– Doki! Miért van az, hogy a tökátlagos, középsz@r söreit minden gyártó valamiféle homályosan csúszkáló, zavaros háttértörténettel akarja eladhatóbbá tenni? Nem inkább az alapanyagok minőségére, meg a készítés precizitására kellene odafigyelni? – kérdezte Yossarian egy különösen meleg és gusztustalanul párás napon Daneeka Dokit, miközben annak mocskos és szürke sátra előtt ülve iszogattak.

– Hülye vagy, Yossarian – felelte Doki. Ki a fene akarna ilyen komplikált és nehézkes, pláne méregdrága dolgokra odafigyelni, amikor működik minden ezek nélkül is? Hát mi talán nem ugyanilyen sört iszunk?
– De csak azért, mert Milo ilyet hoz. Pedig hozhatna jobbat is.
– Nem hozhatna.
– Miért nem?
– Mert az drágább.
– De hát ez is drága!
– Azért hozza ezt.
– Nem értem. – Persze, hogy nem. Az a te bajod, Yossarian, hogy fixa ideád lett mindenhol körmönfont csapdákat látni, holott az életben igen ritka az ilyesmi. A szimpla rablás jóval gyakoribb. Csak ezt el pofázd Milonak, mert egyrészt még ilyet sem fog hozni, másrészt meg eladja a bázis koordinátáit a németeknek, azok pedig idejönnek és leradíroznak minket a térképről. Most pedig add ide a sörödet és vánszorogj át a gyengélkedősátorba, hozz nekem egy JH-22/cAt-ch jelzésű formanyomtatványt, mert ilyet a héten még nem töltöttem ki, és már péntek van, oszt’ ha erre eszi a fene Scheisskopf hadnagyot, vagy Őrnagy őrnagyot, megszívom. A múltkor is nyolc másik formanyomtatványt kellet telefirkálnom, hogy megindokoljam, miért nem töltöttem ki azt az egyet. És ez még mindig a kisebbik rossz, mert ha az ezredes veszi észre a dolgot, szokás szerint tagról tagra széttépi azt a büdös, gyáva testemet. Na, indulj.
