Wieselburgba tehetjük át ismételten székhelyünket három palacknyi időtartamra Muchacho mester gáláns és önzetlen erőfeszítéseinek köszönhetően, miért is nem győzünk eléggé hálásnak mutatkozni. A kis hazánkban viszonylag rendszeresen vásárolható és elérhető Gold és Spezial után most górcső alá kerül a Schwarz, a Zwickl és a Stammbräu is, melyek ha nem is unikális jellegűek, mindenképpen szót kérnek és érdemelnek itt a blogon. A főzde történetét már zanzásítottuk a Gold tárgyalásakor, sőt, mivel a cég a Brau Union részeként 2003 óta a Heineken tulajdonában van, a Kaiser Doppelmalz környéki eszmefuttatáskor is találkoztunk velük. A döntést, miszerint a Schwarzbier-rel indítunk, a wieselburgi első világháborús hadifogolytábor létének hangulati elemei befolyásolták, úriember fogolytáborokról kizárólag sötét sörök társaságában értekezik.
Sörünk szülővárosában és az ide tíz percnyi kocsikázásra lévő Purgstallban 1915-ben létesítettek két nagyobb és egy kisebb tábort, cca. hetvenezer közkatona egyszerre történő tárolására. A két település közötti Mühling pedig a tiszteket volt hivatva vendégül látni. A fennmaradt dokumentációk szerint a háború végéig csaknem nyolcvanezren fordultak meg a táborokban, plusz a néhány száz főre rúgó kezelőszemélyzet. Az alaposan kiépített vasúthálózatnak és a települések között kanyargó Erlauf folyónak köszönhetően a tábor működése zökkenőmentesen zajlott. A foglyok emlékiratai és független katonai szakértők véleményének alapján e három tábor volt a legjobban felszerelt a Monarchián belül.
A foglyok élelmezése és ellátása minden tekintetben megfelelő volt, még a háborús gazdasági nehézségek ellenére is. Ugyan a közfelfogás szerint az első világháború még az úriemberek háborúja volt (már ami a tiszti állományt illeti, mert a gyalogbaka akkor is a f@sz másik végén térdelt), azért a hadifogság nem egy fáklyásmenet, színileg mindenképpen indokolt ez a schwarz.
A sör megjelenése a szokásos és elvárt kategóriába tartozik, a nagyon sötétbarna alapot fénybe tartva rubinvörös villanások dobják fel. Habja rövid életű, de tömött, színét és állagát tekintve kicsit cappuccinós. Illatában enyhén pörkölt maláták keverednek kissé szirupos édességgel, a háttérben halvány, kenyeres savanykásság húzódik. Ízvilága alapvetően édeskés, karamelles, félúton megjelenő könnyed keserűkkel. Az utóíz savanykás. Különösebb gond nem volt vele, szénsav átlagos, alkohol 4,8%. A 11,6-os Balling egyébként sem számít toronymagas értéknek, itt pedig egyáltalán nem jön át, a korty laza és vizes. Átlagos, egyszerű barna favágáshoz, fűnyíráshoz, illetve a háborúk totális értelmetlenségén való csendes tűnődéshez.
