Porból lettem, sörré leszek – Oldal 2 – Történetek sörökről és sörökhöz

1198-1200. Fehér Nyúl Enjoy the Science, Enigma, Monks’ Bread

Szép kis sörcsokrot (milyen pompás szó ez is, sörcsokor, lelki szemeink előtt gondosan kidolgozott testképpel rendelkező, csillogó tekintetű bajor lánykák sorakoznak, karonként 10-12 korsó sörrel) állítottunk össze magunknak – illetve nektek is – ma, melyek összefűzésének vezérmotívumát ez alkalommal a tudomány, mint olyan, szolgáltatja. Világéletünkben erősen hittünk a tudományban. Jól érezzük magunkat a közelében, szeretünk babrálni vele, sziklaszilárd meggyőződésünk, hogy ő fogja kirángatni az emberi fajt abból a kakából, amiben most van, és ahová saját magát kergette. Szintúgy fixa ideánk az is, hogy ehhez mesterséges intelligenciára, valamint a bolygó humán lélekszámának megfelezésére van szükség. Utóbbi kettő nem zárja ki egymást, ezért nyugodtan dőlünk hátra némi zene társaságában, mert a Fehér Nyúl Enjoy the Science nevű söre akkora áthallás, hogy a fal adja a másikat.

A dobozon lévő felirat szerint egy west coast pilsnerrel van dolgunk, ezért mi egy kicsit kétségbeesetten keresgéljük az újvilági komlókat, de hiába. A Titan német (jön is az illatfelhő végén a muskátli), a Styrian Cardinal és a Styrian Dragon pedig szlovén fejlesztés, igaz, ezekben akad amerikai génvonal is. Világos szalmasárga, csipkés habkoronájú sör virágos, citrusos illattal. A korty laza, könnyed (11,3 B°), már az elején meglepően és jólesően keserű. A grapefruit lime-ba lágyul, kevéske savanykás bogyófélét is oda lehet képzelni, a végén pedig újra a keserűk veszik át az irányítást. Precíz, pontos, élvezetesen tudományos, esetleg tudományosan élvezetes sör, mely egyben a főzde From the Hop-sorozatának bemutatkozó darabja. Innen kívánunk sok sikert a továbbiakhoz is.

A tudomány egyik elsődleges feladata a rejtélyek eloszlatása, ugyanakkor azok szakmányban történő előállítása. Az enigmák (αίνιγμα) állandó kihívást jelentenek minden gondolkodó lénynek, s mivel időnként magunkat is e kategóriába soroljuk, nem megyünk el szó nélkül Nyúlék hasonló nevű cold IPA-ja mellett. Az enigma kifejezésről egyszerre jut eszünkbe Sandra, a diszkrét dekoltázsú énekesnő a nyolcvanas-kilencvenes évekből, és Alan Turing. Ebből is látszik, hogy problémáink számosak és krónikusak. A popdíva az akkori férje által összetákolt zenei formáció, az Enigma mindent taroló slágerében (Sadeness Part I.) sutyorgott erotikuschan és flansziául, megfelelően hígítva a kőkemény gregorián kórus latinját. Hallgassátok, de legyetek óvatosak.

Turing bácsival már nincsenek ilyen problémáink, egyértelműen zseniális elme volt, méltatlanul nyomorult életúttal. A németek Enigma márkanevű titkosító berendezésével készített kódokat ugyan nem ő törte fel először (ez Marian Rejewskinek és csapatának sikerült még 1932-ben), ám a Bletchley Parkban az ő vezetésével a megfejtésekre szánt idő látványosan zsugorodott. Szimulációs kísérleteivel a lehetőségek számát 200 trilliárdról (!) egymillió környékére szűkítette. Ennyit végigzongorázni egy Turing-bombával (elektromechanikus számítógép) kb. hat órányi meló, többet beiktatva arányosan kevesebb, az angoloknak meg volt vagy kétszáz.

Nekünk egy Enigma jutott, de nem panaszkodunk, nyitunk. Komlóból ebbe is került háromféle, az alapnak vehető fűszeres keserűket a Magnum adja. A tropikus vonalért az El Dorado felelős ananásszal, mangóval, az Idaho 7 pedig hozzácsap némi fenyős-gyantás jelleget. Világos arany szín, kitartó, hézagos hab, picit csípős, gyümölcsös illat. Rizst is csempésztek bele, hogy még titokzatosabb legyen, illetve a száraz, tiszta ízhatás miatt. Az alkoholtartalom is felkúszott 5.7-re, ettől kedvünk támadt egy alapos sifrírozásra, de aztán attól való félelmünkben, hogy elhagyjuk valahol a kódkulcsot, inkább lemondunk a dologról, és nekiállunk szemezni egy duplabakkal, à la Turing.

**Turing futásban is kiváló volt. Maratonideje szűk tíz perccel maradt csak el az akkori olimpiai aranytól**

A Monks’ Bread tradicionális alapokra helyezett doppelbock, melyet a szerzetesekkel ellentétben mi már nem csak nagyböjt idején fogyaszthatunk (bár valami azt súgja, rájártak erre a csuhások az év egyéb napjain is, hogy legyen erejük őrizni a tudás lángját a sötét időkben). Halvány bézs, krémes és tömött hab, elegáns, mély mahagóni árnyalat. Illata nagyon komoly malátákat hoz, mögötte halványan valamiféle gyümölcs, tán szilva.

Íze is malátadomináns, édességét enyhe komlókeserűk ellensúlyozzák. A korty zamatos, vastag, lassú, lágy, a 7.1-es alkoholtól kellemesen meleg. Pazar alkotás, tovább szilárdítja amúgy is törhetetlen hitünket a tudományban.

Fel hát, előre az eljövendő boldog évezredekért!

1195-1197. Csupor HatManGo, Csupor Black Cherry, Horizont Selfish Games Jungle Surprise

Még valamikor áprilisban, az 5. Sörblogger találkozón a búcsú perceiben nyomták a kezünkbe ezt a két Csupor-féle kraftot, harmadikként most melléjük illesztünk egy Horizontot, csak hogy szépen meg legyen pakolva a gyümölcsöskosár. Így hát van itt nekünk mangónk, meggyünk és vérnarancsunk, utóbbi némi kávéval kísérve, nehogy a sörök közé aludjunk.

