Utolsó szereplőnk következik a sherwood-i mondakörből, akit még véletlenül sem a női nem iránti érzéketlenségünkből, illetve esetleg udvariatlanságunkból fakadóan helyeztünk a sor végére. Döntésünknek két, relatíve jól körüljárható oka is van. Egyrészt szeretnénk a búcsú keserveit mézzel készített búzasörrel enyhíteni, másrészt a Robin körül sertepertélő alakok közül Marian az, aki bizonyíthatóan fiktív személy. Alakját nem kevés homály fedi, valószínűleg még a kereszténység megjelenése előtti tavaszi termékenységi rítusok és ünnepek során formálódott (aztán persze a csuhások villámgyorsan behelyettesítették Szűz Mária alakjával, naná). A néphagyomány konkrét irodalmi megjelenítése Adam de la Halle francia költő és zeneszerző nevéhez köthető, aki 1282 körül alkotta meg Jeu de Robin et Marion című, akkortájt igen népszerű pásztorjátékát. Az események során az ártatlan vidéki leányzó hamvas bájait egy ravasz és kiéhezett lovag kívánja erősen használatba venni, de a hölgy hős partnere és védelmezője, Robin megakadályozza ezt. Hallga’ csak:
A történet és a sherwood-i regék között nincs bizonyítható kapcsolat, Robin Hood mellett egészen a XVI. századig nem tűnik fel masszívabb női karakter, s utána sem mindig ezen a néven (lásd Francis James Child Robin Hood’s Birth, Breeding, Valor, and Marriage című balladáját 1716-ból, ahol az íjász egy Clorinda nevű hölggyel szűri össze a levet). Miután Robint és Mariant összeboronálták (protestáns ármány, mert amíg csak a tisztalelkű katolikusok honoltak arrafelé, Robin egyetlen nőt imádott, a már említett Sz. Máriát), az eredetileg nem túl magas társadalmi pozícióban lévő hajadon – maid, azaz szolgálólány kategóriában futott – gyorsan nemesi hátteret produkált magának, kiharcolva a lady megszólítást. Természetesen Robin sem maradhatott vidéki bunkó, hamarjában Sir Robin of Locksley-t faragtak belőle, sőt, 1598-ban már earl of Huntington is lett, nem foglalkozva olyan semmiségekkel, hogy ilyen nevű és ezzel a címmel járó hely nincs is az országban. De aki megérdemli, annak jut.


Marian ábrázolása valamikor 1857-1926 között, illetve egy korszerűbb, adult változat
Lássuk közben, mit rejt a palack. Oké, sört. A pohárban világos aranyban tetszelgő, masszív, kitartó, krémes habbal megáldott ital mocorog. Illata finoman mézes, mellette jellegzetesen és savanykásan búzás. A korty sima, könnyen gurul, ízvilágában a benne lévő mézes jegyektől eltekintve az égvilágon semmiben sem különbözik egy viszonylag tisztességesen összerakott búzasörtől. Némi extra gyümölcsösség lapul még benne az itt is használt curacao miatt (ez valami fétisjellegű dolog lehet ott a nyugati végeken, hogy mindenbe belepakolják), de ennyi, nem több, ám ez nem jelent problémát.
Elköszönünk hát vidám hőseinktől, további töretlen népszerűséget kívánva nekik, s egy kis időre a Bors Brewery-től is, de hamarosan jövünk ismét, mert könyörtelenül ki kell veséznünk fő bűneinket, mind a hetet, illetve hatot, mert nekünk ennyit sikerült begyűjtenünk. De még fejlődhetünk e téren is.
