1061. Schierlinger Pils

Két nap múlva egy reményeink szerint képzett és rutinos szájsebész (férfiember az illető, így a klasszikus nyelvtörő – Zsuzsi szájsebész – nem játszik) lebontja felső fogsorunk jelentős részét, minek köszönhetően a varratok eltávolításáig mértékkel tudunk csak ételt és folyadékot magunkhoz venni. Megelőzzük hát a bajt, megisszuk most azt a jó kis bajor pilst, amit csütörtökre tartogattunk. Ehhez Schierlingbe ugrunk át rövid időre, mely település nevének jelentése magyarul bürök, ezért Szókratészre gondolva kissé kényelmetlenül érezzük magunkat, és azon kezdünk töprengeni, vajon utolsó szavainkkal mi is azt kérnénk-e valakitől, hogy áldozzon egy kakast Aszklépiosznak? Nem valószínű, bár nem kizárt, hogy tudnánk annyit inni előtte.

Gefleckter Schierling (Conium maculatum)

Schierling Regensburgtól délre fekvő, megszokottan bájos képet mutató bajor kisváros, melynek első írásos említése 953-ban történt I. Ottó által (két évvel később ő nyomott le minket az augsburgi csatában). 856 évvel később Napóleonnak is sikerült ezt az eredményt felmutatni az osztrákokkal szemben az eggmühli nézeteltéréskor, mely falucska napjainkban Schierling része. Az élet azóta csendesen csordogál arrafelé, pláne amióta sörgyár is van. Ennek alapítását 1578-ra teszi a kollektív emlékezet, s nem kis büszkeséggel jegyzik azt is, hogy sem a pestis, sem a harminc éves háború eseményei, de még maga Napóleon sem zökkentette ki a termelési folyamatból a derék helybelieket, pedig a jó öreg Bonaparte még a várost is felgyújtatta.

Később a Thurn und Taxis család invesztált nem kevés mozgótőkét a főzdébe, manapság az abensbergi illetőségű Kuchlbauer sörfőzde vezetősége irányítja az üzemegységet. A Schierlinger Pils a főzde egyik vezérsöre, ami már csak azért is érthető, mert ők voltak ez elsők, akik ilyen típusú sört készítettek nagy Bajorországban. A palack nyakcímkéjén olvasható jelmondatot – Tapfer in der Sache, milde in der Art – az új főnökség választotta vezérelvként. Eredeti latin változata – Fortiter in re, suaviter in modo – Claudio Acquaviva nevéhez köthető, akit a jezsuita rend második alapítójaként emlegetnek. Bármelyik nyelvet is tekintjük, a lényeg olyasmi, hogy légy határozott a lényegben, de körültekintő a végrehajtásban. Megszívlelendő tanács még egy sörfőzdének is.

Claudio Acquaviva portréja Hieronymus Wierix műhelyéből

Nem kevésbé trendi másik mottójuk sem, miszerint „Denke global, trinke regional”, melynek alapján jórészt régióbeli alapanyagokat dolgoznak fel helyi munkaerő segítségével. Meginni mi fogjuk, itt és most.

Pohárba kerülve szép világos szalmasárga színt mutat, habja átlagos, kitartó, hófehér. Illata édeskés, cseppnyi mézzel és virágokkal, melyek mögül kis idő múlva gusztusos savanykásság pöndörödik elő. A korty tulajdonképpen soványka (11,5 B°), ám ez egyáltalán nem zavaró, az elegánsan és könnyedén fűszeres komlózás nem enged teret a vizesedésnek. Barátságos, könnyen iható, frissítő pils, pont annyira savanykás utóízzel, hogy megkívánja az ember a következő kortyot.

Sajnos hamar el is fogy, viszont mi lélekben megerősödünk tőle, és egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy működni fog ez a dolog szívószállal is a beavatkozás után.

1060. Riegele Kellerbier

Kurta kitérő után a Brauhaus Riegele újabb sörét szorongatjuk gyengéden tremolozó kezeink között, ami ez alkalommal egy keller, azaz pincesör. A pincesörök fogalomköre elegánsan egyszerűen határozható meg, merthogy minden sör, amit valaha, most, illetve a jövőben pincében történt erjesztés után közvetlenül a hordóból szolgálnak fel, annak nevezhető. Legyen azért még szűretlen, kissé húsosabb, az a jól harapható fajta, de az alsó erjesztés már nem megkerülhetetlen követelmény. A Riegele Kellerbier sem az, a gyártó szívbéli, egyben angliai barátja szolgáltatta az ale-esztőkultúrát (így leírva sokkal bénább, mint kiejtve), melytől friss és gyümölcsös lett az ízvilág. A megjelenés sztenderd opálos-homályos, színe rézbe hajló narancs. A hab törtfehér, átlagosan vaskos, finom szerkezetű, rendkívül kitartó. Illata malátás, gyümölcsös – leginkább tán alma -, az élesztő is jelentkezik, de ami igazán érdekessé teszi, az a halvány, háttérben sétálgató, fonnyadófélben lévő poros virágokra emlékeztető illat. Kifejezetten érdekes és élvezetes. A komlókat a Hersbrucker képviseli, amit a verticilliumos hervadás nevű betegségnek kevésbé ellenálló Hallertau Mittelfrüh helyettesítésére nemesítettek még valamikor a múlt század második felében. A ronda kórságot a Plectosphaerellaceae családba tartozó gombák okozzák vagy négyszáz növénynél, melyek közül igen soknak van gazdaságilag fontos szerepe. A komlóféléket leginkább a Verticillium dahliae és a V. albo-atrum kerülgeti, de a longisporumnak, a tricorpusnak és a nubilumnak sem szoktak örülni a termelők. A gombák a talajban éldegélnek, gazdanövény hiányában teljesen nyugalmi állapotban, ráadásul jól is bírják a dolgot, akár 15 esztendeig is virgonckodhatnak. A növénybe kerülve a vízszállító szövetekben terjednek villámgyorsan, miközben tracheomikózist okozva el is tömítik azt. Ha ez nem volna elég, hervadást okozó toxint is termelnek. A fertőzött, megsárgult és lehulló levelek tovább terjesztik a betegséget, ami így nagyon komoly károkat tud okozni.