Csupor Márton tavaly akasztotta szögre gerillafelszerelését, a Csupor Craft Beer azóta saját főzdével rendelkezik. Erre a célra egy használaton kívüli üzemanyagtöltő állomást alakítottak át, ami remek és fantáziadús ötlet már csak azért is, mert a sörre szívesen gondolunk olyan anyagként, amit rendszeres időközönként a szervezetbe kell juttatni, hogy az rendesen működjön. További könnyed asszociációs lehetőséget biztosít mangós savanyú sörük neve is: HatManGo. Hat mangó van benne? Hat ember megy valahová? Kalapos mangó? Kalapos ember megy valahová? Ez már így is elég fárasztó, de aztán belőjük a tutit. Ha az M betűt megfordítjuk, W lesz belőle → HatWanGo. No és vajon melyik város határában van az a bizonyos benzinkút? Bizony, ott. Nagyon elégedettek vagyunk magunkkal, aztán meglátogatjuk a főzde oldalát, és mit látunk? HatWanGo. Kissé lelombozódunk, ám aztán elfogadjuk, hogy más is lehet hozzánk hasonlóan zseniális, de a biztonság kedvéért laza csuklómozdulattal bevisszük a kegyelemdöfést: Hat nagy kiterjedésű hálózat (Wide Area Network) megy valahová? Oké, lőhettek.

A sör egyébiránt finom, édes és intenzív gyümölcsillatot áraszt, tömíti orrnyílásainkat, percekig csak ezt érezzük, de nem bánjuk. Később egy kis savas, fanyar aroma is társul a dologhoz, szépen ellensúlyozva az édes gyümölcsöt. Ez a harmónia a sör egészére jellemző, az ízek frissek, a savanyú és az édes szépen mozognak egymás mellett. Említettük már, hogy a savanyú sörök számunkra ingoványos területet jelentenek, óvatosan bánunk velük, mértékkel fogyasztjuk őket, de ezzel lazábbra engedhettük a gyeplőt. Elégedettek vagyunk.

Gyümölcsöt és sörtípust váltunk, a főzde marad. A Black Cherry egy meggyel összeházasított stout, melynek már az illata is elvarázsolja az embert. Vastag csokiréteg, amit friss és savanykás meggy lazít fel, még a magok kesernyéssége is érezhető. A korty lágy, simulékony, kellemesen testes, az ízek lassan, fokozatosan építik fel magukat. Masszív csokoládé és vékonyabb kávé kezdi a sort, majd a meggy itt is felélénkíti a dolgot. A lecsengés is hosszú, nyugodt, zavartalanul gyümölcsös, az utóíz finoman keserű. A 6 %-nyi alkoholtól boldogan mosolygunk, az ízek komplexitása miatt már azon gondolkodunk, hogy nyelni kellene egy falatnyi konyakot, hogy tökéletes legyen az illúzió. Meg is tesszük, és tényleg. Tökéletes. Émile Gerbeaud-ra gondolunk sok szeretettel, aki az 1896-os millenniumi kiállításon mutatta be új édességét, a konyakos meggyet, örök időkre boldog függőségbe taszítván ezzel emberek millióit. Elérzékenyülve – gyorsan ittunk még egy pohárkával, tudjátok, az illúzió – gondolunk a Csupor Craft Beer-re is, megőrizzük őket gyakran felfeslő emlékezetünkben.

Végezetül átrándulunk a Maglódi útra Horizontékhoz, akiknek Selfish Games sorozatából ez alkalommal a Jungle Sunrise nevű kávés-vérnarancsos IPA kerül terítékre. Hogy a kávé milyen típus, nem kötik az orrunkra, be kell érnünk azzal, hogy specialty. Legyen az. Tény, hogy az illatanyagok között nagy szépen bújócskázik a citrusok és komlók között, igazán élvezetes azt figyelni, hogyan húzódik előre, majd simul bele ismét a háttérbe. A korty friss, pezsgő, a vérnarancs ízével nyit (ami valószínűleg a mandarin és a pomelo természetes mutációja, és a benne lévő antocianinok miatt sötét színű, mely vegyület viszont csak akkor jön létre, ha a mediterrán termőterületen elég hűvösek lesznek az éjszakák), majd érkeznek a komlók és a kávé. A szépen keveredő, nem tolakodó keserűk valóban egyedi ízhatást eredményeznek, az érdekesen tapadó utóízben a kávé nyújtózkodik legtovább. Érteni véljük a névadás logikáját, mindazonáltal úgy véljük, van ez a sör annyira jó, hogy ne várjuk meg vele a holnap reggelt. Dzsungelünk itt az Alföldön egyébként sincs, csak sivatagunk.

1188-1194. Jó Palóc, Bandauer APA, Bandauer IPA, Negro Modelo, Club Colombia, Like a Goulash 13, Peroni Gran Riserva Rossa, Amaréna

Parádésra-csillagszórósra sikeredett az elmúlt hétvége, hála kedves barátainknak. Ez alkalommal is bírtunk annyit inni, mint egy kisebb mezőváros, ezért aztán a szombat este megrendezett sörvéleményező eseményen már az objektivitás teljes hiányából eredő végtelen nyugalommal vettünk részt. Készült ugyan egy videofelvétel a dologról, ám ezt minimum 200 esztendő erejéig titkosítottuk, így be kell érnetek egy megviselt, törődött, szakadozott és foltos írásbeli beszámolóval.

Tíz főzet sorakozott előttünk, ezekből hetet fogunk ezen keretek között ismertetni, mert a Bernard Černý Ležák (avagy Dark Lager) már régen ki lett pipálva, akárcsak a balassagyarmati főzde Vidróczkiról elkeresztelt vöröskéje. (Az említett felvétel egyik arcpirító jelenetében a híres betyárról szóló népdalt interpretáljuk üvöltve, gyomorforgatóan hamisan. Legyen inkább 250 év.) Tőlük itt kérünk halkan elnézést, mert Amaréna nevű meggyesüket széles mozdulattal a sor végére utasítottuk, aztán az események elszabadultával szépen meg is feledkeztünk róla. Úgy illik hát, hogy elsőként a cég másik sörét, a Mikszáth Kálmán kisepikai gyűjteménykötetének címére hajazó Jó Palóc márkanevű világost említsük meg. A címkéről a Mester tekint ránk tűnődve, de nem gondoljuk, hogy a sörről agyalna, mert azzal különösebb probléma nincsen, sőt, tulajdonképpen bőven az elvárások felett teljesít. Kellemesen, fűszeresen komlós, magát szépen itató szárazkás láger, amiről hallottunk már jóval rosszabbakat is. Ennek oka lehet talán a PET-palakos kiszerelés, esetleg a főzde nem tud mindig azonos minőségű termékeket produkálni. Mindenesetre ez akkor és ott rendben volt. A szénsav nagy lendülettel igyekezett kiszabadulni a rabságból, de némi papírtörlő megoldotta a problémát.

