1115-1116. One Beer MMS és Monyo Naked Penguin

Akad itt néhány kóbor stout, mindenféle ízesítéssel megáldva-megverve, némi lendületet véve átugorjuk őket is, eleget várakoztak már nagy türelemmel. Az első két tétel közös nevezője egyrészt mindenképpen a meztelenség, pőreség, másrészt pedig a madarak témakörébe tartozna, ha meg kellene keresnünk és adnunk, de nem kell. A csupasz tollas élőlények önmagukban a lelkes háziasszonyokon kívül talán csak az ilyen téren aberráltak lelkes figyelmét kelthetik fel, arra pedig, hogy két ilyen sör találkozzon nálunk, rendkívül különleges csillagállás szükségeltetik. A Onebeer neve alatt futó madártejes milk stout (a továbbiakban – és a dobozon is – MMS) békésen nézelődik Monyoék Naked Penguin-je mellett, bár a tollafosztott fióka mintha a kelleténél élénkebb érdeklődést mutatna a dévaj csirkelányka fedetlen keblei iránt. Ez zoológiai szempontból érdekes lehet, egyébiránt mi, emlősök, tökéletesen megértjük a dolgot.

„A madár egy bonyolult állat, de én megfejtem”, érkezik az aljas szójáték, amiért remélhetőleg nem a Reketye Brewing Co. a felelős, mert akkor bizony nehezen tudnánk előítéletektől mentes kóstolást eszközölni. Az MMS az ő főzetük, melyet rendszeres időközönként készítenek az esztendő hidegebb, csípősebb hónapjaira. A vanília és a kakaó az aroma- és ízvilág formálásáért felelős, míg a laktóz és a búzamaláta a telt, selymes korty előállításán dolgozik. A jó értelemben vett tömény, hömpölygő édesség rögtön megdolgozza az ember orrát, egyből melegebbnek tűnik tőle minden, oszt’ hol van még a 9 %-os alkoholtartalom? Buzgón neki is állunk keresni, meg is találjuk, noha igen szépen el volt rejtve a ténylegesen madártejet idéző ízvilág alkotóelemei közé. Jóféle, szépen rétegzett, erőteljes desszertsör, egy szuszra nem is dobjuk a gallér mögé, mert most, hogy felmelegedtünk, megnézzük, mi a helyzet a pingvinekkel.

A Monyo stout-jában török – véletlenül sem paksi – mogyoró (Corylus colurna) van, amit a nyitás pillanatáig tudna csak titkolni, akkor ugyanis olyan intenzív mogyoróillat ömlik ki a dobozból, hogy meggyőződésünk szerint a környék összes hím mókusa erektált állapotba került tőle. Mi nagy erőfeszítések árán uralkodtunk magunkon, mert kíváncsiak vagyunk a folytatásra, meg aztán mit is mondanánk este az asszonynak? A masszív mogyorómassza után a korty már-már üdítően kesernyés és száraz, a vége felé pikánsan savanykás jegyekkel. Az emelt alkoholtartalom (6,3 %) itt sem nyers, szépen be van csomagolva.

A mogyoróillat tartósan megtelepedett a szoba légterében, ezért még gyorsan elmeséljük, hogy a török (de hívják levanteinek is) mogyoró fogyasztása roppant egészséges dolog, mert tele van fehérjével és rostokkal, E- és B-vitaminokkal, foszforral és vassal. A koleszterinszintet pedig egyenesen a földig képes döngölni. Aki pedig mostanság készül Kajdacs község környékén kalandozni, mindenképpen keresse fel az iskolaként funkcionáló Sztankovánszky-kastély parkját, ahol néhány esztendővel ezelőtt még büszkén feszített egy méretes példány ebből a szép fából.

Most pedig előkotorjuk a csúzlit egy maréknyi csapágygolyóval, kiszellőztetünk, aztán lövünk egy bundára valót a megvadult rágcsálókból.

Ez ugyan nem ott van, de nagyon szép

1113-1114. Cecei Meggyes és Pannonhalmi Meggy

Üldöz minket a Teremtő ezzel a sok sanyarú lével, hát nem megint elénk ugrott kettő a kamra sejtelmes és izgalmas félhomályából? Ráadásul az egyik még közelebb is van a Mindenhatóhoz, ha másért nem is, de hivatalból mindenképp. Mi pedig újfent a régi dilemma előtt toporgunk, melyet Shakespeare mester (akinek ránk maradt munkái majd’ egymillió szót tesznek ki, de ebből csak tizennégy olyan, amit saját kezűleg írt, ebből hat aláírás. Ide is srájbolom őket, mert az általunk elfogadott és világszerte használt változat nincs köztük. Tehát: „Willm Shaksp”, „William Shakespe”, „Wm Shakspe”, „William Shakspere”, „Willm Shakspere” és „William Shakspeare”. Akit a téma megérintett, annak Bill Bryson munkáját ajánljuk szíves figyelmébe, mely címként a költő-drámaíró-színész nevét viseli, amit ezek után nem óhajtunk még egyszer leírni.) ekképp fogalmazott meg Hamlet monológjában:

„Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?”