Verticillium dahliae az ültetvényen

Hazánkban a negyvenes években Berend István mezőgazdasági mérnök, fiziológus, patológus foglalkozott behatóan a problémával, lásd: A kajszibarackfák gutaütéses betegsége. Jelentés a kajszibarackfák 1940. évi gutaütéses betegségének tanulmányozásáról. Növényegészségügyi Intézet Évkönyve, 1941. Eredetileg mérnök szeretett volna lenni, de a család jó barátja, Biró Lajos a természettudományok felé terelte érdeklődését. Utóbbi úriember munkássága a mi pszichénket is formálta, mivel zsenge gyermekkorunkban előszeretettel olvasgattuk Német-Új-Guineában írt vadásznaplóit. Hét évet töltött ott, hatezer darabos gyűjteményt küldött a Nemzeti Múzeumnak a pápuáktól/ról. Hazatértekor hamar kiderült, hogy ezt a nagyközönség és a pályatársak le sem sz@rják, teljesen elfeledve trógerolt a szerencsétlen majd’ harminc évig egy nagy kegyesen felajánlott teremőri munkakörben a már említett múzeumban. Aranyos, ugye? Már akkor is tök jó volt értelmiséginek és tudósnak lenni Magyarországon.

Kutató és kutatottak

Igyuk hát ezt a zamatos, dús, gyümölcsös kellert az ő emlékére, egyben kívánjuk további szép sikereket a Brauhaus Riegele-nek és a Verticilliumoknak is.

1057-1058-1059. Perlenbacher Bavarian Lager, Karlskrone Schankbier, Hermann Müller Pilsener

Ünnepek utáni nyers apátiánkat recsegő gramofonfelvételek hallgatásával és bombasztikus bollywoodi szuperprodukciók megtekintésével próbáljuk orvosolni, felemás sikerrel. A zenék mindegyike igazi időutazás, az amúgy sodró lendületű, vérgőzös akciófilmek romantikus táncbetétjeit őszintén megkönnyezzük, nem is beszélve a vérprofi időzítésű dohányzásellenes feliratokról (ha a film bármelyik szereplője rágyújt, rögvest megjelenik egy felirat a bal alsó sarokban a tevékenység káros mellékhatásait ecsetelve. Amíg dohánytermék van a képen, a felirat is látható. Sűrű slukkok esetén 6-8 másodpercenként villan fel. Önmagában élmény.), de érezzük, hogy ennyi még nem lendít át minket a holtponton. Mogorva pofánkra akkor torzul halovány mosolyféleség, amikor a kamrapolc homályos sarkában megpillantjuk a gyanús triót, melyet egyébként karmikus okokból pont az ilyen alkalmakra táraztunk be. Félre hát bánat, félre bú, igyunk szarsört, abból csak jó származhat.

Vegytiszta romantika

Percekig magát a váratlan bőség zavarát élvezzük, tétova mozdulatokkal forgatva a dobozokat, melyikkel is kezdjünk. Nem érezzük magunkban az erőt egy bekötött szemekkel történő bungee jumping kivitelezéséhez, ezért a valamennyire már ismerős Perlenbachert nyitjuk elsőként. Neckarsulmban már mindenki eladta a lelkét az ördögnek, aki arrafelé a Lidl logóját magára tekerve mutatkozik a legszívesebben. A Bavarian Lager némi jóindulattal átcsusszanhat a középső polcokra, bár a bajorokat ez esetben elég arcpirító dolog emlegetni. A márka egyéb termékeihez képest ebbe szorult némi anyag, a korty kevésbé vizes. A maláták az édességük mellé egy kis testecskét is varázsolnak, a komlók is elmuzsikálgatnak, a savanykás utóíz pont nem éri el a zavaró szintet. Jó pontnak könyvelhető el a 4,7-es alkoholtartalom, valamint a visszafogott szénsav. A kerti munkákat kerülöm, a füvet tudományos alapon évente csak kétszer zakatolom le, de ez megbízható melóssörnek tűnik. Csak a kék kárómintás csomagolást viseli nehezen a pszichénk.

A végletekig korrekt emberek szokásainak megfelelően mi is teljesen egyforma lendülettel rúgunk oldalba mindent és mindenkit, ami/aki megérdemli, ezen az alapon tehát az Aldi sem kerüli el sorsát. Az általuk forgalmazott szarsörcsalád három tagját is végigszenvedtük már, mit nekünk egy negyedik, levesszük mellel, ahogy mondani szokás. A Karlskrone származási helyét már elemeztük, fényt derítettünk az Egger Getränke GmbH & Co OG – Private Brewery Fritz Egger GmbH & Co KG – Tigast Handelsgesellschaft mbH-féle sumákolásra is, akit érdekel, utánanézhet. A Schankbier – mindamellett, hogy klasszikus fából vaskarika – elvileg azért az, ami, merthogy a csapolt sörökhöz hasonló simulékonyságot, finomabb habszerkezetet szeretne produkálni. Ez nagyjából össze is jön neki, a hab valóban vaskos, párnás, tartósnak is mondható, ám itt meg is áll a tudomány. Savanyú, a szarsörökre oly igen jellemző illata semmi jót sem ígér. A korty híg, vizes, lagymatag édeskékkel startol, majd letarol mindent egy olyan dohos savanyúság, amit kukorica nélkül produkálni maga lehet a nagybetűs művészet. Vezeklésképp megisszuk, de nem ajánljuk senkinek. Höchste braukunst, azbazd+.