**Mikszáth-portré 1882-ből, A jó palócok megjelenésének évéből**

Veszprém megye felé pislogtunk ezután, itt található Bánd, németül Bandau, ergo a Bandauer Kézműves Sörműhely is. Elvileg ők hazánk legkisebb legális főzdéje, ám hozzáállásuknak és filozófiájuknak ez az állapot tökéletesen megfelelni látszik. Egy APA és egy IPA volt tőlük a felhozatal, ezek közül az előbbit éreztük kidolgozottabbnak a markánsan citrusos ízvilág miatt. Az IPA is hozta a keserűit az elvárható gyümölcsös körítéssel, de társult vele egy némiképp megfáradt, túlérett érzet is. Ennek ellenére a címkén Essegvár (1270 környéke) öregtornya alatt feltüntetett alapigazsággal („Wer kein Bier hat, hat nichts zu trinken”) teljes mértékben egyetértünk, és nem csak azért, mert Luther Mártonnak tulajdonítják. Feltettük Bandaueréket a listánkra, s mivel nem könnyű hozzájutni a söreikhez, záros határidőn belül el fogunk zarándokolni az ország azon felébe.

Ezek után átcikáztunk az amerikai kontinensre a következő két sör erejéig, mexikóvárosi landolással. Ennek északnyugati részében van a Tacuba nevű városrész, itt alapított főzdét 1925-ben egy csapatnyi spanyol migráns. Egyikük – Felix Aramburuzabala – leszármazottja María Asunción Aramburuzabala, aki az ország második leggazdagabb üzletasszonya, cca. 6,2 milliárd dollárra becsült nettó vagyonkájával. Ez akár még a bagó kategóriába is csúszhat ahhoz a 20 milliárdhoz képest, amennyit állítólag az Anheuser-Busch InBev fizetett a főzdéért 2013-ban. Mi ezekkel az összegekkel nemhogy nem rendelkeztünk, hanem felfogni sem nagyon tudtuk őket, így maradt az ivás. A Negro Modelo egy közepes testű, simulékony, ízgazdag, müncheni stílusú dunkel láger, melyhez a finoman pörkölt malátákon túl a Galena komló körtés, ananászos, bogyós gyümölcsös jegyei adták a truvájt. María asszonyság a hatvanas éveinek elejét tapossa, ha betáraz ebből otthon, már megyünk is idősgondozni.

**La calle Tacuba (cca. 1890). Elvileg ez az egész kontinens legrégebbi utcája**

Újabb ország következik újabb migránsokkal. Leo Siegfried és Emil Kopp 1876-ban vergődött ki az óhazából, Németországból Kolumbiába. Néhány évnyi mindenféle dologgal történő kereskedés után megalapították a Bavaria Kopp’s Deutsche Bierbrauerei nevű főzdét. Az általunk kóstolt Club Colombia 1949-es születésű, az alapítás hatvanadik évfordulójára készítették, egy ideig Club Sesenta néven forgalmazták. Végtelenül egyszerű, de nagyjából tisztességesen összerakott, a szokásosnak nevezhető mértékig lebutított pilsről van szó, mely utóbbi tulajdonságát annak köszönheti, hogy ezt a céget is benyelte már az Anheuser-Busch InBev.

**A főzde valamikor az 1900-as évek elején**

Szerencsére az extrémebb ízek rajongói sem maradtak szomjasak azon az estén, hiszen akadt egy adagnyi a Cserniczky Botond nevével fémjelzett B*BOP Fermentory és a Pivovar Zichovec szerelemgyerekéből, a Like a Goulash 13 hívójelű gose-ból. Hogy miért 13, nem tudjuk, de megkérdeztük az AI-t, az meg azt mondta, ennyi benne a szárazanyag. Legyen. Roppant érdekes, meglepő, a társaságot rögvest megosztó, de kifejezetten ízletes kreációt kóstolhattunk. Ahogy a már eleve sós-savanykás alapsör megkapja a gulyásleves alkotórészeit (paradicsom, paprika, hagyma, sárgarépa), már akkor érdekes a dolog, a fűszerekről pedig még nem is beszéltünk. Akadt benne tárkony, babérlevél, kömény, fűszerpaprika, bors és szegfűbors, ezért a végeredmény valóban gulyáslevesre emlékeztetett. Egy csipetnyi Magnum még egy kis keserűvel is megtámogatta a főzetet, amit mi élvezettel szürcsöltünk, még ha a paradicsom tán egy hangyaf@sznyit túl is lett tolva.

Zárótételként a Peroni Gran Riserva Rossa lett szervírozva, hogy az olaszok se maradjanak ki a jóból. Francesco Peroni 1846-ban alapította első főzdéjét Vigevanóban (itt halt meg Juan Caramuel Lobkowitz filozófus, matematikus, de a sörös embereknek más is beugrik a nevéről), mert valószínűleg elege lett a tésztakészítésből, amivel a családja foglalkozott. A cég később Rómába települt át, ahol az ország egyesítése után gyorsan vezető helyre küzdötte fel magát. A Nastro Azzurro termékcsaládot mindenki ismeri, mi is foglalkoztunk már velük, nem tartoznak a kedvenceink közé. Leginkább azért nem, mert ötlettelen, egydimenziós, urambocsá’ unalmas sörök, bazi magas szénsavtartalommal. Ezért kíváncsian vártuk a Gran Riserva-sorozattal való első találkozást, és azt kell mondanunk, kellemesen csalódtunk. A Rossa egy komplex, telt, aromagazdag, címkéje szerint wienna style félbarna sör húsos malátákkal, jó értelemben és vidáman grasszáló karamellákkal. Az addigra végképp meggyötört tekintetünket szívesen pihentettük a rubinvörös árnyalaton, csalogatóan édeskés illata pedig új erőt adott. Tudnak ezek a taljánok, ha akarnak.

Nagyjából ezeket akartuk akkor és ott elmondani jellegzetesen búgó baritonunkkal, de mint azt már említettük, erősen meg voltunk viselve a sok élmény miatt. A legszomorkásabb a dologban pedig az, hogy majdnem teljesen biztosak vagyunk abban, hogy legközelebb is ugyanez fog történni. De mit tehetünk? Meg vagyunk mi határozva, mint a csikó kantározva.

PS.: Ádám közben felszívta az Amarénát, aszongya jó vót. Az emlegetett felvétel még diszkrétnek ítélhető részéből a sörök miatt ideillesztünk néhány másodpercnyit. A végén jobbra mi rázzuk a seggünket.

1185-1187. Fehér Nyúl x Uradalmi Rusty Friends, Fehér Nyúl x Steap Hop Kombucha, Fehér Nyúl x Sailors Grave Pacifiction

Néhány nap múlva találkozunk a mi szívünknek kedves barátokkal a folyóparti kisvárosban (oké, nem mindegyikkel, de aki nem tud ott lenni, az is kedves a szívünknek), ahol söröket fogunk kóstolni és rálapátoljuk a földet a nyár sírjára, hogy aztán jövőre újra ki tudjon kelni. A barátság szép és fontos dolog, mi is nehezen lennénk meg nélküle, és úgy tűnik, nincs ez másképp a sörkészítőknél sem. Ennek jegyében sorakoztattuk fel a Fehér Nyúl három kollaboráns főzetét, melyek közül az egyik ugyan kakukktojás, de nem volt szívünk kihagyni a seregszemléből.