A fordító, Arany János neve Cecén is ki van pingálva egy utcanévtáblára, mert mit tesz Isten (kihasználjuk a lehetőséget az emlegetésre, ha már vele indítottuk az írást), a helyi főzde pont oda van bejegyezve. Pár évvel ezelőtt főzdetúrára is invitáltak, amire természetesen nem tudtunk elmenni, mert már akkor sem sikerült az iskola frontján minket helyettesítő embert találni, hogy rohadjon rá a lakat arra a sok sz@rházira, aki ezt művelte a hazai oktatással.

Egy szűretlen lágerüket és egy szintúgy szűretlen IPA-jukat kóstoltuk és véleményeztük, melyeknek ehhez a meggyeshez hasonlóan tarkabarka volt a csomagolásuk, ám azóta szigorú egyenfeketében (is?) nyomulnak, ami némiképp zavarba ejtő, de ebbe az irányba majd máskor megyünk tovább.

A Cecei Meggyes színvilágát a szokásosnak mondható bordó árnyalat jellemzi, a benne lévő gyümölcskoncentrátum és búzamaláta miatt kissé ködös. Habja halvány rózsaszín, átlagos vastagságú, meglepően tartós. Illata édeskés, meggyes, keserűmandulás. A savanyú ízre mi eléggé ki vagyunk hegyezve, ám azt kell mondanunk, ez alkalommal nem kapcsolt be a riasztó. Sikerült egy egészségesnek mondható egyensúlyt találni a geil édesség és az ánuszösszerántó savanyúság között, s ez mindenképp a gyártó és a termék javára írható, ám annyi bátorság mégsem szorult belénk, hogy mindet megigyuk.

A Főapátság meggyesének (ez esetben egy ale) címkéjén szépen kidolgozott, gondosan antikolt hatású rajz látható a főszereplőről, latin névvel, á la Kis növényhatározó, ami a képen pont nem látszik, de sebaj, illesztünk ide nektek egy másikat, ez is van olyan szép. Veretes is, hiszen az 1880-ban Londonban, az L. Reeve & Co. által kiadott Illustrations of the British flora: a series of wood engravings, with dissections, of British plants című könyv ötödik, 1924-es kiadásából való, a rajzokat Walter Hood Fitch és Worthington George Smith készítették.

Színe jóval sötétebb, tisztább és tükrös, a hab dúsabb, krémesebb. Illata is összetettebb, a gyümölcs savanyúságát sűrű, lekvárosan édes jegyek lazítják. A leírásban szereplő enyhe fanyarság nálunk észvesztő savanyúsággá transzformálódik, de hát kinek a pap, kinek a papné. Néhány óvatos korty után sem tudjuk belőni a belga jelleget, talán nem is azt kellene keresgélni, ezért félretesszük ezt is a keményebb szájúaknak. Ennek ellenére érezzük, hogy ez egy kidolgozottabb tétel, ám ha valamelyikőtök egy elmés parabolában bebizonyítja, hogy nem egyéb keresztyény parasztvakításnál, azt is elhisszük, készséggel.

1111-1112. Speedzone Megmutatjuk! és Reketye Techno Lama

Pontosan nem tudjuk, mit is csinál az, aki darvadozik, de nem dőlünk a kardunkba, ebben a kérdésben nálunk nagyobb koponyák is bizonytalanok. Mindenesetre a szélseperte és szélcsiszolta égbolton (E. P.) darvak krákognak és üvöltöznek már vagy egy hete, ettől meg igen hamar afféle könnyed őszi hangulatba lehet kerülni. Ez az állapot uralja mostan a mi lelkünket is, ebből kifolyólag csak bágyadtan legyintünk visszaolvasván a múltkori Speedzone-os sörökről írtakat, ahol is azt állítottuk, hogy ezekből a sörökből négyféle van. Hát lóf@szt négy, most találtunk még egyet a polcon, eltakarták teljesen a nyárvégi gyülevészek. Erősen kérjük hát az elnézést Bódi Zoltántól, kinek neve fémjelzi ezt a goset, hadarjuk a meaculpákat és szívesen szórnánk hamut is a fejünkre, ám ahhoz ki kellene tisztítani a cserépkályhát, amihez most nincs kedvünk. Ti viszont – ha akartok – megtekinthettek egy masszív interjút az emberrel, tessék:

Cserébe próbálunk igen szépeket mondani erről a sörről, de már az illatától zavarba jövünk. Az első percekben hozza ugyan a friss, savanykás jegyeket a tiszta, tengerparti sós levegővel együtt, de némi melegedés után olyan echte, fáradt olajra alapozott műhelyszagot kezd árasztani, hogy csak nézni tudunk magunk elé csendben. Ugyan ha azt vesszük, hogy B. Zoltán ránézésre szakavatott mesterembere a gépjárműveknek (feltételezvén, nem ismerve az ő munkásságát sem), akkor nincs akkora gond, túl azon, hogy nem ezt kellene éreznünk. További percek teltével szűnik a szag, mire a hab eltűnik, csak a savanykásság marad. A korty eleje enyhén sós, majd rögtön utána erőteljes, kissé műanyag hatású savanyúk jönnek, az összhatás valahogy mégsem kellemetlen. A szénsavak gyengék, a szűretlen, enyhén opálos, szalmasárga sör utóízében ismét a sót köszönthetjük. Nincs „hűha-élmény”, de a típussal óvatosan ismerkedőknek megfelelő tétel lehet.

Ahol az autók feladják a küzdelmet, a láma még vidáman bandukol mindenféle hasznos teherrel megpakolva, ezért helyet érdemel itt a Reketye Brewing Co. Techno Lama művésznevű session IPA-ja is. Az első szippantások után bizton tudjuk, hogy ettől nem fogunk lámamód köpködni, a finoman gyümölcsös aromák (citrusfélék, a hátuk mögött meg valami bogyós dolog, akár még szőlő is lehet) nem erre ingerlik az embert. A kellemes fűszerezettség a kortyot is átszövi, az Enigma és a Citra zökkenőmentesen dolgoznak együtt, még egy kis halvány gyantásság is felbukkan a végére. Könnyed, frissítő hatású sör, a 4.7-es alkohol segítségével pedig még egy szigorúan fekete-fehér Kraftwerk-videót is el tudunk képzelni, melyben lámák végtelen sora menetel felfelé a hegyoldal kacskaringós ösvényein.

1109-1110. Solveza és Urpiner Dark

Akinek hozzánk hasonlóan csak valami kétballábas, vadromantikus elképzelése van az agávéról (cowboyok, nyilazás, ilgalmatlan kölülmények, a szemfüles Winnetou megmutatja a többieknek, hogy hol a homok), annak minden bizonnyal az újdonság erejével fog hatni, hogy ez az egyébiránt igen hasznos növény a spárgafélék (Asparagaceae) családjába tartozik.

Mivel a hasonló nevű kötözőanyagot a szizálból (Agave sisalana) is készítik, ezért megkérnénk valakit a ráérők közül, hogy ugyan kerítse már elő a Van Pur személyi állományából azt, aki kitalálta ezt a Solveza nevű, buggyant narancslé szagú és ízű szörnyűséget, oszt’ tekerjen má’ a nyaka köré néhány méternyit a madzagból, majd dobja ki egy lehetőleg emeleti ablakon keresztül a parkolóba, hadd szakadjon le a feje, ha már születésekor ez a mozzanat sajnálatos módon elmaradt. Köszönjük. (Jó sok spárgára lesz szükség, mert ebből a sz@rból van vagy hatféle ízesítésű, gyanúnk szerint egy komplett brigádot kell majd eltakarítani erről a létsíkról, de az emberiség hálája nem marad el.)

A kellőképpen nyelvtörő hatású Banskobystrický Pivovar termékével vigasztalódunk, a besztercebányai főzde régi jó ismerősünk. Több sörüket kóstoltuk már, tízes világosukat előszeretettel fogyasztjuk megbízható ivósörként, most barna lágerük nyújt enyhet a lengyel rettenet után.

Besztercebánya látképe a sörnek nevet adó heggyel

Elegánsan sötét megjelenés, vaskos bézs hab, kellemesen földes, finoman karamellás illat. Az édeskésebb barnák közé sorolható sör hamar megkedvelteti magát a maga egyszerű, nem túlgondolt, barátságos hozzáállásával. A korty második felében visszafogott, enyhén kávés keserűk balanszíroznak és hitetik el az emberrel, hogy minden rendben van, az élet szép, haladjunk tovább mosolyogva.