Következő sörünkkel is csak büntetjük magunkat, mazochista énünk vígan lubickol benne, hagyjuk, elviseljük, ez a mi Penny-tenciánk (szenvedjetek egy kicsit ti is). Sorba állt a tockosért a harmadik kereskedelmi láncolat is, habár e termék máshol is beszerezhető, mert lengyel barátaink igen értenek ahhoz, hogyan kell egy-két kontinensnyi területet szarsörrel elárasztani. Arra, hogy a Van Pur lapul a háttérben, már a sör kinézetéről vonhatunk le következtetéseket: ilyen tömör, mosogatószeres habot kevesen tudnak produkálni rajtuk kívül. Szerintünk a nevük második tagját egyszerűen eladták a Henkelnek, némi felesleges habbal együtt, lásd kézi mosogatószerek.

Ha egy üzlet beindul…

Hogy ki lehet az a szerencsétlen Hermann Müller, akit rápingáltak a dobozra, nem tudjuk. Ismeretes ilyen néven egy svájci borász úriember a századfordulóról, illetve egy weimari kancellár is, ugyanabból az idősávból, de egyik esetben sem érzékelünk párhuzamot. Lehet, hogy a Van Pur egyik kihelyezett tagozatának tisztes főzőmesteréről van szó, aki nyugdíjazásakor kényszeredett mosollyal vette tudomásul, hogy mostantól egy alsópolcos szarsörön virít majd a neve. Mert bizony a Herman Müller Pilsener elég ócska. Vizes, kissé ecetes szagú lötyi, elképesztően műanyag komlózással (ez lehet a csomagoláson szereplő „delicate hoppy note”) és meglehetősen penetráns utóízzel, melyben fémes jegyek gusztustalankodnak halványan penészes savanyúságokkal. Emlékeink szerint kettőszázvalahány forintért vesztegetik, de nem éri a tizedét se. Egyetlen aprócska pozitívuma a 4,9-es alkoholtartalom, de ki a bánat iszik meg ebből annyit, hogy ettől legyen jó neki? A kérdés költői volt, tudjuk mi azt jól. Meg is hagyjuk nekik, a bontott maradék meg indulhat lefolyót tisztítani.

Ily kurtán-furcsán ért hát véget ez alkalommal Canossa-járásunk, s hogy lélekben mennyire tisztultunk meg tőle, nem tudjuk, de belsőleg működni fog a dolog, mert ettől a három rettenettől biztos a vékonyfosás.

1056. Riegele Hefe Weisse

Újabb kör és újabb sör a bajoroknál, ez alkalommal Augsburg városát látogatjuk meg, egyelőre csupán csapongó képzeletünk segítségével, de ami késik, nem múlik, érdekelnek minket annyira a rómaiak és a kelták, nem is beszélve a sörökről, hogy egyszer kiruccanjunk oda.

Augsburg ugyanis apró kelta településként kezdte karrierjét, amiből aztán a rómaiak faragtak pofásabb helyőrséget és városkát valamikor i. e. 15 környékén. Akkortájt ha valaki be akart vágódni az aktuális uralkodónál, elnevezett róla mindenféle települést, tereptárgyat és térképészeti pontot, így lett a falucskából Augusta Vindelicum/Vindelicorum. A rómaiak Augustus császár neve mellé előzékenyen odabiggyesztették a helyi barbár törzs nevét is, akiket több másikkal együtt annak rendje és módja szerint leigáztak. A vindolikosok/vindelikerek/vindelicik (kinek melyik tetszik) sok borsot törtek a rómaiak orra alá, legalábbis Strabón mester elég ronda dolgokat mesélt róluk, tessék:

„A hegység keleti és dél felé forduló részein ezután arhaitosok és a vindolikosok laknak a helvéttiosok és a boiosok szomszédságában; mert földjük azoknak a síkságai mellett terül el. A rhaitosok földje Véróna és Kómon fölött Italiáig terjed. A rhaitosi bor, amely az ő hegyeik alján terem, úgy látszik, nem áll az Italiában kedveltek között; egészen addig a vidékig laknak, amelyen a Rhénos folyik keresztül. Ehhez a néptörzshöz tartoznak a lépontiosok és a kamunosok is. A vindolikosok és a nórikosok a hegység külső oldalain laknak, többnyire a breunosokkal és a genaunosokkal, akik azonban már illyrek. Mindezek be szoktak törni Italiának, a helvéttiosoknak, a sékoánoknak, a boisoknak és a germánoknak szomszédos földjeire. A vindolikosok közül legvakmerőbbek a likattiosok, a klauténatiosok és vennónok, a rhaitosok közül a rhukantiosok és kótauntiosok. A vindolikosokhoz tartoznak az estiónok és a brigantiosok is, városaik Brigantion és Kambodunon, valamint Damasia [Brigantion ma Bregenz, Kambodunon a mai Kempten (München közelében); Damasia romjai pedig talán a mai Bernbeuern melletti maradványok.], mint a likattiosok fellegvára. Ezeknek a rablóknak az italiaiak irányában való kegyetlenkedéseiről a következőt beszélik; ha elfoglaltak egy falut vagy várost, nemcsak a fiatalembereket ölték le, hanem minden fiúgyermeket is a csecsemőkig, de még itt sem állottak meg, hanem még azokat a terhes asszonyokat is megölték, akikről a jósok azt mondották, hogy fiút szülnek majd.” (Geógraphika, Negyedik könyv, VI/8)

Ha valaki tovább szeretne nyelvtörőzni a törzsek neveivel, látogasson el a franciaországi La Turbi-ba, és böngéssze végig a Tropaeum Alpium felirattöredékeit, ahol az isteni Augustus által megregulázott környékbeli népek vannak felsorolva.

