aminek eleve rendeltettek. Fellazultak, képlékennyé és áttetszővé váltak a határok a nemi alapon történő hovatartozás, vagy a gázszerelő kontra honatya problémakörön belül, hogy csak két gyors példát említsünk. A sörök világát sem kerülte el a jelenség (nem mintha ezidáig kristálytiszta vidéken vándoroltunk volna), ezért amikor az ember felkap egy gyanús, talján hadovával összefirkált palackot, melyen az IPA Pale Ale elnevezés olvasható, rögvest összevonja a szemöldökét, s amennyiben Rózsa Sándornak hívják, még a lovát is ugratja (oszt’ eltántorog a könyvespolc felé, előkotorni a két említett Móricz-kötetet). Nem húzzuk-vonjuk tovább a dolgot, tarkón lőjük a poént rögvest: ez nem egy India Pale Ale, hanem egy Italian PA, s ez miatt rögvest átkonfigurálhatjuk elvárásainkat.

A gyártó és a forgalmazó két külön cég, utóbbi a Target 2000 S.p.A. névre hallgatva nagyjából húsz éve foglalkozik leginkább német, olasz és lengyel sörök forgalmazásával. A főzdét Birra Amarcord-nak hívják, s a festői Apecchioban tanyáznak és termelnek. A Pesaro és Urbino megyében található városka kétezerpárszáz lakosát a tenyerén hordozza a jóistenke, hiszen az Amarcordon kívül még két főzde (Collesi, Venere) ontja magából a sört, ráadásul egy grappát készítő vállalkozás is vidámítja a népet. Egy véletlen berúgást követő nem tervezett hányás ízmaradékait pedig a Val di Meti ásványvizei semlegesítik a legjobban, melyeket szintén itt palackoznak. Félgőzzel már az eladó ingatlanokat keresgéljük.

Apecchio látképe. Mondtam, hogy festői.
A főzdét nemrégiben bővítették a Mariani Architetti tervei alapján. Vörösfenyő és laminált üveg.

Mai sörünk nagykereskedelmi megrendelésre készült, ennek ellenére igazi komlóparádét vonultat fel, hiszen a Magnum, a Centennial, a Chinook és az Ahtanum kvartettjét még megfejelik a Cascade-Galaxy duóval hidegkomlózásilag. Hasonlóképp korrektnek tűnik a 6,1-es alkohol és a 13,5-ös Balling, de a puding próbája az evés, lássunk mi is hozzá.

Kitöltve szépen kidolgozott aranyszínt mutat, a hab közepes, tűnőfélben kissé ragacsos szigeteket képez. Illata kellemesen összetett, citrusfélékkel, barackos és gyantás jegyekkel tűzdelt. Ízvilága is hasonló elemekből áll, melyek az átlagosan édeskés és rövid kezdő szakasz után kezdenek felsorakozni. A végén a nyelv hegyén marad egy pikáns, csípősen fűszeres érzet, mely leginkább a Cascade és az Ahtanum jellemzője.

Nem kiemelkedően jó sör, de a vártnál többet ad, s ezzel kivívja megbecsülésünket, a főzde pedig felkelti érdeklődésünket.

807. HopTop TejberizsA

HopTop-os hármasugrásunk utolsó nekirugaszkodása következik, mintegy desszertként érkezik a TejberizsA, ami egészen hivatalosan egy Double Fruited Rice-Milkshake Imperial Pale Ale. Csodálatos. A főzde ez alkalommal tudatosan lovagolja meg a nagymamás vonalat (nem konkrétan a nagymamát, de a kíváncsi természetűek néhány kattintással megtalálhatják az erre szakosodott weboldalakat, a legfrissebb statisztikai adatok szerint minden huszonkettedik milf-re jut egy gilf. A kissé terheltebb személyiséget cipelők, illetve a tudományosabb alapokon kielégülést keresők pedig a „gerontofília” kifejezést pötyögjék be a keresőbe. Nekik jó szórakozást, a többieknek pedig áldottan álmatlan éjszakákat kívánunk), amennyiben a gyermekkorban a tudatalattiba vésődött ízvilágot kívánja előcsalogatni és előállítani. Nekünk is volt nagymamánk, kettő is, ahogy illik (tizenévesen tudtam meg, hogy az egyik nem is az igazi nagymamám, de ez a tény addigra kialakult érzelmi viszonyrendszerünket részemről semmiben sem változtatta meg). Nagyszerű, ám egyszerű emberek lévén nemhogy a tahiti vaníliát, de még a sárgabarackot is arcpirító úri huncutságnak tartották volna a tejberizs készítésével és fogyasztásával kapcsolatban. Kristálycukor, fahéj, esetleg kakaó. Azóta felhígultak az erkölcsök, magunk is megpuhultunk kissé itt-ott (nem, ott még nem, legalábbis nem mindig), s bizony beláttuk, hogy a barackfélék szépen tudnak együtt dolgozni ezzel az édességgel. Tahiti vanília nélkül azonban még mindig simán el tudjuk képzelni az életünket és az ételünket egyaránt, melynek egyik oka eme ehető orchideaféleség pofátlanul magas árfekvése. A hagyományosnak mondható Bourbon-vanília sem túl olcsó, de ez ötször annyiba fáj. Oké, egy átlagos háztartásba nem kellenek belőle súlyos kilogrammok százhatvanezerért, de valahogy akkor sem jelentette vágyaink netovábbját ezidáig. Könnyen megeshet viszont, hogy a TejberizsA kóstolása után azonnal felkeressük a legközelebbi élelmiszerkereskedelmi üzemegységet, ahol aztán addig verjük az asztalt, illetve a pultot, amíg hozzánk nem vágnak néhány zacskónyit. Töltsük is ki gyorsan, a környéken nem sok nullahuszonnégyes bolt akad.