Részünkről rendben, haladunk.

1107-1108. Rothbeer Galaxy Lager és Rothbeer Red Space

A napokban ünnepeltük xenobeerológusi diplománk hatodik születésnapját, mely képesítés a maga nemében attól is klasszikus, hogy mostanság – idő hiányában – alig használjuk valamire. De nem esünk kétségbe, tudjuk, hogy az idő és a tér szabadon alakítható és formálható dolgok, teljes mértékben osztjuk Gödel mester azon elméletét, mely szerint ha a megfelelő sebességgel indulsz el valahová, szembe találkozhatsz saját magaddal még azelőtt, hogy elindultál volna.

A megkímélt állapotú diploma

A téridőt és a kvantumelméletet feszegető témakörök kellemesen zsongító hátteret biztosítanak a Rothbeer intergalaktikus sörei közül rögtön kettőnek is. A főzde nem ismeretlen előttünk, kóstoltuk már – gyors fejszámolás – vagy hatféle sörüket, melyek közül a Wee Heavy, a Red 5 és a Távoli Galaxis hagyott hátra maga után fajsúlyosabb emlékeket. A főzde azóta a Mad Scientist-tel szűrte össze a levet, söreik a Maglódi úton készülnek, illetve a Mad webshopjában szerezhetők be.

A Galaxy Lager dobozán lévő képen szkafanderes humanoidokba pumpálja lelkesen a levet a csapos, ami remek és elvileg kivitelezhető ötlet, ám mi kissé hiányoljuk a másik csővezetéket, ami a vizelet elszállítását oldaná meg, mert ki a fenének van kedve húszpercenként zsilipelni? Galaxy egyébiránt a komló is, ami ebbe a nagyon halvány, szalmaszín pilsbe került, dől is illatából a déligyümölcs, némi virággal spékelve. A korty élvezetesen friss, az eleje gyümölcsösen zamatos, bár kissé híg, erről viszont az érkező keserűk elterelik a figyelmet. Nem túl bonyolult, 5 %-os alkohollal bíró sör, „az Univerzum rekreációs lágere”, ahogy azt a csomagoláson olvashatjuk, és bizony erre a kategóriára mindig szükség van, bármit csinálsz és bármerre is jársz a Galaxisban.

A Red Space címkéje pompás vérvörös/rubintvörös színekben pompázik, lévén ez egy meggyes belga búza. A vad hullámokon visszafogottan rózsaszínre tükrözött szkafanderes alak deszkázik, belőle nem lógnak csövek, máshogy oldja meg a folyadék be- és kivitelét. A színekről eszünkbe jutott egy újságcikk a kilencvenes évekből, melyben amerikai (nem, nem angol) tudósok – tán a Johns Hopkinsról, de ebben azért nem vagyunk annyira biztosak – bejelentették, hogy vizsgálataik alapján szerintük a Mindenség türkizkék. Néhány hét múlva ismét jelentkeztek, hogy hát bocs, mégis inkább bézs. Nabaz+.

A miénk kitöltve bordó mélységekben bújócskázik, habja szkafanderrózsaszín. Illatában a gyümölcs mellett valami csípős, némiképp boros jegy is húzódik, amit így hirtelen nem tudunk hová tenni, bár valószínűleg a meggy és az erjedés közös gyermeke. A korty nem sok mindent tud felmutatni a witbier-kelléktárból, a gyümölcs kissé agresszív. Még erőszakosabb viszont a csonthéjasokra jellemző gyógyszeres, ciános keserűség, mely rögtön a gyümölcs savanykássága után terül szét. A főzde saját bevallása szerint rést keresett a telített meggysör-piacon, hát lelkük rajta, találják is meg, mi inkább csendesen, a háttérből figyeljük majd őket.