Az emlékmű a mediterrán romantika kellékeivel

A Kárpát-medencébe frissen beóvakodott őseink 910-ben még fényes győzelmet arattak az első augsburgi csatában, de a másodikban (955) már olyan csúnya tockost kaptunk, hogy el is ment a kedvünk a további nyugati kalandozásoktól.

1276-ban Augsburg szabad birodalmi város lett, ami igencsak jót tett a gazdasági életnek, és az ezzel járó fogyasztásnak. A mi főzdénk is ezt a hullámot lovagolta meg. 1386-ban döntött úgy egy Hans Smid nevű úriember, hogy főzdét alapít Goldenes Ross néven (a címkén ezért csillog paci). Az üzlet az elmúlt évszázadok alatt többször is váltott tulajdonost, az első Riegele, Sebastian 1884-ben lép színre, de a jelenlegi tulajdonos neve is ugyanez (a családnév Priller-Riegele-re módosult, mert egy házasságkötés révén a család tagja lett Josef Priller vadászpilóta, aki a Luftwaffe ezredeseként és ászként fejezte be a háborút, 101 légi győzelemmel. A háború után 1961-ben bekövetkezett haláláig vezette feleségével a főzdét. A városban utca van róla elnevezve.).

A snájdig Josef és az ő Focke Wulf Fw 190 A8-a

Két sörünk van tőlük, elsőként a búzát bontjuk, a mesedélutánt a következővel folytatjuk. Szűretlen, finoman ködös, halvány szalmasárga szín, vaskos, puha, krémes habkorona. Illata gyengéd élesztőkkel nyit, majd vaníliával megszórt vaskos banánok (ezt levédetem és eladom egy névhiánnyal küzdő, nem bináris protopunk együttesnek) következnek. A korty gabonásan édes, kellemesen gyümölcsös, az utolsó harmad frissítően citrusos. A komlók decensen, halványan kontráznak, ahogy az illendő egy klasszikus ízvilágú bajor búza esetében. Fogyasztásakor behunyt szemmel relaxálunk, azon tűnődve, vajon jól néznénk-e ki bőrnadrágban?

Bónusz fotográfia a vadászgépek és a romantika kedvelőinek. Josef “Pips” Priller gépének oldalán leendő felesége, Johanna Riegele beceneve a kőr ászban.

1055. Franziskaner Royal

Sándorok és Józsefek sorakoznak egymás után a naptárban, köszöntjük mi is őket nagy szeretettel, speciálba’ József Nagy-ot (vagy -et? Utána kellene nézni.), a mi kitűnő, hűséges barátunkat. Természetes hát, hogy ez alkalommal egy Ferenc kerül terítékre, és aki Assisi, hogy ez véletlen, téved (a kegyetlen szóviccért exkuzáljuk magunkat).

A Giovanni di Bernardone néven anyakönyvezett leendő szent gazdag édesapjának köszönhetően meglehetősen könnyed és léha életmódot folytatott, majd néhány misztikus élmény hatására szakított családjával és barátaival, csuhát öltött és prédikálni indult. Ugyan rend alapításában nem gondolkodott, de követői rábeszélték, az aktuális pápa – III. Ince – pedig 1209 áprilisában rámondta az áment a dologra.

Szent Ferenc freskója egy Szent Benedek kolostorból

Másfél évszázaddal később a víg müncheni utódok már sört főztek, ekkor említik először a tárgyalt főzdét a Bräustatt bei den Franziskaner szókapcsolatban. Innen cca. ötszáz év után költöznek el, mert hát hova az az állandó rohanás, akkor sem mennek túl messzire, csak a város másik végébe (Lilienberg, München-Au). Az 1860-as években megjelenik a Sedlmayr-família, akiknek a Spaten-birodalmat köszönhetjük. A két cég 1922-ben olvad össze, 1997-ben melléjük fekszik a Löwenbräu, majd 2004-ben benyeli őket az InBev. Ennél azért jóval szimpatikusabb szőrcsuhában és mezítláb madaraknak prédikálni, viszont ez esetben nélkülöznünk kellene az ilyen jóféle söröket. A döntést megkönnyítendő, álljon itt egy rövid részlet az 1430-as Jókai-kódexből:

“És a tartományon általmenvén az mondott buzgóságban eleve mondott társival, tekénte az út mellett való némi fákra, kiken áll vala különb-különb madaraknak ezenne soksága, hogy sonha azfélékben nem volt láttatott olyan sokaság. Még annak felette ez fölül mondott fáknak mellette való mezőben lakozik vala különb-különb madaraknak nagy soksága, mely sokaságot nézvén Szent Ferenc, és csudálkodván Istennek ihlésével rajta löttet, mondá társinak: Várjatok meg engemet ez úton, elmegyek, és prédikálok én húgimnak, madaracskáknak. És mene az mezőbe. Ki madarak lakoznak vala az földön, legottan, hogy prédikálni kezde, mend az fán lakozó madarak leszállának őhozzá, és egyetlenbe velek az mezőn megmaradának.”