Elsőként a Rusty Friends érkezik, mert többek között az életkorunknak köszönhetően mi is ilyenek vagyunk, rozsdás vénemberek, de azért még nem szaladunk el, ha arról van szó, hogy két testnek kell találkoznia a rozsban. Igen, megint Burns, kikerülhetetlen, ha rozsból/rozzsal készített sörökről van szó, és ez az Uradalmi főzdével készített Cold Rye IPA az.

**A ballada zenei adaptációjának 1854-es kiadása. 400 USD**

A rozs jellegzetes, összetéveszthetetlen ízvilágának alapját izgalmasan keveri meg a két, jó érzékkel adagolt komló. Az Amarillo és a Loral citrusos, finoman virágos, a végén halványan gyógynövényes szálakkal szövi át a közepes testű (12,3 B°), 5,4-es alkoholtartalmú sört, melyből az Uradalmi eredeti NEIPA-jából most CIPA lett (újabb mozaikszó, amitől megemelkedhet a szemöldök). Miközben szagolgatjuk – gyorsan illanó citrusok után kicsit poros gabonák -, eszünkbe jut, hogy a rozs, illetve a rozsföld nem csak Burns versében, illetve az annak alapot adó skót népdalban bír meglehetősen kétértelmű, sikamlós jelentéstartalommal, hanem az oroszoknál is. A Коробе́йники című dal egy vándor kereskedő és egy lány találkozását meséli el. A férfiember (akinek tele van a ládája → „Ой полным полна моя коробушка!”) ígéretet tesz, hogy bizony ő a magas rozsban fog várakozni estig (Выйду, выйду в рожь высокую), s ha a lány odamegy, mindent megmutat neki (Все товары разложу). Legyen így. Egyébiránt a dalt minden tisztességes gamer ismeri, mert ebből készült a Tetris kezdéskor hallható motívuma.

Tegyük középre az emlegetett kakukktojást, rántsuk is le róla a leplet: nem sörrel van dolgunk, ez kombucha. A kombucha egy erjesztett (fermentált), édesített teaféleség, amit – ha hihetünk a régészek által előkotort leleteknek, és miért ne hinnénk – már több mint kétezer éve ismer és fogyaszt mindenki, aki szereti. Mint annyi sok dolog, ez is a kínaiaktól startolt, aztán az oroszok széthordták mindenfelé. A név kissé félrevezető, mert nem csak magát a teát, hanem a készítéséhez használt baktérium- és élesztőkultúrát is így nevezik. Meg időnként teagombának, mandzsúriai gombának is, pedig nem gomba, hanem egy komplex és bonyolult szimbiotikus élesztőkultúra (aki profinak szeretne mutatkozni, használja a SCOBY [Symbiotic culture of bacteria and yeast] rövidítést, de ne csodálkozzon, ha a beszélgetés innentől a Hanna-Barbera rajzfilmekre fog terelődni). Mindenesetre az élesztőkomponens általában tartalmaz Saccharomyces cerevisiae-t, ami nélkül pedig ugyebár nincs sör. Aki ennél többet szeretne tudni a dologról, az keresse Pesti Richárdot a Steap-nél, mert ők azok, akikkel Nyúlék ez alkalommal közösen dolgoztak. A főzdében a fermentált kultúra mellé odasereglett némi nyírfacukor, stevia, koriander és menta, a Hop Kombucha nevet pedig a Citra aktualizálja. Nagyon kellemes, üde, frissítő hatású ital lett így belőle, ami elvileg még méregtelenít is, amire nagy szükségünk is van, mert ha arra gondolunk, hogy a jövő héten kezdődik a tanítás, rögvest vörös köd ereszkedik a szemünk elé, és már indulnánk is a világ másik felének irányába.

Harmadik tételünk pont ebben segít, még ha csak elvi síkon is, hiszen segítségével ismét ellátogathatunk az istenke háta mögé, Ausztrália déli csücskébe, Victoria államba. Van itt egy Marlo nevű település, lakják vagy hatszázan, és igazság szerint nincs is annyira a világ végén, hiszen Melbourne ide csak szűk négyszáz kilométer. Itt üzemel a romantikus nevű Sailors Grave Brewing családi vállalkozásként 2013 óta. Saját bevallásuk szerint söreiken keresztül igyekeznek bemutatni a vidék jellegzetességeit, szárazföldet és tengert egyaránt beleértve. Szinte minden sörtípusban megnyilvánulnak, és az a sok sós víz olyan érdekes főzetekre ihleti őket, mint például az osztrigával készített füstös stout, vagy a tengeri sün és a citrommirtusz randevúja egy gose-ban.

A Fehér Nyúllal történt közös alkotás ennél azért fogyasztóbarátabb, a Pacifiction egy saison, amit két ausztrál komló, az Ella és az Eclipse tesz még különlegesebbé. A 14,2 B°-t túlzás lenne vaskosnak titulálni, a korty mégis jólesően telt és krémes a háromféle gabonának (árpa, búza, zab) köszönhetően. Opálos, halvány aranyszínű sör kitartó, paplanos habbal, virgonc szénsavakkal. Illata kellemesen fűszeres. A komlók szépen adagolják a trópusi gyümölcsöket, leginkább a mandarin és a grapefruit érezhető/élvezhető. Megfelelően száraz, az utóíz keserű, fűszeres.

Ezúton kívánunk minden szépet és jót, valamint eredményes munkálkodást a baráti alapon kollaboráló iparosoknak.

1183-1184. Wundertal és Birra Tirana Pilsner

Mára is két parádés alkotás jutott, lehet diszkréten irigykedni, hiszen akit a Sors ennyire kegyel, az megérdemli. Hogy melyik lehet sz@rabb, arra már most lennének tippjeink, de mi hiszünk a liberalizmusnak a személyes szabadságon kívül a törvény előtti egyenlőséget biztosító elvében is. Imígyen felvértezve laza mosollyal szólítjuk elibénk a borsodiak heresorvasztó nehézvizét, mely az echte deutsch Wundertal hívójelre hallgat.