1105-1106. Speedzone Pityu a hegyről és Brúder Búza

Ha az ember előkúszik a lapos kő alól, ahol eddig lakott, előfordulhat, hogy lesznek barátai. Ha folyamatosan és többé-kevésbé eleget tesz az elvárt társadalmi követelményeknek, a barátok nem is tűnnek el. Illetve van esély arra, hogy visszajöjjenek. Ha vannak barátok, azok szintúgy ügyesen fognak mocorogni, belakják és kitöltik a kapcsolati teret, nem feledkeznek meg rólad a relatíve rendszeresen megrendezett, ajándékozással egybefüggő szituációs gyakorlatokon sem. Söröket hoznak neked, mert tudják, hogy szereted, illetve tisztában vannak azzal, hogy ezért te őket még jobban fogod szeretni. Elsősorban nem a sörök miatt, a gesztus, a történés a lényeg (ezt mondod mindig, mindenkinek halálodig). A mi drága barátaink is megszórtak már minket jónéhány alkalommal és dobozzal/palackkal, ez történt legutóbb is (direkt nem a most kifejezést használjuk, mert emlékeink szerint ez még valamikor nagyon az év elején történt, ám ez nem befolyásoló tényező a cseppet sem objektív vizsgálat szempontjából, a szavidő vaskos hónapok múlva fog csak leperegni az idő végtelen mialóf@szán, vagyis amit ilyenkor szoktak volt mondani). Így került hozzánk – többek között – a Nyíri Szilárd-féle One Beer Speedzone-tematikájából – nézd má’, mennyi kötőjel – két főzet, melyek közül a mindenkori kiindulási pontnak szánt és gondolt lágert (hivatalosan és a dobozon Czech Pale Lager) nyitjuk elsőként. Pityu a hegyről beveri egyből – közli velünk a hírértékűt rögvest a csomagolás, bennünk pedig azonnal átfut a nagy pukkanással indító történetek sekélyessé válásának minden fájdalma, ám a reményt természetesen nem adjuk fel. A nyitott sportkocsiban hányavetin terpeszkedő jetiszerű bácsi Vályi István felvidéki származású újságíró, autóbolond és –szakember, médiaszemélyiség.

A palóc tájszólást képzeljük hozzá

Még csak érintőlegesen sem ismerjük eddigi munkásságát, de megszavazunk neki annyi bizalmat, hogy jóval összetettebb személyiségnek gondoljuk, mint amilyen összetett a nevével fémjelzett sör. Kellemesen savanykás illatú, már-már selymes láger ez a Pityu, nem is akar nagyon más lenni, s ez dicséretes. Winkler bácsi természetesen megpróbálja kissé misztifikálni a dolgot, a neten és a csatornáján keringő videót addig a pillanatig tudtuk nézni, amíg ki nem jelentette, hogy ez akár Pilsner Urquell is lehetne. Természetesen benneteket nem akarunk lebeszélni a teljes életmű eme epizódjának megtekintéséről, de lélekben pumpáljátok fel magatokat. Linket meg azé’ se teszünk ide.

Speedzone-sörből négyféle van (a piacon, nálunk csak kettő, de pillanatnyilag nem bánjuk), egy-egy a hasonló nevű autós műsor arcainak, így hát a Brúder Búza esetében sem lepődtünk meg, hogy a traktorból Eckhardt Balázs (Brúder) integet egy kolbásszal. Döbbenetes az lett volna, ha Bruder János kertész és hagymanemesítő feszítene a dobozon (ő oldotta meg a makói hagyma minőségromlás nélküli nagyüzemi termelésének problémakörét), ahol tyúk és kakas, pláne birka is akad, ott hagyma is van valahol a környéken, no de hát említettük, hogy ez egy autós műsor.

Bruder János (1913-1982)

Bontjuk a búzát is, meglepően hangosan csicsereg belőle kifelé a szénsav, ennek ellenére a hab vaskossága kívánnivalókat hagy maga után, akárcsak a tartóssága, mert hamar dugába dől szegény. Az illat is furcsa, ugyan ott vannak a bajor búzák esetében elvárható banános jegyek, de összefonódik velük és elnyomja őket egy erős, kellemetlenül édeskés, szörpös-rágógumis vonal, ami ráadásul az ízben is megjelenik. Nem tetszik a dolog, nem fogunk több Brúdert fogyasztani evilági életünkben saját felbuzdulásból, ám ettől függetlenül további szép sikereket kívánunk az autós műsornak.

1104. Hunyadi

Említettük már ezen oldalakon valamikor, hogy érdemes időnként kicsiny, félreeső, ám tisztességes forgalmú kereskedelmi üzemegységekbe látogatni (pláne a miénkhez hasonló kicsiny, félreeső településeken, ahol örvendetesen gyarapodik az aktív fél- és egészen alkoholisták száma, pedig magunkat még nem is számoltuk bele), mert ott rendszeres időközönként érdekes sz@rsörökbe lehet botlani. Szó szerint, mert ezeket általában ládaszám tárolják szanaszét az üzlethelyiségben, mintegy labirintust képezve a kassza irányába, ahol a palackra és ránk pillantva megértő mosolyt gyűr az arcára a helyi Minótaurosz (esetleg Minótaurina, bár képzésileg ezt aggályosnak érezzük).