Újabb freskó, Giotto di Bondone munkája az assisi bazilikából

A Franziskaner Royal 2012 óta állandó terméke a főzdének, ’16-ban pedig aranyérmet is kapott, teljesen megérdemelten. Ködös, rezes-vérnarancsos színvilága, masszív, vaskos, törtfehér habkoronája valóban elegáns, mondhatni királyi megjelenést kölcsönöz neki. Illatában vadul és nyálcsorgatóan tobzódnak a banános, barackos, fügés jegyek. A maláták elvártan magabiztosak, masszív alapot biztosítanak a gyümölcsös ficánkoláshoz, melyre a korty selymes simulékonysága teszi fel a koronát. A komlók szép hátteret adva emelik ki a klasszikusan búzás ízvilágot, a hat százaléknyi alkohol pedig könnyedén feledteti az emberrel az élet szőrös és szúrós problémáit, még ha csak átmenetileg is.

Éljen hát a tavasz, éljenek a Józsefek és a franciskánusok.

1054. Andechser Hell

Nincs erőnk kizárólag – immár gyógyultnak nyilvánított – tekintetünkkel tovább gusztálgatni a múltkor említett germán küldeményt, muszáj megkóstolni őket, az ember ne kínozza magát feleslegesen, meg egyébként is, ahogy azt a Carmina Burana egyik tétele (In taberna quando sumus; Míg kocsmában jól időzünk) mondja Weöres Sándor fordításában:

Iszik pénzes, iszik dolgos,

iszik csuhás, iszik zsoldos,

iszik szolga, iszik dajka,

iszik tolvaj, iszik szajha,

iszik emez, iszik amaz,

iszik derék, iszik pimasz,

iszik szőke, iszik barna,

iszik tudós, iszik balga,

iszik szegény, iszik beteg,

iszik aggastyán és gyerek,

iszik főpap, iszik dékán,

iszik húgom, néném, bátyám,

iszik apám, iszik anyám,

iszik minden egyáltalán,

iszik száz és iszik ezer,

egész világ nyakal, vedel.

Hát miért pont mi maradjunk ki? Irány tehát Bajorföld, azon belül a festői Andechs, melynek nevét Andehse formában 1080-ban dokumentálták először. A helyi arisztokrácia a mai kolostoregyüttest használta családi fészekként a XIII. századig. A jó grófok a Szentföldre tett fegyveres kirándulások során nem voltak restek mindenféle ereklyének számító dolgot hazacipelni, melyeknek rendszeres, zarándoklattal egybekötött látogatását 1128-ban tették kötelezővé. A lendület napjainkra sem kopott meg, éves szinten vagy harmincezer szentéletű vándor látogat el a kolostorba. Aki többet szeretne tudni a történelmi háttérről, illetve felfrissítené olvasmányélményeit Rasso gróffal, Meráni Gertrúddal, falból előbújó egerekkel kapcsolatosan, az kattintson/koppintson ide, mert bizony jártunk mi már errefelé a bloggal, amikor az itteni búzasörről értekeztünk, s így egyből érthetővé válik a bevezető irodalmi szakasza is: https://www.facebook.com/photo?fbid=4576425245766565&set=g.962161657186673

Persze ezen a felületen is megtalálható az írás, tessék: https://www.porbollettem.hu/?s=andechser

A derék bencések szorgalmasan készítették és forgalmazták a sört. Ezt elősegítendő III. Albrecht herceg 1458-ban, a hivatalos alapító okiratban italmérési engedélyt és adókedvezményeket adományozott a kolostornak, ami bölcs és előrelátó döntésnek bizonyult a zarándokáradatra való tekintettel. A dolgok olyan simán és zökkenőmentesen működtek 1803-ig, hogy a levéltárakban erről a 345 évről mindösszesen három feljegyzést őriznek a sörrel kapcsolatosan. Ha húz a szekér, nem kell firkálni feleslegesen hülyeségeket. A kolostort 1803-ban feloszlatták, de nemsokára uralkodói kézbe került az ingatlan, és I. Ludvig 1850-ben visszatelepítette a helyi bencéseket. A fejlesztések és modernizációs folyamatok azóta gyakorlatilag napjainkban is zajlanak, a sörgyár azonban már a kolostor falain kívül üzemel. Évente 100000 hektoliternél is több sört készítenek, melynek bevételéből többek között a hajléktalanok támogatására is futja. Ez bennünket is magasztos érzésekkel tölt el, tehát kóstolunk.

Az atya és a mesterember a sörről beszélgetnek. Meg is isszák.

Kristálytiszta, vakítóan szalmasárga megjelenés, átlagos vastagságú, kitartó hab. Illatában a finom, kenyeres savanykásság mögött vadvirágok és egy cseppnyi méz bújócskázok. A korty kellemesen pezseg, a test könnyed (12 B°). A maláták édessége szép ívet ad, a komlóknak ehhez csak asszisztálniuk kell, ehhez pedig a 18-as IBU pont elég. A vége finoman savanykás, az utóízben a virágok és a méz köszön vissza.

Nagy tudással és hozzáértéssel készített, rendkívül barátságos és kedélyes sör, kisimulnak tőle az ember vonásai. Genuß für Leib & Seele, ahogy az a címkén is olvasható. Valamelyik következő életünkben közelebb költözünk a kolostorhoz.

1052-1053. The Beertailor Vision és The Beertailor Black Hole

Még mindig elég homályos a tekintetünk, bár a bal szemünk már kezdi újra konfigurálni magát (vö. a régi, ronda hímsoviniszta poénnal → Az első nap nem láttam semmit, a második nap se láttam semmit, a harmadik nap kezdtem látni a bal szememmel… Hiába, a nemi szerepek megváltozása még így a XXI. század elején is nehezen emészthető problémát jelent egyeseknek. Pedig még csak most kezd felpörögni a dolog igazán. Én szóltam.).