A névválasztáson nagy örömmel látunk neki töprengeni. Tudjuk jól, hogy a kérdőjeles nagyüzemi gazemberségeket nemhogy trendi, de egyenesen kötelező valamiféle minimális fogyaszthatóságot sugalló, némi szakértelmet sejtető fedőnévvel ellátni. Részünkről adott a költői kérdés, miszerint mif@sznak? Mert hát az alkoholistáknak az a rétege, amelyik ebből a kínálati szegmensből rugaszkodik neki a napi Nirvánának, nemigen esik transzba az ikonikus német sörminőség ilyetén sugallatától (leszámítva tán a lecsúszott sörbloggereket). Aki meg még nem tart itt, az tökéletesen átlát a szitán. Ha mégsem, az egy finom jele annak, hogy elkezdett csúszni ő is valamiféle lejtőn. Ugyanakkor nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy a bőcsi brainstorm-iroda egyik sarkában vigyorogva lapít egy Warhammer-rajongó, Wundertal ugyanis a nyolc Halandó Birodalom* egyikének, Ghyrannak tartománya. Itt terem a fantasztikus fátyolvirág (Schleierblüte), amit ha magadra erősítesz, repülni fogsz.

Nagyjából ez a hatásmechanizmusa a borsodi varázsfőzetnek is, csak itt a fogyasztást követően nagyívű zuhanás várható a Büdös Semmibe (Stinkendes Nichts). Dohos, egérszagú lötyedék némi gyógyszeres keserűséggel, a gyomor nyálkahártyájának viszont becsülendő lelkesedéssel esik neki rögvest a megérkezés után. Próbáltuk semlegessé hűteni, de elfogyott a cseppfolyós nitrogénünk, −195,8 °C felett pedig nem ajánljuk senkinek.

*mai ingyenes népfőiskolai keretünkben közöljük a maradék hét nevét is: Azyr, Aqshy, Shyish, Hysh, Ghur, Chamon, Ulgu. Szívesen.

Másik sörünket kedves és önzetlen kolléganőnktől kaptuk, az őszinte és lelkes köszönetnyilvánítás után viszont azonnal a HétköznaPICSAlódások dalszövege ugrik be: „A célpont Tirana, lőszer a tárban/Anarchia Albániában/A sasok földjén elszabadult a pokol/Valahol délen égbe kiált a nyomor.” No de hát tulajdonképpen miért is ne hallgassuk meg?

Tegyük hozzá gyorsan, hogy eme halhatatlan sorokat az országban 1997-ben zajlott polgárháború ihlette, az azóta eltelt szűk három évtizedben Albánia szépen magára talált. Valószínűleg már nekik is jobb a soruk, mint nekünk, bár ezzel nem mondtunk semmit, tekintve, hogy lassan már mindenhol kellemesebb az élet ezen a kontinensen, mint ezen a nyomorult 93 ezer négyzetkilométeren.

A Birra Tirana a hasonló nevű, 1960-ban létrehozott sörfőzde zászlóshajója, ám a mi példányunkat a valamivel korosabb, 1928-as alapítású Birra Korça készítette (nem meglepő módon egy Korçë nevű városban). A pilseni típusú sör különlegességét elvileg a Selita-forrásból származó, extra magas oxigéntartalommal bíró víz adná, és tényleg elég vízízű. Megfelelő hőmérsékleten fogyasztva simán átugorja a fűnyírósör kategória alapkövetelményeit, ez pedig a napi felhozatalt tekintve egyértelmű dicséret.

Most kimegyünk az itteni sivatagba valamiféle forrást keresni, aztán hallgatunk még egy kis punkot, oszt’ jóccakát.

1181-1182. Leon Steiner Strong és Gambrinus 10

1743 augusztusának egyik verőfényes reggelén Johann Wilhelm Ludwig Gleim meglehetősen kellemetlen szájízzel és hasogató fejfájással ébredt. A vizeskancsó után tapogatózva igyekezett összerakni az elmúlt este és éjszaka történéseit, de nem jutott sokra. Arra még emlékezett, hogy újsütetű titkári pozícióját ünneplendő vetette bele magát az események sodrába, mely kinevezést maga Frigyes Vilmos brandenburg-schwedti őrgróf eszközölte ki számára. Baráti társasága harsányan és őszintén örvendezett, az emocionális töltet pedig tovább vastagodott, amikor Gleim ajkait elhagyták a varázsszavak: – Mindenki az én vendégem! A buli elején még kikent-kifent vendéglőkben vedelték a jóféle brandenburgi söröket, aztán ahogy kopni kezdett irodalmárunk likviditása, úgy lettek egyre homályosabbak és kérdőjelesebbek a kocsmák, nem is beszélve a sörökről és egyéb alkoholokról.

**Johann Wilhelm Ludwig Gleim egy másik Johann, Heinrich Ramberg festményén (1789)**

A hajnali fényviszonyok Johann láttán automatikusan tolódtak a pír jelző irányába, ugyanis mostanra a titkár úr felettébb minősíthetetlen állapotban firkálgatott valamit egy darab papírra a külváros egyik büdös krimójának ragacsos sarokasztalánál. Két sör imbolygott előtte a konyhabútor sántaságának köszönhetően: egy rossz lengyel és egy nem jó cseh. Volt ott még valamiféle schnapsmaradék is, ha hűek maradunk az általunk eddig lelkesen követett minden mindennel összefügg elvhez, akkor körte. (Ugyanis a költő későbbi és elég tiszteletreméltó hagyatékát dédunokaöccse, Friedrich Heinrich Wilhelm Körte gondozta.)

**Friedrich Heinrich Wilhelm Körte portréja 1800-ból. Természetesen itt is akad a festő nevében hasonló elem: a művet Georg Friedrich Adolp Schöner készítette**

Az anakreoni állapotba került Johann vetett még egy utolsó, felvilágosodottnak nem nevezhető, ám annál rokokóbb és véreresebb pillantást a kelő Napra, aztán kikapcsolt és töltőre tette magát. A kocsmáros volt olyan jó fej, hogy miután lenyúlta a zsebóráját, feldobta őt egy szekérre, így a költő az aznapi tejadaggal együtt landolt a cselédbejárónál. Miután a vizeskancsó tartalmát részben benyelte, részben a fejére öntötte, előkerült a zsebéből a papírfecni, rajta egy kevésbé míves klapanciával.

Ode an Leon Steiner

Götter des Himmels, vereint euch zum Feste!

Leon Steiner ruft euch zu, seid ihm ein Fest!

Lasst uns das Maß voll, das Maß voll der Freude

Der edlen Flüssigkeit, des köstlichen Trankes

Der Götter und der Menschen, des Himmels und der Erde!

Er, der von Huldigung und Ruhm nicht entglitten,

Leon Steiner, der König des prächtigen Trankes,

Mit einer Krone des Goldes, des trinkbaren goldenen,

Braut er den Edelsten aus Frucht und Malz.

Er, der in vollen Gläsern die Freuden vereint,

Der Dämmerung des Lebens tröstet und zerstreut,

Freude und Glücklichsein in seligstem Glanz,

Weckt mit dem Trunk die Freude und den Tanz.