Erről meg a régi vicc jut az eszünkbe: Mi az, amiből a teheneknek négy van, a nőknek meg kettő? Láb

Foltos és kopott emlékeink szerint a Hunyadi Világos ákcijóssan 270 HUF-ba fájt, ehhez már csak azt a cca. 1200 forintnyi közüzemi díjat kell hozzáadni, amennyiért a hűtő megpróbálta ihatóvá és kevésbé büdössé temperálni a folyadékot. Nem sikerült. Mértékadóan heves értetlenkedésünk – miszerint kinek állhat érdekében országszerte teríteni ezt a moslékot – rögvest csillapodott, amint a békéscsabai illetőségű Bora Ital-nagykereskedelmi Kft. nevét megpillantjuk a hátcímkén. Így már nem csak a Hunyadi, de minden világos.

Mátyás néven már találkoztunk a családhoz tartozó sörrel, hihetetlenül tré volt az is, itt az idő belerúgni még egyet a szerencsétlen famíliába. A gyártóra egész egyszerűen nem volt lelkierőnk rákeresni, a pénteki munkanapot még abszolválni kell, de ha a Mátyásra és a Tiszaira gondolunk, hendikeppel indulnak a nyomorult pécsiek.

Egyetlen értékelhető jellemvonása ennek a dögletes lének (olyan szaga van, mint amikor egy félig rohadt, penészes citromot nejlonzacskóba csomagolva nyársalsz át és tartod parázs fölé) az általa generált szabad asszociációs bázis: erről mindig eszünkbe fog jutni a pestisjárvány, ami jégre tette a két szegény Jánost a nándorfehérvári csata után.

1102-1103. Bergquell Kirsch Porter és Lobkowicz Flying Cloud IPA

Őszintén szólva kissé tanácstalanul, ám jólesően vakaróztunk egy darabig (mert a férfiember már csak ilyen, szeret jólesően, hosszan vakarózni. Lehet kezdeni homloktájt, aztán felszalad a kéz a koponyatetőre, majd a füleket nem kihagyva csusszan a tarkóra. Itt válaszút elé kerül az ember: vállak, felkar, könyök, alkar és/esetleg hát, vagy mellkas, has, ágyék? Megannyi lehetőség, döntés, finom hezitálás, élveteg dekadencia. És vajh’ bűn-e, ha mindegyik sorra kerül? Ha pedig az, akkor ki szab ki és miféle penitenciát? Nehéz, árnyalt kérdések, oszt’ a seggvakarást, annak esetleges átvitt értelmeit még meg sem említettük.), mert nem értettük, hogy került az elmúlt időszakban végigkóstolt cseh regimentbe egy szász cseresznyés porter.

Vakarózni jó

Aztán eszünkbe jutott, hogy a palackot még a monori sörfeszten gyűjtöttük be hirtelen felindulásból, a térképet böngészve pedig hamar kiderült, hogy a löbaui gyökerekkel bíró Bergquell-Brauerei szűk huszonöt, cseppet sem megerőltető kilométernyire hasal a csehek Varnsdorf nevű városkájától. Mit tesz isten, itt is akad egy főzde, méghozzá cicás, a Pivovar Kocour. Ők terjesztik és forgalmazzák ettől a stratégiai vonaltól lefelé a Bergquell Kirsch Portert, ami pontosan az, mit neve sugall: egy porter cseresznyével nyakon öntve. Nem túl fantáziadús termék, pedig akár az is lehetne, ha az alapsör jegyeinek nagyobb teret engednek. A gyümölcs – bár jóízű, nem geil, nem műanyag – erőszakosan rátelepszik az egészre, ezért néhány korty után úgy döntünk, meghagyjuk az asszonynak. Könnyed csalódásunkat viszont feledteti és orvosolja a Herzkirsche kifejezés, melyet nem tudunk hová tenni, ezért rákeresünk. Döbbenet. Idézünk. „A gyöngyösi szívcseresznye származása: ismeretlen eredetű, Brózik Sándor találta Gyöngyös határában.” Minden tiszteletünk a majd’ negyedszázada elhunyt kertészmérnöké, nagyon sajnáljuk, hogy már nem tudja elmesélni nekünk, hogyan lehet egy város határában sétálgatva ismeretlen eredetű cseresznyét találni. Ráadásul nem is egy fél maréknyit, hanem egy egész fát. Csodás dolgok ezek, ezért tovább vakarózunk.

Hát nem romantikus?

Vysoký Chlumec irányába kanyarodunk közben, mert bár a főzde pillanatnyilag zárva van, termékei kitartóan őrzik nevét. A Flying Cloud IPA is itt látta meg a napvilágot, korrekt, bár nem túl izgalmas, relatíve népszerű termék lévén a Lobkowicz nem hagyta veszni ezt a sört sem, valamelyik gyáregységében a sok közül ma is készítik.

