Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, mennyire dögunalmas lehet már, hogy mindig azzal jövünk, mennyire nincs időnk semmire. Aki szeretné kipróbálni ezt a legkevésbé sem kényelmes állapotot, ugorjon be pedagógnak a tanítási év utolsó két hetében. Nem ecsetelnénk részletesebben az idegtépő állapotokat, mert hát nincs időnk rá, de higgyétek el, nem jó nekünk most. Ezért rárepülünk a biztonsági játékra, olyan stabil, megbízható bajor tételeket választva, melyekről nem kell hosszadalmas és katartikus beszámolókat fogalmazni, a felkavaróbb élményt nyújtókat eltesszük a nyári szünetre, ha az befut végre-valahára. A Chiemseer-t Rosenheimben (tessék szépen visszaemlékezni: KU’KO, Göring, Dzundza) készíti a Rosenheimer Spezialitätenbrauerei, mely a Paulaner Brauerei Gruppe oszlopos tagja. A főzdét 1887-ban alapította Johann Evangelist Auer, kinek fő profilja a gabonakereskedelem és a hajókapitánykodás volt, de kőfejtéssel szintúgy foglalkozott, nem utolsó sorban pedig fogadósként is megállta a helyét.
Egy ilyen karakter nem ijed meg a nősülés gondolatától sem, szíve választottja – Therese Hiltpoldsteiner – pedig (mit tesz isten) a holzkircheni sörfőzde tulajdonosának lánya volt. Az új főzde címerállata a siketfajd (Tetrao urogallus) lett, ami ha szerelmes lesz, megsüketül (a hallójáratánál a vértolulás miatt egy redő megduzzad és zár. Amennyiben mi emberek hasonló fiziológiai problémával rendelkeznénk, minden férj azonnal gyanús lenne a klasszikus mitismondtáldrágám-típusú visszakérdezéskor, nem beszélve arról, mennyivel szegényesebb lenne költészetünk, a középkor idevágó tematikája nyugodtan mehetne a levesbe lantostul és kobzostul.), de aztán hamar rendbejön.
A második véhá után kellett egy kicsit építkezni, de azóta vígan szalad a szekér, tradicionális sörük, az Auerbräu több típusa is szép sikereket könyvelhet el magának.
A Chiemseer Hell (erről a tóról is esett már szó múltkor a Tegernsee 1806 Max I. Joseph kapcsán) az egészen nyugodtan szokásosnak nevezhető ízletes malátákkal és finom komlózással bír, a végéről nem hiányzik a savanykásság sem, ennyi, nincs tovább, nem kell több, pont ezért választottuk. Jártunk már Andechsben is, itt a bencések 1455 óta űzik az ipart, nem rossz hely ez, Carl Orff is ide temetkezett, ahogy azt említettük annak idején, no de ez a sötét duplabak annyira jó, hogy szerintünk a vén mester is talpra ugrana tőle, hogy eltáncolja az Ecce gratum-ot.
Már az illata is varázslatos, a karamellás, pörkölt jegyek úgy tudnak keveredni egy mesterien csipetnyi aszalvánnyal, hogy elfelhősödik a tekintet. A korty simogató, egyben határozott fellépésű, testes, a kakaó és a csokoládé mindent visz, de ezt nem bánja senki, sőt. Annyira élvezetes, hogy szinte nincs is kedve lenyelni az embernek, maradna így a korttyal a szájában egy közelebbről meg nem határozott időtartamig. A 7.1-es alkohol leginkább a két középső ujjunkra van hatással, rögtön kiemelkednek a többi közül, ahogy a hátralévő, tanév végi nyűgökre gondolunk, ezzel sincs gond, bár elég nehézkes lesz megírni a bizonyítványokat.