Senkit és semmit – önnön magunkat sem – kímélő iróniánk sugallatára (mit sugallatára, utasítására) vesszük most egy kalap alá a két utolsó Beertailor-főzetet, melyek a Vision és a Black Hole névre hallgatnak. Konkrét és épkézláb látás hiányában mi magunk is elég sokat vizionáltunk az elmúlt napokban, ráadásul úgy, hogy a visszafogott tempóban fogyasztott söröknek ehhez nem sok közük volt. A fekete lyukakról pedig köztudott, hogy még a fény sem szabadulhat gravitációs vonzásukból, tehát nem láthatóak, mert minden részük az általuk generált eseményhorizonton belül helyezkedik el. No de hát ahogy a vörös jószág is említi a kis hercegnek: „Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Egyébiránt – tompítandó a bevezetőben felhozott poén élét – Antoine de Saint-Exupéry 1931-ben megjelent Éjszakai repülés (Vol de Nuit) című regénye elnyerte a Femina-díjat, melyet 1904 óta adnak ki, zsűrije pedig csak és kizárólag nőkből áll. Tavaly Neige Sinno Mexikóban élő francia írónő Triste Tigre című, meglehetősen felkavaró, önéletrajzi ihletésű műve nyert, melyet gondos kezek nem sokkal ezután eltávolítottak egy francia városka katolikus gimnáziumának könyvtárából. Az írónőt gyerekkorában mostohaapja többször is megerőszakolta, e traumának ilyetén feldolgozása úgy tűnik, nem összeegyeztethető a keresztyény értékrenddel. Milyen érdekes és milyen ismerős.

Neige Sinno

Vizionáljunk hát egy olyan világot, ahol bárki bármiről nyugodtan értekezhet, erkölcscsőszökre pedig azért nincs szükség, mert az emberiség már annyira művelt, hogy mindenki tudja mit, hol, kivel, hogyan, miért. Ámen.

E képzelt jövő tisztábban látásához még nekünk is némi alkoholra van szükségünk, ezért rögvest pohárba kerül a Vision, mely típusát tekintve egy NEPA. Ezen sörféleség a nagyot hasító NEIPA-k farvizén egyensúlyozva hódított némi teret magának. Az általánosan hangoztatott meghatározás szerint ez egy olyan ködös megjelenésű, gyümölcsös ízvilágú pale ale, melyben a hagyományos árpamaláta mellett jó adag zab(pehely) is van. Legyen így, ám ez esetben kissé tanácstalanul vakarózunk, mert a Vision-ban nincs egy szem se. Vagy csak mi nem látjuk, ugye. Mindegy, nem tisztünk a pálcatörés.

A nyitáskor embereset szisszenő sör vaskos, laza habpárnát produkál, mely átlagosan tartósnak bizonyul. Az ígért trópusi gyümölcsök jelentkeznek ugyan, ám valamiféle szúrós, enyhén ecetes kísérőbe kapaszkodnak, ezért rögvest bakteriális eredetű fertőzésre gondolunk, biztos azok a nyomorult kis Lactobacillusok. Az ecet idővel csitul, de nem tűnik el, s belekóstolva a kortyot is enyhén szétesett állapotban találjuk. Lágy és krémes ugyan (ha zab nem is, búzamaláta akad), de az ízek tétovák és fáradtak. Olyan, mintha egy jócskán túlérett gyümölcsöket tartalmazó kosárból válogatna az ember, persze csak miután elhessegette a milliárdnyi muslincát. Löttyedt citrusok és kásás sárgadinnye, nem ettől fog újra fiatalosan csillogni a tekintetünk. Alkalmasint újrakóstoljuk, mert lehet ebben több. Azé’ megisszuk, mer’ mindegy, mitől ragad össze a szemhéjunk.

John Michell és Pierre-Simon de Laplace már az 1700-as évek végén – egymástól függetlenül – elméleti síkon levezették a fekete lyukak létezésének lehetőségét, a gravitáció és a tér lehetséges görbüléséről pedig Karl Schwarzschild értekezett (még Einstein előtt), ő vezette be az eseményhorizont fogalmát is. A második véhá előtt Oppenheimerék is foglalkoztak a neutroncsillagok összeomlásával és a szingularitással, az igazi aranykor viszont az ötvenes-hatvanas években köszöntött be. Ezekben az időkben mindenki, aki kicsit is valakinek érezte magát a szakmában, a fekete lyukakkal foglalkozott. Maga az elnevezés is ebből az időszakból datálható a Science News és a Life magazinoknak köszönhetően. Fekete lyukból rengeteg lehet, a Tejútrendszer közepén vigyorgó Sagittarius A is az, ráadásul szupermasszív a maga 4,3 milliós naptömegével. 2019-ben az EHT (Event Horizon Telescope) készített felvételt először a Messier 87 galaxis közepén ásítozó lyukról. Aki nézegetni szeretné, mert van a sufniban egy kuuurv@nagy teleszkópja, az május-június hónapokban tegye. Az útvonal egyszerű: az ε Virginistől nyugat felé a β Leonis irányában kell eszközölni egy 7,75°-os kanyart. Szívesen.

Az út végén mindenkit vár egy fekete lyuk

A Beertailor-féle Black Hole ismét egy gose (elkényeztet bennünket a főzde ebből a típusból), amiben feketeribizli és tonkabab ad egymásnak randevút. A tonkababról és az ő kumarintartalmáról már értekeztünk a Zip’s Bésame tárgyalásakor, akit érdekel a dolog, ügyesen pöntyögje be a keresőbe a kifejezést, és olvasson, a klasszikusokat illik időnként előszedni. Oké, itt van, ne halljak nyavalygást: https://www.facebook.com/photo?fbid=3776355559106875&set=g.962161657186673

Kitöltve harsányan, nagy garral pezseg, az egyébként sem túl vastag habréteg másodpercek alatt nyomtalanul az enyészeté lesz. A pohárban hússzínű, kissé zavaros eperbóléra emlékeztető folyadék marad, melynek illata némi kárpótlást nyújt a minden optikai tuningot nélkülöző megjelenésért. Szépen összefonódó édes és savanykás aromák jellemzik, jól kialakított játszótérrel a bogyós gyümölcsök számára.