Szép rezes árnyalatot mutat, habja átlagos vastagságú, lassan apadó, kitartó. Illata karakteres, gyümölcsösen édes, virágos. A hidegkomlózás során belekerült Cascade és Amarillo az ízvilágot is szépen alakítja, lassan sétáltatva a fogyasztót a gyümölcsfák között, melyekről narancsot, grapefruitot, egyéb citrusféléket lehet szedegetni. A 13,5-ös Balling megfelelő teltséget, a 44-es IBU kellemes keserűket ad, az 5.4-es alkohol kifejezetten csütörtöki hangulatba ringat.

Vakarózásilag lassan rátérhetünk a herékre.

1100-1101. Bakalář Honey Lager és Bakalář Dry Hopped Lager

A tanévkezdéstől keserű a pofánk, ráadásul ez távolról sem az a jó értelemben vett sörös keserűség. Segélykérőn pislogunk a kamrapolc irányába, hátha akad ott valami, amivel hóna alá nyúlhatnánk padlót fogott életkedvünknek, és lám, ahol a szükség, ott a segítség (Where there is poison, there is a remedy, ahogy az ángliusok mondják úgy általában, illetve I got the poison, I got the remedy, ahogy a Prodigy állítja). Két Bakalář jelentkezik önzetlenül e nem könnyű feladat teljesítésére. Az egyik a Honey Lager, más olvasatban Medový Speciál, a másik pedig a Dry Hopped Lager, zengzetesebben Světlý ležák za studena chmelený.

Az említett keserűség miatt a mézesbe fogunk először belenyalni, zabolázhatatlan gondolatmenetünk pedig máris a fóti főzde Keserű Méz nevezetű hoplágere, valamint a körülötte anno kitört cicaharc emlékei felé kanyarodik. Ám nem ér oda a szerencsétlen, hiszen zabolázhatatlan, ezért máris Pascal Bruckner neve villan fel, akinek hasonló című regénye nagy durranás volt valamikor a kilencvenes évek közepén, mert sokat és sokféleképpen dugtak benne a népek, de emlékeink szerint a történetvezetés kissé dagályos, a stíl pedig irodalmiaskodó, szerencsére közel sem annyira modoros, mint mi. A témára filmügyileg nem kisebb név vetette rá magát, mint Roman Polanski, az alkotást a rendező egyik utolsó jelentős művének tartják a hozzáértők, nekünk pedig újra meg kellene nézni, mert csak kínosan balf@sz jelenetek ugranak be, az meg nem lehet, ha egyszer egy utolsó jelentős műről van szó.

A mézes Bakalář viszont működik, még ha nem is felejthetetlen alkotás, hisz’ látjátok, milyen önfeledten fecsegünk itt mindenféléről. Mézszínű (naná), vaskos és tartós hófehér habbal. Illata értelemszerűen édeskés, a méz mellett a maláták is ezt a vonalat erősítik, de a komlók zöld, füves kontrái szépen ellenpontoznak. A korty átlagosan testes (B° 14), a szénsavak nem vártan ropogósak. Ízében nem teng túl a méz, ám szépen és hosszan ível át, decens keserűkkel (IBU 22) támogatva. A vége viaszosan tapad, az utóíz virágos.

Mostanra kisebbik leánygyermekünk mellé csatlakozott három fiú is, átmeneti megőrzéses jelleggel, mert bennünk pedagógokban ugyan nem túl erős a csordaszellem (ha az lenne, már rég lapátra és jégre tettük volna ezeket a nyomorult kérdőjeles férgeket, akik azt művelik az oktatási rendszerrel, amit), de egymás kölykeire automatikusan figyelünk és ügyelünk. A hangulat tehát olyan negédes, hogy ideje előkotorni a keserűket, nehogy felboruljon a lelki egyensúlyunk. A hidegkomlós láger hozza is szépen a jellegzetes žateci zöldséges-füves ízvonalat, a 34-es IBU pedig megfelelő és határozott keserűséget biztosít, a hab varázslatos módon egyszerre kőkemény és krémes. Kissé sajnáljuk, hogy nincs még pár palacknyi a hűtőben, de többet ha akarnánk sem tudnánk róla mondani, mert az egyik kölyök éhes, a másik a wifi-jelszót követeli, a harmadik a negyedikkel üvölt, hogy kussoljon már azzal a rohadt szájharmonikával. Ezért most az éheset kiviszem a kutya mellé, osztozzanak a tápon, a jelszavasnak rálépek a telefonjára, amelyik üvölt, azt fejbevágom, a harmonikással meg lenyeletem a hangszert.