Az éjszaka sötétebb ízemlékeitől megborzongva előkotorta tollát, harmadik próbálkozásra sikeresen megnyalta a megfelelő végét, aztán némiképp bandzsítva mindenhonnan kihúzta Leon Steinert, fölé pedig reszkető kézzel odakaparta: Gambrinus.

1179-1180. Bruncvík Světlé Výčepní és Světlý Ležák

Bruncvík lovag, Žibřid herceg fia (de az is lehet, hogy egy másik kékvérű, Štylfryd volt az apukája, ezek a jólnevelt arisztokraták igyekeztek a lehető legtöbb lyukba belelógni, nem véletlenül nyugszik kőkemény tapasztalati tényeken a híres mondás, miszerint mindenkinek csak az anyja biztos) búsan poroszkált hazafelé hét esztendőnél jóval tovább húzódó kalandozásai után. Azért volt szomorú, mert feleségével, Neomenia hercegnővel ebben az időtartamban egyeztek meg indulás előtt, miszerint a hölgy hét év múlva hivatalosan is eltűntnek és/vagy halottnak nyilváníthatja férjét, és új partner után nézhet. Nem csoda egyébként, hogy Bruncvík lecsúszott a deadline-ról. Rögvest a start után hajótörést szenvedett társaival a rettegett Borostyán-szigeten, ahol minden sárga és büdös (itt húzhatnánk egy keresetlen párhuzamot az éppen kóstolt sörökkel, de nem tesszük, mert csak a szín passzol), utóbbi kénlelőhelyek létét sejteti.

Két év nyomorgás után egy helyi remete tanácsára hősünk egy döglött lóba varratta magát – szent esküvel fogadva, hogy erről nemi élete viszonylagos folytonosságának érdekében felesége előtt hallgatni fog -, hogy egy ronda nagy madár felkapja, és a szárazföldre szállítsa. Itt kiharapdálta magát a lóból, hogy tudjon segíteni egy oroszlánnak legyőzni az ellenfelét, a kilencfejű sárkányt. Hűséges barátokként vándoroltak tovább ezen a furcsa vidéken, ahol mindenkinek a kelleténél több feje/szeme/végtagja volt. A főúri réteg még a legpatkányabb helyeken is összetart, ezért az itteni király, akinek tizennyolc ujja volt, felajánlotta lovagunknak szintén polidaktiliás, kissé kutyafejű lányát feleségül. Bruncvík bárgyú vigyorral képzelte maga elé, miféle manuálterápiás gyakorlatokban tudná őt részesíteni újdonsült neje, de aztán a hűségesen várakozó Neomeniára gondolt, és nemet mondott. A hercegnő búcsúajándékul neki adományozta a legújabb fejlesztésű, felhőalapú AI-vezérlésű 6.2-es csodakardot, ami verbális utasításra minden kijelölt célszemélynek levágja a fejét, akármennyi is van neki. Imígyen megtámogatva csúf és ádáz ellenfelek tömkelegét mészárolták még le hazavezető útjukon, ám az idő közben gyorsabban haladt náluk. Neomenia kipakolta magát a húspiacra, jöttek is a kérők csőstül, egy megkímélt állapotú, alig használt nej, akinek még pénze és rangja is van, hamar kalapács alá szokott kerülni, még ha csak képletesen is. A népmesei-mondai hagyományoknak megfelelően koldusnak maszkírozott Bruncvík természetesen nem vágtatott be egyenest a saját palotájába és b@szott egy emberest az asztalra, hogy meggyüttem, pitli van mindenkinek, hanem először belecsempészte a gyűrűjét neje poharába (illetve ha a közös megegyezést vesszük alapul, akkor már nem is biztos, hogy a neje volt), ~~hátha az megfullad tőle, ő meg visszamehet a sokujjú handwork megoldáshoz~~ mire az sztornózta az esküvőt. A csalódott versenyzők – voltak vagy ötvenen – jogosnak érzett haragjukban hősünkre támadtak, ám a csodapengével szemben annyi esélyük sem volt, mint az egylábú sündisznónak az autópályán. Bruncvík és Neomenia boldogan éltek, amíg éltek, aztán a lovagból szobor lett a Károly-híd egyik pillérén, az oroszlán meg elszegődött címerállatnak a csehekhez. A csodakard a CIA egyik raktárában várja az új fejlesztést, miután Indiana Jones ’42-ben a braunschweigi (cseh nyelven Brunšvik) várban vetkőzőpókeren elnyerte azt egy transzvesztita Obersturmbannführertől.

A történetben az európai kultúrkör számos eleme sorakozik fel, ettől lesz izgalmas és fogyasztható. A lovagról elkeresztelt sörök inkább csak az utóbbi kategóriába férnek bele.

**Bruncvík a parton. Az oroszlán kissé szégyenlős**

1177-1178. Tsingtao Premium Special Edition 2025 és Tsingtao IPA

2025 a kínai holdnaptárban a Kígyó éve. Ez így kellemesen egyszerűen hangzik, no de majd pont a kínaiak lesznek azok, akik hagyják a dolgokat ilyen egyszerűnek maradni. Szóval az egész valamikor Krisztus urunk előtt nagyjából 2500 esztendővel startolt, amikor Huangdi, a mitikus Sárga Császár bevezette a naptárrendszert. Ebben minden évhez csatoltak egyet az öt ősi elem közül (tűz, víz, fém, föld, fa), majd később, a Csou-dinasztia idején – még mindig bőven időszámításunk előtt – jöttek a jószágok, mind a tizenkettő. A dolog ugyan jóval bonyolultabb, de a két ágat kombinálva nevezhetjük az idei esztendőt a Fa Kígyó évének. Mivel a nyomorult elemeket is sikerült kétfelé osztani, ezért a Jia és a Yi fa közül az utóbbi játszik most, a kérlelhetetlen logikát követve tehát 2025 a Yi-Si éve. (Si a kígyó, ofkórsz, mint Fekete Istvánnál, csak nekünk van sz betűnk, hehehe)

Qingdao/青岛市/Tsingtao városában a főzdét 1903-ban alapította egy hongkongi illetőségű angol-német vegyesvállalat Germania-Brauerei Tsingtao Co., Ltd. néven. Az első igazgatók és főzőmesterek természetesen németek voltak. Aztán jöttek a japánok, utánuk a nacionalisták és a kommunisták, végül a kilencvenes években privatizálódott a dolog. A brand az ország legnépszerűbb exportsöre, a hazai piacon viszont csak második, lenyomja őket a senjangi Snow (Shenyang Huarun Snow, 沈阳华润雪花啤酒), amiből éves szinten kicsivel több fogy 100 millió hektoliternél. Egészségükre.