Száradó vanília Taha’a szigetén, Tahititől 230 km-re nyugatra. De Bora Bora sokkal közelebb van

Ködös, opálos, erősen a rostos baracklevekre hajazó sör kerül a pohárba, tetején közepes, nem túl tartós, de tapadós habbal. Édeskés, könnyedén barackos, finoman vaníliás aromák érkeznek az első körben, a hőmérséklet enyhe emelkedésével decens virágillat csapódik hozzájuk. A korty rendkívül lágy, simogatóan selymes és krémes. A laktóz édességére parádésan illeszkedik a frissítő, enyhén savanykás sárgabarack, a vanília pedig jólesően fűszerezi a szintén édeskés utóízt. A desszertes ízvilágban bolyongva szinte észre sem veszi az ember az ügyesen becsomagolt alkoholt, ám közben az a 7,5% teszi a dolgát. A problémák ellaposodnak, a fontos, illetve annak tűnő dolgok elmasíroznak valahová pihenni, az ember csak üldögél, néz okosan maga elé, s azon töpreng, kuktázzon-e össze gyorsan egy kis tejberizst. Még egy kis barack is akadna hozzá.

777. Zirci Apátsági Rozsos Pale Ale

Hasonlóan a két nappal ezelőtti állapotokhoz, ma is herepállasztó, illetve gatyarohasztó hőség volt, de ha ebből az irányból rugaszkodunk neki, bizony hosszú és kissé izzadtságszagú lesz a dolog. Használjuk inkább a jóval irodalmibb „gabonaérlelő” jelzőt, mert segítségével rögvest egy gyönyörű hármas útelágazás közepén találhatjuk magunkat, tanácstalanul vakargatva szegény fejünket. Ám hamarosan erőre kapunk, hiszen régen sejtjük már, hogy teljesen mindegy, melyik irányban indulunk el, úgyis oda fogunk érkezni, ahol éppen akkor lennünk kell. Lássuk, mit mutat nekünk a Rozs feliratú tábla. Nagyjából 2500 esztendeje termeljük és nemesítjük ezt a gabonanövényt, s mivel perjefélével van dolgunk, rögvest nagyobb respekttel röffentjük be hétvégenként a fűnyírót. Sok benne a rost és az ásványi anyag, rendszeres fogyasztása esetén búcsút inthetünk az aranyérnek. Sörfőzésre is kiválóan alkalmas, a zirci apátsági főzde pedig ezt bizonyítandó, az Alevation-sorozat keretein belül jelentetett meg egy rozsos pale ale-t. Kitöltve kellemesen narancsos, félbarnába hajló sört nézegethetünk. Törtfehér habja közepes, de kitartó, alóla az újvilági aromakomlóknak (Amarillo, Citra, Cascade) köszönhetően édeskés, virágos, fűszeres illatok gomolyognak kényelmes tempóban elő. A korty eleje gabonásan édes és telt, aztán a citrusos-déligyümölcsös, picit földes komlóvonalat megtámogatja a jó öreg Magnum a maga németes alaposságával, ám túlzásokba nem esünk, a 23-as IBU megfelelő ütemben találkozik elképzeléseinkkel. A keserűk szépen elhúzódnak a korty végéig, az utóízben pedig ismét a gyümölcsöket tapsoljuk vissza. A 15,5-ös Ballingba könnyű beleképzelni azt a sok jótékony hatású rostot, az 5,1-es alkohol pedig pont akkorát taszít hőmérséklettől megviselt idegrendszerünkön, hogy könnybe lábadó szemekkel silabizáljuk a második táblán lévő nevet: Robert Burns. A harmadikon pedig mi egyéb szerepelhetne, mint J. D. Salinger neve? Az író Zabhegyező címen futott regényét (Gyepes Judit fordítása) pár évvel ezelőtt Barna Imre ültette át ismét magyarra, immáron az eredeti címet (The Catcher in the Rye) jobban figyelembe vevő Rozsban a fogó-t kell keresgélnünk a polcon. Burns versét emlegetik a regény szereplői is, s még mielőtt belefeledkeznénk ebbe az 1782-es remekbe (habár dal formájában már jóval előbb ismert és szexuális utalásai miatt kedvelt is volt, alábbi olvasatában a gin kifejezést if-ként érdemes értelmezni, mondom, 1782), véssük jól az eszünkbe, hogy nem mindegy, hogy “if a body catch a body”, vagy “if a body meet a body”. Nagyon, nagyon nem mindegy.

O, Jenny’s a’ weet, poor body,
Jenny’s seldom dry:
She draigl’t a’ her petticoatie,
Comin thro’ the rye!

Comin thro’ the rye, poor body,
Comin thro’ the rye,
She draigl’t a’ her petticoatie,
Comin thro’ the rye!

Gin a body meet a body
Comin thro’ the rye,
Gin a body kiss a body,
Need a body cry?

Gin a body meet a body
Comin thro’ the glen
Gin a body kiss a body,
Need the warl’ ken?

Gin a body meet a body
Comin thro’ the grain;
Gin a body kiss a body,
The thing’s a body’s ain.