A sz@rsörökben az is jó, hogy – a körülmények, módok és lehetőségek objektív hatását figyelembe véve, azokat kerülve, módosítva, kiaknázva – filozofikus hangulatba ringatnak (mit ringatnak, őrülten rázzák és dobálják a bölcsőt), hányingertkeltően éteri magasságokba emelnek, gyomorforgató emlékeket passzíroznak ki az emberből. Jártunk egyszer olyan helyen, ahol nem volt vezetékes víz, az életfolyamatokhoz nélkülözhetetlen folyadék fúrt kútból érkezett. Csakhogy a szomszédban nagy lendületű sertéstartás minősített esete forgott fenn, a hígtrágya akadálytalanul és vidáman szivárgott a talajba évtizedeken keresztül, elérve és áttörve minden elképzelhető vízzáró réteget. Az ottani csapból folyó valaminek volt olyan szaga, mint a Soproni Citrus fantázianevű szűretlen lágernek, illetve a leghűségesebb városból származó izé még hozzá tud adni az összképhez némi gázolajos stichet. Utóbbi idővel innen eltűnik, marad a sertéskakába oltott mosogatószercitrom, cserébe az ízben ismét megjelenik. Nem evilági élmény, érthetetlen, miért nem ezzel propagálják. Vajon dízel meghajtású gépjárműveket is lehetne vele üzemeltetni? A motort biztosan alaposan megtisztítaná mindenféle szennyeződéstől, mert a savak még tíz perccel a kiöntés után is kedélyesen sziszegtek a mosogató szifonjából. Hihetetlen, hogy itt tartunk. Hát ezért ereszkedtünk le a fákról? Ezért egyenesedtünk fel? Ezért volt a neolitikus forradalom? Ezért domesztikáltuk és nemesítettük a fűféléket? Mondjuk a vallások megjelenésén így már kevésbé csodálkozunk, hiszen ilyesféle dolgok fogyasztásakor az ember kétségbeesetten kapálózik valami felsőbbrendű irányába, ahonnét segítséget, vagy legalább némi vigaszt várhat.
Ám helyette valami egészen mást kap, érkezik ugyanis az általunk már megénekelt Bad Dogs-sorozat újabb tagja, a Bulldog hívójelű IPA. Tisztában vagyunk azzal, hogy némi képzavart eredményez a macskafélék ezen a ponton történő emlegetése, de hamar érthető lesz a dolog. Tavaly ősszel egy kupac levélszemetet kotortunk ki a tuják alól, amit előző éjszaka két-három vidám és vérbő kandúrka pisált tocsogósra. Szag után ítélve valami ehhez nagyon hasonlót dobozolhatott be a gyártó, áldassék a neve és haló pora a nyomorultnak. Az ízvilág annyira taszító, annyira blokkolja az idegrendszert, hogy nehezen találjuk a megfelelő kifejezéseket. A legközelebb tán akkor járunk a dologhoz, ha megpróbálunk (saját felelősségre) elképzelni egy edényt, aminek az alján egyenletesen elterítenek cca. két kilogramm tabletta formátumba préselt citrompótlót (hogy ropogjon), ízlés szerint, de mindenképpen bőven megszórják Kalmopyrinnel (hogy még jobban ropogjon), aztán jöhet a cicahúgy és a gyantamaradék, némi víz és magas UV-sugárzás. Kész is van, irány a bolt.
Most legalább azt is megtudtuk, miért habzik állandóan a bulldogok pofája. És a miénk.