Jó ideje várakozik már türelmesen a polcon egy lambic, a Mort Subite Witte, pattanjunk hát gyorsan át Kobbegembe, nézzünk kicsit körül. A régebben önálló település ma már Asse egyik része Zellik, Relegem, Mollem és Bekkerzeel mellett a Flamand-Brabant tartományban. A vidéket ősidők óta lakják mindenféle népek, az emberiség közös tudatalattijába, s így a kvázi örökkévalóságba a nerviusok törzse került be, akik a viromanduerekkel és az atrebatesekkel karöltve Kr.e. 57-ben összeakasztották a bajuszt Julius Caesarral.
A Sabis (ma Selle) folyó mentén vívott csatát a rómaiak nagy keservesen tudták csak megnyerni, pedig öt légió is fel volt sorakoztatva. Caesar A gall háború című művében hősöknek nevezte a nerviusokat, s kijelentette, hogy ők a legbátrabb nép, akikkel találkozott. A római hadvezér eme megnyilvánulását igencsak a szívére vette Hasarengazfix (Főfőnix-Hasalógazfix-Hasaljaszfix-Muszklifélix-Nagypocakfix-Bombastix, mikor hogy), ezért a képregénysorozat huszonnegyedik epizódjában Asterix és Obelix, no meg Mirnixdirnix (Ideafix-Bokafix-Töpszlix-Kutyagumix-Kutyix-Dogmatix) társaságában ellátogatnak a belgákhoz, hogy rendbe tegyék ezt a dolgot. Miután számolatlan római helyőrséget tesznek a földdel egyenlővé a vetélkedés közben, Caesar is a helyszínre érkezik. Lezajlik a nagy csata, természetesen némiképp más eredménnyel, mint amit a történelemkönyvek rögzítettek, a római vezér pedig döntésképtelen, mert véleménye szerint mindkét törzs egyformán gyagya. Nem mellékesen feltalálják a sült krumplit is, amit a belgák szeretnének az UNESCO Szellemi kulturális örökség listájára tenni, jól fog mutatni a már ott lévő söreik mellett.
A lambic sörökről beszélgettünk már, a spontán erjedés iskolapéldái a Senne-völgy mikroflórájának köszönhetően kényeztetik az ínyenceket évszázadok óta. A Mort Subite Bruno Reinders főzőmesternek köszönheti egyedülállóan gyümölcsös ízvilágát és sokféleségét. A Witte készítésénél természetes aromákat és cukorszirupot használtak, ezeknek köszönheti azt a barackos ízvonalat, ami ismertté tette a márkát.
Kitöltve kissé felhős, borostyánba hajló színt mutat, habja közepes, átlagosan tartós. Rendkívül frissítő, igen kellemesen gyümölcsös illata van, melyben a barack viszi a prímet, a háttérben enyhe búzás savanykássággal. Ízében is szépen vegyülnek az édes és a gyümölcsös összetevők a lambic jóleső, kimért fanyarságával. Megfelelően telt, ugyanakkor könnyed, jól súlyozott korty, visszafogott szénsavakkal, finom búzás jegyekkel, citrusos utóízzel. Nem tisztünk relációs jeleket osztogatni, ám tény, hogy ez jobban bejön, mint a meggyes variáció (oké, ott az alap is más kissé). Ráadásul az alkoholtartalma is magasabb: 5.5%.
Sült krumpli mellé annyira nem passzolna, de ha rendelkezésünkre állna belőle egy rekesznyi mennyiség, még a Pietjesbak nevű kockajáték szabályait is megpróbálnánk a fejünkbe gyömöszölni, melynek egyik mozzanatáról sörünk a nevét kapta. Eltartana egy darabig, de mire az a nagy kapkodás?