Csend, béke, péntek.

1098-1099. Démon 13 és Bakalář Řezaná Desítka

Két félbarna szerzet toporog itt mérsékelt türelmetlenséget mutatva, jöjjenek hát, ránk fér a lazítás a tantermek átrendezése és az idén is rendkívüli minőséget és szakmai felkészülést mutató ingyenes tankönyvek kiosztása után.

Meglehet, hogy az előző mondatot átlengő csipetnyi rosszindulat egy velünk együtt a hűs szobába húzódott démonnak köszönhető (lásd Δαίμων → daímōn → daemon), de ne kenjünk rá mindent ezekre a szegény ártatlanokra, van úgyis elég bajuk.

A mi Démonunk ráadásul még a baljós 13-as számmal is meg lett jelölve, utalva ezzel a sör Balling-értékére, ugyanakkor széles teret hagyva a szabad asszociációknak. Származási helyét illetően Vysoký Chlumec a célállomás. Eme csendes, napjainkban ezer főt sem számláló településen 1466-ban emlegettek először sörfőzőket hivatalos iratokon, konkrét főzdét pedig 1611-től datálhatunk. A Lobkowicz-família 1474-ben érkezett ide, azóta – kisebb-nagyobb, a mogorva történelem diktálta szünetekkel tarkítva – folyamatosnak tekinthető az együttműködés. Sajnálatos módon az akár patinásnak is nevezhető főzdét pont a Lobkowicz-társaság záratta be 2021-ben, így az eredetileg Vysoký Chlumec Démon névre hallgató sör már nem itt készül.

Sorompó le

Azért így sem sikerült rosszul. Világos, enyhén rezes borostyán színe nyugtatja a szemet, a tömött, tartós, törtfehér hab szép kontrasztot ad. Illata malátás, mézes, itt-ott halvány szárított gyümölccsel. A korty is édesen, karamellásan nyit, tán kicsit sok is a jóból, a komlók keserűi (IBU 26) némiképp megkésve csak a hátsó traktusban jutnak szóhoz, a sorakozó imígyen döcögős. Vigasztalódhatunk viszont a középtájt jelentkező mazsolás-aszalványos jegyekkel és a hosszan lecsengő decens keserűkkel. Egy ilyen démonnal akár napi szinten is felvenné az ember a harcot, csak hogy acélosodjon a lelke.

A múltkor a Černovar-sörök körbetáncolásakor ígéretet tettünk arra, hogy amint feltűnik a színen az első Bakalář, folytatjuk a főzde történetének zanzásított bemutatását. Eljött a visszafogottan ünnepélyes pillanat, itt a Řezaná Desítka, habár a mi ánglius variációt preferáló példányunk címkéjén Amber Lager olvasható. Esetleg akinek úgy tetszik, szólíthatja Řezané Výčepnínek is.

A főzdét tehát 1454-ben megalapították, termeltek szorgosan. 1587-ben a rakovníki potentátok nekiálltak pedagógust keresni a helyi megüresedett katedra betöltésére. Meg is találták hamarost Jan Pička Písecký személyében, aki miután kapásból felsorolta, hány prágai kocsmában csapolnak rakovníki sört, máris magáénak tudhatta az állást. Az úriember agglegényként az élet könnyed és vidám dolgaihoz (nők és sör) lelkesen viszonyult, ez miatt a kissé konzervatív városkában nem volt nehéz tengelyt akasztani a polgársággal. Hiába volt jó szakember, esztendőnyi ottlét után mennie kellett, ám emlékét a főzde kegyelettel őrzi, mivelhogy a bakalář magyarul annyit tesz: agglegény.

Nős pedagógként kissé eltérő elvi síkon igyekszünk élvezni az életet, de a sör mindenképpen közös metszéspontunk tanult kollégánkkal. Ennek csendes ünneplésére tökéletesen alkalmas ez a szelíd, bársonyos, kellemesen karamellás vonallal indító sör. A malátákat értő kézzel visszafogott, enyhén földes komlók balanszírozzák, melyek mellé az utóízbe ide is bepréselte magát némi szárított gyümölcs. Könnyed, lendületesen fogyasztható, a 4.2-es alkohol lepkeszárnya épp csak megérinti a feje búbját az embernek, de bizonyíthatóan vannak olyan pillanatai az életnek, amikor ez is tökéletesen elegendő a boldogsághoz.