A tonkabab ez alkalommal az édes vonalat erősíti vaníliaszerű jegyeivel. A korty gyenge sós érzettel nyit, aztán hirtelen váltást követően szinte fűszeresen csípős savanyúk érkeznek, melynek csillapodtával az utolsó szakasz a feketeribizlié, az utóíz ismét halványan sós.

A szignifikáns savak kedvelői elégedetten csettintgethetnek nyelvükkel, a mi arckifejezésünk a Soundgarden Black Hole Sun című számának klipjében látható szerencsétlenekére hajaz, leginkább a dán dogéra 4:18-nál.

1051. The Beertailor Pilsner

Mentálisan még kissé remegő térdekkel álldogálunk itt ebben a vad csütörtökben, hiába telt már el annyi idő az elmúlt hétvége óta. Ritkán fordul elő, hogy az ember a születésnapjával együtt kedves barátja új élettérbe való költözését is ünnepelheti, pláne tevékenyen részt is vehet a folyamatban. Velünk ez történt, törődött állapotunkra, illetve gyűszűnyire szűkült tudatunkra való tekintettel ez alkalommal nem csillagészkedünk, bár a főzde marad. Beertailor-ék Pilsnere tökéletes lesz most, amikor nemigen van erőnk túlkombinálni semmit. Meg kell jegyeznünk viszont, hogy már nekihasaltunk Liu Ce-hszin egyik művének (Cixin Liu, akinek így jobban tetszik), mert az ő munkája olyan hatással van az emberre, mint aggszűzre egy hetven centis, bordázott műbré: kitágít és elgondolkodtat. A gyűszűt persze szándékosan szőttük bele mondandónkba (bár varráshoz használják), ez látható ugyanis a palack címkéjén a már ismerős „What’s your size?” felirat felett. Hogy a kis kupakocskát mikor találták fel, nem tudjuk, valószínűleg nem sokkal a varrás létrejötte után rájött valaki: nem annyira fájdalmas átbökni a vékony tűt valami vastagon, ha az ujjunkat bebugyoláljuk. Pompeii romjai között már bronzból öntöttet találtak, de készülhet szinte bármilyen kemény anyagból. Az alapgyűszűt ritkán díszítik, csak a felülete recés, hogy a ruhaanyag ne csúszkáljon annyira. A dekoratív gyűszűk igen drága anyagokból is előállíthatók, no és az sem mindegy, hol készítik őket. ’79-ben a Christie’s egyik aukcióján egy 1740 körül meisseni porcelánból készült darabért, melynek vésete egy kikötői jelenetet ábrázolt, nem voltak restek 18000 dollárt kicsengetni, ami akkortájt igen csinos összegnek számított.

Kilenc karátos arany gyűszű táncoló angyalkával, Simon Brothers, 1905. Kettőszázhetvenötezer HUF

Nem szeretnénk viszont, hogy velünk kapcsolatban is emlegetni kezdje valaki a régi mondást, miszerint „Elbírja a poharat, de nem a gyűszűt”, azaz inni szeret, de dolgozni nem, ezért máris töltünk és dolgozunk.

Aranyszínű, tisztán csillogó sörünk van a pohárban, habja hófehér, gusztusosan vaskos, átlagosan tartós. Illata kenyeresen savanykás, enyhe komlókkal, melyek a citrusos-fűszeres vonalat követik. Ízvilága harmonikus, kiegyensúlyozott. A maláták közepes alapot adnak, a komlók (Saaz és Motueka, utóbbi a Saaz új-zélandi szerelemgyereke) teszik a dolgukat, a szénsavak kicsit ropognak, a vége savanykás, az utóíz finoman komlós.

Ugyan a mi torkunk nem feneketlen, mint a szabó gyűszűje (ti. annak nincs teteje, az ujjhegyeket nem védi semmi, használatakor oldalról kell betolni a tűt az anyagba), ez most mégis hamar elfogyott, jól is esett, a tudatunknak is használt.

Az aggszüzek megtarthatják a hetven centist.

1050. The Beertailor Stardust

A The Beertailor univerzumának következő söre ismét egy NEIPA, ami Stardust névre hallgat, erről meg az jutott az eszünkbe, hogy a reménytelenül romantikus és/vagy köldökbámulós népek mekkora előszeretettel hangoztatják, miszerint mindnyájan a csillagok gyermekei vagyunk. Bizonyos értelemben ez így is felfogható, hiszen minden olyan anyagnak és elemnek, melyből a bolygónk és a rajta lézengő élőlények össze lettek gyúrva, érkeznie kellett valahonnét, ahogy azt a tudomány néha kiábrándító és unalmas, ám végtelen lehetőségeket rejtegető asztaltársaságának tagjai állítják. A csillagpor kissé pongyola, de annál népszerűbb megfogalmazása egy meglehetősen összetett problémakörnek. Gyakran összemosódik a kozmikus por és a preszoláris szemcse kifejezésekkel, pedig ki az, aki legszebb álmából kelve nem mantrázza azonnal az örök igazságot: Minden csillagpor preszoláris szemcse; de nem minden preszoláris szemcse csillagpor. A legszebb a dologban az, hogy ezt nem muszáj elhinni, utána lehet járni. Ez egy nagyon vonzó lehetőség az asztaltársaság tagjai számára.