Ádám barátunk (a.k.a. Joshua, remember?) szerzett nekünk egyet a fakígyós extra kiadásból, melyet nehezen érthető módon alupalackban forgalmaznak, mondjuk menőnek menő, az biztos, de mellékelhettek volna hozzá egy fa csészét. A palackon minden lényeges dolog ábrázolva van: a Nap, mint a remény, a vedlő kígyó az új kezdet szimbólumaként, a fák pedig a hosszú életet és a gazdagságot biztosítják. A sör maga a főzde 4,7-es alkohollal bíró alaplágere, melyen – hogy elegánsan fogalmazzunk – sokat dob a csomagolás és a megjelenés, ezeken túl nem egyéb egy tökátlagos, középszerű, kissé savanykás híg söröcskénél.

A hagyományos értelmezés szerint a Fa Kígyó éve a tervezések és a kihívásoknak való megfelelések ideje, ezért lehet az, hogy ugyan mi úgy terveztük, hogy a jövőben egy darabig kerülni fogjuk a kínai söröket, máris itt van még egy. Kihívásnak fogjuk fel, megfelelünk neki.

Magára valamit is adó főzdeként a Tsingtao is készít már mindenféle sörtípust, így IPA-t is. Merő rosszindulatból már jöhetne is a kérdés, miszerint minek, de ez esetben bizony igazságtalanok lennénk mongolredős (Plica palpebronasalis, ma is megtudtunk valami újat) testvéreinkkel. Jó kis gyantás illatú cucc ez, stabil komlókkal, kerekded kortyérzettel, szépen muzsikáló utókeserűkkel. A legnagyobb truváj mégis az benne, hogy a tobzódást a típusban mostanság véleményünk szerint kissé túlzásba vivő déligyümölcsök itt nem akadékoskodnak, a gyümölcsös jegyek barátságosan visszafogottak. Egyszerű, diszkrét, már-már elegáns, a 6.2-es alkoholt pedig mosolyogva üdvözöljük.

A Fa Kígyó éve magában hordozza a fejlődés és az átalakulás lehetőségét, amikben mi rendületlenül hiszünk, de azért a biztonság kedvéért ideillesztjük azt a videót, amin a főzde egyik melósa belepisál a malátáskádba.

1173-1176. Van Pur Lager, Van Pur Blonde, Van Pur Dubbel, Van Pur Tripel

A kentaurokról olvasgattunk elalvás előtt, nem véletlenül álmodtunk lófejű nőkkel. Idilli, mondhatni bukolikus környezetben sétálgattunk köztük a Százholdas pagonyban – Róbert Gida negyedóránként Christopher Robin Milne-é változott, aki rühellte az apukáját, meg félt is tőle, ezért ilyenkor a szokásosnál nagyobbakat rúgott Malackába, az a nyomorult pedig vigyorogva visítozott a lakkbőr szopóálarc alól. Micimackó egy méztripen ült, nem fókuszált, de a láncfűrészt erősen szorította -, amikor az egyik lófejű csábosnak szánt lófogú mosollyal imígyen suttogott fülünkbe: – Jagoda néni vagyok, a Van Pur igazgatótanácsának elnöke. Nincs kedvetek megkóstolni a Worlwide Famous Beer-sorozatunkat? – Egyáltalán nincs! – visítottuk mi is Malackánál fél oktávval magasabb hangfekvésben, aztán hirtelen szétolvadt körülöttünk minden, mi pedig enyhe végtagi tremolókkal és kitágult pupillákkal tértünk magunkhoz szűzies derékaljunkon heverve.

Reggeli kávénkat szürcsölve elhatároztuk, nem futunk végzetünk elől, Shakespeare bácsi is megmondta, hogy feltehetőleg akkor lesz nemesb a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait, gyertek hát Van Pur-ok, leveszünk benneteket mellel.

A Van Pur Lager már csak azért is lett az első a sorban, mert a többi hárommal ellentétben nála nincs kihegyezve a dolog a belga utánérzésre. Ezen kívül nem sok mindent tud felmutatni a szerencsétlen. Szépen kitömték kukoricával, ennek köszönhetően az illatban rövid ideig követhető gabonás édesség és az ízvilágon parádés ívben áthúzó kellemetlen savanyúság között még bántóbb a kontraszt. Egérszagú Borsodi-feeling ébredező gyomorégéssel, már löttyintjük is a hangyák közé.

Jöhet a Blonde, amíg visz a lendület, mert ahogy emelkedik a hőmérséklet, egyre kevésbé tudjuk vállalni a felelősséget bármiért is. A kukoricadarát – minő öröm – ebben is benne felejtették, ezt kvázi ellensúlyozandó, belevágtak egy marék cukrot. Ettől olyan befőzés jellegű, szirupos hatást kapott, csakhogy esetünkben a begombázott nagymama elgaloppírozta magát a borkősavval (2,3-dihidroxibutándisav, C₄H₆O_6,csak hogy ma is okosodjunk). Valami nehezen magyarázható, ellenben nyugodtan perverznek minősíthető vágytól vezérelve megisszuk kb. a felét, a maradékot pedig – mivel a hangyáknak ránézésre teljesen betett a láger – az ablakcserék óta az udvaron terpeszkedő sittkupacra zúdítjuk. Közben az jut az eszünkbe, hogy a reménytelenül összeállt dombocskát csákányozni kellene az elszállításhoz, ezért jobban járunk, ha hozatunk rá egy fél kocsi termőföldet, oszt’ lesz belőle sziklakert, f@szom.

Nagy levegőt veszünk, itt a Dubbel. Illata ennek is töményen édes, ebben a cukor már kandírozott, óh mámor, corn still loves us. Az íz viszonylagosan kordában van tartva, s bár a belengetett gyümölcsöket sehol sem leljük, a karamell tisztességesnek mondható. Az alkoholtartalom 6,5 % környékén egyensúlyozik, ennek és barátságos mahagóni árnyalatának (a drapp habbal együtt egészen korrekt kinézete van) köszönhetően nem öntjük ki. Nem is lenne hova, a hangyák és a sitt kipipálva, a kutya meg a macska nem kap, a kert végében van ugyan egy villámvágta nyírfa, de odáig hamuvá égetne bennünket a Nap. Megisszuk.

Minden kakas úr a maga szemétdombján, ezért mi is megemeljük amúgy nemigen létező kalapunkat a Tripel előtt. Eltűnt a kukorica, helyette narancshéj van és koriander, az alkoholtartalom pedig 8,5 %. Nem reménykedtünk szofisztikált ízorgiában, ezért nem is csalódtunk akkorát, amikor nem kaptuk meg. Ez lehetne afféle mottó a Van Pur söreihez, de eddigi tapasztalataink alapján a remény ilyen szintű hiánya könnyen depresszív-szuicid menetelést okozhat a setét semmi irányába.

