Be- és rávezető válogatássorozatunk első söre az Edelweiss Hofbräu, melyről ultraprecíz és stokicentrikus olvasóinknak a minél teljesebb kéjérzet miatt azt is eláruljuk, hogy az eddig kóstolt sörök listájában a hatszázhuszonötös sorszámot viseli. Íme hát, itt az írás, forgassátok.
1470 dögletesen meleg és párás nyarának egyik, az átlagosnál is dögletesebb és párásabb délutánján Johann Elsenhaimer nagyon komolyan gondolkozott azon, hogy tökönszúrja magát a fegyverszekrényben tárolt, berozsdált gyíklesők valamelyikével. Salzburg polgármestere szörnyen unatkozott a néhány, kelleténél virgoncabb himlővírus miatt elrendelt karantén okából kifolyólag, ráadásul így a második hét vége felé a pincében lévő söröshordókból már alig cseperészett valami hasznosítható. Vágyakozva bámulta hát az ablakból a várost körülvevő hegyeket, ahonnét esténként néha hűvös szellő lengedezett, enyhítve a hőséget, persze az Úr kegyelméből. S ekkor pattant ki fejéből az isteni szikra: építsünk sörfőzdét a hegyoldalba, a hűtés problémaköre máris meg van oldva. A friss, hűvös búzasör gondolatától csorgó nyállal ragadott pennát, hogy barátját és üzlettársát értesítse a fantasztikus ötletről, de biza’ megfeledkezett az aktuális kijárási tilalomról. A korabeli Operatív Törzs összetétele nem sokban különbözött a mostanitól, a hülyeség akkor sem jelentett akadályt, csak legyen egyenruhád. A levelet tehát elkobozták és elégették, hogy ne fertőzzön itten tovább. Előtte viszont felolvasták egy önként jelentkező halálraítéltnek, aki átsétálva a város másik felébe elmesélte volna a lényegét az ottani Operatívoknak, közülük pedig egy alacsonyabb rangú egyenruhás bekiabálta volna a címzett ablakán. De csak kiabálta volna, mert az első elítéltről csak a levél felolvasása és elégetése után derült ki, hogy süketnéma. Sebaj, Herr Elsenhaimer írt hamar egy másikat, előkotortak gyorsan egy újabb elítéltet, egy lerongyolódott huszita értelmiségit, aki az olvasás-égetés kombó után rögvest neki is vágott a küldetés teljesítésének, de csak az első illegális bögrecsárdáig jutott, ahol annyira berúgott, hogy a saját nevét is elfelejtette, csak valami zavaros latin katyvaszt motyogott calixtinusokról és a sub utraque specie-ről. Az apró zökkenők ellenére öt esztendő múlva elkészült a Kalte Bräuhaus, ami a hegy barlangrendszerének huzata miatt valóban elit hűtést tudott produkálni a söröknek.
Az Edelweiss Hofbräu egy 1646-os receptúra alapján készül sör, mely leginkább teltségével és masszívabb, érleltebb banános ízeivel tűnik ki a búzatengerből. Habja vaskos, illata finoman, búzásan savanykás, élesztős. A megnyugtatóan borostyánsárga sörbe finoman adagolták a szénsavat,a korty krémes és telt, édes, élesztős, banános. Ha egy fiktív himlőjárványból ilyen italok eredeztethetők, akkor gond egy szál se, a koronavírus után elképesztően jó söröket fogunk inni. P.S.: nézegetem ezt a képet, elég tré, nem is ilyen a színe a sörnek. Meg ez a fotósopp is milyen má’. Nem bírnak szabadulni a hegy-tehén-csöcs triumvirátustól, valamelyiket mindig szerepeltetni kell. De aki lusta saját képet kattintani, az ne nyervákoljon.