’69-ben Ausztráliában lepottyant egy, a széntartalmú kondritok osztályába tartozó meteorit, melyet arról a kis településről neveztek el Murchison meteoritnak, melynek határában összeszedegették a darabokat. Buzgó és hosszadalmas tanulmányozás után megállapították, hogy egyes szilícium-karbid részecskéi hét milliárd év körül mozognak életkorilag. Ez majd’ három milliárddal több, mint a Naprendszer kora. Nem azért nyúlunk most a pohárért, mert nem tudjuk elképzelni, vagy elhinni a dolgot, hanem tiszteletből. Éljen minden preszoláris szemcse!

Preszoláris szemcse a Murchison meteoritból

A Stardust rostos gyümölcslére emlékeztető megjelenése megszokott e típusnál. Habja vaskos, tartós, enyhe bézs árnyalatú. Illatában először többféle déligyümölcs keveredik (citrusfélék, maracuja), aztán némi idő teltével ez letisztul, előjön a szőlő, mégpedig csemege. Újabb percek múlva ehhez jó adag cukorszirup csatlakozik, így már nem tétovázunk: Márka. A korty kellemesen húsos, köszönhetően a gabonaféléknek: árpa- és búzamaláta, zab, zabpehely. A finom fehér csemegeszőlős vonal az ízben is szépen kidomborodik, erről a gyártó által konkrétabban meg nem nevezett ausztrál komló(k) tehetnek. Ha tippelnünk kellene, akkor az Enigma mellett voksolnánk.

Ízletes, a maláták édességét, a gyümölcsök aromáit a komlókeserűkkel ügyesen balanszírozó sör, a főzde termékei közül eddig ezt kedveltük a leginkább. A 6,2-es alkohol zenehallgatásra is csábít, nyugodtan jöhetne valami David Bowie Ziggy Stardust-korszakából, mi most mégis inkább a jó öreg Jean-Michel André Jarre-t választjuk (75 éves, gondoltátok volna?), aki Armin van Buuren közreműködésével alkotta az alábbi zeneszámot.

1049. The Beertailor Heat Wave

Egy hete éldegélünk csendesen és szerényen egy törött foggal. Fájni nem fáj, de új útvonalakat és felületeket vagyunk kénytelenek táplálkozás és rágás terén memorizálni. Időnként hibázunk, s ilyenkor azért végigszalad hátunkon a hideg.

A kitűnő állapotban lévő hazai egészségügy (és még hosszan sorolhatnánk az egyéb részterületeket), ami talán utolsó métereit teszi meg rendkívül látványos ívű szabadesésének (vö. zuhanás), március elejére tudott nekünk helyet szorítani, nem kell mondanunk, hogy távolról sem tébé-alapon. A probléma jellegéből adódóan implantátum és/vagy hídépítés várható, ha pedig ezek anyagi vetületére gondolunk, ismét kiráz bennünket a hideg. Hogy ez a csúfság harmadszor ne történhessen meg velünk, leemeljük a polcról a The Beertailor Heat Wave elnevezésű sárgabarackos gose-ját. Reméljük, nem lesz annyira sűrű, hogy rágni kelljen. A névről nekünk, hímsoviniszta disznóknak elsőként természetesen Robin Williams jut az eszünkbe a Mrs. Doubtfire című filmből, ahogy a konyhai bénázás után fedőkkel püföli kigyulladt műmelleit, majd pihegve kijelenti: „Még csak egy napja vagyok nő, és máris hőhullámok gyötörnek!”

Hogy a menopauza ideje alatt miért alakulnak ki hőhullámok, pontosan még nem tudjuk. Lehetséges, hogy az ingadozó ösztrogéntermelés hatással van a hypothalamusra, esetleg a termoneutrális tartomány szűkülése a ludas, de lapulhat a háttérben a szerotoninreceptorok számának növekedése is. Tény, hogy a változókorú nők döntő többségét érintő dologról van szó, amire csinos kis iparág telepedett az elmúlt évtizedek alatt. Megemlítendő, hogy Williams mester a hot flashes kifejezést használja, heat wave alatt az angolszászok egy meteorológiai jelenséget értenek.

Amikor a troposzféra felett egy anticiklon (magas nyomású terület) alakul ki, és az nem engedi elmozdulni a talaj felett összegyűlt meleg levegőt, hőhullámról beszélhetünk. A hőhullámok komoly hatással lehetnek a környezetre (szárazság, erdőtüzek), nem is beszélve az emberi szervezetről. Nem csoda, hogy már az 1500-as évekből is vannak feljegyzések az ilyen extrém időjárási megnyilvánulásokról. 1743 júliusában Kínában több mint tizenegyezren haltak meg a tartósan 40 °C feletti hőmérséklet miatt. A hőhullámokat manapság a tornádókhoz hasonlóan kategorizálják és elnevezik. Népszerűek a poklot idéző titulusok, így van már Lucifer, Cerberus és Charon nevű hőhullámunk is. Felkészül Lilith, Mahalat és Naama.

Oké, hogy kék, meg h, de ez meleg

Mielőtt kiszáradnánk, töltünk és szaglászunk. Sörünk opálos narancsszínt mutat, habja vaskos, hangos, gyorsan és pezsegve múló. Illatában erőteljes savanyúságok jelentkeznek, majd ezek csitultával óvatosan megmutatja magát a barack és a koriander. A só, mint a Nova esetében, itt is kezdőkörös, de kevésbé fajsúlyos. A típusra jellemző savanyú hatás sem olyan bárdolatlan, ám a gyümölcs és a fűszer még így is halovány kontrasztanyagnak bizonyul. A végén a koriander felvillan, az utóíz enyhén sós.

Apró kortyokban, gyakori nyelvcsettintésekkel fogyott el, egy hőhullám közepén – megfelelő behűtéssel – biztosan bátrabbak lettünk volna.

Rágni nem kellett.