A tanulság mindezekből egyrészről az, hogy a lengyel márkanévvel találkozván az ember váljék a szokottnál is óvatosabbá, másrészt körültekintőbben válogasson az esti olvasnivalók között.

1171-1172. Corgoň 10° és Martins 12°

Itt a tanév vége, ez jó. Rengeteg az adminisztrációs és/vagy egyéb b@szakodás, ez nem jó. Meleg van, mint a tehénben, ez jó. Újabb két sör vár begyvizsgálatra (a kifejezést a két Józsefnek, Romhányinak és Neppnek köszönhetjük), ez még jobb. A lazább szerkezetűvel indítunk, újabb tízeske érkezik a szlovákok irányából, a vágányok mellett kérjük vigyázzanak. A mostanság a Heineken tulajdonában lévő főzdét 1894-ben alapították Nyitra városában, a palack címkéjén lévő két évvel későbbi dátum a konkrét termelés beindulását jelzi. Itt döntöttek úgy anno a hatalmon lévők, hogy Vazulnak túl szép szemeket adott a Teremtő, jobb lesz azokat kiszedni a helyükről, s ha már nekikezdtünk, kerüljön a fülébe is némi forró ólom a szokásos eljárási rendnek megfelelően durván és gazul. Egyébiránt a korabeli krónikák gyanúsan egyöntetűek abban a kérdésben, miszerint az ötlet Gizella királyné szerzeménye, ám ez valószínűleg relatíve pofátlan maszatolás annak érdekében, hogy államalapító szent uralkodónk portfóliója mentül makulátlanabb legyen. Akiket ez zavar, azoknak megadjuk az engedélyt: igen, szabad sírni a Kárpátok alatt.

A Corgoň 1988-as születésű, a történelmi térerő ez alkalommal is erőteljesen befolyásolta a névválasztást. Éldegélt ugyanis Nyitra városában egy nagy erejű ember, Juraj Corgoň, a.k.a. Kovács Juraj. Ha ő nekiállt dolgozni, az egész mindenség beleremegett, úgy tudta püfölni a vasat. Amikor az igazhívő kontyosok ostrom alá vették a várost, Juraj koromtól fekete arccal, kezében izzó vasdarabbal bukkant elő a lőporfüstből, ráadásul ronda nagy köveket is hajigált a nyomorultakra. Több se kellett a töröknek: – Itt az ördög! Itt az ördög! – kiáltással szerteszét futottak. A hálás utókor szobrot is állított neki, ami a Pribinovo téren álló, Jozef Kluch püspökről elnevezett épület egyik sarkát támasztja.

Állítólag szerencsét hoz, ha az ember megérinti, sőt, ennél jóval specifikusabb szolgáltatásokra is képes. Ha egy hajadon férjhez szeretne menni, a szobor jobb lábának nagyujját kell csókkal illetnie. Amennyiben gyermeket szeretne, a bal láb hasonló szegmense a kijelölt terület, bár szerintünk az apajelölttel való szexuális alapú együttlét sem rossz ötlet. Juraj Corgoň töretlen népszerűségét a róla 2001-ben készült Za mestskými múrmi: Kováč Juraj (A városfalak mögött: Kováč Juraj) című film is bizonyítja. Eme alkotást mi még nem mertük megtekinteni, a bátrabbak itt és most megtehetik.

A sör maga egyszerű, de tisztességesen összerakott és balanszírozott világos 3,8-as alkoholtartalommal, 32-es IBU értékkel, szép hosszúkás keserűkkel. Az időközben Hurbanovóba történt áttelepülés sem változtatott népszerűségén, kategóriáján belül továbbra is ez az egyik legkelendőbb sör szlovák barátainknál. Lehet, hogy a meleg és az adminisztrációs lóf@szpúderek is közrejátszanak, de érteni véljük, miért.

Második – szintúgy szlovák – sörünk a Pivovar Martins készítménye Turócszentmártonból, amit a Martinus Turonensis, avagy Tours-i Szent Márton tiszteletére emelt templomról neveztek el Turčiansky Svätý Martinnak, ebből napjainkra az első két tag elkopott (Márton felezte el a köpenyét egy koldussal, és őt buktatták le a libák, amikor a püspöki kinevezés elől az ólba menekült). 1841-ben alakultak meg, bajor sörfőzőmesterrel az élen, húsz évvel később pedig az ő sörükből fogyasztottak jelentősebb mennyiséget azok a politikusok, akik megszövegezték a szlovák nemzet memorandumát, mely afféle autonómia lett volna kulturális és oktatási téren, nodehát persze a magyar kormány elutasította. 1918-ban viszont újabb nyilatkozat készült, ekkor pedig a frissen kivérzett Monarchia már nem rúgott labdába. A szlovákoknak sem sikerült összehozni a saját nemzetállamot, Csehszlovákia lett a vége a dolognak. Hogy ekkor mennyi Martins-féle sört ittak, arról nincs adat.

A főzde jelenleg a Martinnal egybeépült Vrútkyban (Ruttka) üzemel, jelszavaik valának: bio és papucs. Előbbi tán érthető, utóbbit rögvest magyarázzuk. A hatos kiszerelés kartondobozából pofás kis papucsokat lehet hajtogatni, aki kíváncsi a know-how-ra, okosodjon röviden itt.

A Martins 12 ̊-es egyik visszafogottan exkluzív példánya jutott nekünk, ennek címkéjén a Kis-Fátra hegyvonulat három csúcsa van feltüntetve. Ízvilágát tekintve mindenképpen említésre méltó az egész kortyon szépen átívelő, és az utóízt is meghatározó kellemesen zöldséges-gyógynövényes keserű vonal. Hosszasan csemcsegünk rajta és utána, így még arra is marad idő, hogy elmeséljük, mit keresnek a főzde logójában a fűrészek.

Történt egyszer, hogy a mi igazságos Mátyásunk (nem a kopasz, a nagyorrú) éppen arrafelé mászkált, ez alkalommal teljes nagyúri, mondhatni haute couture kiszerelésben. Meg is szomjazott annak rendje és módja szerint, betértek hát egy fogadóba, ahol a tulaj lelkesedésében kissé túl nagy lendülettel igyekezett csapra verni az utolsó hordó sört. A csap beletört és beleragadt az akonába, vitézlő királyunkat így a rút szomjhalál fenyegette. Ám egy talpraesett úriember a kíséretből (mert akkortájt még voltak használható emberek a sleppben, nem úgy, mint manapság az a sok töketlen seggnyaló) egy fűrész segítségével ügyesen meglékelte a hordót, a király megmenekült. Rögvest törvénybe is diktálta, hogy ezentúl minden sört készítő, sört szállító, sörrel kereskedő embernek mindenkoron a keze ügyében kell lennie egy fűrésznek, különben bezárhatja a boltot.

Így volt, igaz volt.